Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-27 / 22. szám
MAI KOMMENTÁRUNK HA MÁSHONNAN NEM, az embereket a hangjuk meg fogja majd különböztetni a robotoktól. A vox humana melegsége nem utánozható, nem lehet mesterséges úton »»előállítani'«. A nem gombnyomásra működő segíteni akarás is csak az ember sajátja. Egy prózai foglalkozás líráját ebben sikerült felfedeznem. Leskn László A szalagnál Kellemes közérzetet, egészséges üzemi légkört Álltam az óriás csarnok bejáratánál, s hallgattam a gépdübörgést és az asszonyi csivi telést. A csarnok modern gyárépítési elvek alapján emelke dett ilyenné, de a gépek, fölszerelések már kopottnak, megviseltnek tűnnek. A mun kapadoknál ülők serény keze újból és újból az óramutató pontosságával tér vissza a kő zépen gördülő szalaghoz: az elvégzett, szinte csak igazításszámba menő mozdulat a készülő terméken, s aztán jöhet a következő. Pedig pontosan meghatározott munkafajták vannak itt; összesen négy. »Menetes hüvely becsavaro- zása a porcelán fejbe, a hüvely rögzítése, fülhajlítás és üvegezés« — ahogy azt nekem Lovas Gyula művezető elmondta. S aztán kiderült, hogy a kezdetben megfejthetetlen mozdulatok nyomán óránként és személyenként nyolcvan- egynéhány biztosítófej születik. Ahogy szót váltok velük, számomra úgy tisztul, egyszerűsödik minden mozdulatuk. A bal kéz elhelyezi a porcelán tokfejet, s a jobb egy kézipréssel a helyére szorítja a hüvelyt. Csuda egyszerű, erőfeszítést nem igényel, s mindenekelőtt termelékeny, tehát gazdaságos. Ha pedig túl unalmas és a kar is elfásult már, átülnek a másik székre, ahol kerek üveglapocskákat illesztenek a helyére, apró körré görbített drótszállal szorítják be. Kérdezem őket, mi a rendeltetése a kezük alól kikerülő terméknek. Bizonytalanul találgatják. — S ott mi készül? — mutatok a szomszéd szalagra, ahol a biztosítók aljazatai sorakoznak Nem tudják. Kezük gyorsan mozog. — Szép ez a ragasztószalag, ugye? — hívja fel a figyelmem egyikük az exportra csomagolt termékeket lezáró, fapados papírcsíkokra. Bólintok. Két órakor kezdték a munkát Most fél négy van. Csupa fiatal nó Füstölögve A VB KM Kaposvári Villamossági Gyára a leg______________! nagyobbak, a l egkorszerűbbek közül való Somogybán. A fővárosi központ igényes termelésszervezési módszert vezetett be, s termékei is a legmodernebb technikát szolgálják. A szereidében dolgozó asszonyok most a Somogybán legfejlettebbnek számító szervezettséggel és körülményekkel találkoztak. Zömük az évszázados falusi életformából csöppent ide, szinte minden átmenet nélkül. Munkájuk a legföljebb öt mozdulat örökös ismétlődésébe zárt változatlanság. A terhelés egyoldalú; csupán némi izommunkát és lankadatlan figyelmet igényel. A készülő munkadarab számukra nem egyéb a szem és a tapintás által ismert porcelántárgynál, pléh- darabnál, melyet össze kell illeszteni. Minden kapocs, mely az egészhez fűzné tevékenységüket, hiányzik; kombinatív munka nincs. Ma még akad olyan folyamat, melyet a kéz nem ismer teljesen, jó szemre és figyelemre van szükség. Üj, tehát érdekes és kevésbé fárasztó. De mi történik, ha minden fogást tökéletesen elsajátítanak, s a mechanikus begyakorlottság nyomán megkeseredik a munkapad mellett töltött nyolc óra? Gépesítés. Ez lenne egybehangzó vélemények szerint az egyhangú munka eredményes gyógyszere. S van egy másik is: a munkásnők számára perspektívát biztosítani. A legjobbaknak, a törekvőknek lehetővé tenni, hogy képességeiknek megfelelő minőségű munkát végezzenek. Olyat, amelyik kielégíti az ember természetes vágyát, jobban próbára teszi a képességeket, s napról napra új fölfedezésekhez vezet A gyár fiatal. S mint ilyen, az automatizálásnak határt szab a szükség. A beruházásokra szánt összegek a gyár felépülése után ugyancsak megcsappantak. Ez az út egyelőre igen lassan járható. S aki a jelenlegi munkaerőgondokat ismeri, az sem látja derűsebbnek a helyzetet Az utánpótlás elapadása miatt ott van szükség a munkásnőkre, ahol azok dolgoznak. Előrelépésükre nagyon kevés az esély. Divatköpenybemutató Az igazgatói irodában Sze- recz László fogad. Igen, a ___ problémát ő i s jól ismeri. A gyár munkapszichológusának fölméréseit keresi elő, s mutatja a beszédes számokat. »Látott-e érvényesülési, előrehaladási lehetőséget?« — kérdezték 29 embertől. S több mint a fele, 15 nem tapasztalt ilyet. Amikor a munkalélektan szakembere a kilépések okait vizsgálta, szinte senki sem jelölte meg ezt az okot, s a következő munkahelyről vallottak szerint is csupán egy ember szeretne változatosabb munkát végezni. Annál több a jobb keresetre, az egy műszakra stb. vonatkozó igény. — A részekre bontott munka és a betanított munkások nagy száma egy magasabb szintű termelés megvalósulását jelenti — mondta Szerecz László igazgató. — így van ez a magas műszaki színvonalon dolgozó magyar gyárakban, de a fejlettebb nyugati országokban is, Persze a mi társadalmunkban sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az ember munkahelyi közérzetére, s magára az emberre is. Mint afféle fiatal gyár, a miénk is a »kisiskolás« korban van. Űj munkásaink még az üzemi légkört sem szokták meg igazán, s a midennapok mindig hoznak valami újat. Mi is ezen vagyunk. Az alkatrész- gyártó üzemben megszüntettük a három műszakot. Bevezettük a rendszeres gimnasztikát. Munkaköpeny-divatbemutatót tartottunk az itt dolgozó nőknek, s szavazás alapján választották ki az egységes formaköpenyt. Hűtőgépet kapott a bakelitműhely, az orvosi szakrendelők sora áll a dolgozók rendelkezésére. Nem állítom, hogy mindez csodaszer, de az egyhangú, egyoldalú leterhelést ellensúlyozza egy bizonyos mértékig. S ha ezeket az egészséges ■ ötleteket kezdeményezéseket tovább tudjuk fokozni, kellemesebb lesz az emberek közérzete és egészségesebb az üzemi légkör. S ez mindenképp tompítja az egyhangú munka személyiségtorzító hatását. Csupor Tibor Egy prózai foglalkozás lírája PRÓZAI foglalkozásokban nehéz fölfedezni, »tettenér- ni« a lírát. Nem vagyok költő, nagy merészség vállalkoznom erre. Nem vállalkozott rá az asszony sem, aki reggel nyolctól ötig ott ül a görgetegi Búzakalász Termelőzsövetkezet A diskurzus magyarul és olaszul folyik. A gömbölyűre hízott bikák minősítése kétnyelvű beszélgetés témája az istállóban. Fotóriporterünk a balatonszentgyörgyi Dél-Ba- laton Termelőszövetkezetben kapta lencsevégre az epizódot: a tsz idei első exportértékesítését megelőző perceket. Tsz-vezetők, állattenyésztők hallgatták a hol érthető, hol meg érthetetlen véleménycserét. Állatok minőségéről volt Mai vásár A vevők: olaszok szó, jelzések kerültek az állatokra — forintokat érő jelzések... Harminchárom hízómarha talált új gazdára — olasz vevőkre — ezen a napon a tsz istállójában. Az exportszállítmányt várhatóan a jövő hét elején indítják útba Olaszországba. Kilenc bika »A«, a többi »B« minősítést kapott. A szövetkezet idei első exportértékesítése jó vásárt jelentett: a mintegy 550 kilós átlagsúlyú állatokért megközelítően félmillió forintra számíthat a Dél-Balaton Tsz. S a szövetkezetnek még lesz az idén exportja hízómarhából. < irodájában. Nem vetéstervek fölött, nem az állattenyésztés adatai fölött görnyed. Nem tartozik a »vezérkarhoz«. A tsz-tagok SZTK-ügyeit intézi. Ügyintéző — így határozták meg feladatkörét. Ebben sincs csipetnyi líra sem. A neve — Pécsi Antalné — sem tartozik az olaszosan lágy nevek közé. Inkább valami állítást tartalmaz számomra. A hétköznapok szürkeségéből, lassú höm- pölygéséből. Leggyakrabban kimondott szavai: felterjesztés, számfejtés, nyilvántartás, karton. Szárazon koppanó szavak. Öltözetének fő darabja: egy világoskék munkaköpeny, őszülő haja szabályosan te- kervényes kontyba rendezett. Paragrafusok között él, azok tudója, melyek munkaköréhez szükségesek. Próbálom a »nyu- lat kiugratni a bokorból«: az estéiről kérdezem. Hogy otthon kitör-e munkája kereteiből. Nem. Azok is szabályosak. Kikapcsolódás: horgolás, televíziónézés. A kedvelt műsor: a híradó. Racionális alkat, úgy tűnik. Szabályos, szép betűformái nyugodt vo- nalvezetésűek. Az analízis itt sem mutat ki »rendellenességet«, cikcakos kis kitérőket, a »tudatalatti« rakoncátlankodást. Három gyereket nevelt föl, valamennyit becsületes, szorgalmas embernek. Hosszú oszlopokban számok sorakoznak. Iratok végére pecsét kerül. Kékes színű pecsétek ezreit nyomta a tsz-nél eltöltött kilenc év alatt, a megalakulás óta. Havonta fölveszi a fizetését, ezerhatszáz forintot. Periodikusan megismétlődő ez is, ugyanúgy, mint a szokásos nagybevásárlás a pénz kézhezvétele után. Talán már a jövő században robotok ezrei segítik majd az embert. Talán hasonlítanak is majd az emberre. De az ember nem robot! S Pécsi Antalné sem gépies munkát végez csupán. Idős ember lép be irodájába. Ingatja fejét. — Nem jól van ez így. Sehogy sem értem ki magamat ezen a papíron __ — Adja ide, János bácsi. Majd megnézem. Látja, ez itt azt jelenti, hogy... Ez meg arra való, hogy ... A kerítésen Hálni Megyei mezőgazdasági, élelmiszeripari intézmények, vállalatok vezetői, képviselői tanácskoztak tegnap külföld; szakmai utak szervezéséről, tapasztalatairól. Felületesen végigolvasva, nem több, mint egy köznapi hír ez. Mégis úgy érzem, a napi hírek, események tömegében érdemes ennél a megbeszélésnél néhány gondolattal elidőzni. Szólhatnék most azokról a nagyon hasznos, figyelemre méltó útmutatókról, melyeket valamennyi részvevő érdeklődve lapozott fel. Érdeklődve, mert nemcsak különböző utakról adott tájékoztatást, hanem arról — és ez a lényeg —, hogy meghatározott szakmai témakörökben melyik országot miért érdemes fölkeresni. Ezeket a kiadványokat magukkal vitték a jelenlevők, és minden bizonnyal jól fogják hasznosítani. Mondom, szólhatnék arról, hogy például az öntözés iránt érdeklődőknek miért célszerű Bulgáriába, a tejipar iránt érdeklődőknek Dániába, a faipart és a fafeldolgozást tanulmányozóknak Norvégiába utazni. Alapvető, nélkülözhetetlen ez az ismeretanyag — ezúttal mégis, éppen ennek a tanácskozásnak alapján, más gondolat foglalkoztat. Utazunk. Egyre többen és egyre többfelé. És egyre több a szakmai jellegű utak száma. 1968-ban hazánkból mindösz- sze nyolcszáz, a múlt évben több mint háromezer mezőgazdasági és élelmiszeripari szakember utazott tanulmányútra szocialista és tőkés országokba. Miért kell odafigyelnünk ezekre a számokra, miért van évről évre fokozódó jelentőségük a tanulmányutaknak, s csak így megszerezhető ismereteknek? Dr. Varró József, a MÉM információs osztályának vezetője úgy mondta, hogy a gazdaságirányítási rendszer fejlődésével szükségszerűvé vált az intézményesített szaktanácsadás újjászervezése. Nem csupán az élen járó hazai gazdaságok tapasztalatainak megismerése nélkülözhetetlen, ugyanez a kívánság vonatkozik a csak külföldön megszerezhető ismeretekre is. , Mezőgazdasági, élelmiszer- ipari termékeink egy részét külföldi piacokon értékesítjük. Hogy áruink versenyképesek legyenek, ismernünk kell — közelebbről és részle teiben is — az adott ország termelési és piaci viszonyait. A sok közül ez csak az egyik szempont. A másik, ami legalább ennyire nyomós érv a külföldi szakmai utak melleit, az az, hogy olyan tapasztalatokat, ismereteket szerezhetnek a szakemberek, melyek hazai viszonyaink között jól alkalmazhatók. Gyakran apróságok, egyszerű fogások ezek, de segítik fejlődésünket. A X. kongresszus is, a negyedik ötéves tervtörvény is fontos célként határozza meg a tudományos-műszaki haladást. Ehhez pedig hozzá tartozik más országok eredményeinek, gazdálkodási módszereinek ismerete is. Természetesen ezek a tanulmányutak, tapasztalatcserék akkor helyesek, célravezetők, ha nem az ötletszerűségen alapulnak, hanem messzemenően igazodnak céljainkhoz, feladatainkhoz. Tulajdonképpen ennek érdekében rendezték ezt a tegnapi tanácskozást, ezért hallgatja meg a 'szakemberek véleményét, kérését az IBUSZ, az Agroinform Iroda és a MÉM is. A kerítésen lúllátni, a saját tapasztalatokon túl, masokét is megismerni — hozzá tartozik ez is a gazdálkodás forgalmához. S ha más országok — nem egyszer nálunk fejlettebb országok — szakembereinek megéri a magyarországi tanulmányút — növekvő statisztika bizonyítja ezt —, akkor mindenképpen megéri és fontos nekünk is a csoportos szak- tanácsadásnak ez a formája, a külföldi tanulmányút. V. M. Lyukszalagok és automaták Ügyvitelgépesitési kiállítás nyílt Kaposváron Több mint ötmillió forint értékű ügyviteli gépet vásároltak az elmúlt másfél évben a somogyi vállalatok, tizennyolc tsz pedig rendszeresen igénybe veszi a PM Szervezési és Ügyvitelgépesítési Intézetének tanácsadó szolgálatát az ügyvitelszervezési feladatok megoldásához. A gyors, korszerű információ elképzelhetetlen az ügyvitel megfelelő gépesítése nélkül. A forgalomban levő gépeket mutatják be a Kaposvári Ruhagyárban tegnap megnyílt ügy- vxtelgépesítési kiállításon. Marton József, az intézet déldunántúli kirendeltségének vezetője hangsúlyozta ezt, s azt is elmondta, hogy a jövő az elektronika felé halad. A szalaglyukasztó gépek ebből megmutatnak már egy keveset. Véleménye szerint lehetőség van arra. hogy a kisebb vállalatok közös összefogással telepítsenek olyan számítógép- parkot, amelyik a vezetést korszerű információkkal látja el s meggyorsítja az ügyvitelt. A Kaposváron másfél éve létesített kirendeltség már túlnőtt a megye határain, So- mogyon kívül Baranya és Zala megye vállalatainál végez ügy- vitelgépesitési tevékenységet, lát el tanácsadó szolgálatot, s árusít korszerű gépeket. Ennek a harmadik tevékenységnek a bemutatását jól szolgálja a tegnapi kiállítás. A legkorszerűbb gépnek egy lyukszalagos könyvelő automata számít a kiállításon. Az NDK-gyártmá- nyú berendezésnek nemcsak az a jó tulajdonsága, hogy gyorsan lehet vele nagy mennyiségű adatot rögzíteni, hanem a lyukszalagokon tárolt információkat bármilyen más elektronikus géppel fel lehet dolgozni. Érdekessége a kiállításnak az írásautomata is. Főleg a nagy tömegű levelezést korszerűsíti. Lyukszalagvezérléssel működik s rendkívül gyorsan másolja az egyszer leírt levelet, meghívót. A három napig nyitva tartó kiállítás megnyitójára sok szakember ígérkezett a három medvéből. Őket Suná ■ Imre, .■ megyei tanács vb-elnokhelyet- tese köszöntötte. Két millió dollár élő vadért Az idén mintegy háromezer vendéget vár a Magyar Vadkereskedelmi . Szövetkezeti Vállalat, ahol évente több mint egymillió dollárt hagynak a külföldi vendégvadászok. Az élővad-exportból év' kétmillió dollár a forgalom elsősorban a francia és olasz piacokon, s mintegy másfél millió dollárért exportálnak lőtt vadat. Ebből az NSZK, Svájc, Olaszország, Ausztria. Franciaország és az északi államok vásárolnak a legtöbbet. \z idén főként a konyhakész /adhúsválasztékot kívánják bővíteni; fóliába csomagolt pecsenye-fácánt és vadkacsát szállítanak külföldi piac idra. a SOMOGYI NÉPLAI' Szerda, 1971. januar 27.