Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-30 / 25. szám

Az önérzet tájai

A magyartanár felolvas: »Arculcsapósban a pusztai harminc-harmincöt éves koráig részesül, Aztán rendszerint csak hátulról kap a tarkóra vagy a nyakra, de leginkább csak egyet. Ha a helyzet úgy hozná, hogy mégis elölről kell leadni neki, a jártas szakértők szerint az gyors és lefegyverző legyen, határozott és befejező, mint a mondat után a pont, hogy mire az illető magához tér, már túl is essék fajta, fellebbezhetetlennek érezze. Az öregekkel szemben az ember lehetőleg módjával folyamodik a közvetlen fegyelmezéshez.« Felemeli a hangját: «■Bottal ne üssön az úr!... A magatartást nem az okozott testi fájdalom nagysága irányítja.«

Egynek az arcán sem látom, hogy unná.

Tizenhat harmadéves ipari tanuló hallgatja a felolvasást. Közülük tizenkettőnek az édesapja fizikai dolgozó, a tizenkettőből hat valamikor földműves volt. Csupán három apa volt inas a felszabadulás előtt. A tizenhat gyerekből ketten nagyon megszerették a szakmájukat, ők ketten azok akik végleg annál az üzemnél maradnának, ahol tanulók. Mindössze nyolcán végeztek eddig olyan »nagyon komoly munkát«. A nevelőtanár megkér, hogy szakmát és neveket ne írjak, nehogy szoruljanak a fiúk. Ezt nekik is megmondjuk, erre lassan fölereszt a hangulat.

— Mit jelent az, hogy önérzet?

— önmagáról érezze, hogy mit tud.

— És az, hogy valaki önérzetes?

— Arra mondják, aki sértődékeny.

— Akit igazságtalanul megsértenek, nemcsak úgy, ahogy testi fájdalmat okoznak neki.

— Aki ad magára.

— Mit tudtok a régi inasévekről?

— Az inas falusi parasztgyerek volt. Faluról városra került a mesteréhez. Ott segített a háztartásban, járt a boltba, pucolta a gazdáék cipőjét, vigyázott a gyerekekre. Verték. A saját szakmájához nem értett semmit.

— Egyszer a tv-ben volt egy film ... Sárból verték a ház falát.

— Minket a múlt nem érdekel, csak a jövő.

Építkezés.

A kérdés: Kapott-e pofont inas korában? Négy idős szakmunkás (húsz-harminc évvel azelőtt voltak inasok) mondja.

Kövező: — Nem. Jól dolgoztam.

Kőműves: — Inaskoromban fönnállóit. Ha a téglát nem jól raktam, csattan1

— Adott is?

— Adtam.

— Most?

— Csak ígérem.

Kőműves: — Persze, hogy

kaptam.

— Fellendült a keze?

— Még csak az hiányzott volna.

Üveges: — Istenem, miért ne kaptunk volna?

Az építkezés százhúsz szakmunkása közül öt-hat az idős. Fűtésszerelő, hidegburkoló, melegburkoló, mind új szakmák. Az öregek: — Elkelne a pofon. Ha ma az inas nem dolgozik, nem történik semmi.

— Kit ütött meg a mester? — kérdezem a gyermeket.

— Nincs joga, nem teheti. (Az iskolaigazgató mondja, hogy öt évvel ezelőtt hat szakmunkást elbocsátottak, mert pofozta a gyerekeket.)

— Megrúgtak, mert röhögtek, én meg visszanevettem. Ültünk a lépcsőn, odajött és belém rúgott. Azt mondta, hogy nincs jogom belepofázni az ő dolgukba.

— Nem is a testi sértéssel van itt a baj. A húsz-harminc éves fiatal szakmunkások a legrosszabbak. Talán nagyon megalázták őket annak idején? Lehet. Sokszor megsértik az embert. Szóval. Káromkodással, hangos szóval.

— Azt mondják, hogy nem tudnak dolgozni, és elküldenek melegebb éghajlatra. És sose nekünk adnak igazat. Az idős mester, az már rendes.

— Visszaszólni?

— Nem lehet. Kiszúrnak velünk: rossz munkát kapunk,

— rossz jegyet kapunk,

— nem kapunk jutalmat.

— vasat hordunk,

— egy hónapig reszelünk,

— söprögetünk.

— Ha már nagyon nem bírom tovább, szólok, hogy helyezzenek át. Követelem. Nekem azt mondta az oktatóm: H .... téged nem bírlak. Ki nem állhatlak.

— Ki ütne vissza közületek?-— Senki. Nem szólnék egy

szót sem, csak meglenne a véleményem. Van egy tanár, aki bejön az órára, és azt mondja: Maguk hülyék, maguk marhák, fogják be a pofájukat! Kinyílik a bicska az ember zsebében.

— Ki az az ember, aki legközelebb áll hozzátok?

Egy nevet említ mindenki:

I Film jegyzet

SZERELEM

Legszívesebben mestermunkának nevezném Makk Károly Szerelem című filmjét. Elsősorban operatőri munkája miatt, érzékeny portréábrázolása miatt, Déry- hűsége miatt.

Vagy inkább, ezek által sűrűsödnek úgy a jelzők a mozinézőben, hogy egyöntetű elismeréssel gondol vissza erre az alkotásra.

Dérv Tibor tisztelete. A

filmvilágban általában, a

szépirodalom ihlette alkotások esetén, nem tartozik a legnagyobb erények közé a prózai műhöz kapcsolódó ragaszkodás. Azt mondják, akkor jó a film, ha elszakad az alapot adó regénytől, megalkotja önálló világát sajátos eszközeivel, tehát nem marad reprodukció. Mégis, ismétlem, mestermunkát végzett Makk Károly, mert éppen a tisztelettől vezetve Déry élményanyagát (Bacsó Péter nagyszerű dramaturgiájával) újrafogalmazták a két, alapot adó novella méltó párjául, és mindjárt tegyük hozzá, ily módon a tiszteletére.

Mégis, minden személyes kapcsolat, kortársközösség, hasonló élményvilág mellett, vagy efölött, mi volt, ami filmmé ihlette ezt a két írást? Erre persze egész egyszerűen

a két novella felelhetne, de megválaszolja maga a f^m is, Félig-jó, félig rossz terminussal úgy is mondhatnám, hogy az objektiváció — tehát ahogyan Déry művészetéből árad felénk a kor levegője, arcokon, sorsokon, utcasarkokon, lepecsételt ajtókon, félhangosan suttogott szavakon, megtagadott barátságokon és a fekete autó rémületén keresztül. Mindez a film desztillációjá- ban nagyon harmonikusan, egyszerűen csapódik le. Tévedés ne essék, ez a film sem tagadja, hogy amíg mindez megtörtént, egy ország épült újjá, és a frissen lepecsételt ajtókkal szemben évszázadok pecsétje hullt le, más ajtókról.

Igényes ez a film. Olyan igényes, hogy alig vesszük észre benne a felkiáltójelet. Amit

József Attila ekkép adott az utókor ajkára: »Szép szóval

oktasd ...!« Olyan kedvvel fes- tegeti öregasszony főhőse csontfehér portréját, olyan igyekezettel rajzol a beesett arcon minden ráncot, hogy egy pillanatra látjuk egykori fiatalságát, erejét is. Olyan igénnyel rajzolja a másik asz- szony kitartását, hogy szinte belefeledkezünk akaratcsodálatába. Mögötte azonban ott érezzük az óriási lendülettel talpra szökkenő társadalom néhány félresikeri’’' karcsapását. Az új tekintet bizonytalan hunyorgatását, a karrieristák, uborkafára kapaszkodottak elbizakodottságát Okosan és nem elnagyoltan megrajzolt írásjel ez a felkiátójel. És jól észrevehető. Egy korszaknys mondat végén. Tröszt Tibor

Vezetésiéi ektani előadások középszintű vezetőknek

az ÉDOSZ Művelődési Házban

Vezetéslelektani tagozata kezdődött a Latinca Szabadegyetemnek az élelmiszeriparban dolgozó középszintű vezetők részére az ÉDOSZ Művelődési Házban.

Néhány hónapja Gáts Tibor, a művelődési ház vezetője hat vállalathoz, illetve üzemhez (Tejipari Vállalat. Sütőipari Vállalat. Ásványvíz- és Szik- vízipari Vállalat, Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat, cukorgyár, húskombinát) kérdőíveket küldött ki. Arra kért választ az élelmiszeripari dolgozóktól, hogy az ÉDOSZ- klubban mikről szeretnének hallani, mi érdekelné őket leginkább. A válaszokat nézegetve született meg a gondolat: az emerekkel való bánásmód lesz a klub egyik fő témája. A terv az igazgatók elé került, több- - ségük lelkesen támogatta azt. J Különösen a tejipari, a sütő- ■

például a beszállításnak, az időjárásnak, állandóan feszült légkörben dolgozunk.

— Mit vár ettől a tanfolyamtól?

— Közelebb akarok kerülni az emerekhez, azokhoz is, akiket csak félig ismerek, akiket nehéz megismerni. Effvik kollégám sok jót mesélt egy előző vezetéslélektani tanfolyamról. Nem tanultam pszichológiát, csak a sajtóban olvastam erről a tudományról, meg magam következtettem, hogy tulajdonképpen az ember cselekedeteinek mozgatórugóit elemzi, keresi. Ez pedig nagyon érdekel.

U. 'is.

— S. mester elvtárs. Az igen. 0 sosem Sértette meg az önérzetünket.

— Legjobban az sért, ha olyan munkát adnak, ami nem tartozik a szakmához.

— Ha szemétkednek velünk, és az étteremben beállnak elénk a sorba.

— Mikor vagy szomorú?

— Ha kirúg rám a mester.

— Ha meghal valaki.

— Ha rossz jegyet kapunk.

— Ha öthagy a csaj.

— Minek örültél?

— A dicséretnek.

— Mikor jutalmat kaptam.

— Amikor jó jegyet kaptam.

A magyartanár azt kérdezi:

— Mivel lehetne befejezni a beszélgetést? Egy versről van szó. a költő szerette a hasonló korú fiúkat, mint ti.

Pár perces csend után Pisti menti meg a helyzetet:

Nem elég jóra vágyni:

A jót akarni kell!

És nem elég akarni:

De tenni, tenni kell.

Dselaldzade Musztafa nyomában

Bolhái jegyzetek

Ha nem lenne népszínműíze a jelzőnek, akkor ezt írnám: »takaros« község. Házainak legtöbbje — gondolom — eredményesen versenyzett a »Tiszta udvar — rendes ház« akcióban. Lakóinak száma volt már 2000 is. Most 1227.

A fiatalok hagyták el Bol- hót főképpen — ezt mondja Hargitai Tibor, az általános iskola igazgatója. Pécsre, Zalaegerszegre, Barcsra, de még Mosonmagyaróvárra is jutott belőlük. A falubeliek úgy vélekednek: »Kicsi volt a földterület. A kicsit pedig nehéz tovább osztani«.

Dselaldzade Musztafa. az Varga Márta (egykori krónikás a »hivatásos« hazudozó buzgalmával melőszövetkezet biztos megél- ezt írta Babócsáról, melynek j hetést nyújt minden szorgalBolhó talán »külvárosa« volt, 1555-ben, csakhogy nagyobb legyen a török dicsősége, amikor a kezükre került a jelentéktelen település: »Kulcsa

volt a piszkos gyaurok országának és szilárd végső gátja a feslett erkölcsű makacsoknak, páratlan tornyaik a hegyekhez hasonlóak, a falaiknak orma a Szaturnuszig, alapjuk pedig a föld gyomráig ért. Városuknak és külvárosaiknak terjedelme nagy volt, mint a világ területe«.

Az egyetlen torony most nem magasodik a fák fölé. A gyökerek azonban mélyek. Akik maradtak, már nem hagyják el a községet. A termas embernek. S mintha a fiatalok is kezdenének a ha zafelé vezető út iránt érdeklődni. A munkán kívül sok kulturálódási, szórakozási lehetőség várja őket. Klubjuknak híre hetedhét határba is eljutott. Horváth János, a vezetőjük, gondoskodik a gazdag programról. Most a seregszemlére készülnek a KISZ-esek és az általános iskolások. Tánccal, jelenettel, vidámsággal.

ipari és az ásványvíz- és szik- , vízipari vállalat igazgatójánál J talált kedvező fogadtatásra a ' vezetéslélektani sorozat megszervezésének ötlete. A hat vállalatnál, illetve üzemnél hatvan művezető, csoportvezető, előadó kapta meg a látogatási igazolványt. A munkahelyek órakedvezményt adnak a tagozat részvevőinek, akik hat alkalommal délutánonként vezetéslélektani előadásokat hallgatnak.

A megnyitó előadást Putno- ki Jenő adjunktus tartotta A vezetés pszichológiája és a vezetéslélektan, mint a modern pszichológia része. Szó lesz még egyebek között a minősítés tudományos alapjairól, a vezetés típusairól, a munka szervezésének lélektani vonatkozásairól.

Az előadás előtt Tóth Gáborral, a tejüzem művezetőjével Váltottunk néhány mondatot.

Az igazgatónk szólt neKURTIöHDRAS

Csókol:

......../Senate

a

.

Nem megyünk messze. Jobbra, balra pár száz métert kanyargunk mindössze, s a szeplős egy alacsony kerítés előtt megáll. Körülnéz, népte- len a táj, áthajítja a rollert, átmászik, aztán kézzel-lábbal mutatja, hogy tegyem én is ugyanazt.

Dobom a táskám, ugróm én is, iszkolás a srác után.«

Megkerülünk egy lugast, a kert végében levő garázshoz szaladunk. Résnyire nyitva a

kém, kedvem lenne-e eljönni, l'kétszámyas műanyag kapu.

Besurranunk.

A félhomályban nem sokat látok, de azt érzem, hogy két vékony, kellemesen hűvös ka- rocska fonódik a nyakam köré, lehúzza a fejemet, és vagy száz apró csókot kapóik haÖrömmel kaptam az alkalmon, ugyanis műhelybizottsági titkár és művezető vagyok. Az emberekkel sehol sem köny- nyű bánni, a magam »szakmáját« elég idegölőnek is tartom.

Munkánk mindig függvénye marjában.

— Renate!

— Te menj vissza a kerítéshez, Erik! — utasítja Lins kisasszony a vezetőmet. — Őrködj!

Hát ez pompás! Kettesben Renatéval a sötét garázsban! Erre az aarlesi kirándulásra semmiképpen nem fizethetek rá.

Renate megfogja a kezemet, és beljebb húz. Két gépkocsi között préselődöm át, azján falba verem az orrom, s megtorpanok.

Renate kinyit egy keskeny ajtót, fény csap a szemembe.

Belépünk.

Körülpillantok. Lőttek az édes-kettesnek! Egy zsúfolt Ids bárban találom magam.

Igen, egy bárban. Garázs- bárban. Baloldalt italos pult, egymásra rakott gumiabroncsokból az asztalok, kiszerelt gépkocsiülésekből a székele, jobbra egy heverőféle, gépko- cslalvázból. És fél tucat vendég. Férfiak, nők — vegyesen. Többnyire a fiatalabb korosztályból.

Kíváncsian nézegetnek.

— ö az! — mutat rám Renate, oly büszkén, mintha valami filmsztárt, Holdat járt űrhajóst vagy világhírű tánc- dalénekest prezentálna a nagy- éremű közönségnek.

Mosolygok.

Meleg kézfogások, elmormolom féltucatszor a nevemet, hallok féltucat dán nevet, s csak azt tudom megjegyezni, hogy csalmem mindegyik »sen«-re végződik. Feltűnik egy férfi arca, néhány számmal nagyobb méretben ugyanaz, mint a szeplős gyereké.

— Ugye, le sem tagadhatná a fiát? — nevet Renate. — Öt Is Eriknek hívják, ő a nagy Erik. Ö meg Ilse — int egy csontos, szemüveges fiatal nő felé —, Erik felesége, a legjobb barátnőm. Ök a házigazdáink, övék a ház és a garázs. Erik elektromérnök az Omni- sapban, Ilse fizika-kémia tanár, Majd később a többieket is megismered közelebbről, jó? Rólad nem kell semmit mondanom nekik, rengeteget meséltem már budapesti kalandjainkról. Ülje le ide! Mit iszol?

— Gint talán — mondom legnagyobb csodálkozásomra, mert általában nem iszom semmi szeszt. Elvem átmeneti feladásának valószínűleg az öröm az oka. Az, hogy Rename tegez. Immár nemcsak írásban, hanem élőszóval is, a barátai előtt. Ehhez járul utólag az a gyakorlatias felismerés, hogy itt előbb-utóbb akkor is berúgok, ha egy kortyot sem iszom.

Az alacsony helyiségben a levegő meglehetősen telített

A könyvtár olvasóinak száma 210. Lehetne több, hiszen 3800 kötet között válogathatnak az emberek. Néhány év alatt megtöbbszöröződött a televíziók száma. Száznyolcvan készülék hozza közelebb a nagyvilágot Bolhóhoz. A fel- szabadulás óta kétszáz házat ? építettek, alakítottak át a , ? községben. A lakások belseje

alkoholgozzel, s ha ragaszko-pis válozott. Eltűntek a régi, dóm ahhoz, hogy lélegezzem,. nehézkes bútorok, s a szea sorsom amúgy sem kerülhe-} tem el. Az nem jelent semmit,} hogy a társulatban — ameny-( nvire meg tudom ítélni —I

génység biztos jelzői: a »házilag« készült ülőalkalmatosságok, asztalnak nevezett ormótlan, négylábú készítmények.

senki sem reszeg. Ezek a Helyüket világos színű, köny- nok rettenetesen bírják azf njre(j formavezetésű darabok

J foglalják el. Gyári termékek.

Miközben Renate a bárszek rónynél foglalatoskodik, le ülök egy élemedett gumiab-? 1967-ben végre kulturott- roncsra, és a szomszédaimmal? hunt kapott a község vet közhelyeket cserélünk az Idő-? számot az eltelt évekkel

nyugdíj előtt álló vb-elnök, Laklia Mihály. Eltűnődöm a »kapott« szón. Mert Bolhó nemcsak kapta a kultúr- »centrumot«. Építésében nagy részt vállaltak ők is. Mint ahogy a büszkeségük, a park megvalósítása sem lett volna nélkülük elképzelhető. 3270 köbméter földet mozgattak meg. Tudják ezt a számot. S ez jelent valamit: hegyeket

megmozdító erő tartja már itthon őket. Az emberibbé vált élet. Be is kerítették, fásították is a parkot. Padjain szerelmek szövődnek majd, s Persze, problémát nem csi-4 idős emberek pihennek meg. nálok magamnak mindebből, a* —mmm^m derék kanadai lovasrendőr 4

példája lebeg a szemem előtt. j Vajon mit írna ma Musztai fa krómkairo? Talalna-e ma Renate visszajön az itallal,J jelzőket, ha arra az egykori mellém kuporodik. Koccintá-f szegényes településre olyan sok, ivás. J rácsodálkozással írt?

(Folytatjuk.) Leskö László

járásra vonatkozóan.

összegezem magamban aj tényállást. Lopva jöttünk bej ide, jóllehet a tulajdonos ven-( dégei vagyunk. Ilyen ragyogó} időben nem a házban vagy} még inkább a verandán faglo-} lünk helyet, hanem ebben a} garázsból kiszakított fülledt} zugban. Továbbá a dánokról az} a hír járja, hogy munkaszerep tő, szorgalmas, fegyelmezett} emberek, ezek meg délben, do-< logidőben tivomyáznak, hap-< peninget vagy micsodát tartap nak itten.

SOMOGYI NÉPLAP

Szombat, 1971. január 30.

5