Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-31 / 26. szám

EGY HÉT a világpolitikáliaa Lesz-e béke a Közel-Keleten ? A heti krónikába hétfőn ko­ra hajnalban került az első be­jegyzés, amikor a rádiófigyelők meglepetten tapasztalhatták, hogy a kampalai adó — a ki­adott műsortól eltérően — ka­tonazenét és csacsacsákat su gároz. Lezajlott az év első af­rikai államcsínye, katonai ha­talomátvétel történt Ugandá­ban. Az a tény, hogy egy év­tized alatt immár az ötvcnhatodik puccsot hajtották végre a fekete kontinensen, megmutatja, milyen problémák vannak számos fejlődő ország politikai szilárdságával. Törzsi viszály kodás ok, gaz­dasági nehézségek, személyi torzsalkodások egyaránt közre­játszottak az ugandai változás- zan. Mind több jel utal azon­ban arra is, hogy ez a puccs az imperialista körök érdekében állt. Időzítése sem lehetett vé­letlen : elkövetői kihasználták Obote elnök távollétét, aki ép­Akiknek tetszik a diktátor: Idi Amin tábornok (jobbol­dalt), az ugandai puccsisták vezetője Richard Slayton brit főbiztossal (baloldalt) és a Vatikán ugandai képviselőjével. (Telefotó: AP—MTI—KS) HZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA Hétfő: Katonai puccs Ugandában. Moszkva vendégei: a cseh­szlovák vezetők, illetve az osztrák külügyminiszter. Kedd: Pompidou és Brandt párizsi tárgyalásai. A két német állam képvise­lőinek berlini találkozója. Szerda: Diplomáciai tevékenység a közel-keleti tűzszünet lejár­tával. A nyugatnémet CDU kong­resszusa Düsseldorfban. Csütörtök: Az MSZMP KB külpolitikai állásfoglalása. Szovjet nyilatkozat az euró­pai biztonságról. Péntek: Heves amerikai bombázás Kambodzsában. Kekkonen finn elnök római beszélgetései. Szombati Több afrikai ország válto- zalanul Obotét tekinti Uganda államfőjének. pen a nemzetközösség Singapo­re! értekezletén hevesen bírál­ta a Dél-Afrikába tervezett fegyverszállításokat, s az In­diai-óceánnal kapcsolatos an­gol—amerikai manővereket. Európában az elmúlt héten folytatódott a diplomáciai csúcsforgalom. A megbeszélé­sek legtöbbet szereplő témája az európai biztonság volt, s megelégedettséggel nyugtáz­hatjuk, hogy e lényeges kérdés nem került le a napirendről. Moszkvában a szovjet—osztrák külügyminiszteri párbeszéd so­rán időszerűnek tartották, hogy egy európai biztonsági konfe­rencia sokoldalú előkészí­tése megkezdődjék. Egy másik, ugyancsak a szov­jet fővárosban kelt közlemény nyomatékosan hangsúlyozta: a Varsói Szerződés országai és Jugoszlávia támogatják a Hel­sinkiben tartandó előzetes esz­mecserékre vonatkozó finn kezdeményezést. Érthető ér­deklődés kísérte Kekkonen finn elnök találkozóját az olasz vezetőkkel, akik utána Párizs­ba utaztak. A francia főváros más szempontból is látogatott volt: Colombo előtt Brandt tárgyalt Pompidouval. Sok szó esett az európai kér­désekről a két német államban is. Beszélt azokról Walter Ulb­richt, NDK-államfő és Willy Brandt, az NSZK kancellárja is. A nyugatnémet kormányfő szokásos évi mérlegkészítését végezte el a parlamentben, tíe a kedvező megállapítások mel­lett sok kétértelműséget ha­gyott maga után, a másik né­met állam elismerésének kér­désében pedig a merev vonalat folytatta. Közben kongresszust tartott a CDU, a kormányzás­ból kiszorult kereszténydemok­rata párt A jobboldali ellen­zék Düsseldorfban programot akart kidolgozni, de úgy a keleti politika, mind a belső reformok ügyében csak az ér­telmetlen tagadást tudta fel­vonultatni. Nem oldódtak meg a személyi kérdések sem, a Véget ért a harcokkal tarkítoit tűzszünet Szombat reggel Dél-Viet.- aamban véget ért a DNFF ál­tal a holdújév alkalmából meghirdetett négynapos tűz­szünet. Mint ismeretes, a sai- goni kormány és »szövetsége­sei-“ csak negyvennyolc órás tűzszünethez járultak hozzá A Reuter jelentése szerint a holdújév alatt Dél-Vietnam te­rületén hetvennégyszer voltak kisebb-nagyobb összecsapások. Az amerikai főparancsnokság bejelentette, hogy péntekem, a partizánok lelőttek egy harci tevékenységet végző amerikai helikoptert A pilótának sike­rült megmenekülnie. Phnom Penh-i szóvivő sze­rint a kormányhadsereg egysé­gei a Mekong folyó mentén pénteken háromszor csaptak össze, »ellenséges erőkkel«. Azt is elmondotta, hogy a kor­mánycsapatok folytatják Phnom Penh külső védelmi vonalainak megerősítését, majd azt állította, hogy sike­rült visszafoglalni Saang váro­sát. (MTI) S SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1971. január ti. Ma indul az Apollu—1*+ Ma Indulnak a Holdra az Apollo—14 asztronautái. Képünkön (balról jobbra): Stuart A. Roosa, Edgar D. Mitchell és a parancsnok, Alan B. Shepard. (Telefotó: AP—MTI—KS) kongresszust a bukott ember­nek számító Kiesinger nyitotta meg és zárta be, új pártvezért, esetleges kancellár jelöltet majd a következő, még az idei évben megrendezésre kerülő újabb kongresszusom választanak majd. A közel-keleti válságnak most lezárult hete — a most kezdődő hét jegyében állott. A soron következő, péntekre virradó éjjel ér­vényét veszti a tűzszünet második, meghosszabbított sza­kasza. Kairó a közvetett tár­gyalásokon bekövetkező hala­dástól tette függővé a fegy- vemyugvós megújítását, a Jar- ring-misszió azonban eddig nem hozott kézzelfogható eredményt. (Természetesen, ha alaposan meggondoljuk, vala­mi eredményt az eszmecsere folytatása is jelent, Izrael ko­rábban erre sem volt hajlan­dó.) Százhúsz órával a kritikus dátum előtt még mindig koc­kázatos lenne jósolni. Máris szárnyrakelték olyan hírek, hogy a tűzszüneti vonalakon nagyarányú katonai felvonulás kezdődött, a szembenálló fe­lek mozgósították erőiket. Ugyanakkor a négy nagyhata­lom ENSZ főmegbízottal csü­törtökön ülnek össze ötvenne- gyedszer, hogy utolsó próbát tegyenek. Számítanak az E^'SZ főtitkárának felhívására is. Akár meghosszabbítják a tűz­szünetet, akár nem — ami nem jelenti okvetlenül a harcok ki- újulását — a rendezetlen hely­zet arra inti az érdekelteket s 3 az egész világot, hogy új erő­feszítéseket kell tenni a tartós és kielégítő megoldás Irányá­ba. A hétvége jelentéseiben gyakran szerepelt a budapesti keltezés is: számos hírügynök­ség ismertette és méltatta az MSZMP Központi Bizottságá­nak külpolitikai vonatkozású állásfoglalásait. Híven pártunk és kormányunk következetes, elvi vonalvezetéséhez, a KB- ülés ismét kifejezte a magyar véleményt a legfontosabb nem­zetközi kérdésekben. Joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy az utóbbi időszakban az Egye­sült Államok vezető köreinek magatartása még merevebbé vált, folytatódott a Nixon-ad- minisztráció jobbra tolódása, ami a válságközpontokban fo­kozta á feszültséget. ŰJ és új veszélyes eleinek terhelik a délkelet-ázsiai helyzetet: a, kétértelműség álarca mögött Washington lényegében támo­gatja Izrael megszálló, a politi­kai rendezést akadályozó po­litikáját; s az amerikaiak to­vábbra sem mutatják magukat érdekeltnek egy európai biz­tonság kialakításában. Az ame­rikai politika negatív követ­kezményei azonban arra kell, hogy ösztönözzek a béke erőit:, tegyenek meg mindent az im­perializmus elszigeteléséért és visszaszorításáért. Ez a harc az európai kontinensen máris ho­zott bizonyos eredményeket. Ha csupán az elmúlt napokat tekintjük, a mindennapok Je­lentései és hírei kellőképpen alátámaszthatják az átfogó alapos elemzést. Réti Ervin Égő barrikadok Calabriában Szombaton virradóra barri­kádok égtek a dél-olaszországi Regio Calabriában. A lakosság fanatizált csoportjai az éjsza­ka folyamán barrikádokat épí­tettek a várost átszelő folyók hídjain, majd benzinnel leön- tötték és felgyújtották azokat. A lázongások formális oka az, hogy a hatóságok nem a nagyobb lélekszámú Reggio Calabriát, hanem a kisebb Ca- tanzárót nevezték ki tartomá­nyi székhellyé. Egyre több je­lentés mutat azonban arra, hogy a veres események mö­gött szélsőjobboldtIí erők áll­nak. Pénteken például újfa- riszták tüntettek a keresztény- demokrata párt római székhá­za előtt, a következőket kiál­tozva: »Reggio a mi ügyünk!« A Reggio Calabria-i lázon­gásokat az Olasz Kommunista Párt elitélte. Az Apollo—14 holdrakéta vasárnap — helyi idő szerint 15.23, magyar idő szerint 21.23 órakor — indul útjára a Ken- nedy-foki támaszpont 39/A. jelzésű kilövőhelyéről. A mű­szaki személyzet szombaton reggel már hozzálátott a há­romlépcsős Satumus—5 hordo­zó rakéta telepeinek beszerelé­séhez és ezeket áram alá he­lyezték. A nap folyamán hé­liummal töltötték fel azt a ra­kétahajtóművet Is, amely a holdkompot — ezúttal az Anta­Willlam Rogers amerikai külügyminiszter pénteki sajtó­értekezletén a közel-keleti helyzettel foglalkozva egyrészt a február 5-én lejáró közel- keleti tűzszünet újabb meg­hosszabbítására, másrészt arra szólította fel az érdekelt fele­ket, hogy a Gunnar Jarring- misszió keretében »-a doku­mentumok cseréjének szaka­száról« térjenek át a »párbe­széd szakaszára«. Meggyőző­désünk — mondotta ennek kapcsán —, hogy a felék á ko­moly tárgyalások megkezdésé­nek küszöbén állhatnak. A tárgyalások most olyan pont­ra jutottak, amelyen a szóbeli eszmecserék megkezdésével kellene »aktívabbakká« vál- niok. Az amerikai külügyminiszter kijelentette, az Egyesült Álla­mok »érdekelt abban, hogy Nyugat-Berlin kérdéséről meg­állapodás jöjjön létre«, majd megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Willy Brandt kancellár szavai szerint az NSZK nem ratifikálja a szovjet—nyugatnémet szerző­agyarországon a köztár­saságot 1946 február el­sején kiáltották ki, mi­után a parlament megszavaz­ta a köztársaságról szóló tör­vényt Noha az 1944 decembe­rében ülésező Ideiglenes Nem­zetgyűlés törvényileg nem ren­dezte az ország államformáját, az új magyar államhatalom már köztársasági formában élt ás dolgozott A köztársaság kikiáltásának íz adott körülmények között lolitikai jelentősége volt. 1945 ászén, a választások utáni első parlamenti ülésen a kommu­nista párt vezérszónoka, Raj k László követelte a koalíciós kormányzati program koráb­ban kidolgozott pontjainak végrehajtását, közöttük az or­szág államformájának haj­léktalan rendezését, a köztár­saság kikiáltását Nem véletlenül. kisgazdapárt 1945-ös választási sikere meg­részegítette az ország e akciós köreit, és azt az illú­ziót erősítette bennük, hogy si­kerül megszerezniük az osz­tatlan hatalmat, útját állni a népi demokratikus fejlődésnek, rés nevet kapta — a Hold fel­színére teszi majd le. A három űrhajós — Allan 3heperd, Stewart Roosa és Ed- ;ar Mitchell — több száz órán át gyakorolta a holdutazás kü­lönféle feladatait, a leszállást a holdfelszín Fra Mauro krá­terében és a sétát a kráterek között. Az űrhajósok már karantén­ben vannak. Szombaton talál­koztak a fellövés előtt utoljára családtagjaikkal, de a búcsú­csókot már csak üvegen át ad­hatták nekik. dést mindaddig, amíg Nyugat- Berlin kérdésében nem mutat­kozik haladás. Rogers nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok még mindig Tajvant tartja-e egész Kína egyedüli törvényes kép­viselőjének. Ügy nyilatkozott, hogy Washington kész átérté­kelni Kínával kapcsolatos egész politikáját, de nem kö­zölte, hogy ezt mikor teszi meg. Reményét fejezte ki, hogy s Peking és Washington közötti varsói nagyköveti megbeszélé­sek hamarosan folytatódnak, hozzáfűzte, hogy Pekingből még nem érkezett világos jel­zés a tárgyalások újrakezdésé­nek időpontjáról. Rogers kijelentette, az Ame­rikai Államok Szervezetének külügyminiszteri értekezletén az Egyesült Államok javasol­ni fogja, hogy az USA és Ecua­dor között kirobbant vitát ter­jesszék a hágai nemzetközi bí- "óság elé. Rogers szavai szerint Washington kész tekintetbe venni a latin-amerikai államok sikerül visszafordítani a ma­gyar társadalmi haladás sze­derét. A reakció támadást in­dított. Tobzódott a spekuláció, 1945 utolsó téli hónapjaiban a gazdasági élet mélypontjára süllyedt. Decemberben földes- úri-kulák roham indult a ki­osztott földek visszaperlésére. é. fékevesztett jobboldali, el­lenforradalmi támadás azon­ban nem járhatott sikerrel, az 'gyre szorosabban tömörülő baloldali erőknek sikerült vlsszavágnlok, s a tömegeket harcba vinni a néphatalorr. vívmányainak megszilárdítá­sáért, továbbfejlesztéséért. A kommunista párt 1945 vé­gén és elején a baloldal támo­gatásával sikereket ért el. Megalakult a Gazdasági Főta­nács, államosították a bányá­iét, szigorú intézkedések szü lettek az infláció ellen, rende­tetek jelentek meg a tőkések negadóztatásáról »Fizessenek t gazdagok!« — jelszóval. Zá- olták a fontos iparcikkeidet, ér ianuár 15-én életbelépett az ú : kollektív szerződés. Ezek az ritézkedések átmenetileg javí­tottak a munkások helyzetér, és megmutatták a baloldal A Kennedy-foki kísérleti tá­maszponton egyébként pénte­ken néger tüntetés volt. Ralph Abernathy lelkész, a Martin Luther King-féle polgárjogi szervezet vezetője és munka­társai vezetésével a néger cso­port az ellen tiltakozott, hogy miközben űrkutatásra jut pénz, a szállodai néger alkalmazot­tak fizetésemelésére nem. »Kő­zetet nem ehetsz!« — Ilyen fel­iratú táblát is vittek, a hold- kutatás hatalmas költségeire utalva. nemzeti törekvéseit és törvé­nyes érdekeit, de veszélyesnek minősítette, hogy bármely or­szág háromszázhúsz kilométer­re terjessze felségvizeinek ha- ‘árát. Rogers pénteki sajtóértekez­letének legfontosabb bejelenté­se az volt, hogy az Egyesült Államok Kambodzsában és Laoszban kész maximálisan felhasználni egész légierejét. »Nem zárjuk ki annak lehe­lőségét — mondotta —, hogy Indokína bármély térségében bevessük légierőnket.« Rogers sajtóértekezlete igen nagy érdeklődést keltett Egye­sült Államok-szerte — írja az AP. Washingtonban máris megindultak a találgatások ar­ról, hogy az Egyesült Államok újabb nagyszabású és merész katonai hadműveletet tervez a Vietnammal szomszédos álla­mok ellen. Olyan hírek is elterjedtek — folytatja a hírügynökség —, hogy a saigoni kormánycsapa­tok betörést készítenek elő Laosz déli területei ellen, és ezt az Egyesült Államok légi- ereje támogatni fogja. erejét. Teljes sikerrel állt a párt a földhözjutott szegény- parasztásg harcos mozgóimé­nak élére: »Földet vissza nem adunk!« / lyen történelmi és po­litikai helyzetben ke­rült sor a február else­jei parlamenti ülésre, amelyen kikiáltották és törvénybe ik­tatták a köztársaságot. Politi­kai tett volt, újabb sikere a baloldali, népi erőknek, hi­szen a magyar burzsoázia zö­me, még inkább a földesúri és egyházi hatalmasságok köre nem volt híve a köztársaság­nak. Másfajta államforma felé kacsingatott. Éles parlamenti csatára mégsem került sor. A törvény ellen csupán néhány lyiltan Habsburg párti kleri­kális figura szavazott. A fejlődés irányát azon­ban nem lehetett elté­ríteni. A magyarorszá­gi forradalmi átalakulás túl­lépte a polgári demokrácia ke- •eteit. Ezt a tendenciát erősí­tette a köztársaság kikiáltása is. S. L Washington kész bevetni Indokínában légierejét HUSZONÖT ÉVE Magyarország — köztársaság

Next

/
Oldalképek
Tartalom