Somogyi Néplap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-04 / 2. szám

♦ A tömegsporttól a vezetőségválasztásokig Beszélgetés Vermes Imrével, az MTS Somogy megyei Tanácsának elnökével Az év első munkanapja a so­mogyi sportéletben még ma­gán viseli a téli időszak jel­lemzőit. Vastag hótakaró bo­rítja a sportpályákat. A szű­kös teremviszonyok még in­kább szembetűnnek majd, mert lassacskán a szabadtéri sportágakban is megkezdődik a felkészülés. Néhány nap múlva elkezdik a labdarúgó- csapatok. Aztán indul a terem- röplabda-bajnokság, bemutat­koznak az asztaliteniszezők, ökölvívók stb. A sportkörök­nél tehát csak látszólagos a csönd. A sport irányító szer­veinél, az MTS Somogy me­gyei Tanácsánál éppúgy, mint a városi és a járási TS-eknél, pedig nyoma sincs a téli holt­idénynek. Legtöbb helyen már elkészült a számvetés, sőt ké­szen vannak a jövő tervei is. Vermes Imrét, az MTS So­mogy megyei Tanácsának el­nökét kerestük föl, hogy a ter­vekből ragadja ki a legfonto­sabbakat, vázolja, mit tesz a megyei sportfőhatóság az új évben, amikor megkezdődik egy újabb négyesztendős prog­ram a somogyi sportélet to­vábbi felvirágoztatásáért. — A múlt esztendő igen örvendetes előrelépést ho­zott Somogybán a tömeg­sportban. Mit tart e téren a legfőbb teendőnek? — Nem kétséges, hogy minő­ségi sportot csak úgy teremt­hetünk. ha biztosítjuk ennek bázisát. Mi más volna ez, mint a tömegsport. Az 1970. évi si­kerek nem véletlenek. Mind a falusi, mind a munkahelyi spartakiádok szervezése, lebo­nyolítása jónak bizonyult. Hogy milyen jó a somogyi anyag, azt tükrözte ez a két spartakiád. De egyúttal figyel­meztetett is. Megmutatta, hogy az üzemi dolgozók éppúgy, mint a falvak sportolni vágyó fiataljai, igénylik, szeretik a sportot. Éppen ez szabja meg, hogy ezt a munkát folyama­tossá kell tenni. A tavalyi si­kereket nem követheti önelé­gültség, vagy semmittevés. 1971-ben ugyan nem lesz or­szágos spartakiád döntő, de a következő nagy spartakiádok babérjára csak akkor pályáz­hatunk, ha a munkát folyama­tosan végezzük. E cél érdeké­ben az idén a falusi spartakiá- dokhoz hasonlóan a munka­helyi spartakiádokat is meg­rendezzük ama járási székhe­lyeken, ahol most már jelentős az üzemi dolgozók száma. Sió­fok mellett Nagyatádon, Bar­cson meg Marcaliban is van erre lehetőség. Programunk­ban szerepel, hogy a sparta­kiádok legjobbjainak a megye határain kívül is versenyzési lehetőséget biztosítsunk ebben az évben is. — Az ötéves sportfejlesz­tési tervben különös súllyal szerepel az iskolai sport. Hoz-e ez valami változást 1971-ben? — Sokak körében nem tisz­tázott, hogy az iskolai sport a tömegsporthoz tartozik, vagy inkább az utánpótlás céljait szolgálja. Nem szükséges el­dönteni a vitát. Ez is, az is! Nem kétséges, hogy a jövő sportcsatáinak győzteseit ma­napság már az általános isko­lákban kell elindítani. Az is­kolákban feltétlenül ki kell alakítani a rendszeres sporto­Súlyos szerencsétlenség egy skóciai mérkőzésen Szombaton délután a Glas- govvi Ibrox stadionban nagy érdeklődés mellett került sor a skót bajnokság rangadójára, melynek keretében két régi vetélytárs, a Rangers és a Celtic találkozott egymással. Az izgalmas mérkőzés a 88. percben még 0:0-ra állt, a közönség már elindult haza­felé. Aztán a 89. percben két gól is esett, úgyhogy l:l-re alakult az eredmény. A pályá­ról már elinduló nézők a gó­lok hatására visszafordultak, s a nagy embertömeg kétirá­nyú mozgása olyan erős hul­lámzást idézett elő, hogy a lelátó elválasztó korlátja át­szakadt. Az esti mérkőzés sú­lyos következményekkel járt. Sugár András jelenti Lon­donból : — A glasgowi borzalmas tö­megkatasztrófa, amely eddig 86 halálos és 108 sebesült ál­dozatot szedett, nem az első ilyen sze­rencsétlenség sem Skócia, sem Nagy-Britannia sport- történetében. Ugyanebben a stadionban pon­tosan két évvel ezelőtt egy korlát ledőlése miatt 24-en se­besültek meg, 1964-ben egy lépcső beomlásakor két néző vesztette életét. Az észak-ang­liai boltoni stadionban 1946- ban 33 ember lelte halálát, de jóval korábban, 1902-ben ugyancsak a glasgowi Ibrox- ban 25 szurkoló halt meg, amikor a lelátó egy része le­szakadt. A szombati tragédia egyik oka kétségkívül a pénzhajhá- szás volt. A glasgowi stadion — mint minden brit sportlé­tesítmény — minél több je­gyet igyekszik eladni, s ezért a lelátók nagy része állóhely­ből áll, ahol I a közönség oly sűrűn szo­rul össze, hogy például tapsolni csak a fejük fe­lett tudnak a nézők Az egyik lelátón csaknem száz lépcsőfok sorakozik egy­más fölött a meredek teknő- ben minden korlát nélkül, te­hát elég, hogy a rendszerint enyhén ittas nézőközönség kissé izgalomba jöjjön és va­laki kificamítsa a bokáját, máris kész a szerencsétlenség. A Celtic főleg a katolikus és jórészt ír származású szurko­lók bálványa, a Rangers pe­dig elsősorban a jobb mód­ban élő protestáns skótok kedvence. A két egyesület szurkolói között néha oly elkesere­dett az ellenségeskedés, hogy a stadion igazgatói a rangadókon jobbnak lát­ják az egész teknöt ketté­osztani, mint egy almát, úgyhogy a stadion egyik felét a Celticnek, a másikat a Rangersnak adják ki. Így sem képesek elkerülni a konfliktu- tust. A mérkőzések után a rendőrök több tucat szurkolót szoktak őrizetbe venni. a mentők mindig kivonulnak. A szombati katasztrófa megdöbbentő méretét némileg megmagyarázza az a körül­mény, hogy a vesztésre álló Rangers szurkolói már a kijá­rat felé tülekedtek, amikor csapatuk váratlanul berúgta az egyenlítő gólt, mire a fel­lelkesült ifjú nézők ezrei visz- szafordultak a meredek lép­csőn. A vasárnapi londoni tápok közül a News of the World vezércikkben kommentálja a fiatal szurkolók tömeghalálát követelve, hogy a katasztrófa okait sürgős vizsgálattal tisz­tázzák. lási lehetőségeket, megterem­teni a feltételeket, hogy a diákfiatalok ne alkalomsze­rűen, egy-egy torna keretében sportoljanak, hanem egész esz­tendőn át. Nálunk nagy sze­rencse, hogy a művelődésügy és á sporthatóság egy nyelven beszél megyei, járási, városi szinten egyaránt. Az iskolai sporttal szorosan összefügg a sportiskola léte. Látjuk az úszóknál, hogy mi­lyen sokat jelent ez. Bízunk benne, hogy a sportiskola to­vábbi bővülése más sportágak­ban is hasonló eredményeket hoz. Kevésbé ismert tény a szülők körében a sporttagoza­tos iskola léte. Pedig az ilyen iskolatípus sokat jelenthet majd a jövőben. A sportot kedvelő szülők, akik gyerme­keiket szeretnél?; elindítani a sport útján, jól járnak az ilyen tagozatos iskolákkal. 1971-ben az iskolai sportban szeretnénk bővíteni a tested­zés feltételeit. A sok sportág közül egyet különösen az ifjú­ság figyelmébe szeretnénk ajánlani, ez pedig a természet- járás. — Az év utolsó napján összegezést készítettünk, s ebben feltártuk a minőségi sport helyzetét. A somogyi sportbarátok bizonyára kí­váncsian várják, hogy a tö­megesítés mellett a minőség dolgában előbbre tudunk-e majd lépni az új esztendő­ben? — A feltételei?, úgy érzem, biztosítva vannak. Az előrelé­pés egyik fontos feltétele, hogy szakmailag kikre bízzuk spor­toló fiainkat, íányainkat. Ha lépést akarunk tartani mások­kal, akkor edzőinknek sokat kell tanulniuk, s a tanultakat át kell adniuk a rájuk bízott sportolóknál?. A megyei TS biztosítja a tanulási, lehetősé­get a szakemberek vagy a le­endő szakemberek számára. Lehetőség van a képzésre és a továbbképzésre egyaránt. Az viszont már nemcsak a TS-ektől függ, hogy az egye­sületeknél milyen a vezetői munka. Feltétlenül emelni kell az egyesületi vezetés színvona­lát. Ma már megengedhetetlen az, hogy a sportköröknél leg­többször csak egy emberre i háruljon minden vezetői mun­ka. Erre sem az elnök, sem az edző (még ha fügegtlenített is) nem lehet alkalmas. Végső fo­kon az egyesületi irányítástól függ legtöbb esetben egy-egy sportkör sikeres szereplése. — A tervek szerint ez idén el kell kezdődnie a sportcsarnok építkezésének. Mi a helyzet e téren? — Minden tervszerűen ha­lad. Fedett uszodánk után az országban elsők között láttunk hozzá, hogy sportcsarnoka is legyen Somogynak. A tervek ezzel kapcsolatban ismerete­sek. Leendő csarnokunk min­den igényt kielégít még akkor is, ha az anyagiak bizonyos lépcsőzetes építkezési lehetősé­get biztosítanak csupán. A végleges kiviteli terveket ké­szíttetjük, s ezek április 10-ig készen lesznek. Ezt követően indulhat a munka. A lépcső­zetes építés ellenére is már a megnyitás után a kaposvári csarnok alkalmas lesz minden sportesemény akár nemzetkö­zi szintű versenyeinek lebo­nyolítására is. Az MTS és a tanács közötti szerződés biz­tos alapokat jelent az épülő új objektum jövője szempontjá­ból. Talán kissé lassúbb lesz az ütem, mint ahogy tervez­tük, de az idén megkezdődik az építkezés. — 1971-ben sor kerül a tisztújításra a sportköröknél és a sporthatóságoknál is. Mit jelent ez Somogybán? — Az év második felében a sportköri közgyűléseken a ve­zetőknek számot kell adniuk a végzett munkáról. A tagság a jól dolgozó vezetőket bizo­nyára megerősíti. Némely sportkönél persze sor kerülhet »őrségváltásra« is. Aligha hin­ném azonban, hogy ez utóbbi lesz a jellemző. Ugyancsak az év utolsó szakaszában kerül sor tisztújításra a járási, váro­si sportszövetségeknél, vala­mint a megyei TS-ben. Addig még tengernyi tenni­valónk lesz, mert a sportélet­ben már most az év első nap­jaiban sokasodna!? a tenniva­lók. Csak a kiragadott néhány példa is mutatja, hogy mun­kában, eseményekben gazdag esztendőnek ígérkezik 1971. Kovács Sándor Seszternyev a legjobb szovjet labdarúgó A szovjet sportújságírók, rá­dió- és telvízióriporterek sza­vazata alapján Albert Seszter- nyev, a CSZKA válogatott kö­zéphátvédje lett 1970-ben a Szovjetunió legjobb labdarúgó­ja. 104 szavazó közül 91-en tet­ték első helyre Sesztemyevet, 12-en másodiknak helyezték, és mindössze egy harmadik helyezést kapott. Sesternyev 29 éves, 1964-től a CSZKA, 1966-tól pedig a vá­logatott csapatkapitánya, 31- szeres válogatott. SPORT Az olasz labdarúgó 'bajnok­ság 12. fordulója után az él­csoport állása: 1. Milan 19 pont, 2. Napoli 18 pont, 3. Cag­liari 16 pont, 4. Internazonale 16 pont, 5. Bologna 15 pont. *■’*'-* Vasárnap Innsbruckban folytatták a hagyományos négysánc ugróversenyt. Az obenstdorfi, garamisch-parten- kjrchen és az innsbrucki ver­seny után a csehszlovák Raska vezet. Innsbrucki eredményei?; 1. Hute« feetezlotek) 246 pont HÍREK (92 és 96 m), 59. Molnár (ma­gyar) 108,9 pont (82, 82). A három verseny után az összetett viadal állása; 1. Ras­ka (csehszlovák) 709,2 pont, 2. Mork (norvég) 699,7 pont 3. Hubac (csehszlovák) 698,8 pont. (MTI) TOTŰ­eredmények A totó 13 pusz, 1 találatos szelvénye; x, x, 1,J 1, x, 2,| x, x, l,jl, elmaradt, törölve, x, 2, x, plusz 1. JANUÁR 4 HÉTFŐ Titusz Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Felszakadozó fel­hőzet, inkább már csak keleten havazással. He­lyenként erős, viharos lökésekkel kísért északi szél. Hófúvások, keleten az utakon síkosság. A vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet ma mí­nusz 3 és mínusz 8 fok között lesz. Nincs ötfalá'atos az első játékhéten A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Televízió székházában megtar­tott első heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húz­ták ki: 29, 44, 48, 72, 88 Az első játékhéten öt talála­tos szelvény nem volt. A nye­reményilleték levonása után a nyeremények a következőkép­pen alakultak; 4 találatos szel­vény 44 darab, nyereménye egyenként 85 899 forint; 3 ta­lálatos szelvény 3926 db, ezekre egyenként 481 forintot fizet­nek; a 125 540 darab 2 talála­tos szelvény egyenkénti nyere­ményösszege 19 forint. — Tizenegy ItlSZ-műsza- kot szerveztek az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncső­gyárában 1970 decemberében. A vállalat KlSZ-bizottságá- nak irányításával a gyár va­lamennyi fiatalja részt vett ezeken. — Rendkívüli véradónapot szerveztek Nagyberényben. A község lakói lelkesedéssel tá­mogatták a véradómozgal­mat: az évi szokásos vér­adáson kívül mintegy 175-en adtak ismét térítés nélkül vért. — Német nyelvtanfolyamot indított kereskedelmi, ven­déglátóipari dolgozói részére a Balatonmáriai ÁFÉSZ. A tanfolyamnak huszonöt hall­gatója van. A sikeres vizsgá­zóknak a szövetkezet fizeti, a tanulás költségeit. — Ötvenezer zománcozott olajkályha-burkolatot készí­tett a Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz 1970-ben. Most újabb ötvenezer gyártására kötöttek megállapodást a szö­vetkezet vezetői. — »Ez az év is jól kezdő­dik« — mondhatta joggal az új esztendőben elsőként há­zasságot kötött ifjú pár: 5000 forintos »Aranypók« vásár­lási utalvánnyal és komplett babakelengyével ajándékozta meg a Divatáru Kiskereske­delmi Vállalat a fiatalokat, dr. Kupcsulik Péter Károlyt és dr. Siba Sárát. Mindegyikük 24 éves és mindketten orvo­sok. Budapesten ők nyitották meg az 1971-ben frigyre lé­pők sorát. — Tíz filmből álló sorozat­tal filmklubot szerveztek Siófokon és Lengyeltótiban. Mindkét helyen e héten kez­dődik meg a vetítés, melyet minden esetben filmtörténeti előadás kísér. — Alapfokú traktorvezetői tanfolyam indul Berzencén január közepén. A háromhó­napos tanfolyamon mintegy harminc-harmincöt fiatal vesz részt. Halálos végű borozgatás Rozén György 33 éves tsz- tag Csokonyavisonta község­ben a szőlőhegyen levő pincé­jében borozgatás közben tré­fából egy deci petróleumot öntött Hamarics József 57 éves tsz-tag borospoharába és meg­itatta vele. Hamarics a petró­leumtól rosszul lett, Rozmán azonban nem hivott orvost. Hamarics József másnap reg­gel meghalt. A Somogy megyei Rendőr-fökapitányság Rózán Györgyöt őrizetbe vette, ügyé­ben a vizsgálat folyamatban van. 210 évvel ezelőtt, 1761. január 4-én született Deb­recenben Diószegi Sámuel bo­tanikus, a leíró növénytan és az alaktan szaknyelvének megte­remtője. Az. 53 éves korában elhunyt pap-tanár 24 évesen Hajdúböszörményben kezdte a pedagógiai pályát mint tanító. Rövidebb ideig Kecskeméten is tanárkodott, majd a göttingeni egyetemen természettudományi tanulmányokat folytatott. Só­gorával, Fazekas Mihállyal kö­zösen megírta a Magyar Füvész Könyvet. Nagy érdeme, hogy magyar nyelven közismertté tette Linné rendszerét, és meg­teremtette a leíró növénytan és az alaktan magyar szaknyel­vét. Orvosi Füvészkönyv című munkájában a magyar orvosi nyelv fejlesztéséért is sokat tett. Diószegi Sámuel minden igyekezetével bekapcsolódott az általa is elmaradottnak ítélt magyar kulturális és szellemi élet fejlesztésébe. Előszeretet­tel foglalkozott nyelvészeti kérdésekkel, ez a munkássága azonban csak részben bizonyult időállónak; a nyclújítás lázá­ban adott magyar növénynevei például nem szerencsések és kö­zülük sok nem is maradt fenn. Felhívás A Kaposvári Városi Tanács V. B. építési, közlekedési és vízügyi osztálya felhívja a közületek és a magánosok fi­gyelmét, hogy a járdákat tisztítsák meg a hótól. Ha e felhívásnak nem tesznek ele­get, szabálysértési eljárást indítanak ellenük. — Athén központjában és egyik külvárosában két házi készítésű bomba robbant új­év napján. Mindkettőnek a célpontja olyan épület volt, ahol amerikai katonákat szál­lásoltak el. Sebesülés nem történt, a merényletek csak anyagi károkat okoztak. — Az észak-írországi Lon­donderry autóbuszpályaud- varáról egy ismeretlen férfi elhajtott egy autóbusszal, amelyen 27 utas tartózkodott. A város szélétől mintegy 6 kilométerre a járművel egy sövénykerítésnek futott. Az autóbusz utasai közül senki sem sérült meg. az ismeret­len »buszeltérítőt« körözik. — Az Egyesült Államok keleti részén pénteken rend­kívüli hóvihar tombolt, és megbénította a közúti és a légiforgalmat. New Yorkban 94 éve nem volt ilyen nagy hóesés. Egyes kerületekben 25 centiméteres hó hullott. Washingtont 25—30 centimé­teres hótakaró borítja. i — Az Autóközlekedési Taninté­zet szeaiélygéBkpesi-vezetői tan­folyamot indít Kaposváron. Je­lentkezés: Kaposvár, Berzsenyi u. 2. alatt személyesen. (211696) KÖZLEMÉNY A Somogy megyei Tanács Vég­rehajtó Bizottsága 1971. január ló napjával meghatározott szakmák­ban (virág-, művirág-, vegyes-, do­hányáru-, zöldség-gyümölcs-, sült gesztenye-, sült tök-, pattogatott kukorica-, főtt kukorioa-, tej- és tejtermék-, élőbaromfi-. vágott baromfi-, épületanyag-, mész-, tü­zelőanyag-, használtcikk-kcreske- dés, kerékpármegőrzés, kerékpá^-, csónak-, kézikocsi-, ruhakölcsön­zés) a magánkereskedői tevékeny­ség engedélyezésére, valamint a teljes magánkisipari iparhatósági jogkör gyakorlására az alábbi köz­ségi tanácsok vb szakigazgatási szerveit jogosítja fel. Barcsi járás: Kálmáncsa. Lad. Szülök. Vízvár, Fonyód! járás: öreglak. Nagyatádi járás: Inke. Marcali járás: Puszta- kovácsi, Somogysámson, Tapsony, Vése. Sófoki járás: Andocs Ká­nya, Nágoes, Törökkoppány. Kér­jük a lakosságot, hogy a fenti ügyekben közvetlenül az illetékes községi tanács vb szakigazgatási szervéhez forduljon, Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. (100M) SOMOGYI NI'" Hétfő. 1971. janim­1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom