Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
Horvég kormányválság Elkerülhetetlennek latszik a norvég kormányválság. A négy párt koalíciójából alakult kor- mány, illetve Per Borten miniszterelnök lemondását azért követeli az ellenzék, mert Per Borten indiszkréciót követett el a Norvégia közös piacbeli csatlakozásáról folyó tárgyalásokkal kapcsolatban. A botrány a Dagbladet című lap néhány nappal ezelőtti jelentése után robbant ki: a lap közölte Norvégia brüsszeli nagykövetének titkos beszámolóját a csatlakozási tárgyalások állásáról. Per Borten miniszterelnök lemondása bizonyosnak látszik. A probléma csak az, hogy a koalíció négy pártjának sikerül-e új miniszterelnök kijelölésével a kabinetet megmenteni. A norvég koalíciós kormány hétfő esti minisztertanácsi ülését követően Borten miniszter- elnök közölte a várakozó újságírókkal, hogy kedden nyilatkozik a stortingban (a parlamentben). Heves harcok Indokínában (Folytatás az 1. oldalról.) tek, amelyeknek zöme a Phnom Penht körülvevő külső védelmi gyűrűre esett Két hadifogoly vallomása »•Az amerikai repülőgépek megérkeztek, és állásunkra napalmot dobtak. Minden lángolt Hallani lehetett a sebesültek segélykiáltásait, majd csend lett-« — idézi Joel Henri, az AFP tudósítója a dél-vietnami 39. »ranger«-alakulat két katonáját, akik néhány nappal ezelőtt Dál-Laoszban, a 9. főútvonaltól északra, az 500-as magaslati ponton estek a laoszi hazafias erők fogságába. A 18 éves Nguyen Van Hien és a líb éves Nguyen ^Thieu Minh a dél-vietnami Quang Nam tartományban született, és a közelmúltban sorozták be őket a saigoni kormány hadseregébe. Hien ezeket mondta: »•Amikor beszálltunk a páncélozott szállítóautókba, bajtársaink ezt mondták: ezúttal olyan útra megyünk, ahonnan nincs visszatérés«. ismét aratott a hatói Például Puteaux Képünkön: A harcokban megsebesült saigoni katonák LaoszA merénylő perén Felgyógyult sebesüléséből Ivan Cserbak szovjet katona, aki ellen Nyugat-Berlinben a múlt év november 7-én fegyveres merényletet követett egy Eckehard Weil nevű siszta fiatalember. el fában. A két fiatal hadifogoly ezután elbeszélte, hogy a páncélozott tehergépkocsiról amerikai helikopterekre szálltak át, amelyek az 500-as magaslatra vitték a dél-vietnami katonákat. Minden gépen nyolc kato- ‘na, két amerikai pilóta és két fegyveres kísérő volt. »-Az amerikaiaknak csak egy törekvésük volt, hogy mielőbb távozzanak a helyszínről...« Ismét Minh vette át a szót »Az ágyúk éjjel-nappal dörögtek. A sebesültek üvöltöttek. Egy helikopter megkísérelte a leszállást a magaslaton hogy megpróbálkozzék elszállításunkkal, de telitalálatot kapott és elégett. Két másik helikopter szintén megpróbálta a leszállást, de kigyulladt. Így halottaink és sebesültjeink köztünk maradtak.« (Telefotó: AP—MTI—KS) A két fiatal katona ezután — arcukon még mindig az átélt borzalmak nyomaival — beszámolt az AFP tudósítójának hadállásuk elestéről. »»■Este 11 óra volt, amikor az őrség riadót fújt. Géppuskasorozatot hallottunk, és beástuk magunkat. A front harcosai jelentek meg mindenütt, gránátokat hajítottak és géppuskasorozatokat eresztettek minden futóárokba, öt perc alatt egységem megtizedelődött, ákik életben maradtak, azokat lerohanták. Mi megadtuk magunkat. Ebben a pillanatban amerikai repülőgépek érkeztek ás napalmot dobtak állásainkra. Hallani lehetett a még el nem szállított sebesültek jaj- kiáltásait, majd csend támadt. A mi számunkra a háború befejeződött.« A társadalmi mozgások következtében éleződnek a politikai és gazdasági harcok Európa nyugati fe’ ében. Sok esetben a gazdasági harcok is mind inkább politikai színezetet öltenek. Vegyük például a polgári demokrácia klasszikusnak mondott hazáját, Nagy-Bri- tanniát! S most nem is az immár permanens válságról, a javulás helyett egyre csak romló észak-írországi helyzetről beszélünk (amely egyébként vasárnap éjszaka is újabb heves harcokban bontakozott ki), hanem azokról a nagyszabású politikai megmozdulásokról, amelyeknek vasárnap és hétfőn volt a színtere a szigetország. Vasárnap Angela Davis, a bebörtönzött amerikai néger polgárjogi harcos védelmében rendeztek hatalmas tömeggyűlést és felvonulást Londonban, hétfőn pedig mintegy 2 millió ember szüntette be a munkát a készülő sztrájkellenes törvénnyel szembeni tiltakozásképpen. Anglia azonban még hagy- ján: Ulstert (Észak-lrorszá- got) leszámítva, a harcok itt még nem követeltek emberéletet. Olaszországban azonban ismét aratott a halál. Catanzaro mellett egy kisvárosban, Capistranóban, egy — nyilvánvalóan neofasiszta — merénylő pisztolyával három embert megölt, kettőt megsebesített. Ezenkívül — Reggio-Calabria után és mellett — most L’Aquilában lm a közigazgatási reformot használja fel a szélsőjobboldal a zavarkeltésre. Ám a baloldal Itália-szerte visszaüt. Livomótól Torinóig mindenfelé antifasiszta tüntetéseket rendeznek, s követelik a neofasiszta párt betiltását E pillanatban a puteaux-i események (ez Párizs egyik elővárosa) a legmeglepőbbek, mert Franciaországban az utóbbi időben ilyesmire nem került sor. A szocialista párt választási plakátjait ragasztó pártmunkásokra szélsőjobb- oldali elemek gépkocsiból lövéseket adtak le: több súlyos sebesülés és egy haláleset történt. A neofasizmus tehát immár Franciaországban is támad: meglehet, az algériai olajállamosítás — amely határozott válasz volt a francia olajnagyiparosok időhúzó játékaira — adta a szélsőjobb akcióihoz az újabb lendületet, A szélsőjobboldali terror hívei azonban — Itáliában is, Franciaországban is — méltó választ kapnak. A harmincezer lakosúnál nagyobb 193 francia város közül eddig már 123-ban nyújtották be a Demokratikus Unió — a baloldal — egységlistáit a március 14-én és 21-én tartandó községtanácsi választásokra. Igen, fokozódik és szilárdul a népi, baloldali egység szerte Nyugat-Európában, s csak ez tudja Igazán eltorlaszolni a neofasiszta és más szélső- jobboldali erők előrenyomulásának útját Moszkvai kormánynyilatkozat a Közel-Keletről Cserbak (baloldalt) Weil nyugat-berlini törvényszéki tárgyalására indul. (Képtávírón érk. — CTK—MTI—KS) Nagy-Britannia Egynapos politika! sztrájk A sztrájk elsősorban a közép-angliai iparvidéken érezteti hatását, ahol az Austin, Morris, Triumph, Jaguar, Rover, Chrysler autógyárakban, a gépipari üzemek tucatjaiban szünetel a munka. A vasas szakszervezet március közepén megismétli az egynapos sztrájkot. (MTI) Hétfőn körülbelül hárommillió angol dolgozó vett részt a legnagyobb vasas-szakszervezet, az AEU, valamint a kazánkovácsok és a fémlemezipari dolgozók szakszervezete által meghirdetett egynapos általános sztrájkban — tiltakozásul a Heath-kormány szakszervezetellenes törvény- javaslata ellen. GYORSLISTA Az 1971. március 1-én megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 6. heti lottószelvények vettek részt. 820 172 magnó, 821 685 éléskamrautalv., 822 786 méteráru. 1 221 204 ruházati cikk, 1 221 77G éléskamra utalv., 1 234 407 éléskamra utalv., 1 239 722 hűtőgép, 1 240 722 hűtőgép, 1 240 411 méteráru, 1 240 757 hűtőgép, 1 243 014 ruházati cikk, 1 243 912 ki mit vál., 1 263 620 méteráru, 1 274 318 táskarádió, 1 282 15C hűtőgép, 1 286 175 éléskamra-utalv., 1 297 426 méteráru, 1 302 893 varróg., 1 305 012 mosógép, 1 312 661 táskarádió, 1 324 739 bútor-lakbér., 1 326 68C tv, 1 327 883 hűtőgép, 1 331 519 méteráru, 1 359 524 éléskamra-utalvá., 1 363 420 bútor-lakbér., 1 369 836 ut., 1 372 853 lak-tex., 1 38115o éléskamra Utalv., 1 382 597 tv, 1 386 473 élés- kamra-utalv., 1 386 854 üdülés No- vigrádban, 1 398 573 ruházati cikk., 1 401 317 háztart. g„ 1 412 342 lak- tex., 1 421 177 háztart. g., 1 421 643 üdülés Novigrádban, 1 426 491 utalv., 1 433 582 varrógép, 1 438 033 bútor- lakbér., 1 450 16o bútor-lakbér.. 1 452 252 éléskamra-utalv., 1 466 461 OFOTÉRT-utalv., 1 474 056 házt. g.,. 1 476 860 fényképezőg., 1 479 25o éléskamra-utalv., 1 485 7lo éléskamra- utalv., 1 492 486 éléskamra-utalv.. 1 498 938 hűtőgép, 1 507 030 utalvány, 1 515 229 háztart. g., 1 520 057 hűtőgép, 1 538 278 lak-tex., 1 547 426 OFOTÉRT-utalv., 1 611 332 OFOTÉRT-utalv., 1 620 282 táskarádió. 1 628 320 utalv., 1 633 703 OFOTÉRT- utalv., 1 649 004 utalv., 1 649 743 élés- kamra-utalvány, 1 656 836 lak1 668 364 ruházati cikk. 1 677 127 ház- tart. g., 1 685 597 üdülés Novigrádban, 1 688 174 tv, 1 «91 504 televízió, 1 694 975' éléskamra utalv., 1 699 175 háztart. g., 1 702 188 ruházati cikk., 1 707 435 üdülés Novigrádban, 1 708 433 bútor-lakbér., 1 712 974 ház- tart. g., 1714 «28 tv, 1 718 654 ruházati cikk., 1 723 533 hűtőgép, 1 733 067 méteráru. 3 079 71o éléskamra utalv., 3 67* 793 ruházati cikk, 3 084 897 táskarádió. 3 087 129 OFOTÉRT-utalv., 3 104 624 magnó, 3 109 298 éléskamra-utalv., 3 111 893 hűtőgép, 3 125 551 varrógép. 3 131 601 méteráru, 3 135 507 méteráru. 4 419 367 éléskamra-utalv., 4 423 201 utalv., 4 429 181 háztart. g., 4 435 305 lak-tex., 4 441 255 mosógép, 4 449 634 tv, 4 456 696 éléskamra ut., 4 460 029 méteráru, 4 466 240 magnó, 4 466 494 éléskamra-utalv., 4 494 840 televízió. 5 626 882 éléskamra-utalv, 5 633 775 utalv., 5 808 869 éléskamra-utalv., 5 813 810 háztart. g., 5 821 170 hűtőgép, 5 822 498 hűtőgép, 5 824 721 élés- kamra-utalv., 5 825 694 utalv. A nyertes szelvényeket 1971. március 20-lg kell a totó—lottó kirendeltségek, az OTP-flókok vagy a posta útján a Sportíogadásl és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Münnlch Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorsllsta közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget ma (Folytatás az 1. oldalról) helyzetről. A nyilatkozatban hangsúlyozza, hogy a szovjet kormány »állhatatosan síkrajzán a közel-keleti konfliktus politikai eszközökkel való rendezése mellett«. A nyilatkozat megállapítja- az utóbbi hetekben minden eddiginél kedvezőbb helyzet alakult ki ahhoz, hogy megállapodásra lehessen jutni a politikai rendezésre vonatkozólag, ha valamennyi érdekelt fél teljesíti a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának minden rendelkezését »E helyzet megteremtésében döntő szerepet játszott az EAK következetes irányvonala a közel-keleti probléma politikai eszközökkel való rendezésére« — állapítja meg a nyilatkozat Tel Aviv azonban gyakorlatilag elutasító választ adott a fő kérdésre, amelynek megoldása nélkül nem lehet béke a Közel-Keleten, hogy kivonják-e az izraeli csapatokat valamennyi megszállt arab területrőt »•A szovjet kormány úgy véti — hangsúlyozza a nyilatkozat —, hogy jelenleg külö- lösen szükséges a békében ér- , .sít minden állam aktív fel- pése annak érdekében, h»iv rael és pártfogói ne tudják neghiúsítani a politikai renVasárnap Kairóban »-diplomáciai nagyüzem« volt. Szadat elnök megbeszélést folytatott a ceyloni, a chilei és a perui nagykövettel, majd fogadta a CSKP küldöttségét, amelyet Vasil Bilak vezetett Mahmud Riad külügyminiszter eközben Otto VJ inzert, az NDK külügyminiszterét fogadta, később pedig Ajubi Szíriái miniszterelnök-helyettessel tárgyalt. Mohszin Abul Nur, az Arab "Szocialista Unió főtitkára ugyancsak vasárnap tájékoztatta az egyiptomi politika egyes kérdéseiről az EAK-ban vendégeskedő olasz parlamenti küldöttség tagjait. Árleszállítás Lengyelországban I palesztinaiak tanácskozása Arafat jelentése, Illetve tervezete az A1 Ahram szerint 150 tagú új nemzeti tanács megalakítását kezdeményezi, amelyben valamennyi ellenállási szervezet, a szakszervezetek és munkásszervezetek képviselői és palesztinai személyiségek kapnának helyet. A tanácsot három évre választanák, s tagjaira egy különbizottság tenne javaslatot. Az új tanács legkésőbb június 1-ig megtartaná első ülését. Arafat tervezetében ugyancsak szerepel egy 21 tagú központi bizottság, valamint égj' 9 tagú politikai iroda létrehozása. A politikai iroda lenne a palesztinai forradalom legmagasabb irányító szerve. Kicserélik az árcédulákat Lengyelországban. A lengyel kormány határozata értelmében ugyanis 1971. március 1-től visszaállították azoknak a közszükségleti cikkeknek az árát, amelyeket a múlt év december 13-án felemeltek. i (Telefotó: CAF—MTI—KS) nSSIREKAIUCTVlUCBOL Budapestre érkezett I. I. Jakubovszkij, a Szovjetunió mar- sallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnoka és Sz. M.' Stemenko hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke. »•Harcoljatok a Német Kommunista Párt megerősítéséért!« című felhívásában az NKP vezetősége biztosítja a dolgozókat, hogy a jövőben is engesztelhetetlen harcot vív érdekeikért, a demokráciáért, a »jobboldali kartell« erői ellen. A liechtensteini hercegségben a férfi szavazópolgárok vasárnap 1897 szavazattal 1817 ellenében elutasították azt a javaslatot, hogy a nők is megkaphassák a választójogot. Véres csatákat vívtak egymással a Fülöp-szigeteki Cota- boto tartomány több községében a keresztény és mohamedán hivők. Az összecsapásokban több mint 30 ember életét vesztette, egy falu pedig teljesen leégett Átnyújtotta megbízólevelét U Thant ENSZ-főtitkárnak George Bush, az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete. Súlyos összécsapás történt az okniawai amerikai légi támaszpont egyikén hétfőn este 300 sztrájkoló japán munkás és mintegy 50 amerikai katona között. 36 személy megsérült, sokakat letartóztattak. Az éhségsztrájk, amelyben 177 venezuelai politikai fogoly vett részt a börtönhatósó-ok embertelen bánásmódja ellen tiltakozva, véget ért. A belügyminiszter megígérte, hogy javít a foglyok helyzetén. A tonhalháború költségei Több mint 1 millió dollárba került eddig az Egyesüli Államoknak az Ecuadorral vívott tonhalháború. Vasárnap az ecuadori hatóságok 103 ezer dollár büntetés ellenében újabb négy olyan amerika- halászhajót bocsátottak szaba dón» auaély * parti vizek határán belül kutatott zsákmány után. A kis dél-amerikai ország ugyanis 200 mérföldben állapította meg felségvizeinek határát, míg az USA csak 12 mérföldet hajlandó elfogadni. (MTI). ___ ____ A CIA és az FBI ügynökei Törökországban Az Egyesült Államok kormánya CIA- és FBI-ügynökök nagyobb csoportját küldte Törökországba, hogy tanulmányozzák az utóbbi időben rendkívül felfokozódott Ameri- ka-ellenesség okait és jelenségeit — jelenti az ankarai sajtó. A Hürriyet beszámolója szánt az ügynökök egy csoport ja már megérkezett Törökországba. (MTI) SOMOGYI NCPLát Kedd, 1971. márctaa X, _