Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEOYII IIZOTTIAoANAK LAPJA XXVII. évfolyam, 51. szám. Kedd, 1971. március 2. Közgyűlést tartottak a kaposvári sporthorgássok 11720 kg halat fogtak — Jutalom nagy hal fogásáért (Tudósítónktól.) Sporthorgászokkal telt meg vasárnap a Kaposvári Ruhagyár kultúrterme. Ekkor tartotta a Kaposvári Sporthorgász Egyesület évi közgyűlését, amelyen részt vett Kurdi János, a BIB elnöke és Giczi Frigyes megyei halászati felügyelő. Christ Miklós, az egyesület elnöke számolt be az egyesület tevékenységéről és az idei tervekről. Elmondta, hogy Fonyódon, a horgászszigeten levő horgásztanyát tovább komfortosították, jobb szállási lehetőséget biztosítottak azoknak, akik azt igényb. vették. Nőtt a horgászok szá ma, s moist már hétszázná: több tagja van a kaposvári egyesületnek. Szólt arról, hogy város nincs a fomiatt. Fonyódon is méltó helyére a könyvet! Jó érzés látni Balaton-parti üdülőhelyeinken a könyvet — méltó helyén. Mondani sem kell aztán, hogy az idegeneknek egy-egy magyar mű olvasása amolyan kulturális be- dekfee» élményét is megszerezheti. Igaz ugyan, hogy a műit nyáron is Agatha Christie és P. Howard volt a sztár — de vásárolták az értékes szépirodalmat is. Ezt Lehel György, a fonyódi könyvesbolt vezetője mondta. Hogy miért éppen őt kérdeztük meg, jogosan kérdezhetné, aki a Balaton-part könyvkereskedéseit ismeri. Hiszen Bogláron is a »korzón« van a könyvesbolt, Siófokon meg a szó szerinti centrumban, ahol a legtöbb üdülő megfordul. Fonyódon viszont eldugott helyen, távolt a parttól, üzletektől, egy kis utcában. Csendes szerénységben és zsúfoltságban találtam a boltvezetőt. Értékes és másutt hiánycikk számba menő megmaradt könyveket küld vissza, »nyári árut.« Igaz, a strandon van egy kis pavilon, de a község központjában nincs, pedig a tervrajz is kész már. A Könyvterjesztő Vállalat korszerű elárusítóhelyet létesítene a Delta- itterem és az ABC-áruház környékén. De ahogy mondani szokták, húzódik az ügy.., A de »nyomába eredve« a községi tanács vb-elnökétő’ kaptam biztató ígéretet Igyekeznek egyezkedni a Pannónia Vendéglátó Vállalattal, és egy korszerű pavilonban méltó helyére kerül majd a könyv is Fonyódon. Bízunk benne, hogy még ezen a nyáron! T. T. a kaposváriaknak a közvetlen környékén megfelelő horgászvize lyók szennyezettsége. Viszont jó eredmények születtek az egyesület kezelésében levő somogysárdi tavon. Beszámolt arról, hogy az egyesület a halasítási program keretében pontyot és csukát tett a Kapósba és a somogysá'-d; tóba. A fogási eredmények jobbak voltak az 1969-es évinél, bár a Balatonon nemes halból kevesebb került horogra, összesen 11720 kg halat sikerült fogniuk a kaposvári egyesület tagjainak. A legnagyobb halat id. Tukora József fogta, őt a 11,55 kilós ponty fogásáért a közgyűlésen tárgyjutalomban részesítették. Elmondta az elnök, hogy a közeljövőben több filmet vetítenek az egyesület tagjai részére. Majd a töröcskei víztárolóval kapcsolatos problémákról szólt, sürgette az üzemi horgászcsoportok létesítését Bejelentette, hogy az úttörőknek csoportosan olcsó horgászati lehetőséget biztosítottak. Ezután a tagok közül többen hozzászóltak a beszámolóhoz. Felajánlások az SZKP XXIV. kingresszusának tiszteletére A moszkvai LIhacsev gépkocsigyár dolgozói az év elsó negyedére 5 millió rubel értékű többtcrmelést vállaltak, a ZIL—130 tehergépkocsik gyártását 9 százalékkal fölemelik. (MTI Külföldi Képszolg.) Megjelent a Somogyi Ifjúság Tizenegy centis hótakaróva! köszöntött be e meteorológiai tavasz falamennyi fontos útvonal járható A március 1-i meteorológiai tavasz sűrű hóeséssel köszöntött az ország északi megyéire, majd dél felé tovább terjeszkedve a főváros környékére. Kezet emelt idős szüleire Nem múlt el nap, amelyik ne hozott volna újabb veszekedést. A fiatalember és a felesége már régóta nem a szüleit, hanem üzletelés! lehetőséget látta a két idős emberben- Egy fedél alatt laktaK. a fiatalok a szülők házrészét is meg akarták vásárolni. Az egyezség azonban nem született meg. így évek óta tartott a haragoskodás Somogyiéknál. Tavaly júniusban megbetegedett, aztán el is pusztult ifj. Somogyi Józsefék kutyája. Ifj. Somogyi nem sokat gondolkodott, biztosan az apja ártott a tacskónak. Először csak vitatkoztak, amikor aztán csibésznek nevezte az apját es megfenyegette, hogy szétveri a fejét, látszott, nagyobb ba; is lesz ebből. Ettől tartott Somogyi édesanyja is, aki közbelépett, hogy megakadályozza a verekedést. A fiatalember az ajtónak lökte, hogy kiverte az üvegei, majd a lábára taposott, úgyhogy az édesanyjának eltörött az ujja. Mit sem törődött jai- veszókelő anyjával, apja elé ugrott, és úgy arcul ütötte, hogy az idős ember szemén felszakadt a bőr. Ifj. Somogyi mindent kipróbált, hogy elkerülje a fe lelősségrevonást. Rávette w édesanyját, hogy vonja vissza a följelentést — erre azonban ebben az esetben a törvény ■aena ad lehetőséget. Amikor ezt megtudta az édesanyjától, akit vallomása visszavonására a rendőrségre vitt, dühösen otthagyta. A mézes-mázas szavak csak addig tartottak, amíg volt reménye, hogy elkerülje a vádlottak padját Á bíróság »JAtt taktikát változtatott — undent letagadott. Azt áhította, hogy őt támadta meg az édesapja, az édesanyja lábára pedig tégla esett, amiatt kellett négy hétig kezelni. Somogyi azóta biztosan rájött, a hazugsággal meg lehet próbálkozni, önáltatás azonban az eredményességéről ábrándozni. A harmincéves, kaposvári ifj. Somogyi Józsefet — foglalkozása : kisegítő családtag pecsenyesütő kisiparos feleségénél — egy rendbeli súlyos és egy rendbeli könnyű testi sértés miatt a Kaposvári Járásbíróság dr. Mózes Gábor tanácsa háromhavi szabadság- vesztésre és háromezer forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a bírósás háromévi próbaidőre telfüggesztette. Ez a bírói döntés. Az emberség ítéletét azonban nem hónapokban és ezer forintokban mérik. Egyébként megeshet, hogy a fiatalember már ériz: a lelkiismeret nem vár, amíg letelik a háromévi próbaidő S. BL A Ferihegyi repülőtéren is bevetették a hóekét, így valamennyi járat a szokásos időpontban elindult, s a repülőtér fogadni is tudja az összes gépet. A MÁVAUT-buszok ugyancsak pontosan elindultak, de e síkos utak miatt kisebb-na- gyobb késéssel érkeztek állomáshelyükre. Az ország minden útvonala járható, csupán Veszprém és Fejér megyében 8—9 bekötő úton nem lehet közlekedni. E? azonban nem a hétfői, hanem még a vasárnap reggeli viharos hóesés következménye. tfj köntösbe öltözve megjelent a Somogyi Ifjúságnak, a megyei KISZ-bizottság tájékoztatójának idei első száma Az újság ezután nem havonként, hanem negyedévenként kerül ki a nyomdából. Arculata ennek megfelelően némileg megváltozik,. Az MSZMP X. kongresszusa után, a KISZ VIII. kongresszusa előtt címmel Stier Sándor, a KISZ kb tagja, a megyei KISZ-bizottság első titkára értékelte az ifjúsági mozgalom eredményét, azokról a feladatokról is írt, amelyek megvalósítása megyénk fiataljaira vár. A Somogyi Ifjúság Látogatóban címmel sorozatot indított. A rovat első vendége Bíró Gyula, a megyei pártbizottság titkára többek között így nyilatkozik a somogyi fiatalokról: »Ügy látom, felelősséggel vesznek részt a közéleti munkában. Rendkívül fontos, hogy a vállalatok, szövetkezetek vezetői bízzanak a fiatalokban, ismerjék el őket, s egyenrangú félként tárgyalják meg velük a tennivalókat.« A huszonnégy oldalas tájékoztató közli Hifner Ferencnek, az Ifjú Gárda megyei parancsnokának írását a gárda múltjáról, jövőjéről. A Művészet rovat két tehetséges kaposvári fiatalt mutat be: a már országszerte ismert Győri László költőt és Leitner Sándor festőművészt. A Somogyi Ifjúság ezután minden számában bemutat egy fiatal fotóst — elsőnek Gyertyád Lászlót választotta. A továbbiakban ízelítőnek csak néhány cím: Szakmunkások — KISZ-vezetők; Üj KISZ-szervezetek a kaposvári járásban; Somogyi klubok az agrártudományi egyetemeken; Hatékonyabb a KISZ politikai oktatás Siófokon; Űj formák a Szakma ifjú mestere mozgalomban. A technikailag is kifogástalan, olvasmányos tájékoztató szerkesztősége nem feledkezik meg a film szerelmeseinek táboráról sem: folytatja a nagy sikerű Hogyan nézzünk filmet? sorozatot. Vietnami televíziósok gyakorlati munkán A NESZ nemzetközi újságíró iskoláján 6 hónapig vietnami tv-szakembereket képeznek. Néhány hónap óta kezdték meg Vietnamban a kísérleti televízió adását. A tömegkommunikációnak ez a rendkívül fontos eszköze sok új szakembert kíván. A Ma®?» Teíerástóuíj 2£ wíetez3®! íw^e gyakarnL Gyilkosságsorozat Svédországban Többszörös gyilkosság történt a svédországi Söderhamn bíróságának egyik tárgyalótermében. A zárt tárgyaláson, amely egy férfi és volt elet- társa közötti perrel foglalkozott, a férfi, akinek nevét nem közölték, fegyvert rántott, lelőtte az asszonyt, a bírót és a két ügyvédet- A lövések hallatára bírósági tisztviselők rohantak a terembe, de már csak négy holttestet találtat. — a gyilkos elmenekült, A gyilkost, aki valószínűleg perének elvesztése miatt rendezett vérfürdőt, amelyhez hasonlóra 1952 óta nem volt példa Svédországban, golyóálló mellényes, géppisztolyos rendőrök keresik. A tartományi fővárosból erősítéseket küldtek -Söderhamnba és valamennyi, a városból kivezető utat, lezárták. A tartományi rendőrfőnök jelenleg sztrájkol a 47 ezer s"éd állami tisztviselővé. együtt, de közölte, újra felveszi a munkát, hogy kezébe vegye a gyilkos üldözésének ateggjserwezését. Mi az oka? — Borzasztó ez a sok közlekedési baleset nálunk. Mi lehet az oka? t- Az, hogy a ma gépkocsivezetői a holnap sebességével száguldoznak a tegnap útjain. Skót történet ötévi távoliét után megérkezik falujába a skót ifjú. Hosszasan nézegeti az állomáson várakozó két torzonborz férfit, s nemsokára rájön, hogy azok a fivérei. — Jé, alig ismertelek meg benneteket! Miért növesztettetek bajuszt és szakállt? Erre azok szemrehányóan így válaszolnak: — Hát, nem magaddal vitted a villany borotvát? Izgalom Mindig annyira izgulok, mikor elutazol — sóhajt föl a fiatalasszony. Ugyan, ne nyugtalankodj — mondja biztatóan a férj —, hamarabb hazajövök, mint gondolnád! — Tudom — felelj az asszony —, s éppen ez nyugtalanít!... Indok Elegáns hölgy lép be ä fegyverkereskedésbe. — Visszahoztam azt a pisztolyt, amit tegnap itt vásároltam! — És miért, asszonyom? — Egyrészt azért, mert a pisztoly csütörtököt mondott, másrészt azért, mert közben kibékültem a férjemmel... Milyen jutalmat érdemelhet? A floridai Miami egyik börtönében egy lakatos kovács hiába igyekezett kinyitni egy bonyolult zárat az igazgató kérésére. Némi húzódozás után a börtönigazgató kénytelen volt elfogadni a kasszafúrás miatt elítélt Richard Reis szolgálatait. Reis egy ruhafogas vaskampójával nem egészen két perc alatt kinyitotta a zárat. Az igazgató még mindig azon töpreng, miféle jutalomban kellene részesítenie. Panasz A kövér Kovácsné panaszkodik a barátnőjének a kávéházban: — Borzasztó, már három hónapja szedem ezeket a fogyasztó tablettákat, és még egy dekát sem fogytam! — És hányat szedsz be naponta? — Nyolcat. Minden étkezés után egyet. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja, Főszerkesztő: JAVOKI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latima Sándor n. 2. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. n. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hőnapra 20 EL Index: 25 061. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Lstínea & u. 6. »teieüő® vezeóő: Ijautsser JózssS