Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-15 / 293. szám
Séta a téli parkban A hajnali hidegtől fagyos a •étányok földje a ladi parkban. A 23 hektáros területet fakult pázsit és falevél borítja. A park harmadfokú védelemben részesül, ami azt jelenti, hogy a fás szárú növényeket védik, de a területre bárki szabadon bemehet. Ta- vasszal és nyáron fiatalok barangolnak kéz a kézben a park útjain, s egy hatalmas, szomorú bükkfa földig lógó lombsátra alá bújhatnak a kíváncsi, fürkésző szemek elől. A ladjak egyszerűen »a szerelmesek fájának* nevezik. A festők megörökítik vásznaikon a görcsbe merevedett, kificamodott ágú fákat. TaHn száz éve is növekszenek már, törzsüket három ember, na Összekapaszkodik, épphogy átéri. Az ország egyik leggazdagabb flórája tenyészik itt. Megtalálható itt a hazánkban ritka amerikai vasfa, a japán rózsa, a California! mammut- fenyő. A fenyőnek 52 fajtája él otthonosan ebben a környezetben. A helymegválasztás nemcsak esztétikailag, hanem a növények mikroklímája szempontjából is kitűnő. A görcsös fák romantikája a múltat idézi. Feudális nagybirtokosok versengtek ezért a területért. A századfordulón Hoyos Miksa kapta érdemeiért a grófi címmel együtt ezt a birtokot. Tengerésztiszt volt, s a birtokra francia kertészt hozott magával. Talán ezzel magyarázható a park kialakulása. A kastélyt — melyben most az erdészet és általános iskola van — csak 1910-ben építtette. S hogy ilyen csodálatosan megmaradt? Hogy a háború alig tépázta meg? Amikor ideért a front, szovjet kórházzá alakították át az épületet. A kórházparancsnok pedig látva ezt a természeti egységet, az őrséget a parkon kívül állította fel. Jó darabig kórház működött az épületben, majd a falu művelődési 8 ' - ' 'Ml * Á . A í A »-szerelmesek fája.* központjává lett, könyvtárával, színpadával, sportpályáival. 1951-ben nyilvánították természetvédelmi területté. Sokat jelentett ez, hiszen hozzáértő emberek, az erdőgazdaság majd az erdészet szakemberei gondozták a növényeket, s gondoskodtak a kipusztult állomány pótlásáról is. Az országút felőli részen sövényt létesítettek, porfogónak, és katalogizálták a fákat. A hat-hét centiméteres kér- gű califomiai óriásfenyővel szinte boxrnérkőzést vívhat az ember, rugalmas kérgéről visz- szapattan a kemény ököl. Az örökzöld narancs és citromfa nehezen vészeli át a telet, levelei a rárakódott jégrétegtől legörbülnek, mint a kisgyerek szája, ha sír. De a fák nem tudnak sírni, csak a sebesült nyírfa könnyezik. Sz. A. Somogyiak között Budapesten MEDDIG ÉL, a lokálpatriotiz mus azokban az emberekben, akik esetleg már évtizedek óta elkerültek szülőföldjükről? A válasz — egy szombat esti fővárosi találkozó alapján — egyértelmű: sokáig. A fővárosban a Ganz-MÁVAG művelődési házban szombat délutánra azokat a Somogyból elszármazott közéleti embereket hívta meg a megyei tanács, akiket még ma is szoros kötelék fűz Somogyországhoz, kíváncsiak az itt történtekre, szívesen beszélgetnek a megyében élőkkel. Körülbelül hatvanan gyűltek össze a kamarateremben, köztük jónéhány egyetemista. Dt. Várkonyi Imre, a megyei tanács vb-elnökhelyettese töltötte be a házigazda szerepét, köszöntötte a somogyiakat, majd Lengyel László, a megyei tanács tervosztályvezetője mondotta el, hogy mennyit változott Somogy a harmadik ötéves tervben. A tények és a számok ismertetése után felkerekedett a Egy vizsgálat befejezéséről A fiúknak nem mindenben volt igazuk Lapunk november 19-i számában riportot közöltünk egy panaszoslevél alapján a kaposvári Latinca fiúkollégium konyhájában tartott KÖJÄL- vizsgálatról. A cikk megjelenése után Cselők László kollé gium-igazgató fölkereste szerkesztőségünket, és elmondta: nem tudja elfogadni ilyen formában az intézetet ért bírálatot, mert bizonyos adatok nem felelnek meg a valóságnak. — A KÖJÁL-vizsgálat vala mennyi megállapításával telje sen egyetértek, reálisak, valóban úgy volt — mondta. — Rosszul esett viszont az, hogy nem kérdeztek meg engem a cikk közlése előtt. Ugyanis már akkor el tudtam volna mondani, hogy a levél néhány bekezdése valótlanságot tartalmaz. Nem szedtünk minden évben hatvan forintot. Csak az idén először, és csak ötvenet A gyerekek szülei ajánlották föl, s a diáktanács is egyetértett, hogy bizonyos összeggel hozzájárulnak a konyhai felszerelés rendbe tételéhez. A diáktanács tagjai szedték ösz- sze a pénzt, majd aláírással hivatalosan adták át nekem Huszonnyolcezer forintért vásároltunk meg november 8-ig poharakat, sótartókat, nikkele- zett késeket, kanalakat, szalvétatartókat. El tudtam volna mondani azt is, hogy a régi konyhai bútorokat kicseréljük Még májusban megrendeltünk két konyhaszekrényt és egy konyhaasztalt. December 31-ig szállítják le. Bántott továbbá a levélnek az a sora, hogy állítólag hozzám többször is fordultak: változtassak a helyzeten, és még ígéretet sem kaptak. Húsz éve vagyok ezen a pólyán, szeretem a gyerekeket Az étkezéssel kapcsolatban csak egyetlen fiú szólt nekem, s azonnal hozzáláttunk a hiányzó eszközök pótlásához. Félreérthetően fogalmazott a cikkíró a riportban, amikor azt írta, hogy nem fogadtam a KÖJAL-igazgatót. Erről szó sem volt: kötelességem is fogadni őt. S miért nem tettem volna? Azóta tisztázódott a.félreértés: objektív akadályok miatt nem tudtam a vizsgálaton ott lenni, a gondnok viszont hivatalos minőségben végig jelen volt. Cselők László igazgatónak így módot adtunk arra, hogy elmondhassa véleményét az üggyel kapcsolatban. Kérése indokolt, hiszen a panaszos levélnek mi csak a közegészség- ügyi részét taglaltuk, holott más vonatkozású bírálatot is közöltünk lapunkban. Nem szóltunk azokról az erőfeszítésekről sem, amelyeket a hibák kijavítására eddig tettek. Az utólagos tájékozódás alapján kiderült, hogy a levelet nem a kollégium 194 lakója, hanem csak három-négy tanuló írta. Természetesen ez mit sem változtat a tényeken, a közegészségügyileg kifogásolható körülményeken. Cikkünk utolsó bekezdését a megyei művelődésügyi osztálynak címeztük. Alapos vizsgálatuk után Horváth Lajos osztályvezető így nyilatkozott: — Cselők Lászlót beszámoltattuk. Valóban szedett be pénzt. Ezért komoly figyelmeztetésben részesítettük, hiszen pont a miniszteri rendelet megjelenésének évében tette ezt; ami egyébként is_vétség. Enyhítő körülmény viszont az, hogy a szülők ajánlották föl, és számlákkal igazolták: valóban tányérokat, bútorokat vásároltak a pénz egy részén. Utasítottuk őt, hogy a megmaradt pénzt azoknak a szülőknek, akik kérik, adja vissza. Figyelmeztettük a kollégium igazgatóját: máskor hasonló eset ne történjék meg. Meditáció a második programról A kamerák mögött A közelmúltban a Parlament Gobelin-termében tartott sajtó- tájékoztatóján Pécsi Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese beszámolt az 1972-ben »belépő* második programról és az 1973-ban induló, immár nem kísérleti, hanem rendszeres színes adásokról. A bejelentés részleteit már közölték az újságok, egyes mozzanatai azonban mindenesetre további gondolkodásra késztetik az érdeklődőt. Pécsi Ferenc például beszélt arról, hogy a második program létrejöttének legfőbb indoka: a közönség differenciálódó igénye. Magyarán: egyre többen vannak, akik például sportközvetítés helyett mást szeretnének nézni, mások a zenekari hangversenyeket nem kedvelik a televízióban, ismét másokat esetleg éppen egy tudományos témájú interjú hagy közömbösen, s ilyenkor nem tehetnek mást, mint azt, hogy otthagyják vagy kikapcsolják a készüléket. A második program legfőbb erénye, hogy a választás lehetőségét biztosítja. Érdekes nemzetközi tapasztalat azonban, hogy a második program beindulásával — a harmadik, negyedik vagy akár az ötödikkel még inkább — nem növekszik az az idő, amit a nézők a készülék előtt töltenek. A magyarázat valószínűleg az, hogy most már nem érzi a néző kiszolgáltatottnak magát: s minden alkalommal választásra kényszerül, tehát könnyebben választja azt a harmadik megoldást, hogy egyiket sem nézi. Lehet, hogy nálunk is így lesz? A másik — meditációra alkalmat adó — bejelentés, hogy hétfő változatlanul adásmentes nap marad. (Egyedülálló magyar specialitás ez: sehol a világon, ahol kiépült a televíziózás, nem hagynak ilyen »szabad napot*.) Sok érv szól a hétfői adás mellett. Például az, hogy sokan a televízió híradójából informálódnak a világ eseményeiről, és hiányzik a hétfőn elmaradt híradó. Másrészt a televízió technikailag a műsor idejét úgy is eloszthatná, hogy a jelenlegi mintegy ötven órát nem hat, hanem hét adásnapon sugározná. Ez tehát nem probléma. A karbantartás is megoldható. Mégis, az országban igen sokan vannak, akik örülnek a televíziós szabad napnak. Igaz, ezzel egy kicsit el is ismerik, hogy a televízió rabszolgái, kötődnek a készülékhez, s ezért veszik szívesen, hogy végre van egy nap, amikor családi ügyeiket intézhetik, amikor különböző társadalmi szervezetekben a kötelező hazarohanás réme nélkül tevékenykedhetnek este. Esetleg sétálhatnak, barátokat látogathatnak, és így tovább. Nehéz igazságot tenni, mi legyen a hétfői nappal. B. L. társaság: a mozi teremben meg néztük a Somogyországról készült filmet, majd fehér asztal mellett folyt a beszélgetés. Csoportok alakultak, s bízom nem volt könnyű dolguk a vendéglátóknak, mert kérdést kérdés követett. A budapesti újságírók Kocsis Lászlót, a megyei párt-vb tagját, a megyei pártbizottság propagands- és művelődési osztályvezetőjét vették körül, e sorok írója pedig az egyetemisták asztalához ült le, hogy megkérdezze: mit jelent somogyinak lenni az egyetemeken, főiskolákon. A beszélgetés pillanatok alatt egyoldalúvá vált, ők kérdeztek, és nekem kellett válaszolnom. Köztudomású, hogy nincs elég szakembere megyénknek, szükségünk van az egyetemet, főiskolát végzett fiatalokra, a végzettek közül viszont jóné- hányan »eltűnnek*, a diploma megszerzése után nem jönnek vissza a megyébe. Bölcsészek, műszaki egyetemisták, agrármérnökök faggattak az elhelyezkedési lehetőségekről, és szinte kivétel nélkül valamennyien visszavágynak Somogyba. Mikor épül meg a közgazdasági szakközépiskola? Lesz-e számviteli főiskola Kaposváron? Milyen tempóban épülnek a lakások, és jut-e ezekből a fiatal szakembereknek is? — Alig győztem rá válaszolni. A diákok elmondták azt is, hogy igénylik a rendszeres tájékoztatást. Sajnos, a somogyi egyetemisták klubja nem úgy i. úködik, ahogyan szeretnék. A gödöllői agráregyetemen még csak-csak, de a többi felsőfokú intézményen alig tudják »ösz- szegyűjteni« a somogyi diákokat, Pedig ők szeretnék meghívni Kaposvár város művészeti kitüntetettjeit, s mindazokat, akik tudnak és akarnak beszélni Somogyról. A megyei tanács művelődés - ügyi osztálya jónéhány kiadványt, ismertetőt osztott szét a részvevők között. A diákok azonnal rácsaptak, s azonnal kérdeztek is. A jó hangulatú, nótázással záruló este tapasztalatait abban tudnám összefoglalni, hogy többet kellene egymással találkoznunk és törődnünk. A »Tegyünk többet Somogy ért !*- mozgalomban úgy is lehet társadalmi munkát végezni, ha nemcsak a gereblye nyelét fogjuk meg, hanem a megyétől távol élőket is bevonjuk a megye építésébe, fejlesztésébe. Többet tudnának és akarnak is tenni, mint egy-egy fehér asztal melletti beszélgetés vagy a brosúrák átolvasása. A FILM végén felcsattanó tapsból azt éreztem ki, hogy Kaposvárt, Buzsákot és Siófokot sokkal inkább a magukénak érzik, mint azt mi föltételeznénk. Kaposvár és Budapest között kétszáz kilométer a távolság. Elsősorban tőlünk, a megyében élőktől függ, hogy ez több vagy kevesebb lesz azok számára. akik visszavágynak So- mogyországba. Saly Géza KIÁLLÍTÁSON v4 felmondás specialistája A gyárban mindenki »-tanítónak« nevezte. Talán okulá- réja vagy pedáns járása, vagy fölényes, oktató magatartása ragasztotta rá ezt a nevet? Ki tudja!? A lényeg, hogy már szinte közszájon forgott: majd a Tanító megmondja, mit kell csinálni ... Fordulj bizalommal a Tanítóhoz! Persze őszintén azt is el kell árulni, hogy a Tanító általában nem mesterfogásokra, újításokra, serényebb munka- vállalásra oktatta, biztatta dolgozótársait. Ezekben a témákban ő is nagyon rászorult az alapfogalmak ismeretére. Amiben a tanító kiváló volt mindössze ennyi: jól, ügyesen adminisztrálta magát. Mások megtoldották ezt a jellemzést. Volt, aki zseninek, észkombájnnak titulálta. Nem lehet mondani, hogy mindenki kedvelte, de még akik nem szerették, néha-néha azok is oda kéredzkedtek hozzá. Adj tanácsot, hogyan lehetne gyorsan kis segélyre szert tennem. Ilyenkor föltolta drótkeretes szemüvegét, és egyből sorolta a jobbnál jobb tippeket. Általában mindig és mindenkinél megtalálta a rugót: betegség, tűz, baleset, szerelem, melyekre bátran kérhetett az illető Nemcsak segélyek kérésében vo’.z specialista, jól bevált receptje volt arra is, ha valaki egy-egy értekezletről akart távolmaradni. Ellenszolgáltatást sosem kért. Ha sikerült tanácsa alapján rendezni egy-egy ügyet, akkor önmagával fogott kezet, és a többiek felé kacsintott: vegyétek tudomásul, Tanító csak egy van. Különösen az utóbbi időben vontak egyre nagyobb és fényesebb glóriát őszbe csavarodott üstöké köré. ő lett a gyár »felmondási specialistája«. Köztudomású, hogy napjainkban nagy hiány van munkáskezekben. A régi szakembert nem szívesen engedik el. De nem szívesen engednek el senkit, mert nehéz a kilépő helyett új munkást találni. Tanító alaposan ismerte ezt a helyzetet. — Bemész a főnöködhöz, és kijelented, hogy az a raktár, ahol dolgozol, jégverem. Kérsz egy új kályhát. És me- szeltessék is ki a raktárt. Különben felmondasz. Jött a kályha, és természetesen ki is meszeltettek. Tanító pedig elégedetten fogott kezet önmagával: régen húzódó ügy végére tett pontot a célzás a felmondásra. — Szeretnék fizetésemelést, Tanító. Mit csináljak? — Egyszerű, fiam. Ma felmondasz, holnapután emelnek neked egy forinttal. Gyere, megírom a felmondólevelet. írt, diktált, valóságos felmondási tanácsadó irodát nyitott. — Te, holnap kijelented, hogy elmész. A szemben lévő szövetkezetnél két forinttal többet kapsz. Ide a rozsdáit, ha nem emelnek. A kényszer sok esetben igazolta a Tanítót, azaz: felmondani, tudni kell! Néhány nap óta azonban elmélyedten járt-kelt a gyárudvaron. — Most ne zavarjatok! — utasította el a többieket. — Eddig mindenkin segítettem, most rajtam a sor. En is emelést kérek. Azon gondolkozom, mivel járulhatok az igazgató színe elé. Másnap kora reggel a Tanító egyenes tartással és határozott léptekkel indult az igazgatói szoba felé. Barátainak egy cinkos mosolyt dobott az udvaron, mint aki jelzi, hogy így kell ezt csinálni, gyerekek! Csak az ebédnél mutatkozott újból. A szokásos, kimért mozdulattal előkelőén kanalazta a levest. A többiek megrohanták. — Mesélj, mi történt, hogy volt? — kérlelték, — Felmondtam. — Na és? ... — És? ... Elfogadták. Abai Pál SOMOGYI NePLAF Kedd, 1970. december 15. 5
