Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-08 / 6. szám

Felgyorsult idő? A közelmúltban a televí­zió népszerű Ifjúsági sorozata, a Hallói olyan műsorral lépett a közönség elé, amelyben párhuzamba ál­lították a fantasztikus iroda­lom elképzeléseit a tudósok véleményével: mi lesz 2000- ben. Szó esett itt földbe vájt acélbarlang-városokról. piru­lákról, a 2000. év divatjáról, útburkolat alól irányított gép­kocsikról és így tovább. A mű­sorról a tv-kritikusok megír­ták a véleményüket, a készü­lék előtt ülő nézőknek azon­ban kedvük kerekedett egy kis meditációra a jövőről és az időről általában. »A felgyorsult idő« fogalma példájáról, aminél manapság alig van divatosabb szóössze­tétel, ha valaki napjainkat jel­lemezni kívánja. Annyira di­vatos lett ez a mondatkezdés, lett légyen szó pedagógiáról, kutatásról, lélektanról, terme­lési színvonalról, tudományról, bármiről az égadta világon, hogy lassan oda sem figye­lünk rá. Mert mit is jelént a felgyor­sult idő? Valami olyasmit, hogy a korábbihoz képest meg­gyorsult az életritmus, a vál­tozás, az új ismeretek, új fel­fedezések és azok elterjedése rövidebb időközökben követik egymást, mint hajdanában. Vitathatatlan tények sorjáz­nak bizonyítékul. Ember szállt le a Holdra, sőt ember nélküli, földről irányított jármű par­kol az égitest kijelölt helyén. Léteznek autógyárak, ahol percenként több gépkocsi gör­dül le a futószalagról, működ­nek csodálatos automata gépr sorok, és a számítógépek fan­tasztikus teljesítményeit a lai­kusok — s ki nem az? — még felfogni is alig képesek. Mégis, illik-e, lehet-e meg­feledkezni arról, hogy néhány óra leforgása alatt — a ter­mészet egy viharos, tengeráras szeszélye miatt — mintegy kétmillió ember hált meg nap­jainkban. Hogy több száz mil­lió ember még manapság sem jut rendszeresen elegendő ivó­vízhez, élelmiszerhez, s hogy egy olyan kis helyinek neve­zett háborút, mint a vietnami, az amerikai imperialisták miatt lassan egy évtizede nem sikerül befejezni. A mérleget felállíthatjuk más arányokban, fejlődési tendenciáit tekintve egyértel­műen, pozitívan. Tulajdonkép­pen ezt a mérleget használta nagy érzékenységgel és nagy- realitásérzékkel a X. párt- kongreszsus, amikor a magyar valóság viszonyait vizsgálta. Fejlődésünk jó néhány terüle­ten rendkívül erőteljes, más­hol még mindig nagy az el­maradás. A vidéki lakosság életszínvonala például nem várt gyorsasággal igen becsü­letes magasságra szökött, egy fiatal pár viszont változatla­nul 5—10 (ha nem több) évig kénytelen várni, míg lakás­hoz juthat, hogy csak egyet említsek a lehetséges ellen­tétpárok közül. Mi köze mindennek a tv Hallót műsorához? Sok. A já­ték feltételezése az volt: mi lesz 2000-ben? Kétezerben, amikor a képernyőn Is látha­tó húszévesek mindössze 51 évesek lesznek, tehát legföl­jebb az öregkor küszöbéhez érkeznek el, de még minden­képpen alkotóéveik teljében, jóval innen a nyugdíjkorhatá­ron, s ha az átlagéletkor to­vábbra is így növekszik, éle­tük első kétharmada sem lesz még mögöttük. Manapság viszont egyre gyakrabban vár­nak a 2000. évtől olyan válto­zásokat, amelyek — személyes meggyőződésem szerint — tel­jességgel irreálisak. A kkor Is, ha a tudósok a kamerák előtt bele­mentek a játékba, és Kétezerre jósoltak olyan dol­gokat, amelyek a világ egyet­len táján sem képzelhetők el, légióként nem úgy, hogy azok már általánossá váljanak. Még úgy sem. hogy a föld lakossá­gának felét-harmadát érinte­nék. Ezzel a felgyorsult idő­vel ugyanis egy kis baj van. A történelem léptékéhez mér­ten gyorsul fel, a korábbi tem­póhoz képest, de oly mérték­ben jelentkezik mindez egy- egy ember életében, hogy azt hihetnénk: harminc év múlva egy teljességgel új környezet vesz körül bennünket. Hogy néhány példával szolgáljak: itt van a sokat emlegetett te­levízió. Több mint harminc éve sugároznak rendszeresen műsorokat a világon, de »tö­megessé néhány fejlett nyu­gat-európai országba is csak az elmúlt tizenöt évben lett. Nálunk most közeledik az el­méleti telítettség, ami 2—2 és fél millió készüléktulajdonost jelent, s hogy a világ nagyobb része hol tart a televíziózás­ban. annak bemutatására elég talán egy éppen a tévében lá­tott példa. A hatalmas, és a harmadik világ országai kö­zött nem is a legelmaradot­tabb Indiában még csak most kezdik a kísérleti adásokat. Hogy hazai példánál marad­junk, itt a sokat emlegetett gépkocsi. Most kezd nálunk tömegessé válni, s várhatóan 10—15 év múlva lehet elérni, hogy a családok harmada—fe­le személygépkocsival rendel­kezzen. Az elkövetkezendő harminc évben tehát elég be­csületes program ehhez -még megfelelő út- és közlekedési viszonyokat és szerelőszolgála­tot teremteni. Hogy a lakás­építésben utolérjük a családok igényeit, ebben is csak biza­kodhatunk, hogy ehhez a har­minc év elegendő lesz. Miért ez a szkeptikus hang? Egyáltalán nem szomorú, nem borús, nem levert, nem lemon, dó hang ez. Gyönyörű prog­ram néhány ilyen, a jólétet szolgáló elképzelés valóra vál­tása. S persze még inkább az, ha hozzáképzeljük, hogy em­beri viszonyaink, kapcsola­taink egymással és önmagunk- kal legalább hasonló mérték­ben fejlődnek. Inkább a rea­litás hangja ez, amelyre leg­alább úgy meg kellene taní­tani a mai húszéveseket, mint álmodozni. De hát álmodozni is kell, s a fiatalokat meg egyenesen Képtelen a jövő ígérete nélkül lelkesíteni! Ez igaz. Ám, ez a 2000. év már nem annyira a jövő. A tévéműsorban jósolt változások talán a mai fiata­lok unokái előtt már valódi célokként szerepelhetnek, ám agy irreális jövőért — ismer­ve a mai fiatalokat — nem nagyon szeretnek lelkesedni. M eg kellene próbálni egy­ezer a realitásokkal lel­kesíteni. Hátha ez is sikerhez vezet. Legföljebb a mai húszévesek kétezerben egy kicsit lenézik a nagypa­páikat azért, amiért olyan kishitűek voltak. Bernáth László Ülésezett a megyei honismereti bizottság ÜLÉST TARTOTT tegnap a Hazafias Népfront Somogy megyei honismereti bizottsága. Értékelték a múlt év munká­ját, és megvitatták az idei tennivalókat. Dr. Király Lajos, a bizott­ság alelnöke reális számvetést készített. Elmondta, hogy si­került előbbre lépniük a szak­körök, kutatók, gyűjtők által feltárt ismeretanyag népműve­lési, oktatási, nevelési célú felhasználásában. Több hasz­nos értekezletet tartottak, egyebek között kihelyezett ülést Marcaliban, valamint tapasztalatcserét Vas megye szakembereivel. Van azonban néhány terület, amelyen meg­fontoltabban kell tervezni és cselekedni a jövőben. Szóvá tette például, hogy a Röpülj oáva népdalvetélkedőnek sok­kal nagyobb hatása is lehetett volna Somogybán. A népdal­énekesek kiválasztását nem előzte meg például járási, me­gyei versengés. A szervezés fogyatékosságaira mutatott rá az is, hogy például sem az 1969-es Vikár-ünnepség, sem az 1970-ben rendezett dél-du­nántúli népművészeti hét al­kalmából hirdetett pályázatra nem érkezett be egyetlen nép­dalgyűjtés sem. Helyes lenne, ha a megye kulturális szakemberei na­gyobb figyelmet szentelnének a somogyi napok megyeszék­helyen kívüli eseményeire is. Ezt igazán értékessé a helyi vo­natkozású rendezvények (kó­rusok, néptánccsoportok sze­replése, helytörténeti, néprajzi kiállítások) tehetnék. A Tiszán innen, Dunán túl rádiósvetél­kedővel kapcsolatos bírálatok is jogosak. A vetélkedő, amely­be a megye lakói valójában nem kapcsolódtak be, csak -kaposvári megmozdulás« ma­radt. Szovjet szobrász Marx-szobra Lev Jefimovics Kerbelj ismert szovjet szobrász Marx hét­méteres bronz szoborportréján dolgozik, amelyet az NDK- beli Karl Marx-Stadt épülő központjában fognak felépíteni. A képen: Kerbelj hatalmas Marx-szobrának agyagból készí­tett tervezete. _ _ „ ....... . . (MTI Külföldi Kepszolg.) Az asszony széket húzott el a fal mellől és hellyel kínálta a vendeget az asztalnál. Az asszony szőke volt, rövid haj­jal. Szép volt, csöndes szavú, tiszta tekintetű, kevés ránccal az arcán. Azt mondta, beszél­ni szeretne a férfival. Hosszú évek után akadtak össze, egé­szen véletlenül, s most vala­hogyan az a kín gyötörte a férfit, hogy az ismerős isme­retlennel kell fölvenni a dis­kurzus fonalát. A férj, az egy­kori jó barát messzire ment, átlépte sok ország határát, s máig sem tudni, hogyan veri gyökeret olyan földben, amely merőben más, mint a somo­gyi agyag. Szóval, beszélgettek. A ven­dég nem tagadta, hogy kísérti a múlt. A falon a fénykép, a férjé, aki idegenlégiós egyen­ruhában tekint végig a szouan, egyenesen az ajtó felé, a be­lépőre. Ez az ember mindent lát, talán őket is, ahogyan most az tisztáinál ülnek, s el­elakadó mondatokkal keresik a régi hangot. A férfi se tudta, a nő se tudta, hogy tegezödtek vagy magázódtak-e akkoriban. Botorkáltak a szavak útvesz­tőjében. Aztán: — Láttam, hogy itt járt a mérnök úrnál. Gondoltam, nem haragszik, ha szólok — mondta az asszony. — Ugyan, kérem, örülök, hogy összefutottunk. Igazán különös véletlen, nem? — Igen, az. És én nem is tu­dom. Ó, látja, milyen buta va­gyok, hát elfelejtettem megkí­nálni. Konyak, vodka? Ez van itthon. Hirtelen ott beszélgetés — Nem, ne fáradjon. Talán a Pistáról, ha tudna valamit mondani. Csak néhány évig le­veleztünk, és tulajdonképpen több mint tíz éve semmit se tu­dok róla. — Nekem öt évvel ezelőtt írt utoljára. De mégis, mondja már meg, mit hozzak. — Hát, ha választani lehet, inkább a konyak.., A férfi csak most nézett kö­rül igazán. Szép bútor, tágas szoba, gázfűtés. ízléses lakás­kép. Az asszony szinte lebe­gett a süppedős szőnyegen. Egyszerű otthoni ruha, kivilla­nó fehér asszonybőr. Illat Szegfű vagy levendula? Raj­zolt, átütő formák. Es ez az asszony egyedül van. — Nem is tudom... A régi barátság, tudja, a férjemmel, ez biztatott, hogy szóljak. — Köszönöm a bizalmat, és azt, hogy emlékszik még rám. Pedig én ebben a lakásban soha nem is jártam... — Persze, hogy nem, hiszen máshol laktunk. Ma már alig van errefelé valaki, aki a fér­jemnek nemhogy barátja, de csak ismerőse is volt. Emlék­szik biztosan arra, hogy mi az Alföldről kerültünk ide. — Igen, tudom. A Pista alig többet, mint egy évet dolgo­zott a vállalatnál, aztán jött ötvenhat. Érdekes, de úgy tű­nik, mintha az sokkal több lett volna egy évnél.*. — Pedig csak annyi volt... Szóval, maga ismerte talán a legjobban Pistát. Ezért szóltam én most a lépcsőházban. Ezért mertem szólni. Mert az emlé­kezetemben úgy él ő, hogy ma­gával látom együtt, mint ami­kor ketten fényképeztetik ma­gukat egy képre. , —■ Sokat voltunk együtt, így igaz. Látta, az asszony megint ug­rana valamiért. Ha eszébe jut­na, biztosan azt mondaná: jaj, hát majdnem elfelejtem, és a fejéhez kapna, hogy föltehette volna a gázra a kávéfőzőt. De nem jutott eszébe. A konyü- kospohárral játszott, oda né­zett, s dehogy emelte volna föl a szemét, pedig ez a hall­gatás most nagyon zavarta. ÉS ráadásul tudta, hogy neki kelt megtörnie a csöndet. — Kérdezni szeretnék vala­mit — fordult a férfihez. — Mit gondol, visszajön még Pista? Az hangosan gondolkodott: — Ezt én honnan tudjam? Az után, hogy már öt éve hall­gat és hogy immár több mint tizennégy éve kint van, aligha hiszem, hogy ilyen szándéka lenne. — Én is erre gondoltam ... És most nem tudok dönteni... Pedig döntenem kell hamaro­san, mégpedig úgy, hogy an­nak örök érvénye legyen. Leesett a tantusz. Tehát er­ről van szó. S miért kelt ehhez ő? Mint aki a gondolatokba lát, úgy folytatta az asszony: — Azért kérdezem magát erről, mert maga jól ismerte őt. És talán egyszer jól jönne, ha azt mondhatnám, hogy va­lakivel, magával, érti, magá­val, a régi baráttal megbeszél­hettük ezt, mielőtt... Furcsa volt látni, amint a könnyek kibuggyantak a sze­méből. — Látja, őszinte vagyok, ki­mondom a szándékot... De most már mondjon, gyorsan mondjon valamit, nagyon ké­rem ... Azt kellett volna mondania, hogy tegyen úgy, ahogyan jó­nak látja, elvégre neki aztán igazán semmi köze az egész­hez, hiába citálja a régi barát­ságot, felnőtt ember azt tesz amit akar, és ő nem a Pista ál­tal megbízott gyám, hogy tőle kérjen engedélyt... Ilyenkor, persze, hülyeség ilyet mondani. Hallgatott, s ez bölcs dolog, sokszor jól jön. De most tényleg képtelen volt mást tenni. — Magam vagyok, senkim sincs. Érti, hogy mit jelent ez? Jó, vannak futó ismeretségek, kis kalandok, rózsaszínű esték, de én magam vagyok.^. Kívánta, bárcsak meghajol­na az a konyakosüveg, töltené tele a poharát, mert egyre szárazabbá vált a torka. Nem jó ilyesmit hallgatni. Különö­sen akkor nem, ha ennyi sok igazság van benne, mint eb ben itt most. Mert igazat kel­lett adnia az asszonynak. —■ Valaki hívott — folytatta — Úgy érzem, hozzáköthet­ném az életemet. Valaki kell, értse meg, valaki kell most nekem, aki azt mondja, hogy jól teszem, ha engedek az ér­zésemnek .., Nézte a lehajtott fejet. A szép frizura se rejtette el az ősz hajszálakat. Igaz. kevés ilyet látott, de akadt néhány. Jó lett volna beletúrni a haj­tömegbe, s azt mondani, sebaj kispajtás, föl a fejjel, nem szabad így elkeskenyedni. Ehelyett azt mondta: — Próbálja elfelejteni Pis­tát, egészen. Ha tőlem várja a bíztatást, azt mondom, bár­hogyan dönt.is, jó lesz, hiszen számtalanszor végiggondolhat­ta. .. Tényleg végiggondolta? So­hasem tudta meg. De az asz- szony döntött. Jócskán eltelt az idő, hogy ismét abban az épületben járt. Üj névtábla volt az ajtón. Csiklandozta a kíváncsiság, hogy becsöngessen és megnéz ze az asszonyt, aki nem tudta engedjen-e a hívásnak. És továbbment. Hernesz Ferenc Kiderült az is, hogy több községben egyáltalán nem ápolják nagy szülöttük emlé­két. A pályázatok közül a Ha­zafias Népfront helytörténeti pályázata hozta a legnagyobb sikert. Szép számmal érkezett pályamű a megyei népműve­lési tanács pályázatára is. Vol­tak pályázatok azonban, ame­lyek iránt alig volt érdeklő­dés. A múlt évben túl sok pá­lyázatot hirdettek. A színvo­nalemelés érdekében javasol­ták, hogy a népművelési ta­nács csak kétévenként hirdes­sen pályázatot. Továbbra is gondot jelent a megyében az értékes honismereti pálya­munkák publikálása. A HONISMERETI MUNKA tartalmasabbá tétele megköve­telné, hogy a megyei művelő­dési központban egy függetle­nített, csak honismereti té­mákkal foglalkozó előadót al­kalmazzanak, a járások pedig honismereti szakreferenseket foglalkoztassanak. Minden körzeti vagy járási művelődé­si házban működnie kellene honismereti szakkörnek. Ebben az évben a megyei honismere­ti bizottság testületét új, aktív tagok bevonásával bővítik. Amikor a fagypapírt kiadják Szerte a városban minden­felé takarítják a havat. Ki- sebb-nagyobb csoport a Kos­suth tér környékén is dolgo­zik. Figyelem a munkájukat. Érdekes, hogy fiatalt alig látok közöttük. Odalépek egy csiz­más, fülre húzott sapkás em­berhez. Megszólítom: — Nyug­díjas? — Az vagyok. Hatvanhat éves. Rúzsa Sándor a nevem. Nem szeretek állandóan otthon ücsörögni, meg az asszony is küld dolgozni. A hólapátolást már megszoktam, tíz éve csi­nálom. Olyan sok a ruha az emberen, hogy alig bír mozog­ni. Hozzászoktam a munkához, már tizenkét éves koromban állatokra vigyáztam a pusztán. Lehúzza ormótlan kesztyű­jét, s bütykös ujjával időn­ként megböki a vállam. — Meg kérem, ki tüntetné el a havat, ha nem mi? — És a fiatalok? — Lát itt fiatalt? Ugye, hogy nem? Melyik hosszú hajú haj­landó havat lapátolni? Szé­gyellik ők az ilyen munkát. Áz a hiba, hogy az apjuk nem elég szigorú. Egyik társára mutat büsz­kén. — Fiatal és velünk dol­gozik, nincs is hosszú haja. Házat épít, arra kell neki a pénz. Reggel egy másik is voit köztünk, az apja elzavarta, hogy tanulja meg, mi az a hó­lapátolás. így kéne nevelni a gyerekeket. Ha huligánok? t keres, menjen a presszóba, ott talál. — Mennyit keresnek? — Hát, 8 forint 70 fillér órá­éért kapunk. Reggel 7-től dél­után négyig. De most én kér­deznék valamit: miért van az, hogy a fővárosban ugyanezért a munkáért tízforintos órabért kapnak? Hallgatjuk ám a rá­diót meg a televíziót is néz­zük — kapcsolódnak be a többiek a beszélgetésbe. Hiába vártak tőlem magya­rázatot, nem tudtam rá felelni. Szabó József három éve nyugdíjas, ő veszi át a szói. — Amikor az építőknél ki­adták a fagypapírt — 4 fokos hidegben a szabadban dolgo­zók befejezik a munkát —, ak­kor mindjárt jelentkeztem hó- dobálónak. Ott vannak az uno­kák, a család, kell a pénz. A háború alatt is hideg volt, mégis kibírtuk. A hó takarítást is ki lehet bírni. — Védőitalt kapnak? , — Csak az állandósbk — mondja Rúzsa Sándor —, pe­dig nekünk is járna. A kollek­tív szerződés is előírja. Ezen vitatkozni kezdenek. Tényleg járna a meleg tea. Vajon miért nem kapják meg? Végül folytatják a munKát, dobálják a fehér hótömbökaé, egyenletesen, szótlanul. Sz. A. SOMOGYI NÉPLAP Péntek, Un. január 8.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom