Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1971-06-19 / 142. szám

MILLIÓK A RUBRIKÁKBAN A füvészkert kétszáz éve nikáfc sora között. Az egykori íüvészkertben, amely Molnár Ferenc regényének, a Pál utcai fiúk cselekményének egyik színhelye. A háború után még sokáig ott állt maradványaiban a szi­get, a vörös ingesek tanyája, a tó, a műrom, a megtépázott üvegház. Évek teltek el, míg megindult a nagyszabású mun­ka: felépítették a 20 méter magas, kupolás pálmait ázat, s még nyolc üvegházat. Kutató­laboratóriumok kezdték meg működésüket, öt világrész 450 kertjével folyik nemzetközi magcsere, új gyűjteményeket alakítanak ki, s bővítik a ré­gieket. A botanikuskertet évente tíz-tizenkétezer látogató kere­si fel; felnőttek, gyerekek, öre­gek, fiatalok. Természetfilme­ket forgatnak; külföldi vendé­gek, szakemberek mondják el dicsérő szavaikat. A hamburgi botanikuskert igazgatója jegyezte meg: “A növénykertekben általában sok a téves növényhatározás, itt viszont hibátlanok a táblák: egy rosszul jelzett növényt nem láttam.« Kilenc üveg­ház, Orchideák, páfrányok, broméllák, sza­porítóházak. Gazdag a füvészkert gyűjteménye Hőforrás vizé- liliomfélékből. A PAiiMA­KJEKT üvegku­polája alatt trópusi a hő­mérséklet. Óriás levelű növények, cse­répben, vízben. Füge, bors, ba­nán, gyömbér, kámforfák, cserjék. Japán, mexikói, dél- amerikai, ázsiai növé­nyek. Vastag törzsek, szeszé­lyesen kacska­ringózó indák, széles, tenyér formájú leve­lek finom ere­zettel, új hajtá­sokkal. vei télen-nyá­ron fűtik, párásítják. A kert­ben Magyarország különböző tájainak flórája. Sziklagyepen a közönséges és a ritka hazai növények. Háromszög alakú sziklán az alpesi, odébb a Kárpátok és a Balkán több mint háromszáz növénye. Ja­pán harangláb, rododendron — Ázsia mérsékelt égövi növé­nyei. Nyolc-tízféle akác, a leg­fiatalabb is van vagy száz Íves. Három nagy páfi>iyfe- nyő, az ország legrégibb ilyen fái. Ügy százhúsz év körüliek. Hatezer növényfaj. Színesek, szépek, tanulságosak. Mindez a budapesti Eötvös Loránd Tu­dományegyetem Botanikus­kertjében. az Üllői úton, a kli­Ez mór csak azért is fontos, mert itt egyetemi oktatás fo­lyik, növényrendszertani is­mereteket adnak elő. Egyete­misták veszik délelőttönként birtokba a kertet, a növénye­ket. — Mint ahogy már két­száz évvel ezelőtt is az egye­temi oktatás szolgálatában ala­kult az első magyar botanikus­kert, a nagyszombati egyetem Öt elsőfümes rendező forgat Szembetűnően fiatalodik a MAFILM játékfilm-stúdióinak stábja: .ismét öt első filmes rendező forgat. Elkészült Ke­nyeres Gábor mai témájú első játékfilmje, az Éleslövészet. Böszörményi Géza pedig Ma­dárkák című alkotásával mu­tatkozik be hamarosan a nagy- közönség előtt. Fiatalok életét idézi Gazdag Gyula első nagy­játék-film alkotása, a Sípoló Macskakő. A stáb jelenleg Ró- bert-völgyben forgat — nem hivatásos szereplőkkel. Befe­jezték Krúdy Gyula Szindbád- jának forgatását, az ugyancsak első filmes rendező, Huszárik Zoltán vezetésével. A színes film felvételeit Sára Sándor készítette, a címszerepben La- tinovits Zoltánnal. Szerzői filmmel lép a nagyközönség elé első alkalommal Magyar Dezső: A levél című alkotás forgatókönyvének írójaként és meg. A mai témájú film elő­készületei már megkezdődtek. Hozzáfogtak két második­filmes fiatal rendező alkotásá­nak előkészítéséhez is. Simó Sándor a Szemüvegesek című filmje után Húszezer címmel forgatja következő munkáját. A nagysikerű Virágvasárnapot követően Gyöngyössy Imre most Meztelen vagy .. . címmel kezdett következő játékfilmjé­nek előkészítéséhez. Valami szép címmel írta Ba­csó Péter — Zimre Péterrel közösen — legújabb játékfilm­jének forgatókönyvét. Fábri Zoltán befejezte Kaffka Mar­git Hangyaboly című regényé­ből készült filmjének munká­latait. Szinetár Miklós vezeté­sével itt készítik a magyar— NSZK koprodukcióban készülő színes, cinemascope alkotás felvételeit, a hét végén pedig Nemesvámoson folytatják a mellett — mondja dr. Prlszter Szaniszló egyetemi docens, a kert mai igazgatója, aki tanul­mányban dolgozta fel a fü­vészkert kétszáz évét. — Ak­kor, az alapításkor Winterl Jó­zsef Jakabot nevezték ki igaz­gatónak, aki új növényfajokat fedezett fel országos gyűjtőút­jain. s aki 1788-ban Ifiadta a rézmetszetekkel illusztrált el­ső közép-magyarországi flóra­művet. A FÜVÉSZKERT az 1770-es évek végén előbb Budára, a Krisztin a-városba, majd Pest­re 1— a mai Kossuth Lajos ut­ca. Szép utca és Reáltanoda utca közötti területre költözött, s csak egy, Múzeum körúti in­termezzo után. 1847-ben' épült mai helyén az akkor 28 ezer négyszögöl területen- gz új nö­vénykert. (A mainak 5 és fél hold a területe.) Közben olyan nagy nevű tudós igazgatók ve­zetik az intézményt, mint a magyar Linnének nevezett Ki- taibel Pál. Kiváló kertészek gyűjtenek új növényfajokat, külföldi kertekkel veszik fel a kapcsolatot, megszervezik a magcserét. Sok viszontagság, megpróbáltatás utón az utóbbi években teljes pompájában, gazdagságában tárul a látoga­tó elé a füvészkert, a budapes­ti egyetem botanikuskertje. rendezőjeként ismerhetjük forgatást. Kádár Márta Repiilftgépeltérítss, diplomatarablás A forradalmárok álláspontja Charles Burke Elbrick ame­rikai nagykövet tehát viszony­lag hamar visszanyerte sza­badságát. Az érte váltságként szabadon bocsátott tizenöt egykori brazil politikai fogoly mindjárt a Mexikóba való megérkezése után már a re­pülőtér várócsarnokában az újságírók kérdéseire felelge- tett. Különösen egy megviselt arcú, idősebb férfihez intéz­tek kérdéseket az újságírók. Ez a férfi — Gregorio Be- zerra — egyáltalán nem volt ismeretlen a mexikói újság­írók előtt sem. Neve régóta szerepelt már a lapokban szinte minden latin-amerikai országban. Becerra sok-sok éven át Re­cife brazíliai város népszerű munkásmozgalmi vezetője volt, kommunista városi ta­nácstag, a népjogok bátor harcosa. A hetven esztendős férfit 1964-ben zárták börtön­be a brazíliai katonai dikta­túra hatóságai. Letartóztatása előtt már a helyi szélsőjobbol­dali szervezetek egyik fegy­veres csoportja vadászott rá, és ez fogta el egy munkásla­kásban. A fasiszta banditák kötelet hurkoltak a nyakára, úgy hurcolták végig Recife utcáin és adták át súlyos se­besülten, félig eszméletlenül a katonai hatóságoknak. Bezerra röviden válaszolt a mexikói repülőtéren az újság­írók kérdéseire. Csak annyit mondott, hogy örül a kiszaba­dulásának. de már most hang­súlyozni kívánja, egyáltalán nem helyesli a diplomatarab­lások módszerét. Néhány nappal később a párizsi Humanitében részle­tesen meg is magyarázta ezt a fél mondatot. «•Meg kell mondanom, hogy bár elfogadtam kiszabadításo­mat, nem helyeslem az efféle, kalandor jellegű, elszigetelt akciókat. Ezek egyáltalán nem viszik előbbre a forradalmi folyamatot, sőt: éppen ellen­kező hatással vannak a fejlő­désre. Az efféle kalandorcse­lekedetek ürügyül szolgálnak arra, hogy még jobban meg­nehezítsék Brazília dolgozói­nak diktatúraellenes küzdel­mét. Az efféle cselekedetekre hivatkozva a diktatúra megkí­sérelheti a hazafiak ellen el­követett iszonyú bűneinek úgynevezett igazolását. Hadd mondjam meg: most is ez tör­tént A diplomatarablást és a fogolykiszabadítást a rendőr­terror rendkívüli megnöveke­dése követte« — írja a többi között Gregorio Bezerra. A többi kiszabadult fogoly a mexikói repülőtéren elsősor­ban arról beszélt, hogy ők ti­zenöten éppen csak jelképes képviselői a brazíliai börtö­nökben sínylődő politikai fog­lyok több ezres tömegének. Volt a kiszabadult politikai foglyok között egy egykori őr­mester, a brazil hadseregben működő illegális kommunista pártszervezet tagja. «A bör­tönben, ahol már elítélt fo­golyként tartottak, a legbar- bárabb kínzásokat kellett el­viselnem, rabtársaimmal együtt, szinte naponta. Min­den elképzelhető módszerrel kínozták bennünket; minden­Társadalombiztosítási térkép a megyéről Sokszor emlegetjük azokat a láthatatlan borítékokat, ame­lyeket átvesznek az emberek, s nem is gondolnak rá, mi­lyen nagy összeggel járul hoz­zá az állam a betegek gyó­gyulásához. a gyermekneve­léshez, a békés öregkor eltöl­téséhez. Pontos és hiteles ké­pet ad minderről a Megyei Társadalombiztosítási Igazga­tóság tájékoztatója, amely a közelmúltban, jelent me& s nemcsak a tavalyi adatokat összegezi, hanem a harmadik ötéves tervben elért társada­lombiztosítási eredményeket Is. Az első, amit érdemes ki­emelni, hogy állandóan nő a biztosítottak száma, öt évvel ezelőtt 88 300, tavaly már 105 ezer somogyi vehetett Igénybe táppénzt, orvosi, kórházi ke­zelésre, gyógyszerre pedig 194400-an jogosultak, 174 'ezerrel többen, mint 1966-ban. A teljes jogú ipari biztosítot­tak száma tizenkilenc száza­lékkal nőtt az ötéves tervben. Sok a nyugdíjas Nagyon érdekes az a táblá­zat, amely a termelőszövetke­zetek tag- és nyugdíjas létszá­mát mutatja, öt év alatt ti­zennégy százalékkal, azaz 8200-zal csökkent a tsz-tagok száma, emelkedett viszont a nyugdíjas és járadékos tagoké Arányuk az 1966. évi 37 szá­zalékról tavaly már 44 száza­lékra ' emelkedett, azaz: csak­nem minden második tsz-tag nyugdíjas vagy járadékos. A nyugdíjasoknál maradva még egy érdekes adat kitűnik a tájékoztatóból: öt évvel ez­előtt minden nyolcadik, ta­valy viszont már minden ha- t' ’ k lakosra jutott egy nyug­díjas. A teljes jogú biztosítot­tak létszámához viszonyítva minden második dolgozó nyugdíjas vagy járadékos. So­mogybán tavaly már 57 ezret tett ki a nyugdíjasok tábora, s ez tizennégyezerrel több az 1966. évinél. 351 millió forin­tot kézbesített nekik a posta az év tizenkét hónapjában, s ez 129 millióval több az öt évvel ezelőtti nyugdíjkiadás­nál. öt év alatt húszezer somo­gyi ember nyugdíját állapítot­ták meg. Az iparban dolgo-' zók nyugdíjkérelme egyenlete­sen nőtt az öt év alatt, a ter­melőszövetkezeti tagoké azon­ban ötszörösére emelkedett tavaly előtt az 1966. évihez képest: több mint négyezren kértek termelőszövetkezeti nyugdíjat vagy járadékot. Ta­valy már csak 3741-en, s ez napos volt például az elektro- sokk kezelés« — mondta a 32 esztendős férfi, akiről az újságírók azt írták, hogy 80 esztendősnek látszik. Többen is szóvá tették a terror fokozódását, és akár­csak Bezerra, megjegyezték: könnyen lehet, hogy a dikta­túra a terror fokozásával fe­lel majd az Elbrick-ügyre és néhány fogoly kényszerű sza­badon bocsátására. A szabadon bocsátott fog­lyok félelme egyáltalán nem volt alaptalan. A rendőrség rendkívül széles körű nyomo­zás után nyomára jutott annak a csoportnak, amely Elbrick nagykövetet elrabolta. Ez a társaság a kommunis­ta pártból egy-két esztendővel ezelőtt kivált ultrabaloldali — hol trockista, hol meg maois­ta eszméket és különböző anarchista, jelszavakat terjesz­tő — társaság volt. Egyik ve­zetőjük, Carlos Marighela egv időben a Sao Paoló-i kommu­nista pártszervezetben tevé­kenykedett. Néhány héttel az Elbriek-elrablás után. 1969 decemberében a rendőrök nyomára jutottak Marighela búvóhelyének, körülvették a háztömböt, és szabályos haj­tóvadászatot rendeztek. Ma- righelát a nyüt utcán lelőtték. kilencszázalékos csökkenést jelent A múlt év július 1-én lé­pett hatályba az a rendelke­zés, amely enyhítette a szol­gálati idők között fennálló öt­éves megszakítás nyugdíjjogi hátrányait. A megyében kü­lönösen súlyosan érintette a korlátozás a volt gazdasági cselédeket, mezőgazdasági munkásokat. Fél év alatt 132 termelőszövetkezeti és 186 ipa­ri nyugdíjat állapítottak meg e rendelet alapján, 181 tsz- és 194 ipari dolgozó nyugdij- igénynél pedig a szolgálati idő emelkedett. Kevesebb a gyerek Más-más táblázatban talál­ható, hogy mennyit kapnak segélyként, majd családi pót­lékként a gyermeket szülő és nevelő anyák. Tavaly több mint 16 millió forintot fize­tett ki az igazgatóság terhes­ségi, gyermekágyi segély cí­mén, s ez 86 százalékkal több, mint 1966-ban. 1967 áprilisától vezették be a gyermekgondo­zási segélyt, s ettől ,az idő­ponttól ugrásszerűen nőtt a terhességi-anyasági segélyek száma is: míg öt évvel ezelőtt 1691 édesanya kérte, tavaly­előtt már 2602, tavaly pedig 2856. Az öt év alatt 1969-ben kértek a legtöbben anyasági segélyt: három hiján négy­ezren. Tavaly viszont már "hat százalékkal csökkent az ipari biztosítottak és családtagjaik, 14 százalékkal a termelőszö­vetkezeti tagok és családtag­jaik részére kiutalt anyasági segély. Évről évre mind több nő veszi igénybe a gyermek- gondozási segélyt megyénkben is. Három évvel ezelőtt még 10 millió 700 ezret, tavalyelőtt csaknem 21, tavaly pedig már majdnem 29 milliót kaptak a gyermeküket odahaza gondozó anyák. Számuk az 1968. évi 2212-ről tavaly már 4359-re nőtt. Érdemes megjegyezni, hogy tavaly 1039 ipari dolgozó és 277 termelőszövetkezeti csa­láddal kevesebb kapott csalá­di pótlékot. A jogosult gyer­mekek száma 2888-cal, illetve 514-gyel csökkent az ipari és a termelőszövetkezeti csalá­dokban. Az állam egyébként tavaly több mint 72 millió fo­rintot adott 17 944 sorú családnak a gyermeknev anyagi terheinek megosz végett. 1754000 nap hiányzás Még egy területet eme ki a tanulságos kiadvány azt, amely az orvosi ellát: függ össze. 1966 óta a i pénzre jogosultak létszáma a táppénzes napok száma a táppénzköltség pedig százalékkal emelkedett. N éven át az országos á alatt volt a megye táppp. szintje, tavaly azonban t százalékkal meghaladta — év eleji influenzáján- ár. miatt. Naponta átlagosan 57': dolgozó volt táppénzen. összesen 1 754 000 napot j nyoztak a somogyiak tavai; munkahelyükről, s több mi:. 92 millió forint táppénzt 0 kaptak. Külön elemzi a kiadvány a mezőgazdasági termel őszöve' kezetek üzemi baleseti hely::, tét. Megállapítja, hogy az V tsz-tagra jutó baleseti n-r száma tavaly nyolc száza kai emelkedett az 1969. t hez, 42,7 százalékkal az V évihez képest, s mind az évben fölötte volt az orszá. átlagnak. Noha a tsz-tag száma nyolc százalékkal est­ként, mégis annyi volt a b- - eseti napok száma táv- mint 1969-ben, a kifizetett gély pedig hat százalék.: emelkedett. A gyógyszerköltségek szir- tén nőttek. Elsősorban azé." mert jóval több vényt váltó' tak be (tavaly például te mint négymilliót), s e- többen kaptak hatásosak drágább gyógyszereket is állam több mint 84 mill: egészítette ki azt az össze, amelyet a biztosítottak fize- nek a gyógyszerekért. öt év alatt nagyon soK fejlődött a társadalombizto tási szolgáltatás. Elég, ha ’ fontos adatot írok ide t jezésül: tavaly összesen milliót kaptak a somogyin láthatatlan borítékban, s 164 millióval több az ötév terv elejének költségvetésén.­L. G. A szovjet felsőoktatásról Tapasztalatcserén a Szovjetunióban Történészek, matematikusok,! mérnökök — valamennyien felsőoktatásunk ismert szak­Amikor a bestiális gyilkos­ság híre külföldre is eljutott, újra megszólalt Gregorio Be­zerra, az egykori kommunista képviselő. Mindenekelőtt azt* hangsúlyozta, hogy a nép sem-* miképpen sem bocsátja meg a| katonai diktatúrának Ma- i righela meggyilkolását. De! hozzátette: • »Carlos Marighela már ré-| gén nem tartozott a Brazil* Kommunista Párt harcosainak J sorába. Olyan akciókban vetít részt, amelyet a diktatúra el-t len harcoló kisebb csoportok* szerveztek. Nagyon világosan J szeretném kifejezni: én nem* értettem egyet sem az ő, semj az általa képviselt csoportok! harci módszereivel. Nagyon! jól tudom, hogy hibái ellené-í re a reakciós hatalom elleni j harcban esett el, de még így? is meg kell mondanom: sza-? kádár tevékenységével ártott4 a brazíliai forradalmi mozga­lomnak és pártunknak.« Az igazi forradalmárok fi­gyelmeztetése — sajnos — nem használt Az Elbrick- ügyet több diplomatarablás követte. (Következik: A kapzsi konzul esete) * emberei — vettek részt annak a héttagú magyar felsőoktatási küldöttségnek a munkájában, amely legutóbb 15 napot Le- ningrádban, Kijevben és Moszkvában tanulmányozta a szovjet egyetemi és főiskolai életet. A magyar küldöttség élén Kanczler Gyula, a Műve­lődésügyi Minisztérium egye­temi és főiskolai főosztályának vezetője állt, aki a delegáció munkájáról ezeket mondta: — Előnyös a számunkra, hogy a szovjet felsőoktatásban számos olyan időszerű kérdést megoldottak már, amelyen mi még nem tudtunk enyhíteni vagy csak a kezdeti lépéseknél tartunk. Az egyik ilyen ered­mény: két esztendeje működ­nek Szovjetunió-szerte azok az előkészítő tanfolyamok, ame­lyeket üzemekben, szovhozok- ban dolgozó munkás—paraszt fiatalok, valamint a hadsereg­ben leszerelő ifjak egyetemi előkészítésére terveznek. A tanfolyam végén a hallgatók vizsgát tesznek, s ha ez sike­res, külön felvételi nélkül ke­rülhetnek be a felsőoktatási in­tézmények első évfolyamára — Érdekelt bennünket a ta­nárképzés és a mérnökképzés korszerűsítése is — mondotta többek közt. Négy esztendeje tervszerűen folyik az oktatók továbbképzése. A tapasztalatokból az is kiderül: számos kihasználatlan területe van együttműködé­sünknek, s elsősorban a mi ér­dekünk, hogy a jövőben jobban éljünk a lehetőségekkel. (MTI)t SOMOGY« SfSPE, ara.

Next

/
Oldalképek
Tartalom