Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-14 / 267. szám
Kongresszus előtt TUDOMÁNY ÉS TERMELÉS A ki nincs közeli kapcsolatban a tudományos kutatóműhelyekkel, intézetekkel, láboratóriumokkal, olykor alig képes fogalmat alkotni: voltaképpen mit jelent a tudományos kutatás. Az érdeklődő megtudhatja, hogy éppen mit csinálnak a kutatók, s ha valamelyes erőfeszítést is tesz, megismerheti az alapkutatások fő irányát és értelmét, de ez a laikus számára gyakran öncélúnak tetszik, hiszen az alapkutatások részeredményeiből esetleg csak évtizedek múltán válik a mindennapi élet. a termelés számára kézzelfogható haszon. Nehéz megfogni azt a pontot, amelyen az elmélet gyakorlattá válik. Másfelől viszont az eredményeket mindenki élvezi, anélkül azonban, hogy megbízható tudása lenne az eredményeket létrehozó, számtalan buktatóval járó kutatómunkáról. Az alkotó tudós ritkán szánja rá magát arra, hogy munkáját a «-nagyközönség« számára hozzáférhetővé tegye. Nem is vethető szemére, hiszen a tudomány tolmácsolása sajátos képességeket igényel. Ritka szerencse, hogy olyan tudós, mint a Nobel-díjas James U. Watson, avatott írói eszközökkel bepillantást enged a laikus számára a természettudományos kutatás történetébe. (A kettős spirál című, magyarul is megjelent könyvében.) Pedig bizonyos, hogy a kutatók egyetlen percet sem töltenek olyan problémák feltárásával, amelyeknek ne lenne az ember napi életével összefüggésük. Ez még azokban az esetekben is nyilvánvaló, amikor hosszú éveken át folytatott alapkutatásokról van szó. Kétségtelen, a tudományos kutatás egyik nagy kérdése, hogy miként lehet az elméleti és gyakorlati eredmények -születésnapjai« közelíteni egymáshoz. Tudományos kutatás nélkül nem beszélhetünk fejlett iparról. mezőgazdaságról, egészségügyről, de általában: civilizációról és kultúráról sem. Éppen a minél gyorsabban gyakorlattá váltható eredmények elérése végett fontos, hogy a kutatóintézetek szoros kapcsolatban álljanak a gyakorlati munkát végző intézményekkel, a gyárakkal a mezőgazdasági termelőüzemekkel. »Növelni kell a nemzeti jövedelemből tudományos kutatásra fordított erőforrásokat, a szellemi kapacitást a távlati fejlesztési céljainknak megfelelő kutatásokra kell koncentrálni. meg kell gyorsítani a hazai és nemzetközi kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazását« — olvashatjuk a párt kongresszusi irányelveiben. Hogyan valósulhat ez meg? A közeljövőben kezdi meg munkáját például a szegedi biológiai kutatótelep. Straub F. Brúnó akadémikus, az üj intézet vezetője mondta el egy interjújában: *■Döntő cél, hogy elérjük az úgynevezett kritikus tömeget, vagyis azt, hogy megfelelő számú magasan képzett szakember elegendő műszerrel, egy helyen, közösen dolgozzék nagy problémákon. Az intézet elsőrendű célja, hogy szelesebb frontokon művelje az alapkutatásokat, olyan kérdéseken dolgozzék, mint pl. a fotoszintézis, a biokémiai folyamatok szabályozása, a mikroorganizmusok genetikája, a szöveti immunitási folyamatok, sejtszerkezetek. Az alapkutatások mellett fontos feladat a szakemberképzés. Az intézetben képzett fiatal szakemberek egy része egy idő után alkalmazott intézetekbe megy maja át. Ezáltal és más módokon is, szoros kapcsolatot kívánunk kialakítani az alkalmazott kutatásokat végző intézményekkel és természetesen az egyetemekkel ... Létesítünk úgynevezett vendéglaboratóriumokat is, ahova — ha kutatási területük úgy kívánja — rövidebb- hosszabb időre átjönnek egyes alkalmazott területek szakemberei. például az agrárkutatók, így alakíthatjuk ki a tematikus kapcsolatokat.« Más példa: a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézetében az alapkutatásokat úgy kívánják a gyakorlatban hasznosítani, hogy foglalkoznak majd a környezeti szennyeződés biokémiájával, a tojás-al- bumin bioszintézisével, a húshibrid csirkék húsfehérje szintéziseinek és szabályozásának a vizsgálatával, idegbiokémiai kutatásokkal. A példák is mutatják, hogy a kutatómunka és a termelőtevékenység komplexitásának kialakítására van szükség. A kutatások természetesen csak reális lehetőségekre támaszkodhatnak. Semmi értelme sem volna olyan kutatásokat erőszakolni, amelyeknek az eredményeit — gazdasági sajátosságaink folytán — nem használhatnánk ki megfelelően. H ogy milyen módon változott meg az elmúlt huszonöt év során a hazai kutatás struktúrája, azt néhány jellemző adat illusztrálhatja. A felszabadulás előtt az Akadémiához tartozó, természettudományos profilú kutatóintézetek száma három volt. Ma több mint két tucat ilyen irányú intézete van az Akadémiának. A végzett diplomásoknak több mint tíz százaléka kutató-fejlesztő munkahelyen dolgozik, s a kutatási témák száma jóval meghaladja a tízezret, a publikációké pedig megközelíti az évi húszezret. 1968-ban a kutatók száma ötvenezer körül mozgott, ami az aktív keresőknek 1,2 százaléka! S ha idesoKözművelődés a Szovjetunióban A szovjet hatalom évei alatt állami és szakszervezeti, valamint más társadalmi intézmények segítségével létrejött a kulturális intézmények hatalmas hálózata. A Szovjetunióban 350 ezer közművelődési könyvtárban két és fél milliárd kötet könyv és folyóirat áll az olvasók ren- delkezésére.A rendszeres olvasók száma 130 millió, akik egy évben mintegy 3 milliárd könyvet kölcsönöznek. A könyvtárak fele iskolai, egy hetede pedig tudományos és szakmai (műszaki, mezőgazdasági stb.). A közművelődési könyvtárak negyede a falvakban található. A Szovjetunióban évente át- f lag 75 ezer művet jelentetnek ' meg, mintegy másfél millió1 példányban, ötven év aiatt • több mint kétmillió művet ad- ( tak ki, másfél száz nyelven, ( mintegy 35 millió példányban. A világon megjelenő könyvek közül minden negyedik a Szovjetunióban lát napvilágot. A klubok, művelődési házak4 az amatőr művészet és a kulturált szórakozás központjai. Számuk jelenleg mintegy 140 ezer; többségük falvakban működik. Ezekben az intézményekben mintegy 140 ezer szakkört és stúdiót tartanak nyilván. Évente sok százezer- résztvevőjük van a tudományos, irodalmi vitáknak, előadásoknak. A több mint 650 ezer amatőr művészeti együttes taglétszáma meghaladja a tízmilliót; évente 500 millió néző előtt mintegy 3 millió előadást, koncertet rendeztek. A képzőművészeti szakkörök 200 ezer tagjának körülbelül félmillió alkotását állították ki a tárlatokon. A Szovjetunióban mintegy ezer állami múzeum, 157 képzőművészeti múzeum és műcsarnok, és mintegy 3 ezer társadalmi népi múzeum működik. 1952-ben 28 millió látogatót tartottak nyilván, 1968-ban pedig 93 milliót. A moszkvai hatalmas — 6900 négyzetméter területű — kiállítási csarnok kiállításait egy év alatt egymillióan nézték meg. A fővárosban emellett külön kiállítási termek vannak, a Művészeti Akadémián és a Képzőművészeti Szövetség székházaiban. Most épül az Állami Képtár új, impozáns, huszonötezer négyzetméteres alapterületű kiállítási épülete. i4 fekete macska visszatér — Azt, javaslom — mondta Ébert százados —, hogy Beke elvtárs kapjon parancsot: ma éjjel a szentek életét kell tanulmányoznia. Különben nem lesz mivel kezdenie az udvarlást. Kertész ezredes szigorú pillantást vetett az őrnagyra: , — Hallottad?! — Ezredes elvtárs — mosolygott Beke —, én református voltam... — Ez baj, ez nagy baj! Akkor még meggondoljuk a dolgot! roljuk még az egyetemi kutatómunkát is, akkor a számok jó részét még növelhetjük. A fejlődés ütemére jellemző, hogy a felszabadulás óta a magyar ipar termelése meghatszorozódott, míg a világátlag csak háromszorosára növekedett. Hazánk ma a világ ranglistáján a hatodik-hetedik gyógyszertermelő ország. Az adatok számát sokkal növelhetnénk. De ennyi is elég, hogy jelezzük hazánk fejlődését a kutatás és a gyakorlat összekapcsolására irányuló folyamat vo- natkozáásában. K. I. A tisztek nevettek, és a parancsnok látta, hogy célt ért: sikerült felráznia embereit A nyomott hangulat, amellyel asztalhoz ültek, eloszlott. Vacsora után a dolgozó- szobában Kertész ezredes komolyra fordította a szót: — Ügy láttam, hogy Ébert elvtárs beszámolója rosszul hatott rátok. Miért? Mert tévesen értelmeztétek! Azt hiszem, nincs okunk elcsüggedni attól, amit hallottunk. Ellenkezőleg: örülnünk kell, hogy így áll a helyzet. A három tiszt meglepődött. Ismerték Kertészt, tudták, hogy nem hord rózsaszínű szemüveget. Mi biztatót talál hát ebben a megoldhatatlan helyzetben ? — Látom — folytatta Kertész ezredes —, csodálkoztok a dolgon. De hát gondoljátok meg! Számíthatott az ellenség arra, hogy Zalay alezredes átvizsgálja a lőszert, hogy Tárnoki őrnagy átfésüli a gyakorlat színhelyét? Nem! Arra a véletlenre sem számíthatott, hogy a két parancsnok éppen az utolsó lőszeres kocsinál beszélget majd, s hogy később a ládahalomnál tartózkodnak. Mindez a mi helyzetünket csak látszólag nehezíti, yaTanműhely lakatosoknak A Somogy megyei Finommechanikai Vállalat tanműhelyt létesített a Jutái úti telepén. Harminc lakatosjelölt készül itt szakmájára. Gépírónők Sok gyakorlás, kitartás Munka közben tornázhatnának AZ IRODISTÁKNAK köny- myű, mondják gyakran, ők télen melegben, nyáron a húson dolgoznak. Az utóbbi megállapítás valóban igaz, de a munkájuk nem könnyebb más munkáknál, legföljebb más, vagy másként nehéz, mint például a takarítónőké. Ritka az olyan munkaikor, amelyben csak gépelni kell. Viszont sok az olyan, amelyben gépelni is kell. Barna Eva, a Vízgazdálkodási Társulat gépírónője egy éve végzi ezt a munKat. Tizenhét éves és ennek megfelelően kezdetben elfogódott, ám egyre inkább belemelegszik az emlékezésbe. — Már gyerekkoromban a testvéreimmel vagy iskolást vagy irodáik játszottunk. Ez abból állt, hogy számlákat, iratokat gyór'ottunk. Nem titkolt büszkeséggel teszi hozzá: — Másodikos koromban mindenki mondta, milyen szép az írásom, irodában kell majd dolgoznom. Kezdetben hatórás voltam, tavaly végeztem el a gépíróiskolát, azóta vagyok nyolcórás. Szeretem a munkámat, bár statisztikát gépelni kicsit unalmas. Pár Erika, a Nemzeti Bank dolgozója öt éve gépírónő. — Könnyű munkának tartja a gépírást? — Nem. Egyáltalán nem könnyű, még fizikai munkának sem. Nyolc órát verni a gépet egyfolytában fárasztó. A dik- tálóhoz is alkalmazkodni kell, megszokni a stílusát, a tempóját, sót ki merem mondani, az emberi hibáit, rigolyáit is. Estére kelve az ember úgy érzi magát, mint akit agyonvertek, fáj a háta, dereka. Már gndolkodtam rajta, jó lenne valamit sportolni, például pingpongozni. Az is megoldás lenne, ha rnnika közben tornáznánk időnként öt percet, de mivel a többiek nem csinálják, egyedül nem állhatok neki. — Ha újra kezdhetné, milyen foglalkozást választana magának? — Nem tudnám megmondani, az biztos, nem gimnáziumba, hanem közgazdasági technikumba mennék, így is gondolkozom még a továbbtanuláson. Gépelni nehezen tanultam meg, illetve gyorsan gépelni volt nehéz, sokat kellett gyakorolni, de megérte, most már perfekt gépírónő vagyok. Harmadik riportalanyom, Pallai, Lajosné, beosztását tekintve titkárnő a Vendéglátó Vállalatnál. Munkája legnagyobb része gépelés. Tizenhét éve van a szakmában. — ötletszerűen, véletlenül kerültem a pályára — mondja. — Nagyon izgalmasnak találom ezt a munkát, nem a gépelést magát, hanem azt, hogy annyiféle irat megfordul a kezünk között. A honvédségnél kezdtem, majd a katonai ügyészségen dolgoztam, ahol az összes előkészítő iratokat gépeltük egészen a vádiratig. Hétszázötven forint volt a kezdő fizetésem, jelenleg ezernyolcszáz, ennél több már nemigen lehet. Nem akarok panaszkodni, hiszen vannak, akik sokkal kevesebbet keresnek nálam, de ennél több már akkor sem lesz, ha még száz évig doboznék. — Ti. ..nhét év alatt sokat változott a helyesírás, hogyan tart lépést vele? — A fiam tizenhárom éves, a lányom hét, ők már a legújabb szabályokat tanulják. Mind a hárman tanulunk egymástól, természetesen van Helyesírási tanácsadó szótáram is. — Mi kell ahhoz, hogy valaki jó gépíró legyen? — SOKAT KELL GYAKOROLNI a kezdetben, ehhez pedig kitartás kell. Ezenkívül esztétikai írzékre is szükség van, mert ha az ember például körlevelet gépel, nem mindig mondják meg a formát, azt rendszerint a gépírónőnek magának kell megterveznie. Nemcsak hibátlanul kell gépelnie, hanem szépen Is, úgy, hogy ránézésre is jól mutasson a papír, mélyet kiad a kezéből. Ihárosi Ibolya k ^ ^ ^ ^ ^ ^ v -» lójában azonban szerencse, mert egy" csomó lehetőséget kizár. Az ellenség arra számított, hogy kénytelenek leszünk a rengeteg eshetőség között tétovázni. De ezek most mind kiesnek. Egy kis szünetet tartott, aztán folytatta: — A dolog így sokkal egyszerűbb, igaz viszont, hogy titokzatosabb is. Látjuk, hogy se tíz, se húsz lehetőségük nem volt a lőszercserére, neim válogathattak az alkalmak között. De bizonyos, hogy egyetlen mód mégis nyílt számukra. Kieszeltek egy trükköt, és ügyesen végrehajtották. A többi lehetőség nem érdekelte őket, s mint kitűnt, azok szóba sem jöhettek volna, elestek tisztjeink óvatossága és a szerencsés véletlen folytán. Most, amikor nyomozni kezdünk, nem is kell időt áldozni rájuk. Ébert százados beszámolója azért biztató, mert szilárdan körvonalazza az ügyet, keményen meghúzza az eset kontúrjait. A rendszer zárt, és egyetlen kulcs nyitja. Erre kell rátalálnunk. Ti, hárman, holnap reggel útnak indultak, nogy megleljétek ezt a kulcsot. A parancsnok: Beke őrnagy. Fél kilenc volt, amikor három nappal később a gépkocsi megállt a bakonyi magaslaton, és az elhárító tisztek kiszálltak belőle. A letaposott fű még őrizte a lövegek és a nehéz vontatók nyomát, de az erdei tisztás, ahol a násfai tüzérek május 8-án reggel tüzelőállást foglaltak, egyébként kihaltnak látszott. Sütött a nap, a szép, kirándulásra alkalmas időhöz gondtalan jókedv illet volna. Ez azonban a három férfiból teljesen hiányzott. A fák közül még három katona lépett elő: Tárnok őrnagy, a gépkocsi vezetője, és egy Király nevű, idősebb őrmester, aki szolgálatvezető volt az alegységnél, amelynek lövege elpusztította a Vadgalambot. Tárnok őrnagy részletesen ismertette az elháritókkal, hogyan festett a terep a gyakorlat reggelén. Megmutatták, hol foglaltak állást a lövegek, hol álltak a tehergépkocsik, hova rakták a lőszeres ládákat. — Szóval erre, keletnek... — Bocsánat — szólt közbe Ébert százados —, ön most inkább északkelet felé mu- telt — Á, persze! — Tárnok belepirult a tévedésbe. — Nos, «óval, annál a bükkfánál.'.. igen, ott beszélgettünk a lombsátor alatt, és Zalay elvtárs a ládákon ült. Később, amikor a tűzbemérő... Beke ezt már ismerte. Ami új volt, az a homályos gyanú, hogy Tárnok őrnagy nem mindig tájékozódik jól a terepen. Ezt a hiányt a térképpel pótolni lehet ugyan, de kétségtelen, hogy az ösztönös térérzék, tájékozódási képesség nagyon hasznos. Tárnokból, úgy látszik, ez hiányzik. Nem illik, és nem is érdemes szemére vetni, ez olyasmi volna, mintha azért rónánk meg valakit, mert rövidlátó, és szemüvegre van szüksége. Ettől még kitűnő tiszt lehet. Beke azért mégis megjegyezte magának a dolgot. A kis csoport a bükkfához ért, s a pillantások a letarolt gyepre tapadtak. Oda, ahol nemrég a lőszeres ládáik feküdtek. Egy valaki nézett csak a magasba; Paál főhadnagy. A feszült csendben hirtelen megszólalt: — A lombkoronát, úgy tudom, senki sem kutatta át* —— (Fótgtatjuk) B SOMOGYI NÉPLAP ■tat, UW. wwataí M. 5301010001000002010201000002020002
