Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1971-06-13 / 137. szám

Éjszaka átűszták a Drávát „Most el kell Maga sem tudja, mikor Ju* íott zsákutcába. Elismert sportoló volt, számon tartot­ták. Egy ideig elég magaí beosztásban dolgozott, aztán egyik napról a másikra men­nie kellett Hogy miért? Azt mondja: nem volt képes to­vább csinálni. Tavaly decemberben egy meglehetősen rossz hírű kis­iparos alkalmazta. Németh István nem törődött a gazdá­val, csak a pénz érdekelte Ekkor már különváltan élt r feleségétől, ötéves gyermeke után gyermektartásdíjat álla­pítottak meg. Tíz hónappal lemaradt, lett volna mire köl­tenie a pénzt Aztán a tartás­díj mégsem jutott el a volt felesége címére. Keresem, ami Némethet arra késztethette, hogy illegálisai: elhagyja az országot Németh sem tud magyarázatot adni Állítja, hogy ilyenre még egy­szer fegyverrel sem lehetne kényszeríteni. — Azt hiszem, az a legjobb kifejezés, hogy zsibbadt vol­tam. Napok óta »-hullámvölgy­ben-" éltem, elment a kedvem mindentől. Találkoztam Bako­nyi Gáborral, s 5 beszélt rá, hogy vágjunk neki a határ­nak. — Csak így, minden meg­fontolás nélkül belement? — Tíz perc alatt döntöttem. Bakonyi megnyugtatott, hogy szerez elég pénzt Május 25-én reggel indul­tak Kaposvárról. Az éjszakát a szigetvári várban töltötték, onnan gyalogoltak le a jugo­szláv határig. Megvárták, amíg isimét éjszaka lesz. — Levetkőztünk, a pénzün­ket holminkat egy nylon­zsákba raktuk, és beleugrot- tunk a Drávába. Kiszakadt a zsák, mindenem odalett Fele úton tarthattunk, amikor Ba­konyi segítségért kiáltozott: görcsöt kapott a lába. Oda­úsztam, megfogtam a nadrág­szíját úgy húztam a pari felé. Azt hittem, soha nem érjük eL Ismeri azt az ér­zést amikor az ember nyűg­nek érzi a józanságot és szán­dékosan a rosszat választja? i Kínozott a teher, a távolság, a sodrás; belenyugodtam • ' most el kell pusztulnom. El­engedem magam, és minden A BÁRDIBÜKKI ÁLLAMI GAZDASÁG AZONNALI BELÉPÉSSEL PELVESZ vizsgázott SZAKÁCSOT vagy SZAKÁCSNŐT. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a főkönyvélőnél. (10682) pusztulnom" megoldódik. De szerencsém volt, a lábam alatt kavicso­kat éreztem Bakonyit leiek- tettem, s rövidesen magához tért Én egy fürdőmadrágban vágtam neki Jugoszláviának. Negyven kilométert gyalo­goltak, aztán buszra szálltak. Az olasz határ közelében fel­figyeltek rájuk. Bakonyi egér- utat nyert, Németh Istvánt le­tartóztatták, és visszaadták a magyar hatóságoknak. — Olaszországban akartam menni, onnan meg tovább. De olyan hirtelen jött ez az egész, hogy valójában nem is gon­doltam végig, mit akarok tu­lajdonképpen. — Beszél valamilyen idegen nyelvet ? — Húsz-harminc szót né mettil. Az édesanyja egyedül ne­velte. Az édesapja 1944-ben Ausztriába ment, s ott csalá­dot alapított. Németh István hogy édesanyja kedvébe jár­jon, a Vöröskereszt segítségé­vel felkutatta az apját. — Amikor édesanyám meg­tudta, hogy apám él, és lehet hogy hamarosan találkoznak, belebetegedett. Agyvérzést kapott, és meghalt Amikorra apám hazalátogatott. már csak velem találkozhatott Immel-ámmal beszélgettünk, idegenek voltunk egymásnak. — Ezek szerint nem hozzá készült most májusban? — Eszembe sem jutott — Meg tudná mondani, vé­gül is mi késztette arra, hogy Bakonyival tartson? — Talán ha egy pszicholó­gus segítene. Mondom, min­den összejött Apróságok. — Nem a tartásdíj miatt? — Annyit kerestem, hogy bőven futotta belőle. — Kockára tette a sport- karrierjét is. Pedig azt mond­ják magáról, hogy régebben komolyan vette az aitlétikát _ — Mostanában az sem ment úgy, ahogy szerettem volna. — Huszonnyolc éves korban még nem lett volna nehéz Újra nekigyűrkőzni. — Ilyen fiatalon is érezheti magát öregnek az ember Most meg bent a zárkában különösen. — Hogyérti azt, hogy vala­miféle zsibbadtság hatása alatt döntött? — Ha valamilyen veszélyt a puszta fizikai erőmmel el­háríthatok, nyugodt vagyok. Ha más jellegű csapdába ke­rülök, nem vagyok ura ma­gamnak. — Ezzel védekezik, ha meg­kérdik: miért tette? — Nincs más magyaráza­tom. • • • A rendőrség a kaposvári Németh István lakatos ügyé­ben folytatja a nyomozást Pintér Dezső A Somogy megyei Tanács V. B. Építési, közlekedési és vízügyi osztálya pályázatot hirdet 1 oki. építészmérnöki ás 1 oki. építőmérnöki (általános mérnök) állás betöltésére. Fizetés megegyezés szerint, Az állást megpályázhatják a megjelölt képesítéssel ren­delkezők vagy ugyanazon szakmában 10 óv feletti gya­korlattal rendelkező technikusok. A pályázatot működési igazolás és önéletrajz csatolásá­val az osztály vezetőjének címezve (Kaposvár, Május L u. 10.) 1971. július 1-ig kell benyújtani. (282810) Küencrenhárom négyta.álatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szeriint a 24. játékhéten 5 találatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 93 fogadó ért el. Nyereményük egyenként 39 737 forint. Három talála­ta 7018 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 203 fo­rint A két találatos szel­vények száma 162 455 darab, ezekre 14 formtot fizetnek. Startol a „gulyáspartv” Üj színfolttal bővülnek szombat estétől a fővárosi idegenforgalmi szórakoztató programok. Az IBUSZ a Hű­vösvölgyben rendezi »gulyás- party« elnevezésű magyaros estjeit. A »gulyásparty« tu­lajdonképpen magyaros ven­déglátás; jó időlsen, szabad téren a magyaros konyha­művészet remekei mellett a külföldiek a hazai borokból is ízelítőt kapnak. A vadá­szati világkiállítás idején ma­gyaros vadételekkel bővítik az étlapot. A hangulatról né­pi zenekar és vidám műsor gondoskodik. Az idegenfor­galmi főszezonban napi 200 vendégre számítanak. A múlt nyáron 25 ezer külföldi tu­ristát fogadtak, az idén 35 ezer vendéget várnak. Szoclalista szerződést kötöttek a szobi vasútvonal építői Gyorsan haladnak előre a szobi vasútvonal villamosí­tásán dolgozó építők. A Nyu­gati pályaudvar és Szob kö­zötti pályaszakasz villamosí­tása a IV. ötéves terv egyik legjelentősebb vasúti beru­házása. A közreműködő vállalatok a jobb munka érdekében most szocialista szerződést kötöttek. Vállalták, hogy a nagy jelentőségű munkát az év végére befejezik. A szo­cialista szerződés részvevői: a MÁV építő vállalatai, to­vábbá a KISZ Pest megyei Bizottsága, valamint a mun­kálatokban részvevő egyetlen külföldi cég, a Prágai Elek- trizáce Zeleznic. — Tízéves Jubileumára készül az ország első mező- gazdasági építőtábora, ame­lyet a Bácsalmási Állami Gazdaság mátételki üzem­egységében szerveztek meg. Egy évtized alatt nyolcezer fiatal fordult meg a kellemes környezetű, nyári munkás- szálláson. Az évforduló al­kalmából augusztusban ün­nepséget rendeznek, s meg­hívják az első táborotokat, és küldöttséget fogadnak a környező táborokból. A ju­bileum alkalmával emlék­táblát helyeznek el az épü­let falán. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat mélyépítő részlege felvesz E—153, E—302, E—1514 típusú földmunka- gépeikre nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező földmunkagép­kezelőket Jelentkezés; a 6. sz. építésvezetőség irodájában. Kaposvár, Honvéd utca. _____ (282799) J ÚNIUS 13 VASÁRNAP Antal Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Felhóátvonulások, többfelé es«, helyenként zivatar; élénk, időnként erős, viharos lökésekkel kísért északnyugati szél. Az évszakhoz képest hűvös Idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 15—20 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap u órakor siófoknál 2o fok volt. — Húsz középiskolai KISZ- titkár utazik ma Pécsre há­romhetes vezetőképző tábor­ba. ■— Művésztelepet létesített Velencén a Fejér megyei Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga. A festői környezetben az idén nyáron 25 amatőr festő és szobrászművész tölt hosz- saabb-rövidebb időt — Milliók a tenyésztés ösz­tönzésére. 10,4 millió forintot fizetett ki a Somogy megyei Állattenyésztési Felügyelő­ség az állattartó szövetkezeti gazdáknak, hogy a vemhes üszőket visszatartsák a ház­tájiban. Az ösztönzés haté­kony volt. 1300 ilyen állat maradt a gazdáknál. — Etruszk műkincset ra­boltak — 160 000 dollár ér­tékűt — ismeretlen tettesek egy popul oniai magánmú- zeumból. A hatóságokat ag­gasztja az olaszországi rab­lások egyre növekvő száma. A szakértők azért dühömge- nek, mert ezekről a tárgyak­ról egyáltalán nem készültek fotók, ami nagyban megne­hezíti a visszaszerzésüket — Fényes nappal kirabolt egy bankot hat, pisztolyt ló- báló bandita Mexikó város központjának közeiében. Hatszázezer pesót vittek ma­gukkal, miközben a bank személyzete és két ügyfele feltett kézzel állt a falnáL Rendszám nélküli autón me­nekültek el, nyom nem ma­radt utánuk. ,.l kihívás nem fogadtatott el” El Cordobest, Spanyolország leg­népszerűbb emberét, a rettegett bikaviadort 25 ezer peseta pénz- büntetésre ítélte pénteken Toledo tartomány kormányzója. A mata­dor évi egymillió dollárt keres, és így a reá kirótt összeg kifizetése nem eshet nehezére; alig felejti el azonban, hogy Őt, kinek bika el­lent még nem állt, mekkora sértés érte a minapi toledói ünnepsége­ken. Tízezrek harsogtak lelkesen, mi­kor El Cordobés az aréna porond­jára lépett. Egy, csak egy legény akadt, aki azt kiabálta neki, hogy a bika, amelyet le fog döfni, cse­csemő még. s hogy ez kétségessé teszi a viador férfiúi erényeit. Az ezt követő eseményeket így örökí­tik meg az annalesek; »•El Cordobés végiglépdelte az arénát, és ledöfte a bikát. Tudo­mást sem vett az inzultusról, amíg a párbaj be nem fejeződött. Az­után visszavonult a védőkorlátok mögé, majd egy hirtelen ugrással annál az embernél termett, aki ki­hívó megjegyzésekkel illette. A kö- rülállók tartották vissza attól, hogy ütésekkel vegyen elégtételt az őt ért sérelemért. Cordobés ezután azt monda az embernek: Jöjjön, vív­jon meg vele bárhol, az arénában vagy azon kívül. A kihívás nem fogadtatott eL« Manuel Benitez H Cordobest »társadalmi vonatkozásban kifogá­solható támadási kísérlet« címén büntette meg a toledói kormányzó. Élelmes ZER-IPári NORMÁS GYAKORLATTAL és SZAKKÉPESÍTÉSSEL rendelkező dolgozót keres a Nagyipari Élelmiszer­gyártó Vállalat Ajánlatokat a 282683. számra a hirdetőbe kérünk. __________ (282683) — CASCO-biztosítás újabb hat országra. Az Állami Biz­tosító tájékoztatása szerint az eddigiek mellett még Bel­giumra, Luxemburgra, Finn­országra, Norvégiára, Svájc­ra és Svédországra is kiter­jesztették a CASCO-biztosí- tást — Közős üdülésen vesz részt június 20-tól 26-ig a kaposvári Bartók Béla Álta­lános Iskola és a Mezőgaz­dasági Technikum száz fia­talja Nógrádverőcén, az Ex­pressz Ifjúsági és Diáikuta­zási Iroda és a KISZ kb kö­zépiskolai üdülőtáborában. A fiatalok már kedvezményes áron vehetik igénybe az Ex­pressz szolgáltatásait I Merkúr sorszámai Trabant Limousine 35 879 Trabant Combi 3 802 Wartburg Limousine 15 879 Wartburg de Luxe 11 539 Wartburg Tourist 1 368 Skoda 22 117 Moszkvics 23 642 Polski IMS 7 236 Polski 1500 2 102 Fiat *50 8 783 Fiat 500 2 480 Sport Coupé 596 Volkswagen 3 222 Renault 1—l 1273 Zasztavm 2 106 Zaporozsee 2200 Volga 737 140 évvel ezelőtt, 1831. június 13-án született Ja­mes Clerk Maxwell, a világhí­rű angol fizikus. Fő érdeme, hogy Faraday- nek az elektromosságra és mágnességre vonatkozó tudo­mányos munkásságát egységes elméletbe foglalta; ennek alap­ja a Maxwellről elnevezett egyenletrendszer. Nagy jelentő­ségű munkásságával megala­pozta az elektromágneses fény­elméletet. Clausius és Boltzmann mellett Igen nagy érdemei vannak a kinetikus gázelmélet megalko­tásában is. Ez az első, a XIX. század közepén létrejött fizikai elmélet, amelsrnek sikerült az anyagnak úgynevezett mák- roszkópikus tulajdonságait az anyag atomos szerkezetéhez visszavezetni. Az elmélet segít­ségével meghatározható lett a részecskék átlagos sebessége, valamint a részecskéknek az átlagostól eltérő sebességelosz­lásának törvényszerűsége. (Maxwell-féle sebességeloszlás.) J. C. Maxwell 48 éves korá­ban halt meg. Nevét a tudo­mány nagyjai közt tartják szá­mon. — 531 literről 573 literre emelkedett az egy tehénre jutó negyedéves tejtermelés a múlt év azonos időszaká­hoz képest a marcali járás termelőszövetkezeteiben. Ez a növekedési ütem a legjobb a megyében. — Az állóeszközök bruttó értéke 73 ?97 000-tot 85 659 000 forintra nőtt három év alatt a zselici termelőeosővetkezie- tekiben. , — Huszonnégy kötetlen tartási! bikát szállítottak a tapsonyi Rákóczi Termelő- szövetkezetből Olaszországba. Az üzlet 400 000 forintot eredményezett a gazdaságnak. FELHÍVÁS A Kaposvári Városi Tanács V. B. építési, közlekedési és vízügyi osztálya felszólítja Kaposvár, Vö­rös Hadsereg útja lakosságát, hogy aki a házi szennyvízrend­szert a városi szennyvízcsatorná­ba kívánja beköttetni, a beköté­seket 1971. július 15-lg végeztesse el. Ezen időpont után bekötési munkálatokat végezni nem lehet, mert az utcában megkezdődik a 6l-es főközlekedési út rekonstruk­ciója. KAPÓST ARRÓL ÉS KORNYÉKÉRŐL nyolc általánost végzett leányok jelentkezhetnek baromfi- és tojásfeldolgozó átképző tanfolyamra a KAPOSVÁRI HÚSKOMBINÁTNÁL. Vörös Hadsereg u. 67—69. (282416) Esküvő ufón — Ne merj még egyszer olyan hangon beszélni velem, ahogyan igent mondtál! (A Paris Match-ból.) Tekintse meg ön is! Már csak I napig tart nyitva a Kaposvári Ruhagyár bemutatótermében a kozmetikai és háztartás-vegyipari kiállítás o C f. 10 OMOGY1 NÉPLAP Vasárnap, 197L június la.

Next

/
Oldalképek
Tartalom