Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-28 / 50. szám
M ikor a XI. kerületi Stoczek utca fölött teljesen elcsitult minden zaj, s a szovjet tüzérség lövegei is távolabbi célpontokat kerestek, német tábori csendőrök érkeztek a szálláskörletet képező— de civilekkel is zsúfolt — ház kapuja elé. Az őrök — a külső egy öreg tartalékos és Gyurka, a belső őr — simán beengedték őket. Még tiszteletadást is teljesített az öreg. Külön parancsuk arra nem volt, hogyan kell viselkedni mostan és itt, különösen éjszaka, német tábori csendőrökkel. Eszükbe sem jutott, hogy lakott helyen lövöldözzenek. Heten voltak a németek, és határozottan mozogtak. Biztos értesülésük lehetett a század helyzetéről. Szerencse, hogy az egyik zászlós (a szemüveges) dolga végzésére éppen a lépcsőházba fordult. És német szóval mindjárt megállította a tábori csendőrök parancsnokát, az oberfeldwebelt. S két német mondat között bekiáltott a tiszti szállásra: — Főhadnagy uram! Német tábori csendőrök! Többet nem mondhatott, mert nem tudhatta, nincs-e közöttük olyan, aki ért magyarul. Nem kellett sok előkészület, csizmanadrágban asztal mellett álltak a század tisztjei. Két gyertyát gyújtottak. Akkor aztán láthatták, hogy az asztal külső oldalán tűz- kész géppisztollyal négy német áll. S a magyarok nem nyúlhattak derékszíjuk és pisztolyaik után. Azt a parancsot hozták, hogy a magyar pionírok vonuljanak nyomban a Ferenc József-hídhoz, s onnan bizonyos veszélyeztetett lőszereket szállítsanak be a Gellérthegy barlangjaiba. Az első szavak után világos volt, hogy Dobay János, az utász század főhadnagya nem akarja teljesíteni a kétes szándékú parancsot. Az Oberfeldwebel a kitérő mondatok hallatán ököllel verni kezdte az asztalt Akkor a zászlós, aki tolmácsolt, mutáló hangon beleszőtte a fordított szövegbe, hogy engedelmeskedniük kell, mert odakint még három német várakozik. Szerencse, hogy a német az ökléhez folyamodott. Kö- vetelődzésére már elébb oda- húzódtak a magyar katonák, hiányos öltözékben, s persze fegyvertelenül. De az ökölcsapások miatt megilletődve helyét adtak a két légtornász Horoghnak, s mindenekelőtt a jutási őrmesternek, aki most is azzal mutatott példát, hogy nyomban zubbonyt öltött, sőt derékszíját is kötött. Abban a pillanatban érezték meg hátuk mögött a veszélyt a németek, amikor János megadta szemével a támadásra a jelt. Csak a kis Horogh, a fő- hádnagy legénye ismerhette gazdájának ezt a kacsintását: Na most! A németek feje egyszerre fordult. Kezük és géppisztolyuk azonban egy pillanattal később rándult. rzt. a pillanatot használta' ki a magyarok. Először látta ezt a kacsintást, mégis egyszerre mozdult a két Ho- roghgal a jutási őrmester is. V eszélyes pillanat volt a csőre töltött, német mintájú, zömök géppisztolyokkal, de az idegen ajkú tábori csendőrök megadták magukat. Az Oberfeldwebel torokütést kapott. Társai tanultak a sorsából. A kapuban gyanútlanul vi- gyázkodott az ötödik német. Egy szeletke látszott a Dunából, azt figyelte. Három utász kincstári kötött ujjasban, puszta kézzel megfogta a pasast, tenyérrel fogták szájára a kiömlő fölösleges német szavakat. Gyurkában most világosodott meg a szégyen, hogy fegyveres őrként beengedte szálláskörletükbe az ellenséget. Az utolsó két német a legfelső emeletig hatolt a felderítésben. Ezek még nem tudtak semmit. Hogy lövés nem esett, hatalomban érezték magukat, s dúdolva jöttek lefelé az emeletről. Csizmájuk jelezte, amint közelednek. Gyurka eléjük ment egy fordulót. Mikor az első német előbukkant, elhúzta a billentyűt. Hárommáternyi- ről dőlt le a német. Gyurka a halottat nézte, egy lépést hátrált, s nem is gondolt az utolsó vendéggel, a halott társával. Cseres Tibor: Az utolsó német ijedtében egész tárat eresztett Gyurkába. Ezzel az egy némettel aztán hajnalig bíbelődött a század az emeleten. Végül is egy kézigránát végzett vele. * * * J ános egy alezredes előtt áll. Az ablakon át a Gellért- szálló körvonalai látszanak. Megtette a jelentését. A feljebbvaló arca komor, kemény, majdnem kérlelhetetlen. — Hogyan történhetett? — Nem tehettünk mást. Olyan hirtelen kellett határoznom, szinte gondolkodni sem maradt időm. — Gondolkozni se? — Igen, olyan volt a helyzet, nem lehetett gondolkozni: vagy a teljes megalázkodás, vagy a legmesszebbmenő tiltakozás. — A szövetséges német hadsereg tagjaival szemben! Erre nem gondolt? — Nem! — Vállalnia kell a következményeket! — Vállalom! Az alezredes váratlanul megenyhül, — Helyes. — A kezét nyújtja: — Szervusz! — És elmosolyodik, közelebb lép Jánoshoz. — Hogy lásd, milyen komolyan gondolom a következményeket: a Gellért ablakaiba egy őrült tű-, zér alezredes lövegeket állí-í tott. Közvetlenül akarja lőni az oroszokat. A fegyvereket a másik irányba kell fordítani! Érted? Számításaim szerint az oroszok reggelre ott lesznek. Hány embered van? — Nyolcvan. — Elég lesz! • • • A század körletében nagy a készülődés. — Alázatosan jelentem, nem tudok nyolcvan embert kiállítani. — Hatvanat? — Talán. János bólint. A nyüzsgésben a civilek is előmerészkednek. A szomszédos földszinti lakórészből még küldöttségféle is érkezik. Az a nő vezeti, akit Horogh János kiszemelt, s akit a főhadnagy férfias tapintattal nem hódított meg. — Félünk, főhadnagy úr! Ha a katonák élmennek, védtelenek leszünk. — Holnap már nem kell félni. Vagy holnapután. A nő hálás. Az egész ház nevében is szeretné meghálálni a védelmet. — Legfeljebb imádkozni tudnánk magul;ért. — Hisz maga az imádságban? — Nem. — Én sem Attól, hogy miben hisznek ők ketten, és miben nem, kapcsolat létesült kettejük között. Ka János most megfogná a nő kezét, úgy vezethetné bárhová, mintha már jártak volna arra. Utcára, rétre. Akár az ágyba is. Nevetnek. Egymásra nevetnek. Feledve a perc környezetét. A szemüveges zászlós lép oda. Nyel egyet. Vár egy pillanatig, s ezt mondja: — Egy tüzér százados keres. — Na, máris? Elfordul a nőtől, hogy a belépő századost fogadja. Mire vissza fordul, kilépett életéből a nő. Igen. Nemcsak a szobából. — A Gellértből? Megyünk, megyünk. A százados meglepődik. — Talán tisztelegne a főhadnagy úr! János nem ijed meg, hanem elszontyolodik. Meg is lepődik azonban, de tudja: ennek a századosnak semmi köze nincs a Gellérthez, .Mi-* Íven kedves volt. milv-jn más szavú volt’ az alezredes. összerántja magát. Jelent. A százados megenyhül, de barátságossá nem változik. — Fontbs parancsot hoztam. K ét zászlós, az egyik hadápród s a hadnagy szivárog be pillanatok alatt Érzik, itt most készül valami. A százados körülnéz. — Csak urak maradhatnak a szobában. Meghátrálnak a legénységiek. Az ajtó becsukódik. De János tudja, ott fülelnek kívül az emberek. — Hindy altábornagy úr parancsa — egészen lehalkítja hangját a százados —, hogy a zászlóalj azonnal vonuljon fel a Várba! A felmentő seregekkel egyesülünk. A legénységnek tudnia kell, hogy a Führer meg a Nemzetvezető gondoskodtak kiszabadításukról. Teljes harckészség! — Kitörés? Várta ezt a kérdést a parancshozó. — Igen! Mégpedig harc árán. — Minden fölösleges holmi hátrahagyásával... — mondja a kitalálni való részletes utasítást János. — Ügy van. — Minden lőszert felmál- házva, járművek nélkül. — Helyes. A százados egészen felvidul. — A kitörés iránya? — Idejében meg fogják tudni. A zászlóalj... — Ez csak század. Kérem szépen ... — Megtiltom, hogy ilyen hangon beszéljen. János a tisztjéhez fordul. Előbb a hadnagyhoz szólna, de gondol egyet és a szőke zászlóshoz szól: — Milyen embernek ismer engem a zászlós úr? — Nem is tudom ... — Vadnak, harciasnak vagy szelídnek? A százados hüledezik. A következő mondat neki szól: — Hallotta, százados úr? Én szelíd ember vagyok! A főhadnagy úr szelíd ember. — Mit jelentsen ez? — Azt, hogy menj az anyádba! Te piszok! Az al- tábornagyoddal meg a Füh- rereddel meg a Nemzetvezetőddel együtt! A hang emelkedőjéből értenek a deszkán túl is. És már nyílik is az ajtó, segítő arcok bukkannak elő. A százados a pisztolyához kap, de meggondolja nyomban. — Ez belekerül a minősítésébe rTTgyelmeztetem! Én figyelmeztettem ! —- Mit beszélsz, te vadbarom? — Ezt nekem mondta?! És kezek ragadják meg a századost. — Rámegy a kardbojtja! — Menj az anyádba, te seggfej, a kardbojtoddal együtt! — Hazaáruló! Nagyot lök erre a tüzéren János. De már nem eshet el a százados: adják kézről kézre az emberek. Kifelé. Csak a kapuban kap egy olyan nyomást, hogy az iilepére poty- tyan. Kint a járdán. A járda söpretlen, fagyos haván. HARCOLÓ VIETNAM Farkas Aladár szobrászművész alkotása. (Selmeczi Tóth János felvétele.) SOMOGTI NÉPLAP Vasárnap. U1L ffebruár 28. NYELVMŰVELÉS l iiszéiaopl tüdománya a. Néhány hónappal ezelőtt pul az úgynevezett négy- megpróbáltam bemutatni, szögletű rendszert: hogyan írja le a beszédhangokat a klasszikus (vagy prágai) fonológia. Most a fonológia későbbi — mai — korszakának ismertetésére kerül sor. Induljunk ki a magyar rövid magánhangzók rész- rendszeréből, mégpedig mivel ^tenne föl a hangok képzésé- Somogyban vagyunk, ahol vei tisztában levő versenyejtik a zárt é-t, vegyük ala- ző? Nézzük meg! e a e ö o i ü u Ha a televízióból ismert Kicsoda-micsoda? játék során az i-t kellene kitalálni, akkor milyen kérdéseket 1. kérdés: Magánhangzó? Válasz: Igen. (Szóval nem mássalhangzó; lehet valamennyi rövid és hosszú magánhangzó.) 2. kérdés: Rövid? Válasz: Igen. (Tehát nem hosszú; akkor lehet valamennyi rövid magánhangzó.) S. kérdés: A szájüreg hátsó részében képezik? Válasz: Nem. (Szóval a szájüreg elülső részében képezik; lehet e, é, l, ö, ü.) 4. kérdés: Az ajkakat kerekítjük a képzése közben? Válasz: Nem. (Akkor széthúzzuk a szájunk szélét; s már csak c, e,‘i lehet.) 5. kérdés: Nagy szájnyílással képezzük? Válasz: Nem. (SzóVal közepesen vagy kismértékben nyitjuk ki a szánkat, vagyis nyelvünk nem a szájüreg alján foglal helyet; már csak é vagy i lehet.) 6. kérdés: Kicsiny-e a szájnyílás? Válasz: Igen. (Tehát nyelvünk a szájüreg felső részén foglal helyet, a szájpadláshoz közelít; Rákérdezés: Az i? A rákérdezés előtt hat kérdésre kellett felelni. Minden egyes esetben az i-nek egy jegyét tudtuk meg. Mivel ezek a jegyek — mint láttuk — megkülönböztetésre szolgálnak, azért megkülönböztető jegyeknek nevezzük őket. Az i-nek vagy ahogy a múlt alkalommal neveztük: az (i) fonémának — hat megkülönböztető jegye van; ennyiből áll, ennyi a tartalma. Ha az igen-válaszok helyébe plusz (+) jeleket írunk be, a nem-válaszok helyébe pedig mínusz (—) jeleket, akkor az (i) fonéma így írható föl:-|- magánhangzó + rövid — hátul képzett — ajakkerekítéses — alsó nyelvállású -(- felső nyelvállású Mivel hat igen-nem kérdésre. válaszoltunk, az információelmélet műszóhasználatával úgy mondhatjuk: az (i) fonémának 6 bit a hírtartalma. A fonémákat, például az (i)-t nemcsak a képzésük, hanem akusztikai-fizikai szerkezetük szerint is elemezhetjük a fenti kétértékű, igen-nem kérdés-felelet útján. A megkülönböztető jegyes fonológiában a beszédhangok fiziológiai (élettani) és fizikai meghatározása szorosan egybeesik. Ez azután nagyon hasznos az emberi beszéd jellemzésében, mivel rámutat arra, hogy valamennyi emberi nyelv azonos feltételek között létezik, azonos kereteken belül mozog, s a legtöbb nyelvre azonos kérdések tehetők fel. A válaszok azonban eltérőek. (A mi kicsiny példánk mindennek a szemléltetésére már nem alkalmas.) Ez a fonológia tehát egyetemes emberi keretben igyekszik leírni az egyes nyelveket. A megkülönböztető jegyes fonológia alapján könnyen szemléltethető az emberi beszédhangok képzése; köny- nyen megszerkeszthető például olyan egyszerű masina, amelyben egy alaphangot ugyanolyan lépésekben módosíthatunk, ahogy azt a kérdés-felelet játékban tettük, s ily módon kaphatjuk meg az egves magánhangzókat. Ennél bonyolultabbak azok a gépek, amelyek felismerik az egyes beszédhangokat, s ennek révén bizonyos mértékig »-megértik-“ az emberi üzeneteket. (Ez azért jelentős feladat, mert ennek megoldása révén tudunk majd emberi hanggal, szóval vezérelni gépeket.) A nyelvtanban is felhasználható ez a szemlélet. Miért házon, földön, vizén a ház, a föld és a víz szó -n rágós alakja? — kérdezhetjük pélezek után csak i lehet.) Válasz: Természetesen. dául. A megkülönböztető jegyes fonológia erre azt válaszolja, hogy azért, mert az -n rag előtt egy nem teljesen (részlegesem) meghatározott magánhangzó található: + magánhangzó -(- rövid hátul képzett ajakkerekítéses — alsó nyelvállású — felső nyelvállású vagyis csak annyi bizonyos belőle, hogy középső nyelvállású rövid magánhangzó, de a képzés helye és az ajakmozgás jellege nincs meghatározva. Ezt a hiányzó két megkülönböztető jegyet, pontosabban annak előjelét átvesszük, lemásoljuk a rag előtt álló szó magánhangzójától. A három példa esetében ezt találjuk: 1. ház + hátul képzett -j- ajakkerekítéses 2. föld — hátul képzett + ajakkerekítéses 3. víz — hátul képzett — ajakkerekítéses Ezeknek az információknak a hozzáadása által válik az -n határozórag előtti magánhangzó teljesen — minden megkülönböztető jegyében — meghatározottá: 1.: -on, 2.: -ön, 3.: -én. Ez a megoldás még másra is rávilágít. Arra, hogy mindazoknak igazuk van — részben —, akik amellett kardoskodnak, hogy a tő magánhangzója, esetleg a tő végén hajdan megvolt magánhangzó határozza meg a rag magánhangzójának hangszínét. De azoknak is igazuk van — legalább ugyaneny- nyire —, akik a ragbeli magánhangzó jellegét tartják döntőnek. Pontosabban szólva: egyiknek sincs teljesen igaza, mert a kérdéses magánhangzó hangszínének egyes elemeit a tő, más elemeit a rag határozza meg: s a teljes meghatározás ösz- szeillesztés eredménye. Az összeillesztés műveletének leírására, illetőleg elvégzésére azonban csak a megkülönböztető jegyekkel dolgozó fonológia képes. így kerül összhangba a nyelvtan az elméleti nyelvészettel, sőt ezáltal a fiziológia, fizika és technika bizonyos vonatkozásaival. A nyelv lényegének, működésének megismerésén túl ez a fonológiai felfogás hasznos lehet a nyelvművelés számára is. (Ennek bemutatására máskor térek vissza.) Dr. Szépe György, • Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa
