Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 10. szám

XXVII. évfolyam, 10. szám. Szerda, 1971. január 13. Sorozáson a Csordás ikrek TÍT-klub Siófokon (Tudósítónktól.) Hétfő este klubot avattak Siófokon, a TIT Dél-Balatoni titkárságának kezdeményezé­sére, a városi, a járási tanács anyagi támogatásával. Az ízlé­sesen berendezett épületben, amelyet a Dél-balatoni Üdülés: Igazgatóságtól bérelnek, tart­ják majd a TIT nyelvtanfolya­mait, a siófoki dalkör próbáit, s helyet kap az épületben a? értelmiségi klub is. Előadásso­rozatokat indítanak és kiállí­tások rendezését is tervezik. Az új TIT-klub néhány hónap le­forgása alatt a város harmadil klubja, ugyanis nemrége avatták fel a Kőolajvezet: Vállalat, a városi KISZ-bizotL ság ifjúsági klubját. A hétfő esti ünnepség rés? vevőit dr. Várnai József, a h lyi TIT-titkárság elnöke 1- szöntötte, majd tolmácsolta város köszönetét a SZOT-nak, a városi és járási tanácsoknak. Ezt követően dr. Kanyar Jó­zsef, a megyei levéltár igazga­tója tartott előadást Somogy története címmel. Katonai szolgálatra alkalmas... ŰJ BUSZ LONDONBAN Az év utolsó napján állították forgalomba az új emeletes buszokat az angol fővárosban. A »Londoner« (Londoni) ne­vű autóbuszon a kezelőszemélyzet egy emberből, a vezető­ből áll, aki egymaga irányítja az ajtók nyitását, csukását, s periszkóppal ellenőrzi, mennyi üres hely van a kocsi eme­letén. A jegyautomatákkal fölszerelt »Londoner«-ból kétez­ret állítanak forgalomba 1975-ig az angol fővárosban. A képen: az első »Londoner« a Westminster Bridge-en. A hát­térben jobbról a híres Big Ben, ' (Fotó: UPI—MTI—KS) Százhatvankilenc lakás öt év alatt Korukhoz képest meglepően magas, erőteljes fiatalok lép­nek be Rácz Elemér őrnagy hívó szavára, hogy az orvosi vizsgán átesve a sorozó bizott­ság elé kerüljenek. Két orvos dönt alkalmasságukról, hosz- szas és alapos vizsgálat után. S mint dr. Stamutz József és dr. Molnár András szavaiból kiderül, erre a vizsgálatra igen nagy szükség van. — Meglepően sok — elsősor­ban a városban lakók között — az olyan fiatal, akiknek baj van az idegeivel. Ez a vidéken élők között alig tapasztalható. Aztán rendszeresebben kellene a fiataloknak sportolni^, úszni, kirándulni, több időt tölteni a szabad levegőn és kevesebbet a szórakozóhelyeken, a füstös levegőn. Regi hiányosságot igyekszik pótolni a magyar képzőművé­szek dél-dunántúli területi szervezetének somogyi cso­portja: képzőművészek klubját szerveznek a Latinca Sándor Megyei Művelődési Központ­ban. Programjukról, a napok­ban megtartott ülésükön esett szó. Tervük szerint rendszere­sen meghívnak művészettörté­nészeket, hogy minél átfogób­ban informálódjanak a mai képzőművészetről. A legfonto­sabb megegyezés után ismer tették a területi szervezet 1971. évi programját. Ez év­( Tudósítónktól.) »Nem tudom elképzelni az életemet Kutas és az itteni bolt nélkül. Tizennyolc éve igyek­szem kielégíteni a vásárlók kívánságait, a legtöbb esetben sikerrel, s innen szeretnék nyugdíjba menni.« Lantosi Istvánnétól, a kutasi ípareikkszaküzlet vezetőjétől hallottam ezeket. Egy fél dél­előttöt töltöttem a boltban. Nagy energiával, fiatalos len- ülettel dolgozott Lantosiné. Minden vevőjéhez volt néhány kedves szava. Tizenhat éves korában állt először a puli mögé egy pécsi magánkereske­dőnél. és aztán Belegen dolgo­Olyan észrevételek ezek, amelyeket az iskolai és a csa­ládi nevelésnél is érdemes len­ne hasznosítani. Több más fiatal társa után a négy Csordás testvér követ­kezik. Illetve csak három: Já­nos, István, György. Ugyanis László tavaly szeptember 1-től már katona, hivatásos tiszthe­lyettesi iskolára jelentkezett. Ő is eljött, de katonaruhában, így hát ő nem kerül még egy­szer a bizottság elé. Látni, hogy sokat tartózkodó nak a jó levegőn, társaik közül is kitűnnek erőteljes alakjuk kai, jó idegzetükkel. Az orvo­sok hamar végeznek, aztán mindhárman á sorozóbizottsáí/ elé kerülnek. — Szeretnénk egy alakulat­hoz kerülni, ha lehetne, a ben közös kiállításon vesznek részt a négy megye művészei, s tárlatukat Baranyában, Tol­nában, Zalában és Somogybán is bemutatják. Nálunk körül­belül az ősszel. A terület alkotói jobb kap­csolatot igyekeznek teremteni egymással az idén. Baranya két művésztelepe várja az ér­deklődőket, Fonyód-Bélatelep- re is jöhetnek más megyéből. A megyék közti jobb kap­csolat kialakítása mellett a szomszédos Jugoszlávia művé­szeivel is több találkozót szer­veznek. Az eddig eltöltött tizennyolc év alatt mindig boltvezető volt, egy év kivételével. Tavaly 400 ezer forinttal si­került emelnie a bolt forgal­mát A boltvezető sűrű vendég volt a nagykereskedelmi válla­latoknál, igyekezett beszerezni mindazt, amit a lakosság igé­nyelt A szövetkezetnél eltöltött 18 év alatt sokszor ismerték el munkáját kiválódolgozó-okle­véllel, -jelvénnyel. A legna­gyobb kitüntetésnek azt tartot­ta, hogy a szövetkezet tíznapos jutalomüdülésre küldte a Szov­jetunióba, Moszkvából és a többi városból sok hasznos ta­harckocsizókhoz — válaszoltál: Rácz Elemér őrnagynak a bi­zottság elnökének a kérdésére. Az ő kívánságukat, s a szülei­két is teljesítik; ha mód van rá, ne kerüljenek messze az otthonuktól. Lehetőség lesz ar­ra is, hogy polgári foglalkozá­sukat a hadseregben gyakorol­hassák. Sok mindenről kérdezgeti őket a sorozó bizottság, mint a többi fiatalt is. Családi éle­tükről, esetleges gondjaikról. Szeretnek-e olvasni, zenél hallgatni, érdeklődnek hobby- jukról is. Aztán társaikká' együtt a X. pártkongresszus anyagából, a honvédelmi tör­vényről hallgatnak előadást, amelyet Dévai György őrnagy tart számukra. Végül felhangzik a sorozó­bizottság elnökének szava: — Katonai szolgálatra al­kalmasak ... Néhány hét és sok fiatal társával együtt a három Csor­dás-gyerek magára ölti az egyenruhát, követi testvérét, Lászlót. Sz. L. Az elmúlt öt évben huszon­három társasház s benne száz- hatvankilec lakás épült Ka­posváron kívül a megyében Ebben benne vannak a Siófo­kon 1968 előtt épült házak is. A legtöbb lakás — harminc- kettő — Nagyatádon épült öt társasházban, hárommillió- negyvenezer forint kölcsönnel. Ezt követi Siófok, ahol a vá­rossá nyilvánítás előtt hat társasházban harminc lakást adtak át A járási vagy volt járási székhelyeket figyelmen kívül hagyva, Balatonboglá- ron épült két hatlakásos tár­sasház, amelyre az OTP egy- millió-százhetvenhétezer fo­rint kölcsönt fizetett ki. A ba- latonföldvári tizenkilenc la­káshoz pedig kétmillió-kétezer forint kölcsönt kaptak az épít­kezők. A nagyatádi harminckettő­ből mind a nyolc, Tabon mind a tizenkettő, Barcson mind a huszonnégy lakás a KISZ szervezésében épült fel. Ez szép eredmény, de jó lenne ha a KISZ lakásépítési akció­jában több ház épülne a me­gyeszékhelyen kívül, például Balatonbogláron vagy Földvá­ron KISZ-lakások esetében a teljes összeg huszonöt száza­lékát kell előre befizetni. Az OTP saját kezelésű építkezé­seihez nagyobb induló tőke szükséges, mert több a jelent­kező, mint ahány házat fel tudnak építeni, ezért a szociá­lis körülmények mérlegelése után azok kapnak elsőbbséget, akiknek több a pénzük. Összköltségeit tekintve a társasház olcsóbb, mint a csa­ládi a megyeszékhely kivéte­A IV. ötéves terv Somogy megyei ipari gázberuházása: közül az egvik legjelentősebb s leghamarabb megvalósuló a kőröshegyi téglagyár átállítá­sa gáztüzelésre. A Somogy— Zala megyei Tégla- és Cserép- ipari Vállalat korszerű gyára előkelő helyet foglal el, s nem messze tőle húzódik az országos gázvezeték nyomvo­nala. így viszonylag alacsony költséggel vezethetik be a gázt. A mintegy hárommillió forint összegű beruházás ter­vei elkészültek, s minél előbb szeretnék elkezdeni a munká­latokat. Az elképzelések sze­rint az év el?ő felében befeje­zik a gázvezetékek és fűtőbe­rendezések szerelését, a nyá­ron pedig kigyullad a gyárban a gáz. Illés Ferenc főmérnök sze­lével, mégis több családi ház épül, mint társas. Ez nyilván nem somogyi sajátosság, még nagyon sokáig így lesz, hiszen a társasházakhoz nem tarto­zik kert és gazdasági épület, s így nem lehet jószágot tarta­ni. rint a gáztüzelés egy fejlet­tebb technológia bevezetésé­nek a feltétele. Részint töké­letesen szabályozható az égés, s teljesen automatizálható a szükséges hőmennyiség. Ugyanez vonatkozik a szárí­tásra is, tamely korábban sok problémát okozott. Ha beveze­tik az új technológiát, a be­rendezések óránként mintegy 430 köbméter gázt használnak fel, s ez évi hárommillió-hat­százezer köbméterre rúg. Az új energia felhasználása első­sorban a termékek minőségé­nek javulásában jelentkezik: a hagyományos tégla tartósabb lesz Szeretnék, ha a következő években épülő modern kapos­vári téglagyár is gáztüzelésű lehetne, mert ez korszerűbb és gazdaságosabb. Képzőművészek klubját szerveznek Tizennyolc éve egy boltban Júliustól gáztüzelés a kőröshegyi téglagyárban zott 1952-ig. Onnan hívta át a pasztalattal gazdagodva tért földművesszövetkezet Kutasra, haza. Furfangos tengerész Régi urasági pince helyén Megnyílt a „Pokol” Kanosmérőben Romantikus környezet a föld alatt Hangulatos, barátságos kör­nyezet. Tulipános székek, ma­gyaros teríték, kovácsoltvas lámpák, vasfigurák az asztalo­kon, korszerű söntés, elektro­mos hűtőpult, külön függöny­nyel elválasztott presszórész. osztályon felüli mellékhelyisé­gek, első osztályú fővárosi színvonal, — negyedosztályu árak. Mindezt a kaposfői fo­gyasztási szövetkezet adta a kapasmérői tagság kérésére. A »Pokol« pinceborozó — ahogy a vendéglátó üzletet a szövet­kezet elnevezte — egy rég: urasági borospince helyén ké­szült. A pince felett levő ter­ményraktárt a termelőszövet­kezet lebontotta, és az építők romantikus környezetet vará­zsoltak a föld alá. A mérői »Pokol« félmillióba került, és a szövetkezet vezetői azt vár­ják, hogy a község lakosain kí­vül sok kiránduló is fölkeresi maid a hangulatos pincét Ka­posvárról és környékéről, A szövetkezeti tagság képvi­selőinek és a meghívott ven­dégeknek, a közönségnek Gál László, a szövetkezet elnöke adta át tegnap az első somogyi »Pokol« pinceborozót. A borozó vezetőjének, Kán tor Károlynénak az a jelmon data: »Legyen minden vendég szívesen köszöntve, aki étlen- szomjan betér e pincénkbe!« — Hé, maga mit visz abban a zsákban? (A Polish Weekly karikatúrája) TARKA SOROK. Családi idill — Te semmiházi, nem szégyelled magad? Teg­nap este megint része­gen jöttél haza! — De szivecském, mit dühöngsz? Én tegnap este nem is voltam berúgva! — Micsoda? Még leta­gadod? Hiszen tegnap es­te magad is bevallottad! — Ugyan, ugyan édes, hát lehet egy részeg em­bernek hinni? Mai párbeszéd — Kislány, kérem, elkí­sérhetem haza? — Nem bánom, és hol lakik? Nászúton — Mondd, Ferikém, mindig így fogsz szeretni, mint most? — Igen, drágáim, csak nem mindig téged.»; Vonaton Veplacsek szolgálati út­ra indul Pozsonyból Kas­sára. Felesége mindent gondosan becsomagolt, még egy üveg szilvapálin­kát is, de a férfinak meg kellett ígérnie, hogy leg­hamarabb Zsolna után bontja föl. A vonat elindult, Vepla­csek izgett-mozgott, s amint elhagyták a fővárost, így mormogott magában: — A feleségem egyre messzebb, Zsolna is mesz- sze van még. Nem tudott ellenállni, elővette az üveget. Az üvegről egy cédula poty- tyant le, amelyen ez volt olvasható: — Imre, te senkiházi, mit ígértél nekem fél órá­val ezelőtt? Változatosság — Te jő isten, már megint maguk! — kiáltott fel négy évvel ezelőtt a londoni anyakönyvi hiva­tal tisztviselője. amint meglátta maga előtt De­nis Sparkert és meny­asszonyát. Sparker ugyan­is már harmadszor jelent meg nála házasságkötés végett — s mindannyiszor upvanazzal a nővel, akitől időközben kétszer elvált. Házasságokat harmad­szorra is felbontották, de most Soarker a változa­tosság kedvéért más nővel óhajt megesküdni. Dicsekvés — Képzeld el, én már tizenöt éve szeretem ugyanazt a nőt. — Hát akkor a felesé­ged boldog lehet. — Igen, mert még nem tud erről... Semmi Néplap Aüi MS7MP Somos? megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA 8zerkes?töseg Kaposvár« Latinra Sándor o 2. Telefon; 11-510. 11-511. 11-512 Kiadta a Somost megvel Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca S. a. 2. Telefon: 11-516 Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti; a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetés- rt'i cgv hónapra 20 Ft. Index t 25 067 cveszun a son. ~,j uic&>ei .'»yomaa- pan Vállalat kaposvári uzemeoeo. Kaposvár. Latinca S. a. 6. Felelős vezető: Mautner József

Next

/
Oldalképek
Tartalom