Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-17 / 64. szám

Jó tudni az ecetről Ragyogó fényt kapnak a fcnistálytárgyak és edények, ha ecetes vízben öblítjük el őket. Kiválóan semlegesíti az ételszagot, ha a tűzhely lapján egy kis tűzálló edényben egy kevés ecetet párologtatunk. Ha hagymás ételt vagy halat fő­zünk, a főzőedényt és evő­eszközt ecetes vízben mossuk el. Ha főzés közben megreped a tojás, a főzővízbe öntsünk egy kevés ecetet, így megaka­dályozzuk a fehérje kifolyását. öntsük a WC-be, és hagyjuk egy fél órát állni benne, az­után végezzük el a kagyló mo­sását. Ha sokat jártunk, s fáradt a lábunk, vegyünk ecetes láb­fürdőt. Literenként számítva egv evőkanál ecetet tegyünk a vízbe. Felfrissít. Egészségügyi öblítésre is kL tűnő az ecetes víz. A keverési arány: egy liter vízhez 1 kiskanál ecet. OTTHON ÉS ____ C SALÁD Hogyan alakult ki a kocsik csomagtere? A félbe vágott citrom eláU, ha néhány csepp ecetet öntünk a kistányérra, és a citromot a vágott felével ráhelyezzük, A hámozott, sós vízben főtt burgonya nem esik szét, ha vizébe egy kis ecetet öntünk. Vízköves edényben forral­junk ecetet, leszedi a vízkö­vet. Főzés után a meleg tűzhely fémrészeit töröljük át ecetes ruhával, és ragyogni fog. WC mosáshoz használjunk tömény ecetes-sós oldatot. Az autómobilizmus kőkor­szakában a motorosok min­dent magukra húztak, amit ruházatban útra vittek. Akkor különben a kocsik még egy­szerű szekérre hasonlítottak, s hosszabb utat sem lehetett megtenni velük, hiszen az uta­sok teljesen ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. Ha mégis hosszabb útra kel­lett menniük, akkor az élel­met és egyéb holmit valahol a lábuk körül helyezték el, a hatalmas szerszámosládák és benzintartályok mellett. Az autósok akkoriban fő­ként csak arra az üzemanyag­ra számíthattak, amit maguk­kal vittek, és javítóműhely sem volt úgyszólván sehol. Tehát ha nem vittek szerszá­mot, lóvontatással kellett visz- szatérniük a műhelybe. Megunták azonban hamaro­san, hogy a csomagok közé be­épülve üljenek, és ezért a ko­csi oldalára, meg a hátuljára szereltek vizeshordót vagy ki­sebb kosarakat a magukkal vitt holmiknak. Másutt ugyanis nem volt hely, hiszen az óriá­si, ormótlan motor a kocsi kétharmad részét elfoglalta. A motor akkor még nagyon ne­héz volt, a karosszéria vastag bádogból, kovácsoltvas mere­vítőkkel készült, és óriási ru­gókon nyugodott. Ha nem volt rájuk szükség, akkor a vizes­hordót, a vesszőkosarakat le­szedték a kocsiról. Egy szép napon egy ameri­kai műszerésznek eszébe ju­tott, hogy kocsijára állandó csomagtartót szerel, és hoz­záforrasztja a karosszériához. Akkoriban nagyot nevettek rajta, és az újságok is megír­ták, hogy elcsúfította kocsijá­nak elegáns vonalait. A talá­lékony amerikai azonban nem törődött a bírálattal, mert rá­jött, hogy végre van egy hely, ahol az időjárás viszontagsá­gaitól megvédheti mindazt a holmit, amit állandóan magá­val kell hordania, i A karosz- szériatervezök eleinte ször­nyen berzenkedtek, de a meg­rendelők nyomásának enged­ve kénytelenek voltak »-szörny- szülöttnek« nevezett csomag­tartós autókat tervezni. Az idők folyamán aztán a csomagtartó állandó és na­gyon fontos része lett a ka­rosszériának. Befogad *V4««í'<s- sége nagyon, fontos szerepet játszik abban, hogy men ..at vesznek meg egy-egy típusból. Fürdőruha-bemutató Párizsban (MTI Külföldi Képszolgálat) DANIEL LANG: Incidens a 192-es magaslaton 24. Már Rafe tárgyalásának kezdetekor — az övé volt a legelső tárgyalás — rájött, hogy hiábavaló dolog lenne azt mérlegelni, vajon méltó lesz vagy méltó lehet-e a bű­nösök büntetése. Egyetlen do­log tartotta benne a lelket: az, hogy fővádlói szerepkö­rében azt az elhatározását va­lósítja meg, amely akkor tu­datosodott benne, amikor gránátvetőjét a barlangrend­szerre irányította, vagyis hogy a világ tudomást szerezzen Mao sorsáról. A kormány koronatanújá­nak lenni nem volt épületes élmény — folytatta Eriksson — Az ügyész számításának megfelelően a védőügyvédek valóban megpróbálkoztak az­zal, hogy »furcsa« színben tüntessék fel Erikssont, és sz még nem is a legenyhébb fel- tételezésük volt. Utolsó tanú- vallomása végezetéig megvá­dolták hazugsággal, gyávaság­gal, sőt még Mao meggyilko­lásával is. Az egyik védőügyvéd azon erősködött, hogy az őrmeste' parancsára éppen Eriksson ölte meg a lányt, amikor el­sütötte gránátvetőjét. Az állítást azonban nehéz volt bizonyítani, mert éppen Rafe tanúsította, hogy abban a bizonyos lázas pillanatban Eriksson nem is láthatta Maót. Amellett, s ezt nem vi­tathatta el a védelem, a grá­nátvető robbanótöltetét körül­vevő hüvely nem ólomból, ha­nem rézből készült, s a kuta­tócsoportok szakértői Mao tes­tének közvetlen közelében ki­zárólag M—16-os fegyverből származó lövedékek ólomszi­lánkjait találták. A bírósági jegyzőkönyvek tanúsága szerint mind a négy tárgyaláson nagy buzgalom­mal próbálta bizonyítani a védelem, hogy Eriksson nem tartozik a legbátrabb katonák közé, bizonyára abból a meg­gondolásból kiindulva, hogy ha SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1971. március 17. sikerülne gyávaságot rábizo­nyítani, az automatikusan fel­mentené klienseiket. »Fél ön Meserve őrmester­től? — kérdezték egy alka­lommal Erikssontól, amire ezi felelte: — Igen, uram, félek... De ha nincs nála fegyver, nem félek tőle. Eriksson nemmel válaszolt, amikor az egyik védőügyvéd — arra az akcióra hivatkozva amelyben Eriksson osztagának fele megsebesült — ezt kér­dezte: — Igaz, hogy hagyta, hadd sétáljon csapdába az osztaga, és azért nem figyelmeztette őket, mert elbújt a bozótban? Az ügyvédet a tagadó vá­lasz sem tántorította el to­vábbi kérdéseitől. — Mit tett, amikor rajta­ütöttek az osztagán? Elsütötte a fegyverét? — A menetoszlop hátvédjé­ben voltam, nem volt rá al­kalmam. — Talán félt? — Nem, uram. — Tehát nem félt? — Nem féltem, uram. — Tehát nem igaz, hogy annyira félt, hogy mozdulni sem tudott? — Nem igaz, uram. — Észrevette valaki, hogy félt? — Nem, uram. Egy másik védőügyvéd is­mételten rátámadt Erikssonra, hogy azért »agyalta ki« vád­jait Meserve és a többiek el­Nem csupán gyeraiekháború Elterjedt játék ma is a rab­ló-pandúr. Gyermekjáték, ka­maszjáték, és mindenki volt serdületlenebb is, amikor az volt az öröm, ha célba talált a homokból gyúrt »bomba«. Csakhogy — főként lakóte­lepeken — olyan hadszínterek alakulnak ki, ahol a pandúrok szerepét sok helyen a felnőt­tek veszik át. Elkeseredett idős emberek panaszkodnak, joggal a ház gyerekeire: nem tudunk velük szót érteni, nem tudjuk nekik megmagyarázni, hogy ne az idős lakók abla­kát bombázzák focizás ürü­gyén. Talán beszéljenek a gye­rekek szüleivel? Szaporodnak az ilyen panaszok, s elfajulnak a viták. Jogi tanácsot kért a szerkesz­tőségünktől egy édesanya: a házban lakó gyerekek össze­verekedtek, s az egyiknek az édesapja úgy tett igazságot, hogy a kisebbeket— köztük a panasztevő fiát is — alaposan elnáspágolta, mondván: ha apád nem teszi meg, itt va­gyok én! Nem a jogi esetet akarjuk boncolgatni: a legtöbb ember úgyis tudja, hogy a gyerekek bántalmazását még szüleinek is tiltják a paragrafusok. De a puszta jogi tényállás mel­lett Is van tanulsága egy-egy ilyen ügynek. Talán azzal kellene kezdeni, hogy a gyerekháborúk tü­körképei a felnőttek hideg- és melegháborúinak. Mert ritka gyerek az, amelyikkel szülei nem tudják megértetni, ha akarják, hogy az udvarnak, a játszótérnek melyik részén játsszon, hogy ne zavarjon senkit, és ne üsse a kicsiket. Naiv feltételezés? Nem, bizonyára nem az, ha | ugyan a gyerek nem ahhoz szokott, hogy szülei is pofon­nal támasztják alá érveiket. | Akit ütnek, az igyekszik ütni, s ha visszaütni nem sikerül, üti azt, aki védtelen. Ha go­rombák a gyerekkel a felnőt­tek, az va ahol megtorolja. Kiállítja nagyjából a bizonyít­ványt a családról is: ha ott­hon nincs becsülete a nagy­mamának, nagypapának, az idős szomszéd nénit se veszi semmibe. Láttam édesanyát, aki alig tudta leplezni örömét amikor az óvó néni panaszko­dott: Pistike megverte a paj­tását. »Na végre — gondolta az anyuka —, nem lesz mafla ez a gyerek. Már nemcsak őt ütik, ő is tudja használni az öklét.« Csakhogy: »felkavarjuk a vizet akkor is, ha többet hasz­nálna — esetleg mindent gyó­gyítana — két jó szó«. Eljár a kezünk akkor is, ha értel­mes beszédre lenne szükség. Talán mert ütni egyszerűbb, mint mondani. Talán még vé­gig sem gondoltuk a sérelmet, és már meg is szereztük ma­gunknak az elégtételt. Hirte­lenek vagyunk mi, okos fel­nőttek — egymással is, a gye­rekkel is. Nem születtünk valahányan pedagógusnak, de gyerekeink vannak. Neveljük őket, ahogy tudjuk, a jó szándék megvár bennünk! De nem torzítanak-e nagyon a rossz tapasztalatok0 Ütöttek bennünket? Mi is ütünk. Tiltották nekünk? Mi is megtilthatjuk. Tudom, egyik oldala ez a kérdésnek — hiszen sokan meg azt mondják: »ilyenek ezek a mai fiatalok, mert nem vagyunk szigorúak. Én nagyon jól nevelem a gyerekem, de_ a szomszéd bezzeg!« Nem győz­nénk polemizálni, ha egyszer egy pástra eresztenénk érveink pengéit. Ne szaladjunk be most abba az utcába, hogy »olyan-e« a mai fiatalság. Magunkat — és másokat is — okolhatjuk, ha hevenyészett . - igazságtalan ítélettel csal-: : z vélemé­nyünk van ró, is akad okunk is, hogy 'k oda néha a más gy »Ha apád nem teszi j, majd én ...« , Okunk lehet, de !«gunk — hogy megüssük rr : gyerekét — nincs. Ezt próbált megér­tetni a panaszkodó édesanyá­val, aki két megoldást ’■‘■ott: vagy feljelenti a vere.. iős apát, vagy elveri ő is a más gyerekét. »Béketárgyalás« szó­ba sem jött. Lám: a gyerekek előbb ismernek átmenetet, mint mi. Akiket tegnap »ki­osztottak«, holnap lehet barát. Pedig belszólhatnánk mi, felnőttek — és okosan — a gyerekcsatákba. Békességet le­hetne tenni környezetünkben és tudnánk is mindenütt — a szomszéddal, a szomszéd gye­rekével is. Ha nem „hadüzenetekkel“ közelednénk egymáshoz, ha­nem a szép szavak olajágával. írott malaszt? Tudom, hogy sokan mintha parázsba léptek volna, ha ez a téma szóba kerül. Fáj is, meg dühíti is az embereket. Pedig hinni kell abban, hogy a gyerek értelmes. A felnőtt is. Ezért az értelmes beszédnek jelentősége van. Ereje is, ha akarjuk. P. Szőke Mária Színvakság és színtévesztés Rokon ez a két látási zavar? Rokon, de mégsem ikrek, mint ahogyan egyesek hiszik. Sokan hahottak, sőt sokan tudnak is róluk, biztosat azonban arány­lag kevesen. Akad, aki azt mondja, hogy a színvakság azzal az elválto­zással azonos, amit farkasvak­ságnak hívnak. Ez nem igaz! Mások azt bizonygatják, hogy a színtévesztés betegség és gyógyítható. Sajnos, egyelőre ez nem igaz. Van azután még olyan is, aki az orvosokat szid­ja, hogy a színtévesztést csak ők találták ki, éspedig azért, hogy a gépkocsivezetői igazol­ványhoz szükséges orvosi bizo­nyítványt egyeseknek ne kell­jen kiadni. Nem így van. Nem felesleges kitalálmány ez egyes emberek bosszantásá­ra és a közúti forgalomból va­ló kizárására. A közlekedés biz- ronsága érdekében nagyon is fontos közérdek, hogy egyesek­től a bizonyítvány kiadását, a vizsgáló orvos valóban kényte­len megtagadni. Mielőtt azonban a dolog lé­nyegére térnénk, tisztázzuk, i hogy a hiánytalan, ép szem ho­len, mert ki akart bújni a to- $ gyan látja a színeket? vábbi, kockázatos gyalogsági/ Az egészséges, jól látó szem bevetések alól. S mikor Erik-fáz ideghártyával — latinul re- sson igazolni tudta, hogy he-# tinajával — érzékel. Az érzé- likopteren akart gépfegyver-#kény látóideghártyában három kezelő lenni, ami egyáltalán# olyan egymástól különböző nem nevezhető biztonságos# csapocska van, amelyekkel a foglalatosságnak, az ügyvéd# színeket látja. Az egyik a vö- csökönyösen arra emlékeztette,# rös színre, a másik a zöldre, a hogy »ön azt vallotta, hogy# harmadik a kék színre érzé- el akart kerülni a szakaszé-# kény. Ezek a csapok összedol- tól.« # goznak, és együttműködésük­Eriksson ezt el is ismerte. J’íel ?jn]?eVerÍ* egT f formán latható és szetvalaszt- ki akartam kerülni adható, a helyesen látó szem szakaszto„ El akartam kerül-# nemcsak a vér vörösségét, a fa- m az egész századtól, mert# lomb zöldjét és a kék eget lát'- nem szívesen maradtam vol-#ja) hanem azt is meg tudja na egy olyan században, ahol# mondani, amikor a kék hajnal ilyesmi történik. Tudom, hogy# envhén vörösödik. vaev vala- háború van, de csak egysze-# rűen meggyilkolni egy ártat-# [enyhén vörösödik, vagy vala [ minek a színe átmenet a vö­rös és a zöld között. Sőt: a jó [ színérzékű ember a tavaszi, még nem színes rügyfakadás . előtti színváltozást is érzékeli. , és megmondja, hogy az egyik , fa vagy bokor szine a vörös- . höz, a másik a zöldhöz áll kö- , zelebb. nem volt elég fondorlatosa Egyeseknél előfordul, hogy mert nem engedte szabadon# az ideghártya színlátó csapjai Maót, amikor egyedül maradt# közül az egyik színre érzékeny vele a kunyhóban Ezt kér-j csapféleség hiányzik vagy ér- dezték tőle: Miért nem talál• i fékel?ysége kisfbb' Természe­ki valamit, valami olyasmit# ^ bogy ^ ilyen ember a , ____ , , kérdéses szint nem tudja pon­h allott, Viet-f tosan meghatározni, mert a lan embert: ennek semmi kö-j ze a háborúhoz. Miután azzal vádolták, hogy# fondorlatosán ki akart bújni# a gyalogsági szolgálat alól,1 azzal is megvádolták, hogy] hogy zajokat kong-katonák hangját hallót-( ta, és amíg kiment, hogv kö-1 rülnézzen, ő elmenekült? — Nem találtam ki semmit,] uram — felelte Eriksson. (Folytatjuk) színek összefolynak. Leggyak­rabban a vörös vagy a zöld színérzékelő csapjainak hiánya okoz kellemetlenséget, és az ezzel járó élettani rendellenes­ség: a vörös és zöld színek megkülönböztetésének képte­lensége, a két szín összekeve­rése. Ezt a hiányosságot, ezt az ál- laootot — és nem betegséget! — nevezzük színtévesztésnek. A színvak látóideghártyájá­nak csaprétege vagy csak egyetlen színérző elemet tartal­maz vagy egyet sem. Az ilyen egyén környezetét csak sötét, illetve világos tónusokban lát­ja, valahogy úgy, mintha fe­kete—fehér — tehát nem szí­nes! — filmet vagy fényképet nézne, mert nem érzékel sem­miféle színt. Színről esetleg be­szél, mert hallott valamit róla, de fogalma sincs arról, hogy a ;zín tulajdonképpen mit is je­lent. A farkasvakság alkonyatkor *elev+kező nagyfokú látáscsök­kenés, ami nappal kifogástala­nul látóknál jelentkező fogya­tékosság. A színtévesztésnek és szín­vakságnak a közlekedésben különösen nagy a jelentősége. A tilos a vörös, a szabad a zöld szín. A vöröset állítólag azért választották annakidején a »tilos« jelzésére, mert még rossz látási viszonyok között is a legjobban, s legmesszebbre látszik, és áttör még a sűrű kö­dön is. És most joggal kérdem: vál­lalhat ja-e valaki bármilyen gépjármű vezetését, ha a két színt nem tudja pontosan és biztosan megkülönböztetni? A színtévesztésnek különféle fokozatai lehetnek. Elképzel­hető, hogy a tiszta vöröset és zöldet látja valaki, de az átme­neti — kevert színek osztályo­zásánál elveszíti a biztonságát. Ezért vizsgálják a színérzést olyan táblákkal, ahol halvány, egymáshoz közel álló színű áb­rák vannak. A színtévesztés és színvak­ság egyelőre nem gyógyítható. Egyelőre, mert ma az élettani forradalom korában — ki tud­ja? — talán holnap megoldó­dik a kérdés, és ezzel a világ az ember előtt mégjobban megszínesedik. Talán még a tökéletes színlátók számára is. Dr. Buga László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom