Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
1971-06-01 / 126. szám
MAI KOMMENTÁRUNK Ünnepeltek a gyermekek és a szülők is „Őrizzétek a zászlót becsülettel!* Tiszai Andor átnyújtja a csapatzászlót. csapatzászlót Vasárnap mintegy nyolcezer pajtás nyakába kötöttek kék, illetve vörös nyakkendőt. A kisdobos- és úttöröavatáso- kat talán még sohasem ünnepelték meg ennyire. A már hagyományos ajándékozásokon kívül egy-egy iskola tanulóit a patronáló üzemek ez alkalommal meglepték apró figyelmességekkel. Kaposváron a Berzsenyi iskola úttörőinek például a ruhagyáriak hímezték a vörös nyakkendőt. Az ünnepségekre számos megyei párt-végrehajtóbizottsági tag és megyei tanácstag is ellátogatott. Dobszőra, fegyelmezett sorokban vonultak be Fekete Gáborné csapatvezető irányításával vasárnap délelőtt az egyik üdülő hatalmas parkjába a balaton- földvári úttörők. A kétszáznál több gyereket elkísérték a szülők is, hogy együtt ünnepeljék a kisdobos- és úttörőavatást és tanúi legyenek annak az ünnepélyes pillanatnak, amikor az üdülő pártalapszervezete, az ott dolgozó kommunisták ajándékoznak az úttörőknek. — őrizzétek a zászlót becsülettel, tanuljatok a jövőben is olyan szorgalmasan, s végezzétek úttörőmunkátokat is olyan lelkesedéssel, mint eddig — mondatta ünnepi beszédében Tiszai Andor, az üdülő igazgatója, a községi pár talapszer vezet csúcsvezetőségének titkára. Megemlékezett egyúttal az úttörőmozgalom negyedszázados jubileumáról, a pedagógusok is a szülők felelősségteljes munkájáról is. Azután átnyújtotta a zászlót Fekete Gáborné csapatvezetőnek, az úttörőknek, akiknek nevében August Éva, g csapattanács elnöke mondott köszönetét, s ígérte meg: a zászlóra soha nem hoznak szégyent, s méltók lesznek konnmuniis tálnak ra, elismerésére ség páirrt- és mi, valamint a járási és megyei társadalmi szervek, az úttörőszövetség, a pártbizottság, a tanács képviselői kötöttek ezután szalagot a zászlóra, s előtte tettek fogadalmat az új kisdobosok és úttörők, fennhangon mondva Varjú Márton járási munkásőrparancsnok után az eskü szövegét. Az ünnepélyes csapatzászlóajándékozáson megjelent Tóth József, a járási pártbizottság első titkára, a község és a járás, valamint a megye több társadalmi és tömegszervezetének képviselője. — Örülök annak, hogy ennek a látványos, érzelmekben is gazdag ünnepségnek részvevője lehettem, hiszen talán az országban is első alkalom, hogy egy pártalapszervezet csapatzászlót ajándékoz az úttörőknek — mondatta felszólalásában Simon János, az országos úttörőelnökség tagja, a az üdülő bizalmá- A köz- tánsadalcsillebérci nemzetközi úttörőtábor vezetője. — Ez a mai ünnepség kifejezte azt, hogy milyen szoros kapcsolat van a magyar ifjúság, a pedagógusok és a párt- szervezetek között. Kívánok a jövőben is jó munkát, s azt, hogy a mi gyerekeink és a magyar fiatalok között szoros együttműködés, barati kapcsolat alakuljon ki — mondotta köszöntőjében Bóján Grigorov, a Bolgár Kommunista Párt KB Parttörténeti Intézetének vezető munkatársa. A többi, Balatonfaid váron üdülő kommunisták is kifejezték elismerésüket az úttörők színpompás ünnepsége láttán. M. AU Adi, a Szír KP egyik vezetője, s a kalinyini pionírküldöttség vezetője arrólv beszéltek: a földvári úttörők fegyelmezettsége s eddigi eredményeik a biztosíték arra, hogy becsülettel őrzik majd az üdülő kommunistái által ajándékozott csapatzászlót. Sz. L. Zászlócsillaggal tüntették ki a mesztegnyői úttörőcsapatot Fegyelmezett, pergő műsorú ünnepség. Vezényszavak, s a hangszóróból indulók ütemes zenéje. Kitüntetések, díjak, jutalmak átadása. A kék nyak- kendős apróságok futva igyekeznek az elnökség asztalához, a nagyobbak félszeg mosoly mögé bújtatják kamaszos büszkeségüket. Meghatott csönd, aztán nagy taps fogadja Pelőcz Miklós járási úttörőtitkár bejelentését: »Az országos úttörőelnökség a mesztegnyői 2301- es Táncsics Mihály Úttörőcsapatot az elmúlt három évben végzett kiváló tanulmányi, kulturális és sportmunkájáért a Marx Károly zászlócsillaggal tüntette ki.«- Ismerem a gyerekek és a nevelők mozgalmi tevékenységét Tudom, hogy az öt településből verbuválódott körzeti iskola tanulói milyen sokoldalú sportmunkával szereztek hírnevet maguknak a járási, sőt megyei versenyeken. És nemcsak egyetlen sportágban vagy egy- egy kiemelkedő tehetség révén, hanem tornában, kézilabdában vagy labdarúgásban egyaránt. No, és a művészi munka! A népi hagyományok magas szintű ápolása mellett a legritkább kifejezési formák — például a pantomim — alkalmazásával hívják fel magukra a figyelmet évről évre a művészeti bemutatókon. Kis házi kiállításuk pedig azt bizonyítja, hogy a szakköri munka is magas szintű. Az ünnepségen a rajvezetők kivétel nélkül az úttörők egyenruhájában állnak egységük élén. Közülük ketten — Bolla Ferencné és Knapp Istvánná — kereken két évtizede dolgoznak a mozgalomban itt, Mesztegnyőn. És most, amikor Fújsz János csapatvezető-helyettes átveszi a kitüntető oklevelet, fiatalabb nevelőtársaikkal együtt örülnek ők is a sikernek. Ahogy a hétköznapok tennivalóiban is együtt vannak — a szó gazdag jelentése szerint — tanulóikkal, a kisdobos- és úttörőpajtásokkaL Azt hiszem, csak így lehet mozgalmi sikereket elérni. P. L. „Irodisták“ — tsx-tagoh Nem becsülik, ha nem ismerik Egyik termelőszövetkezetben mondták az elnökről: »Az új lakásában a fürdőszobát tárolásra használja.« Tsz-tagok beszélgettek egymás között. Jól ismerték az elnököt, mikor azonban annak munkájáról kérdeztem őket, jóval kevesebbet tudtak mondani. Nem egyszer történt meg már az is, hogy a háztáji bizottság elnökét keresve bizonytalan válaszok hangzottak el: »Ugye, a Karcsi bácsi a háztáji felelős, Katikám?« Vagy: »Nem a K. János bácsi az?« S csak a harmadik-negyedik merte bizonyosan állítani, hogy nem a találgatott két személy, hanem egy harmadik a háztáji bizottság elnöke. S az sem meglepő ezekutan. hogy nem egy irodán a belépő tagok zavartan toporognak, mert nem tudják: ügyük kihez tartozik. Ilyenkor aztán az elnök után érdeklődnek, tőle várják problémáik megoldását. Az pedig — azt hiszem — nem szorul bizonyításra, hogy az elnök feladata elsősorban az irányítás. A gyakorlat az, hogy a mezőgazdasági üzemekben a feladatokat részekre bontva felelősöket neveznek ki. A részfeladatokat ők végzik. A dolgozók ügyeiben is. A betegség és szabadságügyekben több helyen a föagronómus, illetve az ágazatvezető az illetékes, a háztáji ügyében a háztáji bizottság elnöke vagy az erre beosztott agronómus. Fizetési kérdésekben pedig a főkönyvelő ad választ. Sok helyen ma még »nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal«. A tsz-tagok és az »irodisták« közös célért dolgoznak. Tudniuk kell egymás munkájáról, ismerniük kell egymás tevékenységét. Egy másik termelőszövetkezetben mondták az irodai dolgozókra : »nadrágkoptatók«. S ebben az is benne volt, hogy túl sokra nem becsülik a munkájukat. Nem becsülik, mert nem ismerik. S mert nem ismerik, nem is tudják, hogy panaszos ügyeikkel, javaslataikkal melyik »nadrágkopta- tóhoi« forduljanak. Idős nénike tanakodik a folyosón, hegy melyik ajtón kopogtasson be. A nyugdíjügyét szeretné intézni. Benyit végül az egyiken, nagy elszánással. Ott éppen fontos dologban tanácskozik néhány »irodista«. Küldik a nénit másik szobába, ahol az ő ügyét intézik. A hang nem elutasító, csak éppen nincs benne az a máskor megszokott nyugtató szín. A néniké kifordul az ajtón, és egy kis tüske marad benne. A másik ajtó előtt már tovább habozik. Elkerülhető lett volna a konfliktus. Ha a tsz-tag tisztában lett volna azzal, hogy kinek mi a részfeladata. az irodán. S ha a tárgyalók olyan kedvesein fogadták volna, mint egyébként minden esetben. Mi hát a teendő? Legyen igény mindkét részről egymás munkájának megismerésére. Ez minden esetben hasznos. Egyszerűsítheti az ügymenetet. A tsz-elnököt is megszabadítja sok olyan többletmunkától, amely sokszorozza gondjait. Hiszen amúgy is egész embert kíván a vezetés. Nem egy elnököt ismerek, akik reggel hét órától — de . ha kell: öttől — járja a munkahelyeket, tárgyal a kereskedelmi partnerekkel, eligazítást tart a részfeladatok felelőseinek. És esti tízkor jut haza. A felsorolás azonban nem jelenti azt, hogy egyénenként nem feladata a tagokkal való foglalkozás. Csupán arról van szó, hogy nem minden ügy tartozik rá. Nem szerencsés, ha az összes személyi gondokkal kapcsolatban neki kell »tiszta vizet öntenie a pohárba«. Az egymás munkájának megismerése azonban nem egyszeri feladat. Jó, ha a közgyűlésen beszélnek a vezetők a maguk s az »irodisták« munkájáról. Nem árt ezt többször is megtenni. És az is használhat, amit az egyik gazdaságban láttam: az irodai bejáratnál jól látható, figyelmet felkeltő, nagybetűs »plakát« ismerteti a belépővel a különböző részterületek felelőseinek nevét, szobaszámát. Hivatalokban ez már régi gyakorlat. Legyen az a termelőüzemekben is! A személyes ismeretségen túl egymás munkájának ismerése arra is szolgálhat, hogy egymás munkáját becsüljük is. JÓ MUKKÁ VOLT Minden BNV után felteszik a kérdést: sikeres volt-e vagy sem? S a kérdésre általában mindig igennel felelnek. Most is csak azt tudjuk mondani. az idei budapesti nemzetközi vásár igencsak sikeres volt- és rögtön meg is mondjuk, hogy miért. Sikeres volt a vásár legalábbis négy szempontból. Először azért, mert tovább szélesedtek hazánk kereskedelmi, gazdasági, üzleti kapcsolatai. A vásáron 36 ország vett részt. Élénk üzleti pezsgés levegőjében szakemberek cserélték ki tapasztalataikat, külhoniak belföldiekkel találkoztak; megnézték, értékelték egymás produktumait, tanultak, látókörüket szélesítették, összefoglalóan annyit mondhatunk: jó üzleteket kötöttünk, szakembereink, kereskedőink jó munkát végeztek. Sikerre vitte a vásárt az a nagyon fontos, talán legfontosabb tény is, hogy a kiállított hazai és külföldi termékek magas színvonalúak voltak és a gyártó cégek remekül válogatták össze. Csupán egyetlen egy dologra hívnánk fel ezzel kapcsolatban a figyelmet: TV. ötéves tervünk néhány kiemelt programot tartalmaz> amelynek megvalósítására az átlagosnál jobban koncentráljukj az ország anyagi erőforrásait. Ilyen kiemelt program például a közúti járműipar, az alumínium- gyártás, a számítógépipar fejlesztése, a textil- és textilruházati ipar teljes rekonstrukciója és a legkorszerűbb építkezési eszközök, módszerek gyors ütemű elterjesztése. Aki látó szemmel nézte a kiállított tárgyakat, köny- nyen észrevehette, hogyha bemutatott termékek, gépek. berendezések jelentős része pontosan ezekhez a kiemelt tervprogramokhoz kapcsolódott. ■ Sikeresnek mondható a vásár azért is, mert a külföldi szakemberek, kormányférfiak, üzletemberek és vendégek meggyőződhettek a magyar ipar fejlettségi fokáról. Láthatták, hogy mennyit fejlődtünk az elmúlt években- meddig jutottunk: s ezen túl is: egy kissé megismerhették hazánkat, népünket, vendégszeretetünket, és mindezek után — úgy véljük — elégedetten, kellemes élményekkel és jó véleménnyel térhettek vissza hazájukba. És végül: sikeres volt az idei BNV, mert a több mint egymillió belföldi látogató nem hiába kereste fel a ligeti vásárvárost. A nem szakember látogató is felmérhette: sok olyan iparágunk, termékünk van már, amelyek miatt nem kell szégyenkeznünk külföld előtt. A több mint egymillió hazai látogató emellett igazán jól is érezhette magát a vásáron, hiszen kellemesen és szellemesen rendezett, vonzó pavilonok, udvarias informátorok fogadták, s a korábbi éveknél valamivel jobban, gyorsabban és kulturáltabban dolgoztak a vásári éttermek» presszók kiszolgálói, és volt is mit kiszolgálniuk. Mindent összevetve tehát: az idei BNV jó munka volt. Bezárult az 1971. évi budapesti nemzetközi vásár, de nem zárult le a munka, hogy a továbbiakban — jövőre és azután — még a mostaninál is eredményesebb, hasznosabb, sikeresebb legyen a nemzetközileg is rangos budapesti ipari seregszemle. B. J. Mi újság az ország egyik legjobb harcsatenyésztő gazdaságában? Négy mázsa halat várnak holdanként »Az Alsó-Somogy megyei Halgazdaság Somogy megye déli és nyugati részén, a Dráva felé futó völgyekben és egyéb vízfolyások mentén terül el. Itt vannak a gazdaság halastavai, nagyobb részben savanyú homoktalajon, erdők közé ékelődve. A rendelkezésünkre álló terület mintegy 60 százalékán haltermelés folyik, ez a gazdaság alaptevékenysége ...» (Részlet a gazdaság működésének 20. évfordulójára készített kiadványból.) Csordás Jánossal, a gazdaság igazgatójával arról beszélgettünk, milyen eredményeket értek el eddig idei célkitűzé- seikbőL Pikkelyes helyett tükrös ponty A megyének az említett területén számos halastava van a gazdaságnak, s mint azt az, igazgatótól megtudtuk, a múlt évi 2,92 mázsa helyett az idén 4 mázsás hozamot kívánnak elérni holdanként. Ezzel ösz- szefügg az a tervük- hogy az összes halhozamuk az idén eléri a 80 vagont — ez 16 vagonnal több a tavalyinál —, amiből 76 vagonnyit értékesítenek. Ügy számolnak, hogy ebben a hónapban már az idén kihelyezett halakból 4 vagonnal adhatnák hazai fogyasztásra is. Mindezt azzal alapozták meg, hogy megfelelő mennyiségű tenyészanyag- ról gondoskodtak: mintegy hétszázezerrel több ivadékot és kétszázezerrel több kétnya- ras halat tettek a tavakba, mint korábban. A halak túlnyomó többsége — kilencven százaléka — tükrös ponty. A gazdaság adottságainak megfelelően ezt a fajtát tenyésztették ki a pikkelyes ponty helyett. Ezenkívül számos, úgynevezett járulékhal is megtalálható a tavak vizében, köztük például a harcsa, a csuka, a süllő és a növényevő amur is. Anyagi ösztönzés a tenyésztésben Az Alsó-Somogy megyei | Halgazdaság egyike az ország legjobb harcsatenyésztő gaz-' daságainak. Á tavalyi 40 ezer helyett most 80—100 ezer ivadékot akarnak . előállítani. Ezt társgazdaságaiknak értékesítik, és saját tavaikba teszik, hogy még több áruhalat nyerjenek, s növelhessék a hazai piacokra küldhető szállítmányokat is. A nemzetközi piacon ugyanis rendkívül magas a harcsa ára. Ma már 370 anyaharcsájük van; a halászok 74 harcsafészket készítettek. A halászokat anyagi juttatásokkal ösztönzik az eredmények növelésére: tavaly például 35 ezer forint prémiumot osztottak szét közöttük. — Haszonmunkás ez a hal, csakúgy, mint a növényszelekcióban a növényevő hal, az amur — tájékoztatott az ígazI gató, majd így folytatta: — Próbálkozunk a növényevő halak gazdaságon belüli mesterséges szaporításával is. Va- rászlón elkészült és ebben a hónapban már munkába lép az az automatikus keltető, amellyel a ponty és az amur mesterséges keltetését kívánjuk megoldani. Azért éppen ezt a területet választottuk erre a célra, mert itt az egybefüggő mintegy 350 holdas tóegység vize a legkevésbé szennyezett. Korszerű, gondos munka a tenyésztésben — mindez megéri, mert szép pénzt hoz a gazdaságnak a haL A ponty ugvan már kevesebb »pénzzel« — pikkellyel t— fizet, mint korábban, de a tükrös ponttyal még jobban megtalálják számításukat a halastavak szakember-gazdái. S OJTOtrTT fft-n iP Sedd, 1991. június L Lesko László