Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-20 / 298. szám

Egy év elegendő volt a bizonyításra SUGÁRZÓ egyéniség — ez ke első pillanatban tudatosul bennem. Támaszkodik az üvegház polcaihoz. Meg sem szólal, s a vele szemben álló mégis érzi, hogy nyugodt, de harcolni is tudó asszonnyal kezd beszélgetést. Ha színész lenne, azt mondanák rá: »atmoszférát teremt.« A kör­nyezet, a nagybajomi Lenin Termelőszövetkezet kertésze­te azonban nem hasonlít szín­padhoz. Bizonyítás, kemény munka folyik itt. Január 2-án került ide Vincze Lajosné kertészetveze­tőnek. A tsz vezetői előzőleg már fel akarták számolni a kevésbé gazdaságos növény- termesztési ágat. Az asszony csöndesen mondta: »Ha egy év nem elegendő a bizonyításra, akkor felszámolhatják, én le­szek az első, aki megkezdi...« — Mindenki számára példa lehet az a munka, amit azóta a kertészetünkben végeztek Vincze Lajosné vezetésével — mondtí « az irodán. S csakugyan: nagy változás állt be a huszonöt holdas te­lepen. — Somogygesztiben kezd­tem én a szakmát — mesél erről Vincze Lajosné. — S nem szívesen engedtek el onnan. De így közelebb vagyok Cso- konyavisontához. Ott lakunk a férjemmel. Egy héten csak egyszer járok haza, szombat­vasárnapra. A nyár könnyebb volt, felpattantam a motorke­rékpárra, s röpített hazáig. A tsz itt szolgálati lakást adott. Hogyha valamit elértünk ez alatt a tizenkét hónap alatt, azt az embereken kívül a ve­zetőknek is köszönhetjük. Minden kérésemet teljesítik. Kérés pedig van bőven. Töprengő, mindig újat aka­ró asszony. Legutóbb a fóliák lemosásának módján gondol­kodott. Az asszonyok ottjár- tunkkor már mosták is ezeket, meszelőhöz hasonló munka­eszközökkel. Több napfényt bocsát majd így be a mű­anyag, könnyebben fejlődnek a növények. Mert jövőre még nagyobb eredményekkel sze­retnének kirukkolni. Az idén március 19-én retket szedtek, április^ 24-én paprikát és jú­nius elsején már káposztát. — Megpróbáljuk még előbb­re hozni az első termést — mondja erről a kertészetveze­tőnő. Ilyenkor, tél elején, hétkor kezdik a munkát. Nyáron, a főidényben a reggeli öt óra már itt találta őket, s nem­egyszer az esti harangszó is. Munkája könnyűnek aligha nevezhető. Reggel általában kiméri a boltnak szállítandó árut, aztán elosztja a munkát. Naponta többször járja be a Kezet emelt a muakasokra területet, ellenőrizve a beosz­tottakat. Ez az ellenőrzés azon­ban többnyire ilyen: — Most reggel is segített a fóliák ragasztásában. Nem finnyás vezető a Bözsike — árulkodnak« az asszonyok. - Szereti megfogni a munka végét. S nem is a könnyebbe.t Szalai Jánosné és Acs Ko­csis Jánosné azt is elmondja, hogy vezetőjük sohasem osz­tott be egy embert sem a dol­gozó erejét meghaladó mun­kára. Így természetes ez. A kertészetben dolgozó ti­zenöt ember szocialista bri­gádnak a tagja. Nemegyszer töltik együtt az estét is. Mű­sort néznek meg vagy a tele­vízió egy-egy adását. Heten­ként kétszer ott vannak a po­litikai oktatáson. Voltak együtt kiránduláson is. A Balatonúj- helyi Állami Gazdaságot te­kintették meg, s kicserélték az ott dolgozókkal a tapasztala­taikat. A programokat közö­sen állítják össze, sok életre­való ötletnek Vincze Lajosné a kitalálója. Bár mostanában egy kicsit elfoglalt (a KRESZ-t tanulmányozza, nemsokára ugyanis megkap­ják a régen megrendelt Tra­bantot), a közös szórakozás azonban akkor sem maradhat el. A Rózsa brigád összetart. — Igaz, hogy a mi rózsánk csak a paprika meg a paradi­csom — nevetnek az asszo­nyok. VINCZE LAJOSNÉ velük nevet. Tulajdonképpen nincs külsőleg rajta semmi rendkí­vüli. Feketés haj, középterme­tű, egyszerű mintájú szürkés ruhát visel. Sugárzása belül­ről fakad. Mint minden olyan emberé, aki többször használ­ja ezt a szót: »mi«, mint azt: »én«. L. L. Egy durva vezető története Gombát „termő“ tüskök \isnyén A jó gondolatot tett követte Tavasszal gyönyörű igazán ez a vidék. Visnye házai sze­líd lankák és meredek lejtők között húzódnak meg. Egyszer megpróbáltam összeszámolni, hogy hányféle Visnyét ismerek itt. Pacsérvisnye, Márfivisnye, Kápolnásvisnye... Lehet, hogy több van. De így, együtt, ez az egész most Visnye, s a határ a Néphadsereg Termelőszövet­kezeté. A gép segít, a domb azon­ban csak domb marad — eb- ből indultak ki a visnyei ter­melőszövetkezet vezetői, ami­kor a fafeldolgozó-telepet lé­tesítették. Ez az üzemág ma milliókat hoz a termelőszövet­kezetnek, s a »nyersanyagot«, .a fát többnyire itt termelik ki. a maguk erdejéből. Nemcsak a visnyeiek, hanem sokan a kör­nyékről is itt találnak állan­dó elfoglaltságot. Aztán gondoltak egy nagyot, és kialakították a laskagomba- telepet. A gondolat Papp Jó­zsef elnöktől származik; vele indultunk a dombok között bújóeskázó úton a helyszínre. Jégtükrű halastó mellett, nádas mentén igyekeztünk cé­lunk felé, s közben az elnök mesélt. — A rábatamási termelőszö­vetkezetből hoztuk az oltó­anyagot — mondta. — Az ol­tást már mi magunk végeztük, júniusban be is fejeztük a fűz-, a nyár-, a dió- meg a bükktuskókon, de megpróbál­koztunk a cserrel is. Itt jö­vőre várhatunk nagyobb ered­ményt. Legjobban a bükk vált be. A ködös, nyálkás idő jót tesz a gombának ... Persze, a r.zakkönyvet is elővettük, az is segített a munkánál, hiszen ■». kezdők vagyunk ebben. No, de \ így is volt olyan bükkfatuskó, f amelyik másfél kilót adott... J Vége az útnak. Szűk tisz- J tás tárulkozik elénk, mesebe- J li faházikóval. Ott, a ház előtt, J bekerítve húzódik a telep. ÖV- j zik a termést. S ennek meg- \ van a komoly oka. J — Ha tüskönként csak a ki- } lós átlagot érjük el, az már / majdnem százezer forint, mert J 3700 tuskónk van az alig öt­száz négyszögölön. Első éves hozamként ennyi is nagyon becsülendő. Vigyázni kell rá Mivel most i’yen az idő, az idén talán karácsonyra is szedhetünk friss laskagombát ás vihetjük Kaposvárra. Szer­ződésünk van rá. Kezdő év az idei, nem ad sok pénzt. De h" erősebb lesz az átszövés a tüs­kökön akkor aztán ... Ezek a tüskök akkor »te­remnek«, amikor a többi fák mór gyümölcstelenül mered­nek a szürke ég felé. így jut­nak pénzhez a visnyeiek az erdőaljáról télen is... Hernesz Ferenc Lassan egy egész dossziét megtölt az a sok jegyzőkönyv, feljegyzés, amely Lukács Vil­mosnak, az Újpesti Cérnagyár volt nagyatádi telepvezető-he­lyettesének ügyével foglalko­zik. Először csak ritkán, majd egyre gyakrabban hangzottak a jelzések: a negyvenhárom éves mérnök durva, goromba a munkásokkal. Több mint 800 nő dolgozik a fonalgyárban, s a hangnem elsősorban őket sértette, Közülük mind töb­ben kikérték a munkakönyvü­ket, olyanok is, akik másfél évtizedet töltöttek el a gyár bah. Az asszonyok elmentek Lukács Vilmos mérnök há­rom évvel ezelőtt került Nagy­atádra a fővárosból. Kemé­nyen és szívósan dolgozott, bár magatartására már akkoc is panaszkodtak, amikor még nem nevezték ki műszaki ve­zetőnek és a telepvezető he­lyettesének. Űj beosztásában sokat tett azért, hogy az üzem teljesítse a tervét, tudása és ismeretei szerint gondot for dított a munka ésszerű szer­vezésére. Emberi hibái, rossz módszerei azonban egyre job­ban elhatalmasodtak, s mind többet panaszkodtak rá a munkások: a női művezetők a káromkodásaira, a középveze­tők sértő szava járására: ^Uta­sítom, ez törvény, a vélemé­nyére nem vagyok kíváncsi!« A legtöbb konfliktust az okoz­ta, hogy az apró részletekbe is beleavatkozott, s az esetek többségében nem a legszeren­csésebben. A sértett dolgozók, brigádvezetők, művezetők egy­másnak adták a kilincset a párt- és a szakszervezeti iro­dában. Mindenki érezte, hogy egyszer betelik a pohár. Az első robbanás a kiszere­lő A-műszakosainak szakszer­vezeti taggyűlésén következett be. Gelencsér Jánosné megbí­rálta a műszaki vezetőt: »Régi dolgozó vagyok, de még nem tapasztaltam, hogy a dolgozók­kal így bántak volna, mint az utóbbi időben. Május végén, műszakváltáskor, az új mérés bevezetésénél Lukács úr olyan durva hangnemben beszélt, hogy az felháborító. Szemtanú­ja voltam, amikor egyik régi munkatársamat, Bitónét úgy meglökte, hogy az oszlopon le­vő tűzoltóvedret csaknem le­sodorta. Azt mondta, hogy akinek így nem tetszik, az me­het. Ha így megy tovább .. az öreg dolgozók is elszöknek.-« Egyébként ezt az egész konf­liktust az okozta, hogy a jó műszaki intézkedést rosszul készítették elő, a műszakra ér­kezők az elhúzódó mérés miatt nem állhatták a gép mellé. Zúgolódás, kiabálás támadt, s az egyébként is állandóan ide­ges, magán uralkodni nem tu­dó műszaki vezető gorombás- kodni kezdett. Sajnos, sem a szakszervezet, sem a pártszer­vezet képviselője nem volt ott, amikor szembesítették a mun­kásasszonyokat és a telepve­zető-helyettest. A tettlegesség nem volt bizonyítható, az asz- szonyok azonban — a gyűlé­sen felszólaló Gelencsérné ki­vételével — mind kiléptek a gyárból. Pedig nem akármilyen munkások voltak — ahogy ne­kem egyik társuk, Szabó Jó- zsefné mondta —, száz száza­lékon felül teljesítettek. Meg­kérdeztem Lukács Vilmostól is, hogy rossz dolgozók vol­tak-e, akik kiléptek. Azt vála­szolta: azt én nem néztem, hogy jó dolgozók-e vagy sem. Hadd hulljon a férgese Az ilyen esemény hetekig, sőt hónapokig foglalkoztatja a kollektívát. így volt ez Atádon is. Még a brigádvezetők gyű­lésén is szóba került. A mű­szaki vezető olyan vélemény; formált ezzel kapcsolatban, hogy az egész üzem felháboro­dott. Érdemes Orsó Sándorné szb-titkár szavait idézni: »Sé­relmezték az előorsózó dolgo­zói, hogy Lukács Vilmos visel­kedése miatt a régi dolgozók hagyják el a vállalatot. Erre kijelentette, hadd hulljon a férgese. Ez a kijelentés sértet­te a dolgozók önérzetét.-« Nagyon sok véleményt hal­lottam, de csak Beregszászi Máriáét írom ide, ugyanis ő harminc éve munkásnő a fo- nalgyárban: »Én ezt a hangot nem használnám azokkal szemben, akik évtizedeket dol­goztak az üzemben. A felszaba dulás utáni első időkben eset­leg még lehetett ilyen hangot használni, de ma, amikor min­denki nézi a tv-t, olvas újsá­got, már különbséget tudunk tenni a vezetők között.« A második robbanás a párt- vezetőség-választáskor volt. Az egyes alapszervezet taggyűlé sén felszólalt Francz Lajosné: »A főmérnök, aki párttag is, változtasson a jelenlegi mód­szerén, mert az a termelés ro­vására megy, és ez is nagyon befolyásolja a terv teljesítését. A termelést csak a vezetők és a dolgozók közötti jó összhang megteremtésével vihetjük előbbre.« A csúcstitkár meg­mutatta a jegyzőkönyvet a műszaki vezetőnek, ő azonban megvonta a vállát, s csak any- nyit mondott: »Mit csináljak, ha elhangzott?« Beszélgetésünkkor én is kí­váncsi voltam arra, mégis, ho­gyan fogadta a nyilvános fóru­mokon megfogalmazott bírála­tokat. A kérdésre Lukács Vil­mos felcsattant, mondván: senkinek sincs joga őt bírálni semmilyen taggyűlésen. S még gyorsan kiegészítette: leg­alábbis úgy nem, ha ő nincs jelen. Kötekedik a műszaki vezető Volt egy időszak, amikor o fonalgyár gazdasági és társa­dalmi vezetői azt remélték, végre foganatja lesz a sok fi­gyelmeztetésnek, Lukács Vil­mos megembereli magát, s vál­toztat a modorán. Ez a remény azonban nem teljesült; helyet­te felháborító eset történt. Oc­tober 18-án Lukács Vilmos az üzemi tűzoltók ünnepségén sö- rözgetett, majd belekötött a nortánál a Könnyűipari és Énületszerelő Vállalat munká­sába, aki ennivalóért indult, s a kapu kinyitására várt. A műszaki vezető azzal fenyege­tőzött, hogy rendőrt hív, majd lenéken rúgta a kazán szere­lésén náluk dolgozó budapesti munkást. A fegyelmi tárgyalá- on a történteket így fogal­mazta meg: »Mivel még fel­szólításom ellenére sem hagy­ta el a telep területét, hozzá­segítettem, hogy a kapun kívül erüljön.« (!) A kétnapos fegyelmi tárgya­lás Lukács Vilmosnak minden jellembeli hibáját fölerősítve hozta felszínre. S nem volt őszinte, makacsul védelmezte elkövetett hibáját, még azon az áron is, hogy olyanokat fogott a kazánszerelőre, amelyekből egy szó sem igaz. Szerencsére az eset szemtanúi őszinték, bátrak voltak, s minden kétsé­get kizáróan bizonyították, hogy a műszaki vezető előrán- cigált vádjai hamisak. Felfüggesztették állásából Az október 27-én kelt fe­gyelmi határozat azonnali ha­tállyal felfüggesztette állásából Lukács Vilmost, mert »mun­kaköréhez nem méltó magatar­tást tanúsított, s ezzel a telep dolgozóinak felháborodását ki­váltotta.« Az üzem munkaügyi döntőbizottsága november 19-én leszögezte, hogy a telep­vezető-helyettes »tekintélyét erősen aláásta viselkedése«. Ehhez néhány vélemény: Diósi Imre, az Újpesti Cérna- gyár igazgató-helyettese sze­rint Lukácsot a munkatársai­val szemben tanúsított modo­ra és magatartása, a dolgozók­kal való kapcsolata miatt a gyárvezetés több esetben fi­gyelmeztette. Bartus Gyula te­lepvezető úgy nyilatkozott, hogy nagyot csalódott vezető társában. Kovács Ferencné, a fonalgyár csúcstitkára elmond­ta: Lukács Vilmos jót akart a termelés érdekében, de olyan módszerekkel, amelyeket nem lehet elfogadni. Gémesi Sán­dor, a nagyközségi pártbizott­ság titkára határozottan elítél­te a műszaki vezetőt, aki egyébként az esti egyetemről is kimaradt, a munkásőrség­ből is leszerelték. »Nincs szükség olyan em­berre — mondotta —, aki ke­zet emel a munkásokra. A fo­nalgyár háromműszakos, amúgy sem kapkodnak az ot­tani munkalehetőség után, hátha még a légkör sem jó.« A kommunistáknak köteles­ségük, hogy óvják egymást a hibák elkövetésétől, vigyázza­nak egymásra. Lukács Vilmos­nak is idejében nyújtották a kezüket ő azonban nem tért arra az útra, amelyet mutattak neki. Aztán megsértve elzár­kózott a lakásába, hiába hív­ták meg a pártfegvelmi, a munkaügyi döntőbizottsági tárgyalásra. Most leveleket, táviratokat küldözget, bizonv- eatva. hogy a föllebbezése so­rán tisztázni fogja az ellene koholt vádakat. A történtek kapcsán érde­mes eltűnődni azon, hogy med­dig teriedhet a türelmünk, s éppen Lukács Vilmos nem él­vezett-e már eddig is a meg­érdemeltnél több türelmet. Lajos Géza LESKÓ LÁSZLÓ VE BENVÚJ A SZÁMLÁT Vámos hosszan nézett , rá. Egyik lábát a másikra tette, cipőtalpa véletlenül a fehér asztalterítő lelógó részéhez ért. — Pardon! — mondta. — Egy pillanat, asszonyom! mit fog 6. Mindenki várta, mondani. Végre újra csend volt. És ak- „ . kor a nagy csendben bombá­vá vádlón meredt Emmára, ként robbant dr. Erdősné — aki a pillantások súlya alatt Erzsiké — halk hangon el­loptunk egyre kisebbre igyekezett ősz- mondott két mondata: — Mink sohasem még, ezt tessék mindenkinek szehúzódni a széken. — Most már elég! — mond­ta nagyon halkan és jeges nyu­galommal Vámos hadnagy. — Vádaskodással nem megyünk semmire. Hogy milyen úton került a fülbevaló Gálnéhoz, tudomásul venni! — kiáltotta Gál János. — Ezt tessék tudo­másul venni, kérem. Nem va­gyunk olyan emberek, mint... És elhallgatott. .... , ,, , i — No, mit akart mondani, , ,, .. , Az elnök nagy reményekkel öregem? Ki vele! _ szölt oda arra még visszatérünk. íz a gombatenyésztés elé. Az neki Kársainé, aki látta, hogy — Nem! Követelem, utolsó félmondata alatt Gál Já- most járjunk a végére! nos a nyomaték kedvéért öt nézi. — Ez az asszony egy sze­mernyit sem aludt az éjszaka. — Kérem, hadnagy úr. Kí­nos kötelességem bevallani, hogy férjem tegnap este 10 órakor eltávozott közös szó bánkból orvosi táskájával — Asszonyom! Mikor szo­kott ön a szobákban takarí­tani ? Pontosabban: mikor ta­karított utoljára a ... halott szobájában? — Tegnap délután, kérem. Gálné válasza nagyon ille­delmes volt. Vámos most a már régóta izgő-mozgó orvoshoz szólt: — Mivel töltötte ön este tíz­től hajnali fél négyig az Ide­jét? Erdős doktor nem nézett senkire. — Nem nyilatkozhatok! ... Erről nem ... — Gondoltam — bólintoit Vámos. — Akkor nyilván arra néz :dei félezer négyszögölről a következő három évben egy holdra akarnak fölmenni. Ez több mint 11 000 tuskó lesz. Szép termés és változatlan ár mellett... Csak számolni kell. Ugye, milyen kifizetődó? hogy csa­pott az asztalra Bognár úr. — Úgy van! Ez a leghelye­sebb. Hátha tovább nem is . ... . t lesz szükség a nyomozásra — egesz eamg vartam­együtt, és csak hajnalban, fél sem válaszol, hogyan került ez a törött injekcióstű a meggyil­kolt ágya és az éjjeliszekrény négyor tért vissza. Vámos hadnagy most moso­ly odott el először. Nagyot só­hajtott, és a tenyerébe hajtot­ta a homlokát. — Ez az a mondat, amit Nézzenek rá! — Ét Gál János szólt közbe élesen Karsai né. Aztán Gálnéhoz fordult: közé. Erdős Dezső megsemmisül- ten ült a székén, kezei tehe­tetlenül csüngtek. Senki sem szólt (Folytatjuk) i SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. december 20> /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom