Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1971-06-03 / 128. szám

Atlétáink Győrben jártak, ahol az Olimpiai Kupa első fordulója keretében néhányan rajthoz álltak a somogyi színek képviseletében is. Legeredmé­nyesebben Szabó Éva szerepelt, aki a 400-on 59.8-as idővel vé­gül is negyedik lett. A fiúk közül Terlaki beállí­totta a megyei csücsót a 110 m-es gátfutásban. A 15.6 mp azonban csak a 7. helyhez volt elegendő. Ivanov Drágán a 110 m-es gáton 15.8-at futott, tá­volugrásban pedig 708 cm-t ért el. Ezekkel az eredményekkel nem lehetett helyezett Eldőlt a bajnokság; sorsa a megyei II. osztályban Karád és a Taszári Szőnyi a két feljutó A megyei labdarúgó-bajnok­ság második vonalában a 24., illetve 23. forduló mérkőzéseit játszották a csapatok. Tehát még jócskán lesznek mérkő­zések a befejezésig. A felju­tás kérdése azanban a múlt héten már végképp tisztázó­dott Az Északi csoport rang- elsője a Karádi Tsz SK és a déli listavezető, a Taszári Sző­nyi SE, behozhatatlan előny­re tett szert s függetlenül a további mérkőzéstől, már baj­nok. Mindkét együttes az 1971 —72. évi bajnokságban a me­gyei L osztályban fog szere­pelni. A jó munka gyümölcse érett meg Karádon, ahol az évek óta kitűnő együttest már szin­te kölöncként nyomta az, hogy a csapat évről évre a bajno­ki táblázat második helyén fejezte be a küzdelmeket. Most valóra váltak a karádi álmok. Az ismeretes, szép kupasiker mellett (Karád csa­pata lett az MNK Somogy me­gyei győztese) most a bajnoki aranyérmek is ehhez a sporté körhöz kerültek. Karádon te­hát nem csupán palyaépítke- zés folyt, hanem a sportveze­tők csapatot is építettek. Nem is akármilyet, megyei L osz­tályút A Taszári Szőnyi SE sok­sok éves első osztályú múltra tekinthet vissza. Sőt, a taszá- riak megjárták már az NB III rögös útját is. Az innen való kiesést követte újabb, s ezért esztendőkön át csak a megyei II. osztályban szerepelhetett ez a nagyobb feladatok meg­oldására is képes együttes. Másfél éve új utakra lépett ez a sportkör. A következetes munka itt is megérlelte a ma­ga gyümölcsét. Bajnok tehát a Taszár és a Karád, ezek a csapatok előre­láthatóan nem átszállójegyet váltottak a megyei I. osztály­ba. Karád—Balatonszárszó 3:3 (1:1) beli jobb játéka elég volt a győzelemhez. G.: Cziráki, 3i- pőcz. Gyékényes—Szülők 3:1 ff rí) Zákánytelep, 100 néző. V.: Németh. Tharosberény—FelsGbogdt 6:4 (32) FelsSbogát, 150 néz*. V.: Ignáczy. A hazai csapat már 3:0-ra vezetett, de a jól ját­szó vendégek nemcsak egyen­líteni tudták, hanem a győzel­met is kicsikarták. G.: Kiss (3), Léber (3), ül Borsodi (2), Melles (2). Vése—Homokszentgyörgy 3:3 (2:2) Vése, 100 néző. V.: Tardi. Igazságos pontosztozkodás tör­tént, noha a vendégek köze­lebb állták a győzelemhez. G.f Sipos (2), Majláth, ilL: Bog­nár (2), Baranyi. Taszár—Csokonyavisonta TEKE A K. Spartacus áll a bajnoki táblázat élén Az utolsó előtti mérkőzésso­rozaton jutott túl az összevont megyei teke-csapatbajnokság mezőnye, s a Kaposvári Spar­tacus hazad pályán biztosan nyert. Ezúttal a Volán is kitett magáért: nagy küzdelem után, de legyőzte Pécsen testvércsa­patát A K. Vasas—K. Fáklya hazai rangadón a pedagógus­együttes győzött A K. Vasutas ez alkalommal idegenben — ha kis különbséggel is — veresé­get szenvedett A bajnokságban a Kaposvári Spartacus áD a táblázat élén, a Kaposvári Volán és Szekszárd együttese előtt. Eredmények K. Spartacus—Pécsi BTC 6:2 (2684:2583) Ld: Buni 472, Molnár 460, ill. Görbe 458, Labdavszki 448. K. Volán—Pécsi Volán 5:3 (2553:2548) Ld: Peltzer 437, Ládonyi Cs. 434, ill Jámbor 452, Turbéki 448. K. Fáklya—K, Vasas 5:3 (2540:2519) Ld: Szakály 471, Németh 427, ill Horváth 454, Szigeti 428. Pécsi Bányász—K. Vasutas 5-3 (2498-2465) Ld: Berta 480; Buzási 428. iQ. Lacza 459, Zsigmond dr. 418. „München már olimpiai lázban ég" Budapestre érkezett Hans Klein úr, az 1972. évi münche­ni olimpiai játékok sajtófőnö­ke, aki ma délelőtt az újságíró­szövetségben sajtótájékoztatón számol majd be a müncheni olimpia előkészületeiről. Ked­den este a nyugatnémet újság­író a MÜOSZ sportúj ságíró- szakosztaly áriak vendégeként szűk körű beszélgetésen, bará­ti vacsorán vett részt Ennek keretében adott egy kis előze­test is Münchenről. — A bajor főváros ma már az olimpia lázában ég. A ter­vezettnél gyorsabb ütemben készülnek a létesítmények, s a szervezési munka területén is gyorsu.1 a tempó. Erről adhat­tam szamot abban a negyven országban, ahol ez ideig jár­tam olimpiai futárként. A hét elején Varsóban a lengyel sportvezetők vendége voltam. Nekik is csak azt tudtam el­mondani, amit magyar kollé­gáim elé tárok, hogy a NSZK olimpiai bizottsága mindent megtesz az olimpiai játékok zavartalan lebonyolítása, a sportversenyek tisztasága érde­kében. Szívesen tettem eleget a MÜOSZ meghívásának. Ma­gánemberként mar jártam a Balatonnál, hivatalosan azon­ban most vagyok először Bu­dapesten. A magyarok büsz­kék lehetnek szép fővárosukra, mint ahogy büszkék a világ­szerte elért sportsikerekre is. Nem udvariasságból mondom, de remélem, hogy a München­be érkező magyar olimpiai sportcsapat méltóan fogja kép­viselni hazája színeit. Az olim­pia rendezői ehhez mindenki­nek — így természetesen a ma­gyar csapatnak is — megte­remtik a feltételeket — fejez­te be nyilatkozatát lapunk munkatársának az olimpiai sajtófőnök. Siófoki és bogiári sikerek a megyei teniszbajnokságon Nem előzte meg hírverés a Kaposváron két napon át meg­rendezett megyei férfi tenisz­bajnokságot, mégis élénk ér­deklődés kísérte a küzdelme­ket, amelyek azt tükrözték, hogy változatlanul ebben a sportágban a vidék dominál Somogybán. A legnagyobb si­kert Borsos László, a siófokiak fiatal versenyzője aratta, aki három számban indult, s mind­egyikben aranyérmes lett. Nem teljes gárdával állt rajthoz a Balaton bogiári MEDOSZ csa­pata. Így is meglepetésnek szá­mít, hogy a férfi egyesben sió­foki döntőt játszottak. Györf ugyanis a másik ágon jutott el a befejező fordulóhoz, legyőz­ve az esélyesebbnek tartott bogiáriakat. A bajnokság végeredménye: Férfi egyes: 1. Borsos László (Siófoki Szövetkezet), 2. Györfi István (Siófoki Szövetkezet), 3. Har- math Frigyes és Harmath Fe­renc (Balatonboglár). Férfi páros: 1. Borsos—Györfi (Siófok), 2. Harmath Frigyes—Harmath Ferenc (Balatonboglár), 3. Er­esei—Tóth (K. Vasas) és Sza- nyi—Miklós (K. Vasas). Ifjúsági fiú egyes: 1. Borsos László (Siófoki Szövetkezet), 2. Harmath Fe­renc (Balatonboglár), 3. Szanyi Attila és Pintér Sándor (mind­kettő K. Vasas). Veteránok: 1. Harmath Lajos (Balaton­boglár), 2. Vermes Imre (Ka­posvár), 3. dr. Gömöri István (Kaposvár). Karád, 150 néző. V.? Tóth. Végig szakadó esőben játszot­ták a mérkőzést. A karádiák csak arra ügyeltek, hogy az egyik pont az övék legyen. Reális eredmény született G.: Kudomrák (2), Ondrusek, ill Molnár (2) és Bán. Buzsák—Somogyszentpál 1:0 (0:0) Somogyszentpál. 100 néző. V.: Raffai. Az időjárás ala­posan próbára tette e találko­zó csapatait is. Az eső áztat­ta talajon Ilisics szerencsés góljával győztek a vendégek. Somogy vár—Szöllősgyörök 0:0 Somogyvár, 150 néző; V.: Császár. Ideges,' csapkodó já­ték folyt két félidőn át. A csatárok mindkét oldalon bosszantó hibákat csináltak. Igazságos a döntetlen. K. Gazdász—Gölte 3.-Í (Odf) Gölle, 150 néző. V.: Schranz. Kemény, helyenként durva mérkőzés. A vendégcsapat jobb volt. G. Dunavári (2), Pirkhoffer, ill. Esküdt T apsony—Balatonszemes 4:3 (4:2) 3:0 (2:0) Taszár, 100 néző. V.; Perger II. A sportszerű mérkőzésen a hazaiak könnyen nyertek a végig lelkesen küzdő, de tar­talékos Csokonyavisonta el­len. G.: Schwarczkopf, Seres, Kincses. Megyei kézilabda­bajnokság Az időjárás a kézi labdacsa­pa tálcát is alaposan próbára tette. Kisebb zökkenőkkel bár> de sikeresen befejeződött a hatodik bajnoki forduló, amely után a férfiaknál a Kaposvári Vasas és a Marcali Latinca csapata áll a csopor­tok élén. A kaposváriak még nem vesztettek pontot A marcaliak viszont csak 66 szá­zalékos teljesítményt nyújtot­tak, jobb gólarányukkal azon­ban Így is övéik az első hely. Férfiak. Északi csoport. Balatonszemes, 50 néző. V.: Meiszterics. A rossz idő elle­nére is jó iramú, sportszerű mérkőzés volt. a vendégcsapat jobban játszott. G.: Horváth (2), Meiszterics, Szabó, ill. Papp. Kelemen, Takács. B alafonlelle—Somogy jád 7:2 (4:1) K. Vasas—Taszár 33:12. A bajnokság állása: 1. K. Vasas 5 5 — — 138: 55 10 2. Fonyód 6 5 — 1 110: 90 10 3. Siófok 6 3 — 3 130:119 6 4. B.-boglár 5 3 — 2 89: 96 6 5. Taszár 6 2 — 4 113:117 4 6. B.-szemes 6 1 — 5 101:159 2 7. Szöllösgy. 4 — 4 55: 98 — Déli csoport: Balatcmlelle, 200 néző. V.: Buzsäld. Gyors csatárjátéká- nák köszönheti a hazai csapat nagyarányú győzelmét. G.: Kovács (3), Szabó (2), Varga (2), ill. Horváth (2). Porrog—Szentbalázs 1:0 (ld)) Szentbalázs, 100 néző. V.: Ferenczt Szerencsés góllal, de megérdemelten győztek a ven­dégek. G.: Rituper. Böhönye—Nagybajom 2:0 (0:0) Nagybajom, 300 néző. V.: Kreiner. Az első félidőben a hazai csapat, a szünet után a vendégegyüttes játszott job­ban. Böhönye második félidő­Nemesvid—Segesd 22:19, Csurgó—Nagyatád 19:12. A Déli csoport állása: 1. M. Ijatinca 2. Csurgó , 3. Nagyatád 4. Barcs 5. K. Vasas B. 6. Nemesvid 7. Segesd 6 * — 3 1S9.100 8 6 4 — 2 118 : 98 8 6 S 1 2 113:103 7 6 3 — 3 111:10ő 6 6 3 — 3 191:106 6 6213 103:124 5 6 1 — 5 93:136 2 Nők: Meglepetés, hogy az otthon játszó csapatok közül egyik sem tudott győzni. Fonyód—K. Vasas Izzó 1:14, Marcali Gimn.—Siófoki Bá­nyász 12:13, K. Vasas Izzó— Balatonszemes 8:8, Tab—K. V. Lobogó 6:11. Remek versenyek, kitűnő egyéni teljesitaények a táiékozádásifató-bajnokságnn Két napon át tartott a So­mogy megyei Tájékozódásífutó Szakszövetség rendezésében a természetjárók egyéni éjszakai, illetve nappali bajnoksága, amely bevezetője volt a jövő vasárnap sorra kerülő megyei csapatversenyeknek. A kétna­pos verseny számos kitűnő egyéni teljesítményt hozott. A győztesek valamennyi kategó­riában remekeltek, s általában fölényes biztonsággal győztek. Éjszakai verseny, F. 19. ka­tegória: 1. Szebenyi Ödön (Munkácsy) 40 perc, 2. Erdős Tibor (Munkácsy) 59 perc. F. 17. kategória: 1. Kovács Lajos (Táncsics) 44 perc, 2. Vi- rágh Gyula (Munkácsy) 62 perc. Nappali verseny, F. 19. kate­gória: 1. Szakáll Tamás (Mun­kácsy) 87 perc, 2. Szebenyi Ödön (Munkácsy) 133 perc. F. 17. kategória: 1. Kovács Lajos (Táncsics) 69 perc, 2. Kutas Csaba (Munkácsy) 85 perc. mnnimimiimimiiimmiw JÚNIUS Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felből idő, már csak néhány helyen zápor, zivatar. Mér­sékelt, napközben megélénkülő keleti, délkeleti CSÜTÖRTÖK szél* A npppali fölmelegedés nyugaton tovább erő­södik, máshol alig változik. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma 25—30 fok között KlotíW ^ Somogyi meglepetés a könyv hélre Miniatűr változatban is kiadta a Kaposvár cimű könyvet a városi tanács. Ä kaposvári nyomdában ké­szített négyszer hat centimé­teres művet a . Kossuth Könyvkiadó terjeszti. Az ér­deklődésre jellemző. hogy a budapesti Gutemberg Műve­lődési Ház rnjniatürklubja is réndeit -huszonötöt a sfép kivitelű — csak nagyítóval olvasható — könyvből • . / ' >.’V •'•'9 ''I- t' . ■ . . \ : • — Nem rendeznek kon­certeket a metró építkezése miatt az idén nyáron a Ká­rolyi-kertben. A hangverse­nyek azonban nem marad­nak ed, a már hagyományos helyszín helyett a Pest me­gyei Tanács Városház ut­cai épületének kiváló akusz­tikájú díszudvarán tartja előadásait az Állami Hang­versenyzenekar. — Több szocialista brigád vállalásában is szerepel a Zó ja Leánynevelő Intézet ta­nulódnak patronála^a a So­mogy megyei Élelmiszer-, Háztartása-, Vegytaru-kiske­reskedelmi Vállalatnál Leg­utóbb a nemzetközi gyer­meknapon ajándékozták meg 300—300 forint értékű ru­haneművel négy patronált, államod gondozott tanulóju­kat — Hatmillió forint értékű munkát végez az idén a sió­foki Egyetértés Termelőszö­vetkezet építSbrigádja. Ta­valy korszerű sertésfiaztatót és kopasza Hast építettek a gazdaság számára, az idén eddig két vasvazaó szán ké­szült eL — Cukort lopott * munka­helyéről — több ezer forint értékben — Strauss Gyula, a marcali ÁFÉSZ áruforgal­mi előadója. A Marcali Já­rásbíróság öthavi szabad­ságvesztésre ítélte. — Várnában megnyílt a KGST tudományos ás mű­szaki kutatásokat koordináló állandó bizottságának 21. ülése. A június 5-ig tartó ülésen megvitatják azokat a feladatokat, amelyek a ta­lálmányok és szabadalmak területén való együttműkö­dési . szélesítésével függnek össze. — 17—21 százalékkal emel­kedett a benzin es. a szuper- benzin ara Görögországban. — A California! Pairada- léböl Párizsba repült a Lock­heed Aircraft Corporation amerikai repülőgépgyár Rolls-Royce gyártmányú mo­torokkal felszerelt »Tri star- típusú ariásrepülógepe. Az új gép most tette meg első — Atlanti-óceán fölötti — útjárt. — Veget ért a szárazság Brazília északkeleti részén. Ehhez feghato aszaüy 112 éve nem volt. A kormány pénz­segélyként és mim tégy 500 ezer munkanélküli szamara — munkaalkalmak teremté­sére — 67 millió dollárnak megfelelő összeget fizetett ki. —Állatkerti séta címmel három fordulóban bonyolí­tották le azt a vetélkedőt, amelyet a tanév kezdetén az őszi, illetve a tavaszi idény­re hirdettek meg. 34 gim­názium es 78 altalános is­kola 2110 tanulója veti reszt ezen a Fővárosi Állat- es Növényikért most befejező­dött biológiai Versenyén. 25 évvel ezelőtt, 1946. június 3-án halt meg — 71 éves korában — Mihail Iva- novics Kalinyin, a szovjet ál­lam kiváló vezető személyisé­ge, a Szovjetunió Kommunista Pártjának egyik ismert veze­tője. Kalinyin egész fiatalon bekapcsolódott a forradalmi mozgalomba. 1898-ban már az Oroszországi Szociáldemokra­ta Munkáspárt tagja lett, s Pétervárott tevékenyen részt vett az 1905-ös orosz polgári demokratikus forradalomban, majd hosszú évekig Moszkvá­ban végzett illegális pártmun­kát. 1912-ben a párt központi bizottságának póttagjává, 1919- ben pedig tagjává választották. Forradalmi tevékenységéért — a cári időkben — több ízben is bebörtönözték. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom győzelme után előbb az Orosz Szovjetköztársaságnak, 1922-től pedig a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottságának az elnöke volt; 1938-tól 1946-ban bekövetkezett haláláig a Leg- felső Tanács elnöksége elnö­keként tevékenykedett. A_szo- cialista építéssel és a kommu­nista neveléssel foglalkozó mű­vei (A szovjet erkölcsről,- A kommunista nevelés kérdései) nálunk is ismertek. Lírai tv-program Bár a nyár elsősorban a könnyebb. szórakoztatóbb produkciók időszaka a Tele­vízióban is, a közeljövőben nagyobb lírai válogatások is kerülnek a képernyőre. Jú­nius 19-én sugározzák Cser- nus Mariann összeállítását a Kedves verseim sorozat ré­szeként. »Az angyaloknak könnyű" címmel mai magyar költónök legszebb verseiből nyújtanak át egy csokrot ismert elő­adóiművészek. Újdonság lesz az az összeállítás is, amely­ben a határainkon túl éló magyar költők munkásságát mutatják be. Babits Mihály halálának 30. évfordulója alkalmából pedig »KeresZ- tül-kasul az életemen" cím­mel készül * egy 40 perces emlékműsor. — 222 74« 000 000 cigaret­tái szívott Japánban — a tüdőrák veszélyére vonatko­zó figyelmeztetés ellenére — a lakosság. Ez a mennyiség 5 százalékkal több az előző évinél. — A »Miskolci Kódex­néven ismert magyar nyelv emlék töredéket — a XV— XVI. századi magyar nyelvű kódexírás egyik nagybecsű emlékét — alig több mini száz, éve fedezték fel, s 1882-ben mutatták be a Budapesten rendezett orszá­gos könyvkiállításon. A, Tu­dományos Könyvtár eredeti formátumban — könyv alak­ban — most ismét megje­lenteti, — A Balaton pártján. ahol ezekben a napokban már cskneim százezer ember tartózkodik, s a hétvégi ki­rándulók szama is rendsze­rint megközelíti a százezret, erősített, nyújtott műszakkal látja el feladatát a posta A nyaralótelepeken megsok­szorozták a hírlap-, bélyeg­es képeslap-árusító helyeket, ezenkívül több mint 150 ké­peslap- és bélyegárusító au­tomatát is felszereltek. — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti a lakos­ságot, hogy 1971. június 4-en reggel 8-tól 14 óráig a Kanizsai utca 34. számtól a Kanizsai ut­ca 115-lg. a Lewin S. utcában (a Béke utca közepéig bezárólag), valamint a Tüskevári utcában és a Vasút utcában áramszünet lesz. (10657) — Értesítjük a lakosságot, bogy Gamás községben június 5-én országos állat- és kirakodó­vásár lesz.‘ (10806) lOMOGTI NÉPLAP Csütörtök, 1971. június 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom