Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-09 / 7. szám

Megmentett kincsek A modem nagyüzem tábláiról elfújta a szel a régi, idillikus pa­raszti élet nyomát. Nem hajt­ja tarlóra gunaras seregét a kis libapásztor. A nagyob­bacska lány sem viszi nyári délidőben övéinek a meleg ebédet. A fiatal pár sem in­dul harmatos reggelen sarló­val, kaszával az első aratásra. A férfi ereje, az asszony szépsége nem őrlődik fel töb­bé a hajnaltól napesetig tartó örökös fáradozásban és az apa halálos ágyát sem veszik körül, a földért veszekedő fiúk, pörlekedő rokonok. A nagy változásban azon­ban veszélyben voltak olyan kincsek, amelyeket a nép ezer éven át alkotott, használt és megőrzött mind a mai na­pig. A nagyüzem számokkal jelöli tábáit, a dűlőnevek las­san kiszorulnak a mindenna­pi használatból. Pedig ezek, mint eleven erezet, behálózzák az egész országot, annak min­den erdejét-mezejét, völgyét, zugát. A dűlőnév és a munka ezer éven át összeforrt. Nem­zedékek adták át nemzedék­nek a régről megőrzők, szépen csengő neveket, melyek felbe­csülhetetlen hagyományokat őriznek. Megmentettük e kincseket! Szerte az országban a pedagó­gusok százai, néprajzosok, nyugdíjasok, főiskolások és a gyűjtés más segítői azon fára­doztak éveken át, hogy -nagy éneket írjanak a nagy búza­mezőkről.-« A dűlőnevek egy- magukban is sokat mondanak. Mutatják a földek fekvését, nagyságát. (Pl. Erdőre dűlő, Szépszeg, Kisíöldek). Találóan jellemzik a felszínformákat. (Lapostelek, Dudori-domb, Küeshegy). Utalnak a termesz­tett növényekre. (Sáfránykert, Árpáskert, Borocos). A föld értékére is támpontot nyújta­nak. (Aranymező, Kódistelek, Mocsármányos.) Megmondják, milyen foglalkozási ág virult régen azon a területen. (Homo­ki szőlők, Vízvári-cser, Gyöp.) Az állattenyésztés sokféleségét tanúsítják. (Borjúmező, Juhál- lás, ökörtilos.) Néha nagy ese­ményeket örökítenek meg. (Sátordomb, Török hagyás, Szűcs halála). Intézkedések színhelyét jelölik. (Bitófák, Akasztó-domb, Nyárshegy.) Régi, évszázados tényeket bi­zonyítanak. (Hottó-Holt tó, Tó- torok-Tó torok, Égés.) Nagyon sok dűlőnév őrzi elpusztult fal- vaink nevét. (Gyönködi erdő, Kis-zamárdi rét, Kéki völgy). Régi, ma már kipusztult csalá­di neveket örökítenek meg. (Csente-tető, Sós-dűlő, Kom- lós-kert.) Nemegyszer a föld megszerzésének módját árul­ják el. (Irtásföldek, Százpön- gős, Proletárföld.) A dűlőnevekhez tartoznak a dűlőrész nevek is, valamint az árkok, gödrök, sarkok, erek, patakok, folyók, hidak, keresz­tek, források nevei. A nagy fák, nagy kövek, régi romck nevei. Tavak és folyók mellett a halászóhelyek neveit is ösz- sze kellett gyűjteni. ' A gyűjtők minden faluban, pusztán megvallatták a szíve­sen beszélő, jó emlékezésű öre­geket. Ezek elmondták, mit hallottak elődeiktől, melyik Köszönöm. Az egész házban égett a gáz. Csak nekem nem jutott konvektor. Próbáljon szerez­ni — mondta a lakóbizottság elnöke. Próbáltam. Nem sike­rült. (Ibsen egyik drámája ju­tott eszembe: Vannak embe­rek, akik tizenharrpadiknak ülnek az asztalhoz.) Közele­dett a karácsony. Kint sűrű pelyhekben hullott a hó. Meg­adtam magam a sorsnak. La — Köszönöm. Másnap hét óra harminckor élesen berregett a csengő. Két fiatal és egy idősebb ember állt az ajtó előtt. — Gázosok vagyunk. — Köszönöm... — felcsil­lant a szemem, de sietnem kellett. Rohantam a munka­helyemre. Délben vissza. — Ég a gáz — mondta egy dűlőhöz milyen hagyomány fűződik. A levéltári adatok is sokat mondanak! Régen eltűnt dűlőneveket említenek. (Kelő­rét, Vépszőlő, Gyilkoshegy.) Ezeréves neveket is őriznek. (Vizes vár, Hármashegy, Bese­nyő.) Elárulják a megsárguit, régi írások azt is, hogy melyik dűlőben kellett a jobbágyok­nak szántani, bozótot, erdőt ir­tani, szőlőt telepíteni, kutat építeni, aratni, rétet kaszálni. Azt is elárulják, hol, hány em­ber, milyen jószágát találták az uraság »réttyén«, »szénájá­ban«, »sargyújában« a legelők elégtelensége miatt. Hol, me­lyik réten, búzaföldön vagy kútépítésnél tagadták meg a munkát, mert az uraság többet követelt, mint kellett volna. Az akkori szántók, legelők, »apasztások« sok-sok pőre elénk tárja a jobbágyok ne­héz helyzetét, az uraság kap­zsiságát is. Ha még azt is felírtuk, hol, mit adott elő a föld, és szám- bavesszük az előkerült lelete­ket, tisztán áll előttünk falunk, határunk múltja, története. Egy helyen kőfejszét, vagy szarvasagancs-darabot találtak, más helyen nagy urnát ástak ki, sok kisebb edénnyel. Az ön­tőminták, salakdombok, fúvó­körték a vaskorról értesítenék. A kengyelek, kétélű kardok, korongolt edények: népván­dorlás kora. Aranyékszerek: hun fejedelmi sírok. Futó szarvasdísz: szkíták. Játszado­zó, ugrándozó állatkákat (nyest, nyuszt) ábrázoló szíj- csatvég: avar lelet. Tarsolyle­mez, lófej, lólábak, nyílhegyek: honfoglalás kora. Kőkoporsók, szobrok, mécsesek, vaskos, em­berfejes pénzek, a római kor jelei. Kardok, szuronyok, sar­kantyúk, kő- és vasgolyók val­lanak a török időkr.íl vagy a szabadságharc idejéről. ■j-j-a mindezeket feljegyez­J—j tűk dűlőneveink mellé, kimondhatatlan értékű hagyományokat mentettünk meg az utókor számára. Az országosan összegyűjtött anyag évtizedekig munkát ad kitűnő nyelvészeinknek, történé­szeinknek, muzeológusainknak, néprajzkutatóinknak, a föld­rajz és biológia tudósainak, ki­meríthetetlen anyagot nyújt íróinknak és ezeken át magá­nak a népnek. Mi, somogyiak büszkék lehe­tünk! Az utolsó percekben, de megmentettük, betakarítottuk a somogyi föld ezer éves dűlő­név-termését. Pillér Dezső Esti beszélgetés Színjátszókból irodalmi színpad VE BEDIVUJ A SZÁMLÁT 3. ülőket figyelte hát cigarettázás ürügyén. Már kialakult a végleges ülési sorrend. Vé akaratlanul tolgattam; a fürdőszobában barna szetnű fiatalember, akit vagy a konyhában töltsem-e reggel is láttam, az ünnepet?) Itt ugyanis né- — Köszönöm ... nagyon kö­tni meleget árasztottak a fali- szőnöm — ismételgettem a fűtok.) szavakat. Éreztem, valamit — Hoztak neked egy kon- mást, többet kellene monda­vektort — mondta egyik kol- ni. Hiába... nem tudtam be- léganőm. — Siófokról, az Épí- szólni. tőipari Ktsz. Szakács Erzsébet — Nekem?!! Hihetetlen! — De igazán hoztak. Nézd f meg, ott van az udvaron. ( Néztem. Háromszor is elöl-' vastam a téglalap alakú kar­tondoboz fekete betűit: > típusú 4500 kalória hőteljesít­ményű gázfűtőkészülék.« Hív tam a Gázszerelő Vállalatot, — A művezetőt kérem. ^ — Nincs itthon, Siófokon van. — Konvektorszerelést kér- f nék. f — Hívja Rőth Lajos elvtár- f Sät/ ^ ’, , i Vé hátat fordított a látvány­rtivtam. inak. Nem szerette az ilyen te­— Nincs benn kérem... azifületeket: a meddőség érzetét is feltérképezte, és elraktároz - egyik munkahelyre ment. i keltették benne. A fülkében ta magában. Hogy mikor? Talán délután, 4) — Köszönöm. i Délután újra tárcsáztam a i számot. J — Rőth Lajos művezetőt ké- f rém a telefonhoz. i — Az vagyok. f — Kérem, ha lenne szíves beszereltetni a lakásomba egy J konvektort, ugyanis korábban * ■ nem kaptam ... most végre si­került. — Szívesen segítenék, de a szerelés nem tartozik hozzám, csak a karbantartás. A szere­lők különben is szabadságon vannak. Hogy meddig? Az év végéig biztosan. Kint hordta — az ablakhoz vágta — a havat a decemberi szél. Elcsuklott a hangom. — Bocsásson meg, hogy za- i vártám. i — Tartsa kérem a készülé * két... megpróbálom. (Izga- \ tottan vártam.) Reggel nyolc-i kor ott les k jk a szerelők, i Megoldjuk. Szabó Miklós. ESTE VAN MAR, hat óra. A népdal szerint ugyan nyol­cat kellene mondani, de a nagyatádi művelődési házban már hatkor »ég a világ« — az ifjúsági klub termében. Az irodalmi színpad tagjai gyülekeznek, s amíg mindany- nyian leülnek a kézzel, géppel írt szerepkönyvek mellé, az együttes vezetőjével, Szabó Miklóssal beszélgetünk. Mint minden beszélgetés, ez is a múlttal kezdődik — pon­tosabban — a színjátszó múlt­tal. — Színjátszóként kezdtem, aztán a Népművelési intézet rendezői tanfolyamot hirde­tett, így lettem színjátszóból rendező — emlékezik. — De hogyan lett a színját­szó csoportból irodalmi szín­pad? — Belső igényből. Láttunk a tv-ben is hasonló produkció­kat, és a csoport is igényelte a mélyebb ismerkedést az iroda­lommal, versekkel. A csoport most a Komfort Ktsz és a művelődési ház kö­zös irodalmi színpada. — Miben segít a ktsz? — Anyagiakban elsősorban, de a tagok között van ktsz- ben dolgozó fiatal is. — A színpad összetétele? — Munkásfiatalok, ipari, középiskolai tanulók. Van, aki a középiskolában alaposabban tanulja az irodalmat, van, aki közöttünk ismerkedik vele. — És sikeres ez az ismerke­dés? ' — Mértéktartóan és nagy türelemmel kell kezdeni. Aho­gyan a versek világával talál­kozik a fiatal, úgy találkozzon párhuzamosan a szép magyar beszéd technikájával is. És tudja, nagyon fontos az, hogy sikerüljön az első fellépés, Ezért nem szabad mindjárt nehéz szerepet adni... Az irodalmi színpad csak­nem húsztagú. Az oklevelek, díjak szép múltról — lelkes együttesről tanúskodnak. — Végleg szakítottak a szín­játszással? — Én nem tudok végleg szakítani vele soha. Nézze, a népfrontmozgalom a munka- területem — ez a másik, meg majdnem a minden azonkí­vül. Éppen ezért — felhasz­nálva a csoport jó irodalmi is­mereteit, jártasságát — úgy vélem, a színpadi feldolgozás sem lesz sikertelen. Lengve’ József: Prenn Ferenc hánya­tott élete című könyvének egy dramatizált részletével készü­lünk a művészeti szemlére. — Ennek sok somogyi vo­natkozása van. — Igen, elsősorban azt fel-, használva. Két lány próbál. Verset mond az egyik — hallgatja a másik. Mészáros Ági — a kon­zervgyárban dolgozik. — Ezzel a névvel már nem lehet »művészkarriert« csinál­ni. — Pedig szeretnék foglal­kozni a játékkal később hiva­tásszerűen is. — És jó »előképzés« az, amit itt csinálnak? — Hallgassa meg a műsort. Forgács Katalin óvónő. — Amikor Sopronból, a fő­iskoláról ide kerültem, mind­járt kérdeztem, van-e itt iro­dalmi színpad. Folytatni sze­rettem volna, és jó, hogy tár­sakra találtam. Én azt sze­retném elmondani, hogy jó kö- zösségbarátok vagyunk. Ponto­sabban barátok... Lehet, hogy ez a siker titka is? A most készülő műsor má­sik felét Acs József, a helyi ÁFÉSZ dolgozója állította ösz- sze. — A címe Sodrásban. A nyári árvíz történetét, napjait szeretném megeleveníteni. Új­ságcikkeket, riportokat hasz­náltam fel. Minden szigorúan dokumentum. A turpisság leg­feljebb annyi, hogy az 1965- ös árvíz krónikájából is válo­gattam bele... Hogy mi a célja ennek az irodalmi műsornak, azt ismét Mészáros Ágitól kérdeztem meg. — BIZONYÍTANI szeret­nénk a színpadon az ország összefogását, az emberi sors­közösség példáival. De őszin­tén bemutatva a közömbössé­get, az embertelen passzivitást is... ‘ Tröszt Tibor «Sä aj v -í v ^ <• SS: - i i" ;.á * <\* fi HM . 4 L <',, • te y> •• A .< < > í'.TT í Két leány próbál. Sámuel Verner Lajos Andor özvegy I Zólyominé Horváth Tünde Csák István Vé helye Fonyó H. Simon Gábor Vé tudatosan fejlesztette a memóriáját. Az újságírásban ugyanis nagy feladat hárul az emlékezőtehetségre. Gyakran került olyan helyzetbe ő i3, hogy jegyzetfüzetét nem hasz­nálhatta. Ilyenkor szemével •»fényképezte le« a beszélgetés színhelyét, agya pedig magne­tofonszalagként őrizte a ri­portalany szavait. Sok gyakor­lás alakította ki Vé-nek eme képességét. Az újságíró a fülke ajtójá­nak üveges észén át látta, hogy a tá ^aságot Werner fő­könyvelő tartja szóvaL Csak mondatfoszlányok érték el Vé füléig. A főkönyvelő éppen ezt mondta az ablaknál ülő Si­monnak: — Mondja csak ... van az, hogy ... néhány hónap munka után ... szocialista összekötte­tés ... hehehe... A többiek mosolya megnyug­tatta Vé-t, hogy jól egészítet­te ki magában Werner töre­dékmondatát: »Mondja csak, kartársam, hogy van az, hogy magát né- liány hónap munka után üdüi- ni küldték? Szocialista össze­köttetés? Hehehe!« Simon nem szólt semmit, csak egy pillantást vetett nap­szemüvege mögül Wernerre. Orrnyerge fölött konok, gyűlöl­ködő ráncba szaladt össze a szemöldöke. A főkönyvelő most Tündéhez fordult: — Nincs melege, Tünde? Mert akkor följebb is húzhat­ná a szoknyáját! Kellemetlen ember ez a Werner. Szándékosan sértegeti útitársait, vagy tudatlan ele­fántként lép be a porcelánbolt kirakatán? Vé nem tudta ezt eldönteni. Mindenesetre egy ideig ő is Tünde mini szoknyájának ha­tárát kezdte vizsgálgatni. A főkönyvelő egyszer egy nagy halom képet húzott elő levéltárcájából. Szerencsétlen­ségére olyan ügyetlenül, hogy a képek és a levéltárca tartal­ma a padlóra szóródott. Félbe­hajtott iratok, kutyaképek, két- három aktfotó, egy apró rózsa­színű cédula, egy nagy betűk­kel megírt levél és százasok hulltak az olajos deszkákra. Többen odakaptak, hogy se­gítsenek. A főkönyvelő azon­ban nem éppen szelíden tusz­kolta el Fonyó II. kezét az út­ból. összemarkolta a szerte­szét heverő papírokat, és ide­gesen kiskabátjának jobb zse­bébe gyűrte őket. Sámuel Lajos nem tudott el­fojtani egy mosolyt. — Maga meg... vigyo... Vé kiegészítette magában a szófoszlányokat: »Maga meg mit vigyorog?« — Ezt kérdezhette olyan inge­rülten Werner az apró termetű raktárostól. Jó játék volt ez Vé számára. Gyűltek az emberi jellemek apró összetevői. Megfigyelte, egyedül özvegy Zólyominé nem mosolyog a történteken. A nagy, kövér özvegyasszony szemében mintha a kelleténél több szánalom lappangott vol­na, amikor a zsíros arcú fő­könyvelőre nézett. Most Csák István, a kultúr- felelős mondhatott valamit Vé nem látta őt, mert Csák az ajtóhoz legközelebbi helyen ült, s csak újságot tartó kezét tudta megfigyelni a kintről be­felé néző. Valószínűleg a fő­könyvelőnek mondhatott vala­mit, mert az felszisszent, és paprikavörösen förmedt rá: — Suszter... a kaptafánál... örüljön, hogy... az irodájá­ban és a... vakarhatja. Amiből Vé egy nem éppen hízelgőn hangzó megállapítás­ra következtetett: »Suszter csak maradjon a kaptafánál. Örüljön, hogy ülhet az irodájá­ban és a (itt egy bizonyos test­rész következett) vakarhatja.« Később Wemer jóízű falato­zásba kezdett. Rántott csirke­combot evett furcsa, hal alakú késével A hal farka végén is­meretlen rendeltetésű karika fityegett. Vé az órájára pillantott: féltizenkettő múlt öt perccel. Elhatározta, ho"v bemegy és elfoglalja helyét. Mielőtt azon­ban a kilmcsre tette volna ? kezét, sö -tség borult a szerel­vényre. Alagútban robogott velük a vonat. A kerekek zaja és a sivítva visszaverődő hangkáosz nyo­masztóan hatott az újságíróra. A hangzavarban egyszer mint­ha valami szokatlant is hallott volna. De aztán elnyomta ezt a kerekek monoton kattogása. Három-négy percig tartha­tott a sötétségben való roha­nás. Hirtelen, szinte átmenet nél­kül lett világos. Vé elószö-JPo- nyó II. kezét pillantotta meg. A fehér arcú futballista muta­tóujja a főkönyvelőre hívta fel a figyelmét Werner félrebillent fejjel ült a helyén, ölében a megkezdett csirkecomb, s melléből a fur­csa, hal alakú kés nyele ágas­kodott, végén az ismeretlen rendeltetésű karikával. Özvegy Zólyominé sikoltott fel először, majd Tünde szop­ránja csatlakozott hozzá. A személyzetis — felocsúd­va a rémületből — az ajtónak akart rohanni, de Vé belépve elállta az útját: — Gondolkodjunk! — mond­ta lassan. — Ha összecsődítjük a vonaton utazókat, pánik tör ki. Kinek van erre szüksége? A nyílt pályán megállni sem ésszerű, a gyilkos elszelelhet Egy negyedóra múlva Duna- várra érkezünk. Véleményem szerint ott kell jelentést ten­nünk a történtekről. Addig húzzuk be az ajtó üvegén a függönyt! — Ne várjunk Dunavárig! Az első állomáson keressük meg az ügyeletes rendőrt! — kiáltotta Zólyominé. — Köve­teién), kérem! (Folytatjuk) SOMOGY« NÉPLAP U71> január 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom