Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
1971-06-04 / 129. szám
Lehet ezer forinttal több? tehet. Kétezerrel is. Sőt, ltonyival is lehet több, mint amennyiből nem is kevés, háromtagú család él. Lehet eny- nyivel több jövedelme — meg még többel is több jövedelme — annak, alá megdolgozik érte! Megdolgozik? Ezt nem tartom a tartalmat jól kifejező szónak. Minden bizonnyal sokan vannak olyanok, akik megdolgoznak a szó fizikai vagy szellemi erőfeszítését jelentő értelmében a kevesebbért is, vagy a néhány száz, esetleg néhány ezer forint többért. Ám mi a haszna a társadalomnak abból, ha valaki mázsás csillárokat kovácsol, napi tizenhat órai szakadatlan és megfeszített munkával, és ezért csilláronként húszezer forintot kér és kap? Egy csiliár egy hónap, s ha kiszámoljuk órabérre, nem is kell irigykednie senkinek amiatt, hogy mennyit keresett a csillárkovács. Házén megdolgo zott érte! Hármasünnep Húsz év d húszéves vállalatnál De minek? De kinek? Egyik üzemünk — korban még fiatal, de szakmai tudásban és gyakorlatban már korántsem annak mondható — művezetője több százezer forintot vett fel néhány újításáért. Nem évtizedek alatt, talán ha két esztendő alatt. Havi jövedelme — legalábbis e két évet figyelembe véve — majdnem elérte a harmincezer forintot. A szó »fizikai-* értelmében aligha dolgozott meg ezért a pénzért. Az agy, az emberi értelem igénybevétele azonban nem semmiség, és eredménye — a gyárnak hozott sok-sok milliós haszon — még kevésbé. A több milliós haszon az üzem minden dolgozójának bérében, év végi nyereségében ott tükröződött, és ha korántsem ennyire kimutathatóan, de hozzájárult az egész népgazdaság fejlődéséhez, a nemzeti vagyon és jövedelem gyarapodásához. Lehet-e ezer forinttal több? Lám, az adott ecetben még a kérdés feltevése is fölösleges. A két példa — tudom — szélsőséges: a két példa, a két határeset között azonban számtalan változat létezik, még az is, hogy a hasznot hozó újító egy vasat sem kap, de a csillárkovács feltétlenül; sőt, azt is, hogy egyikük sem kap pénzt, míg egy harmadik, a »közreműködő«, annál inkább! Az az elgondolkoztató, hogy gyakran a gyári vagy a termelőszövetkezeti közvélemény egy kalap alá veszi az ügyeskedő harácsolót, a más elől mindent elkaparói — a törtetőt — azzal, aki a maga hasznára, s a közösség gyarapodására dolgozik, s teszi mindezt úgy, hogy a fejlődés szolgálatába állítja szellemi, fizikai erejét, szakmai tudását. Nem a természetes — sajnos, még mindig természetes — emberi irigységről van szó, hanem inkább egy hibás szemléletről, amely ellen valamiféle álszeméremből még a legerősebb politikai testületek, a pártszervezetek se nagyon veszik fel a küzdelmet: többet keresni az átlagosnál feltétlenül gyanús dolog, de legalább messzemenően illetlen! Annak az embernek, aki szereti a pénzt, mint eszközt élete gyarapításához, s aki ehhez az eszközhöz nem a sikkasztó ujjaival nyúl, nem a harácsoló manipulációival szerzi meg, hanem a szellem vagy a fizikai erő termelő készségével, annak nincs min szégyenkeznie S még kevésbé van oka arra, hogy pironkodva hallgassa el több, jobb, értékesebb munkával szerzett jövedelmét. Ezer forintot is lehet munkával többletként megkeresni, és egy forintot is lehet érdemtelenül! E bölcsesség — tudom — már közhelyszámba megy. Bár a gyakorlati életben is annak számítana már! Gy. G. Vastag keretű szemüveget visel. Haja oldalra fésült. Halkan, finoman ejti a szavakat. Időnként Fecskére gyújt. Húsz éve dolgozik a húszéves fennállását ünneplő Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalatnál Homor Kálmán. Az Építők napján kapta meg 1 az Építőipar kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést. — Sokan számíthatók a törzsgárdába? — kérdem. — Negyvenhármán vagyunk, akik tizenöt éve vagy még régebben kezdtük. Persze, közben nyugdíjba is menteik... A pályájáról faggatom. — Anyagkönyvelőként kezdtem 1951-ben. 1955 óta vagyok a pénzügyi osztály vezetője. Közben voltam főkönyvelő, de egyéb munkakörben is dolgoztam. — Az osztály feladatai? * — Hitel- és kölcsönszerződések kötése. A szállítók és fuvarozók elszámolásának rendezése, bérfizetés. Az alkalmazotti bér hétszázezer forint, előlegként a munkásokéval együtt hét-kilencszáz- ezer forintot fizetünk ki, a munkás végelszámolásnál pedig egymillió-hét—egymillió- kilenoszázezer forintot. Épp elég borítékolni. Eltűnődik: — Amikor a vállalathoz jöttem, az alapító és az éves mérleg még sehogy sem állt. Az adminisztráció még a régi gazdasági élet funkcióit ismerte; nem voltak megfelelő szakemberek. Mindent meg kellett tanulni. Amivel ma öt perc alatt végzünk, az akkor egy napot is igénybevett. Nem nyolc órát dolgoztunk. Sokszor este tízig, éjfélig. A mérlegkészítés időszakában volt úgy, hogy reggel mentünk haza. A főkönyvelő, amikor elkészültünk, annyira fáradt volt, hogy nem tudta felvinni Pestre a mérleget: a minisztériumi főkönyvelő előszobájában felváltva bóbiskoltunk. — A vállalat munkája kezdetben teljesen hagyományos kézműipar volt. 1962-ben kezdődött az intenzívebb gépesítés. Ma is tart. Most, május végén kaptuk meg a hat modern Ifa gépkocsit. A berakodást és a kirakodást önműPontos elemzés Kevés pénz jut műszaki fejlesztésre Sok szó esik mostanában a tanácskozásokon, párt- és szakszervezeti taggyűléseken a műszaki fejlesztésről. S ez nem csoda, hiszen az üzemek középtávú terveinek készítése közben nagyon sok elképzelés, jó javaslat hangzik el kisebb és nagyobb körben. Érdeklődéssel vettük kézbe azt az elemzést, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága készített arról, hogyan használták fel az iparvállalatok a műszaki fejlesztési alapot. Meghatározó, hogy az országoshoz viszonyítva alacsony arányú műszaki fejlesztési alap képződik az állami iparvállalatoknál Somogybán. Ennek elsősorban az az oka, hogy a megyei ipar termelési szerkezete eltér az országostól, s a. termékek döntő hányada azokba a kategóriákba tartozik, amelyekben a műszaki fejlesztési alap képzési kulcsa a legalacsonyabb. S az amúgy is kis összeg nagyobbik hányadát, elvonják egyrészt központi műszaki fejlesztési hozzájárulásként, másrészt a trösztök céljaira. Így a vállalatoknál tavaly képződött csaknem tizenhatmilliós alapból mindössze hétmillió-háromszázezer forintot használhattak ' fel. Érdemes felfigyelni arra a megállapításra, hogy a három év alatt rendelkezésre álló 14,2 milliós — amúgyis kevés — műszaki fejlesztési alapból a vállalatok csak az összeg háromnegyedét használták fel. Tavaly és tavalyelőtt kétszer annyit fordítottak műszaki fejlesztésre, mint 1968-ban. Ebből az összegből fedezték a saját fejlesztéseket (erre költötték a pénz hatvan százalékát), valamint az intézeteknek, más vállalatoknak adott megbízások költségét. A gyártmány- és a gyártástechnológia fejlesztésére fordított összeg aránya csaknem azonoá volt a három év átlagában. Az összegezés szerint jelentősebb és folyamatos műszaki fejlesztés csupán a Stpfoki Kőolajvezeték Vállalatnál, a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalatnál, a Nagyatádi Konzervgyárban, a Kefe- és Műanyagipari Vállalatnál volt. A sorban elöl álló két vállalat egyformán négy és fél millió forintot, költött három év alatt technológiai és kutatás fejlesztésre, illetve gyártmányáé gyártástechnológiai fejlesztésre. A konzervgyár és a műanyagipari vállalat kutatásra fordította a rendelkezésre álló összeget. A megyei igazgatóság a tényleges helyzeten kivül az. okokat is kutatta, s megállapította, hogy a. vállalatok nem kényszerültek a termelékenység növelésére, a technológia javítására, hiszen a létszám növelésével is emelhették a termelést ebben a három évben. Mivel termékeik keresettek voltak a piacon, ez sem serkentette őket a termékstruktúra jelentősebb megváltoztatására, a termékek és gyártásuk korszerűsítésére, illetve a költségek és az árak csökkentésére. Kevésbé ösztönözte a vállalatokat az önköltség csökkentésére a nagy mértékű állami támogatás, amely kedvezően hatott a jövedelmezőségre. A megvalósítható fejlesztéseket gátolta, sőt jelentősen korlátozta a beruházási piac feszültsége, esetenként a műszaki fejlesztési tevékenység tárgyi és személyi feltételeinek hiánya. Az ipar fejlődéséhez csak elenyésző mértékben járult hozzá a műszaki fejlesztés a maga alacsony színvonalával. S noha ez mindenképpen kedvezőtlen, a felmérést végzők megállapítása szerint nem okozott nagyobb problémát a vállalatoknál, mert az egyéb források és a piaci környezet kedvezően alakult. Ez azonban már most változik, s a megyei munkaerő-tartalékok fogyása, az állami támogatások csökkenő tendenciája, az egyre magasabb piaci igények miatt a vállalatok a jövőben sokkal erőteljesebb műszaki fejlesztésre kényszerülnek. Ennek az elemzésnek a megállapításait a most készülő vállalati középtávú tervekben mindenképpen érdemes hasznosítani, mert a hatékoi.yső'-' növelésére figyelmeztet. U G. ködőén végzi. A rakodómun- ka ismeretében él lehet képzelni, mit jelent ez. Aztán autódaruk. Az új technológia is egészen más, mint a régi. Előregyátott elemekből építünk. A kaposvái két előregyártó üzem száz lakrészt gyárt évente, s 1375-re eléri a 3—400-at. — Pénzügyileg mi történt ez alatt a húsz év alatt? — Az alapítás éveiben állandó kényszerhitellel dolgozott a vállalat. Nem volt pénz, nem volt bevétel; nem volt miből a kötelezettségeket rendezni, csak újabb hitelből. 1952-ben kezdett pénzügyi tervvel gazdálkodni a vállalat, s állandóan veszteségesek voltunk. 1964-ben mutatkozott először nyereség, akkor kaptuk meg az élüzem címet. 1971 januárjában rendezték a forgóalapot, a tizenhatmilliót kilencvenegymillió- ra emelték fel. A termelési érték á kezdeti kétmillióról százhetvenrnillióra emelkedett, az ötéves terv szerint 250—270 millió lesz. Az árbevétel 170 millió. Az Építésügyi ‘Minisztérium elfogadta a vállalat fejlesztés programját, 49 millió forintot biztosít, Ez több, mint amennyit az elmúlt húsz évben összesen fejlesztésre fordítottunk. Anyagilag nincs problémánk: rendes, folyamatos az árbevételünk. A tavalyi veszteséghitelen kívül más hitel nem terheli a vállalatot, hitelt nem szándékozunk felvenni. Május 31-ón már átadtuk a marcali—boronkai utat, amelynek a tervek szerint augusztusra kellett volna elkészülnie. És nem ez lesz az egyetlen, a tervezettnél korábban átadott építésünk! — Milyenek az emberek, a munkatársaik? — Örvendetes, hogy a fizikai és szellemi dolgozók között eltűnt az ellentét. Tízegynéhány évig én vittem ki a pénzt, és sok mindenről elbeszélgettem az emberekkel. Apró-cseprő ügyek, de nem .felejtik él, ha jogos igényük időben teljesül. Be-bejönnek mqst is, tanácsot kérnek. Elköszönök, kikísér: — Érdekes visszatekintem a vállalat húsz évére. Hatalmas fejlődés húzódik a kezdet és a jelen között — mondja. Sípos Ferenc A példa itt áll miért nem követik? Jól tudom, állami gazdaságot és termelőszövetkezetet csak bizonyos szempontok alapján szabad összehasonlítani. Mert mások a föltételek ebben az üzemben, és megint mások abban; eltérő vonások alakultak ki, s alakulnak ki ma is — főként a tulajdonosi viszonyból adódóan — a két szektorban. Előfordul olykor, hogy állami gazdaságból termelőszövetkezetbe kerülő jó szakember — mondjuk főag- ronómus — néhány hónapi tevékenység után »feladja a játszmát«, mert a sajátos keretek között nem boldogul úgy, ahogyan szeretne, s ahogyan boldogult az előző munkahelyén. Ha megkérdezzük, hogy mégis mi a legfőbb oka a visszalépésnek, a gyakran hallható válaszra érdemes odafigyelni: »Megszoktam, hogy olyan emberekkel dolgozom, akik értik a szakmájukat, legyen az állattenyésztő, kertész, növényvédő vagy növénytermesztő. Ki-ki felelősséggel tartozik a munkájáért, tud lelkesedni egy-egy kitűzött célért, és ha jó elgondolása van, nemhogy elgáncsolják, inkább segítik a megvalósításban.« Maradjunk meg a szakember példájánál! írunk, beszélünk erről sokat: kell a jól képzett szakember a termelő- szövetkezetekben. Több kell, mint amennyi van, mert előre lépni nélkülük nem lehet, csak megrekedni egy bizonyos szinten, és nézni, hogyan rukkolnák előre mások. Az imént, amikor az állami gazdaságok meg a termelőszövetkezetek összehasonlítási problémáját említettem, arra gondoltam, ami közös, általános igény, nem pedig a különbözőségre. Ilyen igénynek kell lenni megfelelő számú és jó kép zettségű szakemberre is. Ez az, amiben az állami gazdaságok »fejhosszal« a tsz-ek előtt járnak (tisztelet azon néhány kivételnek, amely a megyében föllelhető), és mondjuk meg őszintén: ez meg is létszik a termelési eredményekben, beruházásaikban és dolgozóik jövedelmében. És ugyan kit nem gondolkodtat el a kép, amikor látja, hogy egv-egy állami gazdaság szép, modern szolgálati lakások sorát építi évente, a tsz-ekné] pedig mindez meglehetős von- tatottsággal történik. Balatonboglári Állami Gazdaság. A III. ötéves terv első évében 79 millió, tavaly 240 millió forint volt a termelési érték, s a 6 milliós nyereség az ötszörösére nőtt fél évtized alatt. Többszörösen kitüntetett mezőgazdasági nagyüzem, ugyancsak kitüntetett, többnyire törzsgárda-tagokkal, de mindenképpen a munkájukat nemcsak szerető, hanem értő dolgozókkal. A dolgozók egyharmada szakmunkás. A termelésben 90 fős műszaki gárda vesz részt. Saját laboratóriumukban folynak a kutatások, s azok, akikre a kereskedelmi tevékenység lebonyolítása vár, ugyancsak értik a dolgukat. Tehát: a ma mezőgazdasági nagyüzemében nélkülözhetetlen a kereskedni tudó — azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk így — szakember, mert ez a terület is fontossá vált. A holnap igénye még nagyobb, A Balatonboglári Állami Gazdaság példáját azért említettem, mert itt a múlt évi 203 millió forintos áruértékesítést — a holdankénti 753 rubel és 97 dollár kitermelését — sohasem érték - volna el, ha nincs az a kilencven műszaki dolgozó, s köztük harminckét felsőfoikú végzettségű szakember, akiknek alkalmazását a gazdaság vezetése szükségesnek tartotta. A közös vonás ami az állami gazdaságban és a termelőszövetkezetben egyaránt megtalálható: a szakember jelenlétének a szükségessége a különböző szintű irányításban, a termelő < munkában. Szükség van rájuk. Más dolog, hogy hol hogyan érzik ennek az igényét, s aztán mit tesznek az igény kielégítése érdekében. Itt Somogybán az utóbbi tennivalót tekintve van adóssága jó néhány tsz-nek. Hogy a törlesztés mennyire sürgős, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy szakosított állattenyésztési telepek épülnek megyeszerte. ezekben pedig egyaránt nélkülözhetetlen a képzett irányító, vezető és beosztott Üj gépek érkeznek, és nem elég a régi traktorparkhoz mért ismeret, ide is kellene minél több jó műszaki ember. Amikor arról beszélünk, hogy megyénk közös gazdaságai országos viszonylatban nagyon rosszul állnak eszközellátottság dolgában, nem hagyhatjuk figyelmen kivül az ezzel szorosan összefüggő tényt sem, azt, hogy kevés a szakember. S ha meglepetésszerűen beüt a mérleghiány egyik-másik közös gazdaságunkba és az okokat fürkésszük, előbukkan egy újabb probléma: alig akad tsz-einfcben közgazdasági elemzésre, elő- és utókalkulációra magas fokon képes szakember: közgazdász. Pedig ez az ember előre jelezhetné a káros következményeit egy- egy gazdasági műveletnek, és így még idejében elkerülhetnék azt. Érdemes követni a jó példákat azokat a gazdaságokat, amelyek bebizonyították, hogy a leggyorsabban megtérülő befektetés: a szakember. Hernesz Ferenc Még az idén megkezdődik a próbaüzem az új Ajkai Timföldgyárban Hazánk épülő, új timföldgyarában, Ajkán — a tervek sz érint — még az idén megkezdődik a próbaüzem. A csalin cm kétmilliárdos nagyberuházás kivitelezésén dogozó 9 vállalat szociálist? zsrződése biztosítja az összehangolt, eredményes munkát és az át- adás határidejét. Képünkön: Harmincöt méter magasban dolgoznak a szerelők az tin. legkikeverő tartályok tetején. SOMOGTf KfPtAP lel Péntek, 1971, juntas 4, Jag
