Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-17 / 295. szám
♦ AZ M»znr ÍOHOCY MUTII HZOTTf APÁM*» LATJA XXYX évfolyam, 295. &/am. Csütörtök, 1970. december 17. *r Észt és litván fiatalok Kaposváron A bőitől ünnepi nyitva tartási rendje Tegnap délután harminchárom észt és litván fiatal érkezett Kaposvárra az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda és az Inturist szervezésében. A fiatalok többsége a meHogyan alakul a vagyonvédelem, mennyire vigyáznak a dolgozók a szövetkezet vagyonára? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ nemrég, amikor Belányi Ferenccel, a babó- csai fogyasztási szövetkezet elnökével beszélgettem. Előttünk könyvelési kartonok, leltárelszámolás! jegyzőkönyvek és a tények a szövetkezet elnökét igazolták, aki a következőket mondotta: »Nálunk a szövetkezet dolgozói, különösen a törzsgárdatagok, úgy vigyáznak a szövetkezet vagyonára, mint a szemük fényére.« 1970-ben november végéig 67 kiskereskedelmi vendéglátó üzletben, valamint felvázőgazdaságban dolgozik, s ez a látogatás egyben tapasztalat- csere is, Magyarország megismerése mellett. A fiatalok négy napot töltöttek Budapesten és DebreJavult a helyzet az elmúlt évhez viszonyítva is. Tavaly főleg vidékről ideszármazott, és csak rövid ideig Babócsán dolgozó egységvezetők számoltak el négy esetben 31 ezer forint hiánnyal Érthető ezek után a szövetkezet igyekezete, hogy azokat a dolgozókat állítják az egységek élére, akiket már a szövetkezet nevelt. A törzsgárda nagyszerűen összekovácsolódott az elmúlt két évtizedben. Olyan nagyszerű emberele, üzletvezetők vannak közöttük, mint Bédi Géza vasboltvezető, Kakuszi Istvánná, az önkiszolgáló élelmiszerbolt vezetője, Deliága István péterhidai boltos. Hajcenben, ezután érkeztek Kaposvárra. Az első nap városnézéssé' telt el. Ellátogattak a városi tanácsra, megismerkedtek Kaposvár történetével, majd megtekintették a várost Tegnap délelőtt a Szabadság parkban a szovjet fiatalok megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet, kegyelettel adózva a hazánk felszabadításakor hősi halált halt szovjet katonáknak. Vendégeink négy napot töltenek Kaposváron. Meglátogatják többek között még a város iskoláit, üzemeit, a megyei könyvtárt, és a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumot is ahol megismerkednek az intézet szakemberképzésével. Ellátogatnak néhány állami gazdaságba is, köztük a tátom- pusztai üzemegységbe és szom baton térnek vissza Budapestre. A Kaposvári Városi Tanács areskedelmi osztálya meghatározta az üzletek nyitva tartási rendjét aranyvasárnapra és a karácsonyi ünnepekre. December 20-án, vasárnap reggel 9-től 14 óráig lesz nyitva az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat Május 1. utcai felsőruházati és divatáru-boltjai, valamint a Kossuth téri és a Május 1. utcai cipőboltok, az íllomással szemben levő Vegyesruházati bolt; a Május 1. utcai divatsarok, a Csibi áruház, a hangszerbolt, a Május 1. utcai illatszerboltok; a rádió- ":s villamossági szakbolt, az \dy Endre utcai üveg- porce- '.ánbolt, a Május 1. u. 15. alatti /as-műszaki bolt, a sport-játékbolt, a papír-írószerbolt, az \dy Endre utcai vasbolt és a cultúrcikkbolt. Ugyanebben az időpontban árusít a kaposvári ÁFÉSZ le- írtékeltboltja a Budai Nagy Antal utcában, a mellette található vas-műszaki bolt, a József Attila és a Művelt Nép könyvesboltok, az OFOTÉRT az óra-ékszer, a népművészeti bolt és a Képcsarnok Válla- 'at fióküzlete. Az élelmiszerboltok közül 7-től 12 óráig lesznek nyitva 'tehát egy órával tovább) a vasárnap nyitva tartásra kötelezettek és az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat 310. és 323. számú Május 1. utcai boltba, valamint az Omnia kávéFiim jegyzet Szép lányok, Mészáros Márta filmjének láttán nagyon határozottan megkérdőjelezem, hogy mi ebben a művészi új. Ügy is fo galmazhatom, vajon miért unalmas ez a törekvésében »új földet« felfedezni készült magyar mű? A válasz egyértelműen így hangozhat: mert semmit sem fedezett föl ez a »kísérlet«. Kísérlet? Mi tekinthető végül is kísérletnek? Törvényszerűen a rossz mű-e, avagy a jók? Azt hiszem, ki kell iktatnunk több esetben is a szándékok láttán ezt a szót, hogy kísérlet... Azt, hogy ki kísérletezhet, jól tudjuk, megtanultuk az iskolában, a kémia órán. Az, aki megfelelően tudja adagolni a különböző vegyszereket, tudja, mit mivel lehet összefőzni a szalon. Az Országos Osegneg .úskereskedelmi Vállalat 1 számú üzlete szinten 9-től óráig. Fenyöfaarusitas a MEK Vé ’.alat két egységében lesz 7-től 12-ig, a kalinyini ABC melletti pavilonban és 7-től 20 óráig a Noszlopy Gáspár utcában. December 24-én (csütörtökön) az összes egymüszakos csemege-, élelmiszer-, kenyér-, tej- és húsbolt — az ebédszünetet megtartva — 19 óráig lesz nyitva; a kétműszakos élelmiszer-csemege, kenyér-, tej- és húsboltok — ebédszünet nélkül — ugyancsak 19 óráig. A MÉK zöldség- és gyümölcspavilonjai, valamint a Tejipari Vállalat boltjai is árusítanak ebben az időben. Este 20 órakor bezárnak a Sütőipari Vállalat szakboltjai :s minden vendéglátó egység. Karácsonykor (25-én és 26- án) a vendéglátó egységek ünnepi nyitva tartás szerint üzemelnek; 27-én a vasárnapi nyitva tartás szerint. Ezen a napon a vasárnap nyitva tartásra kötelezett boltok is a szokásos módon árusítanak. Ekkor már árusítanak friss kenyeret és tejet is. A vásárcsarnok 25-én és 26- án zárva lesz, 27-én viszont megtartják a szokásos vasárnapi piacot. Az újévi nyitva tartás rendjét külön közöljük. ne sírjatok! lombikban, hogy a kísérlet eredménye ne kétséges legyen, hanem megfeleljen a várt ve- gyületnek. Bizonyosak lehetünk, hogy Mészáros Márta filmje a fenti példának meg nem felelve nem is kísérlet. Hát akkor mi? Megkockáztatom* nem is film. (Nem konzervativizmusból ítélem meg így a Szép lányok ne sírjatok-at, de műfaji alapkövetelményeiknek nem tesz eleget a rendező.) A telt széksorok adják meg nekem azt a magyarázatot, hogy miként kell nézni ezt a filmet: lazán, elengedve magunkat, nem várni semmit, és válogatni a számok között, amelyeket Baksa Soös János. Frenreisz Károly. Orszáczky Miklós, Szörényi Levente, Sztevanovity Zorán és Tolcs- vay László szerzett. Aki nem vár, az ha nem kap, nem is bosszankodik. Én, sajnos bosszankodtam. H. B. A FAFARAQÁS MŰVÉSZE Mint a szemünk fényére sárlónál készítettek leltárt. Összesen négy helyen volt csak hiány — 3350 forintnyi összegben. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a szövetkezet ez alatt az idő alatt 50 milliós forgalmat bonyolított le, akkor ez a forgalom százalékában mérve elenyésző. dú József építő- és tüzelő- anyag-telepvezető, vagy névrokona, Hajdú József kisven- déklő-vezető, Gadanecz Ferenc ruházati boltvezető, és a sort még lehetne hosszan folytatni. Náluk teljesen ismeretlen a leltárhiány is. D. Z. Jutalmat osztott a fiatal gyár Bensőséges ünnepség színhelye volt tegnap délután a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár kaposvári gyáregységének klubterme. Az üzem történetében — 1968 óta — először került sor ilyen nagyméretű jutalmazásra: nyugdíjasokat, a második félévben betegség miatt huzamos időre munkaképtelenné vált dolgozókat, többgyermekes szülőket, szakszervezeti munkában aktívan tevékenykedő munkásokat leptek meg a karácsonyi ünnepek előtt jelentékeny pénzösszegekkel. emléktárgy melle huszonegy napos — Hévízre szóló — beutalói és pénzjutalmat kapott. Tíz többgyermekes szülőnek 600—800 forintot, a már nyugdíjban levő két dolgozónak, Vétek Lajosnak és Nagy Jánosnak 500—500 forintot adtait:, s ugyanennyit kaptak a betegek is. ötvenegy szakszervezeti aktivistának, propagandistának vásárlási utalványokat adtak át. Berek János igazgató a gyáregység tevékenységéről, várható eredményeiről tájékoztatta az ünnepség részvevőit A gyár gazdasági, part- és szakszervezeti vezetői meleg hangú köszöntőben méltatták az összegyűltek érdemeit. Székely Ferencet, a festőműhely dolgozóját, nyugdíjba vonulása alkalmából munkatársai, a gyár vezetői és a KXSZ-fiata- lok búcsúztatták: a -sok virág» A tegnapi összejövetelen 31 ezer forint jutalmat osztottak ki, s úgy tervezik, hogy hasonló rendezvényeket ezután minden évben rendszeresítenek: így is támogatják az arra rászorulókat s jutalmazzák azokat, akik kiérdemlik ezt a? elismerést. Serényi László pécsi faragó iparművész új vonásokkal gazdagítja a baranyai fafaragást. Felhasználva az ormánsági pásztorfragások motívumait, a mai kornak megfelelő dísztárgyakat készít így többek között mint lakásdísz, megjelentek a búsófejek, a pécsi dzsámira emlékeztető díszdobozok Valamennyi dísztárgya régi használati eszköznek a kicsinyített és gazdagon díszített mása- Képünkön: Búsófejek mint dísztárgyéit Megjelent a marcali járás honismereti híradója A novemberi összeállítás — a marcali járás honismereti híradójának második száma — első oldalon adja hírül, hogy Móricz Béla befejezte Marcali monográfiájának megírását, s már átadta a lektornak. A híradó néhány oldalnyi terjedelemben ízelítőt is ád a monográfiából. A járás kolostorairól közöl ismertetőt dr. Szabó László. Az egyke-téma kutatása ma is még időszerű, különös tekintettel egyéb összefüggéseire — írja az »Egyke« a marcali járásban című tanulmányában dr. Marek János, és néhány összehasonlító adatot mutat be a húszas-harmincas évekből. A híradó gerince a Horvát- kútról közölt monográfiarészlet. A nyáron Zalaegerszegen megrendezett honismereti találkozóról Molnár Judit tudósít, a marcali templomban végzett falukutatásról Giber Vilmos IV. c osztályos tanuló ’zámol be. A XIII. országos néprajz: ílyázaton Hársházi István második cjíjat kapott Niklr községről írott krónikájáért amelyből itt olvashatunk né hány részletet Barna Árpád négy rajza mellékletként jelent meg TARM fOROIC Gyerekszáj Szerjozsa nagy érdeklődéssel szemléli újszülött ikertestvéreinek fürdetését. A két csecsemő közül az egyik hangosan sír, a másik türelemmel viseli sorsát. — Apu — mondja a kisfiú —, hagyjuk meg azt, amelyik csendes! * * * — Ivanov, milyen cso- poi’tba tartozik a pápaszemes kígyó? — kérdi az iskolában a tanító. Rövid gondolkodás után a tanuló így válaszol: — A rövidlátók csoportjához. * * * Bostonban történt. Egy kisfiút megkérdeztek: — Mi a papád neve? — Mr. Brown és tsa. * * * — Papa, az a számtan- példa, aminél tegnap segítettél nekem, teljesen rosszul sikerült! — Nahát! Igazán sajnálom ... — Nem baj. A többi papának sem sikerült. Elkésett jótanáes — Uram, ön tökéletesen egészséges — mondja az orvos a vizsgálat után. — Ha abbahagyja az ivást, akkor 70 évig is elélhet. — Már késő, doktor úr. — Miért késő? — Már elmúltam het- venhárom. Lélekjelenlét Mr. Smith londoni lakos alamizsnát ad egy vak koldusnak. Később beül a moziba, és egyszer csak észreveszi, hogy a szomszéd székben ugyanaz a vak koldus ÜL A vak is észreveszi, hogy felismerték, ezért megkérdezi: — Mondja, uram, ez az autóbusz megy Bromley- ba? Két művész vicc Egy híres berlini intendánsnál megjelent egyszer egy komikus, és szerződést kért tőle. — Hol játszott legutoljára? — Hét évig voltam Frankfurtban. — És megnevettette az embereket? — Hajjaj, de mennyire’ — Istenem! — sóhajtott fel az intendáns. — Hogyan vegyem rá a frankfurtiakat, hogy ezentúl Berlinbe járjanak színházba? A saját hangját igen nagyra értékelő hölgy megismerkedik egy kamagy- gyal és bemutatja neki tudását. — Már sokan mondták, hogy ezzel a hanggal elmehetnék az operába. Ön is így gondolja? — Természetesen. Ha vesz belépőjegyet. SomoMfiNéplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: javobi béla Szerkesztősét; Kaposvár, tátinca Sándor u. 2. Teieton: U-510. 11-5U. 11-512 Kiadja a Soraogv megye! Lapkiadó Vállalat. Kaposvár» Latinca 8. u* 2. Telefon: 11-516 Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő- tzetbető a helyi postahivataloknál és posiáskezbesnukuel. Előfizetés» díj egy hónapra 20 Ft* Indes;: 25 OS? Lvtisziiji a öuiuugj lue^ytn Myoiüöa- ipán Vállalat kaposvári ijzemeb©«» Kaposvár. űat£nca s. u. 6. Felelős vezető: Mautner Józsei