Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-23 / 119. szám
i AZ MSZMP SOMOGY MEGYII B I ZOTYS A O A fii AI LAPJA XXVH. árfolyam, 119. szám. Vasárnap, 1971. májas 23. LÉGI MIKROBUSZ MosZkva: A BE—30 típusú, 14—15 utas szállítására terve zett repülőgépet népszerű nevén légi mikro busznak nevezik. A kis méretű, de igen kényelmes és tetszetős belső kiképzésű gépet két turbőlég csavaros motor óránként 460 kilométeres sebesség elérésére tesö alkalmassá. A kis kifutópályát igénylő gép beton- vagy földes talajra egyaránt le tud szállni. { A MÁV figyelmébe: Hétvégére több jegypénztárt! A napokban tájékoztattuk olvasóinkat a MÁV vezetői által tartott sajtótájékoztatóról s ismertettük azt a kérésüket is, amelyben az utazó- közönség türelmét, megértését kérik a fejlesztéssel járó kényelmetlenségek miatt. Az utasok többsége bizonyára önmagától, kérés nélkül is hajlandó részesévé lenni ennek az áldozatvállalásnak, hiszen a fejlődés valamennyiünk kényelmét szolgálja majd. Mégis jogos volt az a felháborodás, aminek nagyon, sok utas hangot adott, amikor meglátta a múlt hét végén a hosszú sorokat a Déli pályaudvar pénztárai előtt, illetve azt, hogy a pénztárablakok többsége zárva van! Ez pénteken történt. S nagyon sok vállalat munkásainak szabad szombatja volt, s ki akarták használni a ragyogó jó időt, s már penteken elutaztak a Balatonra vágy az ország más részeibe. Jegyhez, s főleg helyjegyhez jutni szinte lehetetlen volt. A bosszúságot, szitkozó- dás, tolakodás “-fűszerezte« az induló expresszekre sokan már az induláskor ugrottak föl — jegy nélkül De még többen voltak, akik lemaradták A Somogy expresszen is a kocsik többségében azt lehetett tapasztalni, hogy az ülőhelyeknek nem volt gazdájuk, Összefogással épül a bolt és a presszó Nágocs áruellátás szempontjából a karádi ÁFÉSZ-hez tartozik A fogyasztási szövetkezetnek aktív intéző bizottsága működik itt. A községi tanáccsal és a termelőszövetkezettel együtt keresik a módját, hogy a fogyasztási szövetkezet minél jobb áruellátást biztosítson a lakosságnak. összefogásukra érdemes odafigyelni. Nágocson nagyon korszerűtlen az egyik bolt Üjat kell helyette építeni. A szövetkezet anyagi lehetőségei azonban végesek, a költségvetés szerint 180 000 forintba kerülő új üzlet építéséhez csak százezer forintot tudtak adni. Melléjük állt azonban a községi tanács, és építőanyagot adott a tetőszerkezet elkészítéséhez. A termelőszövetkezet a fuvart vállalta, az intéző bizottság pedig a társadalmi munkát szervezte meg. A közös segítség összege — átszámítva — elérte a hiányzó 80 ezer forintot. Az üzlet alapozását tíz nappal ezelőtt kezdték meg, s az alapokat a ta ság társadalmi munkábc. építi. A kivitelező a közsí tanács. Az átadás határid; október. Miután az intéző bizottság akciója sikerrel zárult, újabb nagy fába vágták a fejszéjüket. A karádi ÁFÉSZ távlati fejlesztési tervében szerepel a nágocsi presszó felépítése is. Különösen a fiatalság örül ennék nagyon. Az intéző bizottság a község más szerveivel összefogva szeretné előbbre hozni a presszó átadásának dátumát. A szövetkezet igazgatósága a kérést a helyszínen tárgyalta meg. Május 4-én Nágocson tartották az igazgatósági ülést, alaposan megvizsgálva a lehetőségeket. A presszó a nemrég elkészült költségvetés szerint 210 ezer forintba kerülne, a döntés pedig úgy szól, ha a község össze tud hozni ehhez is 80 ezer forintot, akkor a többit az ÁFÉSZ vállalja. D. Z. — Nemes kezdeményezésről tettek tanúbizonyságot a siófoki ÁFÉSZ KISZ-fiataljai. Elhatározták, hogy a siófoki költségvetési üzem által kirakott virágágyásokat a nyár folyamán gondozni fogják — mondta Balogh István személyzeti osztályvezető, az ÁFÉSZ öt KlSZ-alapszerveze- tének csúcstitkára. Ismét elindult egy mozgalom »A virágos Balatonért«, amelynek célja a szép környezet kialakítása a part mentén. Siófok parkosításában és szépítésében vállalt jelentős szerepet az ÁFÉSZ százhúsz KISZ-fiataljai. A Sió-hídtól a Delta étteremig egy kilométer hosszúságban mindkét oldalon kő- ágyások ..vannak. A fiatalok a kora reggeli órákban felváltva öntözik, gondozzák a virágokat Egy-egy alkalommal tízen, tizenketten fogják végezni ezt a munkát Gyümölcsöző munkakapcsolat (Tudósítónktól.) Alig fél éve alakult meg a Csurgói Napsugár Ktsz-nél a nőbizottság, de az eltelt rövid idő alatt is eredményes munkáról adhatnak szamot. Gondosan összeállított munkatervükben foglalkoznak mindazokkal a fontosabb kérdésekkel, amelyek az ide vonatkozó határozat végrehajtását elősegíti. így például a nő- bizottság tagjai részére több esetben tartották munkajogi kérdésekről tájékoztatót; kézimunka szakkört is szerveztek, és megvizsgálták a női dolgozók bérének alakulását stb. Legutóbb előadást szerveztek az MŐZMP X. kongresz- szusánák határozatai és a negyedik ötéves tervünk célkitűzései a nők helyzetével kapcsolatos tennivalók végrehajtásáról címmel. Megtartására Horváth Sándornét, az SZMT nőfelelősét kérték fel. a ber- zencei dolgozók beszállításáról pedig a szövetkezet gondoskodott így nyolcvanan vettek részt az előadáson. És eddig nem volt még példa arra, hogy eiőadas után olyan hosz- szas beszélgetés alakult volna ki, mint ezúttal. A ber- zencei üzem dolgozói meghívták a csurgóiakat: így kívánják viszonozni és elmélyíteni a barátságot. Arról is szó esett, hogy társas kirándulásokat szerveznek az »Ismerd meg hazádat!«- mozgalom jegyében, s azért is, hogy a dolgozók kapcsolata tovább erősödjön. Gomba a ián ácsiagnak noha a folyosón rengeteg utas zsúfolódott össze. Igaz, jegy nélkül! A kalauzok nem győzték a munkát, a jegyek kiállítását, a büntetések behajtását ts emellett a meglevő jegyek kezelését). — Jelentjük is, hogy így képtelenek vadunk munkán kát ellátni, s mi vagyunk kénytelenek hallgatni az utasok jogos bosszankodását, akik arra hivatkoznak, hogy több mint egy órát álltak sor ba, mégsem kaptak jegyet — panaszkodtak. Valóban, a hét végére, a szabad szombatra és a jó időre alaposabban fel kell figyelniük a MÁV vezetőinek. S amikor ők megértést, türelmet kémek az utasoktól, biztosítaniuk kellene a jegyváltás kulturált feltételeit. S ha a meglevő pénztárak nem elegendőek, akkor — legalább a hét végén — állítsanak fe! ideiglenes pénztárakat. Hogy ne kelljen sok ezer utasnak mérgelődnie, bosszankodnia, s főleg önhibáján kívül büntetést fizetnie! Sz. L. Tájékoztató az NDX-ba átázó fiatal szakmunkások jogairól és kötelességeiről Az NDK-beli foglalkoztatás tartama alatt a belföldi munkaviszony szünetel. Az ott ledolgozott idő azonban a munkaviszonyhoz fűződő kedvezmények, továbbá a társadalombiztosítási szolgáltatások szempontjából itthoni munkában töltött időnek számít. Ezek a jogok a dolgozót csak akkor illetik meg, ha a külföldi foglalkoztatás megszűntét követően haladéktalanul hazatér és legkésőbb 15 napon be- ---------------7--------------------------l ül jelentkezik vállalatánál. A külföldi munkavállalás ideje alatt belföldön munkabért nem kaphat, s nem illetik meg az egyéb itthoni juttatások sem (szabadság, prémium, nyereségrészesedés, stb.) A szakmai gyakorlaton részt vevők hazulról — kiviteli engedély nélkül — évente 12 postacsomagot kaphatnak. Személyi jövedelmüket a Magyar Népköztársaságba átutalhat ják, annak forint ellenértékét az OTP a címzettnek kifizeti Nyári meleg — nyári italhiány ! — Egy poh^r sört! — Sajnos, nincs. — Egy hideg hosszűiépést. — Két napja nincs szódánk, most sürgettem meg... S hiába kért valamilyen üdítő, hűsítő italt is az a nyaraló, aki épp befejezte a tízórait, pedig a sült kolbász meg a sült hurka után ugyanKomlóssy Erzsébet portréműsora Először keresi fel a panaszos a most megválasztott városi tanácstagot. A fejkendős, szatyros nénike nagyon körülményesen és udvariaskodva kezdi a mondókáját, amikor a tapasztalatlan fiatalember végre leülteti a lakásban. — Akkor hát maga a mi tanácstagunk ? — Én, ha a néni a körzetbe lakik. ■— No nézze, lelkem, én már vittem gombát a tanácselnök úrnak meg az előző tanácstagunknak is, hamarosan magának is hozok. — Igazán ne fárassza magát ... én igazán nem azért intézem az emberek ügyeit. Már most megmondom, hogy én nem fogadhatom el a gombát... — Nöno, fiatalember, én penészgombát hozok a lakásomból Hogy lássa, milyen körülmények között élek én!- 1« “ A televízió ma este népszerű operaénekesnőnket matatja be. Műsorán szerepel: az Aida, a Trubadúr, a Háry János, a Székelyfonó, a Carmen, csak kívánta az innivalót. Fonyódon a vasúti átjárónál, a halsütő melletti büfénél zajlott le ez a beszélgetés. A naptár ugyan meg csak májust, előszezont jelez, de a hőmérő higanyszála már nyári kánikulát. Pedig Fonyódhoz közel boglari sörlerakat, helyben van a szikvízüzem. Ezért érthetetlen, hogy a szezon elején miért nincs sor, s hogyan fordulhat elő, hogy egy nagy forgalmú büfé két napig ne kapjon szódát. örülünk a melegnek, de félve tekintünk a következő hetek elé. Mi lesz, ha a meleg, a forróság tartósnak bizonyul? Naponta 140 Super Olimpia A székesfehévárl Videotonban tovább fejlesztették a négy év óta gyártott és jó! bevált Olimpia típusú televíziós vevőkészüléket. Az új típusú Olimpia egy panelos kivitelben és folyamatos hangolásü úgynevezett varicap hangoló egységgel épül. A robbanásbiztos képcső világos- vagy sötétszínü modern kávába kerül. A nagyképernyős televízió a Super Olimpia nevet kapta. Három variációban gyártják. Az egyik típus, az jelű csak a hazai adókat, a második, az «OC-K jelű a CCIR és az OIRT állomásokat, a harmadik, az >«OCU^ jelű pedig az utóbbiakon kívül a színes adást fehér-feketén veszi. Naponta száznegyven Super Olimpia kerül le a televízió-gyáregység szereldeiének & szalagjáról* 74RKA COROK A jó szemüveg fél győzelem Egy torontói lövészversenyen véletlenül elcserélték a két sportlövő, Tom Jackson és Archibald Whitley szemüvegét. Jack- son és Whitley mindaddig sohasem jutott előbbre a jó közepes helyezésnél. Az elcserélt szemüvegekkel azonban ragyogóan lőttek. Jackson győzött, Whitley a második helyre került. Ekkor mindketten elhatározták, hogy megtartják az elcserélt szemüvegeket, és azokat fogják használni továbbra is a versenyeken. »Talán ez figyelmeztet arra, hogyan tudunk előbbre jutni 1972-ben Münchenben« — mondta Jackson. Texasban Két texasi kártyázik. Megszólal az egvik: — Van két ászom. Neked mid van? — Egy töltött revolverem. — Akkor nyertél’ A féltékeny Taylor Richard Burton, a világhírű angol filmszínész a saját bőrén tapasztalta, mit jelent az, ha egy férfi féltékeny nőt vesz feleségül. Hitvestársa, Elizabeth Taylor miatt ugyanis nem vállalta James Bondnak, a 007-es titkos ügynöknek a szerepét, mert Raquel Welch amerikai színésznő lett volna a partnemője “A drágakövek örök fényűek« című filmben. Az újságírókkal folytatott beszélgetés során Burton egy provokatív kérdést tett fel: El tudják képzelni, hogy Elizabeth nyugodtan végignézi az én szerelmi kalandjaimat Raciuei W elch- el? Késsel a kezében ülne a kamera mögött! Gyerekszáj Jacques Martin meséli a következő gyerekszáj történetet: — Ejnye, kisfiam, edd már végre ezt a levest — mondj az anya. — Hány ember boldog lenne, ha akárcsak. feleannyi levest ehetne. — Hát még én milyen boldog lennék! Okos kislány Egy kislány megmutatja édesanyjának különböző iskolafüzeteit. A mama egy teljesen üres füzet láttán csodálkozva megkérdezi: — Ez az üres füzet mire jó, kislányom? A kislány szemrebbenés nélkül válaszol: — Ezt a fejszámoláshoz használjuk. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: jávori b£la Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítoknél. Előfizetési díj egy hónapra 2o Főindex : 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca S. u. 6. Felelős vezetői Mautner Jözaa#