Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
A Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottságának jelentése az 1966. évi pártértekezlet óta végzett munkájáról és a további feladatokról Pártunk IX. kongresszusa és a legutóbbi pártértekezlet óta pártszerveink és -szervezeteink eredményesen dolgoztak társadalmi célkitűzéseink megvalósításáért. A megye politikai, gazdasági és kulturális eredményei bizonyítják, hogy a kongresszus által kitűzött célok a dolgozó nép érdekeit szolgálták, összhangban voltak megyénk lakosságának érdekeivel, akaratával. Az 1966-ban tartott megyei pártértekezlet a pártszervek és pártszervezetek főbb feladatait a következőkben jelölte meg: — A IX. kongresszus határozatainak végrehajtása. — A Politikai Bizottság 1965. január 12-i, Somogy megye általános fejlesztésére hozott határozata alapján gyorsítani kell a megye iparosítását Hatékonyabbá kell tenni a mezőgazdasági termelőszövetkezetek megszilárdítására és fejlesztésére irányuló munkát. — Pártszervezeteink végezzenek hatékonyabb ideológiai és politikai munkát a marxista-leninista eszmék terjesztéséért. Mindenütt erősödjön a párt cselekvési egysége. — Társadalompolitikai céljaink szellemében erősítsék a munkás—paraszt szövetséget, segítsék elő a szocialista közgondolkodás térhódítását. — Tegyenek további erőfeszítéseket a pártdemokrácia, a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a tanácsi szervezet munkájának további tökéletesítéséért. Tovább erősödött a párt befolyása, fejlődött kapcsolata a tömegekkel. Pártszervezeteink felvilágosító, meggyőző munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy politikánk megértésre és támogatásra talált. A szocialista építés sikerei, az őszinte légkör, a kommunisták kezdeményezései, a kölcsönös bizalom hatásaként nyugodt, kiegyensúlyozott életritmus jellemzi megyénket. A párt szervezeti erősödése A IX. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozatainak végrehajtása közben jelentősen fejlődtek megyénk pártszervezetei. Tovább javult a párt szervezettsége és akcióegysége. A pártszervezetek száma 615-ről 760-ra nőtt. Pártszervezeteink többsége nagy figyelmet fordított a párt erősítésére. A IX. kongresszus megszüntette a tagjelöltséget, s megszigorította a felvétel követelményeit. Növekedett a pártszervezetek és az ajánlók felelőssége is. A céltudatos politikai munka eredményeként a párt taglétszáma közel 19 000-re emelkedett. Nőtt a nők aránya. Számottevően emelkedett a párttagság általános és politikai műveltsége. Nagyra értékeljük, hogy a beszámolás időszakában pártszervezeteink nagy számban vettek fel fizikai dolgozókat a pártba. Feladatunk, hogy tovább javítsuk a párttagság összetételét, mindenekelőtt munkások, tsz- tagok, fiatalok és nők köréből vegyünk fel új tagokat. A pártépítés rendszeres, felelősségteljes munkát igényel a pártszervezetektől, a tömegszervezetekben és mozgalmakban dolgozó kommunistáktól. Az 1967-ben végrehajtott tagkönyvcsere kapcsán beszélgetést folytattunk a párttagokkal a pártéletről, s annak további javításával kapcsolatos teendőkről. Megkülönböztetett gonddal törődünk a párt régi tagjaival. Befejeztük a felszabadulás előtti párttagok tagságának rendezését. Pártunk és kormányunk — a KMP és a Magyar Tanács- köztársaság megalakulásának 50., valamint hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából — kitüntetésekkel is kifejezte elismerését a veteránok iránt. Párt- és állami szerveink, tömegszervezeteink a jövőben is számítanak a párt cs a munkásmozgalom régi harcosainak gazdag élettapasztalataira, a szocializmus iránti odaadására. A megyei pártbizottság irányító munkája A megyei pártbizottság, egyetért a Központi Bizottság politikai irányvonalával. Helyesli, hogy a korábbi kongresszusokon kijelölt úton ii-i!' ' ' • m «•/.«'cHUzmus teljes felépítése fele. Támogatja a politikai, gazdasági, kulturális és tudományos, valamint az állami élet fejlesztését szolgáló célkitűzéseket — Tovább kell javítani az iskolai oktatónevelő munka eszmei színvonalát és a közművelődés hatékonyságát. — Elő kell segíteni, hogy a munkásosztály és a tsz-parasztság jövedelmi és szociális viszonyai megközelítsék egymást, javítani kell a lakásellátást. Arra törekedtünk, hogy a népgazdaság által biztosított anyagi lehetőségek és a saját erőforrások célszerű felhasználásával fejlesszük megyénket, hogy emelkedjék a lakók életszínvonala, javuljanak élet- és munkakörülményei. Nagyrészt megoldottuk az, emberek elhelyezkedési gondjait, ezáltal megszűnt megyénk lélekszámának csökkenése. Munkánk során állandóan érezzük a párttagság bizalmát, áldozatkészségét és a lakosság tudatos, önzetlen támogatását. Pártértekezletünk számvetésének különös jelentőséget ad, hogy megyénk kommunistái a jubileumi évben, hazánk felszabadulásának 25., Lenin születésének 100. évfordulója évében összegezik az elmúlt négy év eredményeit, gondjait. E két történelmi jelentőségű esemény mellett most ünnepeljük a somogyi munkásmozgalom kezdetének 100. évfordulóját is. Legfelsőbb párttestületünk megállapíthatja, hogy a munkásosztály a párt vezetésével teljesíti történelmi hivatását, sikeresen építi a szocializmust. Elismerés, tisztelet és megbecsülés jár azoknak a munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, akik lelkiismeretes munkájukkal, szorgalmukkal elősegítették az eredmények létrejöttét A megyei pártbizottság tevékenységének középpontjában a IX. kongresszus és a Központi Bizottság politikájának megvalősítasa áll. Érvényesítettük és alkotó módon alkalmaztuk pártunk politikáját Ehhez mindenkor megkaptuk a párt központi vezető szerveitől, a Központi Bizottság osztályaitól az elvi, politikai útmutatást és a gyakorlati támogatást. Kapcsolataink szempontjából fontosnak tartjuk a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság több tagjának és más vezető elvtársaknak látogatását megyénkben. Különösen nagy jelentőségűnek tartjuk a Politikai Bizottság tagjainak, köztük Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, hosonczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa Elnökének és Fock Jenőnek, a kormány elnökének hivatalos látogatásai alkalmával adott útmutatását és segítségét. A, Központi Bizottság osztályaival való elvi és gyakorlati együttműködés alapján pártszerveink és -szervezeteink egyre eredményesebben munkálkodnak szocialista társadalmi célkitűzéseink megvalósításán. Munkájukra minden szinten az egyenletes fejlődés a jellemző. A beszámolási időszakban mindenkor nagy figyelmet fordítottunk a megyei pártbizottság irányító, elemző és koordináló tevékenységének továbbfejlesztésére, a pártmunka módszereinek tökéletesítésére. Tovább növeltük a pártmunka tervszerűségét, a következetességet és a szervezettséget. A megyei pártbizottság a megye egész életére kiható társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és a lakosság életkörülményeit döntően befolyásoló kérdések meghatározásával, rendszeres vizsgálatával és elemzésével foglalkozott. Folyamatosan áttekintette a gazdaságirányítási rendszer reformjából adódó feladatokat, a harmadik ötéves terv időarányos teljesítését, a párt belső életét, kádermunkáját, a munkásosztály, az ifjúság és a nők helyzetét stb., hosszabb távra kidolgozta és meghatározta a legfontosabb tennivalókat. Az elmúlt időszakban tovább javult, tartalmában erősödött a közösségi munka, az irányítás és az ellenőrzés hatékonysága. Érvényesül az az elv, hogy a végrehajtó bizottságokat mindenütt a pártbizottságok irányítják. A partbizottságok, a végrehajtó bizottságok munkáját fejlődés és növekvő aktivitás jellemzi. A (Jártmunka továbbfejlesztése során nagy figyelmet fordítottunk a pártbizottság tagjainak tájékoztatására. A Központi Bizottság üléseiről, a két pártbizottsági ülés közötti végrehajtó bizottsági munkáról, határozatokról, állásfoglalásokról rendszeres tájékoztatást adtunk. A testületi munkában javult a kezdeményező készség, fejlődött a kollektiv munka és a demokratizmus. A fejlődés ellenére azonban még sokat kell termünk azért, hogy a pártbizottsági tagok egy részének tevékenysége ne csak az üléseken való részvételre korlátozódjon. Mulasztás terheli a vb-t, mert a pártbizottságok mellett alakult munkabizottságokra a szükségesnél kevesebb figyelmet fordított. A jövőben sokkal rendszeresebben igényt tartunk munkájukra. A Központi Bizottság munkastílusából és munkamódszeréből, világos és egyértelmű politikai vonalvezetéséből adódóan növekedett a megyei pártbizottság önállósága és az ezzel együtt járó felelősség. Egyre inkább a gondolkodásra és cselekvésre késztető munkastílus és -módszer honosodott meg. Az elmúlt évek egyik legfontosabb követelménye volt, hogy a pártszervek és -alapszervezetek, valamint az állami szervek, tömegszervezetek és -mozgalmak a gazdaságirányítás új rendszerében önállóbban, felelősségteljesebben végezzék munkájukat, a párt általános politikai és gazdaságpolitikai célkitűzésein belül felismerjék sajátos feladataikat. A pártbizottságok, párt- szervezetek arra törekedtek, hogy megteremtsék az állami szervek és a tömegszervezetek hatékonyabb működésének politikai és társadalmi feltételeit. Gyakorlattá vált, hogy a megyei pártbizottság a jelentősebb, döntésekre váró témák kimunkálásába bevonja a különböző szerveket és szakembereket, s meghallgatásukkal, javaslataik figyelembevételével készülnek el a fejlesztési elképzelések. Elkészült Somogy megye területi fejlesztési terve; a megye iparfejlesztésének lehetőségei című tanulmány; a megye mezőgazdasága intenzív fejlesztésének lehetőségei című okmány; a Dráva völgye hasznosításának programja és a Balaton vidék fejlesztési terve. Pártszervezeteink az elmúlt négy évben jelentős eredményeket értek el a párt, a társadalmi, az állami és a gazdasági szervek közötti munkamegosztás fejlesztésében. Arra törekedtünk, hogy a munkából kiküszöböljük az átfedéseket, és több időnk jusson a megye politikai, társadalmi és gazdasági életére kiható, nagy jelentőségű ügyelvre. Ennek eredményeként javult az elvi, politikai, elemző és irányító munka, s vele párhuzamosan erősödik az állami szervek, intézmények önállósága és felelőssége. Továbbra is fontos cél a munka- megosztás javítása, hisz eddigi erőfeszítéseink nem jártak teljes sikerrel. A pártbizottságok ma még gyakran a megfelelő koordináló szerv hiányát pótolják,, olyan tevékenységet látnak el, amelyet a tanácsoknak és más gazdasági szerveknek kellene elvégezni. A pártszervek igyekeznek feloldani a gyakorlati munkában az ágazati és területi érdekek összeütközését. El kell érni, hogy e munkát elsősorban a tanácsok végezzék. Jobban meg kell követelni, hogy mindenki végezze el saját feladatát. Ezért a hatásköröket minden szinten növelni kell és el kell határolni, s a párt figyelmét a fejlesztés fő kérdéseire kell összpontosítani. A gazdaságirányítási reform az eddigiektől sokban eltérő, önállóbb, hatékonyabb politikai munkát követel tőlünk. A megyei pártbizottságnak és a végrehajtó bizottságnak nagyobb erőfeszítést kell tenni azért, hogy még élőbb kapcsolata legyen a dolgozókkal. Járási, városi pártbizottságaink, alapszervezeteink, állami és tömegszervezeteink pontosabban, életszerűbben közvetítsék a dolgozók véleményét és hangulatát, hogy a megyei pártbizottság döntéseinél figyelembe vehesse azokat. Tartsák kötelességüknek, hogy a felvetett problémákra érdemben és rendszeresen válaszoljanak. A megyei pártbizottság alapvető kötelessége, hogy a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság, valamint a saját határozataiból adódó napi feladatok eredményes megvalósítása mellett hatékonyabban foglalkozzon a távlati feladatokkal. Több erőt kell fordítani a jövő fejlődése tudományos alapjainak cs feltételeinek megteremtésére. Fő figyelmünket a határozatok végrehajtásának szervezésére kell. összpontosítani, s e tevékenységet magasabb színvonalra kell emelni. Ezt elősegíti, ha tovább fejlesztjük a kommunisták részvételét a politikai döntések előkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében. Nagyobb gondot kell fordítani a határozatok egységes értelmezésére, végrehajtására. Minden szinten felelősségre kell vonni a határozatok késedelmes megvalósítóit, végrehajtásuk elodázott. Megyei pártbizottságunk erőfeszítése arra irányult, hogy következetesen alkalmazza a pártvezetés és a pártélet lenini normáit.. A hangsúly minden döntésnél a közösség bölcsességén, a végrehajtásban pedig az egyéni felelősségen van, azon, hogy munkahelyén, beosztásában ki mennyit tesz a határozatok megvalósításáéért. Járási, városi pártbizottságok, alapszervezetek A megyei pártbizottság egyik fontos feladatának a járási és városi bizottságok tervszerűbb segítését és ellenőrzését tartotta. E pártszervek munkáját is a növekvő önállóság, a kezdeményező készség és aktivitás jellemzi. Sokat fejlődött a közösségi munka, demokra- ükusabbá vált a légkör. A pártbizottsági és a végrehajtó bizottsági tagok rendszeresebben vesznek részt a> határozatok előkészítésében, végrehajtásuk segítésében és ellenőrzésében. Növekvő igényesség és felelősségérzet hatja át munkájukat. Helyesen értelmezik a Központi Bizottság és a megyei pártbizottság határozatait, alkotó módon, céltudatosan alkalmazzák azokat, és következetes megvalósításukra törekszenek. Tevékenységük a párt irányító, szervező és ellenőrző munkájának fontos láncszeme. Érdemeket szereztek a termelőszövetkezetek megszilárdításában, eredményeket értek el a szocialista építőmunka különböző területein és az emberek szocialista tudatának formálásában. Az alapszervezetek többségének közvetlen irányítása részben az üzemi és a községi párt- bizottságok, illetve a csúcsvezetőségek feladatává vált. Egy részük — bár nem régen alakultak — megfelel a párthatározatok és a szervezeti szabályzat követelményeinek- Többségük munkastílusa, munkamódszere azonban csak most van kialakulóban. Irányításukban igen nagy feladat vár a járási, városi pártbizottságokra. Segíteni kell a csúcsvezetöségeket abban, hogy ne csak koordinálják, hanem irányítsák is az alapszervezeteket, területük politikai, társadalmi és gazdasági életét. Felelősségteljes munka hárul a csúcsvezetőségekre a községpolitikai, vállalati célok, feladatok kialakításában. Tovább kell javítaniuk az együttműködést a tömegszervezetekkel, mindenekelőtt a szakszervezettel és a KISZ-szel. Pártszervezeteink munkáját a fokozatos fejlődés jellemzi, becsülettel helytálltak a növekvő, sokrétű és bonyolult feladatok végrehajtásában. A vezetőségekben az alapszervezetek önállóságának növekedésével, munkastílusuk, munkamódszerük fejlődésével együtt kezd kialakulni a helyes munkamegosztás, egyre jobban áttekintik a gazdasági munka főbb tennivalóit. Tovább erősödött a kommunisták eszmei, politikai és cselekvési egysége. Párttagságunk meggyőződéssel magáénak vallja a párt politikáját, túlnyomó többsége alkotóan részt vesz annak alakításában és végrehajtásában. “A párttagok 98 százaléka rendszeresen eleget tesz tagdíjfizetési kötelezettségének. A tagdíjból származó bevételek négy év alatt 59 százalékkal növekedtek. A cselekvési egységet erősítette a nyugodt politikai légkör; a bizalom, az őszinteség pedig élénkíti, a kritikai szellemet, a pártszerű vitát. A szocialista építés nehézségei, a kommunista világmozgalomban zajló s időnként feszültséget okozó viták azonban hatnak párttagságunkra is. Vannak olyanok, akik — elsősorban hiányosabb felkészültségük vagy tájékozatlanságuk miatt — nehezen értenek meg egyes jelenségeket, intézkedéseket. Ez megköveteli az események sokoldalúbb magyarázatát, az összefüggések megértetését, az eszmei munka fokozását. A szocializmus építésének magasabb szinten való folytatása indokolja, hogy a pártszervezetek nyújtsanak több politikai és erkölcsi segítséget a gazdásági tíezetöknek. Legyenek következetes harcosai az új, célravezetőbb módszerek elterjesztésének, ösztönözzék a vezetőket a műszaki fejlesztés feltételeinek megteremtésére, maguk is merészebben kezdeményezzenek. A gazdaságirányításban és -ellenőrzésben érvényesítsék a párt káderpolitikai elveit, biztosítsák a vezetés színvonalának emelkedését a gazdasági egységekben. A gazdasági vezetőkkel együtt törődjenek többet a szakemberek, szakmunkások számának növelésével, képzettségük fokozásával; éljenek megfelelően káderhatáskörükkel. Követeljék meg, hogy az üzemi törzsgárda minél nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést kapjon. Lépjenek fel a munkafegyelmet lazítókkal, a demagógokkal szemben. Követeljék meg a társadalmi és szövetkezeti vagyon - védelmét. A pártszervek és -szervezetek politikái munkáját segítette az anyagi és technikai ellátottság javulása. Többek között elkészült az új megyei pártszékház, a régi épület átalakítása és bővítése pedig biztosította a kaposvári járási és városi pártbizottság, a munkásőrség, a KISZ-bizottságok jó elhelyezését. Siófokon épül az új pártszékház, 18 új falusi és üzemi párthelyiség épült. Demokratikus centralizmus, pártdemokrácia A párt a demokratikus centralizmus elven épül fel. A demokrácia és a centralizmus szerves egységben van, egymástól elválaszthatatlan és egymást erősítve fejleszthető. A IX. kongresszus határozatainak végrehajtása, a pártmunka módszereinek toké" létesítése elősegítette a partdemokrácia fejlődését. A Központi Bizottság nagy fontosságú kérdésekben mindjobban igényli az alsóbb pártszervek és a párttagság' véleményét Szinte hagyomány már a kongresszusi irányelvek és a szervezett szabályzat-terI. Társadalmunk vezető ereje: a párt SOMOGYI NÉPLAP Vaeástsa.p, 1970. november I.