Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-28 / 74. szám
Ahogyan a somogyi hallgatok látják Tanítani — falun Amikor leérettségizik valaki, s vár a felvételi vizsga eredményére, mintha légüres térben mozogna. És ha megjön a levél, hogy fölvették, csupa izgalom lesz minden, meg csupa búcsúzás. Szinte az ember orráig hajtja a szél az új város levegőjét, sorba járja az ember a haverokat, rokonokat. így kezdődik. Hogy aztán az egyetem vagy a főiskola padjából milyen az otthon? Erre kerestem választ a Pécsi Tanárképző Főiskola kollégiumában a somogyi fiatalok között. Akikkel beszélgettem: Schenk János magyartörténelem szakos somogy- sámsoni, Antalics Márta matematika-kémia szakos vései Magyar Miklós matematika szakos kaposvári és Ihász László kaposvári hallgató a természettudományi karról. Fújjuk a cigarettafüstöt, és ők »emlékeztek-« Somogyra. — Hát bizony jó, ha a portán látjuk, hogy jön egy-egv levél, hiszen a téli ünnepeket is mindig kettészeli egy-egy vizsga, nincs sok ideje az embernek. — És ne szerénykedjünk senki nem szomorú akkor sem, hogyha ott van esetleg egv csomag is. — Igen, ez különösen szívet derítő, hiszen egészen »-közel hozza« az otthont És engem eleinte még más szubjektív okok is nagyon vonzottak haza. — És szőke volt a »szubjektum-«? — Nem... fekete. De hát az régen volt már. Mert ugye újakkal is találkozik az ember. — Egy kérdés. Ha ilyen jó emlékezni, visszajönnek a megyébe? Antalics Márta: — Nem szeretnék hivalkodó lokálpatriótának látszani, éppen ezért azt mondom, szívesen, ha kellek. Én tanítani szeretnék mindenképpen. Elkezdeni, valahol falun. — Falun? Ihász László: — Nem csodálatos ez, falun. Mert nagy tervekkel indul az ember, ez az igazság. És sok elképzelése van, akármit mondanak is kintről. El- szürkülésről meg effélékről Én kaposvári vagyok, mégis azt mondom, hogy a falu az igazi próbatétel, és jó ott kezdeni. Közelebb kerül a tanár az emberekhez is... — Elszürkülést említett. Valóságos gond ez? Schenk János: — Hadd feleljek én. Inkább fáradtságnak nevezném. Nem mentegetőzésnek szánom, mert én éppen a mozgalomban, a KISZ-életben szeretnék elein te dolgozni. Legalább kezdetben. Ügy érzem, van mit tenni, de az nagyon rossz, ami kor a pedagógus társtalanuj, egyedül marad a faluban. — S véleménye szerint ez az általános? — Hogy általános-e, azt ne'- héz lenne bizonytani. De van ilyen is- Az persze más kér dés, hogy ez nem elfogadható. Magyar Miklós: — Azt tenném még mindezekhez, hogy nem szép az. amikor egy életet kezdő fiatal különböző feltételeket szab. Hogy én csak altkor vállalok állást, ha biztosítják a csillagos eget. De azért valamilyen alapvető igénye van az embernek, amikor kikerül. Én úgy tudom, elég nagy a lakás- probléma ... — Falun sok pedagóguslakás épült. — Igen, de én Kaposvárra szeretnék kerülni. — Ismeri Somogy negyedik ötéves tervét? — Őszintén megmondom, legföljebb általánosságban. Akkoriban vizsgára készültem. De értsük meg egymást: én csalt azt az igényt szeretném megfogalmazni, hogy amikor kikerülünk a főiskoláról, ne legyünk kitéve az albérletek uzsoraárainak. Ügy tudom, a fővárosban is, meg Vas megyében is építettek már ilyen olcsó albérleti szállást. Talán nem kivihetetlen .., Az emlékek mellett nagyon sok szempontból kritikusan néznek hazafelé ezek a fiatalok. Kíváncsiak az itthon történtekre. A somogyi klubot pedig rendszeresen tájékoztatják a megye vezetői. — Hát igen, a somogyiak gyakran meglátogatják a főiskolát. — Látogatóba jönnék a közéleti vezetők, mi kérdezünk, és ők válaszolnak. Persze központi téma az, hogy hol kapunk majd állást. — S ha egyszer itt hagyják ezt a várost, nem hiányzik majd? — Nehéz erre felelni, mert szép évek ezek... Tröszt Tibor Tanácsot adnak a pályaválasztóknak A színpiramis teszi érzelmi, hangulati momentumokról ad felvilágosítást. Pszichológusok, közgazdászok, pedagógusok segítenek a nyolcadikosoknak és a középiskolát végzetteknek a pálya- választásban a Fővárosi Pályaválasztási Intézetben. Tanácsot adnak, milyen továbbtanulási formát, milyen szakma kitanulását javasolják a gyerekeknek. Még az iskolaév alatt több száz osztályfőnökkel, több ezer szülővel beszélték meg a pályaválasztás lehetőségei* Külön foglalkoznak a mozgásszervi fogyatékosságú és a beteg gyerekek pályaválasztásával, az állami gondozottak további sorsával., Húsz-huszonkét gyerek csoportos teszt-vizsgálatával kezdődik a foglalkozás. Ezt értékelve, a pszichológus egyenként és legalább két alkalommal beszélget a pályaválasztóval. Akad olyan gyerek is, aki fél évig jár az intézetbe. Addig folytatják a vizsgálódást, a személyiség sokoldalú megismerését, míg végül megfelelő munkát, pályát tudnak ajánlani. Az intézethez kerülnek azok a gyerekek is, akiknek nem sikerült a pályaválasztásuk, akiket nem vettek fel abba az iskolába, ahová jelentkeztek. Az ilyen gyerekek továbbtanulási lapját az iskolák a pályaválasztási intézetnek küldik meg. Ide aztán behívják a gyerekeket, valamint a szülőket, és a tanulók érdeklődési körének, képességeinek megfelelő, a választotthoz hasonló pályát, iskolát, szakmát ajánlanak. Néhány nagyvárosban működik már hasonló intézet, de valamennyi megyei tanács munkaügyi osztálya is szervez pályaválasztási tanácsadást. Jubileumi ünnepség a MÉH-nél Huszonketten kiválófémgyűjtő-jelvényt kaptak Harsanaszó és dobpergés köszöntötte tegnap délután Kaposváron a Fegyveres Erők Klubjának nagytermében a Somogy—Zala megyei MÉH Vállalat jubileumi ünnepségére meghívott dolgozókat. Pintér Elek szakszervezeti titkár üdvözlő szavai után Bódi János, a vállalat Igazgatója értékelte a húsz év főbb állomásait, beszélt a vállalat kezdeti nehézségeiről, majd a-/ eredményekrőL A két évtized fejlődését legjobban az jellemzi, hogy a tröszt vállalatai 1970-ben már ötvenezer vagon hasznos hűl ladékot gyűjtötték össze. En nek a világpiaci ára 33 mii üó dollár. A vállalat széles körű háló zatci épített ki Somogybán és Zalában. A megalakulás után a két megyében csak nyolc telep működött, rossz körülmények között. Az eltelt Idő alatt telepeiket korszerűsítették, újakat építettek. Javították a szociális ellátottságot, minden telepen hideg-meleg vizes fürdőt és öltözőket építettek. Gépesítették a szállítást és a rakodást. A IV. ötéves terv végére azt szeretnék elérni, hogy a nehéz fizikai munka hetven százalékát géppel végezzék. A vállalat igazgatója köszönetét mondott kis segítőtársaiknak, az úttörőknek, akik sok hulladékot gyűjtöttek ösz- sze. A pajtások nemcsak pénzt, kaptak, hanem sok szép ajándékot is, a legszorgalmasabb úttörőket pedig üdülni küldte a vállalat. A pedagógusok Is jelentősen hozzájárultak az úttörők ered- ménveinék eléréséhez. _ Jó munkájuk elismeréseképpen közülük többen külföldi juta lomúton voltak. A vállalat mindig elismerte a szorgalmas és becsületes munkát végző dolgozók munkáját A vállalatnál jelenleg huszonegy dolgozó birtokosa a Könnyűipar kiváló dolgozója miniszteri kitüntetésnek, öt- venketten pedig kiváló dolgozó jelvényt kaptak. Az eredmények értékelése után a Vöröshadsereg úti általános iskolások énekkara köszöntötte a jubiláló vállalatot, majd Hirth Edit, a MÉH- tröszt szakszervezeti tanácsának titkára kitüntetéseket adott át. Papp Géza telepvezető, Kiss József volt munkaügyi előadó, Rozsnyó József né pénzügyi előadó és Hivatal Ferenc gépkocsivezető a Könnyűipar kiváló dolgozója kitüntetést kapta, egy vállalati dolgozót, tíz pedagógust és tizenkét üzem! aktívát kiváló fémgyűjtő jelvénnyel tüntettek ki. Majd Bódi János igazgató 69 vállalati dolgozónak átnyújtotta a törzsgárda jelvényt Gj L. Kis — és sok — kacsa fürdik „A tanár úr is volt diák"! Sokan mondják. El kell hinnem nekik. Néha faggatna! csínyeimről. Vállalom a múl tam. Íme: Első emlékeim az iskoláról. Édes-bús mondat. Gyötröm az agyam. Mi maradt meg? Fekszem az ágyban. Anyám mellett. Este van. Olvasott? Nekem olvasott? Nem tudom. Társalgunk. Egyedül szeretnék hazajönni. Félt Konokul kö- nyörgök. Elmondom az utat, hogy hol fordulok le, hogy merre, meddig. Megengedi Ma már tudom, hogy másnap mégse egyedül jöttem. Meglesett Ilyenek az én dicsőségeim! A hátsó vaskapúnál álltam. Oraközi szünetben? Nem, izokhoz más érzetek kapcsolódnak. Talán pár napos napköziskedésem időszakában egy délután, tanítás után?! Meglehet A rácsok közé dugtam a fejem. Bámultam. Balra, az utca végével szemközt üveges ajtó. Fölötte tábla. Kíváncsi bizsergés hajszolt a vállalkozásba. Akkoriban még izgalmasak voltok nekem a betűk. Óvatosan fogtam az olvasáshoz. Láttam, az első kettőt nehéz lesz egymásután kiejteni. Ügy határoztam hát, hogy előbb a másodikkal olvasom végig a szót, majd az elsővel, s csak azután kísérlem meg a kritikus két betű egymáshoz olvasásával. Döcögve haladtam. Ra-fik. Ta- ”ik. S nem várt sikerrel: Trafik. Nagyon megörültem, pe dig a szó tartalmilag még mindig hidegen hagy. Nem dohányzóm! Vasárnap délelőtt. Emlékezetes nap. Sok rossz jegyem lehetett, hogy apám felkészülésem ellenőrzésére fanyalodott. Hogy tudtam-e a leckét, már nem emlékszem, de az írásbeli feladattal baj volt: Vörösmarty-t Vörös Marty- nak írtam, úgy gondolván, hogy Marty a keresztneve! Több ellenőrzésre nem emlékszem . Egy este emléke nagyon megmaradt Nagy Antival mentem. Kerülővel, mert akkor is volt valami a tarsolyunkban. Lassan. Szemerkéli az eső. Cseppek hulltak a szemüvegünkre. Nem tudom melyikünk fedezte föl: a villanykörtékre néztünk, s szeszélyes alakú, csillogó, pompás fényekké váltak a cseppek. Lázas izgalommal, egymást túllicitálva magyaráztuk a látványt. Valamit felfedeztünk. Valamit, amit nem mindenkinek adatik meg: mi, pápaszemesek, mi, duplaszeműek, mi kicsúfoltak. Vajon lesz-e még ilyen este? Ilyen senkinek el nem mondható? Loptam is. Borszékitől a tolltartóját. Hogy még miket, már nem emlékszem. Egyszer a cinőmbe rejtettem az oro- zot kincset. Nagyon nyomoztak. Talán az eltűnések gyakorisága bőszítette föl azt a nem is tudom, hogy kit. Megmotoztak bennünket. Még a cipőm is le kellett vetni! Lassan bogoztam a masnit. Hideg idő lehetett. Hosszú szárú cipőt viseltem. A szégyen pírja égette az arcom. Mutatom: üres. Azán a másikat kezdtem bontani. Ha lehet, még lassabban. Szerencsére azt már nem kellett levetni. Meglegyintett a végzet Iskolai ünnepély. Év vége felé. A versmondás (belesültem), szereplés mellett még az énekkarba is bekerültem, pedig a fülem már akkor is bot volt. \ gesztus szüleimnek szólt. Érezték ezt a többiek is, mert a próbán — bár én a tanító néni instrukciója szerint csak tátogattam — valaki hamisan énekelt.. Leálltunk. A tanító néni figyelmeztetett: csak hang nélkül nyitogassan a szám. Leforrázva bólintottam. Mert nem könnyű a tátogatőklak sem! A dedóskorszak négy éve után felső tagozatos lettem. E* némi büszkeséggel töltött el, de új élményt alig adott Mégis, mire emlékszem? Tanári pofonokra. Nekem szerencsém volt Engem nem érhetett meglepetés. Ha le kellett vennem a szemüvegem, tudtam, mi következik. Körmösökre, melyeket még hetedikes korunkban Is bőven osztogatott egy kis, pattogó tanárnő. A fojtogatósdl játékra (a sálat addig tekertük egymás nyakán, amíg a fulladozó nem jelzett.) Talán az élet és a halál határát akartuk felderíteni? Az egyik fiú puszta kézzel kapta el a torkom. »Na most meghalsz!« — mondta viccből, s csaknem igaza létre Elvesztettem az eszméletem. Túl kíváncsi jeleztem. voltam. Nem Az első szerelem — boldogult gimnazista koromban — furcsa és eleve reménytelen volt Az imádott lány — asz- szony volt és matematikát tanítót Huszonhat éves lehetett, de tizennyolcnak se látszott 1 imádtam, rajongtam érte, de goromba és szemtelen voltam hozzá, nehogy észrevegye ... Sípos Ferenc 50 éves az ifjúsági Vöröskereszt Hegy megye vetélkedőié Kaposváron ötven évvel ezelőtt, 1921- ben alakultak meg a világon, így Magyarországon is az első ifjúsági vöröskeresztes szervezetek. Az évforduló megünneplése egybeeseik a Magyar Üttörők Szövetsége megalakulásának 25. évíordulójávaL A Magyar Vöröskereszt ifjúsági osztálya e két jubileum tiszteletére Az egészségőr tettre kész címmel országos vetélkedőt hirdetett az úttörőcsapatok ifjúsági vöröskeresztesei számára. Kaposváron tegnap délelőtt rendezték meg a területi vetélkedőt, melyen Baranya, Fejér, Tolna és Somogy csapata mérte össze tudását. A területi versenyre három előzetes feladatot kellett elkészíteniük a tanulóknak, ennek alapján a következő előhelyezés szerint álltak rajthoz a megyéket képviselő általános iskolák ■ Dombóvár, Dunaújváros. Pécs. Fonyód. A versenyzőket, a vendégeket Honfi lstvánné, a Magyar Vöröskereszt Somogy megyei szervezetének titkára üdvözölte. — A vetélkedő célja, hogy az ifjúsági egészségőrök játékos formában számot adjanak egészségvédelmi tájékozottságukról, természettudománya» és egészségügyi ismereteikről, a személyi és a környezeti higiéniára vonatkozó szabályokról. az elsősegélynyújtás legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdéseiről, módszereiről, az Ifjúsági egészségőrök iskolai és iskolán kívüli munkájáról, mindennapos felvilágosító tevékenységéről. Vajek Róbertnek, a Magyar Rádió és Televízió munkatársának játékvezetésével hangulatosan folyt le a verseny a Kilián György Űttörő- és Ifjúsági Házban. Az öttagú csapatok közül a» első helyet a Baranya megye! úttörők szerezték meg, a So- mogyot képviselő fonyódiak- nak meg kellett elégedniük a harmadik díjjal. Mind a négy csapat a Magyar Vöröskereszt emblémájával díszített vázát kapott, a pécsiek az országos döntőben versenyeznék áprilisban, emellett részt vesznek a nyáron megrendezendő nemzetközi Ifjúsági vöröskeresztes táborozáson. SOMOGYI Vasárnap, UTL