Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-02 / 27. szám

ii imji XXVII. évfolyam, 27. szám. Kedd, 1971. február 2. Változások Lábodon 9205 holdon gazdálkodik a lábodi Zöldmező Termelőszö­vetkezet. Rinyabesenyő és Nagykorpád is üzemegységei közé tartozik. Évente 5101 hol­dat kell felszántaniuk. 714 ta­gúkból 304 nyugdíjas, járadé­kos. A munka zömét már gépek­kel végzik: negyven traktor, hét kombájn. A múlt év tava­szán a munkákkal az elsők között végeztek, s az aratás­ban is kevesen előzték meg őket. — Nem volt könnyű a mull esztendő — így mondja Kis. László elnök és Balogh János csúcstitkár. Kétmillió forint értékű ga­bonával kevesebb termett, mint amennyit terveztek. A kukorica és a csillagfürt sem hozott Lábodon jó termést. Szerencsére a burgonya 406 holdon 85 mázsás átlagtermést Gyönyörű nap Ház alakú árnyékot raj­zolt a pályára a délutáni nap. A vörös salak közepére esett. A kézilabdakapukon vakítóan felíérlett a festék. Meztelen mellű fiúk szaladtak össze a térről, a hangjuk, a labda előbb ért ide, csak aztán ők, vagy nyolcan-kilencen. Az el­hajított labda vidáman patto­gott a szikkadt salakon. A csukott erkélyajtó mögül néz­tem a mérkőzést. A téren la­kó fiúk két csapata és a tél meg a tavasz közötti ver­senyt. Bolondos kedvében volt a pályára kicsalt farkaskutya is, lefutott minden játékost, »rajta volt minden labdán« — sportnyelven szólva. És a fiúk hátán, a vizes bőrön gyönyö­rűen csillogott a nap. A játszótéren meg kilendül­tek a kis hinták, a kocsiban fekvő apróságok először talál­koztak a Nappal. Gyönyörű nap volt. Holdfém/-»zonáia Megélénkült a korzó is. Kosztümben, azért túlzás... Az óvatosak a jelen fölött sze­met hányva arról beszéltek, hogy megkeserüljük még ezt az időt. Tél volt, január 31-e. Vas­tag telünk lehet még. De gyö­nyörű, gyönyörű nap volt ez a vasárnap. Hazaérve, az előbbi figye­lőponton állva láttam, hogy az iménti, ház alakú árnyék óri­ássá nőtt, és igazi házzá vál­tozott, melyben friss tüdővel a tér gyerekei pihennek a nagy játék után. Gyönyörű, gyönyörű nap volt. H. B. Hétfőtől a harmadik típus Tizennyolcezer Sabin-csepp A gyermekparalízis elleni .hatékony gyógyszerből, a Sa­bin lll-ból tizennyolcezer adag érkezett Somogyba. Hét­főtől megyeszerte megkezdték a beadását. Három korcsoport kap a gyógyszerből: az 1967. szep­tember 1 és az 1968. szeptem­ber 30.; az 1968. október 1. és az 1969. szeptember 30.; az 1969. október 1. és az 1970. szeptember 1. között szüle­tett gyermekek. Az, országos program sze­rint szombaton fejeződik be az akció. Legutóbb a múlt év végén a megjelenésre köte­lezettek 98 százaléka volt or­vosnál megyénkben. A KÖ­JÁL vezetői remélik, hogy ez­úttal nem lesz mulasztó somo­gyi szülő. Eddig teával adták be a gyerekeknek a gyógyszert, közkívánatra újabban a »koc­kacukor-rendszert« vezették be: így a gyógyszer is éde­sebb. 9? Mondja, kartársam... a Józsi bácsi, a ve­gyeskereskedő régi ismerősként kö­szöntött a kis sza­tócsüzletben, ha né­ha hazalátogattam szülőfalumba. Nem tegezett mar, ha­nem »kedves kar­társnak« szólított, mint a többi fel­nőtt vásárlóját. Hi­ába' kértem, hogy szólítson csak a nevemen, ne ma­gázzon, hajthatatlan volt. Továbbra is a »kartársa« marad­tam, mígnem okos­kodásom miatt új­ra tegezve szidott meg. Egy alkalommal megpróbáltam fel­világosítani, hogy azok az emberek szólítják egymást kartársnak, akik ugyanabban a szak­mában dolgoznak. Tehát semmiképpen se vagyunk kar­társak — magya­ráztam. Több se kellett. Elszabadult a pokol. Józsi bá­csi nagyképű frá­ternek nevezett, nagyságos úrnak, aki megfeledkezett származásáról. Min­denki ellenem for­dult, szerénységem­mel megalapozott tekintélyem pilla­natok alatt szerte­foszlott. Nem tud­tam megvédeni iga­zamat, szégyenkez­ve távoztam. Szerencsére a kel­lemetlen élmenyek nem maradnak meg sokáig emlékeze­tünkben. Nekem se jutott volna eszem­be ez a történet, ha minap az utcán meg nem szólít a kéményseprő. — Mondja, kar- társam, hány óra van? Tisztelettel vála­szoltam, nem ja­vítottam. Féltem, hogy félreért, és nem lesz Szeren­csem, adott. Négymillió forint ter­vezett bevétel helyett így na­gyobbhoz jutottak: 7 950 000 orintot kaptak a burgonyáért A tagság 143 000 munkaegy­séget teljesített tavaly. Egy le­dolgozott munkanapra 86 fo­rint 20 fillér jut. Egy-egy tsz- tag átlagban havonta 1565 fo­rintot keresett Emelkedést je­lent ez az 1969-es eredmény­hez viszonyítva, amikor a ké­sőbb egyesült szövetkezetek még külön gazdálkodtak: ak­kor ugyanis 1420 forint jutott egy hónapra. Az állattenyésztés 11 000 000 forint nyereséget hozott, egy­millióval többet, mint tervez­ték. Az összárubevétel így 26 862 000 forintra kerekedett. Ez az év változásokat hoz majd. Százhat holdon vetnek repcét, nyolcvanon pedig anya­rozsot termelnek. Ez utóbbi növényt feldolgozva a gyógyá­szatban alkalmazzák. Különböző alapokra 2 117 000 forintot tartalékolnak. Fejlesz­tésre is nagy összeget, 1 762 000 forintot fordítanak majd. Ta­valy hét MTZ-traktorral, egy RS—09-es erőgéppel, három burgonyakombájnnal és két Zmal csőtörővei gyarapodtak. Az idén is nagy beruházást terveznek. Az elmúlt évben két szolgá­lati lakást építtetett a Zöldme­ző Termelőszövetkezet. Űjabb fejlődés előtt áll az állatte­nyésztés is. Jelenleg tizenhá­rom helyen nevelik az állato­kat. Ezt az állapotot szeretnék megszüntetni a szövetkezet ve­zetői a hatékonyabb állatte­nyésztés érdekében. Az új öt­éves tervidőszakban szakosí­tott telepeket akarnak létre­hozni. így a sertéseket egy ma­jorban, a szarvasmarhákat kettőben, a juhokat szintén két telepen helyeznék eL L. L líj üzem az Inoiai Alumíniumkoiióbap Az Inotai Alumíniumkohó — jelentős befektetéssel - új üzemet hozott létre a gyár területén. Eddig a kiolvasz­tott alumínium tömbök túlnyomó részét elszállították Inotá- ról. A most megvalósult beruházás révén lehetővé vált, hogy azt gazdaságosan, helyben dolgozzák fel félkész ter­mékké. Az új üzem hatalmas csarnokában már a gépek nagy része üzemel. Ez év végéig 32 000 tonna alumínium félgyártmányt adnak a népgazdaságnak az inotai alumí­niumkohászok. Képünkön: 4 milliméter átmérőjű alumí­niumhuzalt készít az új huzal húzó berendezés. Négymillió forint értékű áru a virágboltokból A Somogy megyei Kertészeti és Parképítő Vállalat 15 mil­lió forintos forgalmat terve­zett a múlt évre, ezzel szem­ben 17,5 milliót ért el. Az eredmény annál inkább figye­lemre mélt£, mert lényegében ugyanakkora létszámmal tel­jesítették ezt, mint 1969-ben a 14,1 milliós forgalmat — mintegy 170 ember munkájá- vaL A tiszta termelékenység­növekedés eredménye az 1969. Téli foglalkoztatás Dióvá Huszonöt vidám asszonyt találtunk a somogyszentpáli klubteremben. Diót tisztítot­tak. Kísérőnk, Beke István, a Béke Termelőszövetkezet elnö­ke arról tájékoztatott, hogy január 25-én kezdték a mun­kát, melyet Hosszú Sándor né főkönyvelő, a helyi nőbizott­ság vezetője szervezett. Az egyik fejkendős asszony, Pál Lajosné elmondta, hogy a megtisztítandó diót a marcali ÁFÉSZ-tól kapják húsz kilo­grammos csomagokban. Komondi Györgynévél is be­szélgettünk. Ahogy mondta: egy forint tíz fillért kapnak egy-egy kilogramm megtisztí­tott, osztályozott dióért, ösz- szesen száz mázsát kell átvá­logatniuk. Hoss Emerencia brigádve­zető arról tájékoztatott ben­nünket, hogy a »diószezon« után valószínűleg cukrot cso­magolnak majd. A villámgyors mozdulatok­kal dolgozó asszonyok beszél­getését hallgattuk még egy ideig. Tóth Lajosné volt a témaadó. S mi más is lehetett volna a téma, mint a zár­számadás, melyre február 5-én kerül sór. Ss. J. évi tényhez képest 2,7 millió forint. A múlt évi forgalomból leg­nagyobb összeggel a parképí­tők részesednek: 8,5 millió fo­rint értékű munkát végeztek. A virágüzletek forgalma 4 millió forint volt. A termelé­kenység-növekedésben része volt annak, hogy a parképí­tésnél tavaly teljesítménybére­zést alkalmaztak, s ez jelen­tős húzó hatással volt a munkára. Az üzletek jutalékos rendszerét továbbfejlesztet­ték. Mint megtudtuk, az idén tovább növelik a virágboltok számát: üzletet nyitnak Vár­palotán és Kaposváron, a Széchenyi téren. Bővítik a parképítő tevékenységet, a MÁV-val történt megállapo­dás szerint ez a részleg a Pécs környéki vasútépítések­nél is dolgozik majd. Tavasz a Mecsekalján A Mecsek vidékén az im­már két hete tartó szokatlanul enyhe idő hatására igazi ta­vasz uralkodik. Szársomlyó- hegy déli lejtőin az átmelege­dett sziklák között kinyílt a magyar kikerics, hazánk leg­ritkább vadvirága. A Tenkes- alján megtörtént az idei első vetés is. A napsütötte déli lankákon földbe került a pi’i- mőr zöldborsó magja. Többfe­lé kihajtották a teheneket, részben jártatás, részben legel­tetés végett. A kedvező időjá­rás hatására ugyanis kiserkent az új fű a legelőkön. A korral uem csökken a szellemi képesség AZ öregedő ember — nem elbutuló ember. Az értelmes ember szellemi képességei ugyanis nem csökkennek je­lentősen a korral — állapítot­tak meg a legújabb kutatások. Tény azonban, hogy a szelle­mi erőfeszítést nem követelő foglalkozásúaknál idővel va­lóban hanyatlás áll be. Elő­ítélet az is, hogy a korral csökken a tanulási képesség, de tény. hogy a bemagolás nehezebben megy az időseb­beknél. viszont a megtanulan­dó anyag értelmes feldolgozá­sában es elsajátításában nem maradnak le a fiatalabbak mögött. TARKA sowie Segélykialtás »Itt OK 123 — nincs több benzinem ... mit te­gyek?« — vette az oslói repülőtéren egyik tanítvá­nyának adását a tanfo­lyam vezetője. »Őrizze meg nyugalmát, és készül­jön fel a kényszerleszál­lásra« — utasította ha­lálsápadt arccal a tanító a pilótát. »Határozza meg a helyzetét, és közölje, hogy milyen magasságban van?« A válasz: »Még itt vagyok a kifutópályán« — hallatszott a vevőkészü­lékből. Családi béke A tadzsu néptörzsnél (India, Sikkim tartomány) többnyire béke uralkodik a kis házakban. Az ok: a néptörzs férfi és nő tag­jai más-más nyelven be­szélnek. \ Mi változott? A közlekedési szakértők megállapították, hogy a múlt század végén az egy- lovas bérkocsik mintegy 9 kilométeres óránkénti át­lagsebességgel közleked­tek Párizs utcáin. A centrumban az autók át­lagsebessége jelenleg óránként 7 kilométer. Az újságírók megkérdezték, hogy akkor hát mi válto­zott? A közlekedési szak­értők véleménye szerint: »Rosszabb lett a levegő«. A Neptun Cosimo Medici herceg dilettáns művész volt: nagy kedvteléssel űzte a festészetet és szobrászatot egyaránt Egyszer egy Neptunt alkotott és azt Firenze piacán egy forrás fölé helyezte, hogy min­denki gyönyörködhessen benne. Találkozott a herceg egyszer Michelangelóval, s megkérdezte tőle, mint vélekedik a Neptím-szo- borról. Michelangelo mélyen meghajtotta magát Medici herceg előtt, s udvariasan válaszolta: — Oh! Buzgón imádko­zom istenemhez, bocsáta­na meg nagyságodnak, hogy ilyen szép márványt tett semmivé. Tájkép mustárral William Turner angol tájképfestő volt az első művész, aki vonatot fes­tett — sőt éppen az első vasutat szerepeltette ké­pén! Lord Overstone egyik ebédjén Turner így szólt szeretetreméltó házigaz­dájához, amikor az oda- nyújtotta neki a salátás­tálat: — Nézze csak, milyen finom a fejessaláta zöldje, s milyen szép mellette a cékla kárminja és a ma­jonéz lehelletszerű sárga tónusa ... Nos, tegyen hozzá még egy kevés mus­tárt és mindjárt kész egy eredeti Turner kép!... Sommi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: jávori béla Szerkesztősig r Kaposvár« Latinca Sándor n. t. Teieron: 11-510. U-Sll. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-33« Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési f!ii egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Si AvűUKltl­...,/-5vún uzemeben. Kaposvár. Latinca S. u. 6. tfeistióa vezető: Mautner Józsel

Next

/
Oldalképek
Tartalom