Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1971-07-16 / 165. szám
Nevelésről [ Nem rágalomból — elkeseredésből BESZÉLJÜNK VELÜK! Kamasz korú gyermekeink, fiataljaink szóhasználatára, hangvételére gyakori a panasz. Az egyik fővárosi fürdőből jöttem ki, s diákok csoportja közeledett felém. A csoport közepén egy nyurga gyerek nagyban hangoskodott: — Szörnyű már, hogy ez a ronda sipné mit csinál velünk! Megállítottam a csoportot. A fiúk szét akartak rebbenni. Határozottan felléptem, de megnyugtattam őket, hogy nem lesz semmi baj. — Ki az a ronda spiné? — kérdeztem a gyerekeket. — Ugye, a tanárnénire gondoltál — mondtam barátságosan. — Igen — válaszolta most már megadással. — Van édesanyád? — kérdeztem. — Igen, van. — felelte. — Legyünk őszinték, fiam! Jólesne neked, ha tudnák, hogy édesanyátokra vagy nőtestvéredre azt mondaná valaki, hogy »ronda spiné«! Ugye, hogy nem? Barátságosan intettem feléjük. A fiúk vigyázba merevedtek ... Meg vagyok róla győződve, hogy semmi rosszát nem mondtak rólam távozásom után. Iskolában történt. Egy alkalommal kartársnőm is, én is elfelejtettük az órát beírni az osztálykönyvbe. A hetesnek szemrehányást tett az osztályfőnök, hogy nem figyelmeztetett bennünket. A gyerek a szünetben kifakadt, és ezt kiáltotta társai előtt: »Amiatt a két vén bolond miatt most engem szidtak meg/« A dolog híre eljutott hozzám és a kartársnőhöz is. Nagy volt köztük a megrökönyödés, az ijedelem. Az éppen kezdődő téli szünet alatt márt azt rebesgették a gyerekek, hogy X. Lajost ki fogják csapni emiatt az iskolából. A szünet utáni első órán a gyerek idegesen állt elém. — Tanár úr kérem, tessék megbocsátani, amit mondottam. — Tudod, X. Lajos — szóltam a fiúhoz fordulva —, én már csak elviselem a dolgot; az ilyen beszédre nem sokat adok... De nem gondolod, hogy milyen méltatlanok voltak ezek a szavak a tanárnénivel szemben? Bizonyára hallottad, hogy a tanár néni naponta hajnalban kel föl, 30 kilométerről jön be vonaton, hogy óráit rendesen ellássa és tanítson benneteket. Aztán meg nővel szemben ilyen kifejezéseket használni, hogy »vén bolond«. X. Lajos sírva fakadt, és ezt mondta: — Nagyon szégyellem magam! A gyerek az osztályfőnök által négyesre leszállított félévi magatartási jegyét az év végére ötösre javította, és az osztály egyik lejobb, legelőzéke- nyebb modorú tanulója lett. A gyermek erkölcsi érzületének irányítására ragadjunk meg minden alkalmat! Akár a legkritikusabb vagy izgalmasabb pillanatokban is tanúsítsunk mindenkor önuralmat; a gyerek érezze, hogy ilyenkor is a legteljesebb jó szándék és szeretet vezérel bennünket. A hangtól igen sok függ. Még a legsúlyosabb bűnözők is elvárják — és a cél érdekében mindig eredményesebb is —, ha közvetlen, természetes emberi hangon beszélünk velük; mintegy leszállunk hozzájuk, és éreztetjük velük is ember voltukat. Nem ok nélkül mondta Gorkij, hogy az emberben minden körülmények között kell feltételezni a jót. A gyermek az utcáról, a szülői házból, az iskolából, plakátokról, televízióból, moziból sok izgalmi anyagot, feszültséget visz magával. Indulatait nem ritkán szavakkal vezeti le. A szeszélyes kamaszkorban különösen vigyázzunk, és akkor helyes magatartásunkkal mindig jó hatást és eredményt fogunk elérni. A kamasz erkölcsi érzülete jól megválasztott eszközökkel könnyen befolyásolható. Es az ilyen fiatal az elnéző, megbocsátó hangra sokkal erősebben reagál, mint az esetleges feddő korholásra, erkölcsi intelmekre és prédikálásra. Gyenes Zoltán A szentjakabi konfliktus i/ Tago de Amikeco Eszperantó-úttörőtábor Fenyvesen U »Hét nyelven beszél« — szoktuk mondani, ha valami elsőrangú. Nagy tudású emberek egyik jellemzője, hogy több nyelven beszélnek. A nyelvtudás érték. Irigylésre méltó, aki gyermekkorában kezdheti a nyelv- tanulást. Részint, mert akkor sokkal könyebben megy, mint felnőttkorban; részint észcsiszoló szerepe van: fejleszti a gondolkodóképességét. A középiskolákban — de már általános iskolákban is — egy- re-másra indulnak angol, német és orosz tagozatok. Ezekhez egyelőre csak kísérleti jelleggel — és csalt Budapesten — csatlakozott mostanában az eszperantó. Az esztergomi tanítóképzőben államvizsgázhatnak is a hallgatók a spe- ciál-kollégium keretében tanult eszperantó nyelvből. »Az eszperantó a munkás- mozgalom latinja« — mondotta Lenin. Ez aZ idézet szerepel a fenyvesi eszperantótábor naplójának első oldalán is. Mellette három nemzet zászlaját fogja össze az esz- perantistajelvény. Három ország — Bulgária, Csehszlovákia és Magyarország — eszperantó nyelvvel foglalkozó úttörőinek képviselői töltöttek együtt tíz napot a Balaton partján. — Eszperantóul hangzanak el a jelentések reggel, este. Ügy szállásoltuk el a gyerekeket, hogy különböző nemzetiségűek kerültek egy szobába. Csak eszperantóul értették meg egymást. Eleinte egy kicsit akadozva ment a dolog, de néhány nap múlva egyre folyékonyabban beszéltek, és ez volt a cél: a gyakorlati alkalmazás — mondta dr. Kiss Ervinné pedagógus, az eszperantótábor vezetője. — Az jöhetett a táborba, aki akart? — Hét nem egészen. Követelmény, hogy legalább közepes szinten tudja beszélni az eszperantót, aki ide jelentkezik. Eszperantó — a játék nyelve, és verseket is így mondanak. A jubileumi napon például eszperantó nyelven ismertették a gyerekek az úttörőmozgalom történetét. Itt volt például a »tago de amikeco« . 7. — Micsoda? — Tago de amikeco: a barátság napja. Magyar, cseh és bolgár népdalokat énekeltek, s egy kis folklórműsorral adtak ízelítőt egymásnak a pajtások nemzeti kultúrájukból. — Honnan jöttek ide a gyerekek? — Az ország minden részéből. Budapestről. Csongrád, Békés, Vas megyéből, Baranyából ... — Somogyból hányán? — Somogyból... Egy se ... — Milyen gyakorlati jelentősége van az eszperantó nyelvnek? — Én például lengyelekkel, bolgárokkal, észtekkel, románokkal levelezek egyetlen nyelven. Nemzetközi kapcsolatteremtésre az eszperantó a legalkalmasabb. R. Zs. A városi tanács ülésén a szentjakabi tanácstag haraggal nyilatkozott az ottani közművelődés állapotáról. Az ügyben vizsgálat indult, s megállapították — Gimesi Mihály osztályvezető tájékoztatása alapján írjuk —, hogy az »interpelláció« állításai nem bizonyultak helyesnek. Megkerestem Kovács Imrét. — Nem is a mostani, hanem a megelőző időszakot bíráltam én. És volt bennem elkeseredés, higgye el. Ott ült a tanácsülésen, Óvári Ferenc a másik tanácstag is, aki jóllehet rendszeres látogatója a művelődési háznak, mégsem szólt egy szót sem a művelődési ház igaza érdekében. Véleményünk szerint nem is ez a nézeteltérés a szentjakabi konfliktus lényege. Az viszont mindenképpen előbbre vinné a közművelődés ügyét is, ha a tanácstagok és a művelődési ház vezetője. megtalálnák egymást. Mi tehát a szentjakabi konfliktus? Azt hiszem nem találós kérdés ez egyetlen kaposvári számára sem. A »magyar-cigány ellentét«, válaszolnak sokan, természetesnek véve a dolgot. Pedig korántsem természetes így. A városrész cigánylakóinak többsége rendes, becsületes dolgozó; tiszta a házuktája, és szívesen alkalmazzák őket a vállalatok. Erről meggyőződhet továbbá bárki, ha veszi a fáradságot. Az ellentét a békés lakosság és a rendbontók között feszül. És ennek megoldása érdekében kellene az ittenieknek jobban egymásra találniuk, és ez ügyben kellene segítenie a városnak is szentjakabi lakóin. Van egy réteg, amely mindezidáig nem illeszkedett be a mai élet józan kereteibe. Van egy réteg, ahol mindennapos a tolvajlás, ahonnan koldulni indulnak városszerte a gyerekek. Pedig az apa tárcájában jónéhány százas v lapul. Azért zárták be a Kinizsi söröző tekepólyólyát is, mert egy dobósért ezerötszáz forint hevert a földön ... És éppen az ellentét »áttevő- dése« mutatja azt az utat — szemléletben elsősorban —, Együtt — a Csitri klubban. ahova Szentjakab eljutott A közművelődésben azonban mintha lassabban járnának az élet láthatatlan óramutatói. Miért keseredett el tehát a tanácstag? — Nézze meg a művelődési ház környékét! Gaztenger... az elektromos hősugárzó kihajítva a rothadó pingpongasztal közelébe... — Jobban utána kellett volna járnia. A vizsgálat megállapította. hogy a hősugárzót egy régi művelődésiház-vezető dobta ki — a sajátja volt. A pingpongasztal sem szeretjeit a művelődési ház leltárában. — Igaz, de így kihajítva mágsem felemelő látvány ... Nézze, nem is ez a baj. Ezt a kultúrházat mi építettük lelkesen, saját erőnkkeL Volt itt színjátszó csoport, tánccsoport. Később ... később pedig követték egymást félévenként az igazgatók. Volt, aki a magyarokat pártolta, volt aki a cigányokat. Így aztán hol ezek, Ifipi htsáé.. . BpÄ lm ;1Í Rácsok a művelődési ház abl akán Éppen öltözködtem — randevúra készültem Hantával —, amikor megszólalt a telefon. Felemeltem a hallgatót, és kellemes női hangot hallottam: — Huszonkét óra negyvenöt perc; huszonkét óra negyvenöt perc tíz másodperc, huszonkét óra negyvenöt perc húsz másodperc ... Letettem a hallgatót. Ez tévedés! A »pontos idő« kapcsolódott be az én vonalamba — gondoltam, de mégis megzavart a dolog. Nyolc órára van megbeszélve Hantával ... És ekkor újra ósengett a készülék. — Huszonkét óra negyvenkilenc perc, huszonkét óra negyvenkilenc perc tíz másodperc ... Az órámra néztem. Azon fél nyolc múlt tíz perccel. Biztos akartam lenni benne, tehát felhívtam a legjobb barátomat, Fredziót. — Mennyi a pontos idő? — kérdeztem. Wieslaw Bondzincki: Pontos idő — Mi bajod? — kérdezte vissza csodálkozva. — Majd holnap elmondom. Mennyi nálad a pontos idő? — Tizenhét perc múlva lesz nyolc... — Köszönöm! — és lecsaptam a hallgatót. De alighogy ez történt, a készülék ismét megszólalt. — Huszonkét óra ötvenöt perc... Idegesen csaptam le a hallgatót, és feltárcsáztam a hibabejelentőt. — Kéremszépen... — Mondja a számát! Megmondtam. — Megnézzük a vonalát. — De kérem ... — Tegye le nyugodtan a hallgatót! — De egészen másról van szó! — Ez a hibabejelentő. Ha másról van szó, forduljon máshová! — A pontos időről van szó! Nem a pontos időt mondja! — Én nem vagyok órás. Ha gondolja, forduljon az igazgatósághoz. — Ott már biztos nincs senki! — Akkor kísérelje meg hol nap. — Hogy lehet valaki eny- nyire közömbös? Az embereket félrevezeti a pontatlan »pontos idő«. Elkésnek a megbeszélésekről, a moziból, a színházból, a randevúról, családi tragédiák lehetnek! — Rendben van, utánanézek. Egy kis idő múltán visz- szacsengetett. — A »pontos idő« rendben van. önnél nincs valami rendben. Maradjon a készüléknél, újból jelentkezni fogok! És ekkor ismét a női hangot hallottam, de egész mást, mint az előbb. — Húsz óra huszonkettő perc... Igen, ez a »pontos idő«! És már húsz óra huszonkettő perc! Átkozott balszerencse! Lekéstem a randevúról! Soha nem bocsátom meg magamnakl ... Csak később tudtam meg, hogy a legjobb barátom, Fredzio tett lóvá. Így aztán sikerült is szétválasztania benünket, mert magának akarta megszerezni Ha- niátl .. Csak tudnám, hogy kinek a hangját hallottam akkor a telefonban! Olyan nagyon-nagyon ismerős volt... Fordította: Antalfy István hol amazok maradoztak el. És ez fáj most is az embereknek ... — Szerintem őszinte, egyenes fiatalember a mostani igazgató. Adjanak időt neki! Hadd bizonyítson. Itt ült velem szemben, az asztalnál, ahol maga. Csak azt, ami a művelődési házban megy, tegye méltóbbá a helyhez! Következő utam természetesen a művelődési házhoz vitt, ahol a „hely méltósága“ nagyon is ellentmondásos képet mutat. Letört székek, berúgott faburkolat, bedobott ablak jelzi a múltat. Zenekari felszerelés, kitakarított nagyterem, vetítettképes klubfoglalkozás a könyvtárszobában és szerveződő fotószakkör jelzi a jelent meg a további utat. Sárközi Istvánná, a tanító néni a könyvtár vezetője, több mint húsz esztendeje neveli anyai szeretettel a szentjakabi gyerekeket. — Azokat legalábbis, akik eljárnak iskolába — mondja —, mert a kolompárok egy része csak karácsonykor és más jeles ünnepekkor küldi el a gyerekeket, hogy elvihessék az iskolacsomagot. Hát nem! A rászoruló cigánygyermekek igen, azok kapnak, de akiről tudom, hogy az apjának dagad a bukszája, s az anyja a blúza alatt kis zacskóban aranyholmit őrizget, az nem! Ügyis eladják. Sok segítség kellene az iskolának! Már mióta nincs a környéken telefonunk! Jelentettük, de nem törődnek vele. Hányszor van úgy, hogy kérjük a rendőrjárőrt, de vagy nem jönnek, vagy csak késve. Szentjakab nem ideális hely, tudom. Kértük a kaposvári Ruhagyárat, hogy a rongyot, ruhavégeket ne szórják ki a cigánytelep végére, hanem adják nekünk, az iskolának. Azt mondták, nem lehet Azt viszont igen, hogy amit ott kiszórnak — mert korántsem égetik el —, a gyerekek használják házalásra. — Ami a művelődési házat illeti, nem könnyű dolog ez. A művelődési ház vezetőjének meg kell találnia az egyensúlyt a két réteg között... Késő estig beszélgettem. Először a művelődési házban, aztán a szentjakabi utcán járva a művelődési ház vezetőjével, Bicskey Zsolttal. — Január elseje óta csinálom. Nem túlzott szerénység, mikor azt mondom: még alig értem el eredményt. Persze, aki ismeri az ittenieket, az nem várhat csodákat. Tudom, hogy a moziban nem lehet végigülni az előadást, olyan nagy a zaj és a bűz. Tudom, hogy akárhogyan szervezzük, azért sikerül még most is néhány rendbontónak besurrannia a bálba. A környéket pedig rendbe tesszük, ha kapunk elég nagy helyet hozzá... És végül azt is tudom, hogy nem »ők« építették ezt a művelődési házat. De az ajtaja rendeltetésszerűen mindenki előtt nyitva van. A klubnak is, a szakkörnek is. Bicskey Zsoltban fél év alatt — a hosszú beszélgetés meggyőzött erről — szilárd elképzelések gyökereznek És tudom, nem az az ember, akit néhány kudarc visszavethet. , Mint mondtam: a közművelődés megítélésében áll az óra. Sokan a régi népszínműveket kérik számon, amelyek fölött már másutt is eljárt az idő. A lényeg pedig sokkal inkább az, hogy: felfedezzék a művelődési ház küldetését. Mint ahogy felfedezték mór, hogy a szentjakabi konfliktusnak egyetlen lényeges eleme a • békés lakosság és a rendbontók közötti ellentét. Az új ellentét sem megoldhatatlan. Sőt, egészen bizonyos, hogy megoldódik éppen azok szórakozása, nyugodt fiatalsága érdekében, akiket a Csitri klubban, kaptunk lencsevégre — önfeledt játék közben. Tröszt Tibor SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1971. július 16.
