Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-03 / 283. szám
Eddig három halálos baleset az AKÖV-nél FŐIDÉNY — EGÉSZ VEN ÁT «• Naponta mind több és több baleset történik az emberek gondatlansága, a szabályok megszegése miatt. A megyében a legtöbb üzemi és közúti baleset a 13. számú AKÖV-nél történt. Ä balesetekről, azok megelőzéséről a vállalat biztonsági megbízottjával, Horváth Jenővel beszélgettem. — Sajnos, el kell mondani, hogy vállalatunknál havonta 10—12 üzemi baleset történik. Ebben az évben a balesetek közül három halállal végződött. Az első január 16-án történt a siófoki részlegünk egyik gépkocsivezetőjével. Nem tartotta meg a balesetvédelmi előírásokat, s a gumiabroncsot a gépkocsin szerelte össze., Amikor a kereket felfúvatta, a több atmoszférás nyomás szétvetette a kereket, s olyan súlyosan megsebesítette, hogy belehalt sérülésébe. A másik baleset Siófokon történt az autójavítóban. ahol az egyik gépkocsivezető megkért egy ipari tanulót, hogy menjen néhány kört az udvaron az autójával, mert valami hibát vett észre a kocsin, s szeretné azt megjavíttatni. Amikor a tanuló a kocsit le akarta fékezni, véletlenül a fék helyett a gázra lépett, s halálra gázolta a gépkocsivezetőt. Ez a baleset is a gépkocsivezető hibájából történt, mert kocsijára engedte a tanulót, akinek még jogosítványa sem volt. A harmadik baleset a napokban történt a Kaposvári Villamossági Gyárban. Összeütközött a mozdony és az egyik téherautónk, s az egyik rakodómunkás a mozdony elé esett és meghalt. Ennél a bal- e ;etnél szintén a dolgozó volt a hibás, mert nem' tartotta meg r z óvórendszabályokat. — Mit mutat a statisztika, lia összehasonlítanánk az 1969-es és az 1970-es baleseteket? — Tavaly kilencvenkét baleset történt, és a kiesett munkanapok száma 1939 nap volt. Az idén eddig szintén kilencvenkét baleset történt, viszont 3247 munkanap esett ki a termelésből. Ebben az évben sokkal súlyosabb kimenetelűek voltak. — Hol fordultak elő gyakran balesetek, s kinek a hibájából? — Néhány a sok közül — mondta Horváth Jenő. — Rosz- szul vették le a Vagonajtót, s egyik dolgozó ujjait -összeron- csolta. Amikor rugócsere közben a szerelő figyelmetlen volt, a lemez eltörte a lábát. Több összeütközés történt. Ezeket leginkább a több éves gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vezetők fegyelmezetlensége okozta, akik rutinmunkának tekintik a vezetést, és nem tartják be a szabályokat. — Mit tesznek a balesetek megelőzésére? — A dolgozók részére negyedévenként rendszeres balesetvédelmi oktatásokat szervezünk. A rakodómunkások számára a balesetvédelmi oktatásokat havonként tartjuk, mivel ez a legveszélyesebb terület. A balesetveszélyes munkahelyeket biztonsági berendezésekkel láttuk el. A berendezések hibájából eddig még nem fordult elő baleset. — A balesetekért nem a vállalat a hibás — mondta Horváth Jenő —, hisz eddig is mindent megtett azért, hogy a balesetek megszűnjenek. Az embereknek kellene mindig betartaniuk a balesetvédelmi előírásokat, akkor nem történnének ilyen szomorú esetek. Gy. L. Gondosan előkészíteni a beruházásokat Szerte az országban ezekben a .napokban fejezik be a ne- gyfedik ötévés terv előkészületeit, s ez alól Somogy megye sem kivétel. Kaposváron a városi tanács is az utolsó simításokat végzi, de ezzel egy időben már előre is dolgoznak, előkészítik a beruházásokat. Milyen tervek várnak megvalósításra, s hogyan áll a területek előkészítése? A negyedik ötéves terv megkezdésének alapvető feltétele, hogy a város általános és részletes rendezési terve világosan és egyértelműen határozzon a területgazdálkodásról és a területek biztosításáról. Ez igen bonyolult feladat. El kell végezni a területek fölötti jog biztosítási eljárását, a kisajátítást, és meg kell kezdeni az előközművesítést. Miután Kaposváron gyakorlatilag állami, szanálásmentes, előközművesített terület nincs, a beépítendő területek élőké szítése sok pénzbe kerül. Vegyük most sorra a város középtávú tervének leglényegesebb beruházásait, illetve azok előkészületeit. A sántosi vízmű bővítését korábban az ötéves terv második felére ütemezték, azonban az 1972-es várható vízfoj csak akkor áll rendelkezésre, ha a Béke, Füredi, Kanizsai utca által határolt tömb részletes rendezési terve elkészül. A Léva utcai tömbbelsőben megkezdődött, a Honvéd utca 35—49. alatt pedig megkezdődhet a kivitelezés. A beruházások előkészítése és azok folyamatos megvalósítása az építőipar teljesítőképességének függvénye, hiszen sok még az elmaradt építke- aés, és az áthúzódások — értelemszerűen — a negyedik ötéves tervben szereplő programot csökkentik. Ez előbb felsorolt és csupán nagy vonalaiban ismertetett beruházások csak a városi tanács beruházásai, de egytől- egyig olyan építkezések, amelyek a városlakókat érintik és érdeklik. S. G. Ünnepi vásár a Sió Áruházban »Hol van a siófoki nyár...« — kérdi csipetnyi sóhajjal a népszerű táncdalénekes új lemezén. S mintha csak erre válaszolnának a tóparti város — egyben az egész megye — legnagyobb kereskedelmi létesítményének, a Sió Aruháznak szakvezetői, ezt halljuk: — Az augusztusi kánikula valóban messzire szállt, de a vendégjárás nem szűnt meg nálunk. Hetvenöt millió formt forgalmat bonyolítottunk le a megnyitás óta eltelt hat hónap alatt, vagyis számunkra a főidény — az egész esztendő. Most, az év utolsó hónapjában pedig — mikulás, karácsony és szilveszter előtt — sokan térnek vissza a nyári vevőink közül is, hogy itt vásároljanak ajándékot. A csillogó kirakatok előtt székesfehérvári, veszprémi, ajkai, kaposvári, budapesti kocsik parkolnak: messzi vidékekről is fölkeresik az áruházat — az exkluzív cikkek, a gazdag választék miatt. A bőséges készletet talán egyetlen példa is érzékelteti: ha Siófok egész lakossága felsétálna az áruház emeletére, minden helybeli lakos új cipőben távozhatna onnan — és még mindig nagy készlet maradna a vásárlók számára. Csak nőknek Az áruval teli, rendezett polcok áttekintésére maradjunk az emeleten, ahol a ruházati és divatcikkek, fehérneműk várják a vevőket. A nők közül sokan keresik föl — a tél közelsége miatt — a konfekcióosztályt, ahol kockás midi-, fekete maxikabát, sokfajta műszőrme-és irhabunda, valamint fényes, esőálló teenager műlakk kabát közölt válogathatnak. Hogy mi kerüljön a kabát alá? Például zárt szabású, fémszegélyű, elegáns alkalmi ruha, egyszínű vagy mintás műszálas ruha, fém díszítésű midiszoknya, ezej; — sok-sok egyedi, ízléses rúna társaságában — ugyanitt vásárolhatók. Aki szívesebben készíttet méretre ruhát, a méteráruosztályon talál hozzá anyagot. Szépek a pasztell színű, gyűrtele- nített, kockás csehszlovák női szövetek, s olcsók is. Finom gyapjúszövetet Jugoszláviából kapott az áruház. Sokan vásárolják a nadrágkosztümhöz való csíkos szöveteket, valamint a köntösök, háziruhák összeállítására alkalmas olcsó, műszálas cérnaflanellt. A kötöttáruk sorában új cikk a vastag kötésű, hosszított derekú, övvel ellátott garbópulóver, s az egyszínű, elöl azsúr- mintás, elegáns Trevira ruha. Olcsó és kézi hímzéssel díszített, szintetikus stóla, nagy a választék a gyapjú és nyúlszőr alapanyagú, s a kívül bolyhos, divatos meluzin kalapokból, a hozzájuk illő bőrkesztyűkből, táskákból. Sokan keresik az angol importból származó divatos kézitáskákat. Teli állványok kínálják a pulóverek, kardigánok, fehérneműk sokaságát. Több színben kapható vékony szálú és kreppnylon harisnyanadrág, gazdag a készlet a gyermek és leányka télikabátokból. A cipőfronton a fekete és barna színű, bundabéléses svéd csizma a »sláger«, rajta kívül még Mindig sok a vásárló a cipőosztályon. harmincféle divatcsizma nyújthat védelmet a nők számára a hideg időjárás ellen. Férfiak — tetőtől talpig A férfiak is felöltözhetnek tetőtől talpig az áruház emeleti osztályain. Hárommillió forint értékű készletből választhatnak öltönyt és kabátot. Ez utóbbiak sorában keresett készítmény a hosszabb és rövi- debb változatban egyaránt található olasz műirha kabát, kellemes téli ruhadarab a vízhatlan alapanyagú, műszőrme béléssel és szőrmegallérral ellátott Tájfun-kabát. Színben és méretben egyaránt bő a választék az igazán olcsó, kedvelt crombi télikabátból. A sok .....—-........ száz, különböző a nyagú és fazonú öltöny között szép számmal található nyúlánk és hasas méretű is. Sokáig nem volt, most újra kapható a sínadrág. A méteráruk között — a hazai szövetek mellett — angol, kínai, jugoszláv, NDK- beli szövetet találnak a férfiak, s hozzá nyakkendő- díszzsebkendő garnitúrát, új mintájú trevimunka 'iilrc meggyorsigyasztás a tását tette tatófúrások befejeződtek, jövőre megkezdődhet a kútfúrás és 1972-ben a szerelés. A szennyvízcsatornák közül a cseri és donneri építkezés kiviteli tervei elkészültek. Az északi városrész bekapcsolására a negyedik ötéves terv végén kerülhet sor. A kisgáti városrészre kerülnek a gépipari szakközépiskola, a kollégium, valamint vállalati lakások. Ennek a területnek kisajátítási és közmű- építési terveit már megrendelf | Vörösköy János [| Ilii ===== !■ i4 tek •ele ÍÜH macska lüü visszatér — Itt? — Nem, még Szolnokon történt. Az ottani MÁV-főnök- ségről is küldtek valakit. — Na, mindegy — rázta a te a városi tanács. A kommu- Jfejét Beke. — Majd legfeljebb nális ágazat fejlesztésének el- fvirrasztanak. ső helyén a lakásépítés áll. Annyit, de annyit írtunk már erről, és még mindig nem lehet róla eleget beszélni, a város lakásépítési terveiről Czukorhoz fordult, és elbocsátotta. — A lány — mondta Ébert — ma reggel óta fekszik. A azonban néhány újabb adat isi járógépet csak reggelre javít- rendelkezásünkre áll. Az álla- <iják meg. Paál alapos munkát mi és szövetkezeti lakások te- <1 végzett... Kíváncsi vagyok, rületének negyvenkét százaié- í mit szól, amikor a posta nem ka már biztosított, huszonegy i fogj a tudni behozni neki Ba- százalékát kisajátították, a fkonyíürtöt!... Az apját mín- marodék 37 százalék azonban denképpen értesítenie kelL, 25. Hacsak ... Hacsak nem tévedtünk valahol. — Az utat mindenesetre ellenőrizzük. Nyilván megkísérli, hogy autóstoppal... — Meglesz! — bólintott Ébert. Az akciót gondosan eltervezték, de a végrehajtása nem ment simán. .A sínautó, amely Bekét és Paált, a két „magas rangú MÁV-tisztet” vitte, még mesz- sze járt Bakonyfürttől, amikor túl az állomáson, a vasúti sorompónál az éjszaka első drámája lejátszódott. A rendőrség csak a polgári kocsikat ellenőrizte: a honvédség teherautója kijuthatott a városból. Ébert, aki a vasúti őrházat biztosította, az utolsó percben kapta a telefonértesítést, hogy Czukor elmenekült. Menetlevelet hamisított, autót szerzett, és szökésben van. A „motorzseni* vad iramban száguldott a vasúti átjáró felé: elszánva magát, hogy semmiféle felszólításra nem áll meg. Holdfény volt, és kocsija kioltott reflektorokkal, sötéten rohant az országúton. Ébert tüzet nyithatott volna rá, s a kipukkadt gumik megállítják az ámokfutót. De a százados a sorompó leengedése mellett döntött. Czukor látta, hogy útját elvágták, tudta, hogy ebben az órában nem jön vonat, és a sorompót az ő szökése miatt engedik le. A motor felbőgött, a száguldó teherautó szinte megugrott, ahogy a sofőr rá taposott a gázpedálra. Czukor előtt még egyszer felvillant az elérhetetlen dicsőség, a világ- bajnoki babérkoszorú, az ünneplő tömeg, aztán borzalmas reccsenés hallatszott. A sorompónak vágódó teherautó az útmenti fának repült, és felbukfencezett. Czukor utasa, a „fekete macska” az utolsó másodpercben az árokba ugrott, s ha vérző, behúzott lábakkal is, de sebesen eltűnt a sötétben, A kocsi roncsai között csak a sofőr holtteste maradt, a gyomrába fúródott kormánynyal és a betört homlokkal, amelyből ömlött a vér. A két MÁV-tiszt, aki a hajnali sötétségben kiszállt a sínautóból, életében először viselt vasutas egyenruhát, de a rangjelzés elég magas volt. Az állomásfőnök látszólag őszinte megdöbbenéssel fogadta őket. — Vizsgálat? — kérdezte csodálkozva. — Csak látogatás ... Kezet fogtak, bemutatkoztak. — Medgyes Gyula — mondta a bakonyfürti állomás parancsnoka. — Szabó — tisztelgett Beke. — Csáky — dörmögte Paál. Az állomásfőnök megilletődött és készséges volt. — Behívhatom az elvtársakat? — Köszönjük! — bólintott Beke. — A lakásom elég rendes. Az őrnagy látta, hogy a villanyfényes peronra érve a házigazda élesen az arcukba pillant. Kíváncsisága — a látogatás váratlansága folytán ■ —, végül is érthető volt. J Leültek az állomásfőnök ba-J rok stílusú ebédlőjében. * — Pesten — mondta barát ságosan Beke — elég sok sz . - esik önről. .Ügyét úgy tartjákJ számon, mint az utóbbi évek' egyik legnagyobb személyi tragédiáját. — Már belenyugodtam ... — Mindenesetre beszélni akartunk önnel, amikor erre járunk. Legalább érdeklődni, hogyan viseli el ezt a helyet. — Fogjuk rá — mondta fásult, de megbékélt arccal a házigazda. Alacsony, szikár kis ember volt, a karján most is fekete szalagot viselt: a gyászév még nem telt le. — A gyerek, természetesen hiányzik. (Folytatjuk) lux nyakkendőket, kézi festésű kasmírsálat, kesztyűt választhatnak, Az ingek változatos tömegéből ezúttal csak kettőt említünk: fehér, hosszú ujjú nyloning és finom szálú holland anyagból készült, elegáns poliészter ing, a korábbinál lényegesen olcsóbb áron kapható. Egy pillantás még a cipőosztályra: a falba illesztett állványokon víllámzáras posztócipők, rövid szárú csizmák, gumi- és fröccsöntött talpú téli lábbelik is sorakoznak. Ajándék a családnak Az áruház földszintje főleg a családi jellegű ajándékokat kínálja. Az ABC-osztály szovjet, angol és olasz gyártmányú, 6—12 személyes evőeszköz-, francia hőálló mokkás- készlettel, jénai tálakkal és bébi étgamitúrákkal, porcelán és kerámia dísztárgyakkal, alutef és algoflon szeletsütőkkel várja a vevőket. S persze itt található az ünnepi édesség- és italkészlet is, minden igényt kielégítő választékban és mennyiségben. A műszaki áruk, háztartási gépek sokaságában szinte eligazodni is nehéz. 32 féle rádió, 15 fajta tv-készülék, különféle típusú magnetofonok, lemezjátszók, mosógépek vásárolhatók itt. Van Braun és Remington márkájú villanyborotva, lábhajtású és elektromos Neumann varrógép, elektromos hőtakaró, s ugyancsak hálózati árammal működő masszírozógép. Egyes táskarádiókat, asztali és állólámpákat ármérsékléssel hoz most forgalomba az áruház, december 7-e és 13-a között pedig a porcelán és műanyag áruknál ad engedményt. Vásárolni is öröm t Ennyit talán a gazdag választékból, hisz a készlet több ezer cikkét felsorolni úgysem lehet. Igazat kell adni annak a vevőnek, aki csomagokkal elborítva, ezzel lépett ki a Sió Áruházból: — Eddig úgy gondoltam, csak az az öröm, ha ajándékot kap az ember. Most már tudom, hogy az ajándék vásárlása is örömet jelent. Igen, aki szép holmival, praktikus ajándékkal kíván kellemes meglepetést szerezni az a Sió Áruházat keresi föl. (x) Liszt- és Bartók- zongoraverseny Liszt Ferenc és Bartók Béla szü letésének 160., illetve 90. évfordulóján negyedszer mérik Össze tudásukat öt kontinens fiatal pianistái Budapesten. A zongoraversenyen minden olyan fiatal művész részt vehet, aki még nem töltötte be 32. életévét. Idehaza a fiatalok kiválogatásával és felkészítésével külön szakmai zsűri foglalkozik majd. A rendezőség 40 000 forintos első, valamint 30 000, 20 000 és 10 000 forintos II., ni. és IV. díjat tűzött ki. A jelentkezési határidő: 1970. december a SOMOGTI NÉPLAP Csütörtök, 1910- tkm—Tifr X