Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-09 / 107. szám
a világpolitikában Tűzszünet Indokinában - valutaháború Nyugaton Buddha születésnapja az oka vagy másvalami? — Ki tudja. Tény azonban, hogy e héten volt olyan nap, amikor — harci cselekmények hiányában — nem adtak ki amerikai hadi jelentést DéLkelet- Ázsiában. Ügv tűnt, mintha — legalábbis átmenetileg — as Indokínai háború áttolódott volna a nyugati féltekére. Washington, New York, Boston és más amerikai nagyvárosok a háborúellenes tüntetők kiáltásaitól visszhangoztak. A kormányzat a karhatalom valamennyi formáját, a rendőrséget, a nemzeti gárda és a tengerészgyalogság egységeit vetette be velük szemben, s az ütközetek során csak a fővárosban több mint tízezer polgári »hadifoglyot« ejtettek. A hét diplomáciai eseményei előterében két külügyminiszteri látogatás állt. Schumann, a francia külpolitika irányítója négy napot töltőt Moszkvában, ahol tárgyalásokat folytatott Gromiko külügyminiszterrel. A francia államférfit Koszigin és Brezsnyev is fogadta. A megvitatott aktuális nemzetközi problémák közül különösen figyelemreméltó előrehaladás történt aa európai biztonsági értekezlet előkészítésének kérdésében. A francia kormány hajlandóságot mutat a finn javaslat elfogadására, és felhatalmazza finnországi nagykövetét a Helsinkiben folytatandó előkészítő megbeszélésekre. Bár a nyugat-berlini kérdésben eltérés mutatkozik a két ország álláspontja között, mégis — ahogy a konzervatív francia Figaro megfogalmazza — »a fagv itt is engedni kezd«. A francia—szovjet együttműködés gazdasági területen komoly előrehaladást mutat. Franciaország szovjet teher- autó-gyáróriás, a Szovjetunió pedig hatalmas francia kohó- kombinát felszerelésében vállalt jelentős szerepet Rogers amerikai külügyminiszter a hetet a Közel-Keleten töltötte. Űtjának két legjelentősebb állomása Kairó és Tel Aviv volt. Az EAK fővárosában folytatott háromnapos tárgyalásainak eredményeit »hasznosnak« minősítette az amerikai külügyminiszter. ESEMÉNYEK KRÖNIKÚJR Hétfő: Háborúellenes tömegtüntetés Washingtonban. Walter UlbrlcMot a NSZEP elnökévé választják. Erich Honecker az első titkár. Kedd: Rogers megkezdte tárgyalásait Kairóban. Moszkvába érkezett Schumann francia külügyminiszter. Szerda: Bezárták a devizatőzsdéket az NSZK-ban. U Thant állást foglalt az öt- hatalml csúcskonferencia mellett. Csütörtök: ötvenezer munkás klzárá-' sát határozta el a Renault Művek Igazgatósága. Budapestre érkezett a Szudánt külügyminiszter. Péntek: Tárgyalások Rogers és az Izraeli vezetők között. Négyhatalmi tárgyalás Nyu- gat-Berlinben. Szombat: A Közős-Piac rendkívüli minisztertanácsa. Tűzszünet Buddha születésnapján. Nyilatkozatából, sajtójel öntésekből, valamint az A1 Ahram kommentárjaiból kirajzolódik, hogy bizonyba előrehaladás történi. A Reuter szerint egyiptomi hivatalos személyiségek elégedettségüknek adtak kifejezést a két fél álláspontjának tisztázása miatt A Szuezi-csatorna megnyitásával kapcsolatos egyiptomi terv ügyében az EAK azt kívánja, hogy az izraeli csapatkivonások után egyiptomi csapatok keljenek át a csatornán. Az amerikai külügyminiszter javaslata szerint viszont átmenetileg amerikai és más nemzetközi fegyveres erők állomásozhatnak a Sinai-félszigeten. Az A1 Ahram az amerikai terv ismertetésében hozzáfűzi: Rogers a részleges izraeli csapatkivonást a Biztonsági Tanács határozata végrehajtása kezdeti lépéseként értelmed. Mindez nem tette könnyűvé Rogers helyzetét Izraelben. Hiszen már érkezését megelőzően Golda Meir miniszterelnök kijelentette: országa »szükség esetén barátainak éppúgy kész nemet mondani, mint ellenségeinek«. A külügyminiszter mindenesetre hajlékonyabb magatartásra próbálta rávenni Izraelt. Rogers látogatásának tényleges eredményeit csak a jövő fejleményei mutathatják meg. Hirtelen, de nem egészen váratlanul robbant ki a tőkés Autókar ossz érla-lakatoeokat, kocsifényezőket autó- éa motorszerelőket szövetkezeti tagnak felveszünk Jelentkezés: a Vasipari éa Műszaki Ktsz, Kaposvár, Május Lat ssám alatti műszaki Irodájában. _____ _______________________________________(258894) a »ddnilrcsaAa* — a*í pénzügyi válság. Az ütközet központjában ezúttal a Német Szövetségi Köztársaság, a nemzetközi finánctőke, a magas nyugatnémet kamatláb és a változatlanul tartó konjunktúra vonzó hatásaként dol- lármllliárdolíat kínéit az NSZK pénzpiacán. A dollár kivételezett helyzete folytán a nyugnt-nénieteknek nem volt ellenszerük a beáramlás megakadályozására. A nemzetközi megállapodások ugyanis arra kötelezik a jegybankot, hogy 3,83 márkánál kevesebbet nem fizethetnek 1 dollárért. Márpedig az amerikai valuta értéke jelenleg ennél lényegesen kisebb. Más szóval ez azt jelenti, hogy a nyugatnémeteknek el kellene vállalniuk a dollárinfláció terheit Ennek a helyzetnek vetett véget a kormány intézkedése, amely a hét közepén bezáratta az NSZK devizatőzsdéit, és minimálisra korlátozta a dollár bevá’-hatóságát A valutaválság lázba hozta az egész tőkés világot. A különböző kormányok másként és másként reagálta!:. A Benelux országok, Svájc, sőt Japán is követték a bonni példát, és bezáratták tőzsdéiket, míg London és Párizs tartózkodó maradt. A devizaválság megoldása ügyében a bonni kormány elhalasztotta az egyoldalú döntést, hogy megvárja a közös piaci országok gazdasági és pénzügyminisztereinek szombati brüsszeli értekezletét. Ami a másik Németországot illeti, az NDK-ban nagy lendülettel folynak a 8. pártkongresszus előkészületei. A NSZEP központi bizottsága ezzel kapcsolatos 16. ülésén Walter Ulbricht, a KB első titkára — Idős korára való tekintettel — felmentését kérte. A KB helyt adott a kérésnek és Walter Ulbrichtot a párt elnökévé választották. A NSZEBKB első titkára Erich Honecker lett. A központi bizottság jóváhagyta a 8. kongresszus programját. Közzétették az NDK új ötéves tervének Irányelveit is, amely legfontosabb céljának a lakosság anyagi és kulturális életszínvonalának további emelését tűzte ki célul. A jelek szerint kimozdult valami a holtpontról Nyugat- Berlinben. A pénteki 19. nagyköveti megbeszélés három óra hosszat tartott. Abraszimov, szovjet nagykövet távozóban kijelentette, hogy a tárgyaláson »lépést tettek előre«. Bár a három nyugati hatalom és a szovjet álláspont között még mindig lényeges különbségek vannak, a mostani tárgyaláson — politikai megfigyelők szerint — azokat a pontokat keresték a két javaslatban, amelyek a legtöbb kilátást nyújtják az érdemleges tárgyalásokra. • A magyar külpolitika nemzetközi eseményei közül a Szudán! külügyminiszter budapesti látogatása és Ajtai Miklós miniszterelnök-helyettes angliai tárgyalásai emelkednek ki. A londoni látogatásról kiadott közös közlemény a két ország gazdasági és tudományos—műszaki együttműködése fejlesztésének lehetőségeit hangsúlyozza. Angdl részről ígéretet tettek, hogy megszüntetnek minden olyan korlátozást, amely nehezíti a két ország kereskedelmét. Jelentős lehetőségek mutatkoznak az ipari együttműködés fejlesztésére, valamint a tudományos és műszaki tapasztalatok állandó és rendszeres cseréjére. Miniszterelnök-helyettesünk látogatása minden bizonnyal jelentős lépés hazánk nemzetközi kapcsolatai fejlesztése területén. Rogers Rómában A szombaton délelőtt Rómába érkezett William Rogers amerikai külügyminisztert fogadta Saragat köztársasági elnök. A Rogers—Saragat találkozón az amerikai külügyminiszter Nixon elnök üdvözletét tolmácsolta Saragat köz- társasági elnöknek, majd tájékoztatta az arab és az izraeli vezetőkkel folytatott tárgyalásairól. A Rogers—Saragat tárgyalások befejezése után kiadott közlemény bejelenti, hogy a felek a közel-keleti helyzetről tárgyaltak, összefüggésben az európai biztonság és a nemzetközi feszültség csökkentésének problémáival. A késő délutáni órákban Rogers* fogadta VI. Pál pápa. Szombaton délután Rómában több ezer fiatal munkás és diák tüntetett Rogers amerikai külügyminiszter olaszországi látogatása, valamint az imperialisták újabb vietnami bűncselekményei ellen. A több órás tüntetés Róma központjában megbénította a forgalmat. Csehszlovákia felszabadulásának ünnepén Nyolc mesterséges hold — egy horodozórakétával A Szovjetunióban május 7-én egyetlen hordozórakétával nyolc kozmosz-típusú (Kozmosz—411-től 418-ig) mesterséges holdat bocsátottak föld- körüli pályára. A mesterséges holdakon elhelyezett tudományos berendezés segítségével folytatják a kozmikus térség kutatását a régebben meghirdetett programnak megfelelően. Mind a nyolc szputnylk a kiszámítotthoz közeli pályán halad. A mesterséges holdak berendezése szabályszerűen működik. (MTI) C sehszlovákia népei ma ' ünnepük hazájuk felszabadulásának évfordulóját. Huszonhat évvel ezelőtt, 1945 május 9-én a szovjet hadsereg alakulatai Prága térségében bekerítették és felszámolták az egymilliós Schörner-hadsereget. Ezzel befejeződött a Csehszlovákia felszabadításáért folytatott harc, s e hadművelet egyúttal a második világháború végét is jelentette Európában. Hat évi hitlerista megszállást élt át Csehszlovákia, a kommunisták és más hazafiak azonban soha nem adták fel a reményt, hogy országuk egyszer ismét szabad és függelten lesz. Ez a remény táplálta az antifasiszta ellenállási mozgalmat, amely mind a protektorátussá süllyesztett cseh és morva országrészekben, mind az »önálló» Szlovákiában nagy arányokban bontakozott ki. A cseh munkásság szabotázsakciói. a szlovákiai hegyekben a partizánok rajtaütései súlyos károkat okoztak a hitleri hadviselésnek, a szlovák nemzeti felkelés pedig — amelyben egymás mellett harcoltak szlovák, cseh, szovjet, magyar, lengyel, francia és más nemzetiségű antifasiszták — jelentős hitlerista haderőket kötött le. A háború éveiben a Szovjetunióba menekült csehszlovák hazafiak megalakították a Ludvig Svoboda tábornok parancsnoksága alatti hadtestet, amely a szovjet hadsereg kötelékében harcolva vett részt hazája felszabadításában. Miközben az antifasiszta népi erők súlyos vérveszteségek árán járultak hozzá a hitleristák gyengítéséhez, a csehszlovák burzsoázia együttműködött Hitlerrel és gazdagodott a háborún. Jogos és indokolt volt a baloldali erők követelése, hogy a felszabadult és újra egyesített Csehszlovákia csakis a nép állama lehet, amelyben nem lesz helye a burzsoá társadalmi rendszernek, s amelyben nem térhet vifsza a dolgozó osztályok kizsákmányolása. A polgári I pártok azonban 1945 után gyorsan összeszedték magukat, CHILE A Somogy megyei A Ratal Építőipari Vállalat — siófoki székhellyel — szakképzett, gyakorlattal RENDELKEZŐ szállításvezetőt keres Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi u 4L Szállítási csoport (282094) Forradalmi változásokat — alkotmányos keretek között A chilei kormány alkotmányos és törvényes keretek között kívánja megvalósítani a forradalmi változásokat — jelentette ki Salvador Allende köztársasági elnök a kis- és középvállalkozók országos kon* ferenciájának megnyitó ülésén. Allende elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy kilenc magánbank már állami tulajdonba került, és rámutatott, hogy ez a folyamat a jövőben folytatódik. Készül a szakosított bankok felállításáról szóló törvénytervezet; külön pénzintézmény foglalkozik majd a mezőgazdaság, a kereskedelem, a kis- és középvállalkozók pénzügyeivel. Ismételten hangsúlyozta, hogy az ország gazdasági életében a kormány három szektort akar- fenntartani, az állami, a vegyes és a magánszektort. Az államihoz tartozik majd mindenekelőtt a réz-, a szénás a salétromipar. A köztársasági elnök Ígéretet tett arra, hogy kormánya minden segítséget megad a kis- és középvállalkozóknak. Végezetül felhívással fordult a konferencia résztvevőihez, fokozzák a termelést s ily módon támogassák a népi egységfront kormányát- (MTI) átrendezték soraikat és nemcsak hogy részt kértek a hatalomból, hanem válságokat provokálva, kísérletet tettek a baloldal kiszorítására a kormányból. A ourzsoázia és a népi erők döntő összecsapására 1948 februárjában került sor, s ez a baloldal tejes győzelmével végződött. Ezzel Csehszlovákiában megnyílt az út az alapvető változások előtt és a csehszlovák nép a szocialista társadalom mellett kötelezte el magát. A szocialista építés nagy sikereket eredményezett. Az ipar termelése több mint a hatszorosára növekedett, új iparágak születtek, szocialista városok, hatalmas kombinátok jöttek létre. A szlovákiai országrészek is soha nem látott fejlődésnek indultak. A Csehszlovák Kommunista Párt, amely a háború éveiben az ellenállást szervezte és vezette, a felszabadulás után bebizonyította, hogy az egyetlen erő, amely képes a szocialista társadalomba elvezetni a cseh- szolvák népet. A fejlődésben rendkívüli szerepe volt annak, is, hogy Csehszlovákia a szocialista népek családjának tagjaként, szilárdan és tervszerűen együtt működött a többi testvéri országgal, elsősorban a Szovjetunióval. A hatvanas években a párt- és állami vezetésben kedvezőtlen jelek mutatkoztak. Megszegték a pártélet lenini normáit, fokozatosan elszakadtak a néptől, s olyan helyzetet teremtettek, amelyben újra felüthették a fejüket a már megvert osztály ellenség maradványai. 1968 januárjában kísérletet tettek a lenini normák helyreállítására, az új pártvezetés azonban nem volt elég erős és elszánt ahhoz, hogy a proletárdiktatúra következetességével lépjen fel az egyre vakmerőbben támadó osztályellenséggel szemben. Így került veszélybe a szocializmus léte Csehszlovákiában és így volt szükséges a Varsói szerződés öt tagállamának 1968 augusztusi akciójára. A nagy forradalmi hagyományokkal rendelkező CSKP azóta megújította önmagát, s helyreállt a szocialista építés rendje az országban. A szocialista Csehszlovákia ismét a dinamikus fejlődés útjára lépett. F elszabadulásának évfordulóján forró elvtársi is baráti üdvözletünket küldjük Csehszlovákia népeinek, őszinte szívből kívánjuk, hogy maradéktalanul küzdjék le Összes nehézségeiket és érjenek el további sikereket országuk építésében, a szocialista népek közösségének erősítésében. Szerencsés hajótöröttek KUBIKOSOKAT útépítési és mélyépítési munkára — székesfehérvári munkahellyel — kedvező kereseti lehetőséget biztosítva • földmunkát gépesítő vállalat fő-építésvezetősége, Székesfehérvár, Seregély esi út 81. (282078) A Sota Rusztaveli szovjet személyhajó fedélzetén pénteken megérkezett Panamába az a három nyugatnémet hajótörött, akinek életét saját bátorsága, navigációs tapasztalata és szovjet tengerészek mentették meg egy veszélyes tengeri baleset után. A nyugatnémet trió július 12-én Flensburgból indult el három évesre tervezett Föld körüli utazásra a Beachcomber vitorlás yacht fedélzetén. Mint Panamában az újságíróknak elmondták: április 5-ig minden remekül ment. Ekkor azonban ritka baleset érte őiket: hajójuknak nekiúszott egy bálna és a Beachcomber olyan súlyos roncsolódásokat szenvedett, hogy sorsára kellett hagyni. Erich Neidhart 41 éves flensburgi tanító, Wolfgang Stötling 30 éves hittfoldi építészmérnök és a 31 esztendős Siegfried Schleighöfer hittfoldi közgazdász — a »karambol után« egy gumitutajra és egy gumicsónakra mentette át élelmiszer- és víztartalékát Miután iránytűjük és minden térképük odaveszett, elhatározták, hogy a csillagok után igazodnak. Bár a viharos tenger akadályozta haladásukat, egyre közeledtek a kitűzött cél, a Marquesas-szigetek felé, miközben mindenki halottnak hitte őket Amikor a Sota Rusztaveli fedélzetére emelte a három fáradt, lefogyott embert — mindegyikük majdnem tizenöt kilót vesztett — már több mint 1100 kilométert tettek meg és hetven kilométernyire voltak a partoktól. A szovjet hajó kapitánya, Alekszandr Nazarenkov, aki szintén jelen volt a sajtóértekezleten, a hajótöröttek teljesítményét pompásnak nevezte és dicsérte bátor/águ- kat. A Sota Rusztaveli április 29-én talált rájuk. Ekkor Stötling volt az ügyeletes. A három kilométer távolságban úszó szovjet gőzösnek vészjelző rakétával adtak le jeleket A Sota Rusztaveli megváltoztatta útirányát és 17 perccel a rakéták fellövése után már mindhárman biztonságban voltak. A nyugatnémetek egyébként • szovjet hajó kapitányának szívességéből továbbra is a Sota Rusztavelin maradnak és egész Angliáig hajóznak vele. (MTI) 2 SOMOGYI RlPfcú*