Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)

1971-04-10 / 85. szám

I Dies! tartóit az MIS Somogy megyei Tanácsának einöxsége Tegnap délután Kaposváron Ülés: tartott az MTS Somogy megyei Ta­nácsának elnöksége, amelynek el­ső napirendi pontját dr. Bánk Jó-, zsef, a Somogy megyei Labdarúgó Szakszövetség elnöke terjesztette elő. Vázolta megyénk labdarúgó- sportjának helyzetét és a sportág fejlesztésével kapcsolatos feladato­kat. Ezután Androsits Imre ismertette azt a jelentést, mely az MTS So­mogy megyei Tanácsa elnökségé­nek 1970-ben végzett munkájáról adott számot, s ismertette az ez évi feladatokat. Az elnökségi vita után mindke; napirendi pontban határozatot ho­zott. Vermes Imre, az MT3 Somogy megyei Tanácsának elnöke javaelz- tot terjesztett elő. Kérte az elnök­séget, hegy az 512-cs számú Ipari­tanuló Intézetnél alakult bk'kpró szakosztály felszerelésre kapjon 15 ezer forint támogatást. A Fonyód' Általános Iskola vállalta, hogv 4! ezer forint anyagi támogatássá! korszerű bitumenes kézilabdapá­lyát épít, amely alkalmas lesz nem­zetközi rendezvények lebonyolítá­sára. Az elnökség mindkét előterjesz­tést elfogadta. * Ma iáiszik a Táncsics, vasárnap a i. Rákóczi A húsvéti kettős ünnep nem­csak az NB I osztályban szórta izét a bajnoki forduló mérkő zéseit. (Itt már tegnap megkez­dődtek a küzdelmek.) Így van ez a második és a harmadik vonalban is. Az NB Il-es baj­nokság mérkőzéseinek egy ré­szét ma játsszák. Ezen a héten a két kaposvári csapat közül a Táncsics SE hazai pályán sze­repel, a Rákóczi idegenben. A. papírforma szerint az előbb’ csapat esélyes. Nem lehet ez' mondani a Rákóczi együttesé­re. Nem változtat a Táncsics Csütörtökön délután elég so­kan kísérték figyelemmel a Volga Kulinyin—K. Rákóczi találkozó előtt edzőmárközási játszó Táncsics I.—Táncsics II párharcot. A múlt heti pom­pás győzelme után némi csa­lódást keltett a Táncsics első csapata: a tartalékok 1:0 arányban legyőzték. Különösen sokan figyelték az »új csatárt«, Bartlt, aki az NB II-ben há­rom góllal mutatkozott be, Csütörtökön inkább a gyengéit ismertük meg a nyurga labda­rúgónak. Lassú, és körülmé­nyes volt. A múlt heti győztes csapat valamennyi tagja ott lesz a kezdő tizenegyben. — Semmi okom nincs arra. hogy változtassak. Tudom ugyan, hogy a Bakony Vegyész nehezebb ellenfél lesz, mint a Z. Dózsa volt, mégis bízom az atlétika Djbó versenyt rendezeti a K. Gazdász A mezei futóbajnokság után a dobóatlétákat is pályára szólította az évad első verse­nye, melyet a Kaposvári Gaz­dász sportegy-esület rendezett a felsőfokú technikum kitűnő pályáján. A versenyen a Gaz- dász-sportolók mellett a Sió­foki Bányász, a Kaposvári Dózsa és a Kaposvári Sport­iskola versenyzői álltak rajt­hoz. A nem éppen kedvező időben is jó eredmények szü­lettek, bizonyítva, hogy atlé­táink nem töltötték tétlenül a téli holt idényt. Figyelemre méltó Matics Margit új me- megyi csúcseredménye. EREDMÉNYEK: FÉRFIAK Súlylökés: 1. Tóth (K. Dózsa) 12,83, 2. Záborszki (K. Dózsa) 12,77, 3. Németh (K. Gazdász) 12.10. Serdülők: 1. Ojtó (KSI) 12,02 (5 kg-os súllyal). DISZKOSZ: Ifjúságiak: 1. Horváth (Sió­fok) 36 m, 2. Androsits (IC Gazdász) 31,36 m. Serdülők: 1. Ojtó (KSI) 32 m, 2. Gaál (K. Gazdász) 27,33 m. Gerely: Férfiak: 1. Záborszki (K. Dó­zsa) 55,66 m (!), 2. Németh (K. Gazdász) 40,62. Ifjúságiak: 1. Kása (K. Gaz­dász) 43,40 m, 2. Horváth (Siófok) 42,12 m. Serdülők: 1. Szigeti (KSI) 41,06 m, 2. Nagy (KSI) 36.62 m. Kalapács: Férfiak: 1. Tóth (K. Dózsa) 56,46 m, 2. dr. Tóth (K. Gaz­dász) 44,80 m. Ifjúságiak: 1. Stickl (K. Gazdász) 29,66 m. NŐK: Súly lökés: Ifjúságiak: 1. Weisz Ildikó (K Dózsa) 9,07 m. Serdülők: 1. Matics Margit (KSI) 11,5 m, megyei csúcs. Diszkosz: Ifjúságiak: 1. Weisz Ildikó (K. Dózsa 26.30 m. Serdülők: 1. Matics Margit (KSI) 32,08 m. Gerely: Ifjúságiak: 1. Szabó Magda (Siófok) 23,86 m. Serdülők: 1. Bolla Tünde (Sió­fok) 23,94 m. Asztalitenisz NB S K. Vasas—Aknamélyítők 14:11 A BALATONMÁRIA-FÜRDŐI ÁFÉSZ ajánlata: a balatonbercnyi „TI a tárcsáidé“ étterem gazdag étel- és italválasztékkal várja vendégeit 9—24 óráig. Kitűnő zenével minden este GERTNER GERGELY hárfazenekara, magvar nóták, cigány- és szláv dalok éneklésével pedig STRAUB TERÉZ szórakoztatja a vendégeket. Egész ívben nyitva tart a halatonkercsztúri IUIÓSCSÍRBB“ »» 9—21 óráig. Nagy választék ételekben, italokban. A kitűnő zenét 18—24 óráig az ILLÉS-duó szolgáltatja. (10399) együttesben. Azt remélem, hogy itthon tartjuk a két baj­noki pontot — mondta Várad. Lajos, a Táncsics SE edzője. A múlt heti játékkal ez el­képzelhető. A csütörtökivel nem. Mi lesz veled, Rákóczi? Csütörtökön a nemzetközi mérkőzés második félidejében, de tegnap is sokszor hallottuk ezt a kérdést. Nem alaptalanul. A nágy múltra visszatekint" csapat válsága nem újkeletű. Ebben a bajnokságban igen gyengén szerepel, és a sok pró­bálkozás, fogadkozás eddi" nem járt eredménnyel. A Rá­kóczi vezetői úgy döntöttek, hogy a csapat becsülettel vé- gigküzdi a bajnokságot, s hr elérkezik az idő, esetleg meg kezdődik az új együttes kiala­kítása. ’ , 1 'Ha a Rákóczi Zalaegerszegen győzni tudna a Z. Dózsa ellen, akkor még megcsillanhat a re­mény is a bennmaradásra. Nagy kérdés azonban, hogy a lelkileg is szétzilált csapat ké­pes-e erre. Jósolni azért sem lehet, mert a hétközi mérkőzé­sen a Rákóczi nem szerepeltet­te azt a csapatát, amelyikkel Egerszegen pályára lép. N8 l-es eredmények Ferencváros—Csend 1:1 (0:1) Vasas—Rába ETO 3:1 (3:0) NB III... NB III... Két somogyi rangadó lesz húsvéíkor Húsvétvarásnap kit somogy, rangadóra kerül sor, az egyik­re Marcaliban, ahol a két’ ha­zai csapat, a Latinca SE és a Vörös Meteor csap össze. Ez alkalommal a I atinca a pálya- választó. Lábodon a két szom szád, a Lábodi MEDOSZ és a Barcsi SC találkozik. Teljesen nyílt mindkét rangadó. A pont­ra égetően szüksége van mind­egyig csapatnák. Vasárnap lesz a Siófoki Bá- Siófokon, ahol abban bíznak hogy a hazai együttes folytatja sikeres tavaszi szereplését. Ebben a fordulóban talán egnehezebb dolga a Kaposvári Vasasnak lesz. A VBKM csa­pata szombaton délután saját pályáján fogadja Mohács együttesét. A papírforma sze­rint a győzelem reményében. ÖKÖLVÍVÁS A KSI és K. Dózsa sikerei az országos serdiilőbainokságon Hétközben Budapesten, a Jég­színházban három napon át tar­tottak az 1971. évi országos serdü­lő ökölvívó-bajnokság versenyei. Ezen rajthoz álltak a legjobb ka­posvári fiatal ökölvívók is. A K. Dózsa, de főleg a Kaposvári Sport­iskola népes csapattal utazott a fő­városba, ahol a fiúk derekasan helytálltak. Tizenegy sportiskolás és két Dózsa-versenyző állhatoti fel a dobogóra. Ha lett volna a zsapatok között pontverseny, Ka­posvár rangos helyet szerzett vol­na magának. Az alábbi versenyzők szereztek érmet (zárójelben feltün­tetjük a helyezést). Sportiskolások: Rajczi Károly (3). Putterer Gyula (3), Vadas Péter (2), Kacsora Béla (2), Horváth László (2), Sasvári Péter (1), Vég­vári József (2), Itvás Tibor (3). Őszi János (1), Lévai Tibor (1), Tóth Jó­zsef (2). Kaposvári Dózsa: Tóth Imre (2). Alsó György (2). A szép sikerek után most az if­júságiak legjobbjai állnak nehé' próba előtt. Négy Dózsa-ökölvívc' vehet részt a Salgótarjánban sorrr kerülő országos vidékbajnokságon. Pintér Gyula a légsúlyban, Hor­váth I. László a harmatsúlyban, Is- tiván Gyula a nagy váltósúlyban. Horváth I. László a nehézsúlyban képviseli a somogyi színeket. A hét vége legrangosabb ökölví­vó eseménye egyébként a Buda­pesti Honvéd nemzetközi viadala a fővárosban, amelyre meghívták Varga Lászlót, a Kaposvári Dózsa könnyűsúlyú bajnokát is. Varga el is utazott, rajtja azonban nem biz­tos, mert a sportorvos véleménye szerint a hét elején nem volt telje­sen egészséges. MEGYEI LABDARUGO-BAJNOKSAG • Nagyatádi Kinizsi—Kadarkút 3:0 (0:0) Nagyatád, 200 néző. V.: Tardi. A két csapat közös megegyezés alap­ián hétközben játszotta le a vasár­napra kisorsolt mérkőzést. A hazai csatárok a gólhelyzetek sorát hagy­ták ki. Egy jellemző hdat: a nagy­atádiak nyolcszor a kapufát talál­ták el. Az eredmény a lelkes ven­dégekre nézve hízelgő. G.: Bicsáki (ll-esből), Gelencsér, Bazsó. Jók: Gelencsér, Torma, Oláh, ill. Rácz a kadarkútiak kapusa, a mezőny legjobbja. Harsány! Zoltán Sportműsor SZOMBAT Teke összevont megyei CSB: Kaposvá­ri Spartacus—Kaposvári Fáklya, Kaposvár, Spartacus-pálya, 15 ó. Asztalitenisz NB III: Kaposvári Vörös Lobogo —Pénzverő, Kaposvár, Textilmű­vek, 18.30 ó. Kosárlabda NB III: K. Gazdász—Komlói Bá­nyász, Kaposvár, Tanítóképző, 14.30 ó. Marcali—Dombóvári VSC, Marcali Gimnázium, 16 ó. Labdarúgás NB II: K. Táncsics SE—Bakony Vegyész (Veszprém), Kaposvár. Rákóczi-pálya, 15 ó (Turcsányi). NB III: K. Vasas—Mohácsi Tsz TE, Kaposvár,. Vasas-pálya, 14 o (Ihos). Megyei bajnokság. I. osztály: K. V. Lobogó—Tab, Kaposvár, Texti­les-pálya, 15.30 ó (Tóth László). II. osztály: Somogyszentpál—Ba- latonszemes, Somogyszentpál, 16 ó (Tálas). Fióktelepünkhöz raktári sei munkásokat azonnal felveszünk. Somogy—Zala megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi V. vegyi fiók, Kaposvár, Kanizsai u. 58. (258534) VASÁRNAP Asztalitenisz NB III: K. Rákóczi—Pénzverő, Kaposvár, ÉDOSZ Műv. Otthon, 9.30 ó. Kosárlabda NB II: Táncsics SE—Csepel Autó, Kaposvár, Dózsa-pálya, lo ó. NB III: Fonyód—Dombóvár (női), Fonyód, gimnázium, 10 ó. Labdarúgás NB II: Zalaegerszegi Dózsa—Ka­posvári Rákóczi, Zalaegerszeg, lő ó (Csordás). NB III: Siófoki Bányász—Fertőd] MEDOSZ, Siófok, 1G ó (Bauer). La­tinca SE—Marcali V. Meteor, Mar­cali, 16 ó (Baráth). Lábodi ME­DOSZ—Barcsi SC, Lábod, 16 o (Schneider). Megyei bajnokság. I. osztály: Za- márdi—Nagyatádi Somogyi, Za- márdi, 16 ó (Molnár). Babócsa—To- ponár, Babócsa, 16 ó (Németh V.). Ordacsehi—Somogytarnóca. Orda­csehi, 16 ó (Zalából). Lengyeltóti— Kapoly, Lengyeltóti, 15.3o ó (Pesti). Fonyód—Csurgó, Fonyód, 16 ó (Fenyvesi). K. Vasutas—Balaton- boglár, Kaposvár, Vasutas-pálya. 10.30 ó (Szöllősi). n. oszátly: Karád—Táska (An­tal) , Somogyvár—Gölle (Bakonyi). Szöllősgyörök—Balatonfenyves (Ig- náczy), Buzsák—K. Gazdász (Bo-- zsik), Balatonszárszó—Tapsony (Tardi), Csokonyavisonta—Iharos- berény (Kornai), Vése—Gyékényes (Perger II.), Nagybajom—Taszár (Horváth II. László), Böhönye— Somogyszob (Mátés), Porrog—Szü­lök (Hardi), Homokszentgyörgy— Felsőbogát (Kovács Gy.). IIETFÖ Teke összevont megyei CSB: K. Volán —Pécsi Ércbányász, Kaposvár, Vo­lán-pálya, 8 ó (Ládonyi JJ. Április SZOMBAT Zsolt Milyen lesz az Lőjárás? Várható időjárás ma estig: Időnként kisebb felhő- södés, eső nem v; lószínű. Mérsékelt, néhány helyen élénk délkeleti szél. Az évszakhoz képest meleg idő tovább tart. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 18—23 fok között lesz. D loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a Hajdúböszörményben megtartott lottósorsoláson a 15. játékhéten a következő számokat húzták ki: 38, 45. 58, 76. 88. Választási gyííiés Siófokon Választási gyűlést rendezett a Hazafias Népfront siófoki városi bizottsága a kiliti vá­rosrész művelődési termében. Dr. Gergely István, a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese volt a szónok. A város első válasz­tási gyűlését dr. Gáti István, a városi tanács vb-elnöke nyitotta meg. — Csaknem ötször több termelési kölcsönt folyósítot­tak a harmadik ötéves terv során a falusi takarékszövet­kezetek. 1966-ban négymil- lió-kilencszázezer. a múlt év­ben csaknem huszonnégymil­lió forint termelési kölcsönt nyújtottak az igénylőknek a falusi bankok. — Töltőállomás Csokonya- visontán. Hamarosan meg­kezdik az építést és még eb­ben az évben átadják rendel­tetésének az új csokonyavi- sontai töltőállomást. Az ÁFOR 700 000 forintot költ e célra. — A húsvéti múzeumláto­gatók vasárnap a szokott időben tekinthetik meg a So­mogy megyei múzeumok ki­állításait, hétfőn és kedden valamennyi múzeum zárva lesz. — Üt ruházati bolt Bala- tonbogláron. Még ebben a hónaoban megnyitja új .— átépített — ruházati üzle tét az ' iparcikk-kiskereske­delmi vállalat Balatonboglá- ron. Az átalakításra, beren­dezésre félmillió forintot köl­töttek. — Olajszennveződés fenye­geti ismét Nagy-Britannia nyugati partvidékét. Csütör tökön egv brit tankhaió egy dán teherhajóval ütközött össze, és 5P0 tonna olaj a ten­gerbe ömlött. — Hajóiavító-mííh'>lyt ter­vez Barcsra a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Ez elő­segítené, hogy a Dráván ja­vítsák maid a hajókat, innen ugvanis nehezen jutnak ki a magyarországi javítóműhe­lyekbe. — A szekszárdi múzeum­ban is bemutatlak Rumi At­tilának és Dabóczi Józsefnek a kanosvári TTT-székbázhan kiállított-munkáit. A kiállí­tásra még ez évben sor ke­rül. — 10 000 forintos nyere­mény. Az OTP kaposvári fiókba megkezdte az első az ötödik és hatodik békeköl­csön kihúzott kötvényeinek s> kifizetését. .Az eddigi legna­gyobb nyeremény — 10 00n forint — egy ötvenforintos kötvény gazdájáé lett. 38 felivel ezeött, 1941. április 10-én alapították a Grúz SZSZK Tudományos Aka­démiáját. A mintegy 7o ezer négyzetki­lométer területű, négy és fél millió lakosú, nagy történelmi múlttal rendelkező szovjet ál­lamban a cári iaőkben nem­csak a nyomor, hanem a tudat­lanság is nagy volt. 1897-ben a lakosságnak alig 2o százaléka tudott írni; a szovjet hatalom első éveitől kezdve az analfa­bétizmus Grúziában is fokoza­tosan megszűnt. A szovjet ha­talom kezdettől hatalmas erőfe­szítéseket tett a kulturális for­radalom sikerre vitele érdeké­ben. A közátrsaság 1941-ben alapí­tott tudományos akadémiája nem kevesebb, mint 35 kutató- intézet tudományos munkáját fogja össze. Grúziában a tudo­mányos akadémián, a főiskolá­kon és a kutatóintézetekben je­lenleg nyolcezer tudományos dolgozó tevékenykedik; a köz­társaság könyvtárainak száma meghaladja a háromezret és 55 múzeuma is van. SzervizálSoirás Megkezdte Barcson, a Drá- va-híd közelében egy szer­vizállomás építését a Barcsi Építőipari Ktsz. A korszerű állomás 4 800 000 forintba ke­rül. A szövetkezet hitelből, az OKISZ-tól, valamint a ta­nácsoktól kapott pénzből fe­dezi a kiadást. A tervek sze­rint az új szerviz ez év de­cemberére készül el. — Közlemény. A Kaposvári Városi Tanács V. B. értesíti a lakosságot, hogy a választók névjegyzékét és a pótnév­jegyzéket ismét közszemlére tette. A névjegyzékek hivata­los idő alatt a Kaposvári Vá­rosi Tanács V. B. titkárságán, (I. emelet, 17-es szoba) te­kinthetők meg. — A korszerű lakás- és bú­tortervezés szempontjai cím­mel Kemény Zoltán, a Buda­pesti Gyártás- és Gyártmány- fejlesztő Iroda osztályvezető­je tartott előadást tegnap Ka­posváron a Faipari Tudomá­nyos Egyesület rendezésében, az ifjúsági ház nagytermé­ben. — Éleslövészet. A Kapos­vári Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a néphadse­reg alakulatai 1971. április 15-től április 30-ig éjjel-nap­pal éleslövészetet hajtanak végre a sántosi katonai lőté­ren. Kéri a lakosságot és az erdészet dolgozóit, hogy a lő­téren és annak biztonsági te­rületén ne tartózlaodiaoak, mert az ott-tartózkodás élet­veszélyes. A felállított őrök figyelmeztetéseit tartsák be. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közülete- ket, hogy 1971. április 14-én de. 8- tól- 15.30 óráig a Berzsenyi utca mindkét oldalán a József A. utcá­tól a Vöröskeresztig, a Kanizsa ut­cában a 34. számig, a Füredi utcá­ban a 37. számig, a Rózsa F. utcá­ban, valamint a Petőfi utcában árarriszünet lesz. (10421) — Felhívjuk vásárlóink figyel­mét! Most szerezze be telepünkön az építkezéséhez szükséges vasbe­ton gerendát, hullámpalát. 40x40-es szabványpalát , tartozékokkal együtt, sárga műanyag hullámle- nezt, fenyő stukatúrdeszkát. fara­gott fát, rúdfát és cementet. Ka­nosvár, TÜZÉP l-es szárpú telepe, Berzsenyi u. 21. (258606) £rtesít]Qk s* filrdSzS ki íö iséget, hegy a agy meg y e i II í s Csatornamű Mollal április hűs’ts’ét­hétföa sütiiiapsllart at, Kaposvár B SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1971. április 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom