Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-07 / 5. szám

Döntött a Legfelsőbb Bíróság Vita a kötbér körül —- Házastársak kárigénye A kötbér érvényesítésével kapcsolatban irányelvül szol­gáló törvényességi határozat hangzott el a Legfelsőbb Bí­róságon. Egy vidéki mezőgazdasági gépjavító vállalat szerződés­ben kötelezte magát, hogy megállapított határidőre, az egyik tsz részére 3 millió 35C ezer forint költséggel 50 va- gonos hűtő-gyümölcstároló' épít. Hathetes késedelemmel megtörtént az átadás, de 140 ezer forint értékű mennyiség’ és minőségi hibát állapítottál: meg. A javításra kitűzött ha­táridőt a vállalat nem tartotta be, sőt arról értesítette a szö­vetkezetei, hogy »a hűtőház berendezése szétfagyott, nem helyezhető üzembe, a műszak átadás további értesítésig el­marad«. öt hónappal később az át­adásról újabb tárgyalások kez­dődtek, s ennek során a tsz közölte a vállalattal: az üzem­be helyezési késedelemmel kapcsolatos kötbér és egyéb kárigényét fenntartja. Végül is majdnem 10 hónap múlva a létesítményt a szövetkezet át­vehette, de már ezt megelő­zően 267 ezer forint kötbér megfizetéséért pert indított a vállalat ellen. A járásbíróság, majd a megyei bíróság a ke­resetet azzal utasította el, hogy az igény érvényesítésével g szövetkezet elkésett. Törvé­nyességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság mindkét alsó fokú íté­letet hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot új eljárás­ra, valamint új határozat ho­zatalára kötelezte. A törvé­nyességi határozat indokolása a következőket fejtette ki: A kötbér esedékessé válik: 1. késedelem esetén, amikor a késés megszűnik, a póthatár­idő lejár vagy a kötbér eléri a legmagasabb mértéket; 2. hibás teljesítésnél a kifogás közlésével; 3. szerződésszegés esetén, amikor erről a másik fél tudomást szerez. Ebben az esetben az elévülési határidőt félbeszakította a vállalat köz­lése, hogy kártérítési és köt­bérigényét fenntartja, amihez járul, hogy a tsz a kötbérfi­zetés iránti keresetét a hűtő­üzem véleges átadása előtt több mint 2 hónappal nyújtot­ta be, amikor tehát a vállalat még teljesítési késedelemben volt. Egy tisztviselő házaspár au­tója, amelyet a férj vezetett, összeütközött egy szabályosan szembejövő gépkocsival. A karambol következtében a férj mellett ülő feleség oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy majdnem egy évig kórházban kezelték. Végül is munkaké­pessége kétharmadát elveszí­tette, és ''rokkantállományba került. A baleset miatt a fér­jet súlyos testi sértést, okozó gondatlan veszélyeztetés miatt 9 hónapi felfüggesztett sza­badságvesztésre ítélték. Az Állami Biztosító a kár megté­rítését azzal az indokolással tagadta meg, hogy a feleség, mint házastárs, férjével együtt az autó üzembentartójának te­kintendő, és így a kötelező autóbiztosítás alapján kárté­rítést nem követelhet. Ilyen előzmények után az asszony pert indított férje el­len, amelyben 10 ezer forin­tot és havi járadékot követelt. A férj pernyertessége érdeké­ben az ügyben az Állami Biz­tosító is beavatkozott. A Köz­ponti Kerületi Bíróság a kere­setet elutasító ítélet indokolá­sában kimondta: a peres fe­lek között házastársi vagyon­közösség áll fenn, ezért ilyen jellegű per férj—feleség kö­zött fogalmilag kizárt. Közös üzemben tartók egymástól kártérítést nem kérhetnek. Az ítélet ellen emelt törvényessé­gi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a következő álláspontot fog­lalta el: A házastársi vagyonközös­ség és az autó közös üzemben tartása, továbbá az a körül­mény, hogy az autó forgalmi engedélyét az asszony nevére állították ki, nem zárja ki an­nak a lehetőségét, hogy a fe­leség kártérítési igénnyel lép­hessen föl férje, a kocsi má­sik üzemben tartója ellen, akinek vétkességét egyébként jogerős ítélet állapította meg. Ugyanis a Polgári Törvény- könyv értelmében, aki más­nak jogellenesen kárt okoz azt megtéríteni köteles. E jog­szabály alapján a férj kárté rítési felelőssége fennáll. Té­vedett tehát a bíróság, ami­kor az asszony keresetét el­utasította. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a kárigény jogi alap­ját megállapította, a kerületi bíróság ítéletét hatályon kí­vül helyezte, és a bíróságot új eljárásra, illetve a kárösszeg megállapítására utasította. Egy vizsgálat tapasztalatai Tervszerűbben hasznosítsák a szociális-kulturális Gombócgyár Győrben A Magyar Hűtőipar Győri Gyárában készítik a hazai és a küliöldi háziasszonyok által is nagyon megköti . élt szilvás és barackos gombócot. A győri hűtőház »gombócgyárában« évente száz vagon — húszmillió — gombóc készül, amelyet mélyhűtőnek. A hazai piacokon kívül négy országba — az NSZK-ba, Ausztriába, Csehszlovákiába és Jugoszláviába — szállítanak ebből a magyar specialitásból. Még ez év­ben gyártani kezdik a burgonyapürét és a galuskát is. A Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tizenkilenc termelő- szövetkezetben megvizsgálta hogyan használták fel a szo­ciális-kulturális alapot 1968- ban és 1969-ben. Kétszáz tsz- taggal beszélgettek a népi el­lenőrök, s megkérdezték a vé­leményüket. Azt állapították meg: a szo­ciális és kulturális alapot a gazdálkodásra és a vágyónké zelésre érvényes szabályo! szerint veszik igénybe, hasz­nálják fel. Megyénk termelő ;zövetkezetei e két év alat'. szociális célokra 52,5 millió .ulturális célokra pedig 5,6 millió forintot fordítottak. Er az összeg termelőszövetkeze­tienként, a gazdálkodási ered­ménytől függően változik. Az 1967. évi III-as törvény lehető­vé teszi azt, hogy a termelő- szövetkezetek önállóan, igé­nyeiknek megfelelően képez­zék és kezeljék ezeket az ala­pokat. Helytelen fölmérés A vizsgálat megállapította hogy a termelőszövetkezetek egy része nem tudja pontosan fölmérni a várható igényeket szükségleteket, s ennek kö­vetkezménye, hogy 1969-ben a szociális és Kulturális célokra tartalékolt összeg nem fedezte a kiadásokat. Ez a fedezet- hiány megyénkben nyolcmillió forint volt. Néhány termelő- szövetkezetben a tervezettnél többet használtak fel. A batéi tsz-nél 120 000, a nagyberki tsz- nél 193 ezer, a hajmási tsz- nél pedig 200 ezer forinttal többet. Noha a kulturális célokra fordítható összeg 1969-ben több volt, mint az azt megelő­ző esztendőben, százalékosan csökkent az oktatásra felhasz­nált pénz. Tagonként 1,95 forint! Termelőszövetkezeteinket szociális terveik megvalósítá­sában a tagokról való közvet len gondoskodás jellemzi Táppénzt, segélyt fizetnek, gondoskodnak a téli tüzelő be­szerzéséről, kedvezményes iron biztosítanak kenyérgabo­nát, megművelik a beteg munkaképtelen tagok háztáji I VÉ BENYÚJTJA A SZÁMLÁT Megy a vonat, megy a vonat... Dunavárra Ez a nap egyike volt a nyár legmelegebb napjainak. Már reggel hétkor, amikor Vé fel­kelt, fénytollak cirógatták az ablak színes vásznát. Az újságírónak rossz kedve volt a tegnap esti randevú miatt. Prücsök a szokásosnál is fölényesebb volt, és Vé nem is analizálta még magá­ban, hogy miért is jár a lánnyal. A zuhany alatt állt már, mikor álmosságtól keskeny szeme előtt a tárgyak körvo­nalai kezdtek élesebbek lenni. Aztán a bolyhos törülköző pi­ros foltokat dörzsölt a bőrére. »A nyár legmelegebb nap­ja« — gondolta. Két perccel később rájött, hogy ezt már olvasta valahol. Talán egy novellában. Lehet, hogy a cí­me is ez volt: »A nyár leg­melegebb napja.« Ma egy nem kívánt utazás előtt állt Vé. Zsák Petár, a rovatvezetője — húzva a szavakat mim sánta kutya a fájós lábát — még hétfőn, a heti teendők összeállításakor közölte vele, hogy: — Figyelj, komáám! Pén­tekeen elméégy az Exportbú­torok Gyáráának dolgozóivaal Dunaváárra. Akkoor költöz- neek bee az új üdülőébe az elsőő lakóők. Vé csütörtökön elment az Exportbútorok Gyárába, hogy megtudja a pontos indulást, és hogy az üdülő felépülésé­nek jelentőségéről megszólal­tassa az illetékeseket. Szerencséje volt. Az első turnus részvevőit éppen a kultúrfelelős i tűd ójá­ban találta. Az utazás részle­teivel ismerkedtek. — Azt hiszem tisztában vannak annak jelentőségével, hogy éppen önök vehetik el­sőnek birtokukba dunavári üdülőnket — mondta (vagy inkább szavalta) egy vastag szájú, kínosan fésült férfi. — Munkájukkal, magatartásuk­kal érdemelték ki ezt a kitün­tetést. Arra kérem önöket a szakszervezeti bizottság nevé­ben ... Vé itt automatikusan ki­kapcsolt. Rendelkezett azzal a képességgel, hogy a közhelyek áradata elől koncentrálóké­pessége kikapcsolásával véde­kezzen. Magában egy kis felmérést végzett a jelenlevőkről. Egy testes úriember volt ott, aki néha sertéshúson nevelt basszusán köbeszólt. Ahogy Vé később megtudta: Werner Andornak hívják, s főkönyve­lő. Épp egy szalámis szend­vics utolsó morzsáit tüntette el, amikor nem beszélt. A kultúros Csák István ma­gas, inas fiatalember volt és gondtalannak tűnt. Csak a szeme alatti finom ráncok mutattak mást. Orvostanhall­gató is volt, de néhány sze­meszter után eltanácsolták a pályáról. Természetes humora és udvariassága feledtette a vállalatnál egyetlen káros szenvedélyét: a kártyát... Tíz forinttal, hússzal sokaknak tartozott már. Üde jelenség ült az íróasz­tal mellett. Vé sokáig legeltet­te szemét a lány két térdén. Horváth Tündét gépírónőként alkalmazták a vállalatnál. »Üde Tünde, fürge ürge ...« — gyártott az újságíró magá­ban kínrímeket. Csak az »ürge« helyett sze­retett volna mást találni. Volt a szobában egy Wág- nerhősnőkre emlékeztető kül­sejű hölgy is. Vé nem sokat foglalkozott vele. Mint ké­sőbb értesült róla, a vállalat személyzeti osztályának veze­tőjét özvegy Zólyominénak hívták. Fonyó II.-t, a futballistát látásból már ismerte. A pá­lyán higanymozgású, durva­ságtól vissza nem riadó hát­véd volt. Rágógumit majszol- gatott most is, kifejezéstelen arccal. A nagy levelű, apróbb hor­dóba ültetett növény alatt isi üldögélt valaki. Az újságírói a helyéről nem látta jól azi arcát, mert egy súlyos levél' félig eltakarta. Simon volt, aki még csak néhány hónapja dolgozott itt, az Exportbútorok Gyárában. Csak később, már a szemé­lyes beszélgetésnél döbbent rá Vé, hogy egy emberről megfe­ledkezett. Hallgatagon üldögélt ez az ember a sarokban. Senki sem figyelt rá, ő sem zavart sen­kit. Sámuel úr volt, az anyag­raktár vezetője. Nagy, kerek koponyája vékony nyakon bil­legett. Drótszárú pápaszemé­nek üvege mögül gyermeksze-. líd tekintet pislogott a világba.» Külseje nem hatott gondozat lannak, csak valahogy még­sem volt elegáns, mint példá­ul Csák István. Harmonikázó nadrágjának szára fekete cú- gos cipőre ereszkedett. Boka- süllyedését így sem tudta rej­teni. Bár Vé a kényelmes embe-| rek közé tartozott, riportjául mindig a legnagyobb gondos­sággal írta meg. Tulajdonkép­pen ennek is a kényelemsze­retet volt az indítéka. Nemi szerette, ha reklamáció miatti még több energiát s időt kelll rájuk pazarolni, még több aj­tón kell kopogtatnia. Ezért* jött ki csütörtökön a vállala1-] hoz. Munkahelyükön akart* megismerkedni a riportala­nyokkal, hogy aztán összeha­sonlítást tegyen: hogyan hatJ ezekre az emberekre a kikap-' csolódás, a természet. alapokat földjeit. Ezt tapasztalták Göl- le, Nagybajom, Kapospula Nagyberki, Hetes és még töbl község tsz-ében is. Balaton- czentgyörgyön a tsz a napközi otthon működését is segíti. A szociális alap legnagyobb részét a tagok betegségi se­gélyezésére fordítják. Ez az isszeg 1968-ban 74, 1969-bsr ledig 75 százaléka volt a fel­használható összegnek. A be :eg tagok segélyezésére ígj 19,5, illetve 21 millió forint ' ütött. Az alap nem mindenkor 'sdezi a kiadásokat, ezen léhány tsz átcsoportosítással regit, leggyakrabban a kultu­rális alap terhére. Ezt tették Lengyeltótiban és Meszteg- nyőn is. Nem mindenütt gondoskod­nak kellően a nyugdíjasok, já­radékosok megfelelő támoga­tásáról, s ennek gyakran gátja a rosszul képzett alap. A bar­csi, a fonyódi és a siófoki já­rás kedvezőtlen adottságú ter­melőszövetkezetei az 1968-ban képzett szociális alapjukból semmit sem fordítottak a nyugdíjasok, járadékosok se­gélyezésére. A kaposvári já­rás hasonló körülmények kö­zött gazdálkodó húsz termelő- szövetkezete egész évben mindössze 3000 forintot adott erre. De a fonyódi járás tizenöt jól gazdálkodó szövetkezete is 1969-ben összesen csak 5000 forintot költött szociális cé­lokra. Ez annyit jelent, hogy a fonyódi járás jól dolgozó ter­melőszövetkezeteinél tagon­ként 1,95 (!) forint, míg a volt csurgói járás gyenge termelő- szövetkezeteinél tagonként 73,97 forint jutott szociális feladatokra. A tsz-ekben a szociális se­gély kiutalásának feltétele a rendszeres munkavégzés, s ezt alapszabályban is rögzítették. Ezt módosítani kellene az idős, beteges tagoknál, mert ők a megfelelő munka hiányá­ban gyakran nem tudják telje­síteni a feltételt. Nem megoldott a betegláto- ?atás, s annak ellenőrzése, hogy a segélyek, táppénzek kifizetése indokolt-e. Csak a marcali járás szövetkezeteiben látogatják meg a betegeket a tagok bevonásával, s tartanak ellenőrzést. Ezt másutt is meg kellene szervezni a körzeti or­vosok, ápolónők és tsz-tagok megbízásával. Kulturális célra 1000 forint A termelőszövetkezetek a községekben mindinkább meg­teremtik a kulturális élet anyagi alapját a vizsgálat ta­pasztalatai szerint. Segítik a művelődési házakat, a sport­egyesületeket, biztosítják a ta­gok szórakozását, művelődését és üdülését. Csak az a baj, hogy ezt nem tervszerűen végzik, hanerr öt­letszerűen, csupán az eseten­ként jelentkező igényeket fe­lezik a kulturális alapokból. Ezt az is jelzi, hogy az ösz- ezeg nagyobb részét — az alap 72—75 százalékát — kulturális célokra fordítják. Kevés pénz jut viszont oktatásra, szakmai képzésre, a termelőszövetkeze­tekben nagyon hiányzó szak­emberek képzésére. Megyénkben a kulturális alapnak mintegy tíz százalékát fordították oktatási célra. Az azóta már megszűnt tabi já­rásban tizenöt jól gazdálkodó szövetkezet 1968-ban egyetlen forintot sem költött kulturális, oktatási célra. A siófoki járás harmincegy jól gazdálkodó tsz-e 1969-ben mindössze ezer forintot használt fel erre. Egy tag kulturálódására, oktatásá­ra mindössze 14 fillér jutott! Kevés olyan jól példát lehet említeni, mint a fonyódi járás, ahol 1968—69-ben szakmai to­vábbképzésre, ismeretterjesztő előadásokra 118 000 forintot adtak. Ezt tapasztalták a so- mogyvári, a lengyeltóti, az öreglaki, a buzsáki és a bala­tonszentgyörgyi termelőszövet­kezetben, ahol — mint e pél­da is jelzi — fontosnak tart­ják a tagság képzését, oktatá­sát, a szakemberek nevelését. Tervszerűbb felhasználást Sok új, hasznos kezdemé­nyezést tapasztaltak még a népi ellenőrök. Alig van ter­melőszövetkezet, amelyik ne szervezne a tagság részére ki­rándulást, tapasztalatcserét, s van már olyan tsz is, amely a jól dolgozó fiatalok lakásépí­téséhez nyújt anyagi segítsé­get. Tervszerűbben, az igények­nek megfelelően hasznosítják a szociális és kulturális ala­pokra tartalékolt pénzt — ez a Népi Ellenőrzési Bizottság javaslata. Ennek elérésében segítene, ha mindenütt a szociális-kul­turális bizottságok javaslata alapján döntenének az össze­gek felhasználásáról, s az el­lenőrző bizottságok pedig rendszeresen megvizsgálnák, hogy a közös pénzét valóban a szükséges célokra fordítják-e. Szalai László Vita a konzervízről Válasz megjegyzésekkel (Folytatjuk.) Lapunk december 10-i szá­mában cikket közöltünk Ke­vés konzerv fogy Kaposváron címmel. A Budapesti Kon­zervgyár néhány megjegyzést fűzött írásunkhoz. »A cikk minden bizonnyal azzal a jó szándékkal íródott, hogy a konzervfogyasztás előnyéire rámutasson. A modern élet­forma mindinkább ezt követe­li, hiszen a konzerv végső el­készítésének (melegítés, tála­lás) munkaigénye összehason­líthatatlanul kisebb, mint a hagyományos, házi módon ké­szült ételeké. A cikknek az a kitétele, hogy »a konzervek nagy ré­szén érezni a tartósító anyag ízét«, nem helytálló, inkább elriasztó, ugyanis a magyar étel konzerv szabvány, a MÉMSZ 1054, semminemű konzerválószer felhasználását nem engedélyezi. A magyar konzervgyárak, ezek közé tar­tozik a Budapesti Konzerv­gyár is, ezt az alapvető kité­telt nem sérthetik és nem is sértik meg. Készételeinket ki­zárólag hőkezeléssel, tehát nem kémiai, hanem fizikai (egészségre nem káros, elvál­tozást nem okozó) úton tartó­sítják.« Örömmel vettük tudomásul, hogy a készételek nem idegen anyag hozzáadásával készül­nek, a levél ebbéli megállapí­tásával egyet is értünk. A vá­sárlónak azonban teljesen mindegy, hogy a konzerv a hőkezeléstől vagy egyéb ok­ból más ízű, mint az otthon készült friss étel. Ennek meg­állapításához még szakember­nek sem kell lenni. Szeretnénk még azt is meg­jegyezni, hogy az írásban sze­replő kifogás nemcsak a cikk­író véleménye, azt a riporter­alanyok mondták el. »Ami a konzerv forgalmát illeti — írja a gyár a válaszá­ban —, vállalatunk mindent megtesz, hogy ezt a téves, a valóságban nem létező fogal­mat szétoszlassa. Évről évre több és több ételbemutatót — kóstolót — szervezünk annak érdekében, hogy az eladó és a fogyasztó is meggyőződhessen arról, hogy ilyen nem létezik. Több bemutatót tartottunk Somogy megyében, illetve a Balaton környékén is.« Q SOMOGTI NÉPLAP Csütörtök, 1971. jaaoir l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom