Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-03 / 28. szám

A nők ás a társadalom Alighanem ez a téma száza- i dunk egyik vissza- meg visz- szatérő problémája. A kérdést I természetesen nem a XX. szá­zad vetette föl, de való igaz, hogy sok szempontból, a kor­szerű, a társadalom fej­lettségéhez is méltó válasszal még ma is adósok vagyunk. Ha bárhol és szinte bárme­lyik statisztikai zsebkönyvet felütjük, akkor az adatok re­latíve hatalmas fejlődésről számolnak be. 1930-ban 39 mérnöki oklevél volt magyar nők birtokában, 1960-ban 2260. 1930-ban 79 jogi doktor volt, 1960-ban 908. Vagy egy ha­gyományosan nőinek tekintett foglalkozási ágban a 6590 ta­nári diplomával szemben 1960-ban, három évtizeddel később, 24 329 volt N5k az egyetemen A fejlődés e téren jelentke­ző tendenciáját más oldalról igen szemléletesen fejezi ki az egyetemek nappali tagoza­tán tanuló leányok néhány adata. Az 1965-ös tanévben az egyetemek mérnöki, mezőgaz­dasági karain és az orvostu­dományi egyetemen (a gyógy­szerészhallgatókat leszámítva) nagyjából ugyanannyi leány tanult mint az 1960-ban ilyen oklevéllel rendelkező összes nők száma. (Mérnöki karon tanul 2100 leány, mezőgazda- sági karon 1300, orvosnak ké­szül több mint 3000, közgaz­dásznak több mint 1000.) Azért emeltük ki ezt a né­hány adatot mert a nők tár­sadalmi szerepét is alapve­tően iskolai végzettségük befo­lyásolja. Egyik oldalról a nők nagyarányú aktivizálódása, másik oldalról egy megválto­zott érdeklődésű női népesség figyelme mindinkább a szelle­mi foglalkozások felé fordul, amely ma már nem elégszik meg az úgynevezett hagyomá­nyos — főleg fizikai — pályá­kon lehetséges térhódítással. Ez az érdeklődés — az iskolá­zottság növekedésével párhu­zamosan — mind jelentősebb, és főleg a fiatalabb nők nagy tömegét érinti. Ezzel magya­rázható, hogy a szellemi fog­lalkozást folytató nőknek majd háromnegyed része 40 évesnél fiatalabb, míg az ugyanilyen foglalkozású fér­fiaknál a hasonló korúak ará­nya 56 százalék. A női szakmunkásképzés sem felelt meg minden tekin­tetben a szükségleteknek. A felszabadulás előtti képzésre jellemző egyfelől, hogy na­gyon kevés ún. női szakmá­ban folyt szervezett képzés, a nőket inkább betanított mun­kakörökben foglalkoztatták alacsonyabb bérért, másfelől a képzésnél az ún. női szak­mákban sem mindig vették fi­gyelembe a rátermettséget. A problémának azonban van egy tudati — és ezzel együtt sokszorosan bonyolul­tabb, nehezebben befolyásol­ható, szabályozható — oldala is. Alighanem a 70-es évek el­sődleges tennivalói itt cso­portosulnak. A kérdésre maga Kádár János, a Központi Bi­zottság első titkára irányította a figyelmet az MSZMP X. kongresszusán elhangzott zá­róbeszédében. Valószínűleg itt nemcsak a tudat és a társadalom fejlett­sége közötti gyakori aszinkro- nitásnak vagyunk tanúi, ha­nem egyéb okok is közreját­szanak. Ezt erősíti E. Sullerot: A női munka története és szo­ciológiája című nemrégiben magyarul is megjelent köny­ve, amely szerint bár hatal­mas — elsősorban filozofikus — irodalom foglalkozik az emberi munkával és a vele összefüggő kérdésekkel, de szinte egyetlen mű sem köze­líti meg a kérdést a nők szempontjából. A filozófusok egy hímnemű lényből kiindulva általánosíta­nak. Nem zárják ki teljesen a nőket, csak éppen nem gon­dolnak rójuk,'amikor az em­ber és a munka viszonyát tanulmányozzák. H. ö. Tanulmányi ösztöndíjak a mezőgazdasági szakemberképzés szolgálatában (Tudósítónktól.) A Nagyatádi Járási Népi El­lenőrzési Bizottság több mező- gazdasági nagyüzemben meg­vizsgálta a gazdaságok által lé­tesített tanulmányi ösztöndíjak felhasználásának tapasztala­tait. Megállapították, hogy az ösz­töndíjak alapításuk első évei­ben nagy mértékben elősegí­tették a mezőgazdasági szak­emberszükséglet kielégítését. 1964-ben a járás tsz-ei közös társadalmi ösztöndíj alapot hoztak létre, elsősorban a gaz­daságilag gyenge és rossz szak- ember-ellétottsógú tsz-ek kö­zös segítésére. Ez a kezdemé­nyezés az első időszakban he­lyesnek és jónak bizonyult — évente hat-hét főiskolai, egye­temi tanulónak biztosítottak ösztöndíjat. A gazdaságirányítás új rend­szerének bevezetése után azon­ban a nagyobb gazdasági ön­állóság már nem tette lehetővé a közös alap fenntartását, ezért 1969-ben megszüntették. Azóta a gazdaságok közvetlenül fo­lyósítják a velük megállapo­dást kötött tanulóknak az ösz­töndíjat Ez a módszer jobb, közvetlenebb kapcsolat kiala­kítását teszi lehetővé a gazda­ság és a tanuló között A gaz­daságok vezetői figyelemmel kísérik ösztöndíjasuk tanulmá­nyi előmenetelét, erkölcsi, po­litikai fejlődését. Jelentősen hozzájárult a szakembergondok enyhítéséhez a MÉM 1967-ben hozott rende­leté Is, amely lehetővé teszi, hogy a kedvezőtlen adottságú tsz-ek állami támogatósból hozhassanak létre ösztöndíj- alapot A rendelet eredménye­képpen évente a járásból ki- lenc-tíz tanulót részesítenek ösztöndíjban. Az állami gaz­daságok ugyancsak élnek az ösztöndíj adta lehetőséggel, és megfelelő alapot képeznek er­re a célra. Megállapította a NEB azt is, hogy az ösztöndíjak meghir­detésének módja mezőgazda- sági üzemenként változó. Az állami gazdaságok a főiskolá­kon és az egyetemeken pályá­zatot hirdetnek elnyerésükre, míg a tsz-ek általában a helyi jelentkezőknek — többségük­ben a tsz-tagok gyermekeinek — ítélik oda az ösztöndíjat. Egy hallgatóra évente átlago­san tízezer forintot terveznek. A végzett szakemberek mun­kába állítását a jogszabályi előírásokban és a megállapo­dásokban rögzítettek alapján végzik az állami gazdaságok, a tsz-eknél azonban előfordul, hogy a szerződésben vállalta­kat csak részben tudják telje­síteni. A gazdaságok gondos­kodnak fiatal szakembereik to­vábbképzési lehetőségeiről is. A Népi Ellenőrzési Bizottság javasolta az ösztöndíjalappal rendelkező tsz-eknek, hogy a iövőben ők is pályázat útján téljék oda az ösztöndíjakat, hasznosnak látszik az is, hogy az eddigieknél szorosabb kap­csolat alakuljon ki az ösztön­díjat adók és kapók, valamint az oktatási intézmények között. / Endre magyar királyfi Színházat láttam! A röp­cédula-plakát szerint moráljá­tékot, és ez is belefér abba, amit általában színházon szo­kás érteni. A középkori misz­tériumjátékokból Shakespeare Globe-társulatán át a modem színházművészetig. Az Egyete­mi Színpad Universitas együt­tese olyan valamit mutatott be Kaposváron, amely a művészet »kegyetlenségével* felcsigázott, szörnyű mélységeken, magas­ságokon vezetett át, »kipró­bált«, beavatott és az oligar- chizmuson elgondolkodtatott, valamint a cselekvés állapo­tába hozott... Talán ez utóbbi félreérthető. De aki látta az erkölcsi em­ber, Endre tehetetlenségét, mást nem summázhat magá­nak Madách Imre—Verebes István művéből, csak azt, hogy igenis együtt fontos a kettő: mit tett az ember és milyen volt. Az Egyetemi Színpad elő­adása arról tanúskodott, hogy az átdolgozó nem porsöprést végzett a fiatalkori madáchi művön. A dráma olvasás után ko­rántsem ígért annyit, ameny- nylt kaptam. A mű lényegére Halász Gábor hívta fel a fi­gyelmemet. ezeket mondja: »Fiatal Msei, Lucius, Endre, Lorán mind Brutusok szeret­nének lenni és Don Quijote- ként végzik legalább érzésük és elkeseredett alkotójuk érzé­se szerint.« Endre és Hamlet rokonok: látják a bűnt, és szörnyen kín­lódnak súlya alatt, látják az álarc mögötti embert, a go­noszt, a kapzsit, a hűtlent: a cselszövésből azonban csak sa­ját végüket képesek kiolvasni. Mikor és hogyan? — a törté­net nem érdekli Endrét, esz­méje ezzel ellentétben áll: »Nem az a fontos, hogy mit tett az ember, hanem, mi volt« — mondja. Így tragédiája nyilvánvaló. Madách korképe — a nápolyi oligarchák belső vilá­ga, az ezen belüli bizalmat­lanság — kiegészítésre szorult, így nemcsak összefogottabb lett a mű, hanem a színpadra- vitel mély elemzést is adott a hatalomra törőkről. Egy gépe­zet jelenik meg a néző előtt, a szörnyű szerkezet gombját mindenki a kezében érzi, de igazán a bíboroséban van. A díszlet- és jelmeztervező aláhúzta a rendezői koncep­ciót. Mindenkin háló ruha és kötél dísz, kötél jelvény, mert a királyi jogar is kötélből ké­szült. Egyedül Endre áll ezek nélkül, szívében tiszta érzé­sekkel, ellenben, tehetetlenül és menthetetlenül. Verebes István nagyszerű munkát végzett. (A mű átdol­gozása sem bírta el szerintem a Boccacció-történetet, melyet betétként alkalmazott, ez az egyetlen kifogásom vele szem­ben.) A korszerű akusztikai, mozgási elemek mindenkor a műből fogantak, nem éreztem idegennek alkalmazásukat. A díszletmunka Csányi Árpádot dicséri a jelmezek Jánoskúti Mártát, a zene Baross Gábort. A Szerepek megformálói egyetemisták, néhányuk már diplomás. Felfogásukban tet­sző, hogy nem »színészkednek« sohasem. Amatőrök, magasra emelt mérce szerint játszanak. Endrét kimagasló — nagy élményt nyújtó — játékkal keltette életre Rópássy And­rás, Johanna szerepében Suka Lívia a rothadó, kocsma-Nó- poly életéből mutatott föl sok színt. Philippa — Szilágyi Ma­ya — nemcsak ' látványosan, hanem mély pszichológiai elemzéssel oldotta meg felada­tát a bíborossal — Vajda Ká­roly — egyetemben. Rajtuk kí­vül is valamennyi szereplőt di­cséret illeti. Ilorányi Barna A városlödi majolika Évente 400 tonnányi készáru hagyja el a városlödi majoli­ka gyárat. A folyamatban lévő ilzcmbővítés befejeztével — 1971-től — termelést értékét megkétszerezi a nagy múltú gyár. Sztlkség is van rá, hiszen a modern vonalú, ízléses dísztárgyaik keresettek belföldön, külföldön egyaránt. Ké­pünkön: Hajgató Kálmán díszíti a Miska-kancsólsat. Ismeretlen ismerősök Az itt következőkben felso­rolunk számos nőt és férfit, akiket nap mint nap emlege­tünk, s fogalmunk sincs róla, hogy kicsodák. Hányszor mondjuk valakire, hogy úgy él, mint Marci Heve­sen, de nem is sejtjük, hogy ki lehet ez a Marci és hogyan élt, sőt élt-e valóban. Nem kevés­bé titokzatos személy a sokat emlegetett nők közül Deákné, akinek sokat emlegetett vász­náról Pálóczl Horváth Á.dám és Erdélyi János egészen más anekdotát idéz. Pálóczi szerint »Deákné vászna a padrul le­esett és mindjárt szösszé vált.« Nem hízelgő tehát, ha valaki­ről kijelentik, hogy nem jobb a Deákné vásznánál. Erdélyi pedig úgy véli, hogy az a bi­zonyos deákné. azaz mai kife­jezéssel tanítóné, a férjét ne­vezte vásznának, s meg is suly­kolta néha korhelysége miatt; ez a valószínűbb: egy deákul tudó ember feleségéről lehetett szó eredetileg. Pontos magya­rázatát adja viszont O. Nagy Gábor szólásmagyarázó mun­kája a herkópátemek se hang­zású mondásnak. Elveti azt a régebbi magyarázatot, hogy ez tulajdonképpen az atyauris- tennek sem kifejezéssel azo­nos, és németből fordítódott, hiszen az atyaúristen néme­tül Herr Gott Vater. Herkó, il­letve az írott dokumentumok szerint valóban Hlrkó páter élő személy volt. Fennmaradt egy 1676-ban kelt levele, amelyben jászói plébánosnak írja magát. Egy másik írás, Szőnyi Nagy István tornai re­formátus lelkész Mártírok ko­ronája című munkája pedig megmagyarázza a mondás ere­detét is. 1671 márciusában né­met katonák élén három kato­likus pap érkezett Tornára. Közülük az egyik volt »egy vérrel híres Hlrkó nevű pap«. Először a három ellenreformá­tor egyike szólította fel Sző­AMzsonnameghivást kap Ma tam régi ismerőseim- w hez. Elbeszélgettünk. Játszottam a hétéves Pistivel, és szinte észre se vettük, hogy milyen gyorsan múlik az idő. Jobban mondja: ők észrevet­ték. A férj az órájára nézett, és jelentős pillantást veteti feleségére. Az bólintott és megszólalt: — Ma remek film megy a televízióban. Mi is szívesen megnéznénk, de két jegyet kaptunk a moziba. Rögtön tudtam, hogy miről van szó. — Azt kívánjátok, hogy vi­gyázzak a Pistire? — kérdez­tem. — Ha olyan angyal lennél. Nincs vele semmi dolgod. Al­szik majd, mint a bunda. Te közben a filmet nézheted. Tu­dod, azért mégis nyugodtab- ban mennénk el... — Maradok! Pistit lefektették, azután el­búcsúztunk. A gyerek mind­járt elaludt, és én babrálni kezdtem a televíziókészüléket. Egy perc alatt elrontottam, mire félhangosan káromkodni kezdtem. Persze Pisti nyom­ban felébredt, s rögtön látta, hogy mi történt és megnyug­tatott: — Ne izgulj, mindjárt meg­csinálom. Rendbe is hozta. Akkor én újra betakartam Pistit, aki csakhamar újra elaludt, és én a filmet néztem. Egyszer csak azt éreztem, hogy hideg fut végig a háta­mon. Ugyanis a felső ablak tyiqyáztam gyerekre egy résnyire nyitva volt, és erős szél fújt. Még meghűl a gyerek — ijedtem meg —, és elhatároz­tam, hogy mint amatőr »gyer­mekkertész«, megmentem a kicsit a tüdőgyulladástól. De hogy érem el a felső ab­lakokat? Az asztalt odatoltam, és rá­tettem a széket. Ezután fel­másztam az asztalra, onnan a székre. Közben a gyerekre néztem. Edesdeden aludt. Lábujjhegyen álltam, mert az ablak magasan volt. Már- már elértem a kis kilincset, amikor a szék megbillent, és a padlóra zuhantam. Jól be­vertem a fejemet, és a dere­kam is megsínylette a torna­mutatványt. A, nagy zajra Pisti feléb­redt, rögtön a helyzet magas­latára emelkedett, és utasítást adott: — Ne félj semmit, én meg- gyógyítlak. Feküdj le szépen, de rögtön! Szót fogadtam, mert na­gyon fájt az ütés helye a fe­jemen, sőt az ellenkező olda­lon is. Pisti borogatást hozott, a fejemre tette, aztán két tab­lettát etetett meg velem. — Mindjárt rendbe fogsz jönni — vígasztalt. Valóban, lassan múlni kezdtek a fájdalmaim. Köz­ben Pisti visszatette a széket az asztalra. Még egy sámlival is megtoldotta, és becsukta az ablakot. Azután kicserélte a vizes borogatást, betakart, és elmesélte iskolai élményeit. Megállapította, hogy nincs lázam, megtapogatta a feje­men a daganatot, és gyengé­den egy kés lapját szorította rá. — Ez visszafejleszti — mondotta szakértelemmel. — Nekem is így szokták csinálni. Azután utasítást adott: — Aludj egy kicsit! Elég volt a beszédből. Most leol­tom a villanyt. Ne félj a sö­tétben, itt maradok a szobá­ban 'és vigyázok rád. Jó másfél óra múlva fel­keltett. — Ne haragudj — mondta —, de mindjárt hazaérnek! Nem kell nekik tudni, hogy ápoltalak. Most én gyorsan le­fekszem. Felugrottam, és rendbehoz­tam magam. Éppen Idejében A szülök hazaérkeztek. Egy pillantást vetettek az »alvó- gyerekre, aztán halkan kér­dezték: — Jó volt a televízió mű sora? — Remek! Búcsúztak és sokáig szoron­gatták a kezemet. — Hálásan köszönjük, hogy gondosan vigyáztál Pistikére. Palásti László nyit, hogy adja át nekik a templomot, iskolát és a paró­kiát. Mikor ezt Szőnyi megta­gadta, Hirkó páter lépett elő, akinek »mint egy mészárosnak, egy fejsze vala a kezében«. A bátor egyházi férfiú azonban nem ijedt meg még Herkó pá­tertől sem! A császári katonák aztán SzŐnyit mégis elűzték falujából, de Hirkó páter em­léke azóta is hírhedt az aba- újl tájakon. Nem tudjuk viszont megma­gyarázni, hogy a jó rímen kí­vül mi indokolja azt, hogy pont Domokos nevével kap­csoljuk össze azt a nehéz hely­zetben hangoztatott szólás­mondást, hogy most légy okos, Domokos. Rím-szempont ke­verhette bele az Ismeretlen idős atyafit az azt mondta az öreg Kiss: együnk is, meg igyunk is! hangzású verses életbölcsességbe. A Boszorká­nyos előnév egy csúnya ká­romkodás szelídített formája, amelyhez jól csendül hozzá a Varga János név. Bodónéról is csak annyit tudunk, hogy más­ról beszél, amikor a bor árát kérik. Csicsónéról pedig any- nyi jegyeztetett fel dal formá­jában, hogy három lányt szült, s mind a három egy szoknyá­ban Jár. Visszatérve a férfinemre, megemlékezhetünk Csákyról, akinek köztudomásúan nincs rendben a szalmája. A mon­dást régebben a trencséni kis­király, Csák Máté halála után gazdátlanul maradt birtokok szétszaggatására vonatkoztat­ták, az újabb magyarázatok pedig a XVII. századi ország­bíró, Csáky László szabadon szertehordott szérűjét, köny- nyelmű vendégeskedéseit em­legetik a Csáky szalmája, illet­ve Ez nem a Csáky szalmája szállóige eredeteként. A hübe- '.ebalázs módjára »hü bele!« része jól festi a könnyelmű ne­kilendülést, belevágást vala­milyen dologba, a Balázs pe­dig a keletkezés korában olyas­féle tréfásan, rosszallóan em­legetett utónév lehetett, mint ma a Pali. Békés István ma­gyarázata szerint a néma film- burleszk alá szöveget mondó kikiáltók a csetlő-botló figu­rát nevezték Palinak, s így szü­letett a Pali névnek a balek, a palira vehető egyén értelmezé­se Pesten. Egyébként a Pali a legifjabb az ismeretlen isme­rősök között, mivel ő az, akit csak nemrég vett szájára a közbeszéd. SOMOGYI BíEPJÜAP 1971. február 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom