Somogyi Néplap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-13 / 292. szám
XXVI. évfolyam, 292. szám Vasárnap, 1970. december 13. ÖNNEK Ml A KEDVENC LEMEZE? Házi # az elektroncsőgyárban Hírek innen—onnan, műsor a legjobb brigádnak Már régóta tervezik az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncső Gyárában a házi stúdiót, most végre valóban megvalósul. Mindenki beszélt róla, de nem csinálta, a technikai berendezések is hiányosak voltak, és nem volt szerv, amelyik »kézbe vette« volna az ügyet. Most a berendezés megvan, a KISZ-esekből nem hiányzik a lelkesedés sem. A szakszervezettel összefogva ők szervezik a műsort. A kísérleti adások már folynak, a rendszeres sugárzást január másodikén kezdik Bizonyított tény, hogy a munkaidő harmadik órája után áll be a dolgozóknál az első elfáradást időszak, ettől kezdve »szétszóródik« a figyelem, csökken a termelés. Az üzemekben — így az elektroncsőgyárban is — ebben az időszakban (a délelőttös műszak- I ban reggel kilenckor) vem az első szünet Ekkor szólal meg először á házi krónika, amely az első öt percben politikai villámhíreket közöl, a másodikban üzemi termelési eredményeket a harmadikban zenét. Ha valamelyik brigád vagy műhely kiváló eredményt ért el az előző napon vagy hosz- szabb távon is hozzájárult jc munkájával a termelés eredményességéhez, az egész műsort az ő kívánságuk szerint állítják össze: a második tízperces szünetben kívanság- hangversenyt sugároznak. A délutáni program lényegében megegyezik a délelőttivel. Jelenleg — a kísérleti időszakban — a termelési eredBefejezés előtt a kavicsosztályozó Hangversenyjegyzet A magyar tánc és zene ezer eve — Júniusban üzembe kellett volna helyezni a kavicsosztá- lyozót. Sajnos, az ötvenmillió forintba kerülő beruházással a kivitelező vállalatok nem készültek el határidőre, most már ugyan befejezés előtt áll, de a tavasznál előbb nem tudjuk hasznát venni —; mondta Ritecí István, a Kavicsbánya Vállalat Gyékényes! üzemének vezetője. A bányából hajókkal szállítják majd az osztályozóba a kaviqsot, s ott mossák, törik- zúzzák, s terveik szerint 1971- ben 600 000 köbméter minőségi bányakavicsot szállítanak a megrendelőknek. Ez ugyan valamivel többe kerül, mint a jelenleg forgalomba hozott kavics, előnye viszont, hogy fel- használásához kevesebb cementre lesz szükség és tökéletesebb szilárdságot ad. Ezenkívül értékesítenek még 260 000 köbméter natúr bányakavicsot is, összesen mintegy A rendőrségen folyik áz eljárás a három fiatalember ellen, aki pár héttel ezelőtt egy éjszaka bedobálta az épülő közgazdasági technikum ablakait A. Antal tizenhét éves kaposvári matróztanuló rovásán egyéb is van: fegyelemsértés miatt munkahelye, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is eljárást indított ellene. A.,Antalról megírta az igazgatóság, hogy bár munkája ellen nincs különösebb kifogásuk, a fiú fegyelmezetlensége, italozó életmódja állandó gondot okoz. A. Antal szülei is elmondták a rendőrségen: baj nélkül kevés nap múlik el otthon. A garázdaság másik szereplője a tizenyoíc éves kaposvári Balogh Pál, a Kaposvári Hús- .kombinát dolgozója A kihallgatás során elmondta, hogy a kritikus éjszakán záróráig italoztak az Omnia bárban, és csak azután született az ötlet, hogy »csinálni kellene valamit«. Mikocsi Gyula tizennyolc éves épületlakatos a saját vállalatának okozott kárt azon az éjszakán. Kiderült, hogy »a hecc« előtt A. Antal szemétgyűjtő edényeket borogatott az útra. A másik két fiú akkqr még megakadályozhat» volna, 30 000 köbméterrel többet, mim az idén. A kavicsbánya hét szocialista brigádja a X. párt- kongresszus tiszteletére 50 000 köbméter kavics kitermelését vállalta terven felül. Ennek a kétszeresét is teljesíthetik, ha nem gátolja munkájukat vasúti kocsihiány. A brigádok még azt is vállalták, hogy vasárnap is elvégzik a berakást, hogy ezzel is meggyorsítsák a kavicsszállítást Különösen Nagy József tizenhat tagú szocialista brigádjr végzett ebben kiemelkedő munkát, s ezért a KPM Szállítási Tanácsa a brigádot pénz jutalomban részesítette. A gyékényes1 üzem dolgozó november végéig 780 000 köb méter kavicsot termeltek ki, s eddigi eredményeik alapján számítanak arra, hogy sikerű! — mint a múlt évben is — elérni az ötmillió forint nyerehogy mindhárman rendőrkézre kerüljenek. Az ügyet vádemelési javaslattal hamarosan átadj ájc az ügyészségnek. ményeken kívül a dolgozói kedvenc lemezei szólalna! meg. A KISZ-szervezetnel. még kevés lemeze van, így s fiatalok és az örökifjúk saját ’.emezeiket hallgathatják, ps mindenki örül, ha valami olyasmit hozott, amit a többiek még nem hallottak. Völgyi László ■ KISZ-titkár elmondta, hogy a fiatalok az éjszakai műszakon beatzenét hallgattak és jobban ment a munka. Tizenkét alapszervezet működik a gyárban, mindegyiknek van- kultúro8a, a csúcsvezetőség kultürfelelösének, Balka Margitnak az irányításával ők készítik majd el a műsorokat. A stúdiónak külön magnetofonja van, s a KISZ-esek a napokban vásároltak egy másikat is. Az előre fölvett műsorokat aztán később sugározzák. Völgyi Lászlótól megkérdeztem, hogy mi az adások célja, és mit várnak tőle. — Sok fiatal dolgozik nálunk, több mint háromszáz KISZ-tag van közöttük. A zenével sok mindent el lehet érni náluk. Ha zene szól, odafigyelnek arra, amit előtte vágj utána mondansik. Ha brigádokat vagy műhelyeket az egész üzem előtt megdicsérünk, ez erkölcsi sjker, s őket és a> többieket is jó munkára ösztönzi Gazdasági életünk minden területén egyre nagyobb szükség van, egyre nélkülözhetetlc nebbek a különböző statisztikai cimutatások. Ám az adatközlések, a mutatók csak úgy hasz nálhatóak megfelelően, ha azo kát mindenki egységesen értelmezi. Ez indította a Központ: Statisztikai Hivatalt arra, hogj egy olyan kiadvánjű adjon az érdeklődők kezébe, amel; ezekre a kérdésekre pontos egységes választ ad, segít el igazodni a megszaporodott sín tisztikai fogalmak egységes értelmezésében. A Mezőgazdasági Statisztikai Fogalmak magyarázata című A zenebirodalomnak vannak olyan tartományai, amelyekben minden ember lakó lehet. A Budapesti Fúvósötös péntek esti hangversenye erre volt példa. Műsorukat úgy állították össze, hogy a hallgatóságnak »elfújják« mindazt, ami a magyar zene és tánc ezer évére a legjellemzőbb volt. Százhúsz perc alatt ez nem kis teljesítmény, hisz huszonnyolc művet szólaltatott meg a i együttes. Jeney Zoltán vezetésével a Budapesti Fúvósötös különös missziót teljesít. A művek tolmácsolásán túl művelődéstörténeti áttekintést adnak a magyar zene és tánc kialakulásáról, európőiivá válásáról — egészen Bartókig, Kodályig, Farkas Ferencig. kis kézikönj'v meghatározza a különböző mezőgazdasági mutatószámok számítási módját, leírja mindazokat a fő fogalmakat, amelyek a KSH különböző kiadványaiban előfordulnak. Természetesen ez a gyűjtemény nem törekszik teljességre, nem magyaráz olyan fogalmakat, amelyek közismertek. Hiszen erre nincs is szükség. A kiadvány hasznossága és neg jelenésének időszerűsége vitathatatlan. Hiszen nemcsak a munkához nélkülözhetetlen statisztikai adatokban, mutatókban segít eligazodni, hanem közérthetően megmagyaráz- olyan fogalmakat is, amelyekkel a mezőgazdaságban dolgozók, a mezőgazdasági üzemet irányítók naponta találkoznak. Ezek az ismeretek végső soron mindennapi munkájukhoz is nélkülözhetetlenek. S talár az a legfőbb értéke ennek a gyűjteménjmek. Ezt a zenét mindenki élvezheti.. A Budapesti Fúvósötös bizonyított is: a zene általában nemcsak egy szűk közösségnek szól. De mást mutat a nézőtér... A hangversenyekről indokolatlanul sokéin maradnak távol még ma is. A magyar zene »világhatalom«, így ismerik mindenütt. A hangverseny-látogatottsággal viszont már nem állunk ilyen jóL Talán ha több ilyen hangversenyt rendezne a város, feloldódna sok előítélet a zenével kapcsolatosan. Csak dicséret illeti az est szereplőit: Jeney Zoltánt, őt az összekötőszövegért is, Szesz- ler Tibort, Meizl Ferencet, Medveczky Andrást és Hara Lászlót, a Budapésti Fúvósötös tagjait; Alföldi Máriát kedvvel teli szép énekéért, Göndör Mártát hegedűjátékáért, a táncillusztrációkért pedig Den- hoffer Zsófiát, Molnár Lajost H. B. Pedagógusképzőművészek alkotóközössége A kaposvári járás pedagógus művészeinek szervezett továbbképzést indított a járás' tanács. Havonta egyszer találkoznak a közösségbe tartozó alKotók; programjukban rendszeresen ' műteremlátogátás műbírálat, művészettörténet' előadás szerepek Az első összejövetelt pénteken tartották meg. Honthy Márta iparművész és Bors István szobrászművész műtermébe látogattak el a pedagógusok, és elsősorban a »műhelytitkokról« esett sző. Délután Láncz Sándor művészettörténész előadását hallgatták meg Témája a 35. Velencei Bienná- lé volt, és vetített képekkel illusztrálta az előadó. TAHM íohoic »-■ ............................F igyelmesség New York-ban fiatal szerelmespár sétál, kéz a kézben. — Gondoltam a születésnapodra szivem — mondja a fiú — Emlékszel arra a csodaszép, lángpiros autóra? — Ó, igen! — mondja meghatottan a lány. — Nos, sikerült egy ugyanolyan színű zsebkendőt találnom. Oktatási helyzetkép Egy New York-i professzor így jellemezte az amerikai oktatás ' jelenlegi helyzetét: — Intézetünkben a professzorok félnek az elnöktől, az elnök fél a tankerületi főigazgatótól, a tankerületi főigazgató fél a községi tanácsnokoktól, a községi tanácsnokok félnék a 1 választópolgároktól, a vá- lasztóoolpárok félnek a feleségüktől, a felségek félnek gyermekeiktől, és a gyermekek nem félnek senkitől Hollywood elviselte Egy francia űiságirónó ki akarta próbálni, milyen különcséget képes elviselni Hollywood. Készíttetett magának egv kalapot lámpaernyővel, amelyet spárga, gombok, gumicsövek és egy fürdőkád dugója díszített. Ebben az öltözékben végigsétált a városon. • Még csak ■ fel sem tűnt senkinek! Baleset és katasztrófa-SE 3 különbség a baleset és a katasztrófa között? — kérdeztek meg egy orvost. — Az a^tól — válaszolta. — Például, ha megkérnek, hogv kezeljek egy gazdag beteget, aki autóbalesetet szenvedett, és ez a beteg néhány hónappal később meghal, az a baleset... De ha azonnal meghal, az katasztrófa. ötletes válasz Egy New York-i szállodában az alábbi szövegű felhívást intézték a vendégekhez: »Kérjük oltsa el a cigarettáját! Gondoljon a chicagói tűzvészre!-* A felhívás alá valaki a következőket irta: ■ »Ne köpjön a padlóra! Gondoljon a Míssisippi tavaszi áradására!* SomoggiNéplap MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA ksserbesztpseg Kaposvár, táatánca Sándor ti. 8. Telezőn: U-íálŰ. H-5«. 11-512 Kiadta a Somogy megye) Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca JS. u. 2. Telefon: 11-516 Felelős kiadó: Dómján Sándor Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő*, fizethető a helyi postahivatálobná és pQstáskézhesitpkné). ElŐflzt i «*- • uii.i- egy hónapra Index: 25 067a áoaipgy tflé&yei Myonjoa* ipán Vállalat kaposvári územepeu íCapoavár, Letínca S. o. 6. Felelős vezető: Mautner Az Angyal közbelép Jelenet a Televízióiba, december 13-án 30.05-kar kezdődő adásából Megrövidült a javítási idő (T udósitónktól.) Néhány hónappal ezelőtt szóvá tettük lapunkban, hogv több hetet — esetleg hónapot — is kell várniuk a nagyatádiaknak, amíg meghibásodott tv-készüléküket, háztartási gépeiket a szerviz megjavítja. A cikk megjelenése után Hiczó György, a megyei GELKA vezetője tárgyalásokat folytatott a nagyatádi községi tanács vezetőivel,, hogy biztosítsanak lakást egy szakember részére. A tanács a lakást biztosította és néhány hettel ezelőtt megérkezett a szerviz új vezetője, Papp János. Azóta a munkák meggyorsultak, a javításra várakozó készülékek, gépek nagy része már üzemképes állapotban el is hagyta a szervizt. A megyei szerviz vezetője ígéretet tett arr^ is. hogy egy új gépkocsit adnak a közeljövőben a nagyatádi részlegnek, és egy erősáramú-hűtőgépszerelő szakember is hamarosan elkezdi a munkát Eljárás az ablakbelörők ellen L L Mi az „árumérleg", a„gazdasághaláros összeírás“?