Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-03 / 52. szám

RÖVIDEN Nyilatkozatban ítélte el a E éke-világtanács a reakciós erők guatemalai terrorakcióit, amelyeket a kormány engedé­kenysége tett lehetővé. Az el­múlt hónapokban mintegy 600 guatemalai hazafit gyilkoltak meg. Lángokban a Kompong Som-i bőolajfinontító mVédelmi reakció" a támadás előtt Belgrádban kedden délelőtt megkezdődött a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége el­nökségének 16. ülése. A szíriai parlament kedd esti ülésén egyhangúlag jóvá­hagyták Asszad tábornok je­lölését az államfői tisztségre. Asszad elnökké választásáról véglegesen a hét végére kitű­zött népszavazás dönt. A sztrájkoló munkásokkal és az őket támogató diákokkal kedden is összecsapott a rend­őrség az Okinawán lévő ame­rikai katonai légitámaszpont közelében. 135 halálos áldozata van a legújabb jelentések szerint a Brazíliában öt napja pusztító áradásoknak. Mintegy 400 sze­mélyt eltűntnek nyilvánítottak és 40 000-re növekedett a haj­léktalanok száma. Kína és Japán A február 15-e óta Peking- ben folyó megbeszélések ered­ményeként a Kínai Népköztár­saság és Japán képviselői megállapodtak a két ország közötti memorandum-kereske­delemre vonatkozó egyezmény érvényének újabb egy évre történő meghosszabbításában. A megállapodás a két ország 1971. évi kereskedelmének ér­tékét — 1970-hez hasonlóan — 69 millió dollárban rögzíti. Az aláírásra Pekingben került sor. (MTI) Rendőrök verték szét a Nixon elnök elleni amerikai tüntetőket az Iowa állambeli Des Moines városban, ahol megbeszéléseket folytatott a közép-nyugati államok kormányzóival és lowa állam mezőgazdasági szervezeteinek vezetőivel. (Telefotó: AP—MTI—KS) Kambodzsában a népi erők kedden a hajnali órákban tü­zérségi támadást intéztek Kompong Som (a volt Siha- noukville) közelében az ország legnagyobb kőolajfinomítója ellen, és négy hatalmas olaj­tartályt felrobbantottak. A kétórás támadás hajnali 2 órakor kezdődött, és a finomí­tó területére becsapódó löve­dékek igen nagy károkat okoz­tak. A támadás következtében a finomító tárolókapacitása egyharmadára csökkent SAIGON A saigonl amerikai parancs­nokság kedden délután kiadott A Reichstag árnyai a Capitólium körül Gus Hall a fasiszta fajüldözőket vádolja Gus Hall, az Egyesült Álla­mok Kommunista Pártjának főtitkára a Capitólium ellen hétfőn elkövetett bombame­rénylettel a fasiszta fajüldö­zőket vádolja. — A bombamerényletet azért követték el, hogy elvonják a nép figyelmét az Egyesült Ál­lamok laoszi kudarcáról — jelentette ki Hall. — E gya­nút igazolni látszik, hogy a A jólét közepette állandósul a szegénység Jelentés az 1970. évi szociális helyzetről A kapitalista országokban egyre mélyül a szegény és a tehetős osztályok közötti sza­kadék — ez a legfontosabb kö­vetkeztetése annak a jelentés­nek, amely a világ 1970. évi szociális helyzetéről szól. A je­lentés megvitatása fő napiren­di pontként szerepel az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa szociális bizottságának most folyó 22. ülésszakán. A nemzetközi szakértők ál­tal összeállított jelentés vilá­gosan megmutatja, mennyire nem érdemelnek hitelt a bur- zsoá ideológusok azon próbál­kozásai, hogy »jóléti társada­lomnak-« állítsák be a kapita­lista rendszert. Az Egyesült Államok szociális fejlődésével foglalkozó fejezet megállapít­ja, hogy az országban nemcsak a szegénység terjedése miatt nő a nyugtalanság, hanem »aggo­dalmat váltanak ki azok a szo­ciális és gazdasági feltételek, amelyek a jólét közepette ál­landósítják a szegénységet-«. A jelentés szerzői — érintve a munkanélküliség kérdését az Egyesült Államokban — alá­húzzák, hogy a legrosszabb helyzetben a négerek, a Puer­to Rico-iak, a mexikóiak és más nemzeti kisebbségek van­nak. A munkanélküliség közöt­tük kétszer magasabb, mint a fehér lakosság körében. A szí­nes bőrű lakosság eleve kedve­zőtlen helyzetben van, mert művelődési lehetőségei nem egyenlőek a fehér bőrű lakos­ság lehetőségeivel, és ugyanez vonatkozik életkörülményeire Mélyül a pakisztáni válság reakciós erők hogyan használ­ják ki a bombatámadás té­nyét. Nem tehetünk róla, de kénytelenek vagyunk a Reich­stag felgyújtására gondofni — fűzte hozzá.- A bombatámadással kapcso­latos hivatalos nyilatkozatok­ból Gus Hall feltevése igazo­lódni látszik. A rendőrség és az FBI máris országos kor­mányellenes összeesküvésre tesz utalásokat. Annak ellené­re, hogy a haladó erők elha­tárolják magukat a támadás­tól, a hatóságok igyekeznék a kormányellenes megmozdulá­sok egyik megnyilvánulása­ként beállítani a merényletet, és máris megfelelő megtorló intézkedéseket helyeztek kilá­tásba. A fenyegető nyilatkoza­tok utalnak arra, hogy »az in­cidens nem fog a háborúelle­nes mozgalom hasznára vál­ni-. (MTI) közleménye szerint vasárnap az amerikai vadászbombázók »védelmi reakcióképpen­észak-vietnami légvédelmi, ra­kéta- és ütegállásokat támad­tak a demilitarizált övezettől északra 28 kilométerre. Dong Hói városától délre. Az AFP saigonl tudósítója szerint az év kezdete óta ez az amerikai vadászbombázók 16. »védelmi reakciója-, de a har­madik olyan akció, amely »módszeresen kidolgozottnak« tekinthető. A tudósító egyes saigoni megfigyelők vélemé­nyét idézi, akik szerint ezek a bombatámadások előjelei le­hetnek a 17. és a 18. szélességi körök közötti észak-vietnami területek elleni, B—52-es óriásbombázókkal végrehaj­tandó «zőnyegbombázásoknak. A washingtoni kormány mérhetetlen katonai kiadásai miatt állandóan emeli a lakos­ságra kirótt adókat. Az ameri­kaiak munkanapjuknak csak­nem egyharmadában csupán azért dolgoznak, hogy kifizes­sék az adót Ez annyit jelent, hogy egy amerikai minden megkeresett dollárból 33 cen­tet fizet adóra. Ebből 11 cent illeti a helyi hatalmi szerveket, a többivel a szövetségi kor­mány rendelkezik. Az AP amerikai hírügynök­ség rámutat: egy amerikai adófizető minden befizetett dollárjából 33 centet fordíta­nak a Pentagon céljaira, és csupán 6 centet egészségvéde­lemre. Tonhalháború Diplomáciai megtorlások Az ecuadori kormány kéré­sére elhagyta az országot az Egyesült Államok 27 tagú qui- tói katonai missziója. Elutazá­sukkal egyidőben visszaérke­zett a fővárosba Carlos Man­tilla, Ecuador washingtoni nagykövete, hogy jelentést te­gyen kormányának a két or­szág úgynevezett »tonhalhábo­rújáról-. Ecuador az idén — mint már jelentettük — össze­sen 24 amerikai halászhajót fo­gott el parti vizeinek 200 mér- földes határán belül, és csak több mint 1 millió dollár fejé­ben volt hajlandó visszaszol­gáltatni azokat. Washington a maga részéről válaszként fel­függesztette az Ecuadornak nyújtott katonai segélyt. Pakisztánban fokozódott a politikai feszültség azt kö­vetően, hogy Jahja Khan, az ország katonai vezetője hétfőn meghatározatlan időre elna­polta az alkotmányozó nem­zetgyűlés ülését a két legna­gyobb párt közötti súlyos né­zeteltérések miatt. Mudzsibur Rahman sejk, a választásokon győztes Avami Liga vezetője ezt követően a kelet-pakisztáni Daccában sajtóértekezletet hívott össze, amelyen összeesküvésnek ne­vezte Jahja Khan döntését, és kétnapos általános sztrájkra szólította fel a keleti ország­részt. Emlékezetes, hogy a jelenleg elmélyülő politikai válság hát­terében a Kelet-Pakisztán au­Az indiai tonómiájára irányuló törekvé­sek állnak. Rahman sajtóértekezlete után Dacca utcáit tüntetők árasztották el, akik a függet­len Bengált (Kelet-Pakisztánt) éltetve elégettek egy pakisztá­ni lobogót, felgyújtottak egy filmszínházat és egy fagylalt­üzemet. Rahman felhívására egész Kelet-Pakisztánban kétnapos általános sztrájk kezdődött, és a városok utcáin fegyveres rendőrök, katonai Járőrök cir­kálnak. Tájékozott források úgy tud­ják, hogy a pakisztáni légitár­saság gépein máris megkezd­ték a katonák átdobását a nyu­gati országrészből keletre hogy a zavargásoknak lehető­leg elejét vegyék. Kis Csaba, az MTI kikül­dött munkatársa jelenti Üj- Delhiből: Kedden csaknem teljesen szünetelt a szavazás az indiai képviselőház — a lók szabha — választásán: csupán Hima­chal Prades és Nagaland ál­lamok egyes körzeteiben kezd­ték meg a szavazatok begyűj­tését. Míg a tíznapos választás első napján, héftőn 101 mandá­tum sorsa dőlt el, kedden gya­korlatilag egyetlen körzetben sem volt végleges eredmény. Szerdán folytatódik a szavaza­tok leadása több olyan állam­ban, ahol a választás első for­újabb államokban is az urnák­hoz járulhatnak a szavazók, hogy több mint hetven továb­bi mandátum sorsáról döntse­nek. Az országos választási köz­ponthoz beérkezett jelentések szerint hétfőn a szavazásra jo­gosultaknak mintegy 60—70 százaléka vett részt a válasz­tásokban. Sen Verma választá­si főbiztos sajtónyilatkozatá­ban azt mondotta, hogy a sza­vazatokat általában nyugodt légkörben adták le, és az in­cidensek száma — a sok millió szavazóhoz képest — kevés volt Mégis több helyen került duiőját hétfőn kezdték meg, ée sor erőszakos cselekményekre. 0 SOMOGYI NCPLAV Szerda, 1971. méretes 8. Három perc a parlamentben Csakugyan nem történt volna semmi több Olaszor­szágban? Colombo miniszterelnök nagy érdeklődéssel várt ked­di parlamenti beszéde ugyan­is mindössze három percig tartott. Bejelentette, hogy Oronzo Reale igazságügymi­niszter lemondott. Reale párt­ja ugyanis, a köztársasági párt (amely a kormánykoalí­ció szerves alkotóeleme, an­nak negyedik pártja a keresz­ténydemokraták, a szocialis­ták és a szociáldemokraták mellett) továbbra is támogat­ja a kormányt. A koalíció tehát marad, ilyenformán a kormány is marad. Három perc alatt, ilyen lát­szólag könnyed eleganciával intézte el tehát a miniszterel­nök az olaszországi helyzetet. Mintha semmi más probléma nem foglalkoztatná az orszá­got, mintha nem lenne for­rongásban Itália. Mintha egy miniszteri lemondás lett vol­na az egyedüli probléma, de íme, milyen simán megoldó­dott az is! Nem csoda, hogy az olasz közvélemény elégedetlen. Hi­szen a kedd reggeli olasz la­pok is azt várták: a parla­ment keddi ülésén Colombo éles kirohanást intéz majd a neofasiszták ellen, akik hó­napok óta — de az utóbbi he­tekben különösen élesen — lépnek fel és keltenek za­vart, s alakítanak ki valósá­gos káoszt. Várták, hogy Co­lombo nemcsak szónoklatot tart az újfasiszták ellen, de határozott intézkedéseket is bejelent. Például azt, hogy betiltja az Olasz Szociális Mozgalom nevű pártot (ez a neve ugyanis a neofasiszták pártjának). Várták, hogy konkrétan beszél majd az oly rég várt és sürgetett társadal­mi—gazdasági reformokról, s elmondja az erre vonatkozó elképzeléseket, intézkedési terveket. Joggal várta ezt az olasz közvélemény, hiszen a neo­fasiszták támadókedvének nö­vekedésével párhuzamosan sokasodnak Itáliaszerte a tö­meggyűlések, tüntetések és más megmozdulások, amelyek egyfelől a neofasizmussal va­ló konkrét leszámolást, más­részt a társadalmi—gazdasági problémák megoldását köve­telik. Ha mindebből az olaszok kedden semmit nem kaptak meg Colombótól és kormá­nyától, ugyanezen a napon volt azért más szervezett erő Olaszországban, amely nem beszélt mellé, hanem éppen ezeket a legégetőbb kérdése­ket tűzte napirendre. Az Olasz Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának ülésén Amendolanak, a reakciós új­fasiszta erők újjáéledéséről szóló referátuma alapján a velük szemben tanúsítandó fellépésről, a szükséges tár­sadalmi—gazdasági refor­mokról tárgyalt kedden az olasz kommunisták vezető testületé. Szavuknak nagy súlya vara egész Itáliában. Fellépésük, programjuk, követeléseik egyetlen olasz kormányra sem maradnak hatástalanok: a Co- lombo-kabinetre sem. L' Aquilóban Az olaszországi L’Aquilában, ahol — Regio di Calabriához hasonlóan — válság robbant ki a közigazgatási reformterv miatt, rendőrök könnygáz-gránátokkal oszlatták szét a nagy utcai tüntetést. (Telefotó: AP—MTI—KS) NYÜGAT-NÉMETORSZAG A reransisták nem nyugszanak A nyugatnémet revansista szervezetek vezetői most külö­nös figyelmet fordítanak a Schleswig-Holstein tartomány­ra, ahol néhány hét múlva he­lyi parlamenti választásokat tartanak. A választási előkészületek jegyében Herbert Czaja, az Át­települtek Szövetségének, a legnagyobb revansista szerve­zetnek az elnöke, körutazást tett Schleswig-Holstein tarto­mányban. Beszédeiben Czaja állást foglalt amellett, hogy »hagyják nyitva a határok kérdését« és támadta az euró­pai status quot rögzítő szovjet —nyugatnémet és szovjet— lengyel szerződést (MTI) amelyeknek hétfőn öt halálos áldozata volt. Néhány körzet­ben ismeretlen tettesek elra­bolták a leadott szavazatokat tartalmazó urnákat Nyugat-Bengáliában a szél­sőséges elemek — főként az úgynevezett Naxalita csoport tagjai — számos erőszakossá­got követtek el. A helyi rend­őri szervek megerősítésére a központi kormány, amely most saját igazgatása alatt tartja az államot körülbelül egy hadosz­tály katonaságot vezényelt Nyugat-Bengálía legfontosabb körzeteibe, mindenekelőtt Cal­cuttába, Apollo—14 űrhajósainak kitüntetése Nixon elnök hétfőn kitün­tette az Apollo—14 űrhajósait. A Fehér Házban összegyűlt mintegy 150 vendég jelenlété­ben az elnök átnyújtotta az országos űrhajózási hivatal (NASA) kiváló szolgálati ki­tüntetését Alan B. Shepard- nak, Edgar D. Mitchellnek és Stuart A. Roosának. Az űrhajósok tiszteletére kedden az amerikai kongresz- szusban rendeznek fogadást,

Next

/
Oldalképek
Tartalom