Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1971-07-02 / 153. szám
MEGTAKARÍTÁS ■rre már régen vártunk. ( tányérfajta. Olyan, amilyet mi ^ Megnyílt a kiállítás a korszerű háztartásról. Egy szociológiai felmérés — így oktatnak bennünket — ugyanis kimutatta: a dolgozó nők hetenként 30 órát fordítanak háztartási munkára Vagyis túlságosan sokat, ahelyett, hogy haladnának a korral. Tudósok bebizonyították: amíg a hagyományos (?) ebédfőzés 180 percig tart, a modem konyhában mindez csak negyedóráig. Vagyis ebédenként két és háromnegyed óra megtakarítás. És nem kell hozzá semmi más. mint korszerű konyha, félkész étel, készétel, konzerv. Következésképpen: «-Korszerű háztartás — több szabad idő.« Ki ne helyeselne? Ki akarná a konyhában tölteni az életét, amikor a szobában is töltheti? Hasznos tevékenységgel. Például újságolvasással. És akkor nem mulasztja el, hogy elolvassa, ami az újságban áll: emelik a gránit edények árát. De nemcsak úgy ukmukfuk, suttyomban meg hamarjában, ahogy az ilyen áremeléseket szokták csinálni, hanem körültekintően. Előbb sajtóértekezleten megmagyarázva, hogy a gránit edény azért lett drágább — július 1- től —, mert drágább lett. \ gránit edény gyártására az eddigi árakon ugyanis ráfizettek, következésképpen kevés gránit edényt gyártottak. Ezentúl majd keresnek rajta, tehát több gránit edényt fognak gyártani. És aki épp úgy nem tudná, hogy mi a gránit edény, mint ahogy én nem tudtam, amíg meg nem tudakoltam, elárulom: a legegyszerűbb, mondhatnám legprimitívebb használunk, akiknek nincs korszerű konyhájuk, nincsen időmegtakarításunk, de azért mégis szoktunk enni, akármennyi időt kell szegény asz- szonynak a konyhában töltenie. Ennyi elmaradottság láttán szociológiailag felmértem saját feleségemet. Megállapítottam, hogy tudata már fáiig átalakult, hála a korszerűségért folytatott tudományos propagandának. Már utál krumplit pucolni. Gyakorlata azonban —- minő feszültség — elmarad tudata mögött. Mégiscsak ő pucolja a krumplit, mondván, hogy alig lehet tisztított burgonyát kapni, s ha lehet, s azzal etetne meg, akkor nemcsak az én fizetésem, hanem az isten pénze is kevés lenne a kosztra. Hasonló okokból idegenkedik a félkész és készételektől. F eleségem ugyanis meglehetősen maradi asz- szony, s úgy véli, hogy nemcsak az idővel, hanem a pénzzel is takarékoskodni kell. Pei-sze — ezt sűrűn szememre veti egyébként —, ha nem hozzám, egyre korszerűsödő magyar dolgozóhoz, hanem egy maradi, külföldi milliomoshoz ment -volna feleségül, akkor pazarolhatná az idejét és a pénzét is. Mivelhogy lenne nekik. Nekünk azonban csak éppen annyi van, amennyi elavult életmódunkra telik. És amelyet mi is annak tartunk. Bizonyíték: egy időben elkezdtünk vasárnaponként vendéglőben ebédelni. Aztán egy időben abbahagytuk. Nem azért, mintha saját házi szociológiai felmérésünk nem azt bizonyította volna be, hogy kényelmesebb vendéglőben ebédelni, mint szombaton bevásárolni, vasárnap kotyvasztani, hanem mert a régi, maradi középiskolákban nyert alapfokú számtantudásunkkal kimutattuk, hogy emelkedtek a vendéglői árak, s így az étterem számunkra egyre kevésbé segítség s egyre inkább luxus. Rövid közvélemény-kutatást tartottunk ismerőseink körében is. ök is azt mondták, hogy egyre kevésbé tudnak élni a korszerűnek tartott étkezési lehetőségekkel, mert pénztárcájuk meglehetősen maradi. Márpedig szeretnének fejlődni. Értik ők ám az idők szavát, de hát a szó elrepül, és a családi költségvetés határai megmaradnak. Nem fölösleges tehát, ha kiállítást rendeznek a korszerű háztartásról, de az igazán korszerű mégiscsak az, ha azt is kiszámolják: mi mibe kerül, mire futja a családoknak. Lehet., hogy maradi a gondolkodásom, de rendkívül fontos korszerűsítési célnak tartom a »hagyományos« étkek megfelelő árát és választékát. T udom én azt is, hogy az idő pénz. Végeredményben tehát a korszerű háztartás, ha időmegtakarítást jelent, pénzmegtakarítással jár. Csakhogy hol lehet ezt a pénzt átvenni, s lekül- deni vele az üzletbe a gyereket, mondjuk egy korszerű grillcsirkéért? Egyelőre még sehol. így hát tudomásul kell vennünk, hogy miközben arra szeretnének rávenni bennünket, hogy takarékoskodjunk otthon az idővel, nekünk otthon a pénzzel kell takarékoskodnunk. P. I. Műveltség és történelem rr Őrségben Főútvonal mellett épülő, nagy fontosságú üzem őrzését bízta a siófoki József Attila munkásőrzászlóalj parancsnoka, Varjú Márton, Szincsák Istvánra és szakaszára. Meg is indokolta, miért kapták ezt a megbízatást. — Eredményesen elvégezte a balatonaligai alparancsnoki iskolát, ezért léptettük elő raj- parancsnokból szakaszparancsnokká. Az idén a géppisztoly és pisztoly iskolalőgyakor- latot kiválóan hajtotta végre szakaszával. Jobb kezekben nem is lehetne ennek a fontos objektumnak az őrzése. Derékig érő búzamező határolja csaknem félkörben az objektumot. A búzában csúszó, rejtőző embert igen nehéz észrevenni, ezért Szincsák István javaslatára — még mielőtt a szolgálatot megkezdték — őrtornyot is építettek, ahonnan messzire és jól ellátni, távcsővel még a búzában lopózkodó ember sem marad észrevétlen. — Jelentem, hogy a búzamezőben — tőlem délre — gyanús mozgást észlelek. A mozgás iránya a 3-as, illetve a 4-es őrhely... Az őröket azonban már szükségtelen figyelmeztetni, ők is észrevették a búzában lapuló embert, s máris harsan a 3-as őr, Sandl Lajos kiáltása, megállásra szólítja a búzatáblában rejtőzőt. Kovács János felvezető munkásőrökkel siet a pihenőszobáról az őr segítségére, s a megállásra kény- szerített ügynök csak egyet tehet: engedelmesen feláll, s magasra emelt kézzel megindul a munkásőrök előtt. Gyakorlat volt ez csupán: Szincsák István és szakasza vizsgázott, hogyan látnák el egy-egy fontos épület őrzését. A parancsnok egyúttal vizsgázott abból is, hogy a balatonaligai alparancsnoki iskolán tanultakat mennyire tudja alkalmazni a gyakorlatban. i A kiválójelvény mellett ott az aligai iskola elvégzését bizonyító jelvény is Szincsák István mellén. Szabályszerűen ment minden; az őrszemek tökéletesen ismerték feladatukat, s az őrségváltás, majd az új őrség-; nek az objektum átadása is előírás szerint történt. Szaiai László Ellenőrzi a felvezető munkáját, az őrségváltást. Méltóbban a névadóhoz A korszerű műveltség kérdéseiről vitatkozott a közelmúltban mintegy kétszáz történész — kutató, oktató és ismeretterjesztő szakember, akadémikus és falusi általános iskolai tanár — a keszthelyi országos történész vándorgyűlésen. A vita forró légkörében fokozatosan tisztázódott, hogy a kétségtelenül meglevő — és a vándorgyűlésen is felszínre került — nézeteltéréseken túl mi az, amiben a történészek az adott kérdés tekintetében feltétlenül azonos állásponton vannak. Mindenki egyetértett abban, hogy az általános műveltség szerepét korunkban nem csökkenteni, hanem növelni kell, tehát a szakműveltség növelésével párhuzamosan erősíteni az általános műveltség pozícióit is. E tekintetben az utóbbi években kedvezőtlen jelek tapasztalhatók, több területen, de különösen az iskolai oktatásban, a társadalomtudományok háttérbe szorítása látható. A műveltség ahogyan régebben, ma is elsősorban abban áll, hogy magunkévá tesz- szük, elsajátítjuk az előző nemzedékek által felhalmozott gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális eredményekből, tapasztalatokból mindazt, amire a mai korban az embernek szüksége van. Nemcsak ismereteket, hanem megfelelő készségeket, képességeket is. A többi között a kornak megfelelő korszerű műveltség befogadásának és megújításának, gazdagításának, továbbfejlesztésének képességét. A művelődés tehát eleve magába foglalja a történetiség mozzanatát. A történelmi fejlődés áttekintése nélkülözhetetlen segítséget ad ahhoz, hogy megítéljük, mi tartozik » korszerű műveltséghez, és egyben lényeges szempontokat nyújt a művelődési elemek rendszerbe foglalásához. A helyes történelmi műveltség az egész közgondolkodást áthatva, elősegíti a megfelelő nemzeti öntudatot és önismeretet, a világméretű társadalmi-politikai tájékozódási képesség kialakítását. Miként teremthető meg az ilyen széles értelemben vett történelmi látásmód? A kutató történészek egyre kevésbé tudnak vállalkozni arra, hogy közvetlen befolyást gyakoroljanak a közgondolko dásra. A múltat a maga bonyolult valóságában, összefüggéseiben feltáró történelmi munkák, mint bármely más tudományág szakkönyvei, ma már ritkán képesek lekötni a nem szakember olvasók széles táborának figyelmét. A történettudomány újabb eredményeinek közvetítésében, a történelmi műveltség formálásában éppen ezért mind fontosabb szerep hárul az iskolára és a tudományos ismeretterjesztésre. J°gg“1 bírálta azonban a tanácskozás több felszólalója mind az iskolai történelemoktatást, mind a tudományos ismeretterjesztést azért, mert nem elég vonzóan, színesen, nem elég történetien és ezért nem is elég hatékonyan teljesítik hivatásukat. Ezen a ponton kapcsolódott a vita gondolatmenetéhez a történelmi tények, adatok megismertetésének gondja. A dilemma az, hogy — a többi között — a tanulók túlterhelésének megszüntetése érdekében radikálisan csökkenteni kellene a tartós megje- gyeztetésre szánt történelmi adatok mennyiségét, azokból csak annyit tartva meg, amennyire a történelemben való biztos tájékozódáshoz szükség van, ám a múlt valóságát hitelesen tükröző korkép megfestéséhez a jelenleginél bőségesebb tényanyagot kellene felhasználni. A múzeumok látogatottsága, a televízió történelmi adásainak sikere, a helytörténeti és honismereti mozgalom bővülése, az ismeretterjesztő történelmi könyvsorozatok — pl. p Képes Történelem — népszerűsége mind azt bizonyítja, hogy társadalmunkban jelentős érdeklődés tapasztalható a történelem kérdései iránt Erre az érdeklődésre építve minden területen határozottabb lépéseket lehetséges és szükséges tenni a korszerű történelmi műveltség fejlesztésére. Ez a keszthelyi történész vándorgyűlés legfőbb taNem tudom, hogy vásárol- tak-e mostanában férficipőt? Ha igen, nyilván találkoztak önök is egyik cipőgyárunk elmés újításával. A dobozka alján egy figyelmeztető cédulácska olvasható, mely szerint kérik az igen tisztelt vevőt, hogy az újonnan vásárolt lábbelit se esőben, se hóban, se sárban ne viselje, mert a talpa menten leválik. Eddig a felhívás. Többen bosszankodnak miatta, tulajdonképpen pedig éljent kellene kiáltani. Ez haladás, ez igen. Mert mi történt eddig? Megvásároltuk a cipőt, pocsolyába a topánkákkal. Menten belegázoltunk sárba, Holott rendeltetése egészen más lett volna: lehet szobadísznek, madáretetőnek vagy ereklyének is használni. Unokáink számára gondosan megőrizni: ezt viselte a nagypapa az atomkorszak küszöbén ... Ám félre a tréfával! Hasznos ez a figyelmeztetés. Bölcs és szívélyes. MegSorra végigjárta a parancsnok az őrizendő létesítmény egész területét, jól emlékezetébe vésve a veszélyesebb szakaszokat, ahol különleges figyelemmel kell őrködni. Mielőtt a felvezető az őrszemeket helyükre állította volna, mindenkinek személy szerint meghatározta a feladatát. A kapunál ifjú Bognár József áll őrséget, ő az 1-es számú őr. Személygépkocsi érkezik, utasai igazolványokat mutatnak, ő azonban — helyesen — nem áll velük szóba, a felvezetőt hívja telefonon, az pedig a parancsnokot. Közben az őrtoronyban álló munkásőr, Skerlecz László telefonjelzése, riasztása érkezik: eshetett volna, hogy az ember elindul ragyogó napsütésben a szigetre. Séta közben elér egy vihar. Felkészülten azonnal lehúzzuk a cipellőt, hiszen tudjuk, hogy percek múlva ronggyá ázik. Kezünkben szorongatva folytatjuk utunkat — mezítláb. Mintegy hirdetvén egyik színmű mondandójának életrevalóságát, mely szerint haladó dolog így haladni (mármint mezítláb a parkban). Igen, kétségtelen haladás ez kérem. Egyesek viszont még életrevalóbb ötletnek tartják, hogy gyártsanak például olyan cipőt, melyet az eső, vihar nem tép ronggyá. Ezeket azonban leintem mohóságuk miatt. Hol vagyunk még ettől. Ez a jövő század cipője lesz. Addig örüljünk az életrevaló ötletnek: jóelőre figyelmeztettek, hogy beugrottunk, bóvlit vásároltunk. Az ötlet oly kitűnő, hogy véleményem szerint több gyár foglalkozik a gondolattal, ime: ők is csatlakoznak Nomen est omen — tartja a latinok mondása, s mint minden mondásban, jó adag igazság van ebben is, csak mégsem teljes. Megvallom, jó ideje figyelem már termelő- szövetkezeteink nevét és megvallom, néhol nem kis örömmel. Jóreménység, Ezüstkalász, Zöldmező — mértéktartó fantáziával, jó ízléssel született nevek. Csak akkor bosz- szankodom, amikor egy-egy név — kényelemből, vagy az úgyis mindegy felfogásból — tízszer—húszszor ismétlődik. Simonién járva meglepődtem a szerény tsz-iroda előtt. e mozgalomhoz. Hiszen nekik sem mindegy, hogyan tudják megtartani a vevőt. Néhány példa máris rendelkezésre áll. Űj hűtőszekrényét így propagálja majd a gyártó cég: »Ez a hűtőgép nem hűt. Csak a doboz. Öreg újságok, fényképek, kacatok tárolására alkalmas.« Más. Az újfajta lottószelvényeken majd ez olvasható: »Ezt a szelvényt kitöltheti és be is dobhatja. De húzására soha nem kerül sor...« Olyan televíziókészüléktípus gyártására is sor kerülhet majd, melynek dobozában az alábbi cédulácskát találja az új tulajdonos: »Ember! Ezt a készüléket hiába csavargatod. Semmilyen vételre nem alkalmas. Ezen se hangot, se képet nem kapsz. Kizárólag szobadísz. Porfogó. Ha szórakozni akarsz, menj moziba, színházba, meccsre! Milyen csábító perspektívát indított a cíp ődobozokban meghúzódó figyelmeztető cédulácska! De lesz-e sikere a vásárlók között? Majd elválik, ha leválik. Almi Pál-József Attila Mg. Termelő- szövetkezet« hirdeti a kis tábla. Azt a cinikus kérdést napjainkban már senki nem engedheti meg magának, hogy hallottak-e egyáltalán József Attiláról, mert bizonyos vagyok abban, hogy ennyire közismert ő. Mégis érdekelt a névadás, megérdeklődtem a történetét. Még az alakulás első esztendejében kirándult a tsz tagsága vezetőstül a Balaton partjára, így jutottak el Balatonszárszóra is. Amit József Attiláról ott hallottak, eldöntötte a nyitott kérdést: a tragikus sorsú költő lesz szövetkezetük névadója. Jó barátságba kerültek az emlékek nyugdíjas gondozójával, az öreg iskolaigazgatóval, és azóta is többször felkeresték már nyaranként — mondta Krokovics Pál, a tsz párttitkára. Íme a mintaszerű névadás, a tsz-tagok lelkesítő példája. Hogy a nomen est omen mégsem teljes, azért írom, mert bizony a községi közművelődés erről a névadásról nemigen vett tudomást. Pontosabban nem használta ki ezt a szép lehetőséget, hogy az egyszerű emberek a költőt választották névadóul. Jó, ha ünnepélyen elhangzott egy- szer-kétszer József Attila-vers. Pedig a tsz szívesen adna pénzt a közművelődésre — csak nem kér senki. Simonfa — mondhatjuk úgy is, — Kaposvár lábainál fekszik. A fiatalok a városba járnak szórakozni, s ez természetes is. Csakhogy a közművelődés — mi több, a kötelező közművelődés — korántsem szórakozás csupán. Kár, hogy ezt elfelejtették mindazok — járási, megyei illetékesek is —, akik parlagon hagyták ezt a szép lehetőséget, jóllehet előttük járt a falu kétkezi d«Aj gozóinak nemes példája! t. n nulsága. Dr. Sz. P. Cl válik, h leválik.
