Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-28 / 23. szám

Esték a „téli parkban €€ Késő ősszel hírt adtunk arról, hogy a KISZ égisze alatt nyáron megnyílt ifjúsági park nem szű­nik meg, hanem téli ifjúsági park néven beköltözik a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat épü­letének egyik termébe. A hét elején meglátogattuk összejöve­telüket. A fiatalok körében nép­szerű Gemini együttes játszott, ekkor mutatkozott be önálló elő­adói estjével Kiss László is, a Villamossági Gyár Irodalmi szín­padának vezetője. Igazi öröm, hogy a fiatalok nak nem kellett szétszéled­niük; a vendéglátó vállalat át­adta nekik a helyiséget. De szórakozóhely-e ez a helyiség? Nem bírálatképpen, csak tény­közlésért írom le: önkiszol­gáló étterem, amelyet ők igye­keznek hetenként egyszer klubszerűvé tenni. Nyilván nem érezhetik ott magukat olyan otthonosan (nem is be­csülhetik úgy, mint sajátju­kat), mintha ötleteikkel ren­dezgetnék és másfajta, nem­csak táncos összejöveteleknek is színhelye lehetne. (Néhány községünkben közvetlenebb légkörű pinceklubról tudunk.) Félreértés ne essen, nem a je­lenlegi hely ellen vagyok, in­kább a jobb lehetőségek, kö­rülmények szükségességén töp­rengek. A benyomások jók. Nyáron is az volt az örvendetes, hogy a -csellengő- fiatalokat is meg tudta tartani a park. Olyano­kat, akiket nemigen érdekel­tek eddig a közösségi normák­hoz igazított szórakozási for­mák. Jólesett találkozni a régi arcokkal. Az összetétel ma is: mérnök, marós, adminisztrá­tor, rakodómunkás, középisko­lás, bolti eladó. Ez a viszony­lag zártabb, fegyelmezettebb szabadidő-töltés sem riasztott el sokakat. Igaz, hat-nyolc fiatalt ki kellett zárni. Gond volt kezdetben az is, milye: italokat árusítsanak. A ven­déglátóipar a sörhöz, az ifjú­ság vezetői az üdítő italokhoz ragaszkodtak. Most csak meg­határozott mennyiségű sört ad­nak, jóval kevesebbet, mint például jaffát. Az a fejenként egy pohár sör pedig nem boríthatja föl a rendet. Külön­ben is láttam, hogy az első hangosabb szónál az ifjúgá.-- disták milyen erélyesen ra­gadták vállon a fiúkat. Kérdésem persze: vajon le­het-e egy zsúfolásig megtelt teremben ennyiféle fiatallal (néha ötszáznál is többen van­nak) egy kis klubhoz hasonló mintaszerű fegyelmet tartani? A fiatalok létformája a moz­gás, a »mocorgás«. Am ahol olyan áhítattal és fészkelődés nélkül hallgatják végig az iro­dalmi műsort, mint itt leg­utóbb, ott nincs baj. A jövőn azonban érdemes elgondolkod­ni a KISZ vezetőinek. B. Zs. A táncköEfészettől a táncszatíráigr Honnan való a saszla? Az ügyész emberöléssel vádolja a mezőőrt „Nehogy baj legyen a szőlőzésből!” — Senkit sem engedett az áldozathoz Elnapolták a tárgyalást MÉG SENKI SEM tudná megmondani, hogy a bíróság elfogadja-e a vádhatóság ál­láspontját, mely szerint 1970. szeptember 20-án Szöllőskisla- kon emberölés történt. Egy ember meghalt. Életé­nek utolsó percei vádolhatják, de védhetik is Varga Sándort. Milyen helyzetben használta a balatonboglári gazdaság mező­őre a gyilkos fegyvert? Milyen más lehetőségek között válo­gathatott volna? Régi harago­sok voltak-e? A Megyei Bíróság dr. Már­ton Géza tanácsa a napokban kezdett a bűnper tárgyalásá­hoz. Először a vádlottat. Varga Sándort hallgatták ki. — Szili Jánost és családját régóta ismertem, szomszédok voltunk a szöllőskislaki János- hegyen. Később Sziliék beköl­töztek a faluba. Sem -harag­ban, sem barátságban nem voltunk. Szeptember 20-án délelőtt háromnegyed tizen­kettő körül láttam, hogy Szi­li János kerékpáron egy ko­sarat és egy zsákot visz. Utá­na siettem: a fája alól szedte a diót. A biztonság kedvéért odaszóltam: Jánoskám, aztán nehogy baj legyen a szőlőzés­ből! Erre ő azt válaszolta, hogy a gazdaságét csak meg­kóstolta. Varga a vallomása szerint negyed óráig még járta kör­zetét. aztán fölment egy dombtetőre. Észrevette, hogy valaki kifelé halad a gazda­ság szőlőjéből. Mivel három­négyszáz méterre volt tőle, elővette a távcsövét. Szili János alakja rajzolódott ki a lencsében. — Amikorra leértem a dombról, Szili már a saját szőlőjében volt. Odaálltam eléje: Mutassa meg, mit ho­zott a zsákjában?! Szili el­kapta a vállamon a puskát. Megrántott, úgy kérdezte, hogy mit keresek én az ő szőlőjé­ben? Dulakodni kezdtünk, én nem tudtam megszabadulni tőle, mert markolta a puská­mat. Sikerült ököllel az arcá­ba vágni, majd a puskatussal a homlokába sújtani. Megtán- torodott, és azt mondta, meg- mutatia a zsákot. De nem ezt tette, hanem egy karót raga­dott, azzal közelített felém. Ráfogtam a puskát és lőttem. A szivén érte a golyó. Jáger József gépszerelő volt az első, aki a tragédia közelé­be ért. — Motorkerékpárral a nagy­apámnak vittem ebédet. Var­ga kiáltozására lettem figyel­mes. Nagyon ideges volt, azt hajtogatta, nem tehetett mást. Én orvosért és rendőrért siet­tem. Takács Gyula, Szili János veje: — Az apósom délelőtt azt mondta, elmegy, hoz egy kis diót a búcsúra. Amikor kiro­hantunk a szőlőbe. Varga ránk fogta a fegyvert. Azt mondta, lő, ha az apósoriíhoz közelí­tünk. Én kétségbeesetten kiál­tottam: Ember, észnél legyen, hátha lehet még segíteni raj­ta! Varga hajthatatlan ma­radt. Tehetetlenül néztük a vérző testet. A bíróság kihallgatta Szili János feleségét is. — Régóta haragos viszony­ban éltünk. Varga ki nem áll­hatta a férjemet. A balatonboglári rendőr az orvossal együtt ért a hely­színre : — A vádlott még mindig fegyverrel a kezében állt. Szi­li Jánosné a szőlőben zokogott és ezt kiabálta: gyilkos! Var­gához mentem, elvettem a fegyverét. Megnéztem, lőpor feketedett az egyik csövön. Az igazságügyi orvosszakér­tő szerint a negyvenegy éves Szili Jánost azonnal megölte a golyó. Dr. Márton Géza tanácsa február 25-re tűzte ki a kö­vetkező tárgyalást. A védelem bejelentette, bizonyítani kí­vánja, hogy Vargáék és Szili­ék között korábban nem volt nézeteltérés. A BÍRÓSÁG kihallgatja a helyszínelő rendőrtisztet és a szőlészeti szakértőt is. A szak­értő szerint az a saszla szőlő, melyet Szili Jánosnál talál­tak, a gazdaság táblájáról való. Sziliné viszont azt állít­ja, hogy nekik is van egy sor saszlájuk. El kell dönteni: honnan szedte Szili János a szőlőt? Pintér Dezső A Nyári este egyik részlete. Ismét sikert aratott, mert lelkesen bizonyított és nagy tánctudásáról tett tanúságot a kaposvári Csiky Gergely Szín­házban a Pécsi Balett, a Pécsi Nemzeti Színház művészegyüt­tese. Műsoruk a ‘ repertoár nagy gazdagságáról tanúskodik, bár korántsem valamiféle összege­zés szándékával született ösz- szeállítás volt. Inkább amo­lyan ötletszerű válogatás, az­zal az igénnyel, hogy bemutas­sa, milyen úton halad az együttes. Másodszor láthatta a kapos­vári közönség Couperin etűd­jeit Eck Imre sajátosan di­daktikus koreográfiájával, mely — tegyük hozzá — mél­tó párhuzama az etűdök mes­teri »tanító muzsikájának«. Kodály Nyári estéje a fiatal zeneköltő vonzódása, ifjúkori hittétele a népzene mellett. A tánc érinti csupán a folklór világát, ez esetben korántsem ez ihlette koreográfiáját. Az esti zsánerkép (egyébként lírai színpadkép) a népi realizmus­ban gyökerezik. Megőrzött va­lamit a balladákból, formavi­lágában felrémlik a néptánc, de keretként. Vaskos népélet, sorsábrázolás a tartalom. Ok­vetlenül szólni kell ezúttal is Eck intellektuális mozgás­absztrakcióiról. Bretus Mária a már sokszor dicsért magas tánctechnika birtokában tuda­tos azonosulással táncolta el az asszonysorsot, lánysorsot, beletörődést, vágyakozást, ma­gányt. Mintha az etűdök di­daktikus szándékát idézte vol­na a rendkívül könnyed, üdí­tően kedves Francia szvit. Rácz Aladár Bach átiratát keltették táncra. A koreográ­fus (szintén Eck Imre) két fia­tal találkozását vagy inkább megtalálását mesélteti — tán­coltatja — el. Érzéseket, évö- déseket, bakfis bohóságot. A balett finom mozdulatait szin­te karikatúraszerű torzóba fa­gyasztja egy kamaszos váll­rándítással, szemtelen szökel­léssel. (Horváth Krisztina és Molnár Mihály kettőse nagy sikert aratott.) Mit takar a kalapod? — kérdezi Tóth Sándor koreográ­fus, és az együttes markáns táncszatírájával válaszol rá. Balett, modern tánc, panto­mim mértéktartóan könnyed ötvözetében ábrázolja, mi­lyen annak a sorsa, akinek nem jut piros kalap. Mert a kalap privilégium, akinek van, égnek emelt orral mász­kálhat a nagyvilágban, körül- rajonják a nők, akinek nincs, támaszkodhat a lámpavasnak, savanyú képpel. Különösen Csifó Ferenc és Hetényi János jól sikerült arc- és táncgrima­szai teremtették a kitűnő sza­tírát. Állandóan hallunk a pécsi balett növekvő jó híréről, a meghívásokról és turnékról, kiváló szólistáiról, az együttes sikereiről, melynek összefor- rottsága a legfőbb záloga. Tán­cosai nemcsak önmagukról rajzoltak hű portrét, hanem Eck Imre koreográfusról is, akit mint a darabok ötletes, korszerű díszleteinek tervező­jét is dicsérhetünk. Tröszt Tibor Vezető beosztású népművelők továbbképzési konferenciája A lakosság mai műveltségi színvonala, a jelenlegi társa­dalmi viszonyok és a szocialis­ta építés előttünk álló felada­tai alapján kell meghatározni a közművelődés további fel­adatait hangoztatta Gosztonyi János művelődésügyi minisz terhelyettes tegnap a vezető beosztású népművelők to­vábbképzési konferenciáját megnyitó előadásában. A Ma­gyar Néphadsereg Központi Klubjában rendezett háromna­pos országos értekezleten a ta­nácsok, a társadalmi és tömeg­szervezetek, a néphadsereg ve­zető kulturális munkatársai, az országos és megyei könyvtá­rak, múzeumok, művelődési központok igazgatói tájékozód­nak azokról a feladatokról, amelyek a X. kongresszus ha­tározatainak végrehajtásából a közművelődés munkásaira há­rulnak. A miniszterhelyettes a X. kongresszus határozatai alap­tan ismertette az állami élet és a szocialista demokrácia fej­lesztésében, a gazdasági építő- munkában soron következő tennivalókat, majd az ideoló­giai és művelődés-politikai fel­adatokról beszélt. OFÉLIA A4 afla kamasz volt, ami­kor a kapitány először csapta a fejére a hajós­sapkát. Vihogva visszalökte a tarkójára. Mozdulata suta, de erőteljes volt, így a sapka le­esett, és félkaréjban körbe­járta a bámészkodó hajóso­kat. Kitört a nevetés. Öfélia — észrevétlen ra­gadt rá a név — továbbra is a társaság központja maradt. Megkedvelték'. Nevettek ma- lacságain, órákig elücsörög­tek mellette, amikor »házas­ságii« történetét mesélte. Minden lány tetszett neki, és ezt igyekezett is tudomá­sukra hozni. A jó mellűeknek intelligensen szövegelt. Ké­sőbb rájött, hogy éppen őket kapja meg fáradság nélkül. Tavaly történt. A Tünde az évad utolsó járata volt Fo­nyód és Badacsony között. A kikötőben vesztegeltek. Meg­mondta az öregnek, hogy nem mégy ki. — Ma nincs kedvem meg kondim hozzá. Majd felhoz­zák a srácok a fejadagomat. — Fejre ejtett fickó vagy te! — Megfordult, előránci- gált a zsebéből egy gyűrött Kossuthot, aztán folytatta. — Ügy nézz rám, te kó- tyomfitty, hogy én még éle­temben nem hagytam ki sem­mit. Menetrend szerint jár­tam egyik lánytól a másikig, mint a hajójáratok. Minden­hova odaértem. Vedd tudo­másul: amit megehetsz, edd m eg .. . — Tökéletesen egyetértünk. Tízezerszer elmond mindent. Fölösleges duma az egész — morogta és feltápászko- dott. Az öreg nevetve az orrára pöccintette a sapkát, mint egy évvel azelőtt, amikor elő­ször találkoztak. Hülye szo­kása volt. — Amit megehetsz, edd meg __— ismételte a mon­d ókát. — Igaza van. Ma fel­csípek egy új csirkét, addig viszont se lássanak. Lecsapta a könyvet a p riccsre, zakót vett, mert kint már november volt, és fütyörészve elhagyta a kikö­tőt. Belepett a Sirályba. Holt szezon. Két lány vihogva fészkelődön a szemközti asz­talnál. Nem érdekesek. — A szokásost, Marci bá­intett hátra a pincér­csi! nek. Ofélia tovább bámulta a lányokat. Az egyik vagy nyolcvan kilós. Lehet úgy 175 magas. Elég kemény húsú. Kisportolt nőnek látszik. Ta­lán kézilabdás. ó a bátrabb. — Van tüzed? — lódul elé­je. Nem válaszol. Végifürkészi a lányt. Lepöcköli cigaret­tájáról a hamut. — Van tüzem. Jut belőle. — Lábával kilöki a mellette lévő széket. — Csüccs! A lány lehuppant és biza­lomkeltőn, hátravetett fejjel kuncogott. Aztán semmi különös sem történt... csak felmentek a hajóra . .. semmi különös. Minden a megszokott módon, ahogy lenni szokott. A lány otthonosan érezte magát. Ügy nézett szét, ahogy reg­gel elhagyott szobáját veszi birtokba a hazatérő. Alig beszéltek. Ittak. Azt mondta a lány: —Tudod, hogy gólyos az öregem? Túl voltak az ötödik ko­nyakon. —.. .ha még ki nem sé­tált belőle ... a vállába kap­ta ... valamikor a ... Ofélia emlékezett, hogy a kapitánytól hallott ilyen szto­rit, mintha vele történt vol­na. De most nem érdekelte. Dobta a témát. Bekapcsolta a magnót. Még vagy kétszer feljött hozzá a lány. Először hányni kezdett, ahogy döcölte ma­gát alattuk a hajó. Szerette volna kilökni. Utoljára a hajó leszerelése előtt rontott fel hozzá. Egye­dül volt éjszakai szolgálat­ban. Olvasott. — Beszélnem kell veled, Ofélia — állt elé gyulladtra bőgött szemmel. — Nincs baj semmi! Meg­bocsátottam kislány. De mér­sékeld a piálást! — magához húzta és sokáig csókolóztak. — Isteni alakod van, tu­dod? — Nagy hülye vagyok, de szeretlek — fújtatta fülébe a lány. Aztán bőgni kezdett. Nem akart elmenni. Hónapokig nem látta. Elfe lejtette. Volt néhány klassz nője. Csak a hajón lett ro­hadt a helyzet. Az öreg foly­ton morgott. Mindenért. Va­lami emésztette. Szidta őket, ha késtek vagy elaludtak, ha koszos volt a fedélzet. Fuka­rul harapdálta ketté a sza­vakat, amikor hozzájuk be­szélt. Egyik este találkozott vele. Szabadnapos volt. Biz­tosan egész nap ivott. Meg- csukló térdekkel közeledett felé, belékapaszkodott, és ku­sza összevisszaságban beszéli hozzá. — A lányom ... megölöm, kitagadom ... a szajha . . . Tu­dod, hogy szeretem. Hogy meghalt az anyja, én nevel­tem ... én egyedül... — sírni kezdett, és részeg öntudattal folytatta. — Jó apja vol­tam ... tisztességre neveltem, mégis szajha lett. * * * R eggel tökrészegen jött szolgálatba. Hátbacsap- kodta a fiúkat, mint régen és jóízűen, teli szájjal nevetett. — Unokám van!... uno­kám, értitek! " — Aztán tudod-e, kölyök — botlott körbe részeg tekin­tete —, Oféliának hívják! Ofélia elrohant. A lány még aludt. A nő­vér rámosolygott az ágynál ácsorgó Oféliára. — Derék kismama volt. Az utolsó fájdalommal kimond­ta a gyerek nevét. Bárdost Teréz SOMOGYI NÉPE. A P Csütörtök, 1971. jsanár 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom