Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-30 / 75. szám

t Kerámia üzem Csatáron AZ MSZMP SOMOGY Ncevai BIZOTTSÁGÁNAK lapja XXVII. évfolyam. 75. szám. Kedd, 1971. március 30. Fiatal szakemberek — egymás között Az üzemekben, a vállalatok­nál most zajló tanácskozásso­rozat, melyet a KISZ szerve­zett, hogy fölmérje a fiatal szakemberek helyzetét, tegnap érdekes állomásához érkezett. Kaposváron gyűltek össze azok a fiatal műszakiak és közgaz­dászok, akik a különböző in­tézményeknél, szövetkezetek­ben és más olyan helyen dol­goznak, ahol a létszámuk ke­vés, s önállóan nem tudják megrendezni a tanácskozást A jelenlévő fiatal szakemberek köre tehát igen sokrétű, hely­zetük munkahelyenként más és más. — 'Az ifjúság egy jelentőd része társadalmilag passzív — mondta dr. Ormosi Viktor, a városi tanács vb-elnökhe- lyettese vitaindító előadásában. Beszámolt arról, hogy a vá­lasztásokat megelőző jelölő gyűléseken a fiatalok nem vet­tek részt kellő számban. A fia­talok igénylik, hogy nagyobb arányban vonják be őket a vezetésbe, de ezért csak keve­set hajlandók tenni. A szakképzettség általánosan tapasztalható elértéktelenedé­sére viszont Somogybán kevés példa akad. A fiatalok előtt még sok lehetőség van, amit a Honvédelmi felelős tanárok értekezlete Barcson A járási tanács vb művelő­désügyi osztályának és az MHSZ járási vezetőségének rendezésében az általános is-, kólái honvédelmi felelős taná­rok részére értekezletet tartot­tak. Az értekezleten Bankó Bé­la szaktanfelügyelő számolt be az iskolai honvédelmi nevelés tapasztalatairól és feladatairól. Elmondta: az iskolák és az MHSZ között jó a kapcsolat, együttműködési terv alapján dolgoznak. Különösen kiemel­kedő Bolhó, Csokonyavisonta, Darány, Szülök munkája e té­ren. Ugyanakkor azt is el­mondta, hogy a járás területén lévő fegyveres szervek elzár­kóznak a honvédelmi munka segítésétől. Felhívta a tanárok figyelmét arra, hogy ne csak az előírt hat órában foglalkoz­zanak honvédelmi neveléssel, hanem minden órán, az élet minden területén térjenek ki a témára. Az értekezleten felszólalt Fazekas István, az MHSZ já­rási titkára is. Kérte a honvé­delmi tanárokat, hogy minél elmélyültebb kapcsolatot épít­senek ki a klubokkal. Beszélt az anyagi, technikai és szemé­lyi föltételek biztosításának módjáról, az iskolai lövészver­senyek megrendezéséről, a honvédelmi verseny lebonyolí­tásáról. számok is, bizonyítanak: a fia­tal szakemberek több mint 30 százaléka egyszer, 14 százaléka kétszer és 9 százaléka három­szor vagy többször változtatott munkahelyet egy év alatt. Az egyetemi képzés reform­ja és a társadalmi igények is igen sok ellentmondást rejte­nek. S ez is elsősorban a fiatal szakembereket sújtja. A ko­moly, intenzív munkára szánt időből gyakran von el értékes órákat a nehézkes adminisztrá­ció vág1' a ragyogóan képzett fiatalt nem foglalkoztatják te­hetsége szerint. (Jellemző an­nak a vörös diplomás mérnök- ■nek a példája, aki egy évig balesetvédelmi felelős volt egy kaposvári vállalatnál.) A vitaindító után a fiatalok is elmondták véleményüket. Általános panasz volt a sok megoldatlan lakáskérdés és a munkaadók részéről tapasztalt nagyfokú szubjektivizmus.-h Gy áriátokat ás, kerekasztal-beszélgetések Somogy megyében nyolc­ezerötszáz—kilencezer munkás dolgozik a könnyűiparban. Mintegy 60—70 százalékuk a textiliparban talál munkát. Számuk tehát jelentős, így ért­hető, hogy foglalkoznak a tex­tilipar rekonstrukciójával és a továbblépés lehetőségével. Ezekkel a kérdésekkel foglal­kozik az MTSZ Textilipari Tu­dományos Egyesületének So­mogy megyéi csoportja, amely tegnap tartotta alakuló ülését Kaposváron. Tagjainak száma 176. A megye hat textiliparral foglalkozó vállalatából, illetve kisipari termelőszövetkezetéből toborzódtak. A tagoknak több mint a fele fiatal és egynegye­dük nő. Az alakuló ülés megnyitó beszédében Róna Imre, a Pa­H Kérés befektetéssel nagy haszon Nőbizottság a háztájiért lTudósítónktól.) Szívélyes hangú levelet kap­nak ezekben a napokban a So- mogysámson környékének asz-' szonyai. Azokat hívják megbe­szélésre, akiknek kertjük, ház­táji gazdaságuk van, és idejük ahhoz, hogy ezen a 100—400 négyszögölön zöldségtermelés­sel, kisállattenyésztéssel fog­lalkozzanak. Hogyan és miből lehet ke­vés befektetéssel a háztájiban nagy bevételt elérni — erről folyik a szó. A szövetkezet ez évi küldöttgyűlésén megválasz­tott nőbizottság keresi a háztá­ji fejlesztésének új lehetősé­geit. A megbeszéléseken javas­latokban sincs hiány. Sok jó példával agitál Balogh József - né, a nőbizottság elnöke, aki a termelés és a felvásárlás gaz­dája a szövetkezetnél. Évtize­dekkel ezelőtt nagy' zöldségter­mő területek voltak ezen a vi­déken. A hagyományokat -sze­retnék ismét gyakorlattá vál­toztatni. Ha nem is százakat, 10—15 asszonyt szinte minden község­ben érdekel ez a téma. Szőke- dencsen, Sávolyon eredménye­sen zárult a kis ankét. Fok­hagyma, uborka és káposzta termelésére vállalkoztak az asszonyok. A szövetkezeti nő- bizottság, melynek a körzet minden községében van szer­vezete, a választás után jó úton halad. Arra számítanak, hogy öt holdon biztosan ter­melnek zöldségfélét az asz- szonyok körzetükben a felhí­vásukra. Előreláthatólag nö­vekszik a kisállattenyésztés is. Saját hasznukra, a közösség javára. mutfonó-ipari Vállalat Kapos­vári Gyárának igazgatója hangsúlyozta, hogy az egyesü­let megalakulása és munkája segíti kihasználni és kamatoz­tatni a megyében meglevő je­lentős szellemi tőkét. — A fiatal szervezetnek eb­ben az évben jobbára csak az ismerkedés és a szervezeti élet megteremtése a célja — mond­ta Szentiványi Béla, a Pamut- fonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának főtechnológusa, ami­kor a programot ismertette. A program tartalmasnak ígérke­zik. Közös gyárlátogatásokon ismerik meg egymás életét és gondjait, s a 'kerekasztal-be- szélgetéseken a viták során egyre több megvalósítható öt­let, elképzelés születhet. Ter­mékbemutatók, központi elő­adások is szerepelnek a tervek között. A legérdekesebbnek a pári­zsi textilgépkiállításról szóló álménybeszámoló ígérkezik. Előadásokban foglalkoznak még a legkorszerűbb technoló­giákkal és műszaki problé­mákkal, klubnapokat tartanak és rövid tanfolyamokat is ren­deznek. 1967-ben még kisebb megrendelésekre dolgozott a Tolna megyei Építőanyag-ipari Vállalat csatári kerámiaüzeme. Az­óta termelése jelentősen emelkedett, az idén már 3 millió forintos megrendelést kaptak. Termékeiket, a híres Háry kancsót, a sárközi mintás bokáját (kiskancsó), a tányérokat a budapesti Népművészeti és Háziipari Szövetkezet megren­delésére készítik, főleg exportra. A kerámiaüzem is készül a vadászati világkiállításra: szarvasmintás dísztányérokat ké­szít. Képünkön: Háry kancsó készül a korongon. Minisztériumi állásfoglalás a tartós fogyasztási cikkek garanciájáról A KGM és a Belkereskedel­mi Minisztérium a rendelkezé­sek egységes értelmezésére együttes állásfoglalást bocsá­tott ki egyes tartós fogyasztási cikkek garanciájáról. A rendelkezések már koráb­ban tisztázták, hogy a keres­kedelem mikor köteles kicse­rélni egyes készülékeket, de eddig nem volt egyértelmű a csere lebonyolításának módja, ami sok huzavonával, a vá­sárlók bosszankodásával járt. Az állásfoglalás kimondja, hogy a vásárlónak a garancia- jegyen feltüntetett szerviznél kell bejelentenie, hogy készü­lékét ki akarja cserélni. A szerviz a készüléket átveszi, arról elismervényt és csere­utalványt ad, amit a kereske­delemben be lehet ^váltani. Az eljárás módjáról a jótállási jegyen tájékoztatni kell a vá­sárlót Ezenkívül fel kell tün­tetni a garanciális feltételeket, a többi között azt is, ha a vállalat a törvényes garanciá­lis időn túl is bizonyos ideig díjmentesen javítja a készülé­ket. A két minisztérium felhívja a garanciális javítással foglal­kozó vállalatokat arra a köte­lezettségükre, hogy a készülék szervizbe és visszaszállításá­nak költségeit a vevő számára meg kell téríteni. . Befejeződött a félárúkönyv-vásár A hét elején összegezték az elmúlt két hét forgalmát a könyvesboltokban. Milyen eredménnyel zárult a tavaszi félárú könyvvásár? A kaposvári József Attila Könyvesboltban ez idő alatt százkétezer forint értékű könyv fogyott el mérsékelt áron. Az átlagosnál nagyobb I Tűz pusztított a sertéskombinátban Üszkös romok, olvadt alu­míniumlemezek fogadták teg­nap hajnalban a kaposvári ál­lami tűzoltók két egységét a Kaposvári Állami Gazdaság automatizált aertéskombinát zaranypusztai telepén. A na­pokban átadásra kerülő új, egyik épülete vasárnap, fölte­hetően az épület belsejében végzett hegesztés miatt ki­gyulladt Az épületben nagy mennyiségű sertéstápszer volt felhalmozva. A tüzet az állami tűzoltók fékezték meg, a kár több mint egymillió-kétszázezer forint. A vizsgálat még tart forgalomnak számít ez. Külö­nösen nagy sikerük volt a művészeti könyveknek, ebből nem is tudták kielégíteni az igényeket. Sokan vásároltak az ifjúsági irodalomból, a me­zőgazdasági szakkönyvek kö­zül, s a Művelt Nép Könyves­bolttal megegyező vélemény szerint a legkeresettebb könyv a zenei lexikon volt. A Művelt Nép Könyvesbolt kaposvári üzletében harminc- ötezer forint értékben kelt el félárú könyv.a két hét alatt. A kaposvári iskolák kihasz­nálták az alkalmat, az év vé­gi jutalomkönyvek egy részét itt vásárolták meg. Válasz tik künkre A bírálat nem az Utasellátót illeti Rendszeres ellenőrzéssel megelőzni a visszaéléseket címmel tudósítást közöltünk lapunk március 12-i számában. Ebben többek. között megálla­pítottuk, hogy a csurgói Utas­ellátóban súlycsonkítást, ár­drágítást és a kalkuláció hiá­nyát fedte föl az ellenőrzés. Érti Imre, az Utasellátó Vállalat kirendeltségvezetője arra kérte levélben a szer­kesztőséget, hogy a téves ada­tot igazítsuk ki. Az Utasellá­tónak egy kiskereskedelmi egysége volt Csurgón, ez azon­ban már 1967-ben megszűnt. A vállalat kérésének készsé­gesen eleget teszünk, s egyben azt is közöljük, hogy a szóban forgó »restit'« a fogyasztási szövetkezet üzemelteti. Asszon/i furíang A feleség hazajön és megmutatja férjének új fürdőruháját. . — Nézd, drágám, ugye csinos? — Igen, valóban csinos, de ez éppen a negyedik fürdőruha, amit ebben a hónapban vettél! — Igaz, igaz, bocsáss meg, de megkísértett az ördög. — Ilyen esetekben azt kell mondanod, szívem: Távozz tőlem Sátán! — Így is történt, az ör­dög engedelmeskedett, majd így szólt: Asszo­nyom, így messziről még csinosabb! Vélemény Matteónak kishuga szü­letett. A 6 éves kisfiú kezdetben bizony félté­keny volt. Egy alkalom­mal végignézte, amint kishugát fürösztötték. Csak szótlanul szemlélődött. Anyja megkérdezte: — Mondd, kisfiam, örülsz, hogy húgod van, vagy jobban szeretnél egy öcsikét? — Hát ahogy c’nézem— válaszolta Matteo —, nem is olyan nagy a különbség! Elkeseredés A fiatal feleség izgatot­tan fordul férjéhez: ■*— Nézd meg ezt a ru­hát, nem lépi át az illem határát? • — Egyáltalán nem, szí­vem! — Hát ez az. ettől fél­tem! — pityereg a fele­ség. Tanács Befejezvén a vizsgála­tot, az orvos közli pácien­sével: — Önnek teljes nyuga­lomra van szüksége, ke­rülnie kell minden meg­erőltetést, fárasztó moz­gást, sietséget. Azt taná­csolom, menjen vissza a i munkahelyére... Honnan tudja? # A kibernetikust föltár­csázzák. — Halló, ott 492-627? | — Igen, igen, de hon- ; nan tetszett ilyen ponto­san eltalálni? Igaza van — SzóvaL,1 életbiztosítást akar kötni. Saját részére? — Nem. A nagyapám számára. — Hány éves a nagy­apja? — Kilencvenöt. / \ — Hova gondol? Ilyen' korban már nem kötünk biztosítást. — Rosszul teszik. — Már miért? — Mert épp ebben a korban halnak meg a leg­kevesebben. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: jávori béla Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516, Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj egy hónapra 2o Ft. index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca S u. fi i Feleios vezető: Mautner József

Next

/
Oldalképek
Tartalom