Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-08 / 106. szám
K. Vasas—PEAC mérkőzés az NB 111-ban Az NB III Délnyugati csoport tavaszi meglepetését a pécsi egyetemisták szolgáltatták. A PEAC csapata tavasz- szal még nem vesztett pontot, csatárai pedig ontották a gólokat, otthon s az idegen pályákon. Most a tavaszi rangelső Kaposváron szerepel. A PEAC a K. Vasas vendége lesz a Vasas-pályán, ahol vasárnap délután nagy érdeklődéssel várják a nézők a pécsi csapat és a meglepetésekre is képes Vasas összecsapását. Az eredményeket összevetve kétségkívül a PEAC az esélyesebb, de könnyen előfordulhat, hogy Kaposváron megtörik a PEAC győzelmi sorozata. Hazai pályán játszik a Latinca SE, a már szinte bajnoknak tekinthető Pécsi VSK-val. Láttuk, hogy a Latinca az utóbbi hetekben kétségbeesetten gyűjtögeti a pontokat. Kíváncsian várjuk, futja-e újabb bravúrra a csapat erejéből? Sajnos, még az esetleges győzelem sem jelent túl sokat a Latinca számára. Ugyancsak otthon játszik a kiesés ellen küzdő Lábodi MEDOSZ is. A láibodiak is pécsi csapattal mérkőznek,’ a Steinmetz SE-vel. Ha a MEDOSZ győztesként hagyja el a játékteret, könnyít jelenlegi helyzetén. Idegenben szerepel viszont a Barcsi SC, amely a Nagymá- nyoki Brikett SE ellen lép pályára Mányokon. Bravúrnak számítana, ha a Barcs akár csak egy pontot is szerezne. Ugyanez a megállapítás vonatkozik a Marcali Vörös Meteorra is, amely Mohácson vív nehéz mérkőzést. Az NB III Északnyugati csoportjában szereplő Siófoki Bányász vasárnap ismét hazai pályán játszik. A siófokiak Bábolna együttesét fogadják. Lenne törleszteni valója a csapatnak, mert ősszel Bábolnán kikaptak. A Spartacus és,a Volán vereségé volt a nyolcadik tekeforduló meglepetése Jó ideig eredményesen szerepelt az összevont megyei csapatbajnokságban a K. Spartacus és a K. Volán csapata. A két kaposvári együttes vezette a sort is. A nyolcadik fordulóban azonban rövidzárlat érte mindkiét együttest. Mind a közlekedésiek, mind a szövetkezetiek 6:2 arányú vereséget szenvedtek. A Volánt némileg menti, hogy a csapat az utolsó öt dobásban kapott ki a jól hajrázó szekszárdiaktól. Némi gyógyír, hogy a vasutasok ismét nyerni tudtak és felzárkóztak. A K. Fáklya hazai pályán győzött, a K. Vasas első ízben hagyta el győztesként a pályát. A nyolcadik forduló eredményei : K. Fáklya—Máza-Szászvár 7:1 (2593:2401) Ld.: Németh P. 455, ill. Sziklai 437. K. Vasas—D.Kesztyügyár 5:3 (2479:2390) Ld.: Somogyvári 454, ill. Sztázics 414. K. Vasutas—Pécsi Ércbányász 6:2 (2474:2384) Ld.: Végh 420, ill. Schultz 427. Szekszárdi—K. Volán 6:2 (2552:2542) Ld.: Herr 465, ill. Ládonyi Cs. 447. Pécsi Bányász—K. Spartacus 6:2 (2512:2431) Ld.: Berta 457, iU. Lőczi 431. Gamási és fonyódi siker afonyédi járás ifjúsági sakkbajnokságában Huszonkilenc férfi és tíz nő részvételével bonyolították le a fonyódi járás 1971. évi ifjúsági egyéni sakkbajnokságát. A nők körmérkőzésen harcoltak a pontokért. A férfiak svájci rendszer szerint alakították ki a bajnoki sorrendet. A nőknél gamási fölény jellemezte a küzdelmeket, az első három helyen gamási versenyző végzett! A férfiaknál Fonyódon maradt a bajnoki cím. A bajnokság végeredménye Lányok 1. Sárdi Etelka (Gamás) 7 pont 2. Kovács Anikó (Gamás) 7 ,, 3. Bazsák Mária (Gamás) 6,5 Fiúk 1. Dégi János (Fonyód) 7 pont 2. Fülöp József (Gamás) 6 „ 3. Basics József (Fonyód) 3,5 • 7 Hoi-2 meglepetést a Táncsics—Dorog mérkőzés? , Fűzfőn játszik a Rákóczi A huszonharmadik bajnoki forduló mérkőzései következnek a labdarúgó NB II bajnokságban. A iorduló egyik kiemelkedő eseményének ígérkezik a ma délután Kaposváron sorra kerülő (a plakátokon tévesen vasárnap szerepel!) K. Táncsics—Dorogi Bányász mérkőzés. A dorogi csapatot nem kell a somogyi labdarúgó barátoknak bemutatni. A nagy múltú együttes nályája újból fölfelé ível. Mindjárt a tavaszi idény kezdetén a Dorog megrohamozta az első helyet, és szilárdan is őrzi azt, a bajnokságra törő Pécsi Ércbányász és Szekszárdi Dózsa előtt. E két utóbbi csapat, no meg a szakemberek véleménye szerint is a bajnokság kimenetele szempontjából döntő fontosságú, hogy a bajnoki elöltek a K. Táncsics ellenében miként végeznek. A jó" Táncsicsot ugyanis hazai pályán még a Dorog ellen is esélyesnek tartják. — Nekünk nincs mit vesztenünk, éppen ezért nyugod- tabban játszhatunk. Talán ez az, ami a javunkra billentheti a mérleget — mondta Váradi Lajos, a Táncsics edzője, aki az esélyeket illetően nem nyilatkozott. Arra azonban ígéretet tett, hogy a-» nézők jó mérkőzést fognak látni. Valóban, az egvre inkább összekovácsolódó Táncsics a hazai pályán rendre jól szerepel. Miért lenne most kivétel a Dorog elleni mérkőzés? A Táncsicsnál nem változtatnak a legutóbbi összeállításon, nagy mérkőzésre számítanak, és arra,. hogy a kaposvári labdarúgó barátok nem fognak családni e mérkőzésben. A K. Rákóczi vasárnap délután idegenben, Fűzfőn lép pályára. A Rákóczinak sincs már veszíteni valója, de sietve hozzá kell tenni, hogy sajnos. A csapat ugyanis már legföljebb papíron menekülhet meg. Igaz, hogy éppen a Fűzfő lehetne az az együttes, amelyet még elvileg be lehetne érni. Ennek első feltétele az volna, hogy vasárnap a Rákóczi otthonában győzze le a Vegyész csapatot. Ennek a tehetőségét majdnem csak az adja meg, hogy ezen a találkozón valóban csak a Nitro- kémia gyár együttesének van vesztenivalóia. Jelen pillanatban a fűzfőiek csapata a papírforma szerint többet nyom a latba, hisz ez az együttes legutóbb vidéken is győzött. A Rákóczi házatáján abban bíznak, hogy a múlt heti hazai győzelem és az öt rúgott gól visszaadja a csapat önbizalmát. Ha a papírforma nem is sejteti, azért elképzelhető, hogy meglepetésre is futja Fűzfőn a Rákóczi erejéből. Sportműsor SZOMBAT Úszás Csík Ferenc emlékverseny, Kaposvár, fedett uszoda, 16.30 ó. Kosárlabda NB II: Táncsics SE—Bakony Vegyész, Kaposvár, Munkácsy M. Gimnázium, 15 ó. Labdarúgás , NB II: K. Táncsics SE—Dorogi Bányász, Kaposvár, Rákóczi pálya, 16.30 ó. (Klemm) Teke összevont megyei CSB: K. Spartacus—Dombóvári Szövetk. Kaposvár, Spartacus p, 14.30 ó. (Lacza) VASÁRNAP Úszás Csík Ferenc emlékverseny. Kaposvár, fedett uszoda, 9. ó. Teke összevont megyei CSB: K. Volán—Pécsi Bányász, Kaposvár, Volán pálya, 9 ó. (Ládonyi J.) K. Vasutas—K. Fáklya, Kaposvár, Vasutas p., 8.30 ó. (Kardos F.) Természetjárás Tájékozódási futás, megyei úttörőbajnokság. Rajt és cél: Kaposváron, a Bartók B. Általános Iskolánál. Rajt 9 órakor. Labdarúgás NB II: Nike Fűzfő—K. Rákóczi, Fűzfő, 17 ó. (Kristóf) NB III: Latinca SE—Pécsi VSK, Marcali, 16.30 ó. (Gaby), Lábodi MEDOSZ—Steinmetz SE, Lábod, 16.30 ó. (Singer), Kaposvári, Vasas—Pécsi EAC, Kaposvár, Vasas pálya, 17 ó. (Ihos), Nagymányoki Brikett SE— Barcsi SC, Nagymányok 17 ó. (Sümegi), Mohácsi Tsz TE—Marcali VM, Mohács, 16.30 ó. (Kozma), Siófok—Bábolna, Siófok 17 ó. (Horváth F.) Megyei bajnokság I. osztály: Lengyeltóti—Somogyi B SE, Lengyeltóti, 17 ó. (Zsalako), Fonyód—Toponár, Fonyód, 17 ó. (Tóth L.), Csurgó —Somogytarnóca, Csurgó, 17 ó. (Buzsáki). Kapoly—Kadarkút, Kapoly, 16.30 ó. (Schádl), Babócsa—K. V. Lobogó, Babó- csg, 17 ó. (Zalából), Ordacsehi —K. Vasutas, Ordacsehi, 17 ó. (Kovács Gy.), Nagyatádi Kinizsi—Tab, Nagyatád, 17 ó. (Mó- ritz), Zamárdi—Balatonboglár, Zamárdi, 17 ó. (Bakonyi). II. osztály: Somogyvár—Tiarád (Tardi), Szöllősgyörök—Ba- latonlelle (Bozsik), Buzsák— Táska (Molnár), Balatonszárszó—Balatonszemes (Császár), Somogyjád—Gölle (Jusits), Tapsony—K. Gazdász (Németh V.), Csokonyavisonta—Szent- balázs (Raffai), Nagybajom— Vése (Tokaji), Böhönye—Iha- rosberény (Mátés), Porrog— Gyékényes (Prefek), Felsőbogát—Taszár (Varjas), Szülök— Somogyszob (Horváth II. László). Asztalitenisz NB II (női): Kaposvári Vasas—VM Egyetértés, Kaposvár, Berzsenyi Dániel Ált. Iskola, 10 ó. A Be'kereskedeiml Szállítási Vállalat gépkocsKüt felvesz 1—5 tonnás gépkocsira kaposvári, siófoki és balatonboglári munkahelyre. Jé kereseti lehetőség biztosítva* Jelentkezni lehet minden csütörtökön és pénteken 17—19 óra között az alábbi címen: László Béla, Kaposvár, 48-as Ifjúság utca 40., IV. em. 2. Telefon: 14-208, (10542) Balatonszéplaki üdülőnkbe takarítónőket alkalmasunk Jelentkezés: Hírlapkiadó üdülője, Baiatonszéplak-felső, Deák Ferenc sétány. Némethné. A fonyód—bélatelepi »Napsugár« nyaralótelep takarítónőket alkalmaz a nyári idényre Fizetés megállapodás szerint. Személyes jelentkezés. Alkalmaztatás esetén útiköltséget térítünk. (10537) mäjus Miiyen lesz az időjárá;? 8 SZOMBAT Mihály A várható időjárás ma estig: Változóan felhős Idő, többfelé zápor, zivatar. Mérsékelt, a zivatar idején megélénkülő szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17—22 fok között lesz. n lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Székesfehérváron megtartott 19. heti lottósorsoláson a kövekező számokat húzták ki: 24,33.46,61,67. — Négy és fél évtizedes múltra tekint vissza a debreceni nyári egyetem, amelyet július 17-től augusztus 15-ig tartanak az idén. Mintegy húsz országból hívtak meg vendégeket az előadássorozatra, amelyen egyebek között megismerkednek a magyar irodalom és a külföld kapcsolatával, Lukács György életművével. Foglalkoznak a magyar nyelvjáráskutatással, s beszámoló hangzik el a szótárkészítő tapasztalatokról. — A III. kaposvári tavaszi tárlat április 30-a helyett csak május 20-án zárja be kapuit. — Emlékplakettel ajándékozza meg a Somogy megyei Tanács a somogyi napok rendezvényein kiemelkedő teljesítményt nyújtó részvevőket. A plakettet Bors István szobrászművész készítette. — A klubvezetők táborozásával május 27-én megkezdődnek az országos KISZ-es tanfolyamok. So- mogyból négy fiatal utazik a iVas megyei Velembe. A nyáron a KISZ-esek még fotós, filmes, zenei, népművészeti és képzőművészeti táborban vesznek részt — Űjabb 9 kötetét, ösz- szesen 70 ezer példányban adta ki a Mezőgazdasági Könyvkiadó. A mezőgazda- sági nagyüzemek vezetőinek nyújtanak hasznos tanácsokat például »A kedvezőtlen termőhelyi adottságú tsz-ek támogatása«, a »Korszerű silógazdálkodás« és a »Villamosberendezések gazdaságos üzemeltetése a mező- gazdaságban« című munkák. — Lóháton végigjárják Rákóczi Ferenc kurucainak útját a Szabolcs megyei Tarpától a Baranya megyei Siklósig a siklósi úttörők az úttörőmozgalom negyedszázados jubileuma tiszteletére. A tíz bátor fiatal a siklósi Magyar—Bolgár Testvériség Tsz lovasszakosztályának tagjai. fl mezőgazdasági gépalkatrész-ellátásról tanácskoztak tegnap Kaposváron a dunátúü megyék mezőgazdasági . ellátó vállalatainak (AGROKER-einek) igazgatói és az alkatrészosztályok vezetői. A megbeszélésen Solymossy Dezső, a Somogy megyei Pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának munkatársa mondott vitaindítót, majd közös gondjaikat vitatták meg és a további tennivalókról döntöttek a részvevők — a dunántúli megyék mezőgazda- sági üzemei gépalkatrész-ellátásának javítása érdekében,, 90 évvel ezelőtt, 1881. május 8-án tartóztatták le a budai Vár régi törvényszéki épületében Frankel Leót, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom jeles alakját. A letartóztatás közvetlen előzménye az volt, hogy az ellene indított sajtóperben 1881. március 3-án Frankéit másfél évi államfogházra és pénzbüntetésre ítélték. A párizsi kommün volt munkaügyi megbízottja a kommün leverését követő esztendőkben szervezőtehetségét a magyarországi munkásmozgalom fejlesztésének szentelte. 1880-ban több torsával együtt megalakította a Magyarországi Általános Munkáspártot. A párt szervező munkája, nyomán erősbödő munkásmozgalom megbénítása céljából ítélték el. Frankéit 1881-ben, izgatással vádolták. Szabadulása után nemsokára elhagyta Magyarországot; előbb Ausztriába, majd Párizsba ment, és Engels közvetlen munkatársaként részt vett a n. Internacionálé szervezésében és irányításában is. IntervíziAs adás Kaposvárról A Röpülj páva somogyi műsorának fölvételét szerdán kezdi a televízió a Munkácsy Gimnázium aulájában. Föllép a buzsáiki népi együttes és a menyecskekórus, a göllei férfi és női énekkar, a Dráva délszláv együttes, valamint a szennai cigány énekegyüttes. A műsort, amelyet 16-án, vasárnap közvetítenek és átvesz az intervízió is, Vass La je« vezeti — Vendégszereplésre utazik a Kilián György Ifjúsági és Üttörőház fúvószenekara. A jugoszláviai Bjelo- váron három napot töltenek az ifjú zenészek. — Május végén ismét megnyílik a Régészeti képeskönyv című kiállítás a siófoki Beszédes József Múzeumban. A kiállítás anyagát a Központi Múzeumi Igazgatóság technikai szempontból átrendezte. •— Ittasan vezette Moszkvics személygépkocsiját Kaposváron Árgyilán Ferenc 37 éves taszári tervezéstechnikai előadó. A Kaposvári Járásbíróság 2500 forint pénzbüntetésre ítélte. — A Moszkvai Egyetemi Színház nagy sikerrel mutatta be Hubay—Vas—Bánki zenés művét, az Egy szerelem három éjszakáját. — Rajongóitól virág helyett inkább egy gyermek- otthon építéséhez kért anyagi hozzájárulást Louis Armstrong, a világhírű jazz- trombitás és énekes. A New York-i kórházban lábadozó művész állapota egyébként — orvosai szerint — kielégítő. — 5 napos jugoszláviai társaskirándulást iiidít a Volán Utazási Iroda az alábbi időpontokban; június 12-től 16-ig, július 8-tól 12-ig, augusztus 6-tól 10-ig. Kész- vételi díj 1500 forint plusz költőpénz. Jelentkezés: Volán-iroda, Kaposvár, Berzsenyi u. 1. (Volán 13. sz. Vállalat.) (105«) — Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy most érkezett telepünkre 9 különböző színű íali- osempe, Import padlóburkoló, metlaehíllap, hullámpala, 40x40-es szabványpala, beton kerítésoszlop ás járdalap. Előregyártott elemekből összerakható garázs OTP-hítel- pe is. Kaposvári TÜZÉP, Berzsenyi Utca 21. (282111) j lOMOGTl NÉPLAP 98 Saosssbatj I97L snájos ÜL-