Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-21 / 117. szám
Nincs „idegem“ a gyerekhez Hányszor halljuk RZÜa löktől ezt a helytelen magyarsággal megfogalmazott panaszt! A szülők ezúttal önmagukra panaszkodnak, hogy nincs türelmük a gyermekükkel való foglalkozáshoz, ae érezni a hangsúlyon, hogy végső soron gyors, lüktető ütemű mai életünket teszik felelőssé mulasztásukért. Azt persze senki sem vitatja, hogy modern korunk a világ bármely részében kevesebb időt enged a gyermekkel való foglalkozásra, mint korábban. De az is igaz, hogy ma a szülői házat nagyon sok tényező segíti a nevelésben. Gondoljunk csak az iskolára, a napközire, az ifjúsági szervezet foglalkozásaira; a mozi, a rádió, a televízió adásaira, amelyek — helyesen szervezve — közvetlen és kényszer nélküli nevelőhatást gyakorolnak gyermekeinkre! A szülő tehát nincs magára hagyva a nevelésben, és ha élete, elfoglaltsága erősen igénybe is veszi idegrendszerét, munkája mellett legfontosabb hivatására, gyermekei nevelésére több időt és gondot kell fordítania! Ezt a követelményt elsősorban az indokolja, hogy a családi nevelést semmilyen más nevelői ráhatással nem lehet pótolni. A gyermeknek szüksége van az apa és az anya irányítására, a velük való beszélgetésre — ha kell, vitára —, és végül arra a közös megállapodásra, amely a nevelés eredménye: a gyermek adott esetben mit fog tenni, gondolni, mit vállal magára és mitől tartózkodik. Kell-e különleges adottság a neveléshez? Mindenesetre jó, ha van, de azt a legtöbb s a legegyszerűbb szülő is tudja, hogy mi volna helyes a gyermek számára, mit kellene elérnie a gyermeknek és hogy milyen módon lehetne a kívánt célt megközelíteni. Kétségtelen, hogy a nevelés »türelemjáték-« is. Egyszerre igényli a példamutatást, a beszélgetést, a vitát, a meggyőzést, a türelmes okfejtést, de ha kell, a komolyan megfogalmazott követelést is. Nem kell Végre elkészült a termelőszövetkezet méregraktára. Jöhet az utolsó stáció: a műszaki átvétel, aztán az addig más, fontos rendeltetésű épületben tárolt anyagok átszállítása. A soktagú bizottság nem talált lényeges kifogást. Már éppen a jegyzőkönyv megírására készültek, amidkor megérkezett az egyik bizottsági tag. Elnézést kért a késés miatt, aztán az elejétől a végéig ő is megvizsgálta a méregraktárát. Az utolsó percig úgy látszott, hogy — hírével ellentétben — ez akalommal ő is szó nélkül aláírja a jegyzőkönyvet. De korai volt az öröm. Már az ajtó felé indultak, amikor a hatóság képviselője . rámutatott a ráccsal ellátott ablakokra, s fellebbezhetetlenül kijelentette: — Nem megfelelő! Nagyok a lyukak! — Madárféle nem fér be — próbálkozik az elnök. — Dehogynem! Még egy véreb is átbújik rajtuk. — Ezeken? — Igen. Amolyan kisve- réb. — Még az sem. — Ne tessék vitatkozni! A kisveréb be tud bújni! — Jó. Tegyük fel. De kárt akkor sem tehet. — Nem-e? Kiszakít egy méreggel telt zsákot, és megfürdik a tartalmában. — Akkor elpusztul. Azon nyomban. — Lehet, hogy csak tíz perc múlva. Addig visszabújik a rácson, berepül a faluba, és beleesik egy kútba. Kész a tragédia. — A kisveréb számára. — Nem. Akik a kútból Isznak. attól félni, hogy a.nevelés során követelünk a gyermektől. Csak ne indokolatlanul, a gyermek számára ne értelmetlenül követeljünk! Az állatot kell kényszeríteni, a gyermekkel szemben a meggyőzést alkalmazzuk! S ha mégsem látja be igazunkat, akkor hivatkozhatunk csak a szülő magasabb értelmére, nagyobb tapasztalatára. Lássunk néhány példát a szülői türelmetlenségre. Egy vasipari munkásnak tízéves kislánya van. A lány negyedikbe lar. és egyik nap a vasgyárról olvastak. Az olvasmányban néhány olyan mondat is volt, amely fölkeltette a kislányban az érdeklődést. Kiment az apjához a konyhába, aki egyik barátjával ott kártyázott és borozgatott A kislány föltette a kérdést apjának, de az dühösen válaszolt: — Te is jókor jössz! Miért nem kérdezted meg a tanító nénitől ? — Csak most jutott eszembe. — Hát most nem érek rá! Józsi bácsi mindjárt elfogja az ultimat. Majd később! Mire azonban Józsi bácsi hazament, a kislány már az igazak álmát aludta. Pedig csak egy perc kellett volna, egy barátságos szó, néhány mondatos szakértő magyarázat, s a kislány másnap talán jobb jegyet szerzett volna az új ismeret segítségével. Csakhát nincs »idegünk« a gyermekhez! Egy másik családban az édesanya az írásbeli osztást magyarázta fiának. Józsi gyenge tanuló volt. Az anya már előre idegesen és pattogó szavakkal ült le fia mellé az asztalhoz. — Hogy lehetsz ilyen hülye? Ezt minden gyerek megtanulja, csak te nem! Mi lesz belőled, ha még számolni sem tudsz? A gyermek hallgatott. Nem először hallotta anyja szójából ezeket a szidalmakat. Magában már régen elkönyvelte, hogy ő tehetségtelen, és felnőtt korában sem viszi semmire. Pedig — Törpe vízmű van a faluban. Nem használják már a nyitott kutakat. — Esetleg mégis iszik valaki belőle. — Amibe a kisveréb beleesett. — Igen. — Ennek a valószínűségét csak magasan képzett matematikusok tudnák kiszámítani. — Nem kívánok tovább vitatkozni! De kijelentem: csak úgy írom alá a jegyzőkönyvet, ha kicserélteti a rácsot. Egyébként megbüntetem ötszáz forintra. — Kifizetem. — Ezerre! —r Kifizetem — Kétezerre! — Kifizetem! Ebben maradtak. Az elnök a következő napokban várta a szabálysértési határozatot. De eltelt a nyolc nap, és a bírságról szóló értesítés nem érkezett meg. Néhány hét múlva aztán a hivatal folyosóján találkozik a bizottság szigorú tagjával. Megszólítja: — Igazán kedves, hogy mégis eltekintett a büntetéstől. A hatóság képviselőjének arca nem enyhült meg: — Ne higgye, hogy megváltoztattam itthon a véleményemet! Csak éppen szabadságon volt a gépíró, és tudtam, ha nyolc nap elteltével készítem el a határozatot, az elnök elvtárs , nem hagyja fellebbezés nélkül. Es gyorsan elköszönt. Talán jobb is, hogy nem hallotta az elnök félhangos kérdéséi: — Es mi lesz, ha berepül a raktárba egy kisveréb? Faál László csodálatos volt a kézügyessége. Apja kerékpárját szét tudta szedni, és hibátlanul összerakni. Csák a számolás nem ment. De tegnap mintha már derengett volna neki az iskolában az írásbeli osztás bonyolult menete. Most azt akarta megmutatni édesanyjának, de az anyja szidalmai ezt a gyengén megfogant ismeretet is kiverték a fejéből. Teljesen összezavarodott. Sírni kezdett, és a feje búbját simogatta, aihova az anyja vonalzóval — kétszer is — rávágott. Mert hát nincs »idegünk« a gyermekhez! Egy viszonylag jól kereső családban a nyolcadikos fiú egyik este azt mondta apjának: — Apu, vegyél nekem egy táskarádiót. Már minden osztálytársamnak van, csak nekem nincs! Az apa ideges természetű, s rögtön felhördült a fiú kívánságán. — Hát aztán? Mi közöm nekem a többiekhez? Most már te akarod meghatározni, hogy mire osszuk be a havi keresetet? — Hót olyan szegények vagyunk? — Mit szólsz hozzá?! Olyanok! Nekünk minden fillért be kell osztanunk! — Mások is beosztják... Mégis jut nekik. — Ne feleselj! Szemtelen!... Mars k; á konyhába! A fiú kiment. JjgJ vacsorát főzött. A fiú elmondta neki az előbbi jelenetet. Az anya megsimogatta a fia fejét, aztán megmagyarázta, hogy a jövő hónapban a nagymama sírját akarják rendbehozni. Arra ezer forint kell. A fiú letörölte a könnyeit. — Hát ha nekem ezt mondja édesapám, én egy percig sem vitatkoztam volna tovább. íme! Akinek van idege a gyermekhez, milyen könnyen boldogulhat! Tart János Nyelevanezren kollokválnak Hazánk 74 felsőoktatás^, intézményében, a nappali, az esti és a levelező tagozatokon együttvéve több mint 80 ezer egyetemista és főiskolás kezdte meg május közepén az év végi vizsgákat. A nappali tagozaton csaknem 54 ezren, az estin 8000-en, a levelezőn pedig több mint 18 ezren adnak számot felkészültségükről. A vizsgázó diákok között csaknem 18 ezer az utolsó éves, közülük mintegy hatezer a nappali tagozaton végez. A nappali tagozatokon több mint.2900 pedagógusjelölt, 1300 leendő orvos, 480 közgazdász államvizsgázik, illetve védi meg diplomamunkáját. avaly karácsony előtt a vásárlás, a készülődés és kikészülés zűrzavaros napjainak egyik véletlenül tiszta ötpercében döbbentem rá a nagy igazságra: Hiába kívánnak az emberek szóban és írásban — százan és százan — kellemes és boldog ünnepeket, l\a ő semmit sem tesz amihk érdekében, sőt rendszerint épp ellenkezőleg. Mi történik karácsony táján? Az ünnepek előtt kiürítjük a zsebeinket, de tökéletesen; az ünnepek alatt pedig megtömjük a gyomrunkat, de tökéletlenül. Az eredmény ... Azt hiszem, fölösleges részleteznem. Inkább arról számolok be, miben állt az én nagy karácsonyi trükköm. December 24-én délután nyögdécselni kezdtem otthon, hogy elrontottam a gyomromat. A családom nem ért rá odafigyelni a panaszkodásom- ra, mindenki sütött, főzött. Am estefelé, amikor nagy lel- Ifierővel visszautasítottam a még meleg mákos bejgli meg- kóstolását, megriadt a feleségem: — Ezt Mid nénivel nem teheted, halálosan meg fog sértődni! — Nagyon sajnálom, de... — Mutasd a nyelved! Készültem erre. Már rég behintöporoztam a nyelvemet. KISVERÉB Végveszélyben a műemlékek Pótolhatatlan építészeti és szobrászati emlékek pusztulnak' egryre rohamosabban a civilizáció mérgező gázaitól. Ha nem sikcrQ! hamarosan gátat vetni pusztulásuknak, még ebben az évszázadban különös katasztrófa tanúi leszünk: a különböző korokból származó, évszázadokon át fennmaradt műemlékek jó része teljesen megsemmisül. A szennyezett levegő még a követ is megöli. Kleopátra 200 tonnás kőobeliszkjét Ismail pasa 1881-ben az USA- nak ajándékozta. A kolosszust a New York-i Central parkban állították fel. Kilencven év alatt a város hírhedten szennyezett levegője jóformán felfalta a követ, s reliefjeiben több kárt tett, mint a húsz évszázad alatt a sivatagi klíma. A világ minden tájáról érkeznek a vészjélek. Az akro- poliszi márványtemplom, s Velence több száz palotája, Prága homqkkőszobrai vagy Pisa freskói egyformán veszélybe kerültek. A fejlett ipari országokban szép számmal akadnak még olyan károk, amelyek többé semmilyen eljárással nem tehetők jóvá. Az NSZK-ban Flensburg és Pas- sau között a román, gót, reneszánsz és barokk műemlékek — koruktól teljesen függetlenül — egyszerre mennek tönkre a gyilkos füstgázoktól. A megmentésük érdekében végzett tudományos kutatásokkal, kísérletekkel részben már el is késtek, és sok esetben már csak azt tehetik, hogy megmentsék még, ami menthető. Az ipari évszázad hatalmas választékban eregeti gyilkos gázait a légkörbe. Az eső, harmat vagy köd e mérgekkel »feldúsítva« hatol a szabadban levő szobrok, műemlék- épületek felületi rétegeibe, s ott megkezdi szívós aknamunkáját: kifejti a kő különböző alkotóelemeit, például a me- szet, magnezitet vagy timföldet A csapadék- nélküli időszakban a kő kiszárad, de például a vízben feloldottt mész gipsszé változik. S minthogy a gipszkristályoknak több helyre van szükségük, mint a mészkristályoknak, a folyamat egyre nagyobb felületeket »robbant le« a kőről. A szobor lassan felismerhetet- len csonkká válik, az épület faragott díszei eltűnnek, s a kőfal hámlása lassan az épület statikáját is veszélyezteti. Prágából biztató hírek érkeztek. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Eméleti Kémiai Intézetében két eljárás is túljutott már a kísérletezés szakaszán. A prágai vár Szent Vitus- templomának 3éli bejárata feletti — a XV. századból származó — üvegmozaikra 1954- ben kimondták az ítéletet: le kell szedni és másolattal helyettesíteni, ha az eredetit még úgy ahogy meg akarják menteni. Az intézetben dr. Rathousky és munkatársai ekkor egy eljárást dolgoztak ki, amellyel végül nemcsak megmentették, hanem vissza Is adták az üvegmozaik eredeti szépségét. A beteg, megvakult üzegmozaikszemeket polibu- til-metakriláttal impregnálták, majd védelmül szilikon bevonattal látták el. Azóta ugyanezt a szilikon bevonatot alkalmazták a Lőportorony és még néhány kisebb prágai műemléképület védelmére is. A szilikonok jó tulajdonságai közül közismert víztaszításük és ellenállásuk különböző vegyi hatások ellen. Bizonyos esetekben azonban már csak egy lehetőség maradt: a már túlságosan megrongálódott szobor biztonságos, védett helyre szállítása, és pótlása időálló másolattal. A kőből faragott másolat hátránya, hogy nem biztosítható a pontossága, némelykor pedig — az eredeti megrongált állapota miatt — már el sem készíthető. Ilyenkor — res- taurátomyeiven szólva — »fakszimilét« kell készíteni. Ennél az eljárásnál döntő fontosságú az anyag, a megfelelő műkő. Az e célra eddig használt műkövek hátrányait kiszűrve, az intézet munkatársainak sikerült új anyagot kidolgozniuk, kihagyva a legtöbb kellemetlenséget okozó mészkomponenst. Műkövükben a homokszemcsék kötőanyaga epoxigyanta. Az így előállított műkő nemcsak textúrájában hasonlít megtévesztésig a természetes kőhöz, hanem tulajdonságai (szilárdsága, faraghatósága) is azonosak. Mindenütt, ahol a műemlékek veszélyben forognak, mindenki egyetért abban, hogy mindenáron meg kell menteni őket. A hogyan kérdése a bonyolultabb, s több vitára ad okot. E két példa azonban biztató bizonyíték arra, hogy a technika okozta károk helyrehozatalára — ebben az esetben éppen legfiatalabb termékeivel: a műp anyagokkal — maga a bűnös szerez gyógyírt is. Dürer-bélyegblokk * Albrecht Dürer születésének 500. évfordulójára májusban 10 Ft névértékű bélyegblokkot hoz forgalomba a posta. A NACH TRÜKK (Nagyon kellemetlen ize volt a babapúdernak, de hiába... A kellemes ünnepekért áldozatot kell hozni.) A nagy ünnepi vacsorán mindenki engem sajnált. Mi- ci néni nem sértődött meg, sőt készített egy jó erős teát szaharinnal, hogy mégse maradjon üresen a gyomrom. Nem mondom, egy kicsit csörgött a nyálam, amikor megcsapta orromat a halászlé má- morító illata. A sült pulykát pedig nézni sem tudtam. Bo* csánatot kértem hát, és kimentem. Szánakozó tekintetek követtek. Azután is... Miközben a többiek a bejglit habzsolták, én az ajkamat harapdáltam, és amikor az egri vöröset kortyolgatták, én azt a vacak keserű teát 'szürcsölgettem. Éjszaka azonban kitűnően aludtam. A gyomrom üres Volt, de a lelkem boldog. Másnap reggel családom úgy döntött, hogy nem reggeliznek, kell tartalékolni a kapacitást Lili néni híres töltött káposztájára. Én azonban kaptam egy nagy bögre teát szaharinnal, és két szem háztartási kekszet. Délben, miközben a nagy család ette a híres töltött káposztát, amelynek már a szaga is... — mindenki engem sajnált. És Lili néni hirtelené- ben főzött egy kis rizst sós vízben, hogy mégse maradjon üresen a gyomrom. Szerencsére ettől úgy elment az étvágyam, hogy a tejszínhabos gesztenyetortára már rá sem bírtam nézni. Az akali muskotályból kértem egy pohárral, de szótöbbséggel leszavaztak. Azután az egész család elment sétálni, hogy lejárják az ebédet, de engem otthagyták Lujzi nénivel, mivel »biztos, hogy alaposan legyöngültem«. Lujzi nénivel nagyon jól töltöttem az időt. Segítettem gombolyítani a fonalat, ugyanis fölfejtette a kardigánt, amit Lili nénitől kapott karácsonyra. Éjszaka kitűnően aludtam, s csak másnap reggel értesültem róla, mit szenvedett a családom. Én egy kicsit szé- delegtem az éhségtől, de különben tökéletesen éreztem magam. Délben nálunk volt a nagy család. Az asztalon kedvenc ételeim sorakoztak: lucskos káposzta, malacpecsenye, töltött csirke, rosejbni. És én kaptam egy tányér krutnpli- p űrét. Nem bírtam tovább. Közöltem, hogy már kutya bajom, mutattam a piros nyelvemet, és kértem, könyörögtem. De szótöbbséggel úgy döntött a nagy család, hogy a diétát még tartani kell. legalább két napig. Aznap éjszaka, miközben mindenkit gyötört a lidérces álom, hánykolódtak, dobálták magukat, fetrengtek a túl- tápláltságtól, az én szegény üres gyomromat az éhség marcangolta. Nem bírtam tovább. Kiosontam a spájzba, és fölhabszoltam a maradék lucskoskáposztát, rá a csoko- ládékrémet a frizsiből, és leöntöttem egy üveg Kinizsit. Másnap, amikor az üzemi orvos megnézte lepedékes, fehér nyelvemet, nagy fejcsóvá- lás közben így fakadt ki: ■— Maga a százhuszonhete- dik! Mert azt hiszik, a karácsony arra való, hogy furtum- furt csak zabáljanak... már bocsánat a kifejezésért. A kifejezést még csak meg tudtam volna bocsátani neki, de azt, hogy szigorú diétát rendelt vízberizsával és sza- harinos teával, azt nem. Máig sem. Sólyom László SOMOGYI NÉPLAP Fiatok, m május ÍL 5
