Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-19 / 271. szám
«fr* *{& *űa ?UAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK I 3^-fr Ára: 80 fillér SommiNéplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVI. évfolyam, 271. szám 1970. november 19., csütörtök I Brezsnyev és Húsúk találkozója Szerdán Moszkvában Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára megbeszélést folytatott Gustáv Husikkal, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával. Hu- sák korábbi kölcsönös megállapodás alapján érkezett a Szovjetunióba. Brezsnyev és Husák eszmecserét folytatott az SZKP és a CSKP, valamint a Szovjetunió és Csehszlovákia közötti testvéri kapcsolatok és együttműködés további fejlesztéséről és erősítéséről, továbbá egyes időszerű nemzetközi kérdésekről. Gustáv Husák ma, november 19-én hazautazik. (MTI) Losonczi Pál és Fock lenő fogadta a török külügyminisztert Folytatódtak a magyar—török tárgyalások Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán délután hivatalában fogadta Ihsan Sabri Caglayangil török külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Magyar- országon. A Magyar Távirati Iroda tudósítójának értesülése szerint a külügyminiszteri tárgyalások második napján a kétoldalú kapcsolatokat tekintették át. A két delegáció azt a hasznos eszmecserét folytatta, amely Fock Jenő miniszterelnök és Caglayangil külügyminiszter között a Magyar Népköztársaság és a Török Köztársaság államközi kapcsolatainak fejlesztéséről a török külügyminiszter szerda reggeli látogatásakor lefolyt. Mindkét fél nagy figyelmet szentelt a gazdasági kapcsolatoknak. Péter János külügyminiszter rámutatott: külpolitikai alapelvünk, hogy a különböző rendszerű országok gazdasági kapcsolatainak fejlesztését szorgalmazzuk. Fontosnak tartjuk az ipari termelési együttműködés szélesebb útjainak kimunkálását. Szíriái változások Khatib az új államfő ASSZAD LESZ A MINISZTERELNÖK A MENA közcl-kelei hírügynökség damaszkuszi tudósítójának jelentése szerint a szíriai Baath-párt új regionális parancsnoksága Szajcd Ahmed El Khatjbot nevezte ki államfőnek. A török külügyminiszter Fock Jenő gában. és Péter János társasáA MENA közel-keleti hírügynökség damaszkuszi tudósítója szerint Khatib államfővé történt kinevezését mindaddig nem jelentik be hivatalosan a szíriai fővárosban, amíg meg nem alakul az új kormány, amelynek miniszterelnöke Asz- szad lesz. * * * A kairói sajtó részletesen beszámol a szíriai eseményekről, de mindeddig tartózkodott a váratlan fordulatok kommentálásától. A Journal d’Egypte ezt a várakozó álláspontot azzal magyarázza, hogy Kairó — klasz- szikus magatartásához híven — nem avatkozik más országok belügyeibe. A lapok címoldalon ismertetik a Baath- párt ideiglenes vezetőségének nyilatkozatát, kiemelve, hogy az új vezetés programja szerint Szíria csatlakozni kíván az EAK, Líbia és Szudán hármas szövetségéhez. A Journal d’Egypte bejrúti forrásokra hivatkozva közli, hogy Asszad el akarja fogadni a Biztonsági Tanács közel-keleti határozatát, s az EAK-hoz és Jordániához csatlakozva be akar kapcsolódni a Jarring ENSZ-meg- bízott közvetítésével folytatandó tárgyalásokba. Az A1 Ahram arról tudósít, hogy az EAK, Líbia és Szudán azért tanúsít különleges érdeklődést a szíriai események iránt, mert Szíria fontos szerepet tölt be az Izraellel szemben álló keleti fronton. Hozzáfűzi: a három szövetséges már korábban is aggodalommal szemlélte a szíriai eseményeket, olyannyira, hogy ezt a kérdést Szadat, Nimeri és Kadhafi legutóbbi kairói csúcstalálkozóján is megvitatták. Küldöttek a vb-teremben Varsóban parafálták a lenyel-lyagatiéEet szerződést BUKAREST KGST-tanácskozás Bukarestben tartja 32. ülésszakát a KGST villamosener- gia-ipari állandó bizottsága Az ülésszak munkájában a tagállamok küldöttségei vesznek részt. Jelen van az ülésszakon Jugoszlávia küldöttsége, valamint a nemzetközi diszpécserközpont igazgatója is. A bizottság ülésszakát P. Sz. Nyeporozynyij szovjet energetikai és villamosítási miniszter elnökletével tartják .meg. A napirenden szereplő kérdések egy része a villa- mosenergia-ipari együttműködést érinti. Küiönbusszal a pártkongresszusra Először az asszonyok érkeztek meg az értekezletre, s leültek a megyei pártszékház vb-termének előterében. Beszélgettek, elnézegették a falon levő festményt, s a szekrénykén álló hatalmas Vázát, amelyet M. I. Kálinyin portréja díszít. Sorban jöttek a többi kongresszusi küldöttek is. Ki a munkahelyéről, ki tanácskozásról, ki pedig a gyáravatás- róL A jó ismerősök egy járásbeliek kis csoportokban beszélgettek arról, hogyan készülnek a párt X. kongresszusára. Három órakor megkezdődött a megbeszélés a vb-teremben. Németh Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei párt- bizottság első titkára köszöntötte a megyei pártértekezleten megválasztott küldötteket, majd Bíró Gyula, a megyei párt-vb tagja, a megyei párt- bizottság titkára ismertette a X. kongresszussal kapcsolatos tudnivalókat. Minden küldött előtt jegyzetfüzet, fehér lap, s pontosan rögzítették az elmondottakat. Időhként egy-égy küldött halkan megjegyezte: No, ez nagyon jó lesz így. Az ismertetett program mindenkinek tetszett, s az utazással kapcsolatos terv is. Somogy megye kongresszusi küldöttei vasárnap indulnak el a fővárosba. Egy órakór a Ba- latonújhelyi Állami Gazdaságban találkoznak, közös ebéden vesznek részt, majd rövid sétát tesznek Siófokon. Onnét küiönbusszal utaznak Budapestre. A program ismertetése után megkezdődött a kötetlen beszélgetés. Kiderült, hogy egykét kongresszusi küldöttet i már személyesen is fölkerestek, s jó munkát kívánták nekik. Németh Ferenc első titkár megkérdezte: ki volt már kongresszuson, hatan jelentkeztek. — Nagyon izgulunk, hogy milyen lesz a kongresszus — jegyezte meg özv. Vígh Pálné, a Kaposvári Járási Tanács személyzeti vezetője. Valaki — talán éppen azért, mert nő szólalt meg — hozzátette : — Ennyi nő még sohasem volt kongresszusi küldött... Amikor a megbeszélésen részt vevők elbúcsúztak, sokan mondták a kézfogáskor; nagyon nagy megtiszteltetés, hogy mi képviselhetjük a me- 'íve kommunistáit a kongresz- szuson. L. G. A varsói Foksal utcai kül- ügyminisztériumi palota szerdán kiemelkedő nemzetközi jelentőségű esemény színhelye volt. Déli 12 órakor ott írta alá Stefan Jedrychowski és Walter Scheel külügyminiszter a lengyel—nyugatnémet politikai kapcsolatok rendezésének alapjául szolgáló államközi szerződést. Az okmány parafálásánál jelen volt Józef Cyrankiewicz miniszterelnök s a két kormányküldöttség tagjai. Az egyezményt rövidesen Varsóban lengyel részről Jőzei Cyrankiewicz és Stefan Jedrychowski, az NSZK részéről Willy Brandt és Walter Scheel írja alá Akkor hozzák nyilvánosságra a szöveget is. (Kommentárunk a 2. oldalon.) Egyesült Arab Köztársaság Nemzetvédelmi tanács alakult A Kairóban szerdán este közzé tett elnöki rendelet szerint Anvar Szadat elnökletével nemzetvédelmi tanács alakult az Egyesült Arab Köztársaságban. A nemzetvédelmi tanács az Arab Szocialista Unió legfelső végrehajtó bizottságának egyes tagjaiból, a miniszterelnökből, a külügy-, a belügy- a hadIgazgatói tanácskozás Siófok fejlesstéséről (Tudósítónktól.) A város üzemeinek, vállalatainak és intézményeinek vezetőit munkaértekezletre hívta meg a Siófoki Városi Pártbizottság. A városi és a megyei pártértekezleten elhangzottakról, s a tennivalókról cseréltek véleményt. Különösen sok szó esett Siófok fejlesztéséről. Ahogy a pártbizottság gazdaságpolitikai munkatársa elmondta: a város fejlődése rendkívül gyors volt. az elmúlt időszakban. A város üzemei, vállalatai nagy eredményekről számolhatnak be. Néhány olyan gazdasági problémát is elemeztek, mint a munkaerőhiány és a szolgáltatások elmaradottsága. Mind a két téma időszerű Siófokon, mert a nagy idegenforgalom megköveteli a fejlett szolgáltatásokat és a munkaerő biztosítását a csak nyáron betölthető állásokba. A hozzászólók kiemelték: nagyon hasznosnak tar Íjak az értekezletet, mert a vélemény- csere elősegíti, hogy a vállalatok, szövetkezetek, intézmények jobban megismerjék egymás tevékenységét és olyan fontos kérdésekben, mint például a munkaerőellátás, így egységes álláspontra tudnak helyezkedni. Ugyanakkor hangot adtak annak a véleményüknek, hogy a vállalatoknak a várható új szabályozók mellett még jobban ki kell használniuk belső tartalékaikat, még jobban meg kell szervezniük a munkát. összefoglalójában a várpsi pártbizottság titkára felhívta a részvevők figyelmét arra, hogy a X. kongresszus tiszteletére kibontakozott munkaverseny, az árvízi felajánlások, a nemzeti jövedelem egyszázalékos emelésére tett felajánlások teljesítésének végső szakaszába érkeztek. Ezért most minden politikai és gazdasági vezetőnek fontos feladata a felajánlások megvalósításának elősegítése. A vízkár ellenére is Jó burgonyatermés a komlósdi Béke Tsz-ben A komiósdi Béke Termelő- szövetkezetben is gyorsítják a I betakarítás ütemét ezekben a napokban. Az egyesült gazda- | Ságban egyike az őszi tennivalók legnagyobbikának a burgonyaszedés, a válogatás és a szállítás. A válogatás sok kézi erőt vesz igénybe. — Ezt a munkát láttuk Drávaszentes határában. Vagy félszáz asz- szony — drávaszentesiek és péterhidaiak — szedte ki a prizmákból a gumókat, s rakta külön az elszállításra váró étkezési burgonyát, a vetésre valót meg az apraját. Jobbágy János brigádvezetötől hallottuk: az egyik tízholdas területen különösen jó hozamot értek el, három hold például 170 mázsás átlagot (!) adott. Feigli József elnöktől tudtuk meg, hogy az említett tíz holdon 130 mázsás átlagtermésük volt. (Jól fizetett a szuloki Petőfi Tsz-tői kapott vetőgumó.) Burgonyát 140 holdon termes-tett az idén a Béke Tsz. ,Az összterületen 80—90 mázsás átlagtermésre számítanak, ez annál is inkább jónak mondható, mert víz károsította a fejlődő burgonya i Most — a válogatásnál — egy részét. Az asszonyok jól nem érik el ezt, de így is jól kerestek. Szedéskor a 100 fo- jönnek ki: kifizetődő szárintjuk is megvolt naponta. I mukra ez a munka. ügyminiszterböl, az elnökségi ügyek miniszteréből, a hírszerző szervek vezetőjéből és az egyiptomi hadsereg vezérkari főnökéből áll. Az asszonyok a burgonyái öld ön. Jarring visszatér Moszkvába Gunnar Jarring, az ENSZ közel-keleti különmegbízottja U Thant ENSZ-főtitkárral egyetértésben úgy döntött, hogy »rövidesen« ismét elfoglalja a nagyköveti posztját Moszkvában. Egyébként az ENSZ szóvivője, aki e hírt bejelentette, nyomatékosan aláhúzta, hogy a svéd diplomata »továbbra is a közel-keleti béketárgyalások rendelkezésére áll«, s kész »órák alatt« visszatérni az ENSZ New York-i székhelyére, ha a félbeszakadt tárgyalásokat ismét folytatják, vagy ha New York-i jelenléte más okokból szükséges. Gunnar Jarring Moszkvába való visszatérésének bejelentésével egy időben felhívással fordult Irzaelhez, hogy kapcsolódjék be ismét a Jarring vezette tárgyalásokba. (MTI) Magyar—spanyol gazdasági megállapodás Szerdán a Külkereskedelmi Minisztériumban a november 10-én Budapesten megkezdett tárgyalások eredményeként dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és Nemesio Fernandez Cuesta kereskedelemügyi államtitkár aláii'ta az első magyar—spanyol hosszú lejáratú gazdasági megállapodást