Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-09 / 288. szám
A rendőrség helyett a tanács II talált tárgyak osztályára mentem Száz bejelentés — /ess/, a foltos szuka — Gyerekkocsi paplannal Augusztus elsejétől a rendőrség helyett a tanácsok hatáskörébe tartozik a talált tár- 'gyak nyilvántartása és kezelése. A kaposvári városházán Somogyi Gábor ötkilós Iktatókönyvet pakol az asztalra. — Ez mind bejelentéseket tartalmaz? — Annyi feledékeny ember azért nincs, hogy ezt a hatalmas könyvet máris megtöltsék az adatok, de augusztus elseje óta körülbelül százan jelentették be, hogy elvesztettek valamit. — Például? — Ruhaneműt, zsebrádiót, egy darab női félcipőt (vajon fél. lábon ugrálva ment haza a tulajdonosa?), forgalmi engedélyt, rendszámtáblát, háromkerekű gyermekbiciklit és sorolhatnám még tovább. — Tegyük fel, hogy találok egy irattárcát pénzzel és személyi okmányokkal. Mit kell tennem, ha Nemsokára a megyei tanácson dolgozott. magánúton megtanulta a gyors- és gépírást, aminek nagyon sok hasznát vette. Nehéz évek voltak ezek. A gazdasági osztályon dolgozott, s ő osztotta az élelmiszer- és ruhajegyeket. Aztán a Közalkalmazottak Szak- szervezetének megyei bizottságára került. Kilencvennyolc csoport számára küldte szét naponta a leveleket, az értekezletek anyagait. Közben megválasztották szakszervezeti bizalminak. Az ünnepségek megrendezése az alapszervezetre várt. Ilyenkor nem volt család, pihenés. Reggeltől estig végezték a rájuk bízott feladatokat. Ugyanakkor tíz éven keresztül több megyébizottság levelezését, ügyintézését végezte. Ezt a tíz évet nem kívánja senkinek. Mindent megtett, amire képes volt. — Ha az embernek családja van, szeretne egy kicsit szórakozni, ugyanakkor a munkáját is szeretné rendesen elvégezni, s bizony nem elég hozzá egy ember — mondta. A munkaidő végén először az óvodába kell mennie, kislányáért, Katikáért, utána várni a buszra, hogy hamar hazaérjenek. Otthon aztán kezdődik minden elölről. Mosni, főzni, takarítani, s ha mindezzel készen van, s ha még bírja idegekkel, nekiáll olvasni, mert azt nagyon szeret. Tisztelik barátai, munkatársai. Olyan ember — mondják mondjuk a tulajdonos Békéscsabán lakik? — A személyazonossági igazolvány hátára oda van írva, hogy 48 órán belül be kell jelenteni a rendőrségnek, ha elveszett, tehát oda is kell leadni. A tárcát és a többi iratot, papírt nyilvántartásba veszem, jegyzőkönyv készül róla, közlöm a megtalálóval: ha a tulajdonos három hónapon belül nem jelentkezik, akkor használati joga van a talált tárgyra. Ha egy évig nem derül ki, hogy kié, akkor a megtalálót illeti. ' — Hány talált tárgyat hoznak be havonta? — Ez változó. Százan jöttek ide, hogy elvesztettek valamit, s idáig harmincöt különböző holmit adtak le. — Mit vesztenek el, illetve keresnek a leggyakrabban? — Kerékpárt. Két esetben a rendőrségi nyomozást is sikerül. meggyorsítani azzal, hogy (Megállás nincs. Napról napra nézed, hogy suhan el az orrod előtt száz meg száz fehér inges, jól fésült ficsur, meg illatos női testek. Tisztára mosott gyerekkezek integetnek. Napról napra, hétről hétre. Látod: nyugodtak, jéghideg sört vedelnek. S te csak nézed. A szemed majd kiugrik. Suhanó, könnyű gondtalanságukat bámulod. S ábrándozol. Napfényről. Locso- gó-fecsegő vízről. Könnyű, súlytalan lebegésről. Boldog, tudattalan, mézszínű álomról. Amikor az ember minden szálat, mely évtizedes környezetéhez fonja-bogozza, csomóra köthet, s a poros városban hagyhatja. Két hétre! Átadhatja magát az emberöltőn át kívánt, s mégis rendszeresen sarokba szorított ÉN szerény parancsának. S ha belegondolsz, zúg a fejed, szédülsz, a szád Ize megkeseredik. Vastag rángás vonul végig a gyomrodon, bágyaszt, megroppant, elkábít. Valamit tenni kellene. S mivel mást úgysem tehetsz, földhöz vágod a tányérsapkát, hogy a következő pillanatban felmarkolva gondosan fújjad róla a port. Látod apád szigorú szemét, és a véredbe, pórusaidba ivóddal rendszeretet, kötelességérzet nem engedi, hogy rátaposs.) Nem is gondolat az, amit az agy parancsszerűen lök ki magából. Megszokott úton, ela bűnjelek, az ellopott biciklik nálunk voltak. — Sokan hagynak el pénzt? — Nem ritka ez sem. Most van nálam például ötven forint, melyet az egyik csemegében találtak a pénztár mellett. Nemrégiben az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat 368. sz. donneri boltjában találtak egy pénztárcát kb. kétszáz forinttal. Ezt a bolti kollektíva szolgáltatta be. — Miképpen lehet pontosan azonosítani a talált tárgyat és - tulajdonost? — Először is a találás helyével. De ez mondjuk a Jessy nevű, fehér foltos kutya esetében nehezen megállapítható. A Kapós-szálló illemhelyén találtak egy pécsi autóbuszbérletet. A pécsi tanács a név alapján nyomozta ki a tulajdonost. — Milyen gyakori, hogy a talált tárgy leadása és a tárgy elvesztésének bejelentése találkozik? — Augusztus eleje óta csak két alkalommal fordult elő. — Különleges esetek? — Elvesztettek egy egész építési tervdokumentációt. Ja- wa motorkerékpárt, kölcsönzött gyerekkocsit párnával és paplannal, szerencsére a gyerek nem volt benne, és két ebédjegyet a Badacsony étterembe. A legmulatságosabb történet pedig az volt, amikor egy eljegyzési kísérőgyűrű elhagyása miatt majdnem visszament a parti. De megtalálták a gyűrűt, leadták, a tulajdonos visz- szakapta, és immár semmi akadálya nem volt a házasság megkötésének. — Minden talált tárgyat a tanácson kell leadni? — Nem. A lőfegyvert, lőszert, robbanóanyagot, útlevelet változatlanul a rendőrségnek, ha pedig külföldi állampolgár veszti el személyi használatú fontos dolgát, akkor azt a Külügyminisztérium konzuli osztályának kell megküldeni. — Hol raktározzák a talált tárgyakat? — A Berzsenyi utcában, a volt AKÖV telephelyén van két helyiség, azt alakítja át a tanács a talált tárgyak raktárának. Saly Géza használt idegpályákon rohan a robbanó erejű utasítás. Minden eddiginél félelmetesebb gyorsasággal. Nyomában szorongó pánikjelek, felbuzgó, üvöltéssé dagadó félelem. De a kéz és a lábak ruganyossága, friss ereje valahol szétolvadt a hétfők-keddek-szerdák egymásutánjában. Olcsón, közhelyszerűen. Amikor lehullottak róla a bénító béklyók, a veszélyérzet megsűrűsödött, lavinává dagadt, s robbant — talán még nem volt baj. De fásult, viszeres lábai, bütykös, kérges keze — hiába — csak a megszokott tempó szerint mozdultak. (Igen, azok a fiatal fiúk, ott, ma reggel. Simuló farmerbe bújtatott keskeny csípőjük ringott, mint egy kis kamaszlányé, völlig érő, szőke, göndör hajukat borzolta a szél, s kiröhöglék a töpörödött öreg nénit, amikor elesett tejeskannástul: »Mi van, nyanya, nem bírják a fogpiszkálók?« Vihogtak. S te vörös képpel ordítottál: »Rohadt stricik, fajankók! Hordjátok el az irhátokat, mert belemászok a képetekbe/« Láthatóan nem érdekelte őket a mérged. Hárman voltak, karcsúak és barnák, mint Johnny Weissmüller a Tarzan-filmekben. Titokban irigyelted is őket, lassú mozgásukat, melyben a felőrölctlen, ideges mozgékonyság vibrált, a minden pillanatban kitermelhető iettre- készség és a táncos kecsesség. Akták között A fehér mintás függönyön keresztül a szobába hatolnak a napsugarak, barátságos fényt árasztva mindenfelé. Az asztalon aktahalmaz, szanaszét papírok, jegyzetfüzetek. Hangulatos irodahelyiség az SZMT-szék- ház harmadik emeletén, ahol Kollár György- né adminisztrátor dolgozik. Életéről, munkájáról beszélgetünk, s arról a tizennyolc évről, amelyet eddig a szakszervezeti mozgalomban eltöltött. Huszonhárom évvel ezelőtt, a mostani Latinca tér helyen még apró kis házak álltak. Itt az egyik trafikban dolgozott, mint elárusító. Fiatal volt, alig tizennégy éves. Akkor még csak hallomásból ismerte a szakszervezetet. Amikor az egyik vevő szólt neki, hogy lépjen be a magán alkalmazottak szakszervezetébe, kíváncsiságképpen igent mondott. —, aki szívvel-lélekkel csinálja mindazt, amivel megbízzák. Gy. L. Azt mondják, aki csak ^apókat tölt külföldön, az regény terjedelmű útirajzot ír, aki egy évet, az csak néhány oldalnyit. Aki pedig ennél is többet, az nem ír semmit, mert belátja: lehetetlenre vállalkozott, hisz egyrészt bármekkora terjedelem is kevés lenne, másrészt bármilyen mértékű tömörítés sem lenne képes néhány nem jellemző vonást, tapasztalatot kiszűrni. Miért vállalkozom mégis a lehetetlenre? Mert ismert az a mondás is: »az első benyomások a döntők«. Nyolc nap Csehszlovákiában, az első külföldi út. Száguld a Hungária expressz Prága felé. Túl vagyok már (a tudat nagy örömére!) az előre érzett felismerésen: az országhatárt átlépve nem változik meg a fű színe, nem lesz más az ég. A házak a határmenti településeken ugyanolyan stílusban épültek, mint odahaza. Csak Bratislava után kezd a fülünk zúgni, jelezve, hogy beértünk a hegyek közé, s mind magasabbra emelkedünk a tengerszint fölé! Fenyvesek, sziklák a jel- lamzői ennek a tájnak. És még valami. Kis patakok, parányi tavak mellett hétvégi házak színes tömbjei sorakoznék mindenütt. Bmó. Csak egy villanás, néhány percet áll a szerelvény. A gótikus székesegyház lenyűgöző méretű kőcsipkéi. Prága. »Tanár úr, én feszültem ’«-érzés. Talán újságírókollégáimon (Stefanik Pál, a Rádiótechnika főszerkesztője és Greguss Ferenc, a Delta olvasószerkesztője) is ez szalad át, ahogy ott állunk a pályaudvar kijáratánál. Esti fények villódzása. Az ismerkedésre csak holnap kerül sor. Addig is elevenítsük fel az ismereteket. Prága a Moldva (Vltava) két partján terül el. Bakosainak száma a legutóbbi népszámlálás adata szerint jócskán elhagyta a kerek egymilliót. S a következő nap kisüt a nap. A novemberi pókhálószürke ég kékbe vált. Fel a volt Igen. Ordítottál rájuk, mert irigy voltál. Fanyarul sóvár- gó. Tudtad, azt teszik, ami nekik az adott pillanatban leginkább megfelel, nem köti, nem húzza őket ezernyi ág, bosszúság: gyűlölködő feleség, házrészlet, esti televízió, hóvégi kölcsönök, savanyú tej, leváló gyermekcipőtalp, iskolai róvók, tüzelő- és cementhiány, ordítozó főintéző, epekő, fogszúvaso- dás, és minden, ami energiádat napról napra őrli, fogyasztja. Fütyülnek rád, s hangsúlyozottan teszik. Hosz- szú hajuk, vörös, töpörtyüvé aszott nyakad juttatja eszedbe, fölényes vigyoruk pedig azt, hogy senki vagy. Senki. Magyarázd el nekik, hogy harminc éve szolgálsz, egyetlen nap kihagyása nélkül, hogy hanyagságot sohasem vethettek a szemedre, hogy az igazgató egyszer személyesen fogott kezet veled, hogy,., hogy húsz éve hallgatod a főintéző rosszindulatú megjegyzéseit, hogy egész életed olyan munkára tetted fel, melyet ma mindenki megvet; bagót kapsz a téli fagyos, a nyári agypirító szolgálatért, hogy soha egy fityinget, egy érmet vagy oklevelet nem kaptál. Magyarázd el, magyarázd nekik! Akkor már jobb, ha az öreg nénin röhögnek. S te ellépsz mellettük észrevétlenül.) Először a levegő fröccsent szét. A rekkenö, buja áramlatokkal terhes közeg összeNYOLC NAP CSEHSZLOVÁKIÁBAN Prága, a családias város királyi várba, a Hradzsinba! Barokk korból ittmaradt házak között visz az út. A Szép- irodalmi Múzeumban Come- nius, Húsz János kézírásával ismerkedünk. Vastag, románkori falak konzerválják a hűvösséget. A hatalmas könyvtár két terme. A magas mennyezeten olasz piktor freskója. Addig érnek a könyvsorok. Aranyozott fedelű kódexek, múlt századok tudományának tárolói, históriai művek. Földgömbök. Az egyikre még nincs berajzolva Ausztrália. A világ egyik legapróbb könyve: kisebb egy kézelőgombnál. Hét nyelven két imádságot tartalmaz. Az épület maga jezsuita kolostor volt. Az utolsó kanyar is tartogat meglepetéseket: Mária Terézia itt használt étkészletét. A Eoreta kolostor utunk második állomása. Drágakövekkel kirakott arany és platina dísztárgyak csillognak-villognak. Házi oltár a XVII. századból. Kehely cseh gránittal kirakva, szentségtartó 1740-ből, gyémánttal díszítve. Ikonok, a XV—XVII. század emlékei. Nagy szakállú szentek szigorú pillantásai. Tizenegy évszázaddal ezelőtt kezdték építeni a Hradzsint. A kövek elmúlt századok építkezési módjait idézik. Az elnöki rezidencia és a védőfal szerepét ellátó emeletes, U- alakú palotasor szinte a »tenyerében« tartja a Szent Vitus katedrálist és a Nepomuki János kápolnát. A zászló ott leng az oromzaton. Svoboda köz- társasági elnök tehát hivatalában tartózkodik. A palota első udvarát, a Díszudvart, vaskerítés választja el a Vártértől. A történelem vált itt kővé. A Szent Vitus katedrális nem emberi méretei. Megvallom, mindeddig tanítós okoskodásnak tartottam az ismert mondatokat: »A középkori ember megfélemlítésére emelték ezeket a templomokat. Hatalmas hajóikban kicsiségét érezte az ember.« Érzem a szavak igazságát, de a XX. .-.zaznd fiaként most más is eszembe villan: az ember dicsőségét hirdetik ezek a falak. Az építkező emberét. IV. Károly talán nem is sejtette, hogy ?.z altala megbízott mesterek a gótikus építészet egyik tökéletes remekét alapozzák majd. Faíaragá- sos kapui, reliefjei tökéletes mérnöki precizitással ábrázolják a prágai óvárost, a Ká- roly-hidat, s ugyanakkor utánozhatatlan művészi alkotások is. Szenvedő Krisztus-arc, a fa repedezései egyben az emberi arc barázdái. A téren Szent György viaskodik a sárkánnyal. Kolozsvári György és Márton álmodta bronzba a jelenetet 1373-ban. Magyar vonatkozása miatt hosszabb ideig gyönyörködünk benne. A híres Spanyol-terem és az Ulászló-terem, melynek kapujáig lovon rúgtattak a középkori vitézek, sajnos, nem volt nyitva ottjártunkkor. Az alkimisták utcájában, mi- nihézak között haladiink. Apró, színes épületek. Elkap bennünket a gulliveri érzés, fejünket lehajtva lépünk be az egyik házacskába. Könyveket, képeslapokat áruló csinos kislány pillant ránk ráncos arcú öreg kotyvasztó helyett. A Dalibor-torony. Nevét a Kozojedi Dalibor lovagtól nyerte, aki itt raboskodott. A néppel rokonszenvező vitéz csak a hegedűjét kérte, hogy rabsága egyforma napjait felvidítsa. A legenda szerint egy hercegnő gyakran járt el a toronyhoz, muzsikáját hallgatni A vár épületeit a II. világháború idején a Gestapo szállta meg. Középkorra emlékeztető kínzásoknak voltak tanúi ekkor a falak. Délután a történelmi nevezetességű Károly-hídon járunk. Sirályok cikkanása a víz felett. A híd óriási szobraira telepednek. Az óvárosi hídtorony szintén a gótikus építészet emléke. Az óvárosi tér. Legfontosabb, szemet leginkább vonzó épület az Óvárosháza. A hasáb alakú torony déli részén a nap minden órájában felcsendül a harangjáték. Ez előzi meg & híres Orloj toronyóra »napfürdőzésre« megjelenő faragott szentjeit Turisták százai lesik a pillanatot. Csak egy ugrás a Vencel tér. Üzleteivel, forgalmával Pestre emlékeztet. Csak minden családiasabb itt. Talán mert a forgalom kisebb, az ódon házak, a szűk prágai utcácskák is ezt a benyomást erősítik az idegenben. Ahogy Stefanik Pál találóan megjegyezte: »Ha egy város a családias jelzőt lopja az ember nyelvére, ott az idegen is otthon érezheti magát.« (Folytatjuk.) Leskó László sűrűsödött, majd megnyílt a két rohanó monstrum előtt. Lengén, könnyedén illant a feltartóztathatatlan vaksággal dübörgő szörnyek elől. Öreg kezét megrántotta a váltó • karja, parittyaként visszacsapódott a vastartozékhoz, és a hüvelykujját poz- dorjává zúzta a súlyos fémrúd. De akkor már mindegy volt. örült volna, ha a koponyáját töri be; jó lett volna nem tudni semmiről, nem látni a roncsokat, nem hallani a súlyos, kizsigerelő vádakat, melyek mégis velejükig igazak. Emberek, sok-sok ember élete múlott rajta. Vége! A vádak igazak. Mélységesen. Füledbe zsongtak a sima szavak: »Jöjjön hozzánk János! ötszázzal többet kap. Nem lesz tizenkét órás szolgálat. Karácsony, szilveszter, húsvét. szabad szombat.*' — »Űristen! A vasárnap is szabad?« — »Persze, nálunk mindig.« S mégis nemet mondtál; szigorú szemű, bajuszos apád emléke, becsületben eltöltött negyven évi szolgálata, elnyűtt vasutassapkája eleve megszabta a választ. »Maradok« — motyogtad restellkedve. — »Te málészájú! — dühöngött a feleséged. — Amíg a becsületről meg az apád sapkájáról papolsz, mások megtollasod- nak. Elvárják tőled, hogy tisztességes légy, meg feddhetetlen, de kiszúrják a szemed azzal a kis fizetéssel. Náluk ez a becsület. Pedig harminc éve nekik dolgozol,*' Aztán sírt az asszony. Eltorzult, gyűlölködő szemében szikráztak a vádak: »Csak élsz a behemót sapkád árnyékában. Mit tudsz te a világról! Ostoba obsitos, te... nem is vagy te férfi1« Felszikrázott benned az indulat. Harminc éve először. Aztán érezted kemény, munka törte tenyeredet az asszony forró száján. Az első ütés. Erről még tudtál. A többiről nem. Csak később az eredmény láttán, szolgálatba menet.) Soha egy fillért el nem ivott, el nem lopott, hanyagságból soha egy fillér kára nem származott. Se neki, se a vasútnak. SOHA egy ... fillért. Őrület. Harminc év után rá kellett jönnie, hogy értelmetlen volt az egész Itt áll megkopasztva, holtfáradtan, lemeztelenítve. Közszemlére állítva, hogy mindenki raj. a röhögjön. Igen, jön a vonat, jön, s utasai ujjal mutogatnak rá. Olyan mindegy. A baj ott kezdődik, hogy amit csinált, nevetséges. És a harminc évi munka? Az is hiábavaló volt. Mert a tisztességnek csak különcei vannak, de eredménye, az nincs. Bekötött szemmel járt. S ha jön a... jön a... A vonat! A VARTOK!!! VEGE! — Igen, minden világos — mondta a jogi szakértő. — Foglalkozás körében elkövetett, gondatlanságból eredő, halált okozó veszélyeztetés. Tárcájából finom cigit halászott elő, és könnyű mozdulattal rágyújtott: — Igen, az ügy tiszta! Gsapor Tibor SOMOGY! RCfLAP Szerda, 1970. december 9. 5
