Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
Három fröccs — az semmi Tizenhat A műhelyben hosszú asztalok mellett dolgozik a tizenhat fiú. Az ajtónyitásra felpattantak, s vigyázzban állva várták, hogy mi következik. A vezetőjük segít elindítani a beszélgetést. Odafordul az egyikhez. — Meséld csak el, mitől let tél rosszul az egyik reggel! Társaiból kirobban a gúnyos röhögés. Megjegyzések úszkál nak a levegőben: — Nem bírja a piát! — Hogy kikészült! — Honnan van arra pénzed hogy igyál? — kérdeztem. — Kaptam otthon. — Mennyit? — Nyáron többet, télen kevesebbet. 1. Ferenc arca ugrik ki a tömegből. Hirtelen rákérdezek: — Te sem bírod az italt? — De, én jobban. Három fröccs — legyint — az semmi. Melegebb napokban néha egy ötvenest is elköltők. Nem szeretem olyan nagyon az alkoholt, de hát a szódát meg málnát még kevésbé. Főleg az édestől irtózom. — Nem gondolsz arra, hogy ez nem egészséges? — Nem mindegy nekem? — kérdezi vissza. A vezető halkan súgja: — ö különleges helyzetben van. — Miért? — Apám maszek pecsenye- sütő — mondja a fiú —, anyán* az utasellátónál dolgozik. — Olvasni szoktatok? I. Ferenc: — Üjságot. Legjobban a Tarka sorok tetszik meg a sport. — Szóval hátulról kezded? — Néha az elejét is elolvasom. — Mi van Vietnamban, meg tudnád mondani? — Háború. — Milyen háború? — Hát... az amerikaiak mentek oda... De erről inkább ne beszéljünk, most nem jutnak eszembe a dolgok. — A szocialista országok eseményeiről mit hallottál utoljára ? — A lengyel—nyugatnémel tárgyalásokat. A lényegét? .. . Nem emlékszem. — Megpróbálkoztunk azzal, hogy hetenként egyszer valaki beszámolót tart arról, amit az újságokban olvasott. Sajtófélórának neveztük. Szeretném, ha egy kicsit jobban érdeklődnének a világ eseményei iránt. Látom ezen a felnöttön, hogy ■rzi a felelősséget a gyerekek miatt, s hogy még fiatalos energiával küzd a kilátástalan- ság ellen. Bízik, hogy talán ... — Jártok moziba? Néztek televíziót? Sz. Gyuri: — Magyar filmet nem nézek meg. Krimit vagy cowboyfilmet. Az nem olyan, mint az Arc. — Miért, láttad az Arcot? — Nem. — Akkor miből gondolod, ho"v rossz film? — Mesélték. — És te elhiszed, amit mesélnek? Nem felelt. Mintha gondolkodóba esett volna. — Mit olvastál legutóbb? — A kérdés egy magába húzódó, szinte léggé válni akaró fiúnak szegeztem. — Az Aranyecsetet. Dallos Sándor írta. Munkácsy életéről szól. Nekem tetszenek a képei. Nincs kézügyességem, de a képeket azért szeretem. Megörültem M. Gyuszinak, ás ismét megpendítettem a .sebpénz kérdést. Itt már gészségesebb választ kaptam. — Amikor valamire kell, kérek. — Adnak mindenre, de nálunk az a szabály, hogy kérni kell'. Az egyetlen téma, amiről szívesen és hosszasabban beszélgettek velem, a beatzene. Az új stílus, az együttesek botnéhány ránykrónikája — ezekben a í kérdésekben otthonosan mo- I zogtak. Tizennégy-tizenhét évesek, a Fonyód! Kesztyűüzemben dolgoznak. Nem gyerekek már, és az idejük sem sok. Utaznak reggel, este, de a vonaton töltött időt, a várakozás óráit nemigen tudják kihasználni. Nincs saját iskolájuk, megtűrt személyek csak a gimnáziumban. Éppen a helyi lehetőségek hiánya miatt maradtak ilyenek? Hiszen nem általánosítható, hogy a fiatalok elzárkóznak a világ eseményei elől, beletemetkeznek a beatzenébe, alkoholba, és más ne érdekelje őket. Ezért döbbentett meg a velük való találkozás, Szerecz Agnes Nagy sikert aratott Horváth István magyarnóta-énekes. betyárokról elnevezett ételeket kínált a vendégeknek. így például bográcsban főtt betyárlevest, bugylibicskával díszített somogyi zsiványpesen sütött farsangi fánkból is elfogyott több száz darab. A jóízű ételek után nagy keletük volt a kellemes és különleges balatoni boroknak. Palackozót* Önzetlen szeretet Még egy pár nap, és betöltőm, a kilencvenhármat, de oly remek erőben, hogy egyelőre dalolászva töröm a követ az országutakon, havi ötszázért. Jenő bátyám már sokszor hívott, kövessem az ő példáját, legyek buszvezető, de én jobban kedvelem a kőtörést, a szeszélyes időjárást és az országúti miniszoknyákat, ahogy a pajkos, hetven körüli kislányok csípeje körül libegnek. Ma nagyon jó napom van, mert kellőleg megdicsért tizenöt esztendős munkavezetőnk, és az éjjeli műszak után keringőzve tértem meg otthonomba. Falábú házfelügyelőnk egy kissé irigyelhette jókedvemet, mert hallottam, amint ezt mondja: — Már megint ivott a vén boroshordó. — Hát ez tévedés! A mámo- rító hajnali napfény részegített meg és az a látvány, hogy szeretett kisunokám, a rovott múltú Lajoska már várt rám az ajtó előtt, s a karjait tárta: — Nagypapili! Pontosan egy hónapja, hogy nem láttalak! Mirit egy harangocska csendüli fülembe Budapestről kitiltott kisunokámnak, Lilikének édes hangja: — Éppen egy hónapja, hogy nem láttalak öregfiú! Felszöktem hozzád, mert nélküled nem élet az élet! Belémkaroltak, és beröpítettek a szobába. Liliké a cipőmet húzta le, Lajoska a kabátomat, s hogy meg ne gyúródjék, azon nyomban magára öltötte. Míg aranyos unokáim a kedvemet keresték, beállított Pecér Róbert, szeretett körzeti orvosom. — Élünk még? Élünk még? fogta meg pulzusomat a drága lélek. — Pontosan egy hónapja nem volt szerencsém önhöz. Szeretteim felfalták a reggelimet, s persze Pecér doktor se kínáltatta magát különösebben. Bement a spájzba, és bekanalazott három üveg szilvalekvárt. Érkeztek még: Döme, régi kenyerespajtásom a lóver- senytérről, aztán Stefánia, múltszázadi szerelmem, de benézett Sóskifli Sándor kiváló szomszédom is, aki általában köszönteni sem szokott. — Pont egy hónapja, hogy nem láttunk! — mondták egyöntetűen. A meghatottságtól szóin: sem bírtam. Mint élőkép ültünk negyed tizenegyig, mikor is beállított Soma, a postás. A rend ekkor felbomlott Pecér doktor buzgón vizsgálni kezdett, Sóskifli szomszéd a balomat, Döme kenyeres- pajtás a jobbomat rázogatta Stefánia ajkon, Lili unokám kézen, Lajoska pedig térden csókolt. — Na, milyenek vagyunk hozzád? Soma, a postás mérgesen morgott. — Csendet kérek! Szeretném átadni a bácsi nyugdíját! Darázs Endre ból, a kulturált kiszolgálásból is a legjobbat adták. A helybelieken kívül szép jzámmal voltak Budapestről, Pécsről és Székesfehérvárról, két csoport a szomszédos Jugoszláviából is érkezett. Telt ház volt, sok asztalig 'nylő kérelmét már nem tudták teljesíteni. A zsúfoltság azonban nem gátolta a felszolgálókat, akik gyorsan és udvariasan szolgálták fel a kért ételkülönlesességeke' Kellemes színfoltja volt az estnek, hogy a pincét is berendezték vendéglátásra, itt hidegtálakat kínáltak. Ezen az estén 35 ezer forint bevétellel zárult a forgalom, ennek többsébe ételből származik. Nem is elsősorban a bevétel, ami miatt erről a rendezvényről megemlékezünk. Hiszen hasonló vacsorákat. bálokat másutt is rendeznek. talán csak a külsőségek változnak. A Véndiófa a déli Balatonpart egyik legkedveltebb étterme. E rangot hosszú évek alatt az udvarias, pontos és figyelmes kiszolgálással, magyaros ételeikkel vívták ki maguknak. Ezzel a rendezvényükkel — megérdemelten — tovább öregbítették az étterem és a Centrál Vendéglátó Vállalat hírnevét. Sz. L. A. barcsi művelődési központban A DRÁVA SIKERE Vasárnap folytatódtak a Tegyünk többet Somogy ért! művészeti szemlék. Délelőtt Kaposváron a város irodalmi színpadai, délután Barcson a járás művészegyüttesei versengtek. A Dráva menti nagyközségben a legkiemelkedőbb produkciót a fiatal Dráva együttes nyújtotta. JOBBÁRA a csoportok gyülekeztek »csak-« a barcsi járási művelődési központban vasárnap délután. Mintha kisebb érdeklődés övezné ezeket a művészetó szemléket mostanában. Két színpadon tartották a bemutatókat, a nagyteremben a zenés, táncos produkciókat láthattuk, a kisterem színpadát színjátszók, irodalmi színpadok, versmondók birtokolták. Nehéz volt választani a párhuzamosan haladó műsorokban, hiszen régi és új nevek egyaránt csábították a nézőt. A barcsi zeneiskola fúvószenekara indulókkal szerepelt — tisztelvén az ifjú igyekezetét egy megjegyzés csupán: nagyon sok gyakorlás, tanulás és talán könnyebb darabok választása hozhat nagyobb eredményű;. A ladi kórus ki tudja miért nem jött el a járási versengésre, a homokszengtyörgyi néptánc-együttes viszont igen. Műsorukat hasonlóképpen jellemezhetjük, mint a barcsi zeneiskolás fiatalokét. A ho- mokszentgyörgyi szólótánc kemény és férfias volt, de bármilyen paradoxnak tűnik is, kényelmes. Kevés volt benne a bonyolultabb, igényesebb lépésforma, látványos ugrást egyáltalán nem láthattunk. A járási szemle legszebb és legnagyobb meglepetése a fiatal, de máris nagyon népszerű Dráva együttes bemutatója volt. Közönség elé érett produkció, akár a színpadi elrendezést vagy a viseletét tekintjük is. Az utóbbi a délszláv folklór színes gazdagságát idézte. Szereplésükön meglátszik a hozzáértő, nem kevés dramaturgiai tehetséggel rendelkező együttesvezető jó munkája. Szép volt a műsoruk belső elrendezése is, látványos volt a színpadkép, a zenével együtt hullámzott, lüktetett. Hatásos volt együtténeklésük is. Ez az együttes fiatal még, de máris sokat bizonyít páros táncban is, önálló zenekari műsorszámban is. Bizonyos, hogy* nem túlzás, megyénk egyik legjobb műkedvelő művészegyüttesét üdvözölhetjük bennük. Lelkesedésben nen* marad tak el mögöttük az istvándiak sem. Ezeken a tavaszi szemléken ők a falu valamennyi hagyományos népszokását életre keltették már. Most szüreti mulatságot mutattak be. Néptáncuk és a cigánytánc nagyon szegényes volt, viszont «-eredeti« vörös bort iszogattak hozzá, és nem is annyira csípős, mint inkább savanykás tréfákkal szórakoztatták a közönséget. A dobszöveg sikerült csupán jóízű szüreti szókimondássá, különösen a «-kaszakőtermés«. Mert jő másfél évtizede történt, hogy az istvándiak összetévesztették a cementet és a műtrágyát A kisbíró szerint azóta is aratják a fenőkövet a határban. Ismétlem, dicsémivaló a lelkesedésük, azonban kellő szakvezetés, hozzáértő népművelő segítségével talán eredetibb, a hagyományokat jobban őrző formákat is tudnának gyöke- reztetni ebbe a »borvirágos« jókedvbe. A színjátszó csoportok, irodalmi színpadok közül a barcsi gimnázium és Csokonyavison- ta irodalmi színpadát láttam. Az előbbinél a válogatás anyaga nem volt rossz, de az elrendezésből hiányzott a logikus felépítés, néhol indokolatlanul hosszú szólórészeket hallhattunk. A csokonyavisontaiak Vallomások Somogyról című összeállítása sokkal igényesebb is lehetett volna válogatását tekintve. És tévedés ne essék, az irodalmi színpad — bármenynyire hagnományozódnak is egyes formák — nem azonos korántsem az állóképpel. A BABOCSAI színjátszók tehetségesek, de produl siójuk naív volt, és mintha ennek az egykor oly divatos műkedvelő tevékenységnek a végvonaglá- sát idézné! Gondosabban dramaturgiai istápolásra, alaposabb szakirodalmi útmutatásra lenne szükségük ezeknek az együtteseknek. Mert félő, hogy az irodalmi színpadok nem tudnak népszerűségre szert tenni a közönség körében. Tröszt Tibor Betyúros vacsora Szárszón Jugoszláviai, pécsi és pesti vendégek Ízlett az égőtál, a frissen sült fánk Telt ház mellett is kulturált kiszolgálás Betyárrühába öltözött lovasok fogadták szombaton este Balatonszárszón a Véndiófa étterembe érkező vendégeket. Ugyancsak betyárruhába öltöztek erre az alkalomra a felszolgáló férfiak, a nők pedig magyaros ruhába. Az étlap, melyet erre az alkalomra készítettek, többségében ismert Alig győzik készíteni a fokossal díszített betyártálat csenyét és betyártálat fokossal. Igen nagy sikere volt az utóbbinak, ebből és a Rózsa Sándor égőtálból 80—80 adagot szolgáltak Lovas betyárok fogadják a gépkocsikkal érfel. De a fris- kező vendégeket. borból 300 üveggel, a folyóborból pedig 150 litert ittak meg a vendégek. Kitűnő, családias hangulatban a kora hajnalig szórakoztak a betyáros vacsora vendégei. Ehhez hozzájárultak a budapesti magyarnóta-éneke- sek, köztük a közismert Horváth István és Somogyi Gyula is népi zenekarával. Az idei farsang egyik legsikerültebb rendezvényét tartották a balatonszárszói Véndiófa étteremben szombaton. Nemes Pál, az étterem vezetője és a felszolgálók, szakácsok, a Véndiófa valamennyi dolgozója nemcsak a különleges, betyáros ételekből, hanem a magyaros vendéglátásSOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1071. febrnár 23.
