Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-20 / 43. szám

Folytatódik a röplabda KRK Ha zökkenőkkel is, de hét­ről hétre rendre túljut az aka­dályokon a röplabdázók So­mogy megyei terembajnoksá­ga, a Kovács Rezső Kupa. Február 21-én hat mérkőzér szerepel a programban. Ez al­kalommal négy női és két fér­fi meccset bonyolítanak le. E héten zömmel a kaposvári csapatok veszik birtokukba a Tanítóképző Intézet tornater­mét, vendég csupán a Taszári Szőnyi SE és a Marcali La- tinca együttese lesz. Mozgalmas hét rége a futballpályákon A februári tavasz, meg a kö­zelgő labdarúgó-bajnokság so­rompóba állította már nemcsak a Nemzeti Bajnokságban sze­replő csapatainkat, hanem az alsóbb osztalyúakat is. E hét végén különösen mozgalma­sak lesznek a pólyák. A So­mogyi Kupa mellett öt mér­kőzéssel folytatódik a Magyar Népköztársasági Kupa selejte­ző sorozata is. A két hiva­talos kupamérkőzés mellett szinte valamennyi csapatunk pályára lép. A Somogyi Kupa harmadik fordulójához érke-- zett. Ez alkalommal Kaposvá­ron meg Lábodon kerül sor kupamérkőzésekre. A megye- székhelyen a K. Vasas együt­tese fogadja a Barcsi SC le­génységét. Barcs meglepően jól rajtolt a kupában. Kaposváron is sokan várják kíváncsian, hogy mit nyom a latban ez az NB III-as együttes. A Lá- bodi MEDOSZ számára már Kifáradtak az olasz totózók Azok voltak a szép idők, amikor a római, nápolyi, mi­lánói és torinói lapok az első oldalukon hozhatták a 300, 32<1 vagy akár 350 millió lírát nyert totózók boldogságtól ra­gyogó képét. A svájci frank­ban is milliós nagyságrendű nyereményeket beláthatatlan mennyiségű, zsebkendő nagy ságú tízezer lírás bankjegyek­ben fizették ki. Az utolsó ilyen nagyságren­dű nyereményt 19S8-ban je­lenthették. A pénzt egy isme teilen vette fel. Azután elcsen­desült a zaj a futball és a totó körül. Három esztendő óta nem tudunk egy olyan vasár­napról sem, amelyen 100 mil­lió líránál nagyobb totónyere­ményre került volna sor. A Totocalcio nevű állami társa­ság érezni kezdi az egyszerű emberek csalódását, akik éven­te 52-szer hiába álmodoztak a nagy gazdagságáról. A hetente kitöltött totószelvények száma lassan, de szabályosan csök­kent. Hogy a játékkedvet újra fel­szítsa, a Totocalcio közben azt találta ki, hogy 30 líráról fo­kozatosan 150 lírára emelte fő1 azt a legkisebb összeget amelynek fejében a játékban részt lehet venni. A totózók­nak, akik a háború utáni első években már 12 helyes tipp esetén is kilenc számjegyű nyereményösszeget remélhet­tek, most 13 mérkőzés eredmé­nyét kell megjósolniuk. Ennek ellenére úgy látszik, a totózók számának csökkenése nem áll meg. Az olaszországi totó hanyat­lásában azok a vétkesek, akik hétről hétre nagy csoportok­ban, bizonyos szisztéma szerint játszanak és több millió Urát kockáztatnak, aminek követ­keztében a kívülálló egyéni já­tékosok nyerési esélyei lecsök­kennek. A totó nagy verseny­társa a lottó, messze elöl jár a közönség kegyéért folyó ver­senyben. 1969-ben a játékos kedvű olaszok 268 milliárd lí­rát költöttek el, amiből 161 milliárd Ura a lottó kasszá­jába folyt be. A buzdítás új eszközére volt tehát szükség. A Totocalcio ezúttal is a régi recept szerint járt el: január 25-ével kezdő- dőleg a legkisebb, kéthasábos tippszelvény díját 200 lirárc emelte fel, abban a remény­ben, hogy ha az érdeklődés változatlan marad, a nyeremé­nyek 33 százalékkal növeked­ni fognak. Sportműsor VASÁRNAP Röplabda Kovács Rezső Kupa, Kapos­vár, Tanítóképző Intézet. 8.20 ó: Tanítóképző—K. V. Lobogó (női) Játékvezető: Kö- kényessi—Tóth. 9.00 ó: K. V. Lobogó—K. Építők (női), Tóth—Kökényes- si. 9.40 ó: Tanítóképző—K. Va sas Izzó (női), Bájer—Filótás. 1") ó: K. Építők—K. Vasas Izzó II. (női), Filótás—Bájer. Dunántúli vállalat szabad m ngorlé- kapacdással rendelkezik. Vállal M8—M36-ig alap­csavar, tőcsavar, rúdcsa­var, valamint 8 fm-ig vonórudakra metrikus és finom jobb-bal me­net mángorlást. A-00— A-60 minőségű anyago­kon. A maximális me- zethosszúság 400 mm. Egyedi speciális rende­léseknek is rövid határ­időre teszünk eleget. A megrendeléseket kérjük a dunaújvárosi hirdető­be. »Dunántúli vállalat" jeligére. (207592) 11.00 ó: Latinca SE—Szőnyi SE (férfi), Szakály—Filótás. 11.50 ó: K. Építők—Latinca SE (férfi), Filótás—Szakály. Labdarúgás Somogyi Kupa: Kaposvári Vasas—Barcsi SC, Kaposvár, Vasas-pálya, 14.30 ó (Vajda), '.ábodi MEDOSZ—K. Táncsics SE, Lábod, 14.30 ó (Végh). MNK selejtező: Balatonfeny- /es—Fonyód (Pesti), Karád— Zamárdi (Buzsáki), Gölle—Tab Schádl), Kaposvári Gazdász— ladarkút (Zsalakó), Csokonya- visonta—Somogytamóca Tóth). Az elöl álló csapatok a lályaválasztók, a hivatalos kezdési idő mindenütt 14.30 ó. Barátságos mérkőzések: Len­gyeltóti—Siófok Bányász, Len­gyeltóti, 14.30 ó. Csurgói Spar- acus—Marcali Vörös Meteor ’surgó, 14.30 ó. Nagyatádi Ki- tizsi—K. Rákóczi, Nagyatád 4.30 ó. Úszás Tóth Lajos Kupa úszóver- eny a fedett uszodában, 10 ■rakor. korántsem sikerült ilyen jól a rajt. Most a lábodiak a kupa egyik esélyesét, a Táncsics SE csapatát látják vendégül. Te­hát két érdekes mérkőzést ígér ez a kupaforduló. A labdarúgó MNK új rend alapján folytatódik Mint arról hírt adtunk, a So­mogy megyei Labdarúgó Szö­vetség öt további selejtező mérkőzést tűzött ki, hogy ki­alakuljon a megyei nagy döntő mezőnye. Balatonfenyve- sen, Karádon, Göllében, Cso- konyavisontán meg a toponá­ri Gazdász-pályán kerül sói a mérkőzésekre. A barátságos mérkőzések hosszú sorából kiemelkedik a Kaposvári Rákóczi nagyatádi bemutatkozása. Atádon is sok híve van az NB Il-es kapos­vári csapatnak. A Nagyatádi Kinizsi látja vendégül a baj­nokságra készülődő NB II-ese- ket. Pályára lép a Marcali Vö­rös Meteor is. Ez alkalommal Csurgón. A Siófoki Bányász hét köz­ben Várpalotán játszott, most vasárnap pedig Lengyeltótiban szerepel. Diák sportcsaták futószalagon Az általános, illetve közép­fokú iskolákban folyó sportélet csöppet sem közömbös a somo­gyi sport jövője szempontjá­ból. E területen nevelődnek a lövő bajnokai. Örömmel álla- oíthatjuk meg, hogy iskoláink­ban mind elevenebb a sport- elet. Röplabda-, kosárlabda­csaták színhelyei voltak a so­mogyi középiskolák. A »na­gyok« árnyékában szerény ke­retek között, de annál nagyobb lelkesedéssel zajlott az úttö­rő-olimpia. A héten a kosaras fiúk is befejezték a küzdelme­ket. \ RÖPLABDÁSOK lekiemelkedöbb mérkőzése a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium és a budapesti Jed­lik Ányos Gimnázium össze­csapása volt. Kaposváron a Táncsics-lányok 3:l-re nyer­tek. Igaz, hogy a fővárosban a Tedlik Ányos csapata ugyan­ilyen arányban visszavágott, de jobb poénarányával a ka­posvári csapat küzdhet tovább az országos döntőbe jutásért. KOSÁRLABDA Megkezdődtek a középisko­lákban a kosárlabda országos bajnoki versenyének küzdel­mei is. A somogyi csapatok kö­zül először a fonyódi lányok ’éptek pályára. Minthogy Fo­nyódon nincs szabályos méretű terem, a csapat Siófokon ját­szotta le mérkőzéseit. Az I. korcsoportban Fonyód 39:65 arányban győzte le Szek- szárd csapatát, amelyben szá­mos NB Il-es játékos is szere­pelt. A jelekből ítélve a visz- szavágón nem lesz könnyű dol­ga a fonyódi csapatnak. Hát még a második korcsoportbe­lieknek, itt ugyanis a szekszár­di csapat győzött 64:34-re. AZ ÜTTÖRÖ-OLIMPIA Kaposvár városi kosárlabda döntőjén a Berzsenyi Dániel Általános Iskola fiataljai re­mekeltek. Jól játszott a Tóth Lajos Általános Iskola együt­tese is. E csapatnak azonban az igazolásai nem voltak telje­sen rendben. Ezért kellett be­érniük a harmadik hellyel. A kaposvári döntőn az aláb­bi sorrend alakult ki: 1. Berzsenyi 3 3 — 188:64 6 2. Bartók 3 2 1 54:89 5 3. Tóth L. 3 1 2 59:71 4 4. Krénusz 3 — 3 58:135 3 Cassius Clay „nyilatkozik” (EBRUAR 20 SZOMBAT Aladár Milyen tesz az cíőjá ás? A várható időjárás ma estig: Időnként felszakado­zó felhőzet, csak szórványosan előforduló kisebb esővel, szitálással, északon helyenként gyenge hava­zással, mérsékelt, időnként élénk északi, északkele­ti szél. A hajnali és reggeli órákban néhány hegyen köd. A várható le magasabb nappali hőmérséklet ma 2—7 fok között lesz. 11 loító nyerős imái A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a Budapesten megtartott lottósorsoláson a 8. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, 23. 62. 77, 81. — Javában folynak az elő­szállítások a Volán 13. szá­mú Vállalatnál. A megren­delt 54 000 tonna kő és sóder nagyobb része — 31 000 ton­na — már a rendeltetési he­lyén van. A teherfuvarozást nagy mértékben tehermente­sítő előszállításokat különö­sen a Somogy megyei Taná­csi Magas- és Mélyépítő Vál­lalat, valamint az Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vette igénybe. — Külföldi jutalomüdülésre csaknem 22 000 forintot köl­tött a Siófoki Kőolajvezeték Vállalat. A részesedési alap­ból 50 000 forinttal járultak hozzá a dolgozók belföldi üdültetéséhez.. Muhammad Ali, ismertebb nevén Cassius Clay, megjósol­ta — és tippjét borítékba zár­ta — a közelgő világbajnoki ökölvívó mér­kőzés eredmé­nyét, amelyet Joe Fraizerrel fog megvívni március 8-án. Hír szerint Clay a meccs kezdete előtt öt perccel bont­ja fel majd a borítékot. Huszonhat ország televí­zióállomása közvetíti majd a nehézsúlyú profi ökölvívó­mérkőzést. Három országban az Egyesült Államokban, Ka nadában és Angliában a tele­vízióadást színháztermekben és sportcsarnokokban vászon­ra vetítve is közvetítik. Döntetlenül mérkőzött Algírban a Ferencváros A Ferencváros labdarúgó- csapata portyájának első mér­kőzésén csütörtökön este Al­gírban találkozott Algéria vá­logatottjával. A találkozó 8000 néző előtt döntetlen eredmény­nyel ért véget. FTC—Algéria 3:3 (1:1) A vezető gólt a 22. percben Albert szerezte. A $8. percben Értesítjük a Balaton-parti üdülők gondnokait, hofty a SIÓFOKI SIÓ ÁRUHÁZBAN már mo-T beszerezhetik az üdülőkben használatos üveg-, porcelán- edénytárgyakat, valamint a textíliákat. A megvásárolt árukat díjmentesen hazaszállítjuk Lahmas egyenlített (1:1). Szü­net után két perc alatt két gólt lőttek a vendéglátók: az 58. percben Freha, majd az 59 percben Betrouni volt ered ményes. Ezután a Ferencváros á*vette a játék irányítását, s Branikovits (81. perc), majd Albert (83. nerc) góljával sike rült egyenlítenie. Általános iskolát végzett fiúkat szabóipari tanulónak fölvesz a Kaposvári Ruhagyár. Jelentkezés a személyzeti osztályon. (212456) 85 évve ezelőtt, 1886. február 20-án született Kun Béla, a magyar és a nem­zetközi kommunista mozgalom kiemelkedő harcosa, a Magyar Tanácsköztársaság vezéralakja. Egyetemi tanulmányait Ko­lozsváron végezte, s ott lett tagja 1902-ben a szociáldemok­rata pártnak. Az első világhá­ború folyamán, 1916-ban a fia­tal újságíró orosz fogságba esett. A tomszki hadifogolytá­borban forradalmár társaival együtt szervezte a baloldali ha­difoglyok mozgalmát, s már a Nagy Októberi Szocialista For­radalom előtt tagja lett a Bol­sevik Pártnak. Kapcsolatba ke­rült Leninnel. 1918 nyarán részt vett a moszkvai ellenforradalmi eszer-lázadás Ieveréséb,>'’. *■ a Vörös Hadsereg internacionalis­ta egységeinek egyik szervező­jeként harcolt a permi fron­ton is. 1918 novemberében illegálisan hazatért. Vezető szerepe volt a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakításában, amely­nek kezdettől fogva az élén állt. 1919. február 21-én letar­tóztatták ; a Tanácsköztársaság kikiáltása napján szabadult a börtönből, s a proletárhata!o»v vezéralakja lett. A Tanácsköz­társaság bukása után előbb Ausztriában, majd a Szovjetunió­ban élt, s 1921-től 36-ig tagja volt a Komintern végrehajtó bi­zottságának. 1939-ben az önkény áldozatául esett. Megkezdődön a tavaszi kalászát a Balatonon A tavaszias időjárás hatá­sára gyorsan elolvadt a Ba­laton jégpáncélja, csupán a déli partra sodródott jégdara­bokról lehet még látni he­lyenként téli hírmondót. Hullámzik a nagy tó vize, és lehetőség nyílt a tavaszi ha­lászat megkezdésére. A sió­foki Balatoni Halászati Vál­lalat keszthelyi brigádja fu­tott ki elsőnek a kikötőből'és — A szovjet hadsereg meg­alakulásának tiszteletére ki­állítást rendeztek az MHSZ kaposvári modellező klubjai. A múlt év legjobb modell­jeit és versenydíjait állítot­ták ki a Dózsa György utca 16. szám alatti székházban. A kiállítás március elsejéig tart nyitva. — Takarékosak a somo­gyiak. A múlt évben százmil­lió forinttal több pénzt he­lyeztek el takarékba, mint amennyi hitelt kértek. — Az ország egyik legkor­szerűbb autószervizét alakítja ki Keszthelyen a Vas- é" Fémipari Ktsz. A meglévő több mint tízmillió forintos költséggel épült szerviz né­hány évvel ezelőtt még kielé­gítette az igényeket; a gén- kocsipark és a Balaton ide­genforgalmának növekedése azonban arra késztette a szö­vetkezetét, hogy újabb beru­házást végezzen. így további 7,7 millió forintot költenek a szerviz bővítésére és korsze rűsítésére. A beruházási program nagy része már megvalósult. — A kaposvári virágüzlet­ben a Julianna- és Zsuzsan­na nap alkalmából alaposan felszökött a forgalom. A Ju­liannáknak kétszer annyi vi­rágot vásároltak, mint már napokon; mintegy 3000 szál szegfűt és több száz cserepes virágot. Hasonló volt a Zsu­zsanna napi forgalom is. — Kilenc embert ítélt ha­lálra egy rawalpindi katona; bíróság. Az elítélt férfiak e vád szerint oly módon oldot tak meg egy igen régi csalá­di viszályt, hogy rágyújtottá’- a házat kilenc áldozatukra majd lövöldözni kezdtek, ne hogy a bentiek kimenekülje­nek. kezdte meg a halászatot. Az első napon csak két mázsa úgynevezett A és 32 mázsa 60 kiló B halat fogtak ki, a harmadik napon azonban már több mint 96 mázsa hal került a hálóba. Az időjárás­tól függően rövidesen a töb­bi brigád is »vízre száll« és megkezdődik a tavaszi nagy halászat. Gépkocsl­iiyeremaii / betéti önyvek sorsa.ása Pénteken délután Budapes­ten az Egyetemi Színpadon megkezdődött a gépkocsi-nye- reménybetétkönyvek 39. sorso­lása. A húzást két részletben — pénteken és szombaton — bonyolítja le az Országos Ta­karékpénztár. A sorsolásokon az október 31-ig váltott és ja­nuár 31-én még forgalomban volt betétkönyvek vesznek részt. Az első napon a Budapesten váltott, összesen 322 923 be­tétkönyvre 204 nyereményau­tót sorsoltak ki. Ma, szombaton a vidéken váltott öt- és tízezer forinto- betétkönyveket sorsolják. — Autóbuszt vásárolt a csurgói Napsugár Ipari Szö­vetkezet. A berzencei üzem­ben dolgozó szakembereket és műszakiakat ezzel szállít­ják vidéki munkahelyükre és viszik haza. — A Tr anszba 'kél vasút­vonal első, 270 kilométeres szakaszínak villamosítása Csitánál megkezdődött. Ez t transzszibériai vasútvonal (6451 kilométer) teljes elek- rifikálása után a világ leg­hosszabb villamosított vasúti fővonala lesz. — Felhívjuk vásárlóink figyel­nét, hogy tetőléc, fenyő stukatúr- leszka, ajtó, ablak, valamint hul- \mpaia most kapható telepünkön. rUZÉP-telep, Kaposvár. (212589) — Közöljük kaposvári gázfo- yasztólnkkal, hogy február 24-én 'szerdán) 13 órától 17 óráig gáz- tünetet tartunk. Ez idő alatt gáz­készülékeiket szíveskedjenek zár­va tartani. KÖGÁZ kaposvári ki­rendeltsége, (102U) B OMOGTI NSrtáP Szombat, 1971. február 30,

Next

/
Oldalképek
Tartalom