Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-29 / 124. szám
Hogyan készül az ebéd? Jubileumi lovastúra Üj életrend, új szokások. Ma már kevés családnál főznek hétköznap. Legföljebb szombatom. A dolgozók az üzenni [konyhákon, éttermekben étkeznek. Kaposvár legnagyobb önki- szolgáló éttermét kerestük fel, hogy megnézzük, hogyan készül az ebéd. Ady Endre utca 2. szám, a Hotel Kapos épülete... Hét óra, kezdődik a munka. Megtörik a raktárak csendje. Zsákolt krumpli halma, faládák, zsír, lekvár, tojás. Egymillió forintos a raktárkészlet. Aprók a helyiségek, még a folyosókra is jut a dobozokból. Fenyő Jánosné főszakács kalauzol. Köménymagleves,- resztéit máj, pörkölt lesz ma az ebéd. Nézem a vételezési lapot: húsz kiló zsír, húsz kiló liszt, harminc deka kömény, egy kiló paprika, négyszázötven kiló burgonya, négy kiló szárított hagyma, tíz deka bors, öt deka majoránna, hatvan kiló uborka. Az emeletre a teherlift viszi fel. A máj és a hús még nem érkezett meg. Fehér köpenyt öltök. A konyha hatalmas terem. Gázzsámoly, duplafalú gőzüstök, villanytűzhely, asztalok, villanysütők. A gázzsámolyon rántás pirul. A négyszáz literes gőzüstben víz melegszik, az asztalnál kenyeret kockáznak a kések. A kenyérkockák a villanysütőbe kerülnek, a villany- tűzhelyre pedig a kömény. Hogy is csak? »Zsírban megfuttatni, felereszteni, főzni.« — Nem szeretjük a szombatot, túl kényelmes a tempó. Ma csak kilencszázan jönnek, más napokon ezerkilencszáz körül. Akkor vai) ám hajtás! Nyolc-kilencszáz liter leves, száznegyven-százötven kiló hús. Ha csirke vagy rántott hús az ebéd, bejövünk már ötkor! Nyolc óra hat. Megérkezik a máj. Hatvan kiló. Az alumínium tepsikben vörösesbarna remegés. Itt a hús is, felaprózva, harmincegy kiló. Készülhet a második fogás! Átsétálok az ebédlőbe. A terem kétszer akkora lehet, mint a konyha. Negyvenhat asztalt számolok meg. — Fél tizenkettőtől fél háromig folyamatosan ebédeltetünk. Négyszer negyvenhat az száznyolcvannégy — ennyien férnek el egyszerre. — Négy éve üzemel a konyha, körülbelül harminchárommillió forintba került. Az előtérben Horváth Istvánná ebédjegyet árul. — Minden pénteken és szombaton itt ülök. Jegy egy hétre váltható. — Kik járnak ide étkezni? — A ruhagyár, az Egyesült Izzó, a városi tanács, az építőipari szövetkezet, az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat ás más intézmények, vállalatok, szövetkezetek dolgozói. Huszonhárom különböző helyről. Aztán nyugdíjasok, diákok is itt esznek. Jó részük elviszi az ebédet. Űjabb körséta a konyhán. A négyszáz literes gőzüstbe már beleszűrték a köményt, belekerült, a. hagyma, a zöldség zöldje és a babér is. Kisebbfajta- evezőlapát a keverőkanál. Fényő Jánosné fél levesestál sót önt a levesbe. Megdermedek, nem lesz sok?! — Lencseievesből vizsgáztam. Minden hozzávalót felsoroltam, csak a sót nem. azt annyira természetesnek vettem. Fél tizenegy. Pető Sándor csúcsfőnök kóstolóra hív. A máj puha, ízletes, bő a zaft, lehet mártogatni. — Hányán dolgoznak itt? — Huszonkilencen, öt forint kilencvenhat fillérből főzünk. Negyvenhat százalékos a haszonkulcs, áraink negyedosztályúnak felelnek meg. Húsból nyolc deka a fejadag, karajból tíz. Egyik nap viszi a másikat, de heti átlagban nem lehet se1 megtakarításunk, se többletünk. Három fogásosak az ebé- deink, mindig van vagy gyümölcs, vagy befőtt, vagy tésztái. — Az éjszakai műszakban mi készül? — Négyféle rétes, lángos, ízes bukta, rántott hal, sült malac, hidegtálak — az üzleteknek. A panaszkönyvet lapozom. Az első bejegyzés kelte 1968. X. 3., az utolsóé 1971. V. 19. A két és fél éves időszakból mindössze öt panasz; nem volt hely, a tálca maszatos volt, de »az étel mennyisége és minősége részemről kifogástalan«, nem a kiírt ételt adták, s végül az utolsó: »V. 17-én, valamint 19-én is ehetetlen forró a leves. A helyiségben nagy a hőség!« Negyed tizenkettő. Kész az ebéd. A konyháról áthozzák a kiosztópultokhoz az ételeket. Mindennek megszokott helye van. Kezdődik az ebédosztás, áarló alakban kanyarog a sor. Fogynak a műanyag tálcák, az evőeszközök, a friss étellel telt műanyag edények. A fehér köpenyes, főkötős ‘asszonyok szokott mozdulatokkal merik a levest, adagolják a májat. Leülök az egyik asztalhoz, velem szemben férj-feleség. — Ízlik az ebéd? — Igen. És olcsó is. Az otthoni főzés sok gonddal-bajjal jár, kezdve, a beszerzéssel. Mind a rr-i m'nd a minőséggel elégedettek vagyunk. Leszedik az asztalokat. Az '.tolsó vendég is távozik. Háromra újra tiszták az edények, a gőzüstök. Hétfm új hét kezdődik. Sipos Ferenc Fa matuzsálemek A cédrus 5U00 évig él, a sequoia nevű tűlevelű fajta 4000 évig, a fenyők általában átélnek egy-egy évezredet, a tölgy •500 évet, a nyárfa .pedig 50—60 évet él meg. A fák világában tehát a legnagyobb ritkaság az évszázados nyárfa; az a nyárfa pedig, amelyik a bulgáriai Dikovo falu szélén, egy rohanó hegyipatak partján áll — európai híresség. Több mint 200 éves. Törzsét 6 széttárt karú ember tudja csak átfogni. Szokatlanul magas kora ellenére kitűnő egészségnek örvend, és még ma is szépen fejlődik. Az erdészeti-erdőipari minisztérium természeti nevezetességnek és védett természeti műemléknek nyilvánítót^ ta. A rendelet kibocsátása előtt is különleges védelemben részesült; a falu lakossága úgy vigyázott a. csodálatosan szép nyárfára, mint a szeme fényére. A fa közelében még a gyermekeket sem engedték játszani. Bulgária egyébként is bővelkedik élőfaritkaságokban. A tulovi erdőben egy királytölgy uralkodik a fák között, kora ezer esztendő. Goljano Drajov falu határában áll Bulgária legöregebb diófája: a viharok, a vad szelek »idegrázko Itatásait« 300. éve vészeli át. Európa egyetlen félezer éves dió- szarvasfáját Szelce faluban csodálhatják meg a látogatók, és egyetlen még élő példány a kis Túrija falu nevezetessége is, a több mint 20 méter átmérőjű körárnyékot adó, 400 éves, ágas-bogas gyertyánfa, amelyről azt mondják, hogy »egymagában egy egész őserdő«. Érdekesek a bulgáriai »kőfák«. A Gabrovica folyó partján áll az Európa-szerte híres fa formájú bigornai szikla; alakja gigászi bükkfához hasonlít. A Garevgrad-Tornovo közötti út fölött, a hegy peremén sorakoznak, mint örökre megmerevedett őrszemek, a fenyő alakú sziklaképződmények, a környék sokszor megcsodált nevezetességei. MogliZs város határában két fatörzs alakú kőtömbről azt tartja a helybeli legenda, hogy villám- csapástól meghalt két erdei lány alakját őrzi. A fák, a sziklák, s a természet sok más csodálatos ajándéka és műemléke a környező erdőgazdaságok védelme alatt áll; védelmezik őket mindenfajta esetleges kártevő ellen. Tíz évvel ezelőtt rendezte első »Hungária lovastúráját« az IBUSZ. A jubileumra négy útvonalon huszonöt lovastúrát szerveznek. Képünkön: Az eger—szilvásvárad! túra részvevői a Takdos fogadó előtt. : öregek meséi — mesélő öregek A törökkoppányi Bpzsáki néni »lapozta föl az emlékezés könyvét« a Májusköszöntés című történetben is csakúgy, mint a húsvétikor megjelent nyuszimesékben. A cselekmények, mesélések színhelye mindig a Koppány völgyének egy kis faluja, nem Törökkoppány ugyan, de a közelében levő régi település A kispad, ahol a ma már idős Büzsáki néni még aprócska kislányként üldögélt annak idején, helyet adott az aggastyán nagyapónak is, aki a gyerekekre vigyázott, és szebbnél szebb mesékkel kötötte le figyelmüket. Most, hogy ezeket újraidézi Buzsáki néni, bizony megértjük, hogy lebilincselő lehetett a mesék hallgatása. De nemcsak mesék, hanem valós, igazán megtörtént események is így kaptak egy újabb láncszemet, újat és tartósat, amely az emlékeket nem hagyta feledésbe merülni, hanem összekötötte a mával — Buzsáki Istvánná jóvoltából. Szentiváni tűzjáték Nálunk, amikor én még kisiskolás voltam, a Szent Iván nap előtti estétől kezdve egy héten át minden este tüzet raktak a falu kisebb legényei a faluval szemben levő dombos legelőn. Hosszú, suhángos ágra fakérget hurkoltak, szalmával körülcsavarták, ez aztán jól égett, és a fejük fölött lóbálva futottak vele. Olyan szikrázva égett. Az idősebb legények taligakereket csavartak be szál mával, és azt meggyújtva legurították a domboldalról. Nagyapám azt mondta, hogy ez az egész a szentiváni lovagok emlékére van. Ö úgy mesélte, hogy a szentiváni várban lakott egy nagy várúr, akinek meghalt a felesége és maradt egy árva kislánya. Erre a szegény árvára a mostohája csak görbe szemmel nézett, mivel neki is volt lánya, de az egyenesen rút volt: görbe lábú, kancsal szemű, így hát minden lovag, aki a várban megfordult, mind csak a kis árvát akarta. Ezért egyszer, amikor a várúr elment hazulról, a mostoha becsukat- ta a várkapukat, hogy így távol tartsa a lovagokat. Am ezek, ha bemenni nem tudtak is, azért minden este megjelentek a vár körül, és fáklyás menettel köszöntötték a kis árva várkisasszonyt, amíg az apja haza nem ért. Hát ennek az emlékére gyújtanak tüzet és huszigyár- gyát —i mi így. mondtuk — a legények. De, hogy hol volt az a szentiváni vár, azt soha nem mondta a nagyapám, de mi sem kérdeztük, hogy talán látta is? Megelégedtünk azzal, amit elmondott, inkább még kértük, hogy mondjon másik mesét is. Az elajándékozott pötty Szüléink a part szélére mindig két-három sor napraforgót vetettek. Mire ez virágzott, megérett, a katicabogarak százai mászkáltak a virágtányéOSZTOPÁNI KÉPEK A legszebb lány volt... A főzőtanfolyamon. Az öregre nézek. A szeme egykedvű, már nem érdekli a vendég. Ül a »sparhelt« mellett, s mélázik — gondtalan öregek módján. Menye, a gazdaasszony észreveszi, hogy nézem. — Tőle nem sokat tudna meg. Olyan gazda volt, hogy inkább az anyósam hordta a [kalapot... Legalább táncolunk —r Milyen lány volt az Anna? — Az egyik legszebb lány volt a faluban. Szerette a divatot is, de ha kellett, felült a kocsi bakjára..i Osztán közé a lovaknak, s vágtatott, mint a szél... Még szántott is. Akadt is ké rője elég ... Gulyás néni veszi át a szót: — Olyan asszony volt, aki nemigen tűrte, hogy a férfi rendelkezzék fölötte. Az első urával nem értették meg egymást. Így aztán hazapakolták a szülei, elváltaik ... Férjhez ment másodszor is. — A második ura volt F. Pál? — Nem. Az a harmadik ... de már légtől nagyon szerette. őmiatta hagyta ott a másodikat. Kevély nő volt. Falusi parasztlány de egy városi nő éleslátásával megáldva ... Jgy ment aztán férjhez F. Palihoz. A sógornő szól közbe: ■ ' — Valóban így van. Bár a férfi szülei ellenezték a házasságot meg az itthoniak sem örültek neki. Amazok ugyan módos emberek, gazdag boltosok voltak... Gulyás néni: — De megszerették, és ő velük maradt. Mindig. Emlékszem, mikor vitték á gettóba őket, még egy német tiszt meg is kérdeztfe: »Die ist Christian?« — Ez keresztény?! Itt megcsuklott az öregasz- szony hangja. En meg fényképeket kértem Huszár Annáról, miközben ő mesélt. Két csoportképet adott a sógornője: — Ezen még lánykorunkban egy főzőtanfolyamon vagyunk. Csak a legvégén iratkoztunk be. Anna'beszélt rá; »menjünk el, mert ha befejezik, lesz egy bál is... Legalább táncolunk ...« Huszár Annát többször fölkeresték. Ezekből a találkozókból áll a története is. Először a hírek az újságból. Politikusok szólamai, aztán a zsidótörvények. És a háború. Pali AS-behívót kapott... Munkaszolgálatra. Az én dolgom Mielőtt elment, azt mondta Annának. — Ügyelj az üzletre, vigyázz az öregekre! Anna összeszorította a fogát. Szemébe nevetett a fajvédőknek. A két öreg sokat betegeskedett. Egyszer odahívta anyósa az ágyához: — Bocsáss meg nekem, lányom ... — Miért? — Látod ... elleneztük a házasságodat, és most... — Hagyjuk! — De kockáztatod a jó híredet. Talán még az életedet is. Költözz haza! — Csak feküdjön nyugodtan! Pihennie kell. Ez az én dolgom. Föltették a boltra a sárga csillagot. Az öregekre is. Fölvette ő is. Pedig hát ő keresztény volt — neki senki nem mondta. Üzent az anyja is érte, meg néha a lánypajtásai is rászóltak: — Anna, te keresztény vagy! — Miért? A mi házunkban ki nem keresztény? A boltot becsukták. A redőnnyel együtt az ablaktáblákat is. Meg sajátmagukat is. Tröszt Tibor (Folytatjuk.) rokon. Testvéreimmel és a Szomszédbeli gyerekekkel gyakorta jártunk ide. Egyszer a nagyapám is velünk volt. Mindegyikünknek adott egy dobozt, hogy abba fogdossunk bele katicabogarakat. Megszámoltatta velünk, hogy hány pötty van egy- egy katicabogáron. Mindeni - ken hét volt. Erre azt mondta a nagyapám, hogy régebben' nyolcpöttyös volt a katicabogár. Hát az meg hogyan lehet, hogy most csak hétpöty- työs? Erre jött a mese. Valamikor réges-régen a katicabogár anyó ott a patak partján, az omladozó malom falrepedésében lakott a kislányaival. A kicsinyek már nagyon szerettek volna elrepülni, világot látni, de a katicamama mindig csak intette, nyugtatta őket, hogy várjanak türelemmel, ő majd elmegy és körülnéz, hogy hova is volna érdemesebb repülni. Egy kis katicalány azonban ezt nem győzte kivárni, és felrepült a közeli nyírfa ágára. Az olyan szépen ringatta, hogy kedve támadt egyre feljebb és feljebb mászni. Egyszer aztán a szél megrázta a nyírfa ágát, és a kis katica a patakba esett. Bizony, most már hiába sírt. próbált kapaszkodni, a víz csak vitte, vitte, amíg egy bokor ágában fönn nem akadt. Föntebbről, az ág tetejéről madárcsicsergést hallott. Ri- mánkodva fordult arra: — Ments meg kismadár, majd meghálálom. A kismadár a saját kicsinyeire gondolt és nem törö- ' dött a hálával, kisegítette a katicát a partra. De. a kis bogár tovább könyörgött, hogv vinné is el haza, mert ö nem tudja, hogy hol is van. Elmondta azt is, hogy honnan és hogyan esett a vízbe. — No, ez a szerencséd — mondta a madár —, mert nyírfa csak egy van a patak partján, de fűz meg nyár az talán száz is. így aztán bebújtatta a kis bogarat a tollai közé, de megmondta. hogy jól kapaszkodjon, nehogy leessen. Amikor a katicamamához meg a többi kis katicához értek, ezek már érmen siratták a kis szó- fogadatlant. Most aztán egyszerre nagy lett az öröm, amikor előmászott a tollak közül. De mi legyen a hála? Elhatározták, hogy mindannyian adnak egy-egy pöttyöt a gyurgyóka (felénk bugybóká-. nak is mondták) nyakára. Tgv is történt. Most a katicabogaraknak csak hét pöttyük maradt, de enneik a kismadárnak azóta is hét pötty van a nyakán. De azért csak kerestük, hátha találunk nyolcpöttyös katicabogarat is. De bizony nem találtunk. Azért néni, mert ezek mind azoknak a testvérei voltak, akik- akkor elajándékoztak egy-egy pőty- työt..: ti. ts SOMOGYI SfiPtáP 197L máSta &
