Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-27 / 22. szám
Ülésezett a megyei pályaválasztási tanács GAZDÁK 4 lányok: mostohagyerekek — Nemcsak a bizonyítvány a döntő Ülést tartott tegnap a Somogy megyei Pályaválasztási Tanács. Balogh László titkár előbb az eredményekről beszélt, majd a hiányosságokra irányította a figyelmet. Somogybán a pályaválasztási munka talán sosem volt olyan sikeres, mint ebben a tanévben, noha elégedettségről még nem lehet szó. Évről évre egészségesebben alakul a 18 éves korosztály végzettségének összetétele. A gimnáziumi érettségit mindjobban felváltja a szakközépiskolai. Kedvezőbb fogadtatásra találnak a tanulók és szü- ♦lők körében a különböző szakmák. A szakmunkásképzés kapui (a reform bevezetése óta) kecsegtető ajánlatokkal nyitottak meg a fiatalok előtt. A B 'tagozatú oktatás például továbbtanulási lehetőséghez juttatja a már szakmával rendelkező fiatalokat. A tárgyi feltételek javítása nagyban hozzájárult a szakmunkásképzés színvonalának emelkedéséhez. Kaposváron, Marcaliban, Nagyatádon, Ta- bon új iskola épült, vagy régieket újítottak fel. A negyedik ötéves tervben Fonyód kap iskolát, Kaposvár pedig korszerű kollégiumot. Mégis a szakmunkásképzéssel kapcsolatban lesz a legtöbb pályaválasztási gondja a tanácsnak. Az iskolákban például probléma, hogy még mindig az általános tanulmányi eredmény alapján javasolják a tanárok, ki hová pályázzon. Alig-alig veszik figyelembe a gyerekek speciális adottságait, érdeklődési körét. A pedagógusok (a kivétel a ritkább) sincsenek teljesen tisztában a választható szakmákkal. Sajnos a vállalatok is elhanyagolják ezt a területet. Igényeik benyújtásán kívül sem anyagilag, sem erkölcsileg nem áldoznak sokat erre (pl. villamossági gyár). A következő négy évben csökkenni fog az általános iskolát végzők száma. Már most van olyan üzem, ahová egészen gyenge képességű fiúkat iskoláznak be, mert a lányokat mostohagyerekként kezelik (pl. ruhagyár). Jelenleg a tovább nem tanulóknak mintegy 80 százaléka lány. A munkaerőhelyzeten több üzemnél jobb beiskolázással javíthatnának. A pályaválasztási tanács tagjai a közeljövő céljául azt tűzték, hogy ezekkel a káros 3 özetekkel szembeszállnak. személyesen is részt vállalva az üzemi, iskolai ellenőrzésekből, pályaválasztási munkából. Segítsen a TANÉRT Hiány és példa Kevés iskola büszkélkedik azzal, hogy sok a pénze — nem hivalkodik vele a fonyó- di Karikás Frigyes Gimnázium sem. De a legszükségesebbre mégis van — mondta Horváth László igazgató. De hát mi is a legszükségesebb a mai középiskolában? A korszerű és tökéletes szemléltetés, az iskolafölszerelés. A humán tárgyakhoz, a nyelv- oktatáshoz minden megvan — a nyelvi laboratóriummal, a korszerű audiovizuális fölszereléssel valóban büszkélkedtapasztalatainak feldolgozása már megindult a tantestületben — mondta az igazgató. Ahol viszont szintén a tárgy életszükséglete a szemléltetés — fizika, biológia —, már hiányok mutatkoznak. Nos, nem ez az első panasz megyénk iskoláiban a TANÉRT Vállalatra, jogos tehát a kívánság, hogy viselje jobban gondját általános és középiskoláinknak. Amiben viszont gazdag az iskola, az a könyvállománya. séget nyújt a tanulóknak arra, hogy a kötelező irodalom mellett ismerkedjenek a szak- tudományok, a szépirodalom és a folyóiratok világával. Ez azonban más iskolákban is így van. Ami itt viszont példaszerű: jó könyvtári élet is folyik. A délutáni órákban maguk a tanulók a könyvtárosok, készítik a bibliográfiát, kartotékolnak. És jegyzetelni tanulnak, cédulázgatnak. Megismerkedhetnek. betekinthetnek a tudományos kutatók módszereibe, a könyvtári munNem is tudnám hirtelené- ben összeszámolni, hány pesszimista embert hallottam már, aki az egy helyben topogó közművelődésről sóhajtozott. »Csak egyet, csak egyet mutasson, ahol nincs egyedül az a szerencsétlen, aki győzködik vele.-« Egyáltalán nem a pesszimista emberek kedvéért vagy meggyőzésére írok ezekről a beszélgetésekről. És nem is abból az apropóból, hogy végre találtam, ilyet. Mert több ilyen van. És az lenne a jó, ha egyre több ilyen lenne ... Ángyán János, a Balatonszentgyörgyi Községi Tanács vb-elnöke: — öt évig voltam községi bíró, húsz évig tanácselnök. Ez így összesen huszonöt év. Most már nyugdíjba készülök ... Itt nőtt, változott ez a falu velem. Mondhatom, a kultúrája is. Tegnap este éppen vöröskeresztes rendezvényt tartottunk. Engem valósággal elfog a jóérzés, ha odamegyek. Külön klubszoba a fiataloknak, párttagoknak, szakmaközieknek... ötvenben kezdtük építem. Pár százezer volt hozzá, meg amit mi adtunk saját erőnkből. Milyen gyorsan elkészült! Ma álomnak tűnik, amilyen a mostani kapacitás ... Toldottunk hozzá később. Ide szívesen jön a Déryné meg a Csiky Gergely Színház Kaposvárról. Nézze meg! Micsoda tv-terem! Büfé! Nem kívánok összehasonlítást tenni, de én is a többi falusi legénnyel együtt örültem, ha kaptunk akkoriban egy pajtát, ahol mulatságot rendezhettünk. Elégedett vagyok, hogy eddig jutottunk. Hogy miért jutottunk? Magunknak köszönhetjük, persze . segített a járás, a megye is. A magunk alatt értem mindazokat, akik tsz-tagok, az ÉRDÉRT Vállalat, a fogyasztási szövetkezet dolgozói... Nem is tudnám megmondani, hogy ki mennyit segít és mivel. »Ritka búza, ritka árpa, ritka tengeri / Ritka anyós, ki a vejét szereti...« KéHárom darab százas Üj szobaberendezést akartunk vásárolni. Végre együtt volt akkora összeg, amely — tájékozódásunk szerint — egy közepes minőségű és nagyságú garnitúra beszerzésére elegendő. Az átlagvásárló gyermeki naivitásával kezdtük meg az érdeklődést a helyi bútorboltban. — ».A napokban«, »o jövő héten«, »a közeljövőben«, >*rendelés alatt áll«, »még ebben a hónapban leszállítják«, »nézzen be két hét múlva«, »érdeklődjék gyakrabban« stb. — Szokványos válaszok, akár magnóról is ismételhetnék. A fenti biztatások egyelőre türelmes hallgatásának időszakában aztán tudomásunkra jutott, hogy ugyanebből a boltból ketten is beszerezték az általunk óhajtott — bár egyáltalán nem különleges, de célszerűnek, ugyanakkor nem túl drágának tartott — típust. (Kettőről tudtunk. És ahányról nem?!) Mi pedig továbbra is szorgalmas vendégei maradtunk a szaküzletnek. De közben lassan hatalmába kerített bennünket a csüggedés. A feleségem megkockáztatta: kellene ígérni valamennyit a boltvezetőnek vagy az egyik eladónak. Kioktattam: — Társadalmunkban nem illik ilyesmit tenni. Lealázó a kereskedőre, aki ezért egy lépést sem tesz, semmiféle szívességben nem részesít bennünket. Másrészt ez megvesztegetés lenne, amiért bírósági eljárást is indíthatnak ellenem. Inkább bejárogatok az üzletbe. Hátha megunnak. Nem untak meg. Én azonban lassan teljesen elvesztettem a hitemet. Feleségem unszolásának engedve fölkerestem hát az egyik újdonsült bútortulajdonost, és egyenesen nekiszegeztem a kérdést. Kissé csodálkoztam, amikor nem tagadta meg a választ. Az alábbi felvilágosítást adta: — Tudom, hogy nem jelent föl, hiszen bútorra van szüksége, nem bírósági tárgyalásra. De ha bárki felelősségre vonna, úgyis letagadnám. Szemtanúk kizárva. Tehát: három darab százast tettem az. asztalra. Más megoldás i&rr.s, uram. '»Más megoldás nincs.« Lakóhelyemen egyetlen bútorbolt működik. Talán Pesten kellene próbálkozni. De a szállítás sokkal többe kerülne, mint a »csúszó«. Dühös pillanataimban mar a kereskedelmi felügyelőségre és a népi ellenőrzési bizottságra is el akartam szaladni. De mit mondjak? És mivel, hogyan bizonyítsam a százasok elvárását? Vajon segítene mindez a bútorszerzésben? Tépelődtem, de nem találtam kiutat. Leraktuk a szocializmus alapjait, reformot hajtottunk végre a gazdaságirányításban, de a három százast le kell tenni! Vagy bele a köpenyzsebbe. Mint némely nőgyógyásznak. Feleségem sürgetett, ösz- szevesztünk. Aztán egy darabig nem esett szó a bútorról. De amikor az egyik szekrényajtó csavarjai kihullottak a szúette fából, tarthatatlanná vált a helyzetünk. Döntöttem. Három darab százassal elindultam a bútorboltba. Kissé szégyenkezve tettem le a pénzt az üzletvezető elé: — Uram, én a végén akartam megszolgálni a fáradozását, de ha úgy gondolja... — Milyen bútorról is volt szó? Ja, igen. Éppen ma délelőtt érkezett egy szállítmány, tessék jönni. A raktárba vezetett, letépte az egyik szekrény oldaláról a papírt, megmutatta a többi bútordarabot is. Igen, ez a szín, típus, nagyszerű. Mikor vihetem? — Akár azonnal. — Rohantam haza a pénzért, gépkocsit kerítettem, és már másnap nekiláttam összeszerelni az új szerzeményünket. Mit mondjak még? Hogy azóta nem tudok napirendre térni vásárlásom körülményei fölött? Hol magamban, hol szűkebb környezetemmel meditálok: helyesen cselekedtem-e? Nem találhattam volna más megoldást? Azzal nyugtatom magam, hogy a közeljövőben úgysem lesz pénzem újabb bútor vásárlására. Gyenge vigasz, tudom. De jobb nem jutott még eszembe. PaáJ László szülnek a Vők báljával a művészeti szemlére. Az egykori keserű valóságból, az összezárt emberek világában, az anyós—vő ellentétéből született a népszokás. A népszokásból ez a műsor. Mert a régi, a népszokások helyébe ma már klubélet lépett, irodalmi színpad, tánccsoport. És mi a közművelődés záloga? Erdélyi József tanár, a művelődési otthon vezetője: — Nemrég tartottuk az öregek napját. A fiatalokra szokták mondani, hogy magukénak érzi őket a vállalat. Nos, ez nagyon érvényes az öregekre is. Hogy a község közművelődése ilyen, ez a vállalatoknak köszönhető. A művelődési ház nincs közös fenntartásba véve, de a szemlélet — és ez a nagy eredmény — azt mutatja, hogy közös a művelődés ügye. Hát vegyük sorra! A tsz-től évenként tízezer forintot kapunk. Igaz, tavaly nem tudták ideadni, de az idén a dupláját adják. Ezt a berendezést az ÉRDÉRT Vállalattól kaptuk. Nincs olyan kérés, amellyel ne kopogtathatnánk Furák József vezetőnél. Még azt is megteszik, hogy a néptáncos lányokat ideszállítják esténként kocsival. Valamennyi művészeti csoportnak van gazdája. Segít a Nádfeldolgozó Vállalat itteni telepe, a téglagyártól is kapunk segítséget. Mindig jó szándékkal várnak a balaton- máríai ÁFÉSZ-nél, és ne hagyjuk ki a sorból a MÁV- állomást sem, mert azok is adtak már pénzt — erejüktől telhetőén. Ennyi jó szándék mellett a népművelőnek lelki- ismereti kérdés, hogy legyen élet a művelődési házban ... Megvallom őszintén, sokáig latolgatom magamban a kérdést, amikor egy-egy üzem vezetőjénél kopogok. Hiszen a gazdálkodás sok ezer gondja, ki tudja, vajon hagy-e energiát a köz- művelődés gondjaira. De kell rá energia, kell segítség. A másik kérdés az — nem több-e ez a segítség, mint gesztus. »Tessék, itt a pénz, nem érdekel, mi lesz a sorsa.« Vajon számon kérik-e a vezetők, mi lesz a pénz sorsa? Furák. József, az ÉRDÉRT Vállalat balatonszentgyörgyi telepének vezetője: — Annyi gond van itt és annyi fajta — nem is hittem volna, hogy ebben az ügyben keres. Hát persze, adunk pénzt, segítséget erőnktől telhetőén, mert a dolgozók is igénylik. Vannak szocialista brigádjaink és azoknak nem mindegy, hogyan töltik el a szabad idejüket. Meg nézze, én is voltam fiatal! Ilyen rendezvényre mindig szívesen eljártam, hát természetes, hogy segít az ember. És különösen akkor, ha van látszata. Én úgy ítélem meg a művelődési ház tevékenységét — bár ezt nem lehet forintban mérni —, hogy megtérül minden forint, többszörösen is, amit ezért áldozunk. Most is, a művészeti szemléken... Tröszt Tibor Hogyan élünk9 mire költjük a pénzünket? A népszámlálás adatai alapján országos összesítés készült a különböző társadalmi rétegekhez tartozó családok jövedelméről, a háztartások kiadásairól. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a munkás- és az értelmiségi háztartásokban egy-egy személyre évente 17 361 forint jövedelem jut, Budapesten az átlag meghaladja az évi 20 ezer forintot. Az átlagjövedelem túlnyomó része — országosan 13 267 forint — a munkabér, a családi pótlék összege megközelíti a 600 forintot, a kifizetett táppénz személyenként 242 forint, az átlagos nyugdíjösszeg 567 forint. A fővárosi lakosság nagyobb pénzbevételével szemben az adójellegű kiadásaik is nagyobbak: a budapesti családoknál az egy főre jutó adóösszeg évi 909 forint, míg az országos átlag 740 forint. Másként alakulnak a paraszti és az úgynevezett kettős jövedelmű háztartások pónzjöve- delmei. (Az utóbbiaknál a családfő nem a mezőgazdaságban dolgozik.) A parasztcsa- ládoknál az egy személyre számított évi összes pénzbevétel 12 655 forint — 4700 forinttá! kevesebb a többi réteg jövedelménél —, azonban a saját termelésből és a természetbeli jövedelemből származó személyes fogyasztás értékét is figyelembe véve az egy főre jutó bevétel eléri a munkás- és szellemi háztartások átlagjövedelmét. A nettó jövedelmet tekintve azonban a parasztcsaládok helyzete mégis kedvezőtlenebb, ugyanis a háztáji gazdasággal kapcsolatos pénzkiadások, valamint az adók ösz- szege mintegy háromszorosa a munkásait és a szellemi foglalkozásúak hasonló jellegű kiadásainak. A KSH adatai szerint élelmiszerre, italra, dohányra valamennyi társadalmi réteg nagyjából ugyanannyit költ: évente mintegy hétezer forintot. Ruházkodásra a munkások és a szellemi foglalkozásúak évente mintegy 300 forinttal többet fordítanak; az egészségügyi célokra, testápolásra, közlekedésre, művelődésre, oktatásra, szórakozásra szánt kiadásaik mintegy kétszeresét teszik ki a paraszti családokénak. A különböző társadalmi rétegek táplálkozási szokásai között is igen lényeges eltérést mutat a statisztika. Például a parasztcsaládok sokkal zsírosabb koszton élnek: náluk az évi zsíradékfogyasztás személyenként meghaladja a 25 kilogrammot, a munkásoknál és az értelmiségieknél csak mintegy 18 kilogramm. A parasztság kevesebb — évente személyenként 84 liter — tejet fogyaszt, mint az egyéb foglalkozásúak, akiknél az évi mennyiség 94 liter. A falvak népe évente mintegy 20 kilogrammal kevesebb kenyeret és péksüteményt eszik, mint a munkások és a szellemi foglalkozásúak. ugyanakkor liszt bői, száraztésztából, rizsből mintegy két és félszer többet. A cukorfogyasztás valameny- nyi társadalmi rétegnél azonos — évente 23—24 kilogramm személyenként. SOMOGYI NÉPLAP Szerdst 1971. Január 27. 5
