Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)

1971-07-27 / 174. szám

Vas és Somogy közős kiadványa Arany Sarkantyú és Miss Földvár 1976-ban ünnepeljük Berzse­nyi Dániel születésének 200. évfordulóját. Somogy és Vas megye egy rangos kiadvánnyal akar méltó emléket állítani nagy költőnknek, Dr. Merényi Oszkár kandi­dátus, az egyik legnagyobb Berzsenyi-kutatónk évekkel ezelőtt jelentkezett már kuta­tási eredményeivel megyénk­ben. A Somogy megyei Tanacs V. B. művelődést osztálya gondolván a közelgő jubile­umra, most örömmel fogadta a fölajánlást, s mint koordi­náló szerv fölvette a kapcso­latot a Vas megyei vezetők­kel is. 1971 elején létrejött a meg­állapodás; azóta is rendszere­sen találkoznak a két megye művelődésügyi vezetői, közös beszélgetéseket szerveznek a szerkesztővel is. Az öttagú szerkesztő bizottságba fölkér­ték Takács Miklóst, a Vas megyei könyvtár igazgatóját, Horváth Ferencet, a társmegye levéltári igazgatóját; Somogy- ból dr. Várkonyi Imrét, a me­gyei tanács elnökhelyettesét és Takács Gyula költőt, múze­umigazgatót. A bizottság ötö­dik tagja dr. Merényi Oszkár; a kiadvány anyaga munkás­ságának, eddigi kutatásainak jelentős részét felöleli majd. Elkészült az emlékkönyv vázlata: a kiadványt ismeret­len, új adatokkal igyekeznek megtölteni. A fejezetek pontos címein még folyik á vita, de lényegét tekintve mar kiala­kultak a főbb irányelvek. Az első részben tanulmányokat közölnek Berzsenyiről, a máso­dik részben a költő kevésbé közismert verseit elemzik, az utolsó fejezetben Berzsenyi éle­tével kapcsolatos, valamint irodalomtörténeti kérdéseket boncolgatnak. Az emlékköny­vet Martyn Ferenc illusztrációi díszítik. A kiadvány költségeit mint­egy hatszázezer forintra be­csülik. Az i.sszegyű itött anvag 1973- ban kerül a lektorhoz, 1974- ben pedig a nyomdába. Az olvasók 1976-ban, az év­forduló évében kapják kézhez a jubileumi kiadványt. Diploma a csárdásért Ahogy a vitézi énekekben áll: példát és formát ezúttal táncban adtak a parti vendégseregnek a Dunántúl néptán­cosai. A muzsika és a munka non stop; szó szerint megállás nélkül haladt reggeltől estig a hét végén. A fesztivál ezúttal versenyszerű volt. A fődíjat a budapesti Törekvés Tánc- együttes, az első és második díjat összevontan a Csepel és a Somogy Táncegyüttes kapta. Mindkét együttes vezetője: Vida József. A harmadik díjat a tatabányai együttes, a zsű­ri különdíját pedig a dijoni Morván egvüttes nyerte el. O’Neill és az Angyal A televízió filmprogramja augusztusban Nyolc új filmet ígér augusz­tusra a televízió. Közülük is a legkiemelkedőbbnek Jean Renior 1939-ben forgatott re­mekműve, a Játékszabály ígér­kezik. Minden bizonnyal sok nézőt csábít majd a képernyők elé Alfred Hitchcock-nak, a negyvenes években készült pszichológiai krimije A gonosz varázslat is. A főszereplő Ingrid Bergman és Gregory Peck. Ugyancsak világhírű filmsztárt, a tehetséges Rita Tushingham-ot láthatjuk vi­szont a Bőrkabátos fiúk egyik vezető szerepében. A kalandhistóriák kedvelői sem panaszkodhatnak augusz­tusban a televízióra. Újból je­lentkezik Roger Moore, az »An­gyal« is, ezúttal mint egy sö­tét szándékú király erősöklű ellenfele. Képernyőre kerül Kertész Mihály 1935-ben for­gatott filmje, a Blood kapitány is. A két főszereplő: Errol Flynn, és Olivia de Havilland. Az augusztus 20-án induló második műsor is néhány iz­galmas újdonságot tartogat a következő hetekre. Itt mutat­ják be O’Neil ismert drámá­jának a Vágy a szilfák alatt amerikai filmváltozatát. Az adaptáció készítője a nem ke­vésbé híres író, — Irving Shaw. Az ismert dráma két főhősét Sophia Loren és Anthony Perkins alakítja. Nagy nevek: Yves Montand, Maria Felix, Curd Jürgens, Gert Froebe »fémjelzik« Yves Ciampi produkcióját. A Hősök elfáradtak-at is. Egy nagysike­rű hazai musical, az Egy sze­relem három éjszakája színes filmváltozata is ott szerepel augusztus premierjei között. A találkozók régi részvevői mondták, ennyi eredményt ta­lán még egyik fesztivál sem hozott. S ez nem a fesztiyá- los »felhajtás« erénye, sokkal inkább a minősítőknek, a ta­pasztalatok sió szerinti őszin­te cseréjének; a szakmai érté­kű fesztiválnak köszönhető. Mindezért persze dicséret il­leti a földvári házigazdákat, a megyei tanács és a Latinca Művelődési Központ dolgozóit. Ezen az eseményen nagyon sok szín tarkállott, a táncosok, régi jó ismerősök újra talál­kozásának baráti kedve adta a két nap alaptónusát. A menet­táncosok a tóparti vendégek gyűrűjében haladtak, s nem csupán tánccal, hanem válasz­tékos viselettel is, a népha­gyományok játékos maszkos motívumait idézve. Tatabányai együttes »menetelte« ki a győ­zelmet. A szombat esti műsor után a hagyományok hagyománya következett: a néptáncosok bálja. Vásárhelyi László a zsűri elnöke a Népművelési Intézet képviseletében adta át a legszebb pruszlikos, csizmás lánynak, Vida Ibolyának, a Balatonföldvár szépe címet, és Somogy vitte el a pálmát a kanásztáncban is — aranysar­kantyú formájában; Orbán Csaba. A fesztiválon kiadták egyébként a legjobb zenekísá- ret, a hagyományápolás, vala­mint a néptáncmozgalom dí­ját is. Minősítve Rangot kapott a néptánc diplomákban is. Persze ko­rántsem valamiféle rangéhség szüleménye ez, sokkal inkább az elismerés szándéké gyöke­rezik benne, és az, hogy az együttes munka, a csoport tu­dásának, előadásának értéke Soproni vendégek — két törpével. kifejezésre jusson. Ez jelentet­te a fesztivál szürkébbik, de mindenképpen munkápabb fe­lét. Annyi bizonyos, szívesen láttunk volna ezen a minősí­tő-értékelő »vizsgán« több somogyi együttest. Jövőre újra lehetőség lesz . •. Reméljük több eredménnyel. A siófoki ÁFÉSZ Balaton együttese és a kaposvári BM táncegyüttese most bronz diplomát kapott. A Somogy Táncegyüttes tech­nikájának, esztétikai értékei­nek, az együttesvezetés elis­meréseképpen arany diplomát kapott Ez a minősítés még kísér­let volt — hangsúlyozta a zsűri, s ennek megfelelően tág teret engedett a javaslatoknak. Életrevaló gondolat: a minő­sítések előtt értékelési szem­pontokkal ellátott tájékozta­tót adjanak ki, másrészt hasz­nálják fel az illetékes megyei A bélatelepi domb nyu­gati oldctlán, ahonnan a falombok résein át, Szigliget és Keszthely felé távcsövezhetnek a kíváncsi fürdővendégek, egy juharfa terebélyes koronája alatt fe­hérre festett pad áll. A pa­dot a sűrű lomb reggeltől estig védi a napsugártól, ezért különösen kedvelik az öregek. Az egyik augusztusi estén, a szelíden pirosló felhökár- pitú alkonyaiban egy idős pár üldögél a pádon. A férfi szikár, fehér hajú öregem­ber, de az arcbőre üde és ró­zsaszín. Két kezét sétabot­ja markolatán nyugtatja. Ez­zel »jár már öt év óta, mert a bal térdét köszvény mere­víti. A mellette ülő nő is túl van már a hatvanon, bár korát csak a nyakán és a szeme körül sűrűsödő ráncok mutatják. Napfénytől óvott fehér arcán egykori szépsége büszkélkedik. A két öreg ül a fehér pá­don, és csöndesen mereng a múlton. Beszédükből kivehető, hogy nem házastársak, csak regi ismerősök. A férfi már öz­vegy, két gyermekével, csa­ládjával nyaral itt a Bala­tonon a közös villában. Az asszonynak szintén két fel­nőtt, családos gyermeke van. A férje is él még, de nincs vele, mert a Balaton vizét hi­degnek tartja, ö Hajdúszo­boszlóra, a gyógyfürdőbe ka­pott beutalót. Az idős férfi Klárinak szó­lítja az asszonyt, 6 pedig Pistának az embert. Meg­érezni bizalmas beszélgetésü­kön, hogy valamikor nagyon közéi álltak egymáshoz. I FIŰ 3 I LÁNY A férfi ráhajtja állát a sé­tabotjára és két kezére, s ol­dalról áthatóan néz az asz— szonyra. — Tudja-e, Klárika, hogy milyen nevezetes nap van ma? Az asszony összerezzen egy kicsit, aztán vállat von: — Tudom. Augusztus he-^ tedike. — Ügy van. Ezelőtt negy­venöt évvel, este nyolc óra­kor ott a vörös fenyő alatt adtunk találkát egymásnak. Emlékszik, ugye? Az asszony arcát finom pír önti el. Nehezen lélegzik, az­tán erőltetett nevetéssel vá­laszol: — Nem is volt akkor még ott a vörös fenyő. — De bizony! Csak olyan fiatal volt, mint mi akkori­ban. Igenis ott állt, és én is ott álltam este tízig a sötét­ben, de maga nem jött el. Az asszony hangja szelíd és fátyolos. — Nem engedtek, Pista! Én eljöttem volna. De vi­har készülődött. S tudja, hogy apám milyen szigorú ember volt. Egyszer még asszony­koromban is megpofozott az uram előtt. — Nem kellett volna az or­rára kötni. Maga már tizen­nyolc éves volt akkor. Klá­ri. .. — Hagyjuk ezt, Pista! Negyvenöt évig eljártunk a városban egymás mellett, anélkül, hogy szóba hoztuk volna ezt az estét. Köszön­tünk egymásnak, és megkér­deztük a másikat, hogy van. Minek ezt most felbolygat­ni? — Mert most egyedül va­gyunk, s végre tudni aka­rom, hogy mi ztörtént akkor Tudja, én akkor este, azon a találkán akartam megmon­dani magának, hogy felesé­gül veszem... Az asszony szelíden és bo- csánatkérően a férfi kezére tette a tenyerét. — Ezt nem tudtam, Pista. Ne haragudjék! — Nagyon szerelmes vol­tam magába... — Én is szerettem magát, — Akkor miért nem jött el? — Már mondtam: nem en­gedtek, De megírtam magá­nak levélben. Miért küldte vissza a leveleimet? Miért írta rá nagy betűkkel: a cím­zett nem fogadja el? — Mert megszégyenített. Hát annyit értem én magá­nak, hogy egy kis villámlás, mennydörgés elriassza tő­lem? Akkor én úgy gondol­kodtam, hogy ha ennyi ál­dozatot nem hoz meg értem, mi lesz, ha majd az életben, a házasságban kell áldozatot hoznia a párjáért? Ha egy­szer bajba kerülök. Ha a há­borúban elveszik a karom, lábam vagy vakon kerülök vissza a frontról. Az asszony szeme könnybe lábadt. Csöndesen megtö^öl- te a zsebkendőjével. — Hát ilyen hitvány nő­nek tartott, Pista? A férfi elszégyellte magát. — Ne haragudjon — mond­ta hűvösen —, de én más ember lettem. Hidegebb, jó­zanabb. — Látja, ez igaz — vágott vissza csípősen az asszony. — Meg is találta a számítását a házasságban. Én úgy sem vittem volna balatoni villát és városi emeletes házat ho­zományul. Mondja: legalább boldog volt nélkülem? — Mi a boldogság? Biztos, hogy nem egyszerűen a jó­lét. Mert nekem megvolt mindenem: házam, szőlőm, balatoni villám, szép felesé­gem, s mégis, örökké valami hiányt éreztem az életemben. — S mi volt az a hiány? Hosszú csönd. ' — Nem tudom. Ma már, hetven esztendős fejjel, azt hiszem, megmondhatom, hogy a boldogság nem valami, ha­nem valaki... Aki kell, aki nélkül nem vagyunk egészek, aki ha nincs meg, örökké hiányzik. Az asszony felsóhajtott. Egy sárga levél lekeringélt a fá­ról, pontosan az ölébe. A ke­zébe vette, simogatta a piro­sodó szélű levelet. — Pista! Én pontosan em­lékszem, öt levelet küldtem el magának egymásután. Mind az öt levélben talál­kát kértem magától. Egyikre sem válaszolt, el sem olvas­ta. Pedig mindegyikben ben­ne volt, hogy vétkeztem, és jóvá akartam tenni a hibá­mat. — Hogyan akarta jóvá ten­ni? — Ügy, ahogy megírtam Hogy elszököm magához. El­szököm az egyik este, s csak reggel térek vissza. S akkor elmondom az apámnak, hogy magánál voltam, a magáé lettem. Dobjon ki, vagy üssön agyon, ~de én nem megyek ahhoz, akit nekem kiválasz­tottak. — Mégis ahhoz ment. — Mert hiába sírtam, kö­nyörögtem a leveleimben. Szívtelen volt. Később már dacból mentem hozzá. — Sajnálom. Ha tudtam volna... ! A férfi nyugtalanul meg­simogatta ősz haját, aztán csöndesen megszólalt: — Ne veszekedjünk! Most már mindegy, Klárika... a mi vitánk csak ■játszadozás a sorssal, hiábavaló vádasko­dás, keserű álmodozás elmu­lasztott lehetőségeinkről. Néz­ze, itt jön a valóság! A z úton feltűnt egy csa­pat kisgyermek s két asszony: egy szőke és egy barna. Már erősen söté­tedett. A barna nő Pista bácsi lánya volt, a szőke Klári nénié. Amikor meglátták az árnyékban üldögélő két Öre­get, a szőke fiatalasszony tré­fásan odakiáltott hozzájuk: — Mi lesz már? Régen kész a vacsora. Ügy ültök itt a sötétben, mint valami... szerelmespár! S a két fiatalasszony jót nevetett a furcsa hasonlaton. Tari János népművelési felügyelet szak- véleményét az együttes mun­ka hétköznapjairól. Soprontól Budapestig Az esti műsorban nagyon szépen kamatoztak a délelőtti minősítések tapasztalatai. A zsűri kiválóan szerkesztett néptánc műfajokban . gazdag, pergő, nem túl hosszú műsort állított öfísze. A barátkozás örömének, vagy a tó hűs hul­lámainak köszönhető talán, hogy a második este több együttesnek jobban sikerülte Gyakorta megmutatkozott, hogy a néptánc lényege ko­rántsem a pruszlik-show vagy a folklór-revü. Dicséret illeti Gáspár András ízléses díszle­tét is- Rokonszenves egyszerű­ségéért, a férfitánc erejét, a lánytánc természetes báját su­gárzó előadásért örültünk a tatabányai Bányász Állják a verbunkot és a Patakparton című műsorának. A győri Rá­ba együttes párostánca vasár­nap mér jobban sikerült. Félő. hogy a soproni repertoár a Molnár-táncba kövesül, a han­gulatos brembergi táncokon pedig jócskán van csiszolni- való (a nagy közönségsiker el­lenére is). Érett munka, kivá­ló együttesszellem jellemzi a budapesti Törekvés táncát (Alföldi képek), hasonlókép­pen a Csepel patriarkális ízű méltóságteli Dobozi csárdását. Nagy sikert aratott a Képek Somogyról a Somogy Tánc- együttes előadásában. Ahogy több szakom.<*;r is mondta: a Somogy színvonala a régi jó. De éppen ennek zálogában várunk újat — és olyan mu­zsikával (nemcsak zenekísé­retben, hanem zeneszerzésben is), amely a hatásos hang­anyag mellett, vagy inkább annak rovására, még több te­ret ad a tanácsnak. A vasár­napi este legszebb élménye a zalaegerszegi Honvéd Művész- együttes honvédtánca volt, Bi­hari—Vízvári—Orsovszki Tör­téneti verbunkja. A siófoki ÁFÉSZ táncosai a sok friss szerepléstől egy kissé fáradtan érkeztek, s bizony ez meglátszott az előadás szín­vonalán. Második számulr, a Szatmári táncok már jobb volt — mégis figyelmeztető: egy fiatal együttest nem szabad ennyire túlterhelni szereplés­sel. Lassú, de biztos javulás, technikai csiszolódás — a BM somogyi együttesének jelene- Míg a Balaton jobb erőkihasz­nálással többet is elérhetett volna a bronznál, addig a BM- együttes számára hű és pon­tos, buzdító elismerés volt a bronz diploma. Tröszt Tibor Berzsenyi-emlékkönyv Az ötödik randevú SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 19TL Július 27.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom