Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-21 / 273. szám
Kongresszus előtt Munkások, parasztok, jövedelmek MAI kommentArun” A párt X. kongresszusának irányelveiben ez áll: »A IX. kongresszus határozatának megfelelően a paraszti jövedelmek az átlagosnál gyorsabban növekedtek, így a munkások és a termlőszövet- kezeti parasztok személyes jövedelmének — az életszínvon- nal legfontosabb tényezőjének — színvonala országos átlagban kiegyenlítődött.« Az idézett mondat az utóbbi időben sokat vitatott témára utal: a munkások és a parasztok jövedelmének változására. Tévhit, elfogultság, egyedi esetektől kinövő általánosítás torzítja a nézőpontot sűrűn, s ezért, hogy — mindkét részről — olykor a végkövetkeztetés is hamis. A helyes megítéléshez elengedhetetlen az arányok ismerete. 1969-ben a nemzeti jövedelem 42,2 százalékát az ipar, 21,7 százalékát a mezőgazdaság állította elő. A munkásak a népesség 38,8 százalékát alkotják, s a jövedelmek 36,8 százalékát élvezik. A parasztság a népesség 20 százalékát teszi ki, s az összes jövedelmek 19,8 százalékát mondhatja a magáénak. Tény: a parasztság személyes átlagjövedelme elérte a munkásokét. Tény viszont az is, hogy a mezőgazdaság bruttó termelési értéke 16 százalékkal haladja meg a második ötéves tervben elért színvonalat, azaz csökkenő létszám mellett a termelés emelkedett! A nagyobb teljesítmény szülte tehát a nagyobb jövedelmet, s ez semmiképp sem igazságtalan. Ahogy a jövedlemnövekedés ütmének gyorsasága sem. Hiba lenne ugyanis megfeledkezni arról, hogy 1945 előtt a parasztság jövedelme a munkásokénak mindössze 50 százalékát tette ki. Volt mit korrigálni! Sőt: napjainkban sem fogytak el a tennivalók. Mert ugyan a jövedelmek — ne feledjük: országos átlagban! — kiegyenlítődtek, a munkások és a parasztok életkörülményei, szociális helyzete ma sem azonos. Emelkedés hosszabb távon * I. Pillantsunk vissza távolabbra. 1950—1969 között a reálbérek 90 százalékkal emelkedtek — a névleges bérek megháromszorozódtak, az áremelkedések mérséklik 90 százalékra a növekedést —, a parasztság egy főre jutó személyes fogyasztása ugyanaz idő alatt megkétszereződött. A termelőszövetkezeti átszervezés, tehát a hatvanas évek óta a paraszti jövedelmekben nagy szerepe van a társadalmi juttatások — társadalom- biztosítás stb. — emelkedésének. A növekedési ütem tehát eltérő volt már korábban is, de nem annyira mérhető, mint a legutóbbi esztendőkben. A munkások és alkalmazottak reáljövedelme — mindig az előző esztendőhöz mérten — 1966-ban öt, 1967-ben öt, 1968-ban és 1969-ben hathat százalékkal növekedett. A parasztság esetében e mutató öt, kilenc, nyolc és hat száGpőügyben Ha az ipar A nyilatkozatokban mindig javul a cipők minősége. A valóságban azonban nem ezt tapasztalja a vásárló. A kérdésre — miért van ez így? — még nem kaptam soha megnyugtató választ. Most két levél került a kezembe, s amikor elolvastam, azt mondtam: ezért is rossz a cipők minősége. Az egyiket október 26-án írta a Somogy megyei Iparcikkkiskereskedelmi Vállalat. A címzett a Nyíregyházán működő Szabolcs Cipőgyár. A levél arról szól, hogy még áprilisban megrendelt a kereskedelmi vállalat második félévi szállításra különböző típusú férficipőket. A megrendelésnél azonban volt egy kikötés is: javítsák meg a termékeken a — bemutatott minták alapján — kifogásolt hibákat, s az áruhoz mellékeljék a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet szakvéleményét is. A cipőgyár megígérte ezt, de csak a szállítási szerződést küldte aláírásra a szakvéleményt nem. Érthető, hogy a kereskedelem nem írta alá a szállítási szerződést. Az ügy húzódott, s közben a nyári, őszi viseletre alkalmas cipőknek már lejárt a szezonidejük. A téli jellegű cipőkből kontraminták érkeztek: a boltvezetők ezekre azt mondták, hogy a kért módosításokat a gyár nem hajtotta végre, s a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet szakvéleménye sem volt megnyugtató: sok »kifogásolható« megjegyzést tartalmazott. Ezért a megrendelést ezekre sem küldték eL Egy ilyen levélre sok mindent lehet válaszolni. Például azt, hogy egyetértenek a kifogással, változtatnak a gyakorlaton, segítik a kereskedelmet, hogy a fogyasztók igényeit minél jobban kielégítse, hiszen ez közös érdek. De lehet azt a választ is adná, amelyet a Szabolcs Cipőgyár 1970. november 6-án kelt levelében így fogalmazott meg: »Egyetértünk, hogy Önök minden tekintetben pontosak, és megkövetelik a szállító vállalattól mindazt, ami a szMli- tással kapcsolatos. (Eddig udvarias a levél, aztán következik a porhintés.) Ezt mi el is fogadjuk, csak sajnos a kereskedelem nem minden esetben érzi és áll tudatában, hogy a termelő vállalatok mi mindennek vannak kitéve, hogy' az eladott termékeiket időben, és az előírásoknak száz százalékosan is eleget tegyenek.« Őszintén szólva nem értem ezt a mondatot. Én, a vásárló, valami olyan következtetést tudok levonni belőle, hogy a kereskedelem játszik az iparral, mert hogy a fogyasztó nem, az biztos. De idézem tovább a levelet. »Nem akarjuk felsorolni azokat a problémákat, amelyek egy termelő vállalatot sok esetben válságos helyzet elé állítják.« Gondolom, egyet azért el lehet mondani, ilyen a sok esetben kifogásolható minőség, ami miatt a kereskedelem nem vesz át az árut. De még ez sem okozhat valami nagy gondot, hiszen egy bekezdéssel később ezt olvasom a levélben: »Értesítjük Önöket, hogy az 1971. I. féléves kapacitásunkat nemcsak kimerítettük, hanem túl- méretezően szerződtük le, a nagy keresettség miatt, és így T. címnek bemutatni mintacipőket már nem tudunk.« > Eszembe jut egy közmondás: Szólj igazat, betörik a fejed. A levél vége utal is erre: »Levelünket nem megsértödés tudatában írtuk Önöknek, csu- pán a miheztartás végett a későbbi szállításokkal kapcsolatban.« Értem. S ha legközelebb megint nem találok megfelelő cipőt, vagy egy hónap után leszakad a lábamról, akkor gondoljak arra, hogy a kereskedelem nem tudta mihez tartani magát? őszintén szólva, az ipar és a kereskedők között folyó vita — mint fogyasztót — nem érdekel addig, amíg nekem nem származik belőle károm, de ha a kereskedelem a vásárló érdekében emel jogos kifogást, s ezért rajta keresztül a vásárlót is hátrányos helyzetbe hozzák, akkor jogos a felháborodás, és az igény, hogy változtassanak rajta. Hiszem, hogy a Könnyűipari Minisztérium is így vélekedik. Ke«» ®»sre zalék volt az évek fönti sorrendjében. Váltsuk át forintra a százalékokat, hogy tisztábban lássunk. A munkások és alkalmazottak átlagos havi jövedelme 1965-ben 1756, 1969-ben 1990 forintot tett ki. Az építőiparban 1794, illetve 2179 forintot. A mezőgazdaság állami szektorában foglalkoztatottak havi kereseti átlaga 1965-ben s 1511, 1969ben 1966 forintra rúgott. No és a termelőszövetkezetek? A közös gazdaságokban — évi jövedelemről van szó, mivel az idényjelleg miatt a havi átlagok torzak — az egy dolgozó tagra jutó személyes jövedelem 1965-ben 12 595, 1967-ben 16 226, 1969-ben 20 376 forint volt. Munkadíjra a termelőszövetkezetek 1968- ban 14 milliárd, 1969-ben 15,9 milliárd forintot fizettek ki, ennek fejében viszont az egy foglalkoztatottra jutó hal- mozatlan termelési érték 32 021 forintról 37 770-re emelkedett. Ha a tények és a jellemző vonások alapján ítélkezünk tehát — s nem a kirívó, legtöbbször manipulációkkal összefüggő esetekből általánosítunk —, akkor megállapíthatjuk: a növekvő jövedelem forrása az emelkedő termelés volt. Nincs kétarcú igazság A társadalom két alapvető osztályának érdekei egybeesnek. A közös és az egyéni érdekek lényege is azonos. Miért mégis a viták, az olykor indulatos kifakadások? Az igazság ugyan soha nem kétarcú, de nem mindig világos. Jogosan teszik szóvá a munkások a termelőszövetkezetek neve mögé bújt kufá- rok, kiegészítő üzemágleplét öltő harácsolok dolgait? Jogosan panaszolják, hogy 1965- ben 19.50 volt egy kiló lencse, 1969-ben már 31 forint? Jogosan! Ahogy jogos igénye a termelőszövetkezeti parasztságnak is — csak egyetlen példát említve — a mainál kedvezőbb nyugdíjrendszer... A munkás, a paraszt így, fogalomként társadalmi, gazdasági, statisztikai kategória. Benne van a háztáji zöldség- termesztésre felhasználó, piacozó, jószágot nevelő s belőle szépen pénzelő paraszt éppúgy, mint a gyenge földön, nehéz adottságok között gazdálkodó termelőszövetkezet tagja, aid ha megfeszül, sem hoz ősze havonta 1500 forintnál többet. Benne az 1400 forint átlagkeresetű munkás és a 2800 forintos is. Amikor tehát valaki azt mondja, hogy a paraszt jobban él, mint a munkás, többféle okból sem mond valót. Nem, mert a jövedelmek — az országos átlagon belül — erősen szóródnak. Nem, mert erősen eltérőek az életkörülmények. Hol hát az igazság? Ott, hogy csakis saját anyagi helyzetünk alapján nem ítélhetjük százezrekét. Ott, hogy a szomszéd, az ismerős tehe- tőssége, vagy szűkölködése nem okvetlen kifejezője az egész osztály jövedelmi helyzetének. S ott, hogy senkitől ne sajnáljuk a többet, ha a társadalomnak többet adott érte, ha annak az elvnek a gyakorlati érvényesítése segítette a jobb élethez, amelyet a kongresszusi irányelvekben így fogalmaztak meg: »Az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedjék a jól dolgozó, a társadalomnak többet nyújtó munkások és alkalmazottak keresete, termelőszövetkezeti tagok jövedelme.« M. O. A történelem lealjasi; hatja az embert, de távlatot nyilaai az emberi kibontakozásnak is. 1917—1919, és csaknem harminc év múlva 1945 olyan lobogót bontott, melyre a rena- változtatás árán népek reményét írták abban a hitben, hogy ez jön el az egész emberiségre, ha világszerte győz a szocialista forradalom. Ennek a távlatnak a figyelembevétele nélkül aligha beszélhetünk a szocialista embertípus kialakításáról, formálásáról. Gyökere ebben az eszményben eredt, lombja-ko- ronája, a szocialista ember: a jövő ígérete még. S ez az ígéret oly erős bizalommal tölti el az embert, hogy hajlamos apróbb emberi vétkek láttán az eszményben kételkedni. Sokszor bizony csodálkozunk, hogy mi az, még most sem vagyunk szocialista emberek? Nem. És úgy látszik, ami egyben igaz is, hogy egyre nehezebb embernek lenni, megfelelni azoknak a követelményeknek, melyeket a szocialista társadalom embereszményeként tartunk számon. lunk-e a megengedhetetlen haszonszerzés ellen? Szólhatunk, de raeglesszuk-e? Előttünk van a szocialista embertípus, fel is tudnánk mondani a leckét róla jól, de az életben nem igazolódik ez eléggé. Ott mintha elrontanánk. Pedig ott kell igazolnunk. Cseleketeinkben. Persze, ha a fejünkben már rend van és hiszünk is benne. Talán könnyebben menne a dolog, ha iskolaszerűén csinálnánk, de ez ellentmondana annak, amit úgy nevezünk, hogy szocialista közgondolkodás, egymásért érzett felelősség. Hát akkor hogyan tovább? A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a párt X. kongresszusára — melyet a párt lapja, és ez hangsúlyos: mindenkinek tudtára adott — erre is irányt ad, a vitában pedig biztosan nagy szerepet juttat. A kongresszus előmozdíthatja a szocialista embertípus további fejlesztését. Mert ez egyre fontosabb is. ' »A szocializmus teljes felépítésének egyik fő feltétele a magas eszmei és erkölcsi színvonalú szocialista közgondolkodás, a Nehezebb ma embernek lenni, való igaz, mert bővült körülöttünk a világ, melyben tevékenykedhetünk, tevékenykednünk kell, kellene... Ez a világ magába foglalja a, munkahelyet épp úgy, mint a családot, az otthont, a szórakozóhelyet és a színházat is; nincs lezárt határ köröttünk. Szólunk azért, hogy az apa iszákos, családjának zsarnoka, szólunk azért, mert lelkiismeretlenül látja el feladatát a gyárban X. dolgozó, megengedhetetlen haszonra tett szert valaki, a sort kérdőjelesen folytatom: szólunk-e azért, mert az iszákos apa a szemünk láttára zsarnoka gyermekeinek, feleségének, környezetének, szólunk-e azért, hogy lelkiismeretlenül dolgozik X. a gyárban mellettünk a munkapadon, szószocialista embertípus kialakítása. Az önző kispolgári életszemlélettel, magatartással szemben erősítenünk kell azt a meggyőződést, hogy az egyén csak a társadalommal együtt boldogulhat.« Gyönyörű kongresszusi plakátot láttam az utcán. Vörös mezőben körbe rakott kalapácsok, és alatta József Attila sorai: ».. .dolgozni csak pontosan, szépen..;« Lírai és »pontos« plakátnak érzem. Lírainak, mert emberi, eszményi, »pontosnak«, mert amellett, hogy az emberről az embernek szól, jelzi a legfontosabb tennivalónkat, mely által — nehezebben, nagyobb követelményeknek megfelelően — emberibb emberek, szocialista emberek lehetünk; okosan, hittel. H. B. „Még a fagy előtt..." A pártkongresszus színhelye A nagy, félkör alakú táblán szanaszét kupacokba dobált, fonnyadt répalevél némán árulkodik, hogy a dombtetőn prizmába rakott répa néhány napja még földben volt. A lassan, de szemmel láthatóan növekvő rakás körül többen is szorgoskodnak. Négy ember a szalmával fedett répára földet lapátol. A szaporán röpködő diónyi rögökön vakítóan szikrázik a késő őszi napfény. Sugarai és a hosszúnak ígérkező ősz az embereket optimizmusra készteti. Csizmeg István, a szentgáloskéri IX. Pártkongresszus Termelőszövetkezet idős kocsisa derűs arccal kezdi a beszélgetést. — Feles répa volt itt — mutat körül fiatalos mozdulattal. — Három nap alatt hordtuk össze ezt a prizmát. Becslésem szerint mintegy két vagon lehet már benne, de még hordunk hozzá. Elég jó volt a I termés, 230—250 mázsa lehetett. Pillanatnyilag három fogattal I dolgozunk, az egyik épp szalmáért ment. A fogatokon kívül még az árkolók és egy »prizmamester« — ő alakítja a szabályos prizmaalakot — vannak ide beosztva. Kezük nyomán gyorsan gyűlik a téli takarmányozás egyik, a vitaminellátás szempontjából fontos takarmánya. — A takarást is megkezdtük. Ha még egy-két fogatot kapnánk, két nap alatt végeznénk, de a többiekre a kukorica betakarításnál van szükség. Remélem, így is hamarosan a végére érünk, csak az idő ne változzon. Igyekezni kell, hogy még a fagy beállta előtt befejezzük. Azután mi is a kukoricához megyünk. Ilyen időjárásnál minden jól sikerült munkanap egy-egy megnyert csata. Gy. A. A nagy tanácskozások színhelye, a budapesti MÉMOSZ- székház ad ismét ' otthont a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusának. Immár negyedik alkalommal rendezik meg az 1949-ben avatott hatalmas épületben a part kongresszusát. A munka zömmel az 1180 személy befogadására alkalmas tanácskozóteremben zajlik majd, amelyet erre az alkalomra felújítottak, korszerűsítettek, s a többi között légkondicionáló berendezéssel láttak el. A székház sok kisebb- nagyobb terme és szobája ad majd helyet a különböző bi± zottságoknak és munkacsoportoknak, így a többi között a szerkesztő bizottságnak, a fordító- és gyorsíróirodának. A :ongresszus külföldi vendégei tolmácsberendezés segítségével kísérhetik majd figyelemmel a tanácskozást. A felszólalásokat hat nyelven tolmácsolják. Kilenc parlamenti gyorsíró készíti folyamatosan a kongresszus teljes jegyzőkönyvét, s mnek alapján állítja össze a szerkesztő bizottság a kongresszusról szóló tudósításokat. A Népszabadság, az MTI, a rádió és a televízió külön ki- rendeltséget létesít a kongresszus színhelyén. A MUOSZ székházban és a Bányász Szakszervezet épületében sajtóközpontot rendeznek be, ahol a külföldi újságírók különböző nyelveken kaphatják meg a kongresszusi beszédeket, felszólalásokat. Az MTI külföldre sugárzott adásai számára külön riporteri gárda készíti majd a tudósításokat. Ugyancsak külön szerkesztőgárda gondoskodik arról, hogy az MTI telexhálózatán a megyei és a városi lapok folyamatosan megkapják a kongresszusról szóló beszámolókat. Kiveszik részüket a tájékoztató munkából a fotóriporterek is; a kongresszusról készített fotóikból a Központi Sajtószolgálat naponta ad friss válogatást keptávírón. A tv és a rádió helyszíni közvetítései közvetlen betekintést adnak majd az ország egész népének a kongresszus munkájába. A sajtótudósítást végző szerkesztők, újságírók úgy szervezték meg a munkát, hogy a híradások általában egy órával követhetik az eseményeket. Az ország közvéleménye tehát gyorsan és sokoldalúan informálódhat a kongA répaprizma szemmel láthatólag növekszik. resszus munkájáról. SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1970. november 21. 3
