Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-04 / 284. szám
♦ Kisdiákok és szülők kérése Buszmenetrend-módosítást a Koppányvoigyében SZEPTEMBER végén So- mogyacsán hat szülő fölkereste a megyei tanácstagot. Elpanaszolták, hogy 8—12 éves iskolás gyermekeik a törökkoppá- nyi iskolába járnak, s a jelenlegi autóbuszjárat miatt hajnali 5—6 óra körül kelnek és este 18—19 óra között érnek haza. Szombatonként, amikor az iskolában mór nincs napközi, a gyerekek estig felügyelet nélkül maradnak. Kérték, hogy miután közigazgatásilag Andocshoz tartoznak, az ando- csi iskola segítsen rajtuk. Az andocsi tanács és az iskola készségesnek , mutatkozott, csak az AKÖV nem, ugyanis a forgalom szempontjából megoldhatatlannak minősítette a kérést. A diákjárattal érintett községek tanácsi vezetői kidolgoztak egy olyan menetrend-módosítást, amelynél a kecske is jóllakhatna és a káposzta is megmaradna, azaz figyelembe veszi a 13. számú AKÖV gazdasági érdekeit, és teljesíti a szülők kívánságát. Ez a menetrendjavaslat azért is jó, mert így a jutompusztai iskolás gyerekek is kényelmesen járhatnának az andocsi iskolába. Suri Sándor, az AKÖV igazgatója levélben válaszolt a kérésre: »-Bármennyire is ésszerűnek látszik a javaslat, mégis teljesen egyoldalú, mert a közös érdekből egyet emel ki, ez pedig a lehető legjobb utazási időszak a kérdéses (Andocs, Somogyacsa, Nágocs, Török- koppány, Kisbárapáti — a szerk.) térségben. Ha a javasolt menetrendet vezetnénk be, a javaslattevő igényein kívül más utazási igényeket nem tudnánk kielégíteni, ezért a járatot meg kellene szüntetni. Eay autóbusz önköltségi szinti fajlagos kilométerbevétele 10 forint (a kérdésesé öt forint), minden olyan autóbuszjáratra a vállalat ráfizet, amely ez alatti. Sajnos, Somogy megyében sok ilyen autóbuszjárat van, de a minimális közlekedés feltételeit biztosítanunk kell, ezért kénytelenek vagyunk olyan autóbuszvonalakat is működtetni, mint amilyen a nágo- csi, törökkoppányi, kisbárapáti térségben a nem minden igényt kielégítő menetrendben van. Vállalatunk — fejeződik b > a levél — a veszteséges autóbuszvonalak üzemben tartása miatt semmiféle támogatást nem kap, ezért kénytelenek vagyunk arra törekedni, hogy olyan menetrendi fekvéseket állítsunk be, amely az igényeket nemcsak egy, hanem több oldalon is kielégíti, és a vállalatnak még a veszteség mellett is a legtöbb bevételt biztosítja.-« Egy másik levélben az igazgató azt közölte, hogy a jelenlegi három (kaposvári, igali, törökkoppányi) járatpárt meghagyják, de esetleg a jövő év januárjában kettőre csökkentik. Senki nem vitatja, hogy a koppányvölgyi autóbuszjáratokra az AKÖV ráfizet. De vannak nyereséges járatai is, amelyekkel ki lehet egyenlíteni a koppányi veszteséget. Arról nem beszélve, hogy 8—10 ezer ember utazását kötelesek biztosítani, akik a közös községi tanácsok, iskola- és orvosi körzetek kialakításával messzebb kerültek a központi községtől, mint korábban. A huzavona még tart, jóllehet másfél-két hónap van hátra a januári döntésig. Ha az AKÖV úgy határoz, hogy járatát csökkenti, télvíz idején állítja kényszerhelyzet elé a lakosságot. Tömeges utazásra itt nem lehet számítani, de azért az emberek csak elutaznak a járási és a megyei székhelyre, nem beszélve a közös tanács székhelyéről. A somogyacsai és a jutompusztai kisdiákok esetében pedig — az andocsi iskolába járást figyelembe véve — kimondottan arról van szó, hogy a legkedvezőbb időben közlekedhessenek a gyerekek, ne kelljen órákat várakozniuk és gyalogolniuk. A VESZTESÉGES járatokról az a véleményünk, hogy feltétlenül meg kell vizsgálni, miként lehet csökkenteni számukat, de nem biztos, hogy ennek egy a megoldása: megszüntetni. A tél előbb-utóbb beköszönt. Kerékpárral vagy motorral közlekedni rövidesen veszélyes, később lehetetlen, gépkocsija pedig kevés embernek van. Marad tehát a gyaloglás és az autóbusz.. Csak hetek kérdése, és a gyaloglást máris kihúzhatjuk a listáról, csupán az autóbusz marad. Ennek viszont minden körülmények között — módosított menetrenddel — maradnia kellene. Saly Géza IBUSZ-úton Sp anyolhonban MADRIDI FOGADTATÁS Budapest és Madrid között az út légvonalban 1970 kilométer, így majd négy órát utazott az első spanyolországi IBUSZ-csoport 96 tagja a MALÉV IL—18-as különgépén Barajas repülőteréig. Volt idő tehát beszélgetni, s ilyenkor mi is lehetett más a téma, mint az úticél: Spanyolország. Gyorsan kiderült, hogy bizony keveset tudunk erről az országról. Egyesek az 1930-as évek polgárháborús eseményeit emlegették, a nemzetközi brigádokról beszéltek, akadtak, akik egy Babits-verset idéztek: »bús donna barna balkonon — mereng a bíbor alkonyon«, és a képzeletben megjelentek a csipkébe öltözött, fekete hajú nők, a jellegzetes szűk ruhát viselő, kerek kalapos férfiak. S természetesen a bikaviadal... Azután földet értünk, és rövid autóbuszozás után berobogtunk az esti világvárosi fényben pompázó Madridba. A széles utakon egy irányban három-négy sávban közlekedő .autók között csak nehezen jutott előre a Mercedeshez hasonló spanyol gyártmányú autóbusz, de legalább felmérhettük az éjszakai forgatagot. Madrid ugyanis későn fekvő város. A hivatalok, intézmények, bankok csak 9—10 óra körül kezdenek, és a hosszúra nyújtott ebédszünet, a szieszta utón az esti órákig tartanak nyitva- Azután megkezdődik az esti élet, s a kávéházak, éttermek még éjfél után is tömve vannak vendégekkel. Hasonló az utcák forgalma is. Sétáló emberek özönlik el a főbb útvonalak járdáit; valamennyi korosztály képviselteti magát. Azt pedig, hogy menynyi a személygépkocsi, pontosan nem lehet megállapítani, de a forgatagra jellemző, hogy a fővárosban csupán taxiból 12 ezer közlekedik. Nappal azt is felmérhettük, hogyan képes ezt a gépkocsiáradatot befogadni az utca. Madrid Hispánia földrajzi középpontjában, a Manzanares folyó partján épült feL Hatalmas, sivár terület volt ez, ahol tág lehetőség nyílt az új építkezések számára, akadt hely a széles utaknak, kiterjedt parkoknak. Ez jellemzi a mai várost is, hiszen 2 és fél—3 milliónyi lakossága körülbelül 707 négyzetkilométernyi területet foglal el. A Calle de Alcala, a Jósé Antonio, a Calle de la Princesa, a Generalissimo sugárút és a többi útvonal szélessége talán a budapesti Népköztársaság útjához, de jobban a Dózsa György útéhoz hasonlítható. A város belsejét hatalmas háztömbök, s jó néhány 30 emelet körüli torony- épület foglalja el, ezek többnyire irodaházak, bankok vagy szállodák. Bármerre jártunk, kísérőink minduntalan ezt hangoztatták: »a legutóbbi 15—20 évben épült*. Madridban — de általában Spanyolországban ezt az időszakot számítják a fejlődés korszakának. Ekkor épült a hatalmas kiterjedésű Nixon ünnepélyes fogadtatása a spanyol fővárosban. egyetemi városnegyed is pompás épületeivel, előadótermeivel, klinikáival és diákotthonai- val. A modern épületek, a hatalmas parkok között minduntalan bozóttal benőtt romok tűnnek elő. A polgárháború idején itt dúltak a legsúlyosabb harcok, s a jelenlegi rendszer 1939 Madrid egyik óta csupán a legutóbbi esztendőkben kezdte eltávolítani az üszkösödő romokat. A spanyol polgárháború, amely egyike volt a világ- történelem legvéresebb belső konfliktusainak, körülbelül egymillió ember életét követelte. Emlékei még a mai valóságban is élnek a fellelhető romokban, s nem utolsósorban az emberek emlékeiben. Madridban a forgalom éjjel 1—2 óra körül csitul eL A kapukat, mint általában máshol is, 11 óra kőiül zárják. A későbben érkező azonban nem csenget, hanem halkan tapsol. A jelre valamelyik kapu alól előkerül egy idősebb, tányérsapkás ember, és megkérdezi, hová megy az illető, majd ajtót nyit Ö a tömbházmester, és egyben éjjeliőr, ahogyan itt nevezik: a -soreno*. Amíg nem szoktuk meg a soreno közreműködését, néhányszor tanácstalanul topogtunk panziónk bejárata előtt, mert még az ilyen házak kapuit is becsukják. A madridi ismerkedés bonyodalommal kezdődött mert programunk első színhelye, a királyi palota — zárva volt Nixon érkezését várták, és ebben a palotában tartották a hivatalos tanácskozásokat. Az amerikai elnök fogadására lázas előkészületeket tettek: fellobogózták a várost, a bevonulási útvonal több pontján tribünöket építettek a televízió és a sajtó munkatársainak, a felfőutcája, a Jósé Antonio. közleményt olvas fel de kérdés nincs, az amerikai újságírók gúnyosan és felháborodottan tiltakoztak, hiszen ilyesmi otthon nem fordulhat elő. A spanyol kollégák hallgattak, ők már megszokták, hogy ebben az országban sohasem lehet kérdezni. Az van, amit a generalissimo mond. Spanyolország formálisan királyság ugyan, de valójában fasiszta állam, és vezetője Franco, a diktátor. Rangja is meglehetősen hosszú: a spanyol birodalom vezére, a fegyveres erők főparancsnoka, a Falange vezetője, a minisztertanács elnöke. ő nevezi ki a miniszter- tanács tagjait a hivatalosan működő szakszervezetek vezetőit, a tábornokokat, sőt a püspököket is. Ugyancsak jórészt kinevezett tagokból áll a spanyol parlament a Cortes. A parlamentnek szavazati joga nincs, csupán az a feladata, hogy meghallgassa Franco kinyilatkoztatásszerűen felolvasott törvényeit, elhatározásait. Bár csak utalások történtek rá, nyilvánvaló volt, hogy Nixon látogatása főként katonai jellegű volt, hiszen a Földközi- ger medencéjében bekövet- zett politikai változások miatt Spanyolország az Egyesült Államok számára katonai szempontból rendkívüli módon jelentőssé vált. 1953 óta Spanyolország területén három je-1 lentős amerikai katonai támaszpontot ' tartanak fenn, amelynek további birtoklását ezekben a hónapokban újabb szerződésekhez kell kötni. j Vöröskőy János || || === 14 feke == macska éééi visszatér 26. — Egy kislánya van? A férfi, mintha a téma fájdalmat okozna neki, nem válaszolt. Felállt, és az italos szekrényhez lépett. Pálinkásüveget még pohárkákat vett elő. — Egy stampedlivel... Paál — zsebében a benzedines üveggel — ártatlan képpel nézte a tükrös szekrényt. Szép, masszív darab — gondolta. — Tartós, mint egy tölgyfakoporsó ... Bekében még lappangott valami kétely. A falakról családi fényképek néztek rá, s valamennyin felismerhette Katit. Egyiken általános iskolás diáktársai között, a másodikon édesapjával, aki most a pálinkát töltögette nekik, a harmadikon egy asszonnyal, aki az anyja lehetett. Mindez tökéletesen hitelessé tette a környezetet, s az őrnagy úgy érezte: helyesen jártak el, amikor vártak a letartóztatással. Nem kockáztatták, hogy Medgyest — a valódi Medgyest —, aki épp elég megrázkódtatáson esett át s idegileg összetört, feleslegesen megrémítsék. Az óvatosság, amit Ébert veszélyesnek, a tapintat és a törvényesség túlhajtásának tartott, esetleg tényleg indokolt Volt. De hirtelen átvillant rajta valami, s rádöbbent, hogy alighanem hibát követtek el. Ha Medgyeséket valóban meggyilkolták, s a házigazda szerepet játszik, akkor ez a szerep tökéletesen kidolgozott, figyelme minden részletre kiterjed — mindenre, ami Szolnokkal kapcsolatos. Egy fénykép épp az ottani munkatársai között ábrázolja... Azonban már késő volt! A forgalmi irodából hallatszó csengés a hajnali személy érkezését jelezte, s a főnök elnézést kérve felállt, hogy a peronra siessen,' Beke sokatmondóan a főhadnagyra pillantott. O is felállt, és a sínekre néző ablakhoz lépettOdakint sötét volt még, a peront azonban megvilágították a villanykörték. Az egyetlen leszálló, egy idősebb parasztember, nagy batyut cipelve lassan közeledett a homályból. Paál, biztonságban érezve magát, a tükrös szekrényhez guggolt, s az ajtórésnél rácseppentette a híres, sok-sok bűncselekménynél bevált vegyszert. A fán pezsegni kezdett a beleivódott vér. A „paraszt” — a szolnoki MÁV-íőnökség alkalmazottja, aki közelről ismerte Medgyest — e pillanatban ment el az állomásfőnök mellett. Hosszan egymásra néztek. Beke feszülten figyelt. Az utas, az ablak közelébe érve leemelte a kalapját, s mintha a bélése érdekelné, belepillantott. * Az őrnagy megértette a jelzést: a tanú nem ismerte fel „Medgyest”. Hirtelen az ajtóhoz ugrott, hogy a peronra siessen. Odakint ebben a pillanatban lövés csattant. Beke elsápadt: biztosra vette, hogy a pisztolygolyó a szolnoki vasutast találta. „Medgyes” felismerte a helyzetet. rádöbbent: a „MÁV- tisztek” csak a leleplező tanúra vártak, hogy letartóztassák. Kint hirtelen megkönnyebbült. A sínen az állomásfőnök feküdt, keze görcsösen szorította a revolverét. — Nem várhattam! — mondta a sötétből kilépő Ebert. — Ha nem lövök, végez a vasutassal. Épphogy megelőztem ... A második lövés, amelyre mindketten berohantak, a szalonban dörrent. Paál. aki egyedül maradva felfeszítette a szekrényajtót, a vállába kapta a pisztolygolyót, egyenesen a fogason függő ruhák közül. A „nyomorék” lány kiugrott búvóhelyéről, és villámgyorsan a nyitott ajtónál termett. Ott egyszerre két revolver meredt rá. — Egy magazin szerint — mondta higgadtan Beke — maga már réges rég Nyugaton van! A csinos arcra most kiült a kor, a harminc év és a „hivatás” nyoma, mindaz, ami a pa- ralízis, a bénaság helyett valóban megviselte, és éretté tette. A két tiszttel sunyi, eszes és vérszomjas vadmacska nézett szembe. Ébert elővette a bilincset. Kertész ezredes hivatali szobája még azokra is lenyűgözően hatott, akik gyakran megfordultak benne. A hosz- szú helyiség baloldali falának nagy részét — akár a tapéta — hatalmas térkép borította, melyen azonos szinű gombostűzászlócskák jelezték egy-egy akció helyét- Fölötte éles fényű neoncsövek, aá mennyezeten pedig keskeny J sín, a térképet elfedő függöny számára. A szoba közepén nehéz íróasztal állt, mellette kis guruló asztalkán hangszórós- mikrofonos távbeszélő, tucatnyi billentyűjéhez egy-egy villogó lámpa. Az íróasztalon még négy telefonkészülék. Jóllehet színük és alakjuk sem sokban különbözött, gazdájuk mindig biztos kézzel nyúlt ahhoz, amelyik éppen jelzett. A tanácskozóasztal a helyiség túlsó végébe szorult. A magasba nyúló, húsos levelű fikuszok és a virágtartókon elhelyezett vízi pálmák csak némileg enyhítették a szoba szigorú hangulatát (Folytatjuk.) hőkarcolók oldalára pedig valamilyen fátyolszerű anyagból több emelet nagyságú betűkkel írták fel Nixon nevét. Az elnök érkezése előtti órákban nemcsak a királyi palotát zárták le, az utakat is. Minduntalan katonai járőrök, felállított őrszemek, csendőrök, rendőrök állták el az utat, s még a" helyiek is megjegyezték, hogy régen láttak gyalog és lovon ennyi egyenruhás embert, pádig egyébként sincs hiány belőlük. Aztán megérkezett az elnök. Elöl a személyi védelmére kirendelt testőrök kocsijai, majd a spanyol gárda szürke köpenyes, díszsisakos lovasai érkeztek, s a lovasok között Amerikából szállított páncélozott autójában megjelent Nixon elnök és a spanyol államfő, Franco. A délutáni lapok részletesen beszámoltak a pompás bevonulásról, és nagy megtiszteltetésnek könyvelték el az amerikai elnök látogatását. Valóban jelentős volt ez, főként az uralkodó réteg számára. Jó ideig ugyanis Franco Sp'anyolorszá- ga bojkott alatt állt, és csupán a legutóbbi évtizedben érezhc tő változás a nyugati vezető hatalmak részéről. A tárgyalások alatt a hivatalos személyeken kívül senki sem léphetett be a palotába, de hírek se szivárogtak ki túlzottan. A tárgyalások végén elhangzott záróközlemény is szűkszavú volt. Amikor az újságírók előtt megjelent a spanyol és az amerikai szóvivő és bejelentette, hogy Ha nem is láthattuk a királyi palotát, az ott levő festményeket, a világon egyedülálló szőnyeggyűjteményt, vigasztalást nyertünk a Pradóban, amely a párizsi Louvre-val együtt a világ leghíresebb múzeuma. A Prado múzeumban két és fél ezer festményt állítanak ki egyszerre a világ leghíresebbjeitől, akik között megtalálható Greco, Velazquez, Goya, Murillo. Raffaello, Tl- ziano, Rubens. A műértők és a piktúrához kevésbé értők egyaránt csodálattal adóznak a nagyszerű remekművek előtt, s valósággal beleszédülnek a nagy gazdagságba, a színek ezernyi változatába. Madridi tartózkodásunknak tálán legnagyobb élménye volt ez. Úgy gondolom, nem is kell külön hangsúlyozni; hogy Madridban csak az esti szórakozóhelyeken találtuk meg azt az »igazi« spanyolt, akit repü- lőutunk közben vártunk. Ezek is a szórakozóhelyek népi viseletbe öltözött dolgozói voltak. Az emberek ugyanis vegyesek, hiszen Madridban nagy a különböző embertípusok keveredése. Bevándorlókból álló város ez. Amikor ezeket a gondolatokat fejtegettük, idegen- vezetőnk megnyugtatott: igazi spanyolt majd az ország belsejében látunk, mondjuk Kasztí- liában. Kapalyag Imre (Folytatjuk.) SOMOGYI NÉPLAP Péntek. 1970« december 4.
