Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-18 / 65. szám

TERMELÉKENYSÉG — DE HOGYAN?

A mezőgazdasági gépeket gyártó üzem munkája, s általában a nagyméretű gépek készítése más problémákat vet föl, mint az olyan üzemé, ahol a részegységeire bontott munkát a betanított munkások végzik. A gépgyártásnak igen nagy a szakmunkás-szükséglete.

így van ez Kaposváron, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár helyi gyáregységében is. Jelenleg mintegy négyszáz munkás dolgozik a munkapadok mellett, s kezük és szerszámaik nyomán komplett gépsorok: gyorsszállítók,

gyümölcsválogató berendezések készülnek. És a gyárban jóval alacsonyabb a betanított munkások aránya, mint ahogy azt megszoktuk Somogy megye fiatal ipari üzemeiben.

A gyár éves termelési értéke lem közel áll a százmillióhoz. 1969-ben 80,2 millió forint értékű termék készült itt, némileg elmaradva az előirányzotttói. Tavaly aztán több terv- módosítás után 95 milliós termelést irányoztak elő. Mivel a vállalati központ létszámzárlatot vezetett be, a többletet a termelékenység növelésével kellett elérni.

Most, amikor a gyár múlt évi munkájáról érdeklődtünk, az igazgató, Berek János, nem kis keserűséggel beszél arról, hogy a tervezett termékek tulajdonképpen elkészültek. Mégis: tőlük független okok miatt a szállításra kész tizenegy gyümölcsválogató-sor most is becsomagolva a gyár raktárában pihen. Az exportra lekötött gyümölcsválogatókat ugyanis nem szállították el, s így a teljesítés csak 98 százalékos. De így is kilencmillió forint értékben végeztek több munkát, mint az előző évben. Az eredményt pedig létszám- emelkedés nélkül érték el.

— Hogyan ? — kérdeztem, mert az egy főre eső termelési érték példátlanul magasnak tűnt.

— Elsősorban a sók társadalmi munkaóra felajánlásával és teljesítésével. S erre igen nagy szükség volt.

— Tehát nem a hatékonyság nőtt?

— Sajnos, nem. Mi csak az emberek lelkesedésére tudtunk alapozni. De arra aztán nagyon. Rá is voltunk szorulva nem egyszer. A gyárunkat, a szakmánkat befolyásolják a mezőgazdasági munkacsúcsok. Hogy egy példát említsek: magától értetődő, hogy a csöv” - láncos takarmánybehordok gyártását igyekszünk úgy ütemezni, hogy ősszel már rendeltetési helyükre kerüljenek.

Tavaly is júliusban szerettük volna elkezdeni a munkát, de anyaghiány és koordinációs nehézségek miatt csak novemberben kezdhettük el. Ha ekkor a KISZ-szervezet nem szervez külön munkaidő utáni társadalmi munkát, akkor olyan reményetlenül összetorlódik a negyedik negyedévben a munka, hogy a gyártmány sorsát kudarc fenyegeti. Ugyanez volt a baj a hajtóművekkel, s a szárítódobok futókoszorúival is. Kooperációs partnerünk későn szállított, nem megfelelő ütemezésben. A folyamatos, szervezett munka újra és újra megszakadt, felborították az átszervezések. Dolgozni kellett, s azt csináltuk, amit éppen tudtunk. Amikor megérkeztek a hajtóművek, akkor úgyszólván mindenki azoknak a beszerelésével foglalkozott. Ha nincs az emberekben lelkesedés, nem hajlandók túlórákat vállalni, akkor...

— Akkor?

— Nem tudom, mi történik.

Leegyszerűsítve: sajnos, nálunk a termelékenység emelésének szinte egyetlen eszköze a sok-sok vállalt társadalmi munka volt. Hatezer óra. A nyereségből természetesen megjutalmaztuk a társadalmi munkát végzőket.

— Mit hoz a következő öt év?

— Olyan termékeket fogunk gyártani — a tervek szerint —, amelyek nagy darabszámban készülhetnek, s hosszú távra meghatározzák a gyái profilját. 1972-től évi 55—60 gyorsszállító és ugyanennyi hagymaváiogató gyártására készültünk fel. Még nagyobb lehetőség számunkra az úgynevezett EKT egyszintes, ketreces tojóház, amelyből 1300-at szállít a vállalat a Szovjetunióba. Ezeknek fűtő- és szellőzőberendezései nálunk készülnek majcLi Korszerű gépeket szerettünk volna vásárolni, s a gyártás folyamatát ezekkel korszerűsíteni. (Különösen a fáradságos anyagmozgatást kellene modernizálni.) Negyvenmillió forintra lenne szükségünk. Hitelt azonban csak 1972 után kaphatunk. Addig a samt fejlesztési alapunkra számíthatunk csak.

— Az mennyi?

— 3,3 millió forint. De csaknem a fele már ísv is le van kötve. A mezőgazdasági gépiparnak ezt a gondját miniszteri kollégium tárgyalja. Hamarosan döntés várható. A gyár teljes műszaki kollektívája most azon dolgozik, hogy mit lehetne addig is tenni.

Cs. T.

DANIEL LANG:

25.

— Egyszóval fontosabbnak tartotta a saját érdekeit a lány életénél — hangzott a következtetés.

Olykor leleményes higgadtságot tanúsított Eriksson a tanúk emelvényén. Mikor megkérdezték tőle, hogy sze- linte tisztán katonai célból kutatta-e át Meserve a falucska kunyhóit, hogy »-idegen arcokat« találjon, Eriksson ezt felelte:

— Ezt nem mondanám, uram. Mindegyik arc idegen volt.

Mikor azt a kérdést kapta, hogy Mao huzamos jelenléte a 192-es magaslaton végül »nem veszélyeztethette-e az osztag tagjainak életét«, így válaszolt:

— Uram, a lánynak nem lett volna szabad már velünk jönni sem. '

Már csak az maradt hátra, hogy humorérzékéből is ügyet csináljanak. A dolog akkor került terítékre, amikor a védelem egyik tanúja, a szakasz egyik őrmestere azt állította, hogy Erikssonnak nincs humorérzéke.

— Nem nevetett, viccelődött annyit, mint a többiek, sakkal csendesebb volt náluk — vallotta az őrmester.

Az ügyész ezt vetette közbe: — Amikor azt mondja, hogy (Erikssonnak) nincs humorérzéke, azon azt érti, ' nem volt mókamester, nem kereste mindennek a tréfás oldalát.

— Igen, uram.

— önként bekapcsolódott a többiek szabadidő-foglalkozásaiba, vagy csalogatni kellett, vagy nem is volt hajlandó e'-'-'szer sem ''ekapcsolódm'’

— Nem, uram, nem arról v^n sző, mintha n szedettük volna, egyszerűen csak más volt, mint az átlag, egyszóval nem olyan volt, mint a többiek. Komolyabb volt

Mao húga— Phan Thi Loc — a vád tanújaként jelent meg. Már puszta megjelenése is elvitathatatlanul azt bizonyította, hogy Mao mégsem élD SOMOGYI NÉPLAP

Csütörtök, 1971. március I&

Beszélgetés a tanácstörvényről

A választási előkészületek kellős közepén nagyon nehéz két községi tanácsi vezetővel időt egyeztetni. Hogy ez mégis sikerült, azt a Nagyatádi Járási Tanács vezetőinek köszönhetjük, vállalták egy beszélgetés megszervezését Pápa Imrével, a csurgói nagyközségi tanács vb-elnökével és Beke Jánossal, a segesdi tanács vb-tit- kárával. A téma a tanácstörvény volt.

— A tanácstörvény egyik bekezdése módosítja a végrehajtó bizottság és a tanács üléseinek gyakoriságát. Látszólag ez a legjelentéktelenebb változtatás, de szeretném, ha ebből indulnánk ki.

— Véleményem szerint az az intézkedés, hogy a végrehajtó bizottság havonta, a tanács pedig negyedévenként tartson ülést, helyes és praktikus módosítás. Mert legyünk őszinték: néha bizony keresni kellett a napirendi témákat, s amikor ilyen kínkeservesen találtunk ki valamit, a végeredménye is hasonló értékű lett — így Beke János. És ehhez Papp Imre is hozzáteszi a véleményét:

— Ezután nagyon meg kell gondolnunk, hogy mit mondunk ki, de több idő is marad az előkészítésre, és lényegesen megalapozott döntéseket hozhatunk.

— A jobb előkészítés és a hozott határozatok végrehajthatósága összefüggésben van a helyi tanácsok nagyobb hatáskörével, és természetesen a felelősséggel is.

— A község lakóiért és a gondjainkra bízott településért nagyobb áldozatokat kell hozni. De nemcsak a tanácsnak. Csurgón például az önkéntes községfejlesztési hozzájárulás felhasználásában nagyon nehéz közös nevezőre hozni a belterületen és a periférián lakók igényét. Én a felelősséget elsősorban a fejlesztések sorolásában, az igények fokozatos és rangsorolt kielégítésében érzem — válaszol a kérdésre Pápa Imre, és Beke János azonnal segesdi példával folytatja:

— Nálunk nemrégiben kezdődött meg az iskola napközi otthonának építése. Meg kellett értetni az emberekkel, hogy minden erőt itt kell összpontosítani. Kilencszázezer forint hitelt vettünk fel, s a járdaépítések, vagy más jogos igények későbbre maradtak. Segesden ezt magukévá tették az emberek, de ahol vétót emelnek egy ilyen vagy hasonló intézkedés ellen, ott rossz volt az előkészítés és nem irigylem a tanács vezetőit.

— A községek gazdái a tanácsok. Beszéltünk arról,

hogy a lakosság áldozatvállalása nélkül a kevés pénzzel rendelkező gazda megfeszülhet, akkor sem ér el eredményt. De a községekben nemcsak a tanács nyithatja ki a pénztárcáját, hanem a szövetkezetek, vállalatok, üzemek is ... Mi a véleménye erről Pápa Imrének?

— Csurgó nem panaszkodhat. A termelőszövetkezet és az állami gazdaság, az Épületasztalos-ipari Vállalat és a Napsugár Ipari Szövetkezet jó partner, s nemcsak a foglalkoztatós gondjainak enyhítésében segítenek, hanem a fejlesztésekhez is hozzájárulnak. A szennyvíz- hálózat építését másképp nem is tudtuk volna elkezdeni, csak a forintok összerakásával. Az Sptiletasztalos-ipari Vállalat pedig négy lakás fölépítéséhez adott nyolcszázezer forintot.

— Segesden — veszi át a szót a vb-titkár — az orvosi rendelőt és a művelődési házat a termelőszövetkezettel együtt tartjuk fenn. Elképzeléseinket ők erejükhöz mérten támogatják is.

— Idáig háromszor írtam le a fejlesztés szót, s ez azt jelenti, hogy tervekben és elképzelésekben, a gazdagodás és gyarapodás igényében nincs hiány. Van-e azonban ezeknek a végrehajtásához

elegendő, jól képzett szakember?

A két tanácsi vezető egymásra néz. Mindketten arra várnak, hogy a másik nyilatkozzon. Végül Pápa Imre vállalkozik rá:

— A mi apparátusunk jó, a járási tanácstól képzett, az igazgatásban jártas munkatársakat kaptunk. De több műszakira volna szükség; építész- mérnököt például akkor sem kapok, ha a világ összes pénzét odaígérem. így a megoldás csak egy lehet: házon belül szervezett továbbképzéseken és az irányított önképzéssel kell elérnünk a kívánt színvonalat.

A segesdi vb-titkár bólogat, ők is hasonló cipőben járnak.

— Ha a tanácstagság csak negyedévenként egyszer ül össze, akkor ezután milyen mértékben lehet rájuk támaszkodni?

— Ez a kérdés már a választásokkal is összefügg, de valóban elválaszthatatlan beszélgetésünk témájától. Csurgón az előző ciklusban baj volt a tanácstagok aktivitásával, és sok volt az idős tanácstag is. Most fiatalítani szeretnénk.

— Ugyanúgy, mint mi Segesden. Nálunk a női tanácstagok száma is kevés volt. A mi tanácsüléseinken valamivel jobb volt a helyzet, mint Csurgón. Igaz, kisebb község is

vagyunk, kisebb gondokkal. A negyedévenkénti ülések most majd lehetővé teszik, hogy több munkát adjunk a tanácstagoknak, s a bizottsági feladatokba, megoldásába úgy vonjuk be őket, hogy ott ne dolgozhassanak tessék-lássék módon.

— Ha már a bizottságoknál tartunk, véleményük szerint az állandó vagy az ideiglenes bizottságokra van-e nagyobb szükség?

— Szerintem — mondja Bg- ke János —, az ideiglenes, tehát egy-egy meghatározott feladatra létrehozott bizottságtól lehet még és kell is többet várni. Az állandó bizottságok néha csak papíron léteztek és csak a statisztikát javították.

— Utolsó kérdésem az volna, hogy az új tanácstörvény szellemében mennyit ér majd egy tanácserendelet?

— Ha valamire határozatot hoz a testület — hangzik a válasz —, arra nyilván azért adja szavazatát, mert tudja, hogy teljesíthető; és azt is, hogy személy szerint kire, milyen munka hárul. A határozatokat és rendeleteket csak az tudja jól végrehajtani, aki meg is érti. A tanácsrendelet pedig majd annyit ér, amennyire azt az emberek elfogadják és magukévá teszik.

Saly Géza

A Március 15. brigád bizonyítod

A szürke fémtáblákon tarka összevisszaságban színes huzalok. Tíz-tizenkét tábla egy asztalon. Mellettük fiatalok — csavarhúzóval, forrasztópákával. A gépek lelkét, az elektromos vezérlőket készítik.

A műhely egyik részében dolgozik a Március 15. brigád, a Kaposvári Villamossági Gyár vezérlőműhelyének egyik legjobb szocialista brigádja.

Kétszer egymás után

— Három évvel ezelőtt alakult meg a brigád — mondja Vörös Géza brigádvezető. — Ekkor vettük fel a Március 15-e nevet, s mindjárt beneveztünk a szocialista cím elnyeréséért indított versenybe. Két alkalommal, 1969-ben és 1970-ben el is nyertük a szocialista brigád címet.

Míg beszél, elém teszi a piros kötésű brigádnaplót. ízlésesen elrendezve képeslapokat, mozi- és színházjegyeket ragasztottak a naplóba. Az

elégéit boldogan a falujában. Tolmácsi közvetítéssel Loc elmondta, hogy mikor az osztag elhagyta a falut, anyjával kétségbeesetten Mao keresésére indult. A dél-vietnami kormánycsapatok katonáinak kíséretében végül megérkeztek a 192-es magaslat közelébe, a kunyhóba. Megtalálták Mao vérfoltos melltartóját, majd a katonák felgyújtották a kunyhót.

Loc édesanyja azóta eltűnt.

Loc elmondta, hogy a Viet- kong tartóztatta le; azzal vádolták. hogy dél-vietnami kormánycsapatokat vezetett egy Vietkong-lőszerraktárhoz a 192-es magaslaton.

Loc és édesapja elköltözött szülőfalujából egy néhány mérföldre eső másik faluba.

Bár Eriksson vallomásai tovább tartottak, mint bármely más tanú vallomása, a szűk, zajos törvényszéki teremben megjelenő tanúk túlnyomó része védelmére kelt a vádlottaknak. Dicsérték segítőkészségüket, kötelességtudásukat és más katonaerényeiket.

Néhány kivételtől eltekintve ezek a tanúk együtt harcoltak a vádlottakkal, erős bajtársi, harc közben edződött kötelék fűzte őket hozzájuk, s többször is megmentették egymás életét.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint a tanúk ismételten rosz- szallották, hogy a négy katonának a vádlottak padján kell küzdenie az életéért, holott sokkal több hasznukat

vennék, ha ugyanezt a harctéren csinálnák. Ezeknek a tanúknak szinte minden gon-1 dolata akörül forgott, hogy a1 Meserve-höz hasonló kalibe-. rű katonák elvesztése csak a? - ellenség malmára hajthatja a vizet.

Meserve — talán azért, mert' ő volt a három másik vádlót*' vezetője — különösen bőséges, dicséreteket kapott. Jellemző dicshimnuszában Reilly hadnagy kijelentette, hogy az őr mesternél »kellemesebb és, jobb előmeneteld katonát még, nem látott, és egyike a legjobb, frontharcosoknak, akiket va-# laha is ismert«. »Remek ka-# tonának« nevezte, és hozzátette:

— Mindig tökéletesen végezte a feladatát. Csak a legnagyobb elismeréssel szólha - tok róla mint katonáról. #

Mások hangsúlyozták, hogy# az őrmester nem várta meg,# amíg sor alá került, és éppen# most terjesztették fel bronz-# csillagra. Tengerentúli szói-" gálati ideje alatt öt különböző fokozatú kitüntetésben részesült. Magatartási minősítése »kiváló«.

Az is kiderült, hogy Meserve már akkor is mintaszerű katona volt, mielőtt Vietnamba indult volna, mert Johnson elnök beiktatási díszszemléiékor a díszszázadbar menetelt, s ezt a megtiszteltetést a legszeplőtlenebb minősítésű kétszáz katona részére tartották fenn.

(Folytatjuk)

Munkában a brigád.

egyik oldalon géppel írt köszönőlevél: a Beloiannisz utcai bölcsőde dolgozói ezúton mondtak köszönetét nekik.

A brigád miden tagja eljár a bölcsődébe — ha csak teheti —, és a hibás elektromos gépeket, vezetékeket ott megjavítja. Ez az egyik vállalásuk. Tavalyelőtt a gyárban meghirdetett szocialista brigádversenyben a harminchét versenyző brigád között a hetedik helyen végeztek, 1970- ben pedig a harmadik helyen.

— A X. pártkongresszus

tiszteletére indított munkaversenyben a brigád az első helyet szerezte meg, s ez igen nagy eredmény volt — mondja a brigád vezető. — Hogy mindezt el tudjuk érni, igen sokat köszönhetünk a brigád pártfogójának, Horváth

Györgynek, a felvonóműhely fiatal művezetőjének. Munkájával, szervezőkészségével sokat segített nekünk.

Egyetlen nő a brigádban

Hattagú a brigád, s közülük az egyik nő. Mátés Árpád- né 1967 óta dolgozik a gyárban, 1968-ban került a vezérlőműhelybe. Tulajdonképpen akkor lett a brigád tagja. Gyakorlott mozdulatokkal helyezte a vékony huzalokat a szerelvényre, majd a forrasztópákával pillanatok alatt ösz- szekapcsolta a két fémtestet.

— Eleinte furcsa volt, hogy fiúbrigádba kerültem. Nehezen ment a munka, míg ki nem alakult egy jó baráti közösség. Mindenben segítettek: mit hogyan csináljak, minek mi a rendeltetése. A nehéz fizikai munkát még véletlenül sem végzem én. Ugyanakkor megengedték, hogy reggel ne hatra, hanem nyolc órára járjak, így gyermekemet el tudom vinni a bölcsődébe. Any- nyi mindenben segítettek, hogy szinte nehéz volna mindezt egyszerre megköszönni.

A két postai szerelő

Tavaly két új dolgozóval gyarapodott a brigád. Polgár László és Manduk Gyula a postától jött a vezérlőműhelybe. Mindketten több mint húsz évet dolgoztak ott mint műszaki felvigyázók.

— Más ez a munka — mondják. — Itt nem ázunk, nem ráznak föl éjjel az ágyból, hogy menjünk dolgozni, mivel hiba történt az egyik vonalon. Tiszta, szép munka, s a fizetés jóval több, ami bizony nem megvetendő.

A beszélgetés most már vidámabb, felszabadultabb. Németh László, Forrai Antal és a többiek a közös színház- és mozilátogatásokról, a baráti összejövetelekről, a közösen megtartott névnapokról beszélnek.

Ügy érzem: nem véletlen,

hogy a gyár vezérlőműhelyének egyik legjobb brigádja a Március 15. Láttam a budapesti megrendelő vállalat köszönőlevelét is. Annak a brigádnak szól, amelyik a felvonókat készíti: »Az áru nagyon tetszetős és szép, s ez egy brigád dolgozóinak szakmai tudását, felkészültségét bizonyítja«.

Gyertyás László