Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-19 / 297. szám
Vendég a fáraók földjéről Négy évvel ezelőtt nyolc hónapot dolgozott Egyiptomban dr. Kneffel Pál, a szombathelyi KÖJÁL igazgató főorvosa, s most a héten — a megyei kórház és a TIT rendezésében — előadást tartott a kaposvári kórházban Orvosi szemmel a fáraók földjén címmel. A széksorokban helyet foglalt az Egyesült Arab Köztársaságból érkezett dr. Achmed Riad El-Sahab kairói tisztifőorvos is, akit az előadás vonzott megyénkbe, megszakítva hivatalos tanulmányútját. Dicsérő szavakkal köszönte meg a vendég dr. Kneffel Pál előadását, majd készségesen válaszolt néhány kérdésre. Megtudtam tőle, hogy Angliában végezte el az orvostudományi egyetemet, ott élt tizenkét évig, s bejárta Nyugat- Európát. A szocialista országok közül Magyarország az első, ahová eljutott: Két hete érkezett hazánkba és még ennyi időt tölt nálunk. Dr. Achmed Riad El-Sa hab nem érintette meg homlokát, száját és szívét — ahogy az igazmondást fejezik ki arab szokás szerint —, de nyilatkozata előtt hosszú körmondatban arra kért, ne udvariaskodásnak vegyem, amit mond, mert amit gondol, amit a szívében érez, csakis arról szól. — A kairói egészségügyi minisztérium megbízásából utaztam Magyarországra, hogy az orvosképzést tanulmányozhassam. Erre az útra, hangsúlyozom, csakis a két ország közötti nagyon jó együttműködés teremtett alapot — mondotta. — Eddigi utam során rokon vonásokat is észleltem az arab és a magyar nép k zott. Vendégszeretet, bará' ságosság: ezekre gondolok. / Kulturális Kapcsolatok Inti zete nem takarékoskodott amikor a programot összeáll.' tották. Ezért is nagyon hál:' vagyok. — Az orvosképzésben szó mos területen »egy cipőben- járunk — mondotta többel között —: az orvosi ellátás javításán fáradozunk az Egyesült Arab Köztársaságban m is. Számos példát láttam erre Budapesten és Székesfehérvá ron is. Kaposvárról pedig Szombathelyre utazom tovább! Szokatlan udvariassággal fordult beszélgetésünk végér hozzám a tisztifőorvos. A ma gyarországi vendégszeretet viszonzásául megadta kairói ott honának és hivatalának címét mondván: ha valakit Somogy - ból a szerencse Kairóba visz nála barátra és házigazdára is taláL H. B. Ax MtzMF fOMOor Hiam ■izottsAoAmak la*ja XXVI. évfolvam. 297. szám. Szombat. 1970. december 19. mm Oiven fé$<p ? o szil vesz erre A M-gyar Állami I’incega. .ság táj közt?tója szarin' linden -.Id: 1 1 g liagabl z id karácsonyi bor- é izsgő. ’ t. Ezekben a na okban t bbi. ire a tava!, •rm.-sű borokat hozzák forgo •mba, a ksreske.' lem 160 fé bői válogathatott, amiko ladta a m 'grend-léseke1 'ermé'ízstesen valememr em ! i"-iik az ü t lekbe, d-fr, fy. "bb 10 — 30 f’e bori .kínálnék _ a víeárló’ ik, s a választ Me a le-; ínyesebb ízlést is kielégít 'övén lesz badacsonyi, egri tokaji, pécsi és alföldi bor ásak Budapesten 5 millió pa 'ackot hoztak, illetve hoznál forgalomba decemberben, é üdéken is csaknem ennyi vár 'a az ünnepi vásárlókat A boripar újdonságokat i. ínál az év végére: a budafok üzem új vermouthot, az egr pincészet újfajta debrői kü önlegességet hozott forgalom ba és a mecseki vállalat is gazdagította kínálatát TELEFON’ NT ER/U A KSH-kiadványaiból Statisztikai évkönyv 1969 Augusztus a házassagk itések hava — Fogyasztói mérleg A számítástechnika adatai Az elmúit ev adatait, sokirányú információit rögzíti a nemrég megjelent Statisztikai Évkönyv 1969 (a Központi Statisztikai Hivatal kiadása). Az összefoglaló adatok után részletes gyűjtésben közli a népességre, népmozgalomra vonatkozó számadatokat A házasságkötések száma például egy évtizede már fokozatosan emelkedik, és tavaly a legtöbb frigy augusztusban köttetett. (Nem szól róla a kiadvány, de úgy látszik, a nyaralás alaposan megnöveli az ismerkedési lehetőségeket) Érdekes megfigyelni a házasulok életkorát. Nők és férfiak legtöbben húsz és huszonnégy év között házasodnak, a válási arány pedig huszonöt és huszonkilenc év között a legjnagasabb. Ami viszont elgondolkodtató, ebben az évtizedben tovább emelkedett a válások száma. A Statisztikai Hivatal kiadványa részletesen ismerteti a nemzeti jövedelem alakulását is, és a mérleg növekvő gazdagságról tesz tanúságot A továbbiakban gazdasági adatokat közöl termelésre, kereskedelemre, fogyasztásra vonatko-1 zóan. Megismerhetjük többek között a népművelés, az egészségügy, sport, igazságügy adatait is. Mintegy külön összegezésként a kiadó gondozásában megjelent A lakosság jövedelme és fogyasztása, 1969., valamint A tudományos kutatás és fejlesztés 1969. című kiadvány is. Külön érdemes szólni a Számítástechnikai Évkönyv 1970 című műről, amely összegezi a hazánk számítógépeinek állományát, közli a Számítástechnikai Tájékoztató Iroda adatait, nemzetközi adatokat, jól használható és összevethető csoportosításban, korszerű kivitelben. Alisra m lelet üiep'fai a iiaszüílt cikkek cseréiét Keserű. Jánosné belkereske- :lihl miniszterhelyettes tájékoztatóján felhívta a a szak- b arak figyelmét a kereskedelemben. alkalmazott szolgál- :ctások bővítésére. Ezek közül z egyik legfontosabb a tartós ogyasztési használt cikkek ereje. Rádiók, televíziók, ’éktrorrios. háztartási gépek "őréinek ily módon gazdát a iréskédélmi vállalatok köz- ■ at’lésével, megkönnyítve a gyháztók dolgát. Dr. Nagi gúlát, a Somogy megye: oarcikk-kiskeréskedelmi Vál- alat áruforgalmi főosztályve- ítőjét kérdezem: — Milyen módjai vannak a áasznált cikkek cseréjének? — Én inkább egyes számban fogalmaznék. A cserét ■gyanis kizárólag a Bizományi Vállalattal közösen tudjuk lebonyolítani. Az öreg gépeket tvesszük a vásárlótól, s ami- :or a bizományi el tudja adni, leszállítjuk. Ezzel tulajdonképpen mindent elmondtam. Az 'gész akció korlátozottságát is. — Nem értem. — Vegyünk egy példát! Ha biztosítanánk a csere lehetőségét, összegyűlne legalább száz televíziókészülék. A bizományi azonban csak néhány darabra tart .igényt, s egy év vagy még több is eltelik, amíg átveszik tőlünk a készülékeket. így bennünket terhel a készletezés terhe. Ugyanakkor míg a vállalat kénytelen a legalacsonyabb árat fizetni, a vásárló, ha közvetlenül a bizományiba viszi, ott többet kaphat érte. S a harmadik: a több éves, öreg készülékek amíg eljutnak az új tulajdonoshoz, a szállítás következtében is többször is meghibásodhatnak. Tehát túl nagy a kockázat, és a vásárló sem járhat jobban. — Eszerint a következő terv- dőszakban a vállalat nem is foglalkozik a használt cikkek cseréjével? — Nem. — S a budapesti példa? — Kétmilliós nagyvárosban lényegesen mások a feltételek. \ bizományi forgalma, gondolom, sokszorosa a kisvárosokénak. — Mikor lehetne mégis tenni valamit? — Erre megközelítően is nehéz válaszolni. Nem látom előre például, hogy csökken vagy fokozódik a használt tartós fogyasztási cikkekkel szembeni tartózkodás. S azt sem, hogy a jelenlegi módszert nem váltja-e fel újabb. Jelenleg még nem terveztünk változást. Cs. T. Tv-jegyzet Görbe útról egyenesen Mikor azt hallom, hogy a televízió nyilvánossága, mindig hozzáképzelem a televízió beleszóló, részt vevő nyilvánosságát is. S ez csütörtök este megvalósult. A Nők Fóruma elvált szülők gyerekéiről készített ripörtműsorával és mostani beszélgetésével elkötelezettséget vállalt — úgy vélem — a jövőre nézve is. A probléma, pontosabban a társadalmi gond jó és világos FELELŐTLENEK Torta és ajándék a KISZ -fiataloktól fernes kezdeményezésről számolhattak be a kaposvári textilművek KISZ-fiataljai. — A gyár néhány alapszer vezete, a Geisler Eta és a Ku- lich Gyula KlSZ-alapszerveze- tek tagjai a Zója Nevelőintézet apróságait és egy idős nyugdíjast patronálnak — mondta Vizeli Istvánná, a vállalat KISZ-bizottságának titkára. — December 6-án este például az intézet 110 gyerekét mikuláscsomagokkal lepték meg. Most a karácsonyra készülnek. Olyan ajándékot szánnak a gyerekeknek, amelyet többen is használhatnak: például társas- és építőjátékokat, babákat. Az intézet ifivezetőke1 is kért a KlSZ-esektől. A Lékay János KISZ-alap szervezet egy négyéves kislányt látogat rendszeresen: vasárnaponként hazaviszik, taníthatják, foglalkoznak véle. S nemcsak a kislányt patronálják, hanem egy nyugdíjas gondozását is magúkra vállalták. Az idős embernek nincsenek hozzátartozói, jólesik neki a támogatás, a fiatalok szerető gondoskodása. A találkozást most szervezik: tortát sütnek erre az alkalomra, és ajándékot visznek neki. Valamennyi aiapszer vezet szedett almát a Bárdibükki Állami Gazdaságban es a vállalatnál is részt vett a munkaversenyben. A kapott pénz egy részét is erre a célra törli tották. Bár a kapcsolat egészen új úszen december elején kezdő dött, a fiatalok remélik, hogi hosszú és tartós marad8*. JL A napokban kapta lencsevégre fotóriporterünk ezt a motorost, akinek utasa szabálytalanul fűrészt tartott a kezében. A ködös, nyirkos idő és a rossz látási viszonyok óvatosságra intenek bennünket. Sajnos, a balesetek száma -r- az emberek s g gépjárművezetők gondatlansága miatt — egyre emelkedik. Hasonló felelőtlenséget lehel tapasztalni a megye több köziégében is. A munka végeztével sokan kerékpárral, motorral indulnak hazafelé, és a vasvilla vagy a kasza bizony sokszor szabálytalanul van fel erősítve a járműre s elég égj ■ossz mozdulat: mindjárt megtörténik a baleset. Mesztegnyőo láttam: egy anya kerékpárral tért haza munkahelyéről, s a hátsó csomagtartón vitte pár eves kislányát A kormányon pedig jókora csomagokat egyensúlyozott. Alig bírta hajtani járművét. S mindezt az út közepén csinálta. Bizony, végzete.' ehetett volna. Mindé? naponta ismétlődi! 1 hogy ezek a fegyelmezetlen ségek megszűnjenek, csak raj tupk múlik -r, s azon, milyen szabályosan közlekedünk. felvetése Molnár Margit részéről érdemessé tette a televíziót arra, hogy napjaink egyik legfájóbb kérdéséről, a válásokról, az együttélésről folytassa ezt a vitát, de sokkal szélesebb fórumon és egyre több véleménynek hangot adva. Veget ért — nem tudjuk, miért — Kállai István kedves műsora, a »Mit tenne ön az én helyemben?« Sikeres vagy kevésbé sikeres rögtönzések, de általában jó következtetések kísérték ezt a műsort. Nem is annyira kész megöl dósokat, inkább szórakoztató ötleteket adott mindenkinek, hogy válaszolhasson. Egy tanulság azonban megszívlelendő. A műsorokat gyakran gyenge színészi produkció jellemezte. Pedig lehet másképpen is, olyan magas szinten is, és olyan jól, mint azt Kál- lay Ilona és Márkus László tették legutóbb. Ami elrontotta egy kissé kedvünket, az a lekezelő befejezés (vagy el- köszönes?) volt, mellyel mintegy alamizsnát nyújtott át egy pedagógusnak, és citromot egy okvétetlenkedö nézőnek. Mit mondjak? Savany kás volt egy kicsit. A pezsgi. is eleg lett volna, az talán nagyvonalúbb és stilszerübb is. Végül az est legjobb műsora a Kék fény. Azt hiszem, itt a legintenzívebb a kapcso lat a közönséggel, es bizonyítja ez a műsor azt is, hogy társadalmunkra nemcsak a sokat emlegetett közöny a jellemző. Őszintén felveti a bűnüldözés problémait, gondjait Az a jó ebben a műsorban hogy egyszerű és természete, a hangvétele, nem hajhássz' a látványosságot, és a görbr ytat járókról nagyon egyene sen tudósít bennünket. T, T, TAB M <OBOK Magyarázat — Azt kérdezted, hogy miért vaiLam el tőled és miért vettem el feleségül a húgodat? Hát egyszerűen azért, mert nem tudnék elviselni egy másik anyóst. Humor innen-onnan — Ha nem eszed meg a tejbegrízt, akkor hívom a boszorkány! — Anyu, talán azt hiszed, hogy a boszorkány megeszi ezt a tejbegrízt? • » * Az idős lord klubjának egyik asztalánál a Times hasábjaiba merülve ÜL Asztaltársa sokáig nézi az arisztokratát, majd megkérdezi : — Elnézést, ön tegnap temette el feleségé! Mi történt vele? — A feleségem, tudja, meghalt — mormogta a lord, anélkül, hogy felnézett volna az újságbóL • • • A bíró: — Miért nem hajlandó tartásdíjat fizetni az első házasságából származó gyermeke részére? — Sajnos, nincs miből fizetnem. A második feleségem nem akar dolgozni. Kölcsön és becsületszó — Kölcsönadna tízezer lírát? Megadom egy héten belül, úri becsületszóra. — Rendben van: jöjjön el holnap! És ne felejtse el magával hozni azt az úriembert! A pesszimistákról Egy híres pszichológia- tanár, a pesszimisták ádáz ellensége mondta tanítványainak: — A dörmögő emberek, akik átkozzák az életet, mindig azokból kerülnek ki, akik hatvanéves korukban kérik az élettől mindazt, amit húszéves korukban kellett volna kérniük, és fordítva. Picasso és a tudás Nemrégiben Picasso megkérdezte egyik fiatal csodálóját: — Tudod, édes fiam, mit csinál az az ember, aki nem tud rajzolni? — Elmegy az iskolába, mester — válaszolta a csodáló ... Picasso megrázta a fejét, és így kiáltott fel: — Nem, édes fiam, hanem alapít egyet! Szülői igazolás Levél a hivatali főnöknek: »Kérem, tanúsítson elnézést leányomnak a munkahelyén történt késésé miat! Ugyanis három lányom van, de az egész lakásunkban csak. egy tükör található." Sommiii Néalap Aa aiSZMP Somogy megy«® Bizottságánál! lapja. Főszerkesztő: jávori b£la Szerkesztősei Kaposvár« tatinca Sándor u. 2. Telefont U-S10. 11*511. U-512 kiadja a Sotnogv metrvel Lapkiadó vállalat. Kaposvár» Latinra S. u. Z. Telefonj 1.1*51« Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem érzünk meg és nem adunk vissza, (erjeszti: a Magyar Posta. Élőidet heiő a belyi postahivataloknál és postáskézbesitöknéL ttiöfizetes dn hó papra 20 Fi, Index: 25 067 a .nyomdaipari Vállalat kaposvári iizemepea- Kaposvár. Latánca £i. u. 6. Felelős vezető: Mautner József l