Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-16 / 63. szám
Eban amerikai körútra indult Befejeződött a PFSZ vb-ülése Abba Eban izraeli külügy miniszter elindult amerika kőrútjára. Elutazása előtt a repülőtéren kijelentette, hogy V Thanttal tanácskozik a Gunnar Jarring vezetésével folyó eszmecseréről, mert Izrael úgy véli, hog> felül kell vizsgálni a tanácskozások »-közvetett jellegét« Mint ismeretes, az arab országok nem hajlandók közvetlen tárgyalásokat folytatni Izraellel. A külügyminiszter másrészt azt bizonygatta, hogy Golda Meir nyilatkozatában »nem rajzolt térképet, inkább csak azt szemléltette, hogyan lehetne megváltoztatni a határokat«. Eban missziójának legfontosabb célja természetesen az izraeli és az amerikai álláspont egyeztetése lesz. Sir Alec Douglas-Home angol külügyminiszter az év folyamán, valószínűleg a nyár Végén, hivatalos látogatást tesz Egyiptomban — jelentették be Londonban. Douglas-Home egnap fogadta az amerikai örútra utazó Abba Eban iz- aeli külügyminiszter. Magyar újságírók Fa/eknél Mohammed Fajek egyiptomi tájékoztatásügyi miniszter szombaton fogadta a magyar újságírók küldöttségét. A beszélgetés során a közel-keleti helyeztet elemezve rámutatott arra, hogy Izrael nyíltan meghirdetett annexiós tervei a legcsekélyebb optimizmusra sem adnak okot. Fajek egyetértett azzal az ENSZ-körökből származó és az A1 Ahram által ismertetett értékeléssel, hogy a jelenlegi nyugalmi helyzet nem tartható fenn sokáig a fronton, de a kivárási idő tartama a hadvezetés értékelésétől és döntésétől függ. Az arab országok sajtója tegnap élesen elítélte Golda Meir izraeli miniszterelnöknek a Times-ban megjelent interjúját, mint Izrael terjeszkedő törekvései nyílt kifejező ■ sét. Ezek lényege továbbra is Rakétákkal lövik Khe Sanht YDK-nyilatkozat a laoszi agresszióról A VDK külügyminisztériuma tegnap nyilatkozatot adott ki az Egyesült Államok laoszi agressziós háborújával kapcsolatban. A nyilatkozat leszögezi, hogy a VDK kormánya határozottan leleplezi a Nixon-kormányzat veszélyes katonai intézkedéseit, amelyek az indokínai háború kiterjesztését célozzák és figyelmeztet arra, hogy e kalandor cselekmények következményeiért minden felelősség az Egyesült Államok kormányára háruL A VDK külügyminisztériumának nyilatkozata a továbbiakban rámutat arra, hogy a VDK kormánya teljes mértékben támogatja a Laoszi Hazafias Front Pártja Központi Bizottságának 1971. március 9-i nyilatkozatát és határozottan követeli az amerikai imperialistáktól, hogy vessenek véget laoszi beavatkozásuknak és agressziójuknak, haladéktalanul teljesen és feltétel nélkül vonják vissza haderőiket és csatlósaik haderőit Laosz- ból. Az AFP haditudósítója amerikai légi felderítési jelentésekre hivatkozva közölte, hogy helyi idő szerint kedden 17.30 óra óta a népi erők rakétákkal és tüzérséggel lövik Khe Sanh-t, a Dél-Laoszban folyó hadműveletek fontos utánpótlási támaszpontját. A támaszpont-repülőtéren állomásozó helikopterek kísérletet tesznek a támaszpont elhagyására, hogy megmeneküljenek a becsapódó rakéták és lövedékek elől. Az AP szerint a támaszpont 1968-ban történt ostroma óta ez a legsúlyosabb támadás, amely a bázist érte. Saigonban a hadműveletekről a legkülönbözőbb híreket terjesztik: a »győzelem«, »vereség«, »visszahúzódás«, »visszavonulás« szavak egyaránt elhangzanak. Tran Van An ezredes, a dél-vietnami parancsnokság szóvivője az újságírók kérdései elől ezzel a rövid mondattal tért ki: »Nem beszélünk katonai terveinkről.« Változatlanul nem tudni tehát, hogy »taktikai visszahúzódásról« van-e szó, vagy a népi erők csapósai következtében megindult menekülésről. Az AP dél-vietnami parancsnokokat idéz, akik szerint »csapataik mozgó hadműveleteket folytatnak, hogy elkerüljék a nagyobb csatákat az ellenséggel«. A VNA hírügynökség tegnap jelentette, hogy Dél-Laoszban a népi erők a 723-as magaslat elleni támadás során nagy veszteségeket okoztak a sai- goni kormánycsapatoknak. A hadműveletek során két csapatszállító helikoptert és* egy sugárhajtásos repülőgépet lelőttek. Gandhi pártja kétharmados többséget szerzett (Folytatás az 1. oldalról) vedett: míg az előző parlamentben 150 képviselőjük, volt az alsóházban, a jelenlegi választások után csak 50 mandátummal rendelkeznek. Az 514 mandátum a következőképpen oszlik meg: Nemzeti Kongresszus Párt 350 Dzsan Szangh 22 Az Ellenzéki Kongresszus Párt 16 Szvatantra 8 Szamjukta Szocialista Párt 3 Indiai Kommunista Párt 23 Indiai Marxista Kommunista Párt 25 Dravida Munnetra Kazagham (Dravida Haladó Szövetség) 23 Független képviselők és kisebb, regionális pártok 45 Nyugat-Bengáliában egyik pártnak sem sikerült a helyi parlamenti választásokon döntő többséget szerezni: a 280 mandátumból 273 sorsa dőlt el, ezek közül az Indiai Marxista Kommunista Párt és választási szövetségesei 121 helyet szereztek meg, míg a Nemzeti Kongresszus Párt 105 mandátumot nyert el. Indira Gandhi pártja azt reméli, hogy a szükséges többséget a parlamentben koalíció alakításával sikerült megszereznie. Amennyiben ez egyik félnek sem sikerül, Nyugat-Bengália kormányzójának kell eldöntenie, hogy melyik párt alakítson kormányt. Tegnap megnyílt az Indiai Kommunista Párt Központi Titkárságának ülése, amelyen a most befejeződött parlamenti választások eredményei' vitatják meg Az IKP Központi Titkársága érthetően elégedetten fogadta a reakciós erők választási vereségének hírét. A titkárság következtetése: az eredmények azt mutatják, hogv az indiai néptömegek között jelentős a balra tolódás. Brezsnyev és Ulbricht i találkozója Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára találkozott a Szovjetunióban pihenő Walter Ulbrichttal, a NSZEP KB első titkárával, az NDK Államtanácsának elnökével. Megvitatták az SZKP és a NSZEP, a _Szovjetunió és az NDK közötti együttműködés továbbfejlesztésének és elmélyítésének kérdéseit, valamint néhány nemzetközi problémát. A felek megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország és a két nép együttműködése szüntelenül bővül. A megvitatott kérdésekben ismét kitűnt az SZKP és a NSZEP Központi Bizottságainak nézetazonossága. A szívélyes, baráti légkörben lefolyt találkozó után Walter Ulbricht és felesége vasárnap Moszkvából visszautazott Berlinbe. Grecsko marsall kitüntetése az Eufrátesztől a Nílusig terjedő »nagy Izrael« álma. Az A1 Ahram ezután felszólította Washingtont, hogy ítélje el Izrael álláspontját és tegye meg a szükséges lépéseket. Az Egyesült Államok különben teljesen lelepleződik, mint a? arab világ ellensége. Arafat a főparancsnok A bejrúti lapok közül az A1 Saab megállapítja, hogy Méh asszony minden várakozást felülmúlt arcátlanságával, míg az iraki befolyást tükröző A! Kifah úgy vélekedett, hogy e nyilatkozat után Egyiptomnak nincs más választása, mint hosszú harcra készülni Izraellel. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottsága vasárnap a késő esti órákban befejezte kétnapos damaszkuszi ülését Jasszer Arafat, a szervezet elnöke közölte a MENA tudósítójával az ülés három bizottság létrehozását határozta el: — A katonai bizottság az aktív ellenállási szervezetek képviselőit egyesíti; — A központi információs bizottság a beérkező javaslatokat egyezteti; — A harmadik bizottság feladata pedig a gazai ellenállás megszilárdítása lesz. A MENA tudósítója úgy értesült, hogy »a forradalmi csapatok főparancsnokává« Jasszer Arafatot, vezérkari főnökévé pedig Abdel Razak Jahia dandártábornokot nevezték ki. Asszad letette a hivatali esküt Hafez Asszad altábornagy. Szíria hét évre megválasztott új elnöke, vasárnap a népi tanács előtt letette a hivatali esküt, majd rövid rádióbeszédet intézett a nemzethez. Tizenöt perces szózatában hangoztatta, hogy Szíria új szellemben, a nemzeti egység szellemében, a vezetők és a néptömegek közti kölcsönös bizalom légkörében halad a jövő felé. ígéretet tett, hogy teljesen felszámolja Szíria elszigeteltségét a többi arab országtól. A győzelem kivívása érdekében nemzeti egységre szólított fel. DamasZkuszban és a többi szíriai városban szombaton és vasárnap mindenütt nemzeti lobogók lengtek és a nagyobb városokban a helyőrségek 21 j let-pakisztáni tartománygyű- ágyúlövésből álló díszsort” zzel lésben abszolút többséggel j köszöntötték a független *Szí- j (310 szavazat közül 288-cal), a ria 12. elnökét. (MTI) nemzetgyűlésben pedig 313 > Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke (balról) Moszkvában Kari Marx érdemrenddel tüntette ki Andrej Grecsko marsallt, a szovjet honvédelmi minisztert, az NDK moszkvai nagykövetségén. (Telefotó: TASZSZ—MTI—KS) Tyitov búcsúfogadása Budapesten F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete tegnap este a nagykövetségen fogadást adott abból az alkalomból, hogy végleg elutazik Magyarországról. A fogadáson részt vett Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának • tagjai, Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Ajtai Miklós és Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettesei, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Benkei András, dr. Bíró József, Bondor József, Czine- ge Lajos, dr. Dimény Imre, dr. Horgos Gyula, Ilku Pál, dr. Korom Mihály, dr. Lévárdi Ferenc, Péter János, Vályi Péter, a kormány tagjai, Vass Istvánná és dr. Beresztóczy Miklós, az Országgyűlés alel- nökei. Részt vett a fogadáson a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács több tagja is. Magyar pártküldöttség utazott a Német Szövetségi Köztársaságba A Német Kommunista Párt vezetőségének meghívására tegnap este baráti látogatásra Düsseldorfba utazott Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Katona István, a Központi Bizottság tagja, a KB agitációs és propaganda osztályának vezetője. Szakadás fenyeget Pakisztánban Ali Bhutto volt pakisztáni külügyminiszter, a nyugatpakisztáni választásokon győztes Néppárt vezetője, vasárnap egyórás megbeszélést folytatott Karachiban Jahja Khan elnökkel. Bhutto a találkozó utá-s^ egy gyűlésen kijelentette, hogy ha a hatalmat átadják a nép választott képviselőinek, akkor Kelet-Pakisztánban az Avami Ligának, Nyu- gat-Pakisztánban pedig a Néppártnak kell azt átadni, s ez esetben az országban két miniszterelnököt kell kijelölni, egyet Kelet-, egyet pedig Nyugat-Pakisztán számára. Mudzsubur Rahman sejk, a mandátum közül 167-tel renkelet-pakisztáni választáson győztes Avami Liga vezetője, tegnap reggel Daccában bejelentette: teljes ellenőrzése alá vonja Kelet-Pakisztán közigazgatását. A politikus azzal indokolta szándékát, hogy pártja a ke delkezik. Leszögezte, hogy a polgári közigazgatás átvétele Kelet-Pakisztán bengáli lakosságának emancipációjára irányul, s felkérte a keleti or szágrész lakosságát: készüljön fel az áldozatvállalásra, és arra, hogy »minden eszközzel« szembeszálljon az erőszakkil, amelyet ellene esetleg alkalmaznak. Mudzsubur Rahman — mint ismeretes — úri napokkal ezelőtt meghirdette az erőszakos ellenállás politikáját a köz- po-'' kormánnyal szemben, amely rendkívüli állapotot és rögtönítélő bíráskodást rendelt el és elhalasztotta Pakisztán alkotmányozó nemzetgyűlésének összehívását. Jahja Khan tegnap rövid látogatásra Daccába érkezett. A pakisztáni elnököt Tikka Khan altábornagy, kelet-pakisztáni kormányzó fogadta. Sunay üzenete a nemzethez Ismét SPD-győzelem született Nyugat-Berlinbea A nyugat-berlini képviselő- házi választások hivatalos végerdménye szerint az SPD 73 mandátumot (1967-ben 81-et), a CDU 54-et (47), az FDP pedig 11-et (9) szerzett. Mint a választási eredményekből kitűnik, az SPD az 1967. évi választási eredményékhez képest nyolc mandá-. tumot vesztett, de még így 'S megszerezte az abszolút többséget; a CDU ezzel szemben hét, az FDP pedig két új mandátumra tett szert. A választási eredmények alapján az SPD egymaga is képes megalakítani az új szenátust minden más párt közreműködése nélkül. Vasárnap, a választás napján még nyílt kérdés volt, hogy az SPD koalícióra lép-e az FDP-vei, amelynek helyzete ezúttal megerősödött A második világháború befejezése óta Nyugat-Berlinben megtartott nyolc választás közül a CDU most érte el legjobb eredményét. A Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt és az úgynevezett Független Németek Akcióközössége nem tudta megszerezni a szavazatok öt százalékát, és így az új szenátusban sem lesz képviselője. Herbert Wehner, az SPD helyettes elnöke, nyilatkozatában elutasította, hogy a választás eredményét »egész Németországra érvényes« eredményként értékeljék. Walter Scheel bonni külügyminiszter, az FDP elnöke, kijelentette: az eredmények azt mutatják, hogy a választók helyeslik pártja politikáját. Cevdet Sunay török köztársasági elnök vasárnap támogatást kért az ország politikai pártjainak vezetőitől az új kormány megalakításához. Felkérte a pártok vezetőit, hogy szerdáig terjesszék be nézeteiket. Még mindig bizonytalan, hogyan oldódhat meg a török kormányválság. A többségi Igazságpárt álláspontja még nem ismeretes, de megfigyelők tudni vélik, hogy az Igazságpárt nem hajlandó olyan kormányban részt venni, Pozíciókat vesztett a francia kormánypárt A francia községtanácsi választások vasárnap megtartott első fordulójának eredményei azt mutatják, hogy a legtöbb városban és községben — ahol a választás már az első fordulóban eldőlt, mert valamelyik lista megszerezte a leadott szavazatok abszolút többségét — az eddigi polgár- mesterek által vezetett listák szereztek többséget, és a választás eredményéképpen nem következtek be lényeges eltolódások a községtanácsokon belüli politikai erőviszonyokban. Ez kétségtelenül csalódást okozott az UDR-nek, a kormánykoalíció vezető pártjának. Az ÚDR ugyanis — e választásokon arra törekedett, hogy a polgármesteri pozíciók többségét is meghódítsa magának. Ez a terve azonban korántsem sikerült. A 193 harmincezer lakosúnál nagyobb városban, amelyek közül az UDR eddig 27 városban tartotta kezében a polgármesteri tisztet — az első forduló után csak 21-ben szerzett többséget. A Francia Kommunista Párt általában megszilárdította eddigi pozícióit, a 193 nagyváros közül már az első fordulóban 38-ban a kommunista polgár- mesterek által vezetett lista kapta meg a többséget és csaknem mindenütt növekedett a kommunista jelöltek első szavazati aránya is. amelynek Demirel nem lesz tagja. Demirel esetleges utódjaként Ürgüplü volt miniszterelnököt, Fikret Esen nyugalmazott tábornokot és Kemal Medanog- lut, Ankara volt katonai kormányzóját említik. Egy nappal az eredetileg bejelentett időpont után, tegnap Cevdet Sunay török államfő megtartotta rádióbeszédét. Sunay »alkotmány és törvény előírta kötelességük teljesítésének.« nevezte a katonai vezetők beavatkozását, amelynek eredményeképpen Demi - . rel kormánya lemondásra kényszerült A nemzethez intézett üzenetében Sunay megismételte a katonák Demirel- ellenes vádjait és kifejtette saját véleményét is. A török államfő véleménye szerint a katonák beavatkozása »az anarchizmus sötét és ijesztő időszakának« vetett véget. Azzal vádolta Demirel kor - mányát, hogy »gyengének mutatkozott és elmulasztott reformintézkedéseket hozni«. Sunay nem nyilatkozott az új kormányfő személyéről, — megfigyelők szerint holnapnál előbb erre nem is kerül sor. Felszólította a török nemzetet, hogy támogassa »az új, erős kormányt, és igyekezzék kiaknázni a hazai erőforrásokat«. E megjegyzés — megfigyelők szerint — utalás a katonai vezetők azon követelésére, hogy véget kell vetni Törökország gazdasági & katonai függőségének. SOMOGYI NÉPLAP Kedd. 1971, március 1&