Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-05 / 260. szám

Újjáépítik a Medvei hidat XXVI. évfolyam, 280. szám. Csütörtök, 1970. november 5. A Győrtől mintegy 10 krn-re, lezárták a forgalom elől. Az amely a csehszlovák oldalon nalba kapcsolódik, a Hídépítő mintegy 80 millió forintos értékben újjáépíti. A munkála­tok előreláthatólag 1973 végére fejeződnek be. a Dunán átívelő közúti hidat úgynevezett Medvei hidat, a Komárno—Pozsony főútvo- Vállalat és a Ganz-MÁVAG Gyümölcsfacsemete-vásár 300 000 forint érték — Különleges fajták — 13 000 rózsatő Tv-jegyzet Az algíri csata Játékfilm? Dokumentum- film? Inkab dokumentumok­kal ötvözött játékfilmnek jellemezhetjük Az algíri csa­ta című olasz filmet, amely 1966-ban elnyerte a velencei filmfesztivál nagydíját. A képsorok után senki sem tűnődik, hogy miért a nagy- dij. Tiszta mondanivalóján a szabadságeszmékkel, a nem­zeti felszabadító mozgal­makkal mélyen rokonszen­vező és mély rokonszenvre ébresztő filmalkotás. A dokumentációs módszer kitünően alkalmas volt arra, hogy a rendezésnek néhol még a látszatát is elkerülve bemutassa a háború kegyet­len esetlegességeit és törvé­nyeit, item szépítve, nem is erősítve a rombolást. Ke­gyetlen törvények uralkod­nak, de egyik sem véletlen, egyik sem emberfölötti. Mindenre adott a magyará­zat. Megmagyarázzák az »európaiak« dühét is, hiszen láttuk, hogy az eszpresszó­ban hogy repül a levegőben vétkes és vétlen is — és ér­tettük a franciák rúgásait, amikor a perecárus arab gyerekeket bántalmazták a bombarobbanás után. De nem megértettük! A doku­mentáció szinte a termé­szetrajzát kutatta ennek a mozgalomnak. Az ok és oko­zat pontos összefüggésére fi­gyelve igen széles skálán al­kalmazva különböző filmesz­közöket, néhol Urai tónus­ban. Hogyan kezdődött a plasztikbombák elhelyezése, milyen az önfeláldozás és az önfeladás? Kik a hősök, és miért lesznek árulók? Szin­te a mozgalmak etikáját szemléltették. Es a másik oldal? Ott is vannak áldozatok. Maga a győztes ezredes is, aki nem kedvtelésből gyilkoltat, és kí­méletlen őszinteséggel veti a kérdést (a film egyik alap- gondolata) a pacifista fran­cia újságíró (nevezzük in­kább polgárnak!) elé: »amíg kell a gyarmat, addig nem szabad számon kérni a mód­szereket-«. Nem szadizmus- ból, hanem politikai meg­fontoltságból kinoztat. Ez­zel azonban korántsem men­tik a filmalkotók, és senki sem, hiszen világos a cél. Az eszköz, amelyet e cél — szentesít — még az egyko­ri antifasiszta tiszt kezében is — fasiszta lesz. T. T. (Tudósítónktól.) Jelentős helyet foglal el a kertekben, szőlőhegyeken le­vő szórványgyümölcsös, és egyre többen belátják azt is, hogy a régi, korhadt fákra, amelyek csak a betegségeket, rovarokat terjesztik, nincs szükség. Minőségi gyümölcsöst kell telepíteni a helyükbe. A háztáji kerttulajdonosok, szövetkezeti tagok kérésére a fogyasztási szövetkezetek ezek­ben a hetekben mérték — il­letve mérik — föl az igénye­ket. Nem végleges adatok sze­rint a facsemetét nevelő, több országos hírű gazdaságból mintegy hatvan-hetvenezer csemete érkezik ez év őszén megyénkbe. Somogy egyik legnagyobb szövetkezete, a kaposvári, 16 000 különböző csemetét ren­delt az eddigi több éves ta­pasztalat alapján. A szállít­mány november 3-án, 4-én érkezett Kaposvárra, és az el­adás kezdete előreláthatólag november 6-án lesz, a Jutái út elején levő telepen. Fölkeres­tük a telep vezetőjét, Nyulasy- sy Viktort, aki a csemeteel­látásról a következőket mond­ta: — Sikerüli szövetkezetünk­nek kifogástalan minőségű, elegendő facsemetét kapni a Szikrai Állami Gazdaság 'ais- kolájáböl. A megerősödött, telepítésre alkalmas csemeték­ből — cseresznye, meggy, al­ma, körte, kajszi, francia- és őszibarack — minden igényt Hatvannégy kitüntetés Ünnepi est a Tanítóképző Intézetben Hagyomány már, hogy a kaposvári Tanítóképző Inté­zetben minden nagyobb nem­zeti és nemzetközi évfordulót megünnepelnék. Tegnap a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. év­fordulója alkalmából rende­zett intézeti ünnepélyre szólt a meghívás. A meghívón föltüntetett műsor nem ígért többet, mint a megszokott ének- zeneszá­mok és irodalmi szemelvények váltakozását. S már az első. percekben kellemes meglepe­tésben volt részünk. Bódi Andrósné, intézeti párttitkár előadásában az 1917-es ese­mények 'ismertetésén kívül mélyebb összefüggésekre is rávilágított. Lenin történelmi nagyságának, személyiségének méltatásán, a Szovjetunió óriási ütemű fejlődésének be­mutatásán kívül a történelem és napjaink időszerű kérdései közötti összefüggéseket is bon­colgatta. Hű képet rajzolt pártunk politikájáról, hazánk kül- és belpolitikai törekvé­seiről. Az intézet irodalmi színpa­da egy kitűnő összeállítással lépett közönség elé. Sárkány­ölök címmel az orosz és a szovjet irodalom legszebb (kevésbé közismert) alkotásai­nak részleteit tolmácsolták Druzsin Ferenc intézeti tanár rendezésében. Dicséret illeti a szavalókat a tiszta, érthető, szép versmondásért, a rende­zőt pedig a hatásos, ugyanak­kor nagyon egyszerű formai megoldásokért. Az összeállí­tás különös varázsát az oly ritkán hallható eredeti orosz zeneművekből nagy gonddal válogatott kísérőzene adta meg. A mindig sikerrel szereplő intézeti női kar Sasvári At­tila docens vezényletével ez alkalommal Farkas »Kereszt- öltés« című szerzeményét nagy átéléssel énekelte. Az intézeti estek régi előadója, Harsányt József tanár Rach­maninov Cisz-moll prelűdjét játszotta. B. Zs. Tegnap délelőtt Kaposváron a járási pártbizottság nagyter­mében ünnepi ülést tartott a Kaposvári Járási Tanács. Bi- ezó Mihály vb-titkár köszön­tötte a megjelenteket, köztük Dombóvári Lászlót, a megyei párt-vb tagját, a Kaposvári Járási Pártbizottság első tit­kárát és több megyei, járási vezetőt. Az ünnepi ülés elején felolvasták L osonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének táviratát: további sikereket kívánt a húszéves jubileum alkalmából. Az ünnepi beszédet Csek Jó­zsef, a járási tanács vb-c1nő­ké tartotta. Megemlékezését a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom szovjetjeinek ismertetésével, majd a Magyar Tanácsköztár­saság államigazgatási intézke­déseinek méltatásával kezdte, s foglalkozott tanácsaink ki­alakulásával, fejlődésével. — Az eltelt húsz év jó ala­pot ad arra, hogy munkánkat a kongresszusi irányelveknek megfelelően továbbfejlesszük, az önkormányzati rendszert még jobban rpegerősítsük — mondotta. Beszéde után úttörők kö­szöntötték az ünnepi tanács­ülést, majd átadták a kitünte­téseket ötvenhatan kapták meg a megyei tanács emlék­plakettjét húszéves tanácsi munkájuk elismeréseképpen. Matesz Pál, Baksa Sándor, Tóka Lajos és Szűcs Imre a mezőgazdaság, Körtési Sándor a belkereskedelem, Németh Rudolfné dr., Gelencsér Tibor- né és Bonnya István a köz- igazgatás kiváló dolgozója ki­tüntetést vette át Csek József vb-elnöktől. A tanácsülés a megemlé­kezés után a többi napirendi pont tárgyalásával folytatta munkáját. ki tudunk elégíteni. Olyan »csemegét« is hozattunk, mint a ceglédi, nagykőrösi, szegedi óriás kajszibarack. Újdonság lesz a korai önporzós meggy vagy a Spurok-féle alma, amelyben sok almafajta jó tulajdonságait egyesítették a nemesitők. A gyümölcsfacse­meték mellett kaphatnak ná­lunk a házikertek és gazda­ságok tulajdonosai szőlőoltvá­nyokat, piros- és feketeribizli cserjét, valamint rózsatöveket is. Ezekből is hozattunk 13 000 darabot. Az egész szállítmány értéke 300 000 forint lesz. Én azt javasolom mindazoknak, akik telepíteni akarnak, hogy ne várjanak a tavaszig, mert az őszi ültetésű csemete min­dig jobban beválik. Ügy tervezték, és a meg­rendelésüket is úgy állították össze, hogy ne csak az egyéni vásárlók találják meg náluk a szükséges csemetét, oltványt és cserjét, hanem kisebb fo­gyasztási szövetkezetek is (amelyek nem foglalkoznak nagytételes beszerzéssel). Két ifjúsági filmpályázat Válaszok és dolgozatok Ki utazik, a moszkvai filmfesztiválra 'í ez az okta­A szovjet kultúra napjai al- ícalmából pályzatot hirdetett a KISZ és a MOKÉP. Diákok, ipari tanulók, dolgozó fiatalok válaszolhatnak a tizenöt kér­désre, amely tulajdonképpen a szovjet filmtörténet és film­művészet jelentős állomásait érinti. Van államosítással kap­csolatos kérdés is köztük, és számot kell adni a rendezők­ről és a filmalkotásokról is. Alapos kutatást, ismereteket igényel a részt vevő fiatalok­tól, és a határidő is sürgető: a pályamunkákat november 30-ig kell beküldeni a MO- KÉP-központba. Örömmel üdvözöljük a má­sik pályzatot is, amelyen azok a középiskolások vehet­nek részt, akik filmesztétikai oktatásban is részesülnek. Méltó próbaköve tásnak is. Három nagy témakörön alapszik ez a pályázat: Klasz- szikus irodalmi alkotások és a szovjet film; Képi kifejezőesz­közök a Nagykorúság c. szov­jet filmben és Miért tetszett? Különböző szemszögből kö­zelíthetnek, de azonos érdek­lődés alapján a megadott fil­mekhez a fiatalok. Nem köny- nyű, az bizonyos, hiszen fia­tal maga a tantárgy is, de mély kapcsolatba kerülnek az esz­tétikai elemzéssel, a filmmű­vészettel, és a díjak is méltó módon tükrözik a feladat ne­hézségét. A legjobb válaszadók között sorsolással döntik el, a legjobb dolgozatok írói közül zsűrizés választja ki, hogy kik utazhatnak majd az 1971. évi moszkvai filmfesztiválra. Oklevél a szakszervezeti munkáért Ünnepség a Közalkalmazottak Szakszervezeténél A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 53. évforduló­járól megemlékezve tegnap délelőtt a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei bi­zottsága ünnepséget rendezett Kaposváron. Dr. Fenyvesi Janos megye­bizottsági titkár köszöntötte a megjelenteket, s mivel hama­rosan megkezdődnek a szak- szervezeti választások, mérleg­re tették az idei szakszervezeti munkát. — Nagy lépést tettünk elő­re a szakszervezeti munka po­litikai, tartalmi színvonalá­nak emelésében, a tagság szemléletének formálásában, valamint a kulturális nevelő­munkában — mondotta többek közt. — Azok vannak itt, akik a szakszervezeti munka terü­letén segítették és segítik szo­cialista rendszerünk erősítését, hogy pártunk kitűzött céljai mielőbb megvalósuljanak. Utána a megyei bizottság titkára megköszönte a bizal­miak tevékenységét, és azt kérte, hogy a továbbiakban is ugyanolyan lelkiismeretesen, odaadással végezzék ezt a munkát, mint eddig. Ezután okleveleket és pénzjutalmakat nyújtott át. Skiba Miklós, dr. Orbán Ist­ván, Tóka Lajosné, Katinszky özséb, Revitszky László, Fiola Pál, Gelencsér István, Fekete Károly, Nagy Istvánná, Kele- vitz Istvánná, Balogh Ferenc, Réger Józsefné, Horváth Ist­ván, Sallai Lajos és Bók Lász­ló SZOT-oklevelet, kilenc tisztségviselő pedig pénzjutal­mat kapott. Veszélyes produkció Nem mindegy Egy ismert francia festő összetalálkozott művészet­kedvelő barátjával, aki a pénzügyminisztérium ma­gas beosztású hivatalnoka. — Hogy vagy? — kér­dezte a barát. — Hogy megy a képek eladása? — Mielőtt válaszolok, engedj meg nekem egy kérdést — mondta a mű­vész. — Ezt mint a bará­tom vagy mint az adóhi- vatalnok kérdezed? Kritika — Jót tenne a beteg gyomrodnak, ha minden reggel meginnál egy po­hár langyos vizet — mondja Kovácsné a férjé­nek. — De hiszen minden reggel azt teszem, csak te kávénak nevezed. így sem jó, úgy sem jó Az apa: — Még mit nem! Szí­nésznő akarsz lenni?! So­ha! Még azt sem enge­dem meg, hogy az én ne­vemet használd! A lánya: — Jól van, papa, majd kigondolok egy másik nevet. A z apa; — Te hálátlan! Na per­sze, hogy senki se tudja majd, ha hires színésznő leszel, hogy ón vagyok az apád! Igaz? — Félix, éppen most ol­vasom az újságban —. mondja a feleség —, hogy Afrikában a férjek a fele­ségüket csak a menyegző után ismerik meg. — Akárcsak nálunk — jegyzi meg a férj. Védekezés Egy énekesnő feljelen­tette a szomszédját. Az ok: a szomszéd kutyája meg­harapta a lábát. Az éne­kesnő 3000 dollár kártérí­tést követelt. Az alperes azzal véde­kezett, hogy a kutya már hosszú ideig morgott előt­te, és csak akkor támadta meg az énekesnőt, amikor az — e figyelmeztetés el­lenére — sem hagyta abba az éneklést. A katonaságnál — És mivel indokolja, hogy szabadságot kér? — Arról van szó, hogy a barátnőm férjhez megy, és megkért, hogy én játsszam el a boldog férj szerepét. Borisz Gyenylszov szovjet cir kuszmüvész lélegzetelállító produkciója. Somomi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: jávori béla Szerkesztőse« Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Teletöm 11*510. 11-511. U-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Felelős kiadó: Dómján Sándor* Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. EIő- izetbető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Elöfizeté«;: »•<". •' ipra 20 Ft. Index: 25 067. K.tíszuU a megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári tizemében* Kaposvár. Latinca S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom